A fogantatás előtti és utáni születésszabályozás alkalmazására a vallás gyakorolta a legnagyobb hatást. Az ószövetségi „Szaporodjatok és sokasodjatok!” parancsolatból merítve a középkori kereszténység a szexre csak gyermeknemzés céljából tekintett, magáért az élvezetért tilos lett volna. A gondolatot, hogy a fogamzás folyamatát valaki önkezűleg befolyásolja és leállítsa, általában keményen elítélték, és bűnként tekintettek rá, sőt, akár emberöléssel is megvádolhatták. A negatív megítélés ellenére rengeteg nő próbálkozott különböző módszerekkel, mivel sokgyerekes családba nem szerettek volna újabb utódot szülni, ráadásul az egészségüket is féltették, hiszen nemcsak a korabeli orvoslási módszerek, hanem a különböző betegségek és fertőzések is veszélyeztették az anyák életét.
A középkori közgondolkodást jellemzően a római katolikus egyház megközelítése alakította, amely elítélően nyilatkozott a terhességmegszakításról. Bármelyik felfogás is érvényesült a magzat emberré válásának időpontjáról, a terhességmegszakítást szinte kivétel nélkül bűnnek tekintették - legfeljebb a kirótt büntetés mértékében figyelhető meg különbség. Mindazonáltal hasonlóan a fogamzásgátláshoz az abortusz is sokkal inkább elfogadottnak számíthatott a mindennapi életben, mint az a törvényszövegekből kitűnik. A középkorból meglehetősen kevés olyan forrás maradt fenn, amely egy abortusz miatti bírósági eljárásról tanúskodik.
Az abortusszal kapcsolatban Etienne van de Walle történész elmondta, hogy a középkorban a legtöbb nő azt gondolta, hogy bizonyos gyógynövények és gyógynövénytermékek a várandósság korai szakaszában terhességmegszakítást idézhetnek elő. Ezek között volt a szilfium, a kapotnyak, a fehér hunyor, a lázfű vagy a gilisztaűző varádics. A tudást csak a női körökben osztották meg egymással, így sokkal jobban tudták szabályozni a saját életüket, mint ahogy azt gondoltuk.
Mai szemmel nézve egyértelműnek tűnhet, hogy ezek a módszerek nem igazán hatékonyak, és valóban nem voltak azok. Sok asszony pont emiatt próbálta teljesen titokban tartani a terhességét, és úgy világra hozni a gyerekét, hogy senki ne tudjon róla - főleg akkor, ha házasságtörés miatt fogant. Az így született gyermekeket sokan egy kolostor vagy árvaház előtt hagyták, de ebben az időben a csecsemőgyilkosságok száma is hatalmasat ugrott.
A korai középkorban a perzsák a méhnyak elzárására hivatott „pesszáriumot” alkalmaztak, ami legtöbbször elefánttrágyából, káposztából és szurokból készült, amelyeket önmagában vagy kombinációban használtak. Indiában szintén hasonló módon próbáltak védekezni, de ők mézből, ghíből, kősóból vagy a papagájfa magjaiból készítették el a pesszáriumot. Európában a katolikus egyház nézeteivel nem igazán egyezett a fogamzásgátlás vagy az abortusz gondolata, ennek ellenére itt is számos módszert ismertek.
A középkori abortusz méhbe juttatott eszközei nem mindig voltak hatékonyak, és gyakran egészségügyi kockázatot is jelentettek. A leggyakoribb módszerek közé tartoztak a különböző növényi eredetű szerek, amelyek a méh összehúzódását célozták meg, vagy éppen a méhnyakat próbálták elzárni.
Az emberiség legrégebbi törvénykönyvei közül Hammurapi törvénykönyvének 209-214. §-ai szólnak a magzat védelméről. Például a 209. § szerint: „Ha egy awélum [szabad nemes] awélum lányát megütötte és magzatát elvetéltette vele, 10 siglum ezüstöt fizessen a magzatért.” A bibliai népek körében az egyértelmű magzatvédelem mellett még ismeretlen volt a művi abortusz.
