A Borbély Szilárd 2013-ban megjelent regénye, a Nincstelenek, egy háromgyermekes, szegény sorsú család életének keserves küzdelmét mutatja be. A mű, amely egyetlen pillanat alatt vált alapművé, szinte már kötelező olvasmánynak számít a kortárs magyar irodalomban. A darab rendezője, Botos Bálint, a regénnyel ellentétben egy plusz narrátort, Mnémoszünét, az emlékek istennőjét állítja a cselekmény élére, aki fokozatosan adagolja a múlt emlékeit a szereplők és a közönség számára.
A kilátástalanság és a szeretet hiánya
A történet főszereplője egy kisfiú, aki nem túl hosszú múltjából alig őriz néhány emléket, mégis tökéletesen bemutatja, mennyire nehéz gyereknek lenni egy szegény, elnyomott faluban. Társa ebben a nővére, Szász Gabriella megformálásában, aki egy igazi, mindent jobban tudó nagytestvér. A darab elején úgy tűnhet, hogy ebben a családban nincs szeretet és nincs remény. Az egység látszólag hiányzik, a tipikus családi idill nem figyelhető meg. Az apa éjt nappallá téve dolgozik, hogy megteremtse a létfenntartáshoz szükségeseket, míg az anya három gyermeket nevel, főz, és ellátja a ház körüli teendőket. Hajdu Imelda szívfacsaró játékában egyértelművé válik, hogy ez az asszony a családjáért él, tiszteli a férjét és alázatos marad akkor is, amikor a férfi rossz döntéseket hoz, vagy részegen agresszív. Azonban az ő tűrésének is van határa.
A gyerekek helyzete azonban ennél is tragikusabb. Az apjuk alkoholista, az anyjuk türelmetlen és durván beszél velük, ráadásul a kistestvérüket is rájuk „passzolják”. Ők még nem értik a felnőttek gonosz világát, nekik csak a szülő jelenlétére, minőségi idejére lenne szükségük. A darab rávilágít arra, hogy a szülők gürizése mögött ott rejlik a szeretet, de a gyerekek ezt nem feltétlenül érzékelik, mert a felnőttek világának nehézségei elnyomják a gyengéd érzelmeket.
Az apafigurák és a falusi élet
Pál Hunor apafigurája sok magyar családban fellelhető. Érzelmekről nem beszél, a kocsmában szocializálódik, néha eljár a keze, de nem lusta dolgozni, és mindent megtesz azért, hogy valamilyen munkát kapjon, ám nem kap. Az apa szerepében Pál Hunor olyan figurát jelenít meg, aki bár távolságtartó és néha durva, mégis mindent megtesz a családjáért. A darab azt is felveti, hogyha annyira rossz a faluban élni, miért nem mennek el máshova? A család emléke, vagy a változástól való félelem az oka? Tényleg jobb a biztos rossz, mint a bizonytalanság? Nagyon úgy tűnik, hogy az apa szerint igen, pedig talán ez lenne az a kis reménysugár, amibe érdemes lehetne kapaszkodni.
A szereplők pozitív és negatív jellemvonásai kontrasztosan jelennek meg a színpadon. Néhány szomszéd, vagy ivócimbora esetén is jelen van ez a kettősség, de a leglátványosabban a nagyapánál figyelhető meg. Dánielfy Zsolt jeleníti meg a férfi pozitív, Garay Nagy Tamás pedig a negatív tulajdonságait. Párosuk tökéletes egységet alkot, mintha az egyik vállán egy angyal, a másikon pedig egy ördög ülne, és ők mondatnák vele a jó és gonosz emlékeket.
Az emlékek istennője és a töredékes történetmesélés
Mnémoszüné, az emlékek istennője, Mészáros Ibolya pontos, határozott, szigorú és érzelemmentes játékában kel életre. Ez a jellem csak a darab legvégén, az utolsó jelenetben törik meg, amikor ő is elérzékenyül a kilátástalanság láttán. Bakk-Dávid László zenéje is megerősíti azokat az érzéseket, amelyeket a színészek közvetítenek.
Dálnoky Réka dramaturgként meghagyta a regényre is jellemző töredezettséget. A darab nem egy jól felépített kerek történet, aminek van eleje, közepe és vége. A jelenetek egymásutánja egy fényképalbumhoz hasonlít, ahol minden kép egy-egy emléket idéz fel. Az albumot a fiú lapozgatja, az emlékezésben pedig Mnémoszüné van segítségére.
A színházi adaptáció vizuális és zenei világa
Bajkó Blanka Alíz az istennő kivételével mindenkinek kopott, szürke jelmezt álmodott, amelyek jól illenek a falu és a család szegénységéhez. Golicza Előd díszlete hasonlóan szerény: egy kerítés, egy asztal, néhány szék és egy láda, nem hiányzik semmi több. A kerítés segít tájékozódni a helyszíneket illetően.
Botos Bálint rendezése megtalálta a módját, hogy mindenki kapjon valamit, amit hazavihet magával az előadás után. Legyen ez egy rég hallott kifejezés, egy a nézőben is felmerülő emlék, egy feltépett seb, egy pofon, vagy egy felismerés. A Csokonai Nemzeti Színház produkciója tipikusan olyan bemutató, aminek időt kell hagyni, hogy meg tudjuk emészteni, talán érdemes lehet többször is megnézni.
Borbély Szilárd: Nincstelenek
A darab egyik legemlékezetesebb és legmegrázóbb karaktere a küldött, aki egykor falubeli cimbora volt, ma viszont már tegezni is tilos. A család nélkülözhetetlen tagja a mindig jól informált, szókimondó nagynéni, Máli. Tokai Andrea játékában Máli belevaló, érzéseit ugyancsak nem kifejező középkorú nő, mégis az ő sorsa érinti meg leginkább a közönséget. Ugyancsak Tokai Andrea alakítja a Mesijást, a mindenki által csak bolondként emlegetett cigányt, akire a legalantasabb munkát is rá lehet bízni. Ő azonban nem érzi ettől rosszul magát, mindenkihez van pár kedves szava, és tényleg érdekli, hogy van a másik. A színésznő mindkét karaktere erős érzéseket vált ki a nézőből.
A színházi előadás a szocializmus korának nehézségeit és a vidéki Magyarország szegénységét eleveníti fel, miközben az emberi kapcsolatok bonyolultságát és a szeretet keresését is bemutatja. Komlódy Márk a színpadon ülve, maga elé meredve várja a közönséget, és a komor alaphangulat végigkíséri az egész előadást.
Borbély Szilárd: Nincstelenek
Legalább egyszer mindenkinek látnia kell a Csokonai Nemzeti Színház produkcióját. A Nincstelenek tipikusan olyan bemutató, aminek időt kell hagyni, hogy meg tudjuk emészteni, talán érdemes lehet többször is megnézni.
tags: #kisgyerek #folyton #lepasszolva