A tücskök világa Magyarországon: Pungur Gyula öröksége és a mezei tücsök jelentősége

A Magyar Természettudományi Múzeum blogján kiírt internetes szavazás döntött arról, hogy melyik faj kapjon kitüntetett figyelmet a három jelölt (kisasszony szitakötő, mezei tücsök, nagy szarvasbogár) közül. 2016-ban a Magyar Rovartani Társaság által kiírt internetes szavazás eredményeként a mezei tücsök az év rovara.

Pungur Gyula zilahi gimnáziumi tanár úttörő jellegű könyve, A magyarországi tücsökfélék természetrajza 1891-ben jelent meg. Tudományos pontossággal megírt, részletes monográfia e rovarok alaktanáról, biológiájáról, élettanáról és elterjedéséről.

A tücskök rokonsága és elterjedése

Az egyenesszárnyúak (sáskák, szöcskék, tücskök) többnyire közepes vagy nagytermetű, fokozatos átalakulással (kifejléssel) fejlődő rovarok. Szájszervük rágó típusú, harmadik pár lábuk ugrólábbá módosult. Jellemző rájuk a fejlett hangadással történő kommunikáció. Világszerte több mint 26 ezer, hazánkban 125 fajuk ismert.

Az 5500 leírt tücsökfaj közül 11 előfordulását jelezték Magyarország területéről. A tücskök nagyobb részt éjjel aktívak, a talajszinten vagy a talajban élnek. Testük általában hengeres, fejük gömbölyű.

Magyarországi tücsökfajok

• Lótücsök (Gryllotalpa gryllotalpa): Specializált, talajlakó életmódú, népi nevén „lótetű”.
• Apró hangyásztücsök (Myrmecophilus acervorum): Hangyabolyokban él.
• Pirregő tücsök (Oecanthus pellucens): Törékeny testű, sárgásbarna, a nyárvégi, őszi estéket tölti be ciripelésével, melyet „őszi bogárként” is ismerünk.
• Házitücsök (Acheta domesticus): Világszerte elterjedt (kozmopolita), elsősorban lakott településeken fordul elő.
• Mocsári tücsök (Pteronemobius heydenii): Kifejezetten nedves területek lakója.
• Erdei tücsök (Nemobius sylvestris): Csak a nyugati határszélről ismert.
• Fekete tücsök (Melanogryllus desertus): Olykor kártevő mértékben képes elszaporodni.
• Bordói tücsök (Eumodicogryllus bordigalensis): Ciripelését gyakran a vasúti sínek közé szórt bazalttörmelékből hallani.
• Közönséges homlokjegyestücsök (Modicogryllus frontalis): A hazai fauna régen ismert tagja.
• Déli homlokjegyestücsök (M. truncatus): Csupán néhány éve került elő az Alföld egy-két pontjáról.

A tücskök egy részével, legalábbis a ciripelésükkel gyakran találkozhatunk, ilyen többek között a nyár végén hallható pirregő tücsök vagy a bordói tücsök.

A mezei tücsök: Az év rovara

A mezei tücsök (Gryllus campestris Linnaeus, 1758) tudományos neve ógörög eredetű (γρύλλος), jelentése tücsök, szöcske. A faji jelző latin eredetű, jelentése síkságon levő. Végül a faj leírója és a leírás éve következik. Carl von Linné svéd természettudós írta le a tudomány számára Systema Naturae című művének 10. kiadásában. Linné fektette le az élővilág tudományos rendszerezésének és a fajok kettős elnevezésének alapjait. A mezei tücsök magyar neve - számos egyéb nyelven történő megnevezéséhez hasonlóan - a tudományos név tükörfordítása. Az év rovara 2012 és 2016. Imádkozósáska és mezei tücsök.

Megjelenése és anatómiája

A mezei tücsök nagyjából 2 cm (17-23 mm) hosszú, robusztus termetű rovar. Testének nagy része csillogó fekete. Nagy, gömbölyű fején egy pár hosszú, fonalas csápot, egy pár összetett szemet és három kis fehér pontszemet, valamint rágó szájszervet találunk. A tor nagy részét hátul és oldalt az előtorpajzs (pronotum) borítja be.

