Bánffy Miklós „A Nagyúr” című történelmi színműve, melyet 1912-ben mutattak be, kiemelkedő alkotásnak számít a magyar drámairodalomban. A kritikusok egyöntetűen elismerték Bánffy Miklós tehetségét, mint drámaíró, aki „A Nagyúr” című művével a hun idők világába kalauzolta vissza a nézőt. A dráma a két világháború közötti erdélyi irodalom sarokköveként emlegetett művek közé tartozik, mely évtizedekig hiányzott a magyar szellemi áramkörből.
Bánffy Miklós pályáját Ady Endre is méltatta, „több mint literary gentleman. Európai ízlésű, elmélyedt, finom lelkű ember. Sokat olvasott s hasznosan. Ibsen Peer Gyntjére emlékeztet. Érdekes és szép könyv. Megint egy szimptómája a magyar lélek új, nagyszerű válságának. A Naplegenda nemes legenda. Nagy gondolat. Buja, költői, szép nyelv. Elegancia a földolgozásban. Mitikus és illatos homály. Sok rafináltság. Megmozgatása sejtéseinknek.” Ezt a megállapítást később Illyés Gyula is megerősítette, kiemelve Bánffy „Korai tavasz Mint a darvak” című művének jelentőségét, amely szintén szenvedéllyel íródott.
A Nagyúr a szerző legsikeresebb, legtöbbet játszott színműve volt, melyet kétszer is bemutatott a budapesti Nemzeti Színház (1921-ben és 1938-ban), valamint a kolozsvári Nemzeti Színház (1942-ben). A kritikusok különösen kiemelték a két utolsó felvonást, ahol Attila a színpadon van. „A két utolsó felvonás, amikor Attila a színpadon van, a legkitűnőbb magyar drámák közé tartozik. Félelmetes hírneve, hatalma, esze és ereje tükröződik mindenen, ami a színpadon történik.” A darab feszültsége és hatása az első pillanattól folyamatosan fokozódik és emelkedik a végfüggöny lehullásáig.
A harmadik felvonás elemzése - Bánk bán, egy shakespeare-i tragédia
A Bánk bán, Katona József ötszakaszos drámája, a szerző legismertebb műve, és a magyar irodalomban is kiemelkedő helyet foglal el. A művet teljes terjedelmében 1848-ban adták ki. A dráma a Döbrentei Gábor által alapított Erdélyi Múzeum folyóirat pályázatára készült, mely magyar történelmi eseményt dolgoz fel, és nem imitálja a korabeli divatos nyugati műveket. A pályázat célja a „Genie alkotóvágyának felserkentése” volt.
Katona művének ősváltozatát, az ős-Bánk bánt, a pályázatra küldte be Kolozsvárra. Bár a pályázat eredménytelenül zárult, és Katona műve visszhang nélkül maradt, a téma viszonylag közismertnek számított. A Bánk bán második, végleges változata 1819-re készült el, és 1820-ban jelent meg nyomtatásban. A szerzőt Bárány Boldizsár kritikája késztette a darab átdolgozására, melyben javaslatokat fogalmazott meg. A két változat közötti érdemi különbség, hogy Katona világosabbá tette Melinda elcsábítását az altató- és hevítőporok segítségével, csökkentve ezzel a „végzet-szerűségi” elem szerepét, és szorosabbra vonta a drámai szereplők körét (Bánk, Gertrúd, Endre köre).
A cenzúra és az ősbemutató
A cenzúra csak a nyomtatott megjelenést engedélyezte. Színpadon csak a szerző halála után, 1833. február 15-én Kassán került sor az ősbemutatóra. A cenzor indoklása szerint „Bánk nagysága elhomályosítja a királyi házét”. Széchenyi István gróf is megjegyezte naplójába: „Megfoghatatlan, hogy a kormány megengedi ily esztelenség előadását.” Az ősbemutató Udvarhelyi Miklósnak köszönhető, aki jutalomjátékként választotta a darabot, és ő írta le először a „remek” szót a darabról.
