A környezetvédelem, környezetjog és környezetszennyezés kérdésköre napjainkban igen széles rétegeket foglalkoztat, függetlenül kortól, nemtől, vagy politikai irányultságtól. A büntetőjog a legvégső és legradikálisabb társadalmi reakciót jelenti a környezet vagy természet ellen irányuló cselekményekre, célja pedig az egyén és a társadalom visszatartása az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetésétől.
A jogalkotói érdekek és jogpolitikai célok hosszú időre visszanyúló változásainak legjelentősebb mérföldköve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.), melynek XXIII. fejezete foglalkozik a környezet és a természet elleni bűncselekményekkel. A történelmi áttekintés során tisztázódott, hogy a jogalkotó hogyan jutott el az egészség, illetve közegészség védelmének legfőbb céljától az emberi környezet mint absztrakt jogi tárgy megóvásának elsődlegességéig.
A „környezet” fogalmának értelmezése
A környezet fogalmának tisztázása elengedhetetlen a környezeti károk jogi értelmezéséhez. Barry Commoner megfogalmazása szerint „a környezet egy nagy, hihetetlenül komplex élő gépezet, amely a Föld felszínén vékony, dinamikus réteget alkot, ahol minden emberi tevékenység e gépezet integritásától és megfelelő funkcionálásától függ.” Ez a megközelítés rávilágít arra, hogy a zöld növények fotoszintetizáló aktivitása nélkül nem lenne oxigén, a növények, állatok és mikroorganizmusok működése nélkül nem lenne tiszta víz, és a termőtalaj biológiai átalakulásai nélkül nem lennének növények, sem olaj, sem szén. Ez a gépezet a mi biológiai tőkénk, amelyen az egész termelésünk alapul. Ha leromboljuk, a legelőrehaladottabb technológiánk is haszontalanná válik, és minden gazdasági és politikai rendszer, amely erre épül, eltűnik.
Az Európa Tanács a környezetre veszélyes tevékenységekkel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló egyezménye (Lugano, 1993) szerint: „A környezet magában foglalja a természetes erőforrásokat, legyenek azok élők vagy élettelenek, mint amilyen a levegő, a víz, a talaj, a flóra és a fauna és mindezek közötti kölcsönhatások; ugyancsak idetartoznak mindazok a vagyontárgyak, amelyek a kulturális örökség részeit alkotják; illetve a tájkép meghatározó jellemzői.”
A ma hatályos, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Kt.) 4. § 1. pontja szerint környezeti elem: a föld, a levegő, a víz, az élővilág, valamint az ember által létrehozott épített (mesterséges) környezet, továbbá ezek összetevői.
A környezetvédelem történeti gyökerei
Már az ókorban is megjelentek a nagyvárosok környezeti problémái, mint a szemétkezelés, vízellátás, szennyvízelvezetés és higiéniai kérdések. Szolón, a Kr. e. 6. századi Athénban már szabályozta, hogy lakott területeken a kovácsmesterség nem űzhető a zaj és a légszennyezés elkerülése érdekében. Horatius megemlíti, hogy a római épületek egyre feketébbek a füsttől, és Seneca, Néró császár tanítója is gyakran hagyta el Rómát orvosa tanácsára a rossz levegő miatt.
A középkori Londonban a széntüzelésből származó légszennyezés olyannyira komoly gondot jelentett, hogy 1273-ban megtiltották a porszén használatát, majd 1306-ban nyilatkozatot adtak ki a kőszén betiltására. A kémény magasságának fontosságát a légszennyezés terjedésében 1377-ben ismerték fel, és ettől kezdve szabályozzák Londonban a minimális kéménymagasságokat.
Műanyag: áldás és átok
A magyarországi szabályozás fejlődése
Magyarországon az első kodifikált környezetvédelmi jellegű jogszabályok egyike az 1840. évi IX. tcz. a mezei rendőrségről. Ez a törvény a kertekben, szőlőkben, ültetésekben és erdőkben, vetésekben, növényeken, réteken, nádlásokban, legelőmezőkön, méhesekben, valamint országos, dűlő- és vasutakon, hidakon és kőszénbányákon, tőzegtereken, temetőkben elkövetett károsításokat, szóval a gazdálkodás és ipar külső tárgyait veszélyeztető cselekedeteket szankcionálta. Bár ennek célja elsősorban az agrárgazdálkodás rendjének biztosítása volt, a környezet elemeinek védelme már ekkor megjelent.
Az 1878. évi V. törvénycikk (Csemegi-kódex), az első magyar büntető törvénykönyv 315. §-a már a közegészség védelmét magasabb szintre emelte. Ez a paragrafus büntette azt, aki használatban lévő kutat, vízvezetéket, víztartót megmérgez, illetve aki életveszélyes, vagy az egészségre ártalmas anyaggal kevert élelmi cikket árult.
