Homoki Nagy István Kossuth-díjas filmrendező, az első egész estés magyar természetfilm készítője, 1914-ben született. A jogi pályán csaknem húsz évig maradt, Kiskunfélegyházán és Hódmezővásárhelyen dolgozott. Időközben rabul ejtette a természet, szabadidejében fotózni kezdett, 1939-től jelentek meg madárfotóival illusztrált cikkei, amelyekért a Magyar Ornitológusok Szövetsége Herman Ottó-éremmel tüntette ki.
1945-től az Országos Természettudományi Múzeum Sajtó- és Fotóosztályának vezetője volt, s ekkoriban kezdett próbálkozni a mozgófilmmel. 1949-ben a Híradó és Dokumentumfilmgyártól madárfilm elkészítésére kapott felkérést, a természetfilmek gyártásában évekig félállásban vett részt, majd 1954-ben teljesen feladta a jogi pályát. Filmjeit maga írta, rendezte és fényképezte, kicsi, de annál lelkesebb stábjával szerény költségvetésből dolgoztak, legfontosabb segítőtársa felesége, Zsoldos Zsuzsa volt.
A Vadvízország és a Gyöngyvirágtól lombhullásig
Kezdetben rövidfilmeket készített (A Kis-Balaton nádrengetegében, Egy kerecsensólyom története), majd 1951-ben elkészült a Szeged melletti Fehér-tó vízi és madárvilágát bemutató Vadvízország, az első egész estét betöltő magyar természetfilm. Alkotása itthon és külföldön is nagy sikert aratott, 1952-ben Karlovy Varyban megkapta a legjobb operatőri munkáért járó díjat.
A következő évben a Gemencen forgatott, a felejthetetlen szépségű Gyöngyvirágtól lombhullásig sikere még a Vadvízországét is felülmúlta, megkapta az 1953-as Velencei Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját. Magyarország egyik legszebb természetvédelmi területének, a gemenci ártér rezervátumának élővilágát járja be Homoki-Nagy István kamerája. A természet változásait, az ott élő állatvilág szokásait, élete drámai fordulatait jeleníti meg az 1953-as velencei fesztivál I. díjas alkotása.
A film talán a legkedveltebb retró természetfilm ma. Mi is a titka? Úgy tudja kicsiny, frappáns novellákba fűzni az erdőlakók életét, hogy lelkivilágukat mutatja meg. Hogyan lopja ki a róka mint a zsebmetsző, az ólból a tyúkot, hogyan menekül óriás szakadékot átugorva a fel riasztott szarvas, lapul a vízfenéken a kecsege, hogyan zajlik az elárvult őzgida örökbe fogadása.
Miután elkészített számos rövidebb munkát, majd pedig leforgatta pályája - egyúttal az egyetemes filmtörténet - első egész estés színes természetfilmjét, a Vadvízországot (1952) a Szeged melletti Fehér-tó végtelenül gazdag madárvilágáról, Homoki Nagy István rendező nagyobb léptékű vállalkozásba fogott: a mesés gemenci erdőbe kirándult, ahol parányi stábjával másfél évet töltött erdőn-mezőn, vadleseken és stégeken. Vadkocát a malacaival, tétován topogó, újszülött szarvasborjút, háztájit fosztogató rókát, furmányos darázsölyvet és rejtező feketególyát filmezett, nyárfalevélbogarat és bodobácsot, korallgombát és porhanyógombát, vízitököt és tündérfátyolt vitt be a moziba és varázsolta el velük az odalátogatókat.
A Gyöngyvirágtól lombhullásig a legjelentősebb fesztiválok egyikén, a velencei mustrán Ezüst Oroszlánt nyert. A film drámai egységbe foglalja a Dunatáj változatos növényvilágának, a Szekszárd és Baja között elterülő Gemenci ártéri rezervátum kis és nagy vadjainak, hasznos és kártékony madarainak életét. Bár megszokott jelenségeket helyez nagyító alá, a szakértő szemével láttatva az eseményeket, bevezeti a nézőt a természet lüktető, újra meg újra meginduló életének megismerésébe. Nemcsak a madárfészkek titkai tárulnak fel, láthatóvá válik a létért való küzdelem keménysége is. Így a jelenetek, szépségükön túl, izgalmasak és szórakoztatóak. Alkotójuk méltán kapott Nagydíjat Velencében, 1953-ban.
A film szemlélete és üzenete
A sírfelirat második tagmondata rávilágít a film szemléletére és világértelmezésére. A már a Vadvízországot is jellemző panteisztikus világlátás itt még inkább jellemző: jóllehet - ez nyilvánvaló, hiszen az ötvenes években járunk - egyetlen szó vagy utalás nem hangzik el a Teremtőre, minden képkocka a teremtés nagyszerűségének emlékműve. Homoki Nagy olyan világot fest, amelyben valamennyi teremtménynek - legyen bár a legapróbb - megvan a maga szerepe, funkciója, amelyben senki és semmi létezése nem véletlenszerű: még a szélé, az esőé, a felhőké sem.