A 1830-as években lassan megkezdődött „a Bánk bán diadalútja” Kassán, Kolozsváron, Budán és Debrecenben. Később, 1839. március 23-án játszották a Nemzeti Színházban, majd 1845-től gyakrabban szerepelt a műsoron. Jelentőségét mutatja, hogy 1848. március 15-én a Nemzeti Színház díszműsorán is szerepelt.
Katona József: Bánk bán - drámaelemzés
A cselekmény összefoglalása
A dedikációval induló mű prológusában Gertrúd felszólítja Ottót, hogy hagyja el az udvart. A bevezetésben megismerjük az alapszituációt: a király távollétében Bánk gyakorolja a hatalmat, de őt a királyné országjáró körútra küldte. Ottó el akarja csábítani Bánk feleségét, Melindát. A bonyodalom Bánk váratlan visszatérésével indul, akit Petur hívott vissza.
Tiborc, egy lopásra kényszerült jobbágy, szeretne szólni Bánknak, de az nem hallgatja meg. Közéleti szál kerül előtérbe Petur házában, ahol politikai összeesküvés készülődik. Biberach elmondja, hogy Ottó és Melinda együtt vannak. Melinda Bánk bocsánatáért esedezik, aki később rájön, hogy felesége ártatlan. Tiborc elmondja panaszát a királyné visszaéléseiről, mire Bánk barátjára bízza Melindát, hogy kísérje haza birtokára.
Bánk felelősségre vonja Gertrudist az ország nyomorúságáért. Endre király győzedelmes hadjáratból tér haza, ahol felesége halálhíre fogadja. Bánk magára vállalja a gyilkosságot, indoklása szerint azért, hogy elkerülje a polgárháborút. Endre párbajra hívja, de Bánk elutasítja. Myska tudatja, hogy a királyné ártatlan volt az altatónak köszönhetően. Tiborc hozza Melinda holttestét, elmondása szerint Ottó emberei gyújtották fel Bánk házát.
Közéleti és magánéleti tragédia
Bécsy Tamás drámamodellje szerint a Bánk bán konfliktusos dráma, ahol Gertrúd a negatív, Bánk pedig a pozitív hős. Bánk kezdetben elfogadja a vezetést Endréhez kötve, de országjáró körútján rádöbben az erkölcstelen világrendre. A jobbágyok nyomorognak, idegenek ülnek a főbb pozíciókban, miközben a merániak mulatoznak, és Ottó elcsábította a feleségét. Bánk nádorként cselekszik, Peturék okait jogosnak tartja, de eszközeikkel nem ért egyet. Tiborc panasza ráébreszti a jobbágyság tarthatatlan helyzetére. Bánk védi a királynét, mert ő a törvényes rend képviselője, de kettős veszély fenyegeti.
Monológjaiban fogalmazza meg tépelődéseit, ahol emberként, tisztesség és becsület nevében akar dönteni. Jellemében lovagi vonások találhatóak. A királyné megölését a 13. századi erkölcsi rend indokolja, ahol az uralkodót Isten adta. Bánk azért öli meg a királynét, mert kerítőnőnek tartja, és azt hiszi, köze volt Melinda elcsábításához. A gyilkosság gondolata már korábban felmerült benne. A Tiborc panasza és országjáró körútja által látott haza állapota, az idegen elnyomás, valamint az udvar pompája mind befolyásolja Bánkot. A gyilkosság után rájön, hogy nem oldott meg semmit, és Melinda halála betetőzi a tragédiát. Katona Bánkot indulatos, de önuralomra képes embernek írja le. A gyilkossággal saját sorsát tönkretette, Melinda nélkül élete céltalan lett. A magánéleti és közéleti szál elválaszthatatlan, a magánéleti tragédia kiteljesíti a politikai tragédiát.
