Győrsziget, mely 1905 óta Győr városrésze, a Mosoni-Duna és a Rábca által közrezárt területen fekszik. Történelmileg három községből, Révfaluból, Pataházából és Malomsokból tevődött össze, amelyek Révfalu néven egyesültek, mielőtt Győrhöz csatolták volna. Az egykor önálló Győrsziget gazdag ipari múlttal és jelentős zsidó közösséggel rendelkezett, melynek élete szorosan összefonódott a város fejlődésével.
Győrsziget földrajzi elhelyezkedése és természeti adottságai
Győr vármegye, mely hazánk Duna jobb- és csak igen csekély részében annak bal parti részén található, északon Pozsony, keleten Komárom, délen Veszprém, nyugaton Sopron és Moson vármegyékkel határos. Területe a Rába és a Duna mentén majdnem teljesen sík, csak délen vannak alacsony dombsorok, melyek közül a legmagasabb a 317 méteres Szent Pál-tető.
A síkság a Kis-Magyar-alföldhöz tartozik, és a Duna mentén legmélyebb fekvésű, melynek egy részét három folyóköz, illetve sziget képezi. Északi része a Csiliz csatornáig elterülő Csilizköz, melynek tengerszint feletti magassága mindössze 108-109 méter. Tőle délre az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna között a Szigetköz terül el (111-117 m), míg a Rába és Rábca köze a Tóköz nevet viseli (114-122 m).
A dombság a Bakony legészakibb csoportja, a Sokoró. Három, egymással párhuzamosan délkeletről északnyugat felé elnyúló kiemelkedést kis patakok völgyei választanak el egymástól. Ezen domboktól nyugatra, a Sokorói-Bakonyéren túl a Sokoróalja fekszik, mely a Rábáig tart, és annak ellenére, hogy 200 méter alatti területről van szó, közel sem olyan sík, mint a Rábán túli rész.
A vármegye folyóvizekben igen gazdag, és a szabályozás előtt a Duna, a Rába és mellékvizeik gyakran elöntötték. A folyókat terjedelmes mocsarak kísérték, ma azonban e mocsarakat a Rába és Rábca szabályozása teljes egészében megszüntette. Főfolyója az Öreg Duna, mely a vármegye északi részén folyik, és számos ágával, főként a Szigetközi részen, valóságos szigetlabirintuson haladt át. A felső Duna 1886-os szabályozásának megkezdése óta azonban a víz folyása teljesen megváltozott.
A Mosoni-Dunába Győr város területén ömlik bele a Rába, mely Malomsoknál éri el a vármegye határát, és Rábaszentmihályig, míg észak felé folyik, addig Győr vármegye határát is jelöli. Onnan északkeletnek fordulva, a Tóköznek nevezett terület déli határát jelöli, melyet északról a Rábca határol. A Rábca egy rövid szakaszon Moson és Győr vármegyék közt képezi a határt, és a Rábának a Mosoni-Dunába való érkezése fölött, szintén Győr területén folyik a Mosoni-Dunába. Még Győr alatt szalad a Rábába a vele párhuzamos folyású, már szintén szabályozott Marcal, mely a Sokoróaljának és a dombvidéknek vizeit veszi magába. A vármegye keleti részének patakjai a Pándzsa és a Cuha a Rábába, illetve a Dunába öntik vizeiket. A vármegye régi mocsarai közül a Tóközben a mélyebb Fehér-tó és a Kónyi-tó van meg.
Győrsziget mezőgazdasága és ipara
A vármegye déli, magasabb fekvésű részeiben, és a Rábca folyó kiszárított nagy ingoványai helyén nyert gazdag termő talajon jelentékeny gabonatermelés folyik. Azon vármegyék egyike, ahol a kenyérgabona vetésterületből elfoglalt magas aránya ellenére sem része a magyar búzakamrának. Emellett a kukorica és burgonya termelése is említésre méltó. A burgonya Amerikából behozott kártevőjének első példányát a vármegyében, Héderváron találták. A cukorrépa régebben jelentős volt, de a cukorgyárak bezárása miatt erősen visszaesett. Szőlőterület a vármegye déli részén található, a borvidék központja Pannonhalma.
Győrsziget ipari fejlődése
Győr, a kezdetektől kereskedelemmel foglalkozó város, az ipartelepítések idején komoly arculatváltozáson ment keresztül. Főleg az I. világháború után az ország második legnagyobb ipari centruma lett, és az iparból élők aránya még Budapestét is meghaladta.
