A várandós édesanyák közülük csak kevesen tudják, hogy a babavárás örömén túl, milyen hivatalos teendők várnak rájuk, s kihez forduljanak elsőként az egészségügyi ellátórendszerben. Az alábbiakban, egyebek mellett, ezekre a kérdésekre adunk választ, valamint részletesen foglalkozunk a kismamákat megillető munkajogi tudnivalókkal is.
Szépvölgyi Veronika harmincegy éves kismama júliusra várja kisfia érkezését. "Nem tudtuk a párommal, hogy hová induljunk elsőként, amikor bizonyossá vált, hogy babát várok. A szüleink által elmondott korábbi, kismama gondozóhálózat, a védőnői rendszerrel együtt teljesen átalakult az elmúlt évek során" - összegzi tapasztalatát Veronika, majd hozzáteszi: "Közös barátainkat kérdeztük meg, akik már gyakorló szülők. Így jutottunk el a magánorvosként is praktizáló nőgyógyászomhoz, aki az első vizsgálatot elvégezte."
A várandósgondozás rendszere és célja
Az új várandósgondozás rendelete 2014. július 1-én lépett életbe. A jogszabály szerint a várandóság megállapítása szakorvos feladat. A terhesgondozás komplex egészségügyi szolgáltatás, amely a védőnő, a háziorvos, a szülész-nőgyógyász szakorvos, a kismama, esetenként a választott szülészorvos-, illetve szülésznő együttműködésén alapul.
Célja: a kismama egészségének megőrzése, a magzat egészséges fejlődésének, és kockázatmentes megszületésének elősegítése, a veszélyeztetettség, a szövődmények megelőzése, valamint a szülésre, a gyermek korai kötődésére, a szoptatásra és a csecsemőgondozásra való felkészítés. A várandósgondozás célja a kismama egészségének megőrzése, illetve a magzat egészséges fejlődésének és megszületésének elősegítése. Fontos a veszélyeztetettség és a szövődmények megelőzése, ezek mielőbbi felismerése is.

Kihez forduljunk először?
A kismamáknak a nőgyógyászati terhes gondozó szakrendelésére kell időpontot kérniük. A szabad orvosválasztás során a kismama dönti el, hogy ki az a nőgyógyász, akit felkeres, és mikor szeretné ezt megtenni. A magánorvos is teljes körű gondozást végezhet. Az első vizsgálatot a magánorvos végzi el, aki az első vizsgálatot elvégezte. A leendő édesanyának a szakorvosi lelet birtokában kell elmennie a területileg illetékes védőnőhöz, aki nyilvántartásba, azaz gondozásba veszi.
A védőnő szerepe
A védőnővel való találkozás során minden adatot rögzítenek. A terhes gondozáson való négyszeri megjelenésről szóló igazolást a védőnő adja ki, aki egyébként is összefogja az ellátás folyamatát. Továbbá: tájékoztatást nyújt a kismamát a várandóssága okán megillető szociális kedvezményekről, az azt biztosító intézményekről, szervezetekről, szükség szerint a munkavédelemről szóló törvény várandósokra vonatkozó előírásairól, egészségmegőrző tényekről. A baba fogadásához szükséges holmik összeállításáról, valamint arról, hogy a kismama mit vigyen magával a kórházba, amit a szülés várható időpontja előtt 2 hónappal már érdemes készenlétben tartani.
A védőnődet minden trimeszterben legalább egyszer fel kell keresned! A Magyar Védőnői Szolgálat az egész világon szinte egyedülálló. Hazánkban a védőnők száz éve megbecsülten és eredményesen végzik munkájukat.

A kötelező vizsgálatok
Az alapvizsgálatokat, beleértve a vér-, vizelet vételeket, az ultrahangos ellenőrzést, a testsúlymérést, fogászati szűrővizsgálatot - utóbbit a saját fogorvosomtól kértem-, is elvégzik, s a négyszeri megjelenés kötelezőszerűségét is tudatják. Minden adatot, lelet eredményét a terhes-kiskönyvbe vezetik pontos dátummal. Fontos a közted és orvosod közötti bizalmi kapcsolat, hiszen életed legfontosabb időszakát éled.
