Az, hogy egy leendő anyuka hogyan és milyen körülmények között szeretné megszülni a kisbabáját, nemcsak kultúránként, de egyénenként is változik. Míg a nyugati világban a kórházi szülések a dominánsak, addig más kultúrákban, például az indián közösségekben, a természetközeli és tradicionális módszerek érvényesülnek. Az ősi szokások mélyen gyökereznek a közösségi értékekben, a természettel való harmóniában és a mély spirituális hitben, amelyek mind a várandósság, mind a szülés folyamatát meghatározzák.
A várandósság megélése és a közösség szerepe
A világ nagyobbik felén az asszonyok a természet közelében élnek, annak ritmusa szerint. A saját testüknek is megvan a maga ritmusa, így ez az életükben nem valami misztikus dolog, hanem természetesen működő folyamat. A Fidzsi-szigetek lakói a fogantatástól kezdve folyamatosan beszélnek a terhességről, tanácsokat adnak a várandós asszonynak, így fejezve ki saját felelősségüket is a közösség legifjabb tagjának megszületésében. Új-Zélandon a maori asszonyok a terhesség folyamatát éneklik el időről időre a várandós nőnek és a babájának.
Számos közösség azonban tiltja vagy kerüli magáról a terhességről való beszédet, beszélgetést is. Ilyen volt például a legutóbbi időkig a vidéki Írország vagy Görögország, de India és Nepál bizonyos részei még napjainkban is. A fogantatást a brazíliai tapirape törzs tagjai szerint a bébik döntik el. A szellemgyerekek beköltöznek egy időre egy méhbe, és ha tetszik nekik, csak akkor maradnak.
A szülés helyszínei és körülményei
Vannak kultúrák, ahol az asszonyok egy erre fenntartott házban, kunyhóban szülnek (Pakisztán, Afganisztán, Délkelet-Ázsia), míg más kultúrákban ennek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, szabad ég alatt - mint egy észak-amerikai indián törzs -, vagy akár hajón, igluban, mint az inuitok, vagy egészen egyszerűen otthon, de azon belül valamilyen elkülönített részen hozzák világra a gyerekeiket. A Közel-Keleten pedig női fürdőházakba kellett menni szülni - vagy ahogyan Afrika bizonyos részein hívják, menstruációs vagy holdkunyhóba -, amelynek az alapja az a tabu, hogy egy nő a menstruáció ideje alatt nem főzhetett, nem nyúlhatott ételhez, nem érinthetett meg másokat, ezért különítették el őket - ez pedig érvényes volt a szülés idejére is. Ugyanez a tiltás a mai napig érvényes számos hindu családban is.
A szülőházak jelentősége abban áll, hogy ezek az asszonyok már a menstruáció idején is ezekben a házakban töltenek néhány napot a közösségtől elkülönülten, és aztán ide térnek vissza szülni is. A hely ismerős, megszokott. Azoknak, akik otthon szülnek, szintén nem kell azzal a kellemetlen élménnyel megbirkózni, hogy megváltozik a környezetük. Így szülnek a Yucatan-félsziget mexikói indiánjai, akik pusztán csak arrébb teszik a függőágyaikat, egy pokrócot akasztanak fel, és máris egy ismerős térben különítenek el egy „szülőszobát”.
Az észak-amerikai komancsi (comanche) és a sziú indiánoknál is a nő gyakorta, ha az idő engedte, a szabad ég alatt szült. A férj úgy segített, hogy levelekből épített kisebbfajta menedéket, távolabb a törzs táborhelyétől. Ezen a helyen gyakran tűzött le két botot, amelyekbe a nő kapaszkodott a vajúdás alatt. Az ausztrál őslakosok között bevett szokás volt gumifából font puha szőnyegen szülni. Pápua Új-Guineában a szülésre szolgáló hely egy kis tisztás volt az erdőben, amelyet kúszónövényekkel tettek kényelmesebbé.
Esőért imádkoznak Indiában
Segítség és támogatás a szülés alatt
A szüléseknél nagyon ritka, hogy egy nőt egyedül hagyjanak. Mexikóban például a bába már a találkozásuk első alkalmával, aztán végig a várandósság alatt, amikor találkoznak, masszírozza a várandós nőt. Nepálban, Indiában és Ázsia déli részén is a szülés fontos része a masszázs. A segítők, akik majdnem mindig tapasztalt, többször szült asszonyok, a vajúdás alatt folyamatosan testileg is szorosan együtt vannak a szülő nővel, masszíroznak, érintenek. Ma már tudjuk, hogy az érintésre - csakúgy, mint a csókolózás, a szeretkezés vagy a meditáció alatt - a szervezetünkben oxitocin, „boldogsághormon” szabadul fel, amely a szülés közben segíti a méhösszehúzódásokat, illetve később a tejelválasztás megindításában játszik fontos szerepet.