• Szárnyak: Két pár szárnya közül az elülső a pergamenszerűen merev fedőszárny. Színük barnás vagy fekete, a tövükön világosabb, sárgás árnyalatú. A szárnyerezet fekete, a nőstények esetében egyszerűbb, sűrűn hálózatos. A hímeken azonban bonyolultabb lefutásúak az erek, mivel a fedőszárny a hangadás szerve is. A második torszelvényen erednek az áttetsző hártyás szárnyak, melyek legyezőszerűen összehajtogatva rejtőznek a fedőszárnyak alatt. Mindkét pár szárny viszonylag rövid, nem éri el a potroh végét. A mezei tücsök röpképtelen rovar.
• Lábak: Lábai szintén feketék, a harmadik pár (az ugróláb) combja a tövén alul narancsos-barnás színű. Rövid, vaskos ugrólábaival nem tud nagyokat szökkenni, legfeljebb apró ugrásokra képes. Gyors futással mégis egy szempillantás alatt eltűnik szükség esetén. Elülső végtagjain a lábszár tövén ovális, hártyával borított hasíték figyelhető meg, ez a mezei tücsök hallószerve.
• Potroh: Potroha végén egy pár hosszú fartoldalék (cerkusz) látható, a nőstényeknél pedig hosszú, vékony és egyenes tojócső is nyúlik hátrafelé.

Táplálkozása

A mezei tücsök vegyes táplálkozású: állati és növényi eredetű táplálékot egyaránt fogyaszt. Többnyire az utóbbiak dominálnak az étrendjében (pl. fűfélék magvai, levelek, gyökerek), de kisebb talajlakó állatokat is elkap, illetve tetemeket is megrág. A sokszor tömegesen előforduló és kiadós méretű tücskök gyakran szolgálnak madarak, hüllők, emlősök vagy ragadozó ízeltlábúak táplálékául. Különösen a tavaszi időszakban jelentenek fontos élelemforrást - többek között olyan ritka és fokozottan védett fajok számára, mint a rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) vagy a kék vércse (Falco vespertinus). Gyepes területeken ugyanis gyakran az egyenesszárnyú rovarok teszik ki az ízeltlábú biomassza nagy részét. Ezek többsége (a sáskák és szöcskék) azonban peteként telel át, ezért tavasszal még kevéssé laktató apró lárvák - szemben a tücskökkel, amelyek nagy lárvái ekkor vedlenek imágóvá.

Élőhelye és elterjedése

A mezei tücsök meleg és napos, nyílt területek lakója, leginkább az alacsony vegetációjú, nyíltabb gyepes élőhelyeket kedveli. Az alföldtől a magashegységekig megtalálható. Nálunk nem annyira válogatós, mint tőlünk északabbra, üdébb és szárazabb gyepekben, erdőtisztásokon egyaránt előfordul. A természetközeli gyepek mellett legelőkön, kertekben, töltésoldalakon, mezsgyéken, de akár kevésbé intenzíven művelt szántókon is találkozhatunk vele.

A mezei tücsök elsősorban európai faj, de Észak-Afrikáig és a Közel-Keleten is elterjedt. Melegkedvelő rovar lévén északon az Anglia-Dánia-Litvánia vonal húzza meg elterjedési területe határát. Számos európai országban megritkult, elsősorban élőhelyeinek eltűnése miatt, valamint az intenzív mezőgazdasági művelés és vegyszerezés következtében. Emiatt több európai állam veszélyeztetett állat- és növényfajait tartalmazó vörös listáján szerepel (Nagy-Britannia, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Németország, Dánia, Litvánia). Angliában az 1980-as évekre egyetlen populációja maradt, megmentésére védelmi programot indítottak, amelynek sok egyéb között a mesterséges tenyésztés és kitelepítés is része volt. Németországban szintén történnek védelmi intézkedések a megőrzésére, több sikeres áttelepítéssel növelték a veszélyeztetett populációk fennmaradási esélyét.

Ciripelés és akusztikus kommunikáció

„Hallod, hogy cirpel a szentséges éj? ü-rű-krű, kri-kri” - írta Szabó Lőrinc, megragadva a tücsök jellegzetes hangját. A mezei tücsök ciripelése májustól nyár derekáig hallható, napközben és éjjel egyaránt. Jellemzően délelőttől késő estig szól, a hűvös hajnali órákban és kedvezőtlen időjárás esetén (esőben, szélben) azonban elhallgat. Csak a hímek ciripelnek, a nőstények némák.

A ciripelés szerepe meglehetősen összetett. A hím a jól ismert, messzire hallatszó „kri-kri-kri…” hívóhangjával nőstény fajtársait csalogatja magához, valamint egy kis territóriumot is véd. Ha a közelébe ér egy nőstény, a hívóhang sokkal halkabb udvarló énekbe csap át. A tücsköknél összesen hatféle különböző funkciójú énektípust különítenek el, melyek közül négyet a mezei tücsöknél is megfigyeltek. Az egyes énekek mind fajra jellemző szerkezetűek (elsősorban a ritmika), a fajtársak közötti kommunikációt szolgálják. Az más kérdés, hogy a tücsökhang egyes élősködők vagy ragadozók számára is hívó jel lehet.

