A zárdák, kolostorok és otthonok évszázadok óta fontos szerepet játszottak a társadalmi gondoskodásban és az oktatásban, miközben történelmük során számos kihívással és változással szembesültek. A cikk bemutatja az egykori budapesti Sacré Coeur zárda történetét, az írországi "megesett lányok" otthonának szívszorító titkait, a náci Németország Lebensborn programját, valamint az egyiptomi kopt keresztény kolostorok mindennapjait. Emellett rávilágít a mai magyar gyermekvédelem akut problémáira, különös tekintettel a kórházakban rekedt újszülöttek számára.
A budapesti Sacré Coeur zárda története
A történet kezdetéhez közel kétszáz évet kell visszaugornunk: a Városliget ekkorra már rendezett parkká vált, sőt a ma álló platánok legidősebb, József nádor alcsúti arborétumából átköltöztetett darabjai is rég a helyükre kerültek. Az épület és környezete 1883 nyarán a francia gyökerű Sacré Coeur, azaz a Szent Szív Társaság nővéreinek birtokába került. Az intézmény rövidesen belakta a telek jókora részét: 1884-1885-ben megszületett a zárda épülete, ahová előbb a belső iskolát költöztették be, majd két bővítésnek (1889, ill. 1904) köszönhetően a külső iskolák is idekerültek.
A főkapu fölött az Úr Jézus szobra tárja ki karját és hívja az érkezőket: „Tanuljatok tőlem”. Már több ifjú nemzedék hullámzott át vágyaival és reményeivel házunk barátságos termein és folyosóin. Hány fiatal asszony hozta már ide férjét és gyermekeit s ragyogó szemmel, mutat rá növendékkori helyére: „Látjátok, én itt ültem!” Ennek a melegségnek talán föl nem ismert, de jól sejtett középpontja az intézet temploma, annyi léleknek legigazabb otthona. Az épület szíve ez; melegség és fény innen árad szét. A kert virágai itt töltik be legteljesebben hivatásukat.
A zárda kertje és növényvilága
A kert délkeleti része gyümölcsös, amelynek hiányait évenként újakkal pótolják, főleg a jól bevált törpefákkal. Útjait díszcserjék, rózsafák, virágágyak díszítik. Délnyugati részén a bolgármódra művelt konyhakert, melegház és melegágyak terülnek el. A szakszerű kezelés és a terület gazdaságos kihasználása a ház zöldfőzelék szükségletét biztosítja. Néhány kedves szobor, amely intézetünk életével összeforrott, áhítatos és kedves emlékeket ébreszt: Jézus szent Szíve, a Szent Család, szép feszület és egy kedves lourdesi Mária-barlang. Ez az árnyas liget és gyümölcsös azonban nemcsak felüdülésre és szórakozásra nyújt alkalmat a tanulóknak, hanem a természetrajzi oktatást is szerencsésen támogatja, a botanizálásra kiválóan alkalmas.
A gyümölcsfák között tanulmányozhatjuk: jegenyenyár-, fejérnyár-, nyír-, szomorúfűz-, kecskefűz-, tölgy-, szil-, eper-, platán-, akác-, ecet-, vadgesztenye-, juhar-, hárs-, tövisfa vagy gleditschia-, celtisz-, és olajfákat, luc-, jegenye-, ezüst-, erdeifenyő- és tiszafát.
A zárda szerepe a vészkorszakban és a kommunista államosítás
Magyarország 1944-es német megszállása során kétszáz védleveles zsidó talált itt menedéket - köztük Steiner Erzsébet is, akinek tizennégy éves korában írt, az Archívneten közzétett naplóbejegyzéseiből számtalan részlet bontakozik ki. Írásából többek közt kiderül, hogy az épület a Benczúr utcai kórházhoz hasonlóan a Svéd Vöröskereszt védettsége alatt állt, sőt a delegációt vezető Valdemar Langlet és felesége otthona is itt volt. A Szálasi-kormány október 16-os hatalomra kerülése után egyre gyakoribbá váltak a zaklatások és házkutatások, így a svéd nagykövet, Raoul Wallenberg kezdeményezésére december 11-én a gyerekeket az újlipótvárosi nemzetközi gettóba szállították át - köztük Steinert is, aki a Pozsonyi út 1.-be került. Ez azonban nem jelentett a háború végéig tartó menedéket: jó részük néhány hét múlva a budapesti gettóba került.
A kommunista hatalomátvétel vetett véget a zárda virágzásának: 1948-ban államosították az Ajtósi Dürer sori épületeket. A gimnázium épületét 1948-ban a Lenin Intézet vette át, majd 1953-ban a Piarista Gimnázium költözött a falak közé.