A Győrszigeti Növényolajgyár
1851-ben Győrszigeten alapították az ország első, eleve gőzerőre berendezett növényolajgyárát, Austerlitz Henrik és sógora, Kohn Adolf által. A kezdetekben repcét és lenmagot feldolgozó családi vállalkozás 1910-ben váltott részvénytársasági formára. A győrszigeti gyár fő profilja a repceolaj gyártása volt, de 1903-ban lenolajgyártásra is berendezkedtek.
A gyárban az alapításkor mindössze 10 munkás dolgozott, akik egy nap alatt 50 mázsa olajosmagot dolgoztak fel. Az üzem folyamatosan bővült, különösen 1870-ben és 1887-ben, olyannyira, hogy hamarosan az ország első olajgyárává lett. 1890-ben teljesen átépítették és a legmodernebb olajsajtókkal, gőzkörjáratokkal szerelték fel. A 20. század elején új kádárműhely, présház, pogácsaraktár, kémény és kazánház épült.
A repceolaj jelentősége a petróleum, majd a villanyvilágítás elterjedésével csökkent, helyét a napraforgómag váltotta fel. Az I. világháború alatt és az 1920-as évek első felében a gyár tovább fejlődött, mivel az étolaj stratégiai terméknek számított. Ekkor kibővítették a nyersolajfinomítóját, extrakciós üzemet, ételzsírgyárat és gázgyárat létesítettek.
Nem csak a gazdasági elit alkalmazkodik Magyarhoz, Donald Trump egy pillanat alatt ejtette Orbánt
A két világháború között kapacitásainak csak egy kis részét tudta kihasználni a két győri olajgyár, részben a fogyasztópiac lecsökkenése, részben az olajosmagvak feldolgozatlan formában történő exportja miatt. A Wiener Bankverein 1928-ban eladta a győri olajgyárban lévő részvénycsomagját az angol-holland Unilevernek, amely a gazdasági válság miatt 1932 és 1939 között szüneteltette a gyártást, elbocsátva 400 munkást.
A gyár épen vészelte át a II. világháborút, és 1945 után az éhező lakosság ellátására azonnal újraindították a munkát. 1949-ben államosították, majd 1955-ben összevonták a többi növényolajgyárral. 1992-ben holland tulajdonos vette meg, de a ’90-es évek közepén a győri üzemet bezárták. A lerombolt gyár egyik kéményének felrobbantására 2016-ban került sor.
A Győrszigeti Kekszgyár
A győrszigeti Kekszgyár a város egyik meghatározó élelmiszeripari létesítménye volt. Back Hermann győri malomtulajdonos 1880-ban az ország első kekszgyárává alakította át győrszigeti gőzmalmát, amely 1894-ig üzemelt. 1900-ban Koestlin Lajos vásárolta meg Backtól, és 50 szakemberrel elindította a gyártást. 1912-ben Koestlin megvásárolja az Albert keksz receptjét és gyártási jogát egy angol cégtől. 1922-től csokoládé- és bonbongyártással is foglalkoztak. A ’30-as években a gyár már 334 féle terméket készített, és számos szabadalommal is rendelkezett. 1947-ben államosítják, és egy évre összevonják a szeszgyárral. A gyárat 2007-ben jelenlegi amerikai tulajdonosa vette meg, és főbb részeit 2009-ben elbontották. Egy épülete maradt meg raktárnak. A Győrben maradt édesipari áru termelését kiköltöztették az Ipari parkba.
Egyéb ipari létesítmények Győrben és Győrszigeten
A 19. század második felében számos gyár alakult Győrben, melyek a mezőgazdasági nyerstermékeket dolgozták fel, vagy közvetlen fogyasztói igényeket elégítettek ki. Ezeket általában egyéni, családi cégek alapították.
- Stadel Károly mezőgazdasági gépgyára: 1845-ben alapították, a II. világháború után is üzemelt Kisalföld Gépgyár néven.
- Graboplast Rt.: Elődjét a Grab család alapította 1905-ben, fő profiljuk a viaszosvászon készítés volt.
- Richards Richárd-féle finomposztógyár (1905) és Gardénia csipkegyár (1911): Ezek a textilipari cégek nem bírták a versenyt az olcsó távol-keleti beszállítókkal.
- Cardo bútorgyár: 1916-ban alakult, ma piacvezető üzem.
- Szesztgyár: 1884-ben alapították, ma szeszipari termékek előállításával és kereskedelmével foglalkozik.
- Back-malom: 1845-ben épült, a századfordulóra a Dunántúl legnagyobb malma lett, de 1907-ben leégett, majd 1945-ben a visszavonuló németek megsemmisítették.
