Josef Mengele, a hírhedt „Halál Angyala” neve a mai napig borzongással tölt el sok embert. Auschwitzban végzett embertelen kísérletei, különösen az ikreken és magzatokon végzett beavatkozásai a náci orvostudomány legsötétebb fejezetét jelentik. Magasan képzett orvos és kutató volt, aki szakmájában sok elismerést szerzett, és Németország egyik vezető kutatóintézetében dolgozott. Mengele a náci rezsim idején széles körben elfogadott német tudományos normák szerint járt el.
Mengele élete és a náci ideológia
Josef Rudolf Mengele 1911. március 16-án született Günzburgban, egy tehetős katolikus bajor családban. Eleinte filozófiát tanult Münchenben, ahol megismerkedett Alfred Rosenberg fajelméletével és annak lelkes híve lett, majd orvostant hallgatott a Frankfurti Egyetemen. 1935-ben doktorált a Müncheni Egyetemen fizikai antropológiából, szakdolgozatának címe „Az alsó állkapocs elülső részének fajmorfológiai vizsgálata négy rasszcsoportnál” volt, ami ekkor még nem volt antiszemita vagy rasszista tartalmú. 1937-ben a frankfurti Öröklésbiológiai és Fajtisztasági Intézetben kezdett el dolgozni Dr. Otmar von Verschuer asszisztenseként, aki az ikrekkel kapcsolatos kutatásairól volt ismert. Mengele nem támogatta aktívan a náci pártot, mielőtt az hatalomra került volna, de 1931-ben belépett a Stahlhelmbe, egy jobboldali párt félkatonai alakulatába. 1938-ban csatlakozott a Náci Párthoz és az SS-hez. Tudósként igyekezett támogatni a nácik célját, a német „faj” feltételezett felsőbbrendűségének fenntartását és erősítését.
A náci rezsim egy rasszista fantazmagória elfajzott megnyilvánulása volt. Adolf Hitler nemcsak világuralomra tört, de célul tűzte ki az elnyomott népek sterilizálását is, hogy a keletkező űrt a mesterségesen létrehozott, felsőbbrendű árja fajjal töltse be. Hitler nézetei szerint a földön élő nemzetek fajilag nem egyenlőek, és mivel a német nép a felsőbbrendű/árja fajhoz tartozik, ezért számára el van rendelve, hogy a társadalom „elkorcsosulásait” (zsidók, homoszexuálisok, cigányok, fekete bőrűek, testi és szellemi fogyatékosok, marxisták stb.) uralma alá vesse és megfossza a szaporodás lehetőségétől. A náci fajnemesítés az árja faj „génállományának javítását” tűzte ki célul, így a rendszer fellépett azokkal a személyekkel, például testi fogyatékosokkal szemben, akik ezt az állományt „ronthatták”. Mengele ezeket az ideológiai alapokat felhasználva végezte kísérleteit.
Auschwitz, a kísérletek laboratóriuma
Auschwitz ideális kísérleti laboratóriumot nyújtott a náci orvosok számára, akiktől az is kitelt, hogy áthágják az erkölcs és az empátia íratlan korlátait. Auschwitzban ugyanis kutyák, macskák és főemlősök helyett embereken folytattak kísérleteket. 1943 májusában az SS Mengelét Auschwitzba vezényelte, ahol a cigánytábor főorvosaként is tevékenykedett, majd az auschwitzi táborkomplexum Auschwitz-Birkenau részének főorvosa lett. Feladata volt az egészségügy megszervezése és felügyelete, illetve az újonnan érkezettek közül a gyermekek, idősek és betegek kiválogatása, akiket aztán munkaképtelenekként a gázkamrákba küldtek. Mengele rutinszerűen végzett ilyen szelekciókat Birkenauban, ami miatt egyes foglyok „a halál angyalaként” emlegették.
Az ikerkísérletek
Mengele eltökélt szándéka volt, hogy kideríti az ikerfejlődés okát. Ha sikerült volna elérnie, hogy minden termékeny árja asszony szülésenként nem egy, hanem két gyermeknek ad életet, akkor valószínűleg hősnek kiáltották volna ki. Ehhez azonban meg kellett volna fejtenie azt a rejtélyt, ami már évszázadok óta foglalkoztatja a tudósokat.