Gertrudis a családi élet megszállottja, elfogult a merániak felé. Biberach az intrikus szerepét tölti be, de kívül áll a világ dolgain, szenvtelenül látja el szerepét. Tiborc a jobbágyélet megjelenítője, aki nyomorúsága ellenére is becsületes marad. Hűséges Bánkhoz, és egyedül tőle vár segítséget. A történelmi források szerint nem bizonyított Gertrúd és környezete visszaélése a lakossággal szemben. Valószínűleg a merániak és a magyar főurak versengtek egymással a jövedelmekért, ami kiváltotta a Gertrúd elleni merényletet. Sőtér István szerint Bánk nem erkölcsileg, hanem érzelmileg vesztes, érzékeny hős. Monológjában fogalmazza meg terveit és motivációit, a hazához fűződő szál elszakítását. A mű végén érzelmileg teljesen összeomlik.
Horváth János értelmezése
Horváth János, a modern magyar irodalomtörténet-tudomány egyik legjelentősebb művelője, Katona drámáját a shakespeare-i tragédiai hagyomány folytatásának, erős lélektani beállítottságú drámának, és világirodalmi jelentőségű remekműnek tartotta. „A Bánk bán annak szemében, ki sorról sorra kritikai szemmel végigvizsgálja, egy csodálatosan biztos és aprólékos lélektani tanulmánynak tűnik fel…” Horváth szerint a dráma értelmezését nehezíti, hogy minimalista eszközökkel igyekszik elérni analitikus jellegét. Katona mélyen megvetette a kortársak azon drámai eszközeit, melyek nem egyeztethetőek össze a szereplők természetes viselkedésével. Ezért darabja többszörös értelmezést kíván, ami nehezítette elismerését. Arany János is készített egy elemzést a drámáról, melyben a szabadságharc utáni állapotokat hasonlította össze a mű végével.
A kritikai kiadás és a dráma nyelvi sajátosságai
Az Akadémiai Kiadó kritikai kiadásához készült tanulmányában Orosz László a Bánk bán kutatás minden területét érinti, a történeti források és irodalmi hatások felderítésétől a dráma színpadi utóéletének bemutatásáig. Különösen értékes része a dráma nyelvi sajátosságainak taglalása, a szókincs, az archaizáló és a nyelvújítási elemek.
Bánk bán a történelem tükrében
II. András, akit a történelem a keresztes háborúkban szerzett dicsősége miatt jeruzsáleminek nevez, egyike volt azon fejedelmeknek, akiknek uralkodása csak az okozott pusztítás által hagyott emlékeket. Becsvágya féktelen volt, bátyja ellen pártot ütött, de nem bírt elég jellemmel, hogy koronáját méltósággal viselje. A nemzet kizsákmányolása és az ország kincseinek elpazarlása napirenden volt. A királyi javak zsidóknak és mohamedánoknak adattak bérbe, ami elégedetlenséget és pártszövetkezéseket idézett elő, és a nemzet jobbjainak javait külföldi kegyencek kezére juttatták.
A királyi udvar a legromlottabbak közé tartozott, ahol Gertrúd, a királyné uralkodott. András nem értette az uralkodás mesterségét, és féktelen nagyravágyása újabb hódításokra hajtotta. Háborúi majdnem kivétel nélkül meddők voltak, ami a jobbágyok számára tűrhetetlenné tette uralmát. Pártütést csak kettő igazolhat: az emberiség őstermészetébeni megsértése, vagy a siker. András pártütését egyik sem igazolta. Trónra jutása után gyanakodva figyelte azokat, akik tegnap bátyja ellen harcoltak mellette. Udvarát és országát külföldiekkel borította el, és a udvari kegyencek uralma lett a legnyomasztóbb. Az idegenek, főleg Gertrúd testvérei és a velük Magyarországra sereglett kalandorok kiszorították a hazafiakat a legmagasabb hivatalokból. Árpád nemes hazája jövevény üzérek, uzsorások és rablók zsákmánya lett, az országnagyokat pedig gyanakodóan üldözték. Így még nem tapodta senki a hős szittyanép nemzeti önérzetét.