"Miért kell párhuzamosan az államilag támogatott, illetve a fogadott nő-gyógyásznál is megjelenni? Nem fárasztó ez? Kissé megterhelő, főként munka mellett, de mindennek megvan az oka, és a rendje. Utóbbira azért van szükség, mert a szülés után, az egyszeri anyasági támogatás csak akkor utalható az államilag finanszírozott keretből, ha végigjárjuk a kötelező, és hivatalos ellátórendszert. Ehhez a gondozókönyvbe négy orvosi pecsétet kapunk. Ide, a körzeti nőgyógyász által kijelölt időpontban kell menni, illetve a lakóhely szerint illetékes védőnőt is keresnem kell a tanácsadáson."
Speciális lehetőségek magánorvosnál
"Hozzá havonta megyünk a rendelőjébe, és a vizsgálatok után fizetjük ki a magán orvosi díjat. Nem csak a fejlődő baba állapotáról kapunk pontos képet, hanem a saját állapotomról is, és bármilyen kérdésre készséggel válaszol a doktornő. Ez megnyugtató számunkra. Nem kell kapkodni, rohanni, órákat várakozni, és nem maradnak megválaszolatlan kérdések. Ha bármi gond, kétség adódik, a fogadott orvosunk mindenkor a rendelkezésünkre áll. Neki köszönhetjük, hogy a megengedett időszakonként 4D-s ultrahang felvétel is készül a babánkról, ami csodálatos élmény, akárcsak a fejlődését, mozgolódását látni az ultrahangos monitoron hónapról hónapra."

"Itt tudtuk meg, hogy lehetőség van az egyszeri vérvétel teljes körű elemzésre, ami a baba minden fejlődési rendellenességét kiszűri - elkerülve más, esetleges rizikót hordozó beavatkozást -, amit budapesti laboratóriumban végeznek. Utaznunk nem kellett sem előtte, sem az eredményért. Ennek összege 30 ezer forint, de úgy gondoltuk, inkább mindenre gyűjtünk, csak körültekintő ellátást kapjunk, és a kisbabánk egészsége felől nyugodtak lehessünk."
A szülésznők szerepe a gondozásban
2014 óta a törvény megengedi, hogy a szakorvosok mellett már a szülésznők is végezhessenek terhesgondozást. A szülésznők azonban csak a várhatóan problémamentesen zajló várandósság esetén lehetnek felelős személyek. Csak az a szülésznő vállalhat önálló várandósgondozást, aki az állam által elismert oktatási intézmény alapképzési szakán vagy főiskolai karán szerzett szülésznő szakképesítéssel, illetve emelt szintű vagy felsőfokú szülésznő szakképesítéssel rendelkezik. Amennyiben a terhesgondozás bármely szakaszában magas rizikógyanú merül fel, a szülésznőd köteles Téged haladéktalanul szülész-nőgyógyász szakorvoshoz irányítani, aki átveszi gondozásodat.
Mi a terhesgondozás?
A dúla segítsége
Szakképesítéssel nem feltétlenül rendelkező segítő, aki a szakemberek munkáját azzal egészíti ki, hogy érzelmileg támogat Téged a szülés alatt és azt követően is. Gondoskodik kényelmedről, segít megtalálni a megfelelő pozíciót, hasznos tanácsokkal lát el légzéstechnikai szempontból, érzelmileg átsegít a szülés folyamatán. Még a szülést megelőzően találkozik Veled és pároddal, hogy személyre szabott tanácsadásban tudjon titeket részesíteni. A dúla abban is segít, hogy az apuka hatékony segítőtársad lehessen vajúdás közben.
A baba születése utáni gondozás
A baba születése után a védőnő tovább gondozza a családot. Egyéni gondozási terv alapján otthonában látogatja, ellátja tanácsokkal az édesanyát, a hatodik hetet követően behívja tanácsadásra a csecsemőjével, és elvégzik a szűrővizsgálatokat immár a gyermekorvossal. A védőnő a szülés után hivatalos értesítést kap a szülőintézetből az újszülött érkezéséről, egészségi állapotáról. Amennyiben táppénzen volt a kismama, az ebben illetékes orvost kell értesíteni, illetve a táppénzes dokumentációkat kikérni tőle. Jó, ha a védőnőt is tájékoztatják erről, mert adódhatnak olyan kérdések, melyekre praktikus tanácsokkal azonnal tud válaszolni.

Munkajogi tudnivalók várandós és kisgyermekes édesanyáknak
A várandósság és a gyerekvállalás munkajogi szempontból is változást hoz az ember életébe. A Munka Törvénykönyve kiemelt védelmet nyújt a várandós, reprodukciós eljárásban (inszemináció, IVF stb.) részt vevő, szoptató és kisgyermekes munkavállalóknak. A legtöbb várandós hölgy azonban a várandósság időszakának nagyobb része alatt tud és akar is dolgozni. Esetükben rendkívül fontos, hogy a munkajogi szabályok olyan környezetet teremtsenek meg számukra, amelyek foglalkoztatásuk mellett saját, illetve magzatuk testi épségét, egészségét is biztosítják.