Mengele könyörtelen kísérletek sorozatait végezte el, csak hogy megfejthesse az ikerfejlődés titkát. Ezek a kísérletek az ikerfogamzásokra irányuló mesterséges megtermékenyítésektől, a gyakran végzetes vérátömlesztéseken át olyan placenta-vizsgálatokig terjedtek, amelyek érdekében nyíltan feláldozták a terhes nőket. A beszámolók szerint Mengele közösülésre kényszerítette az ikerpárokat, hogy kiderítse, ezek az erőszakos frigyek további ikernemzedékeket eredményeznek-e. Előfordult, hogy a Halál Angyala páciensei szemének színét kék oldatot becsepegtetve akarta megváltoztatni, de csak megvakította őket; egyes ikerpárok vénáit összevarta, mesterségesen sziámi ikrekké téve őket; ha pedig az általa vizsgált ikerpár egyik tagja meghalt, gyakran a másikat is megölte, hogy a boncolás során kiderüljön, nála is kimutatható-e ugyanaz a betegség. Nyiszli Miklós zsidó származású magyar orvos, aki Mengele kórboncnokaként dolgozott, azt írta, Mengele órákat töltött az adatok, szervek, eredmények vizsgálatával, nagyon elszánt volt, sokszor órákon keresztül véres köpenyben kutatott. A kísérletek rendszerint hosszú időn át tartottak és fájdalmasak voltak.
A mintegy 3000 „Mengele-iker” közül mindössze 200-an élték túl a kegyetlen kísérleteket, köztük a Mózes-lányok is. Sokan, akik túlélték a kísérleteket, maradandó testi károsodással éltek tovább.
Magzatkísérletek és újszülöttek sorsa
Mengele részt vett terhes nők magzatainak elhajtásában és az újszülöttek megölésében is. A koraszüléshez kötődő kísérletek sorozatos injekciózással, különböző tágítási, altatási és műtéti folyamatokkal jártak. A beavatkozást a terhesség hetedik hónapjától hajtották végre, az így megszületett csecsemőket pedig megölték. Mengele emellett részt vett sterilizáló anyagok beadásában és a női nemi szervek eltávolításában is.
Az Auschwitzban született gyerekek száma ismeretlen, mivel a legtöbb születésről feljegyzés sem készült, vagy a felszabadulás előtt az SS elégette az iratok nagy részét. A terhes nőket munkaképtelenként kezelték: az SS szanitécek a szívükbe adott fenolinjekcióval ölték meg őket. Ha a szülés mégis beindult, az újszülöttel is így végeztek, zsidókkal és nem zsidókkal egyaránt.
Változó szabályozás az újszülöttekre vonatkozóan
1943 tavaszától, a tífuszjárvány miatt kialakuló munkaerőhiány következtében az SS új szabályt vezetett be. A terhes nőket immár nem bántották, hanem a birkenaui FKL (BIa szektor) 24-es barakkjába küldték. Itt dolgozott a német Klara nővér, aki illegális abortuszok miatt került Auschwitzba, most az SS parancsára végezte a szüléseket. Az újszülötteket egy nagy vödör vízbe dobták, ahol „sikoltoztak és nyöszörögtek, amíg meg nem haltak”.
1943 májusától Auschwitzban betiltották az „árja” gyerekek likvidálását. Ettől kezdve a nem zsidó újszülötteket sem ölték meg. A tábori kórházban hamarosan egy külön „szülészeti osztály” létesült 30 emeletes ággyal. Az osztályon egyetlen baba sem halt meg szülés közben. Ezután a kismamák pár napig az újszülöttel maradhattak. Ha egy babát fajilag tisztának találtak („elnémetesítésre alkalmas”), akkor az SS örökbefogadó német szülőknek adta. A többiek visszakerültek anyjukhoz, vagy egy külön gyerekblokkba vitték őket. Így vagy úgy, többnyire hamarosan meghaltak a rossz körülmények miatt.
Zsidó csecsemők sorsa
Ezek a fokozatos könnyítések azonban nem vonatkoztak a tábor populációjának 80-90 százalékát kitevő zsidókra. Stanisława Leszczyńska szülésznő azt a parancsot kapta, hogy ne vágja el a zsidó újszülöttek köldökzsinórját és a méhlepénnyel együtt dobja őket egy vödörbe. Ő azonban megtagadta a parancsot. Mégis, a 17. blokkban 1943-1944 fordulóján született összes gyerek meghalt, többnyire éhen, mert a zsidó nőknek azt is megtiltották, hogy szoptassák a gyereküket. Sok újszülöttet a saját anyja fojtotta meg, mert már nem bírta nézni, ahogy napokig szenved. Az új transzportokkal érkező állapotos zsidó nőket továbbra is azonnal elgázosították.
1944 nyarán a magyar zsidó lányoknak és asszonyoknak a szülés a halált jelentette. Orvosnő rabtársaik legalább az anyákat próbálták megmenteni és akár a terhesség 6-7. hónapjában is beindították a szülést, vagy abortuszt hajtottak végre. A máramarosszigeti nőgyógyásznő, Dr. Perl Gizella számos abortuszt és szülést vezetett le titokban és sok nőt megmentett. Az újszülöttet megsimogatta, megcsókolta, utána pedig sírva megfojtotta a kisdedet. A testeket a barakkok előtt felhalmozott hullák közé rejtették.
