Názáreti Jézus, vagy Jézus Krisztus, akit gyakran csak Jézusnak vagy Krisztusnak neveznek, a kereszténység központi alakja, a világtörténelem egyik legismertebb és legnagyobb hatású személye. A legtöbb kutató bizonyítottnak találja, hogy létezett a Jézusnak nevezett személy, aki az 1. században élt.
A többségi keresztény nézet szerint Jézus maga a megtestesült Isten, a Szentháromság tagja. Ezzel szemben a Szentháromság-tagadó felekezetek, valamint a judaizmus és az iszlám elvetik Jézus isten-mivoltát. Az iszlám szerint Jézus csak az egyik a legfőbb próféták közül, míg a judaizmus szerint hamis messiás volt.
Születés és gyermekkor
Jézus születését a keresztény világ december 25-én, karácsonykor ünnepli. Az evangéliumok szerint Betlehemben született, és születését csodálatos jelek kísérték. Gábriel arkangyal hírül adta Szűz Máriának, hogy gyermeke fog születni, akit Jézusnak kell nevezni. Szűz Mária szűzen foganta Jézust, ami a keresztény tanítás szerint Mária örök szüzességének bizonyítéka.
A napkeleti bölcsek a zsidók új királyának betlehemi csillagát látták, és elutaztak hozzá, hogy hódoljanak neki. Józsefet, Mária jegyesét angyal értesítette, hogy a család meneküljön Egyiptomba Heródes király elől, aki a vele nagyjából egyidős kisfiúkat ki akartairtatni. Heródes halála után egy angyal segítette a családot a visszatérésben. Názáretben telepedtek le, és Jézus itt nőtt fel.
A kisfiú már tizenkét évesen kitűnt okosságával, amikor a templomban tanított, megmutatkozva elkötelezettsége Isten felé.
Tanítói szolgálat
Tanítói szolgálatát megelőzően Jézus a pusztába ment, ahol negyven napig böjtölt és kísértéseket utasított el. Keresztelő János bemerítette, majd tizenkét tanítványt gyűjtött maga köré, továbbá kiválasztott még hetvenkettőt. Velük járta Izraelt, tanította a népet és erkölcsi útmutatásokat adott nekik. Gyógyító és ördögűző tevékenységet is végzett.
Tanítását főleg példabeszédekben („parabolákban”) fejtette ki, kiemelkedő tanítása az ún. hegyi beszéd. Útjai során találkozott a nép vezetőivel, az írástudókkal és a farizeusokkal.
Szenvedéstörténet és feltámadás
Mintegy hároméves működése, tanító évei az utolsó vacsorát követő megfeszítéssel értek véget. Húsvét idején ellenségei lefizették egyik tanítványát, Júdást, hogy árulja el tartózkodási helyét. Júdás árulását követően a hatóságok letartóztatták Jézust, megvádolták és átadták a római helytartónak, Pontius Pilatusnak. Pilatus megkorbácsoltatta és keresztre feszítésre ítélte Jézust, mivel a jelenlévő zsidó tömeg Barabás szabadon bocsátását szavazta meg vele szemben.
A keresztet Jézusnak magának kellett felvinnie a Golgota hegyére. Kereszthalála után eltemették, de harmadnapra a sírt nyitva találták, és Jézust nem találták benne: az Újszövetség szerint feltámadt.
Ezután mint feltámadt Krisztus jelent meg tanítványainak. Megbízatást adott nekik pünkösdkor, hogy vigyék tovább az örömhírt (evangéliumot).
Név és cím
Máté evangéliuma a következő szavakkal jövendöli meg Jézus születését: „Mária fiút szül majd, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja a népét megszabadítani a bűneitől” (Mt.1.21., Lk.1.31.). Majd pedig: „Íme, a szűz fogan méhében és fiút szül, akinek a neve Emmánuel, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt.1.23.). Lukács evangéliumában a jövendölés mondataiban egyértelműen a Jézus név szerepel, és később a körülmetélés alkalmával is ezzel a névvel nevezik meg a gyermeket (Lk.2.21.).
A magyar „Jézus” szó a latin „Iesus” névből származik, ami a görög „Iesous” (Ἰησοῦς) név átirata. Ez utóbbi a héber „Yēšūa” (ישו) névből ered, mely a héber „Yehoshua” név rövidített alakja.
Jézus „címe”, a „Krisztus” szó a görög „khriszéin” (felkenni) igéből származik, jelentése: Felkent. A korai keresztények Jézust "a Krisztus" néven emlegették, vagyis "a Megváltónak" nevezték, akinek eljövetelét előzőleg próféták sokasága jövendölte meg. Bár a Krisztus egyértelműen nem Jézus „másik” neve, a későbbi szóhasználatban a Krisztus cím egybeforrt Jézus nevével.
Származás és család
A Biblia négy evangéliuma szerint Jézus a mai Izrael területén élt. Ez a terület születésekor Nagy Heródes királyságához tartozott. Halála után Galileát egyik fia, Heródes Antipász örökölte, ahol Jézus szinte egész életét töltötte, míg Jeruzsálemet és környékét másik fia, Heródes Arkhelaosz kapta meg.