A San Plácido apácák tiltott vágyai a kolostor falai mögött
Az írországi "megesett lányok" otthonának titkai
A kutatással az ír katolikus egyház múltjának egy újabb sötét fejezetére derült fény (az egyházat az utóbbi évtizedekben botrányok sorozata rázta meg gyerekek zaklatása ügyében). „Valakitől értesültem egy újszülött-temető létezéséről, de amit találtam, az jóval több ennél" - közölte Catherine Corless történész, a csontvázakkal teli, föld alatti betontartály felfedezője.
A szakember 796 csontvázra - újszülöttek és 8 évesig terjedő korú gyerekek maradványaira - bukkant, koporsó vagy sírkő nélkül. A jelek szerint a gyerekek közül sokan alultápláltság, tüdőgyulladás, tuberkolózis vagy bántalmazás miatt vesztették életüket. Az "Otthont" - ahogy az intézményt nevezték - harminchat éven keresztül vezették az apácák, ez idő alatt több száz fiatal nőt küldtek oda.
Az anyáknak azzal kellett fizetniük „bűneikért", hogy szolgálóként dolgoztak az állami pénzügyi támogatását élvező zárdában. „Amikor a lányok teherbe estek, a közösség teljesen kiközösítette őket" - mondta Corless a The Washington Post amerikai napilapnak adott interjújában. „A családok attól féltek, hogy kiderül a szomszédok előtt, akkoriban ugyanis a házasságon kívüli terhesség volt a legrosszabb dolog a Földön.”
A tömegsírt egyébként 1975-ben fedezték fel helyi lakosok, amikor a gödört fedő betonlapok eltörtek. Egészen mostanáig azt gondolták, hogy a betonteknő olyan emberek csontjait tartalmazza, akik az 1840-es évekbeli, több százezer áldozatot követelő nagy éhínségben pusztultak el.
A náci Németország Lebensborn programja
A második világháború során a németek elhatározták, hogy kitenyésztik a tökéletes génekkel rendelkező, felsőbbrendű embert. Az 1930-40-es években a németek nem csupán a zsidók és az általuk nemkívánatosnak tartott emberek elpusztítását tűzték ki célul: a halálba küldöttek helyét egy tökéletes árja faj tagjaival töltötték volna fel.
A Lebensborn (Életforrás) elnevezésű társaságot Heinrich Himmler - az SS vezetője, Hitler után a második a hatalmi rangsorban - hívta életre. Elképzelése szerint szőke, kék szemű, tökéletes testi felépítésű, engedelmes, kezdettől igazi árjának nevelt gyermekek népesítették volna be az országot. A megfelelően tiszta vérű árja férfiak - többnyire SS-katonák - és nők együttléteiből születtek a tökéletesebbnél tökéletesebb babák.
A Lebensborn otthonok és a gyermekrablások
Az 1930-as években Németországban nyolcezer ilyen gyermek született, Norvégiában pedig tizenkétezer. A babák számára mind a két országban, majd a terjeszkedést követően Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Lengyelországban és Luxemburgban is Lebensborn-otthonokat építettek, ahol szakképzett személyzet vigyázott rájuk. Naponta kétszer fürdették és napoztatták őket, elegendő időt tölthettek a szabad levegőn, sokat kaptak enni, miközben körülöttük az emberek éheztek.
Himmler terve bevált, az árja gyerekek szép számban jöttek a világra. De ez sem volt elég. A vezér utasítására gyermekeket raboltak el szüleiktől, hogy a program részévé tehessék őket. 1939-től nemcsak Németországban, de egész Kelet-Európában retteghettek a lengyel, orosz, román, lett, norvég vagy észt anyák, hogy kitépik a kezeik közül szőke, kék szemű gyermekeiket. Amelyik csemete nem felelt meg a program számára, vagy már volt akkora, hogy hiányolja eredeti családját, a gázkamrákban végezte. Az életben maradókat német családoknál helyezték el, és megkezdték ideológiai átnevelésüket. Minden korábbi adatukat törölték: új nevet és személyiséget kényszerítettek rájuk.
A háború utáni sors
A háború véget ért. Az erőszakos módszerekkel kiválasztott vagy elrabolt gyermekek ott cseperedtek a lakóházakban, esetleg szüleik otthonában. Az elfojtott gyűlölet és keserűség, ami immár szabadon áramlott a nácik és azok kegyeltjei felé, őket is elérte. Norvégiában nagyon sok náci apától származó gyermeket nem engedtek tanulni, dolgozni, kiközösítették, zaklatták, pszichiátriai intézetbe záratták, megerőszakolták, megverték, megölték őket, a programban részt vevő anyákat nyilvánosan megszégyenítették, megverték, elüldözték, vagy a gyermekükkel együtt elpusztították.
A norvég kormány is igyekezett más országokba - Németországba, Brazíliába, Ausztráliába - küldeni a rájuk maradt „tökéletes” gyerekeket, akik nem értették, miért lettek hirtelen megvetettek és eldobandók. A külföldre száműzött gyerekek árvaházakban végezték, ahol folyamatosan bántalmazták őket, de a szerencsésebbek svéd családokhoz kerültek, és esélyt kaptak a normális életre.