A környezeti felelősség és a „szennyező fizet” elv
Az Európai Unióban a Környezeti felelősségről szóló irányelv (ELD) 2007-ben lépett hatályba, egy átfogó, uniós szintű felelősségi rendszert létrehozva a „szennyező fizet” elv alapján. Ez az elv azt jelenti, hogy a környezeti károk okozóit felelőssé teszi a helyreállításért, ezzel erős ösztönzést nyújtva a károk elkerülésére. Az irányelv azokat is felelőssé teszi a megelőző intézkedések megtételéért, akiknek tevékenysége veszélyezteti a környezetet.
A környezeti felelősség a kereskedelmi tevékenységekből eredő környezeti károkra és károk keletkezésének kockázatára vonatkozik, amennyiben a kár és az adott tevékenység között ok-okozati összefüggés állapítható meg. A környezeti kár lehet a Natura 2000 védelem alatt álló vízi környezetet, növény- és állatvilágot és természetes élőhelyeket érintő közvetlen vagy közvetett kár, valamint olyan közvetlen vagy közvetett talajszennyezés, amely az emberi egészségre nézve súlyos kockázat kiváltásához vezethet.
Az ELD két felelősségi rendszert hozott létre:
- Vétkesség nélküli rendszer: Uniós jogszabályokban felsorolt veszélyes vagy potenciálisan veszélyes kereskedelmi tevékenységekre alkalmazandó. Az üzemeltető akkor is felelősségre vonható, ha nem követett el hibát.
- Vétkességet igénylő rendszer: Olyan kereskedelmi tevékenységekre alkalmazandó, ahol uniós jogszabályok védelme alatt álló fajokra és természetes élőhelyekre nézve okoztak kárt, vagy ezekre nézve közvetlen kár okozásának veszélye áll fenn. Az üzemeltető kizárólag abban az esetben vonható felelősségre, ha esetében vétkesség vagy hanyagság állapítható meg.
A környezeti kár fogalma és típusai
A „környezeti kár” kifejezés az 1980-as évek közepe óta fordul elő különböző nemzetközi szerződésekben. Korábban inkább különböző szennyeződésekről, káros hatásokról beszéltek. Az államok saját területükön szabadon rendelkezhetnek erőforrásaik felhasználásáról, azonban figyelembe kell venni a határon átjutó környezeti hatásokat (transfrontier/transboundary pollution). Az ENSZ égisze alatt 2001-ben létrejött tervezet határon átnyúló kárnak tekinti az olyan kárt, veszteséget, amelyet az állam egy másik állam területén vagy fennhatósága, ellenőrzése alá tartozó területen okoz, függetlenül attól, hogy az érintett államok rendelkeznek-e közös határral.
A környezeti kár fogalmának meghatározása nem egységes, másként jelenik meg az országok jogszabályaiban és a különböző környezeti elemeket érintő nemzetközi dokumentumokban. Az Európai Parlament és a Tanács 2004/35/EK Irányelve értelmében „kár”: „valamely természeti erőforrásban közvetlenül vagy közvetve bekövetkező, mérhető, kedvezőtlen változás, illetve valamely természeti erőforrás által nyújtott szolgáltatás közvetlen vagy közvetett, mérhető romlása.”
Az elsődleges környezeti kár szűkebb értelmezésben a természeti környezet károsodását fejezi ki, függetlenül attól, hogy van-e ennek bármiféle gazdasági következménye. Ide tartozik például egy tó vízminőségének romlása, egy ökoszisztéma élővilágának a pusztulása. Az elsődleges környezeti károk közül azokat, amelyek gazdasági értelemben vett értékcsökkenést eredményeznek, gazdasági károknak nevezzük. Ez lehet az életszínvonalban, az anyagi termelésben, valamely közgazdaságilag is értékelhető természeti erőforrásban bekövetkezett kár.
A kár hagyományos magánjogi szemléletű felosztása szerint vagyoni és nem vagyoni kár létezik. A tényleges vagyoncsökkenés, költségek, elmaradt haszon sok esetben kimutatható és tételesen számszerűsíthető. Környezeti kár esetén azonban a károsító magatartás megítélésére nincs megfelelő objektív nézőpont, hiszen a környezet maga a hatást elszenvedő fél, és a következmény lehet egyik elemére nézve negatív, másikra pozitív, az egyes hatások nem oltják ki egymást.
Műanyag: áldás és átok
Kármentesítés és helyreállítás
A veszélyes üzemekben bekövetkező súlyos ipari balesetek során a környezetben jelentős károk keletkezhetnek, amelyek felszámolásáról, a környezet helyreállításáról gondoskodni kell. A védelmi tervek kötelező tartalmi elemei közé bekerült a környezet helyreállítására, megtisztítására vonatkozó tevékenységek tervezése.
A környezeti elemek kármentesítésére számos eljárás áll rendelkezésre, amelyek közül az alkalmazandó technológia kiválasztása számos tényező figyelembevételével történhet. A természetes vagy korábbi állapot megítélésénél, ha ez helyreállítási célként szerepel, a gyakorlatban elkerülhetetlen annyi engedményt tenni, hogy lényegében a területhasználatnak megfelelő környezeti állapotot kell a kárfelszámolás céljaként kitűzni.