Kisbajcs és környéke: Történelem és fejlődés

Kisbajcs a megye észak-keleti részén, Győrtől mintegy 2 km-re, észak-keleti irányban fekszik. Természet-földrajzilag a Szigetköz délkeleti szegletében helyezkedik el, ott, ahol a Mosoni-Duna és Öreg-Duna már közelítenek egymáshoz.

A két folyó áradása nagyon sokszor gátat szabott, kárt okozott a földművelésnek, ezenkívül a magas belvízszinttel is szembe kellett nézni. A meglehetősen vizes, vízzárásos természeti környezet ugyanakkor sajátos tevékenységek (pl. zöldségtermesztés, állattenyésztés) helyi kialakulását tették lehetővé. A falu közlekedés-földrajzi helyzete Győr közelsége miatt kedvező.

Térkép Kisbajcs és környékéről

Történelmi áttekintés

Kisbajcsot az írott források először 1252-ben említették Baych alakban. Az elnevezés a Baj melléknévből képződött, valószínűleg „cs” kicsinyítő képző hozzáadásával. Az 1357-ben keletkezett oklevél szerint a falu már a győri püspökség birtoka volt. A Bajcsi család 1458-ban a püspöki részen a kisbajcsiaknak birtokrészeket adott el. Alig egy évtized múltán, 1466-ban Kisbajcsot curialis nemesi községként említik, amelynek birtokosai egyházi nemesek, akik a győri püspöknek a fegyvertartási és vízhalászati jogért adót fizettek.

Ugyanebben az évben a kisbajcsi nemesek és a vámosiak között per folyt egy területről, s végül Hunyadi Mátyás a vámosiak javára döntött. A mohácsi csatavesztés idején a térség nagyon fontos szerepet játszott halászatilag. Ezt bizonyítja, hogy 1526-ban Nagybajcs, Kisbajcs, Bácsa és Szava helységek fegyverforgatói Oross János vezetésével a Duna átkelőit őrizték a töröktől. Az 1544-es összeírás Kisbajcsot egytelkes nemesek által lakott községként említette. Ezek a nemesek 1582-ben Győr vármegye rendeletére részt vettek a mérgesi őrhely építésében, amelynek célja a Tóköz védelme volt a török becsapásokkal szemben. Győr 1594-es ostromakor a keresztény seregek az ún. Táborhelyen, amely Kisbajcs határában található, ágyúsáncokat emeltek. A törökök másodszorra 1683-ban dúlták fel a falut, ekkor a lakosság a nehezen megközelíthető mocsaras vidéken keresett menedéket.

Török kori erődítmények a Dunánál

Fejlődés a XVIII-XX. században

A XVIII-XIX. század a viszonylagos gyors gazdasági fejlődés jegyében telt el. Elsősorban a dunai malmok, de a halászat is jelentős kereseti lehetőséget biztosított. A falu lélekszáma is egyenletesen növekedett: 1866-ban már 267 katolikus magyar ember lakta.

A XX. század első felében a község jelentősége nagymértékben növekedett. 1927-ben Kisbajcsot és Szőgyét közigazgatásilag egyesítették, így egy viszonylag nagyobb falu keletkezett a Szigetközben. 1929-ben már körjegyzőségi székhellyé vált, ennek ellenére még országos viszonylatban mindig csak kisközségként tekinthetjük (pl. 1938-ban 447 lakosa volt). A falu lakóinak 80 %-a a II. világháború előtt mezőgazdasági tevékenységet űzött, de a fellendülő győri hadiipar is egyre nagyobb vonzerőt gyakorolt a földnélküliek számára.

A háború után a többi helységhez hasonlóan itt is hozzáláttak a földosztáshoz, azonban más problémával is szembe kellett nézni: a Duna Gőzhajózási Társaság megszűnése miatt nagyon sokan állás nélkül maradtak. A falu villamosítása 1948-ban fejeződött be.