Felmondási védelem
A várandós munkavállalót felmondási védelem illeti meg, ám ahhoz, hogy erre hivatkozhasson adott esetben, az állapotát közölnie kell a munkáltatójával - aki ennek hiányában nem tudja megadni ezt a védelmet számára. Tehát ha fenyeget a létszámleépítés híre, nyugodtan közöljük a munkáltatónkkal az állapotunkat, s így nem kell feleslegesen aggódnunk a későbbiekben. Amennyiben úgy döntünk, hogy még várunk a 12. hétig, akkor sincs nagy gond, ha mégis fel akarnak mondani nekünk, a felmondás átnyújtásával egyidejűleg közölhetjük a gólyahírt. Fontos azonban, hogy a felmondási védelem nem vonatkozik az azonnali hatályú felmondásra, próbaidő alatti felmondásra, illetve határozott idejű szerződés lejártakor.
Ha a felmondás pillanatában, vagy azt követően - lehetőleg mihamarabb - tájékoztatod a munkáltatót, egy kisegítő szabály szerint 15 napon belül a felmondást írásban visszavonhatja. Előfordulhat, hogy te sem tudtál a várandósságról, amikor felmondtak neked. Ha a felmondás után rövid időn belül kiderül a terhesség, erre még sikerrel hivatkozhatsz. Fontos, hogy a felmondási védelem nem vonatkozik az ún. azonnali hatályú felmondásra.
A várandósság nem lehet a felmondás alapja, kizárólag a munkádra vagy más, a munkával összefüggő okokra hivatkozva küldhetnek el. Ha a felmondás valódi indoka az volt, hogy terhes vagy, akkor ez az egyenlő bánásmód követelményébe ütközik és jogellenes.
Munkakörülmények módosítása és átmeneti munkavégzés
Rendkívül fontos, hogy a kismama foglalkoztatása ne veszélyeztesse se saját, se születendő gyermekének egészségét, testi épségét. Éppen ezért a munkáltatónak kötelessége, hogy felmérje a munkavállaló által ténylegesen végzett munka megfelel-e egészségi állapotának, abban továbbra is foglalkoztatható-e a munkavédelmi szabályok betartása mellett. Ebben természetesen megfelelő orvos, szakorvos vagy üzemorvos tud véleményt nyilvánítani.
Amennyiben azonban a munkáltató számára kiderül, hogy a munkavállaló által ténylegesen végzett munka nem felel meg egészségi állapotának, úgy elsődlegesen változtatnia kell a munkafeltételeken, illetve a munkaidő-beosztáson. Amennyiben ezen módszerek nem elegendőek, úgy a munkáltató köteles másik, a munkavállaló egészségi állapotának megfelelő munkakört felajánlani. A munkakör felajánláshoz kapcsolódó szabály, hogy amennyiben a munkavállaló elfogadja a felajánlott munkakört, akkor ő a felajánlott munkakörnek megfelelő alapbérre jogosult, amely az eredeti munkaszerződése szerinti alapbérénél kevesebb nem lehet. Amennyiben viszont a kismama felmentésére kerül sor, a felmentés idejére alapbére illeti meg.

Munkaidő és távollét
- Éjszakai munka és túlóra: Várandós munkavállalók éjszakai munkavégzésre nem oszthatók be, és rendkívüli munkaidő (túlóra) sem rendelhető el számukra.
- Egyenlőtlen munkaidő-beosztás: Egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetükben csak hozzájárulásukkal alkalmazható, heti pihenőnapjaik pedig egyenlőtlenül nem oszthatók be.
- Orvosi vizsgálatok: A várandós munkavállalók mentesülnek a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettségük alól a kötelező orvosi vizsgálatok időtartamára. Az orvosi vizsgálat idejére a várandós munkavállalót távolléti díja illeti meg. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy ez a mentesség kizárólag a vizsgálat időtartamára korlátozódik és csak akkor, ha a vizsgálaton való megjelenés csak munkaidőben lehetséges. Az olyan vizsgálatok, mint például a 4D-s babamozi, nem tartozik ide! Ilyen választott vizsgálatok esetében vagy hétvégére kell ezeket megszervezni, vagy a szabadsága terhére hiányozhat a kismama a munkahelyéről.