Hippokratész, az i. e. 460-ban született görög orvosról elnevezett orvosi eskü szövege a következőképpen hangzik: „Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.”
A római jogban az abortusz megítélésében két korszakot különböztethetünk meg: 1. A "klasszikus" szabályok szerint az abortusz alapvetően erkölcsileg bűnös cselekedet. 2. Az ókorban az abortusz nem volt általános, a gyermekgyilkosságot viszont annál szélesebb körben gyakorolták. Mindez azért volt így, mert az abortusz életveszélyes beavatkozásnak számított a nő számára is. Az abortuszra kétféle módszert ismertek: 1. mérgeket kapott a nő; 2. a nő hasára próbáltak fizikai eszközökkel hatni.
A kereszténység kialakulásakor az ókori Római Birodalomban bevett gyakorlat volt a terhességmegszakítás, az első keresztény közösségek ezzel szemben a megfogant élet védelmét hirdették. Az ószövetségi „Szaporodjatok és sokasodjatok!” parancsolatból merítve a középkori kereszténység a szexre csak gyermeknemzés céljából tekintett, magáért az élvezetért tilos lett volna.
A teológusok között voltak, akik szerint a fontosabb szervek kialakulásakor, vagy az embrióállapot végén történik meg az animáció. Mások ugyanakkor úgy gondolták, hogy az animáció a fogantatás pillanatában megtörténik. Míg az egyházi törvényhozás az abortuszt gyilkosságként ítélte el, a moralisták és jogászok között fölvetődött a kérdés: vajon minden abortusz gyilkosság-e?
Az 1580-as években V. Piusz pápa bullája, a "Sedes Sapientiae" (A Bölcsesség Trónja) egyértelműen az abortusz minden formáját bűnnek nyilvánította, és kiközösítéssel fenyegette azokat, akik elkövetik. Ez a rendelkezés megerősítette a korábbi egyházi álláspontot, és évszázadokon át meghatározta az abortusz megítélését a katolikus világban.
XI. Piusz pápa 1930-ban a Casti connubii enciklikában megerősítette a hagyományos törvényeket, részletesen elemezve a szóba jöhető indikációkat. VI. Pál pápa a Humanae vitae-ben, II. János Pál pápa a Familiaris consortio-ban megismételte és megerősítette a magzati életnek ugyanazt a védelmét, amely a közvetlen animáció föltételezésével a fogantatás pillanatától oltalmazza az embert.
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között?
A Magyarországon hatályos jogszabályok alapján a terhesség a 12. hétig megszakítható, ha: a várandós nő egészségét a terhesség súlyosan veszélyezteti; az embrió orvosilag valószínűsíthetően súlyosan fogyatékos vagy károsodott; a terhesség bűncselekmény (különösen nemi erőszak) következménye; az állapotos nő súlyos válsághelyzetben van.
A terhességmegszakítás megítélése vitatott: a legális abortusz hívei szerint a kismamák csak a saját testük felett hoznak döntést, ha a művi abortuszt választják, melyhez szerintük joguk van a várandós nőknek. Ezt a vélekedést az életpártiak nem gondolják fontosabbnak az embrió vagy magzat életre való potenciáljánál; úgy vélik, hogy az élet a fogantatással kezdődik, emiatt nem csak a saját testük felett hoznak döntést, ezért szerintük az abortusz gyilkosság.
A pro-choice mozgalom szerint a nőknek joguk van az abortuszhoz, és nem szabad őket a gyermek megszülésére késztetni a törvények szigorításával. A pro-choice mozgalomnak létezik mérsékelt, az abortuszt csak a terhesség korai szakaszában (első 10-12 hetében) támogató irányzata, ez főleg Európára jellemző, az Amerikai Egyesült Államok pro-choice mozgalma általában a magzat méhen kívüli életképességéig (24. hétig) támogatja az abortuszt.