Villamosítás kezdete Magyarországon

Az 1954-es árvíz és következményei

A második világháború utáni időszak legfontosabb, de egyben legtragikusabb esztendeje a község számára 1954 volt. A nagy szigetközi árvíz Kisbajcsot is elérte, s a lakóházak 70 %-a elpusztult. Mai arculata is az árvíz után alakult ki, mivel a lakóházak többsége újjáépült. Ezért is nem találunk annyi hagyományos parasztházat, mint más településeken.

Árvízvédelem és károk helyreállítása

Jelenlegi helyzet és fejlesztések

Kisbajcs lakóinak lélekszáma 2003-ban 751 fő, egyértelműen kisközségnek tekinthető. A falu korösszetétele elöregedő községekével mutat rokonságot. Az elmúlt években került kialakításra közel 50 új építési telek, melyeken ma már több családi ház elkészült, vagy folynak ma is az építkezések. A gyermekek elhelyezését egy 6 éve átadott szép és korszerű óvoda biztosítja, a falu iskolájában a helybelieken kívül a nagybajcsi, véneki és vámosszabadi 1-8 osztályos diákok is tanulnak. Kisbajcsnak korszerű körzeti orvosi rendelője van.

A település infrastrukturális fejlődése a rendszerváltás után rendkívüli mértékben fejlődött, a vezetékes ivóvíz ellátás 1982-es kiépítése után előbb a telefonhálózat bővítésére került sor, majd 1994-ben Kisbajcsot, 1996-ban pedig Szőgyén is megoldódott a szennyvízelvezetés. A vezetéses gáz 1999-ben került kiépítésre mindkét községrészben. A lakosok teljes körű kiszolgálására kábeltévé működik, és 2006. decemberétől az ADSL rendszer bevezetésével megvalósult a szélessávú Internet elérhetőség is.

Webinárium: Hogyan építsük a jövő infrastruktúráját: A fenntarthatóság alakítása

Szőgye és Szava települések

Szőgye alakulásának meséje él még, de egyre halványabban: „A mai Háromág helyén nagyon régen volt egy kút. Aki arra járt, akár akart, akár nem, bele kellett néznie. Erre a kútból kiemelkedett egy titokzatos lény, aki a kíváncsit addig nem engedte el, amíg valamilyen értéket a kútba nem dobott. A titokzatos lény a kincsből palotát építtetett magának a Duna partján. Egyszer aztán hirtelen eltűnt. Az emberek sokáig nem mertek a palota közelébe menni. Az épület egyre romlott, végül összeomlott, helyén dombok keletkeztek. Már ebben az időben is gondot okozott a Duna áradása. Ezért az itt élők a dombokra építették házaikat. Így keletkezett a falu. Az emberek jól érezték magukat, halászattal foglalkoztak. Ekkor még a Csápolnoki-Duna is folyt. Emellett építették fel a vörösbarátok is kolostorukat. A mai temető helyén volt az épület, melynek picéjében rengeteg kincset rejtettek. Egy támadás a kolostort megsemmisítette.

Szőgye, Kisbajcs és Vének között az Öreg-Duna közelében helyezkedik el. Neve a czege szóból (cigle = vessző) származik. IV. Béla 1252-ben „terre Zignet haga”-t a túróczi prépostságnak adományozta, majd 1519-től a csornai prépostság birtoka volt. A török hódoltság alatt elpusztult Szőgye, majd a 18. században újra felépült. A falu egyébként a 18. században Komárom megyéhez tartozott. A trianoni békeszerződés a falu határának nagyobb részét Csehszlovákiához csatolta, ezzel az amúgy is szegény falu élettere teljesen beszűkült. Mivel önmagukat képtelenek voltak fenntartani, ezért 1927-ben Kisbajcshoz csatlakoztak. Ezzel a község csaknem 900 éves önállósága megszűnt.