Bánk bán és a pártütés
A felháborodott kedélyek pártösszeesküvésekben kerestek enyhülést, Gertrúd és rokonsága lévén a baj főoka, a békétlenek gyűlölete a királyné és a „merániak” ellen fordult. András Gallíciába utazik, hogy kisebb fiának, Kálmánnak biztosítsa a koronát, előbb azonban határtalan hatalmat ad a királyné kezébe, és Bánk bánt, a Bór nemzetség utódját nevezi ki nádornak. Bánknak szép neje van, Melinda, akit férje, a becsületet és családi boldogságot egyaránt bálványozó Bánk távol tart az udvartól. Ez nem tetszik Meráni Ottónak, a királyné öccsének, aki Melinda iránt már Magyarországra jövetelekor vétkes szerelemre gyúlt.
A büszke királyné, öccsébe való vak szerelmében, nem gondolva az udvar becsületével és jobbágyai nyugalmával, Melindát az udvarra hívja, és Bánk bánt különféle ürügyek alatt az országban utaztatja, hogy nejét ezalatt kényelmesen a szerelmes Ottó szeszélyeinek játéklabdájává tehesse. A királynénak távolról sem jut eszébe, hogy Ottó csábításra és Melinda becsületének meggyilkolására vetemedhet, de a viszonyok és Ottó szerelmének természetes fejleménye hozza magával, hogy az izgatott vérű, jellemtelen meráni herceg csak Melinda bírásában találhat enyhülést forró vágyainak. E pillanatot és körülményt a békétlenek a nádor megnyerésére a legkedvezőbbnek tartják; a párt feje, Petur bihari főispán, titkos visszatérésre bírja Bánk bánt, és házi becsületénél és családi nyugalmánál fogva igyekszik őt a pártütésnek megnyerni.
Bánk bán visszatér, tanúja lesz az udvar elvetemültségének, és lelkében rémületes gyanú ébred. De a király bizalma és hazája boldogsága még mindig visszaborzasztják a szilárd jellemű férfit a pártütés eszméjétől. Eközben a királyi udvaron, ahol a nádor visszatértét távolról sem gyanítják, vígan folynak a dolgok, és miután a csábítási kísérletek Melinda erélyes lelkén megtörnek, Gertrúd pedig undorodva elfordul öccsétől, aki sem a jobbágy erényét tisztelni, sem „egy asszony szeszélyein kifogni” nem tud, Ottó a leggyávább eszközhöz nyúl, és egy elvetemült kalandor, Biberach tanácsára a királynénak altatót, Melindának hevítő italt ad. Az undok tett csakugyan az alvó királyné tudta nélkül végre is hajtatik. Biberach mindent felfedez. Bánk siet, és Melinda vallomásai után a királynét saját termeiben meggyilkolja.
A pártütés kitör, de a kocka megint a merániak részére fordul, a királyné meggyilkolásának gyanújába esett Petur elesik, és családjával együtt lófarkon hurcoltatik halálra. A király eközben visszatért, és meggyilkolt neje fölötti fájdalmában jobbra balra hánykolódik, míg végre a súlyosan bántott nádor önként kivallja, hogy maga volt a gyilkos. Eközben hír hozatik, hogy az Ottó által meggyilkolt Biberach végperceiben a királynét a Melindán elkövetett undok tettre nézve ártatlannak vallotta. E hír némi vigaszt nyújt az elcsüggedt királynak, és midőn végre a királyné gyilkosát is meglátogatja az ég haragja, és híre érkezik, hogy a megbőszült merániak a nádor ősi várát és javait felgyújtották, rokonait a lángok közé szórták, és az ártatlan és szerencsétlen Melinda is áldozatul esvén el e borzasztó eseményekben, holt teste a hű Tiborc által visszahozatik, Endre mélyen megilletődve az ég végzésein, és különben sem bízván jobbágyai hangulatában, a gyilkosnak megbocsát, és ezzel a felháborodott kedélyeket kiengeszteli.