Az amazóniai törzseknél a szülés az egész közösség jelenlétében történik, ott vannak a gyerekek is, mellyel azt a társadalmi élményt kapják, hogy ez egy fontos esemény, és jó megünnepelni. Indiában Gdorka második szülésének történetét meséli el, amelyben az indiai körülményeket is ábrázolja:
„Nagyon érdekes tapasztalat volt Indiában megszülni Borit, második kislányunkat. Mikor megtudtuk, valamikor május elején, hogy megint gyereket várok, nagy dilemmával találtuk szemben magunkat, mégpedig hogy otthon, vagy Indiában szülessen-e meg a baba. Hosszas hezitálás után az előbbi, vagyis az indiai szülés mellett döntöttünk. Nem baj, legalább ilyen szempontból is megismerhetjük kicsit az itteni életet.”
A terhesgondozás itt természetesen másként működik, mint otthon, az embernek van egy választott szülészorvosa, és ennyi. Védőnő nincs, a szülésznő fogalma is csak a falvakban és a nyomornegyedekben ismeretes, ott viszont általában orvos nincs a közelben. A várandósság alatt havonta kellett járni tehát az orvoshoz, aki minden alkalommal megmérte a testsúlyomat, a vérnyomásomat, és miután kézzel kitapogatta a méhemet, centiméterszalaggal megmérte a „baba hosszát", vagyis a méh tetejétől a szeméremcsontig vett távolságot. Rendszeresen elküldött ultrahangra, hogy ellenőrizze a baba méretét.
A szülés folyamata és a mozgás szabadsága
A londoni édesanya első közös pillanatai újszülött kisbabájával. A szülés éjszaka kezdődött, a férj és a gyerekek aludtak tovább, csupán az anyós kelt fel, hogy felszítsa a tüzet a konyhában. Januárban fent a hegyekben éjjel már meglehetősen zord a hideg, viszont fűtés nincs a házakban, ezért előszeretettel építik a fekhelyeiket az állatok vagy a konyha fölé, ahol nagyobb a meleg. A vajúdó nő lement a konyhába, ott meleg volt. Amikor jöttek a méhösszehúzódások, mozgott, ringott, kiabált, az anyósa folyamatosan meleg olajjal masszírozta. Egyetlenegyszer sem mondta neki, mit hogyan csináljon.
A fájások szünetében elkezdte feltenni a teát, vizet tett oda, elkezdte a reggelit megfőzni. Ahogyan a nap felkelt, asszonyok érkeztek, akik az aratás utáni földet trágyázták, be-benéztek, beszélgettek, nevetgéltek. Szép lassan a család is felkelt, a gyerekek pedig játszottak vajúdó anyjuk, nagynénjük mellett. Aztán amikor a szülési kontrakciók begyorsultak, és érezte, tudta minden jelen lévő nő, hogy ez már a kitolási szak, megölelték, és ellentartottak minden oldalról, az anya pedig ebben a biztonságos asszonyi körben, tökéletesen befelé figyelve megszülte második gyermekét.
A jövevényt nem kapta el senki, a feje koppant a döngölt padlón, majd még percekig nem nyúltak hozzá, csak nézték meghatottan. A gyerek pedig egy rövid felsírást követően csöndben figyelt. Amikor feleszméltek az élet csodájának valóban megbabonázó pillanatából, szépen lassan felemelték, megnézték, egészséges-e, megvan-e mindene, az asztrológus számára megjegyezték az órát és a percet. Egy előre elkészített borotvával elvágták a köldökzsinórt, aztán mentek mosdatni, majd kezdődött a masszázs.
Az egyik nő - mindenki pontosan tudja, mi a dolga - leült a tűz mellé az éppen megszületett kisemberrel, és megmasszírozta biztos, olajos kezével. Addig az anya a ház mögött megszülte a méhlepényt, majd anyósával eltemették, azután visszatért a házba, hogy kilenc napon át a többiektől elkülönülve a konyha egy részében, ahol a legmelegebb van, csak a gyermekével foglalkozzon, szoptasson és masszírozzon. Ezeknek az asszonyoknak senki sem mondja el, hogyan szüljenek, ezek az asszonyok egészen pici koruktól fogva látnak szüléseket, boldog és boldogtalan végűt egyaránt. Az, ami velük történik, egy már ismerős folyamat, és mint ilyen, nem félelmetes, hanem százszor végignézett esemény. Itt a szülés az élet része.