A ciripelés nem tanult, hanem genetikailag kódolt magatartás. Sebessége (és némileg a hangmagasság) hőmérsékletfüggő, hűvösebb időben lassabb, napsütésben gyorsabb.

A hangkeltés mechanizmusa

A tücskök (és a szöcskék) hangszere az első pár szárny, a fedőszárny. A szárny fonákán az egyik kiemelkedő ér a ciripelőér, amin a mezei tücsöknél nagyjából 140 kis kiemelkedés sorakozik. Ez a ciripelő csapsor, amelyen a másik szárny szélén található kiemelkedést végighúzva keletkezik a reszelő hang. A szárnyakon merev erekkel körülvett mezők (a háromszögletű hárfa és a kerek tükör) rezonátorként működvén jelentősen hozzájárulnak a hang felerősítéséhez. A tücskök két szárnya tükörszimmetrikus, mindkettőn megtalálhatók az említett képletek. Ciripeléskor azonban mindig a jobb szárny van felül, tehát az ezen található pengető (plektrum) és a bal szárny ciripelő csapjai nem vesznek részt a folyamatban. A ciripelés félig felemelt szárnyakkal történik.

Hasonló funkciója van a tücsöklyuknak is, a hímek ugyanis mindig a bejárat előtt kialakított porondon hallatják éneküket, ami akár 100 méterre is elhallatszik. Az első lábakon található, dobhártya elven működő hallószerveik segítségével a mezei tücskök tíz méteres távolságból képesek pontosan meghatározni a hangforrást, így eredményesen meg tudják közelíteni ciripelő fajtársukat. A ciripelés sok információt hordozhat a hímről a nőstény számára. A hangmagasság a testmérettel van összefüggésben (mivel a hárfa területe határozza meg az alapfrekvenciát), bizonyos hangelemek sebességéből és a szünetek hosszából pedig a szerenádozó tücsökpéldány kondíciójára lehet következtetni.

Szaporodás és életmód

A nagy lárvák és a kifejlett mezei tücskök lakócsövet ásnak maguknak. A talajban rézsút futó üreg nagyjából 40 cm hosszú, a végén egy kicsit kiszélesedik. A bejárat előtt a hím tücskök lerágják a növényzetet, és kis porondot alakítanak ki. Ez egyszerre dobogó a szerenádhoz és aréna a rivális hímekkel való küzdelem esetén. A hímek ugyanis kis territóriumot tartanak fenn a lakócsövük környékén, és védik is azt.

Területi viselkedés és párzási rituálék

Amennyiben egy betolakodó hím közelíti meg a tücsöklyukat, a házigazda hangos, magas rivalizáló énekbe kezd. Ha ez nem tántorítja el a vendéget, fizikai síkra terelődik küzdelem: először a csápjukkal tapogatózva felmérik az erőviszonyokat, majd ha továbbra sem futamodik meg egyik fél sem, a fejükkel taszigálva és a rágóikkal harapdálva rontanak egymásnak. A harc addig tart, amíg a vesztes kénytelen távozni, a másik pedig megtarthatja vagy birtokba veheti a territóriumot.

A hím és nőstény tücskök csak a tavaszi, nyár eleji nászidőszakban vannak együtt. Többször párzanak, egy nőstény jellemzően több hímmel is. Ilyenkor a hímek kis tömlőben (spermatofór) adják át ivarsejtjeiket, amelyet a nőstény potrohvégére ragasztanak. A nőstények több száz petét raknak. Húszas-negyvenes csoportokban helyezik őket a talajba vékony tojócsövükkel, majd magukra hagyják őket.

Fejlődési ciklus

A petékből 2-3 hét múlva kelnek ki a barnás színű kis tücsöklárvák, amelyek a kifejlettek miniatűr másolatai, de még teljesen szárnyatlanok. A nyár folyamán gyorsan növekednek, őszig 9-10 alkalommal vedlenek, kóborolnak. Ősszel lakócsövet fúrnak maguknak, ahol többnyire az utolsó előtti lárvastádiumban, hibernált állapotban vészelik át a telet. Tavasszal még 1-2 alkalommal vedlenek, május környékén fejlődnek ki.

A tücsök és az ember

Közismert mivoltuk és emberi füllel is jól hallható hangjuk miatt a tücskök a népszerű rovarok közé tartoznak. Már az antikvitás korából vannak feljegyzések arról, hogy kellemes ciripelésükért begyűjtötték és otthon tartották őket (pl. Longosz: Daphnisz és Chloé).