A pro-life (életért) mozgalom - Ekörül azok csoportosulnak, akik számára a foganás pillanatától kezdve szent és tiszteletre méltó az emberi élet, amit óvni és védeni kell. Az orvosi és társadalmi beavatkozásoknak is az életért kell történniük, még olyan nehéz esetekben is, mint amikor az anya és a magzat élete egyszerre forog kockán; és akkor is, ha például csak az anya élete menthető meg.
A magyar Büntetőtörvénykönyv a magzat elpusztítását eszközlő cselekményt illetőleg különbséget tesz a magzat megölése és szorosabb értelemben vett elhajtása között. Az előbbi a magzatnak az anyaméhben megölését tételezi fel, az utóbbi, idő előtti szülés előidézését, amely a magzat halálát okozza. A büntetésre nézve a két eset között nincs különbség.
Magyarországon 1956 óta legális bizonyos körülmények között a művi abortusz, azelőtt az ilyen tevékenység minden formája magzatelhajtásnak számított. Az abortuszok száma ezen a magas szinten állandósult 1973-ig, majd a fogamzásgátlók (Infecundin, Bisecurin) hatására csökkent és 1977-től a teherbeesés elleni védekezésnek a hormonális fogamzásgátlók szedésével történő gyakorlata terjedt el.
2022. szeptember 15-étől szigorodott az abortuszszabályozás, melynek értelmében minden abortusz előtt a kismamának kötelező meghallgatnia a magzat szívhangját. Más országokban is létezik olyan intézkedés, amely a legális művi abortusz keretein belül kívánja csökkenteni a terhességmegszakítások számát.
A terhességmegszakítás orvosi javallatai lehetnek: az anya életét veszélyeztető súlyos betegség; genetikai javallat alapján végzett abortusz; a magzat élettel összeegyeztethetetlen rendellenessége.
A terhesség bármikor megszakítható az állapotos nő életét veszélyeztető egészségi ok miatt, illetve ha a magzatnál a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenességre derül fény.
Az abortusztörvények története Amerikában
A középkori abortusz módszerei és a méhbe juttatott eszközök
A középkori orvoslásban és a népi gyógyászatban számos módszert alkalmaztak a terhesség megszakítására, illetve a fogamzás megelőzésére. Ezek a módszerek sokszor primitívek voltak, és komoly egészségügyi kockázatot jelentettek a nők számára.
Gyógynövények és egyéb szerek
A középkorban elterjedt volt a hiedelem, hogy bizonyos gyógynövények és egyéb szerek képesek lehetnek a terhesség megszakítására. Ezeket gyakran méhbe juttatták, vagy belsőleg fogyasztották.
- Szilfium: Az ókorban és a középkorban is használták, elsősorban a gyökerét. Hatását tekintve nem volt megbízható, és túlzott fogyasztása mérgező is lehetett.
- Kapotnyak (Papaver somniferum): A mák mámorító és fájdalomcsillapító hatása mellett görcsoldó tulajdonságokkal is rendelkezett, így alkalmasnak tartották a méh összehúzódásának előidézésére.
- Fehér hunyor (Veratrum album): Erősen mérgező növény, amelyet főként külsőleg alkalmaztak bőrbetegségekre, de belsőleg is fogyasztották, bár ez rendkívül veszélyes volt.
- Ládfű (Asarum europaeum): Gyökerét használták, amely erős hánytató és vizelethajtó hatású volt, így a terhesség megszakítására is alkalmasnak tartották.
- Gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare): Erős hatású növény, amelyet bélparaziták ellen használtak, de abortív hatását is ismerték.