Mexikóban például a bába már a találkozásuk első alkalmával, aztán végig a várandósság alatt, amikor találkoznak, masszírozza a várandós nőt. Nepálban, Indiában és Ázsia déli részén is a szülés fontos része a masszázs. A segítők, akik majdnem mindig tapasztalt, többször szült asszonyok, a vajúdás alatt folyamatosan testileg is szorosan együtt vannak a szülő nővel, masszíroznak, érintenek.
Az indián szexualitás és család
Wigberto Rivero Pinto indiánkutató, a bolíviai Universidad Mayor de San Andrés egyetem antropológusa szerint: „Az amazóniai indiánok számos szexuális szokással és szabállyal rendelkeznek, melyek a természet törvényeivel, az ökológiai egyensúllyal, a társadalmi etikával és az emberi faj józan szaporodásával vannak összefüggésben.”
Szexualitás és család
Az amazóniai indiánok többségében többnejű családban élnek, amely egy férfiből, két vagy három feleségből és mindegyik feleségtől három-három gyerekből áll. A család az alapvető társadalmi és gazdasági egység, mely két vonatkozásban értelmezhető: az előbb kifejtett szűkebb, illetve a család szélesebb értelmében, mely utóbbi az apán, anyán, és a gyerekeken kívül beszámítja az anyóst, apóst, a sógorokat, sógornőket és más családtagokat is. A szűkebb családi kör önálló házban lakik, ahol mindegyik feleségnek meg van a saját helye a gyerekeivel együtt, és középen helyezkedik el a férj.
A szélesebb körben értelmezett család kiteljesedéséhez a rokonok a szomszédos házakban helyezkednek el, és a mindennapi élet valamennyi tevékenységében a kölcsönösség, a viszonosság elve uralkodik. Az Ivo folyó menti chacobók között a szélesen vett család egy felügyelő intézményt alkot, míg a férfiak, akik nincsenek rokoni kapcsolatban a családfővel, általában elhagyják a család felségterületét. Minden indián közösségben a család a fajfennmaradás magja, mert általában nem megengedett, hogy házasságon kívül valakinek gyereke legyen.
A férfi és a nő kettőssége
Az indiánok számára a szexualitás egy szimmetrikus kettősséggel bír: az emberi élet nem létezhetne, ha a fajfenntartás nélkülözné a férfi és a nő közötti fizikai, ill. szimbólikus kapcsolatot, melyben a fajfennmaradás logikája összesimítja a férfi és a női nem közötti szükségszerű szembenállást, amely az ellentétek harmóniája ellenére is létezik. Az amazóniai mitológia tele van elbeszélésekkel és történetekkel, melyek a nemek kettősségét mutatják. Ezekre törvények, ill. intézmények születnek, azzal a céllal, hogy a női folyamatok harmónikus egyensúlyban maradjanak. A Beni folyó menti „ese ejja” indiánok egy olyan teljes társadalmi rendszer hordozói, amely befogadja az alternativ kapcsolatokat, így például a klánok közötti exogámiát (ez egy olyan társadalmi szabály, mely kötelezi tagjait egy másik törzs/terület/rokonság tagjaival házasságot kötni - a fordító megjegyzése), azzal a céllal, hogy a család biztosítsa a házasság révén létrejövő rokonságot, miáltal visszatartja a kapcsolatok szélesebb kiterjedését.
Bevezetés a szexualitásba
Az indián gyerekek első szexuális tapasztalatai kisgyermekkorukra nyúlik vissza. Az amazóniai törzseknél a szexualitás nem tabu, és nem is a felnőttek kizárólagos dolga. A gyerekek már kicsi koruktól kezdve szereznek szexuális ismereteket - családi, illetve törzsi környezetben, részt vehetnek szexuális tartalmú játékokban, melyek azonban nem nemi érintés jellegűek. A gyerekek a saját házukban megfigyelhetik és lehetőségük van tájékozódni szüleik nemi aktusáról. A szülők és a felnőttek ahelyett, hogy elnyomnák a gyerekek ilyen jellegű kezdeményezéseit, inkább támogatják azokat, mint az életre nevelés egyik formáját.