Mengele menekülése és a Cândido Godói-i ikrek rejtélye
Mengele még azelőtt elmenekült Auschwitzból, hogy a szovjet hadsereg 1945. január 27-én felszabadította a tábort. Röviddel a Vörös Hadsereg megérkezése előtt, 1945. január 17-én elmenekült Auschwitzból, és magával vitte a kísérleti dokumentációk egy részét, a maradékot az SS megsemmisítette. A sors nem adott elégtételt az áldozatainak, mert a „Halál Angyalát” nem sikerült bíróság elé állítani. A maga büntetését azonban neki is le kellett töltenie: élete hátralevő részét bujdosva élte le Dél-Amerikában, 1979-ben halt meg.
Az 1960-as évek végén valami felettébb különös történt Cândido Godóiban, amikoris robbanásszerűen megnőtt az ikerszülések száma. Ugyanakkor nincs logikus, meggyőző magyarázat arra, hogy mi okozta ezt a jelenséget. Ugyanabban az időben, amikor megkezdődtek az ikerszülések, és pont ugyanazon a helyen is, többen látni vélték Dr. Joseph Mengelét. Vajon létezik más tudományos magyarázat, vagy valóban Mengele áll az események mögött?
Egy távoli brazíliai kistelepülésen csak úgy nyüzsögnek a szőke, kékszemű ikerpárok. Lehet, hogy a Halál Angyala keze van a dologban? Nem is teljesen légből kapott a feltételezés, hisz Mengele a háború után, 1949-ben elmenekült Németországból, ahol letartóztatás és kemény büntetés várt volna rá. Nyomozati értesülések szerint Brazíliában, Paraguayban és más dél-amerikai országokban bujkált - és talán folytatta kísérleteit -, más nácik, elsősorban Wolfgang Gerhard segítségével. Azonban az a teória, mely Mengelét teszi felelőssé a nagyszámú ikerszületésért, mindezidáig csupán olyan megkérdőjelezhető történeteken alapult, amelyek elbeszélői már nincsenek közöttünk. Mengele levelei sem erről tanúskodnak. A levelekben említést sem történik Cândido Godói-ról, vagy az ikerszületések rejtélyének megfejtéséről. Egy árva szó sincs arról, hogy a dél-amerikai bujdosás ideje alatt végzett-e volna bármiféle tudományos kutatást. Ehelyett egy depressziós, magányos férfi zavaros gondolatait olvashatjuk. Miközben folytatódik a felelős gén pontos meghatározása, egyértelműen arra következtethetünk: hogy Mengelének semmi köze nem volt a Cândido Godói ikrekhez.
Les 35 ans de cavale du NAZI le plus recherché au monde (Josef Mengele) - HDG #25
A túlélők emlékei
Kun György és testvére, István Székesfehérvárról deportálták Auschwitzba. Anyjuk ösztönösen „Ja”-val, azaz igennel válaszolt Mengele kérdésére: „Zwillinge?”. Ha akkor nem választják ki őket az ikrek közé, tizenkét évesen a biztos halál várt volna a testvérpárra. Édesanyjukat azonban akkor látták utoljára.
Spiegel Ernő, akit szintén ikertestvérével, Magdával együtt deportáltak Auschwitzba, kinevezte az „ikrek apjának”, és körülbelül nyolcvan fiú iker felügyeletével bízta meg. Spiegel nemcsak vigyázott a gyerekekre, hanem tanította is őket, tartotta bennük a lelket. Ő volt számukra az apafigura. Megváltoztatta Gyuri és Pista születési dátumát, így papíron úgy tűnt, mintha ugyanazon a napon születtek volna, ezért nem küldték őket a gázkamrákba.
Bár Spiegel nem tudta megakadályozni a kísérleteket, mindent megtett azért, hogy a fiúk életben maradjanak. A foglyokat a karjukra tetovált számok alapján azonosították, de gondoskodott arról, hogy a fiúk egymást a valódi nevükön szólítsák. Ha az egyik fiú talált egy darab élelmet, arra biztatta, hogy ossza meg a többiekkel. Matematikát, történelmet és földrajzot is tanított nekik a barakkokban.
Spiegel Ernő a láger felszabadulását követően közel negyven gyereket kísért haza a szétdúlt Európán keresztül. Hosszú és veszélyes út vezetett haza Lengyelországon keresztül, majd Szlovákián, Magyarországon, Kárpátalján és Románián át. Spiegel a kisebbeket az idősebbek gondjaira bízta. Az ikrek útja hazafelé több ezer kilométeren át vezetett. Egy kivételével mindannyian épségben hazaértek. Spiegel Ernő 1993-ban, 78 éves korában hunyt el. Az ő példája inspirálta lányát arra, hogy létrehozzon egy programot, amely a fiatalokat az orvostudomány alapjaira tanítja, az etikus orvosi kezelésekre összpontosítva.