A tücsök a kultúrában

Népmesék (pl. Prücsök), népdalok (pl. Házasodik a tücsök), gyerekdalok (pl. Gryllus Vilmos: Kis tücsök), mesék (pl. Csukás István: A téli tücsök meséi, Beszélő Tücsök Carlo Collodi Pinokkiójából) gyakran felbukkanó alakja. A leghíresebb történet talán A tücsök és a hangya. A felelőtlenségről és előrelátásról tanító történet görög és francia változatában inkább énekeskabóca szerepel, az angolban pedig szöcske (La Cigale et la Fourmi, The Ant and the Grasshopper).

A tücsök gyakran felbukkan a művészetekben, elsősorban irodalmi alkotásokban. A legtöbb nyelvben a hangosan ciripelő rovarokat (tücskök, szöcskék, énekes kabócák) nem különítik el élesen, ezért gyakran nem dönthető el, hogy egy-egy szépirodalmi szövegben pontosan milyen állatrendszertani kategória értendő. Az ókori görög irodalomban megkülönböztetett figyelmet kapnak ezek a rovarok: a tettix (τέττιξ) jelentéktelen megjelenésű, mégis isteni lénynek tekintett állat, a szellemi, múzsai lét megtestesítője.

Platón dialógusában (Phaidrosz) leírja, hogy a tücskök eredetileg emberek voltak, akik a Múzsák megszületése után magukon kívül kerültek a gyönyörűségtől, ételről-italról megfeledkezve daloltak, míg meg nem haltak. Ezért nemzetségük azt az adományt kapta a Múzsáktól, hogy megszületésük után nincs szükségük táplálékra, egész életükben énekelnek, majd hírül viszik, hogy a földiek közül ki melyik Múzsát tiszteli. Nem véletlen tehát, hogy „az antik kultúra tolmácsa”, Devecseri Gábor verselt Kekropsz király tücsökké válásáról (Az Aszklépiosz-szentélynél). A költemény utolsó sora görögországi útinaplójának is címe lett (Epidauroszi tücskök, szóljatok). A későbbi korokban is a költészet, a művészetek egyik szimbóluma a tücsök, de gyakran egyszerűség, igénytelenség jelentéssel is előfordul. A magyar költészetben szintén sokszor felbukkan (pl. Babits Mihály: Az őszi tücsökhöz, Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet). Legtöbbet Szabó Lőrinc verseiben jelenik meg (pl. Mosztári tücsök, Dalmácia tücskeihez), lírai önéletrajzában, a Tücsökzene című ciklusban pedig éppen a tücsök a verseket összekötő, széles jelentéstartalommal bíró központi motívum.

Tücsöktartás és tücsökviadalok a Távol-Keleten

A Távol-Keleten két évezredes hagyománya van a tücsöktartásnak. Kínában a Tang dinasztiától (618-906) kezdve a ciripelés élvezete miatt voltak kedvelt háziállatok a tücskök és szöcskék. Egy VIII. századi forrás szerint „az ősz beköszöntével a palota hölgyei tücsköket fogtak, és kis aranyketrecekben tartották őket, amelyeket a párnájuk mellé helyeztek, így éjjel is hallhatták a hangjukat”. A tartóedények a legváltozatosabb anyagokból készültek, legnépszerűbbek a mívesen festett vagy berakott lopótöktokok. Később, a Szung dinasztiától (960-1278), olyan céllal is elkezdték befogni és nevelni ezeket a rovarokat, aminek nincs párja a nyugati kultúrában: a hímek agresszív territoriális viselkedését kihasználva tücsökviadalokat rendeztek. A legmagasabb társadalmi körökben is megbecsült tevékenység volt egykor, Ming Jing Cung császár is hódolt neki a XV. században.

Jia Sidao (1213-1275) kancellár, akit „tücsökminiszterként” is emlegetnek, könyvet írt a tücsöksportról, amelyben a filozófiai, művészeti és természetrajzi vonatkozásokat is taglalja. Olyannyira szenvedélye volt a dolog, hogy egyesek szerint ez a birodalom hanyatlásához vezetett. A szegényebb rétegek körében is hatalmas népszerűségnek örvendtek a tücsökviadalok, gyakran emberi sorsokról döntöttek a kis rovarok.

A tücskök mint táplálék

Elsősorban Délkelet-Ázsia, de Közép- és Dél-Amerika, valamint Afrika országaiban is elterjedt más ízeltlábúak mellett a tücskök fogyasztása. Egyesek az emberiség élelmezésének problémáit is az entomofágia (a rovarok fogyasztása) szélesebb körű elterjesztésével vélik megoldani.

tags: #pungur #gy #a #magyarorszagi #tucsokfelek