A szexualitás a legnagyobb jelentőségét a pubertáskor kezdetén kapja, abban a korban, amikor is az egykori egyszerű, gyermeki játékok valósággá növik ki magukat. A fiatalok már kezdik komolyan venni lépéseiket és tudatossá válik számukra, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor párt választanak maguknak, és ehhez jó hírre, tekintélyre és bátorságra van szükségük. Amikor a fiatal indián lányoknak megjön az első menstruációjuk, ez az egész falu számára egy fontos esemény, ünnepségek és ceremóniák kísérik. Mindenki összegyűlik, hogy megünnepeljék az újdonsült, eladósorba került leányzókat. Ilyen külsőségek között érkezik el számukra a pillanat, amikor is a közösségben mint nő, új státuszt kapnak. A bolíviai pacahuara és chacobo indiánok ún. bevezetési rítusnak vetik alá a serdülőket, mellyel jelzik, átléptek a szexuálisan érett korba. Ilyenkor a fiatal lányoknak leborotválják a fejüket, és átszúrják az orrsövényüket, hogy színes tollakkal díszíthessék, szimbolikusan is jelezve ezzel új társadalmi rangjukat. Ez 12 és 13 éves kor között szokott történni.
Hogy valaki jogot szerezhessen a nősülésre, számos amazóniai törzsnél megfigyelhető ekkor a fiúk orrának átfúrása, vagy a hímvesszejük körülmetélése. Ilyenkor az egész falu összegyűlik, és a fiú apja vezeti a rítust. Ha az ifjú fájdalmat mutat pl. az orra elrepedésekor, akkor ez az egész további életét gyávasággal pecsételi meg, ellenkező esetben viszont jogot szerez a nősülésre a közösség kultúrális szabályainak megfelelően.
Szexuális kapcsolatok
Több kutató és tanulmány is megerősíti, hogy az amazóniai indiánok szexuális kapcsolatai mentesek a nemi perverzitástól, és maga az aktus az utolsó momentum a pár szeretkezésében. Az erotikus megnyilvánulásaikkal, tetteikkel a szexualitás minél magasabb szintű élvezete a cél mind a nő, mind a férfi számára. Fontos megemlíteni a kapcsolatot a szexuális aktus és bizonyos eufórikus érzések kinyílvánítása között, mely főleg ünnepségek alkalmával nagyon is általános az indiánok között, amely egyben egy emocionális egyensúly megnyilvánulása a természet és a kultúra között. A szex nem valami elszigetelt dolog a természetes környezettől. Több indián fiatal azt vallotta, hogy nagyobb élvezetet nyújt számára a szeretkezés az erdőben, a folyóban, vagy a fa tetején. Szintén általános, hogy az intim együttlét aktív részese a dzsungel, ugyanis a nő az extázis pillanatában megragad egy fát vagy egy vad liánt. Az amazóniai mitológia szerint a növények női jellegűek, s a nők jobban érzik magukat, ha ilyenkor vannak ilyen „társak” is mellettük, mivel általuk jobban érzékelik életüket, ill. saját magukat a dzsungel végtelen zöldje és a szerelem hevének elválaszthatatlan egységében.
A szexuális együttlétet házon belül sok sajátosság jellemzi. Létezik egy olyan forma, amit „statikus közösülésnek” hívnak és nagyon elterjedt Bolívia amazóniai indiánjai között. Ez abból áll, hogy a nő a szexuális aktus során egy mozdulatlan pozíciót vesz fel, a lehető legtöbb ideig benntartva vaginájában a hímvesszőt azzal a céllal, hogy késleltesse a kilövellést és élvezze a szexet. Ezt a két test ritmikus együttmozgása kisérheti. Annyi biztos, hogy a „statikus közösülés” a szexuális élvezet elnyújtását és az egyidejű orgazmus elérését szolgálja, felülkerekedve így a férfi egyoldalú élvezetén, amely oly gyakori a mi civilizált világunkban. Az indián célratörő, lehet, hogy rögtön a nemi aktussal kezdi, de közösülés alatt helyet kap a kezek és a lábak érzéki tevékenysége is. Ahogy a férfi, úgy a nő is magában hordozza az orgazmus erejét, képességét, szexualitásukat a természettel harmóniában élik meg, távol az idegességtől, a stressztől ill. a morális tiltásoktól - melyek olyan nagyon jellemzőek a nagyvárosok lakóira.
A folyók mentén lakó bolíviai amazóniai törzseknél igen elterjedt a vízben lebegve egyesülni. A pár leúszik a folyó, vagy a tó mélyére, hogy ott közösüljenek. Ez fokozott fizikai erőt, összhangot, teljes odaadást és koncentrációt igényel mindkét féltől, ugyanakkor a víz uralma alatt történő egyesülés, a természettel való harmónikus együttlét megajándékozza őket a belső békével, és az ökológiai környezet egyensúlyával.