Homoki Nagy nem reciklálja, hanem továbbgondolja, továbbépíti a Vadvízországhoz kidolgozott formát. A lírai életképek, anekdoták és mélydrámai szituációk pulzálására építő szerkezettel ugyan a Vadvízországot idézi, számos ponton azonban módosít annak formaképletén. Itt nem a rendező narrálja a látottakat, hanem Sinkovits Imre baritonján halljuk a csodás sorokat, de változást jelent az is, hogy megnő a bejárt tér - a Vadvízország kisebb területet, alig néhány négyzetkilométernyit pásztáz, a gemenci erdő viszont száznyolcvan négyzetkilométer -, egyszersmind kitágul a felvonultatott élőlények köre.
Megjelenik továbbá a Vadvízországból még hiányzó ember, sőt hangsúlyossá válik a szerepe. Míg a bukolikus nyitányban találomra vett, véletlenszerűen mutatott földműveseket, halászokat látunk, hamar színre lép a nevenincs vadászfigura, aki aztán többször visszatér. Afféle rendezői alteregó ő, néhol békés és passzív rezonőr, máskor az idill rettenthetetlen őre; ugyanúgy él egységben és lélegzik együtt a természettel, mint a film alkotói, illetve maga Homoki Nagy István.
A Gyöngyvirágtól lombhullásig igen gazdag logisztikai és fényképezéstechnikai szempontból bravúros jelenetekben - a kotorékfoxi és a róka csatája idegborzolóan feszült, csakúgy, mint az a jelenet, amelyben a réti sas lecsap a Gemencre bekóborló kültelki ebre -, az igazi különlegességét ezek az egyszeriség érzetét közvetítő pillanatok adják. A film legmaradandóbb értéke, hogy úgy mutatja be a természetben mindig - vagy legalábbis sokszor - megtörténtet, hogy a felvétel megismételhetetlenségének benyomását kelti a nézőben.
Az ötvenes évek elejének kontextusában a Gyöngyvirágtól lombhullásig különös tartalmakkal telítődik. Jóllehet nehezen képzelhető el ennél ideológiamentesebb, politikától bepiszkítatlanabb film, Homoki Nagy István munkájának igenis van politikai rétege, dimenziója. Egész egyszerűen azért, mert az időtlenített téma nagyon különlegesnek számított az aktualitások televényébe ragadt és a sematizmus mocsarába taszított korabeli magyar filmek között. A Gyöngyvirágtól lombhullásig alkotói missziót teljesítettek: azt bizonyították be, hogy szemben a harcos kultúrpolitikusok és más egylátószögű elvtársak reményeivel, az élet valamennyi területe - így például a természet - nem bolsevizálható. Filmjük annak a lehetőségét biztosította a korabeli néző számára, hogy a moziban ne csak azt lássa, hogy miért kötelező (hagymázas, buta ideológiáért), hanem hogy miért jó élni.
Amit Aki Kaurismäkiről tudni kell
A Gemenci-erdő, Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű és kimagasló fajgazdagságú ártéri erdeje a Duna mentén, a Sió torkolatától Báta községig tartó szakaszon terül el a Duna mentén. A 180 négyzetkilométeres erdőség 1977-ben került természetvédelmi oltalom alá, jelenleg a Duna-Dráva Nemzeti Park része. Ezt a hatalmas területet időről időre elönti a Duna, ami egyszerre épít és pusztít, véd és fenyeget. Ez a folyamatos változás az, ami élteti a tájat és meghatározza az ott élő állatok és növények mindennapjait.
Országszerte a mozivásznakon debütál a Gemenc - Árterek világa című magyar természetfilm, amely az Európa-szerte egyedülálló ártéri erdő gazdag élővilágát és különleges hangulatát tárja a nézők elé. Homoki Nagy István 1953-as klasszikusa, a Gemencről szóló Gyöngyvirágtól lombhullásig talán még ma is az egyik legismertebb hazai természetfilmnek számít.
A film minden korosztálynak ajánlható, egyórás természetfilm a Pannonia Entertainment forgalmazásában május 18-tól és az azt követő hetekben országszerte közel 40 moziban kerül műsorra, a legtöbb helyszínen kedvezményes jegyárral.
Homoki Nagy István 1953-ban készült filmje, a Gyöngyvirágtól lombhullásig, a mai napig az egyik legismertebb magyar természetfilm. A vadőr minden reggel elindul gyalog, vagy lóháton, idomított szirti sasával, rövidszőrű magyar vizslájával és drótszőrű foxijával, hogy vigyázzon az erdőre. A film korabeli népszerűségére jellemző, hogy 1953 szilveszterén a rádiókabaré legsikeresebb száma az az előadás volt, amely a film szövegének fordulataival, stílusával mutatta be a pesti éjszakai életet.
Homoki Nagy István világszerte elismert szaktekintély volt, aki iskolát teremtett nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi természetfilmgyártásban is. Tagja volt a Nemzetközi Fotóművész-szövetségnek és az Angol Királyi Társaságnak, filmjeit akkor is negyven ország vásárolta meg, amikor magyar film nem vagy alig jutott külföldi piacra.
A rendező 1979. december 14-én halt meg, sírján Nimród képe látható, alatta a felirat: „Gyöngyvirágtól lombhullásig”.
tags: #termeszetfilmek #gyongyviragtol #lomb #hullasig