Két evangéliumban is olvasható Jézus családfája, melyek Józsefnek, Jézus „nevelőapjának” leszármazását tartalmazzák. Eszerint Jézus nevelőapja Dávid király leszármazottja volt.
Máté evangéliuma szerint Jézusnak testvérei voltak: Jakab, József, Simon és Júdás, valamint lánytestvérei is voltak. Az Újszövetség számos helyen utal Jézus testvéreire. A katolikus teológia szerint ezek a személyek Jézusnak csak unokatestvérei voltak, míg a protestáns teológusok nagy része vér szerinti testvérekről beszél.
Jézus külseje
Feltételezések szerint Jézus külseje nem különbözhetett jelentősen a korabeli Palesztina lakóitól. Valószínűleg sötét haja és dús szakálla lehetett; az átlagmagasság ekkor 155 cm körül, az átlagos „testsúly” pedig 50 kg körül lehetett.
Richard Neave, a Manchesteri Egyetem egykori orvostudományi szakértője szerint valószínűleg külsőleg hasonló volt a tanítványaihoz, hiszen elfogásakor a katonák nem ismerték fel, és ezért kellett Júdásnak csókkal jeleznie nekik, hogy kit kell elfogniuk.
A torinói lepelről sokan úgy tartják, hogy Jézus testének egyfajta lenyomatát mutatja. A lepel eredetiségét vizsgáló kutatások legtöbbje Jézus idejére datálja a keletkezését.
Tanításai
Jézus a Biblia szövege szerint elsősorban példázatokban tanított, amelyek képeit a mindennapi életből merítette. Ilyenek például a magvetés, a lakodalom, az elveszett juh. A példázatok alapján hallgatóságát újragondolásra késztette a mennyek országáról.
A bibliai evangéliumokban elmondott beszédei főleg az erkölcsös, Istent és törvényeit tisztelő életre tanítanak, továbbá az (öröm)hírről, az üdvösség elnyeréséről, a mennyek országáról és a végső időkről szólnak. Önmagáról és az Atyával való kapcsolatáról elsősorban párbeszédek, viták során beszélt.
A hegyi beszéd
A hegyi beszéd Jézus első nyilvános tanítása ötezer embernek szólt. Itt Jézus szigorúbban értelmezi a korabeli parancsolatokat, például a „Ne ölj” és a „Ne törj házasságot” parancsolatokat. A „szemet szemért, fogat fogért” szabályra azt mondja: „Ne álljatok ellent a gonosznak.”
A hegyi beszéd tartalmazza azokat a tanításokat, amelyek a boldogságokról, a föld sójáról, a világ világosságáról szólnak. Jézus itt adja ki az ún. Miatyánkot és az Arany Szabályt: „Amit akartok azért, hogy tennetek veletek az emberek, azt ti is, akként tennetek az ő veletek.”
Máté evangéliuma szerint a nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.
Máté Evangéliuma a Hegyi Beszéd
Jézus szerepe a kereszténységben
A keresztény irodalomban Jézust az Isten fia, az Isten báránya, próféta, az Úr, a zsidók királya, a Messiás, az Üdvözítő, Krisztus és a Megváltó megnevezésekkel is illetik. A kereszténység szerint a szentháromság egyik személye, akit az Újszövetség alapján Mária hozott a világra, és akinek József volt a nevelőapja.
A Biblia és a keresztény hagyomány szerint Jézus azért jött, hogy megmentse a világot, azaz a bűneiből megváltsa és megszabadítsa az egész emberiséget. Az üdvtörténeti teológiában Isten elküldte gyermekét - Isten Fiát -, és feláldozta az emberiség bűneiért megváltásképp.
Isten megdicsőítette Krisztust a feltámadással, ami azt jelenti az embereknek, hogy a halál nem uralkodhat rajtuk korlátlanul, az örök élet lehetősége kinyílt számukra: „Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él; És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal." (Jn.11:25-26).
Amit Ádám és Éva elrontott a bűnesettel, azt a „második Ádám”, Jézus helyrehozta engedelmességével és áldozatával. Jézus kiállta a pusztában a sátán kísértéseit, „ajándékát", a földi hatalmat elutasította. Ádám és Éva tettének büntetése a halál, Jézus áldozatának ajándéka az örök élet. Az örök élet elérésére csak Jézus Krisztuson keresztül van lehetőség.
Jézus vére azért folyt ki a kereszten, mert „vér kiontása nélkül nincsen bűnbocsánat”. Jézus bűn nélkül élt a földön, az ő vére bűntől mentes, tökéletes áldozat. „Mivel a bűn zsoldja a halál”, neki nem kellett volna önmagáért meghalni. Az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.
Az első keresztény közösség
Az őskeresztény közösség nem volt erőszakos és hatalomra törő. Jeruzsálemben követték a zsidó előírások többségét, a Templomban imádkoztak, csak Jézus személyét illetően bocsátkoztak vitába. Bár a zsidók közül csak kevesen követték a tanításait, Péter apostol több ezer honfitársat keresztelt meg Krisztus kereszthalála után.
Pál apostol hatására a diaszpórában az istenfélők - zsidó hagyományokat követők és a prozeliták (pogányok közül zsidó hitre betértek) - közül sokan csatlakoztak a városokban létrejövő keresztény közösségekhez.