A poligámiában (többnejűségben) élők - és ezt több mítosz is tanúsítja - a férfiaknak olyan szexuális erőt tulajdonítanak, amely képessé teszi őket egyszerre három, vagy akár több feleségük kielégítésére. Az ilyen helyzet ott teljesen normálisnak számít, vegyük csak figyelembe étrendi szabályaikat, amely a dzsungel körülményinek köszönhetően yukán, halon, húson és vad gyümölcsökön alapszik. Szintén meg kell, hogy jegyezzük, hogy számos alkalommal a szexuális kapcsolatok közösségi ünnepek idején létesülnek, amikor is magas alkohol vagy halucinogén (pl. ayahuasca/jagé) tartalmú italokat fogyasztanak. Az ese ejja csoportnál szokásosak az ilyen ünnepségek, melyekben a csoportos erotika ösztönzi, növeli a szexuális képességet. Az indiánok szexuális tartalmú víziói az ayahuasca fogyasztás utáni transzban jelennek meg, hihetetlen módon utánozzák azokat a figurákat, amelyeket a szöveteiken, ill. cserépedényeiken használnak, és szimbolizálják velük a falu társadalmi szerkezetét.
A gyermekvállalás gyakorlata
A terhesség új tag érkezését jelenti a közösségbe, és hogy ez boldogságot hozzon, mind az anya, mind az apa egy sor kultúrális tabut vállal magára. Amikor egy egyedülálló, fiatal lány esik teherbe, több közösség természetes eljárásokkal megszünteti az ilyen terhességet. Az ayoreos törzs például hagyja, hogy megszülessen a gyermek, de aztán a placentával együtt eltemetik. Felkészülés egy gyermek érkezésére jelentős változásokat hoz a család tevékenységében. Létezik egy sor tiltás a mama táplálkozását illetően, így például a terhes nő bizonyos tipusú gyümölcsöket és húsokat nem fogyaszthat. Ez a tiltás a férfit is érinti valamilyen szinten, mivel ez idő alatt nem vadászhat ezen állatokra.
A chacobo, pacahuara, yaminahua, moré amazóniai törzseknél a szülés az egész közösség jelenlétében történik, ott vannak a gyerekek is, mellyel azt a társadalmi élményt kapják, hogy ez egy fontos esemény, és jó megünnepelni. Amikor ikrek születnek, szokás, hogy az egyiket hagyják meghalni, vagy ha az anya a szülésbe belehal, a gyermeket akkor is veletemetik, ha az életben van, mert úgy vélik, nem lesznek meg a feltételek a megfelelő felneveléséhez. Érdekes módon, szülés után, az amazóniai indiánok hosszú időn át tartózkodnak a szexuális élettől, azon kívül a terhesség alatti tiltások addig folytatódnak mind a férfi, mind a nő esetében, amíg a nem tudják garantálni gyermekük egészségét. Ez a szabály valószínűleg a többnejű társadalmi berendezkedést erősíti, amely oly mélyen él ebben a régióban.
Szexuális értékek az indiánoknál
Amazónia legtöbb törzsénél beigazolódik, hogy tagjaik nem maradnak pár nélkül, hacsak nem megözvegyültek, vagy elváltak. Mindenki, kivétel nélkül férjhez kell menjen. A házasság egyszerűen kötelező a fiataloknak, mely nem csak egy szerelmi, érzelmi dolog, hanem politikai, gazdasági is a fajfennmaradás és a béke szolgálatában. A homoszexualitás mindkét verziója, a szodomia és a leszbikusság is, gyakorlatilag ismeretlen az amazóniai társadalmakban. Néhányan azt gondolhatnák, hogy az indiánok, amikor kéz a kézben járnak - az a homoszexualitás jele, de ez nem így van. A kéz megfogása a testvériesség, a barátság legmagasabb fokú kinyilvánítása, mely teljesen normális a bennszülöttek között, legyen szó akár azonos neműekről is.
Összefoglalásul, azt mondhatjuk, hogy a szexualitás az indiánok között egy szabad aktus, mely azért létesül, mert az egyik bízik a másikban és viszont. Az indiánoknál nem létezik a prostitúció és ismeretlen fogalom a szifilisz ill. más nemi betegség, mely arról árulkodik, hogy a szexualitás tiszta és természetes formájában fejlődik. Meddig tudnak az indiánok a saját értékrendjeik szerint élni? Az idő meg fogja adni erre a választ. Ha megfosztják őket identitásukhoz, és a területükhöz való joguktól, abba vagy bele fognak pusztulni, vagy a nyugati normák szerint lesznek kénytelenek élni, amely nagyon sok kárt okoz a bolygó egészségének.
tags: #terhesseg #szules #indianoknal