Az itteni építkezés alkalmazkodott az adott körülményekhez, a gyakori árvízveszély miatt itt patics-falat használtak. A válogatott karókra sövényt fontak fűzfaágból, s azt kívül-belül betapasztották sárral. A falu tipikus halmaz-település. Két részből állt: a nagyobbik rész közvetlenül a Duna partján, kicsi telkeken. Itt a házakhoz zöldségeskert, gyümölcsös nem tartozott. A másik rész a töltés két oldalán létesült, nevét is innen kapta: Töltés sor. Bár az 1899-es árvíz is érintette Szőgyét, az igazi pusztulást az 1954-es jelentette: ekkor a Duna jobb partján álló lakóházak kettő kivételével elpusztultak. A helyreállítást nem engedélyezték az eredeti telkeken. A kisbajcsi közlegelő Szőgye melletti részén jelöltek ki 250-300 négyszögöl nagyságú telkeket. A Duna mellett álló, ártérben maradt házakat végül a 2002 augusztusi áradás tette lakhatatlanná, köztük kettő, közel száz éves házat. Az áradás következtében 6 családot kellett kitelepíteni. Az Ő részükre önkormányzati segítséggel új házak épültek a mentett oldalon. A 2002. augusztusi áradást követően már nem épülhetett új lakóház az ártérbe, az ott lévő ingatlanokat is csupán üdülőként lehet használni.

Iskolája 1938 óta volt Szőgyének, az 1971-es körzetesítésig.

Szavo vagy Zovn Kisbajcs és Bácsa között helyezkedett el, majd Kisbajcs határába olvadt. Lakói szintén egyházi nemesek voltak. Először 1231-ben olvashatunk róla Zoa név alatt, amikor a győri káptalan és M. mester közti perben maga II. András volt a döntőbíró. Egy 1318-as oklevél bizonyságot tesz róla, hogy Kálmán győri püspök a szávaiakat egyházi nemessé tette. 1642-ben a Szavay család birtokolta a helységet.

Egészségügyi és szociális ellátások

Kisbajcs háziorvosi ellátását Dr. Markotics Ildikó biztosítja a 9062 Kisbajcs, Arany János u. 17-19. szám alatti rendelőben. A vérvételi napok előre egyeztetett időpontban, hétfőn Vámosszabadiban, szerdán Kisbajcson, pénteken Nagybajcson történnek. A rendelési idő a hét különböző napjain változik, és lehetőség van időpont kérésére is. 2025-től labor szolgáltatásuk bővül, magánlabor mintavételi helyként a Synlab által nyújtott paramétereket is vizsgálni tudják térítés ellenében.

A fogorvosi ügyelet helye: 9024. Győr, Liezen Mayer u. 57. A fogorvosi ügyelet ideje hétfőtől péntekig este 20:00-22:00 óráig, szombat és vasárnap délelőtt 8:00-11:00 óráig, valamint szombat és vasárnap este 20:00-23:00 óráig tart.

Szalainé Szentmihályi Andrea védőnő a fogadó óráit a községek orvosi rendelőiben tartja. Elérhetősége: 06-70/4753762. A védőnői tanácsadás és csecsemő tanácsadás hétfőtől péntekig zajlik, a terhestanácsadás pedig csütörtökön 8-12 óráig Győrben, a Kórház Rendelőintézetben.

Rendelési idők és helyszínek (Kisbajcs és környéke)
Nap Időpont Helyszín Megjegyzés
Hétfő 8:00-12:30 Vámosszabadi
Kedd 8:00-11:30 Nagybajcs
Szerda 8:00-9:00 Helyettes: Dr. Beke Andrea, Vének
Szerda 9:00-12:30 Kisbajcs
Csütörtök 12:00-16:00 Vámosszabadi Terhestanácsadás: 8-12 óráig Győr
Péntek 8:00-11:30 Nagybajcs
Orvosi rendelő Kisbajcson

tags: #ansre #vedono #kisbajcs