A befejezésről
Többen vitatták az utolsó felvonás aránytalanságát, és azt, hogy a kimenetel határozatlan sejtésekben vész el, művészileg nincsen bevégezve a dráma. Ennek okát sokan abban keresik, hogy Andrásnak nem adatott eléggé tevékeny szerep, csak végül hozatik a színhelyre. A drámában két tényt kell szorosan megkülönböztetni: a féktelen kényuralmat, amelyet az udvar és a zsarnokok serege űz a nemzeten, és amely a békétlenséget számos országnagynál veszélyes fokra neveli, valamint a Bánk becsületén és élete boldogságán ejtett sérelmet, mely mint izolált udvari ármány, az ország állapotával szorosan véve semmi közvetlen összefüggésben nincsen. A költő előtt tehát két út állott: vagy az első tényből készítheti drámája főanyagát, mely esetben Melinda gyászos története csak epizód gyanánt, csak a színpadi hatás nevelésére volna használható, és ekkor Bánk jelleme kétségkívül más árnyalatokkal, cselekvősége más szituációkban tűnt volna elő; ekkor nem lehetett volna András királyt a cselekmény kombinációjából kihagyni. Más esetben a történelmi érdek mellőzve lenne, és ekkor nem volna szükség történeti neveket használni. Katona érezte e helyzet nehézségét, tanácsosabbnak tartotta Andrást inkább egészen kihagyni a játékból, mint drámáját kockáztatni.
A személyzet közt legelőször Bánk bán, a „nagyúr” vonja magára figyelmünket - nagyszerű, szilárd jellemű férfiú, tiszta mintája egy büszke önérzetű, de erényes őszerű magyar országnagynak, aki polcának fontosságát és a vele járó felelősséget egész kiterjedésében ismeri. Őt sem az országban tapasztalt nyomor, sem a pártosok ujjongása nem tántorítja el a kötelesség ösvényéről. Keblének csak két érinthető húrja van: hazája és Melinda. A teljes hatalmú királyné különféle ürügyek alatt az országban utaztatva, távol igyekszik tartani az udvari fondorkodások színhelyétől, hogy nejét ezalatt kényelmesen a szerelmes Ottó szeszélyeinek játéklabdájává tehesse. Ezen első keserű érzést egy még meglepőbb követi; Petur homályosan értésére adja, hogy a titkos összejövetel őt is érdekli, és hogy ha veszteségre jön a dolog, Bánké leend a nagyobb veszteség. „Melinda! és mindig Melinda! Név! Mennyben lakó szentséges atyám! Mindentudásod égi cseppeit! S döbbentni szívemet kívánta. Döbbenni? fölött, mert a sötét gyanú magvai termékeny földbe esnek, és a szilárd lelket teljesen kibillentik súlyegyenéből. A büszke és szilárd Bánk egy percig sem ingadoz az országos terhek alatt, melyek vállain hevernek; hasonló ő azon izmos tölgyhez, mely a legdélcegebb viharban is merően emeli sudarát az ég felé, és a szélvész századok óta dúló dühével dacolni képes. De van ezen erős jellemnek egy achillesi sarka, és ez Melinda iránti szerelme; a sebnek, mely e részben ejtetik keblén, minden esetre halálosnak kell lenni; és nem nehéz sejtenünk, hogy azon kebelben, melyet Melinda nevének csak ilyen véletlen megemlítése is annyira megdöbbenteni képes, nagy indulatok lappanganak. Erről hamar meggyőz bennünket a második felvonás, melyben Bánk a házi becsülete és boldogsága elleni cselnek a terem titkos ajtaja mellett véletlen tanúja lesz. De Bánk hamar értesíttetik Biberach által, hogy e „Bánki sértődés” valóban megtörtént, és ezután Bánk nem a nagyúr többé, kitől az ország szenvedéseinek enyhülését, elnyomott árvák és özvegyek sorsuk jobbra fordulását remélhetik: ő benne ezután csak egy erős fellegvár óriásromjait látjuk, melynek nyílásain szabadon üvölt keresztül a szélvész, mely a vándornak nem ad többé biztos hajlékot; agyában kétségessé válik az ész világa, és e szürkület vele Gertrúdban nem láttatja többé Endre királyi nejét, nem a királyi hatalom képviselőjét; most hazájának szenvedő képe is kísértetes alakban tűnik fel.