Mi a terhesgondozás?
Szabadságok és ellátások
Az anya egybefüggő 24 hét szülési szabadságra jogosult azzal, hogy ebből 2 hetet köteles igénybe venni. A fizetés nélküli szabadság a munkavállaló által megjelölt időpontban, de legkorábban a szabadság megszüntetésére irányuló jognyilatkozat közlésétől számított 30. napon szűnik meg. A szülés miatti távollét alatt felhalmozódott szabadságot a munkavállaló visszatérését követő 60 napon belül ki kell adni.
A szoptató anya a szoptatás első 6 hónapjában naponta kétszer 1, ikergyermekek esetén kétszer 2 órára, a 9. hónap végéig naponta egyszer 1, ikergyermekek esetén naponta kétszer 1 órára jogosult munkaidő-kedvezményre.
A munkavállalónak a 16 évesnél fiatalabb egy gyermeke után 2, két gyermeke után 4, kettőnél több gyermeke után összesen 7 munkanap pótszabadság jár. Ha a gyermek fogyatékos, a pótszabadság 2 munkanappal nő. A pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a 16. életévét betölti.
Családtámogatási ellátások
A kisgyerekes szülőknek úgynevezett családtámogatási ellátások járnak. Az alábbiakban egy táblázatban foglaljuk össze a legfontosabbakat:
| Ellátás neve | Jogosultsági idő | Összege (2021-es adatokkal) | Megjegyzés |
|---|---|---|---|
| Anyasági támogatás | Egyszeri juttatás a szülést követően | - | Kérelmet a szülést követő 6 hónapon belül lehet benyújtani. |
| Csecsemőgondozási díj (CSED) | A gyermek születésének napjától 24 héten át | A naptári napi jövedelem 70%-a (2021 júliusától 100%) | A szülési szabadság idejére jár, más keresőtevékenység nem folytatható mellette. |
| Gyermekgondozási díj (GYED) | A gyermek 2. életévének, ikrek esetén a 3. életév betöltéséig | A jövedelem 70%-a, de legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70%-a (2021-ben bruttó 234.360,-Ft) | Akik a terhesség előtti 2 évben legalább 365 napot dolgoztak. |
| Gyermekgondozási segély (GYES) | A gyermek 3. életévének betöltéséig (ikreknél tankötelessé válás évének végéig, tartósan beteg gyermeknél 10 éves korig) | 2015-ben 28.500 Ft egy gyermek esetében | - |
| Gyermeknevelési támogatás (GYET) | Legfiatalabb gyermek 3. életévének betöltésétől a 8. életév betöltéséig | - | Három vagy több kiskorú gyermeket nevelő szülő jogosult. Kereső tevékenység heti 30 órát meg nem haladóan, otthoni munkavégzés időkorlátozás nélkül. |

Apasági szabadság és szülői szabadság
Az anyák mellett az apáknak is járnak szabadnapok gyerekük születése után. 2023. január 1-jével ötről tíz munkanapra emelték az úgynevezett apasági szabadságot. Ezt a gyerek születését, illetve örökbefogadás esetén legkésőbb az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő második hónap végéig kell kiadni az apa kérésének megfelelően, legfeljebb két részletben. Az első öt napra a teljes összegű, míg a hatodik munkanaptól 40 százalékos távolléti díjra vagy jogosult.
Emellett bevezették a szülői szabadságot, amely az apasági és a szülési szabadságon felül jár a szülőknek gyerekük hároméves koráig, ha munkaviszonyuk a gyerek születésétől vagy az örökbefogadási határozat keltétől legalább egy éve tart. A 44 nap szülői szabadságot mindkét szülő igénybe veheti. Ilyenkor a távolléti díj 10 százalékára vagy jogosult, amiből levonják a GYED vagy GYES összegét. A szülői szabadság kivételét legalább 15 nappal a szabadság kezdete előtt jelezned kell.
Örökbefogadó szülők jogai
Szülési szabadság és fizetés nélküli szabadság az örökbefogadó szülőknek is jár a gyerek családba érkezésétől számított három évig, három évesnél idősebb gyerek esetén pedig hat hónapig. Az örökbefogadó szülők a családtámogatási ellátásokat is igénybe vehetik. Emellett mentesülnek a munkavégzési kötelezettség alól az örökbefogadás előkészítésének időszakában, évente legfeljebb 10 munkanapra, hogy személyesen találkozhassanak a gyerekkel.
tags: #uzemorvosi #rendelo #kismama