Fizikai eszközök és beavatkozások
A gyógynövények mellett fizikai eszközöket és beavatkozásokat is alkalmaztak a terhesség megszakítására:
- Pesszáriumok: A perzsák és az indiaiak is alkalmaztak méhnyak elzárására szolgáló eszközöket, amelyeket különböző anyagokból (pl. elefánttrágya, káposzta, méz, ghee) készítettek.
- Méhbe juttatott tárgyak: Néha különböző eszközöket, például drótot, tollszárat vagy kötőtűt próbáltak meg méhbe juttatni, hogy a terhességet megszakítsák. Ezek a módszerek rendkívül veszélyesek voltak, és gyakran súlyos sérülésekhez, fertőzésekhez vagy halálhoz vezettek.
- Erőszakos módszerek: Ritkább esetben alkalmaztak ütlegelést vagy a hasra gyakorolt nyomást is, ami szintén életveszélyes volt.
Fontos megjegyezni, hogy a középkori abortuszok többsége illegális volt, és szigorú büntetéseket vont maga után. Azonban a társadalmi és gazdasági körülmények, valamint a nők egészségének védelme iránti aggodalom miatt sokan mégis vállalták a kockázatot.
A középkori abortuszok története rávilágít a nők helyzetére és a születésszabályozás korlátaira abban a korban. Bár a módszerek sokszor durvák és veszélyesek voltak, a szándék a saját életük és jövőjük alakítására irányult.
A terhességmegszakítás megítélése vitatott: a legális abortusz hívei szerint a kismamák csak a saját testük felett hoznak döntést, ha a művi abortuszt választják, melyhez szerintük joguk van a várandós nőknek. Ezt a vélekedést az életpártiak nem gondolják fontosabbnak az embrió vagy magzat életre való potenciáljánál; úgy vélik, hogy az élet a fogantatással kezdődik, emiatt nem csak a saját testük felett hoznak döntést, ezért szerintük az abortusz gyilkosság.
A pro-choice mozgalom szerint a nőknek joguk van az abortuszhoz, és nem szabad őket a gyermek megszülésére késztetni a törvények szigorításával. A pro-choice mozgalomnak létezik mérsékelt, az abortuszt csak a terhesség korai szakaszában (első 10-12 hetében) támogató irányzata, ez főleg Európára jellemző, az Amerikai Egyesült Államok pro-choice mozgalma általában a magzat méhen kívüli életképességéig (24. hétig) támogatja az abortuszt.
A pro-life (életért) mozgalom - Ekörül azok csoportosulnak, akik számára a foganás pillanatától kezdve szent és tiszteletre méltó az emberi élet, amit óvni és védeni kell. Az orvosi és társadalmi beavatkozásoknak is az életért kell történniük, még olyan nehéz esetekben is, mint amikor az anya és a magzat élete egyszerre forog kockán; és akkor is, ha például csak az anya élete menthető meg.
A magyar Büntetőtörvénykönyv a magzat elpusztítását eszközlő cselekményt illetőleg különbséget tesz a magzat megölése és szorosabb értelemben vett elhajtása között. Az előbbi a magzatnak az anyaméhben megölését tételezi fel, az utóbbi, idő előtti szülés előidézését, amely a magzat halálát okozza. A büntetésre nézve a két eset között nincs különbség.
Magyarországon 1956 óta legális bizonyos körülmények között a művi abortusz, azelőtt az ilyen tevékenység minden formája magzatelhajtásnak számított. Az abortuszok száma ezen a magas szinten állandósult 1973-ig, majd a fogamzásgátlók (Infecundin, Bisecurin) hatására csökkent és 1977-től a teherbeesés elleni védekezésnek a hormonális fogamzásgátlók szedésével történő gyakorlata terjedt el.
2022. szeptember 15-étől szigorodott az abortuszszabályozás, melynek értelmében minden abortusz előtt a kismamának kötelező meghallgatnia a magzat szívhangját. Más országokban is létezik olyan intézkedés, amely a legális művi abortusz keretein belül kívánja csökkenteni a terhességmegszakítások számát.