2008-ban a Lebensborn-program egykori résztvevői közül több mint százötvenen pert indítottak az Emberi Jogok Európai Bíróságánál a norvég kormány ellen: azt követelték, hogy a kormány ismerje el bűnrészességét a Lebensborn-gyermekekkel szembeni embertelen bánásmódot illetően. A keresetet elutasították, mivel Norvégia csak 1953-ban írta alá az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Az áldozatok azzal érveltek, hogy a zaklatások, megszégyenítések - többek között genetikailag és mentálisan is hibásnak bélyegezték őket - még hosszú éveken át, 1953 után is folytatódtak.
Csecsemők a kórházban: A magyar gyermekvédelem problémái
Minden eddiginél több, 12 kisbaba él az egri csecsemőosztályon, miután nem kellettek szüleiknek, régóta nincs elég nevelőszülő, gyermekvédelem nem tud gondoskodni róluk - értesült lapunk. A belügy nem csak ezt ismerte el: országosan 280-300 elhagyott újszülött rekedt kórházban.
Jelenleg 12 olyan babát gondoznak az egri Markhot Ferenc Kórház újszülött osztályán, akiket szüleik elhagytak - ismerte el a Népszava kérdésére a Belügyminisztérium. A tárca hozzátette: elhelyezésük „életkoruk és egészségi állapotuk függvényében, újszülött, újszülött intenzív, csecsemő vagy csecsemő intenzív osztályokon történik.”
Az, hogy egészséges csecsemők is több hónapot töltenek kórházba nem felel meg az előírásoknak. A vonatkozó szabályok szerint ugyanis „a gyermek átmeneti gondozását és otthont nyújtó ellátását elsősorban befogadó szülőnél kell biztosítani”, ettől csak akkor lehet eltérni, „ha a gyermek tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos, vagy a testvéreket nem lehet együttesen a befogadó szülőnél elhelyezni vagy más okból szükséges az intézményes elhelyezés”. A törvény szerint befogadó szülő lehet helyettes- vagy nevelőszülő. Azt, hogy ezt nem sikerül teljesíteni, azzal magyarázható: az ágazatban dolgozók évek óta hiába kérnek tisztességes fizetést, emiatt régóta nincs elég nevelőszülő.
A helyzet súlyossága és lehetséges megoldások
A Belügyminisztérium lapunknak adott válaszából kiderül, hogy a miskolci és egri eset csak a jéghegy csúcsa. Azt közölték, hogy az utóbbi három hónap adatait figyelembe véve 280 és 300 közé tehető azoknak az elhagyott csecsemőknek a száma, akik kórházban vannak. Ez drámai emelkedést jelent, hiszen a Gyermekjogi Civil Koalíció 2023-ban még arról írt, 50-100 csecsemő várakozik több hónapig kórházi körülmények között.
„Rendkívül súlyos gyermekjogi vétek” - mondta Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője. - „Az érzelmi, értelmi fejlődésükre hatással lesz az érintés, ölelés hiánya, az újszülötteknek ezekre szükségük van az idegrendszeri érési folyamatok egészséges fejlődése miatt. Még 24 óra is számít a neuronok, idegpályák épülésében. Ami ezekkel a kisbabákkal történik, nagyon fájdalmas, és egyáltalán nem európai megoldás.”
Fontos lenne tudni, hogy miért nem viszik haza a gyereket a szülők: esetleg túl fiatal az anya, nagy a szegénység otthon, netán hajléktalan, vagy bántalmazó kapcsolatban él? Megoldás lenne, ha a Belügyminisztérium elrendelné, hogy minden öt gyermekre jusson egy szociális munkás, aki felderíti a család helyzetét, majd segítséget adnának. Vagy ha nem lehet már segíteni, akkor eljuthatnának oda, hogy a szülő lemondjon a gyerekéről, így a kisbaba örökbefogadókhoz kerülhetne.
A San Plácido apácák tiltott vágyai a kolostor falai mögött
Nevelőszülői kapacitáshiány
A kormány megalkotta azt a jogszabályt, amely szerint a 12 év alatti, állami gondoskodásban élő gyerekeknek nevelőszülőknél kell lakniuk. Csakhogy a törvény betarthatatlan, olyan hatalmas a kapacitáshiány, és annyira kevés a nevelőszülő. Szilvási Léna szerint a szakmai irányításnak le kellene vonnia a következtetést, beismerni, hogy módosításra van szükség. Például úgy: levinnék a korhatárt 10 évre, de kimondják, hogy a 0-3 év közötti gyerekek prioritás élveznek a családnál való elhelyezésben.
Az SOS Gyermekfalvak kezdeményezésére október 7. az állami gondoskodásban élő gyerekek napja. Az alapítvány idén ezen a napon utcai jelenléttel hívja fel a figyelmet a kórházban ragadt csecsemők ügyére és az országos nevelőszülő hiányra.