- Kesztyűgyár: 1929-ben alapította a Heller és Askonas osztrák gyár, mára Európa egyik legnagyobb kötöttkesztyű gyára.
- Lemezárugyár: Az 1867-ben alapított gyufagyár helyén működött a ’30-as évektől.
- Téglagyár Pannonhalmán: Már a török kiűzése után is települt egy téglaégető, amely a 19. századra téglagyárrá fejlődött és ma is üzemel.
- Szódagyártó üzem Téten: 1889-ben alapították a község első gyárát.
Győr ipari centrummá válása
Győr legnagyobb ipartelepe már a századfordulón is a „Magyar Waggon- és Gépgyár Részvénytársaság” gyára volt, mely akkorra világraszóló hírnévre tett szert. A részvénytársaság 1896 végén alakult, és ugrásszerű fejlődésének köszönhetően a tengeren túlra is szállított vagonokat, sőt a Londoni Földalatti Vasút is a megrendelői között volt. A Győrött készült első automobil próbaútját 1904-ben tartották meg. A ’30-as évek vége már a hadiiparra való áttérés jegyében telt, megkezdődött a repülőgépmotor műhely építése (1938), elkészült a Botond katonai terepjáró gépkocsi (1939), és 1940-ben megkezdődött az önálló repülőgépgyártás is. 1944-ben a gyárat több súlyos bombatámadás érte, üzemeit és dolgozóit kitelepítették a környező községekbe.
1992-ben alakult újra részvénytársasággá, de mindvégig állami kézben maradt. A holdinggá átszervezett Rába Rt. ma három üzletágban tevékenykedik: futómű, járműipari alkatrészek és speciális járművek. Győrnek a gépiparban illetve a járműiparban betöltött térségi központi szerepét elősegítette a Volkswagen csoport 1993-as letelepedése, amely mára a cégcsoport legnagyobb, a világ második legnagyobb motorgyára. 1998 óta autók összeszerelésével is foglalkoznak, és 2001-ben átadták az új motorfejlesztő központot.
Győrsziget zsidó lakosságának története
A Győrszigetben élő zsidóság története szorosan összefonódott Győr városával. A középkorban is éltek zsidók a városban, a 16. században a várfalak mentén húzódott a Judengassl. 1748-ban királyi rendelet alapján kitiltották a zsidókat a városból, így ők a várfalakon kívül, Újvárosban, Szigetben és Pataházán telepedhettek le. Főleg fa-, gyapjú- és hamuzsír-kereskedelemmel foglalkoztak, de voltak közöttük szatócsok, pálinkafőzők és pénzkölcsönzők is.
A városból kirekesztett zsidók a 17. századtól Győrszigetben, a győri püspök birtokán telepedtek le. Az itt engedélyt kapott harminc zsidó család a 18. században községgé szerveződött, és 1795-ben a Kígyó utcában megépítette az imaházat. Az 1840-es években a rabbik kapták meg az anyakönyvek vezetésének jogát, amelyeket magyarul írtak. Az 1867-es emancipációs törvényt ujjongva fogadták. A Kígyó utcai templom már nem tudta kiszolgálni a megnövekedett létszámú hitközséget, ezért 1870. szeptember 15-én új templomot avattak, a kiemelkedő, építészetileg is értékes, közel 26 méter belmagasságú zsinagógát. Ezt az épületet 1926-ban Baumhorn Lipót műépítész javaslatai alapján tovább bővítették.
A vármegye zsidósága a tőkés vállalkozás, a hitelezés fellendítője, a gazdasági élet egyik motorja volt. A zsidó gabonakereskedők nagy magtárakat építettek, a Csallóköz és a Szigetköz termékei általuk kerültek a piacra. A bécsi tőzsdén is jelen voltak. A 19. század derekától a zsidó vállalkozók Győrött szeszfőzdét, olajütő malmot, olajgyárat, gyufagyárat, mezőgazdasági gépgyárat, cukorka és csokoládégyárat, szeszgyárat, vagon és gépgyárat, kisüzemeket alapítottak. Szerepük volt a szakoktatás kiterjesztésében, színvonalának emelésében is.
A holokauszt Győrszigeten
A Horthy-korszakban a zsidó lakosság asszimilációja előrehaladott volt, de a zsidótörvények hatására számos zsidó polgár veszítette el egzisztenciáját. 1942 tavaszától a férfiakat munkaszolgálatra hívták be, és 1944 májusára befejeződött a gettósítás. Győrött a legnagyobb zsidó közösség a belvárosban és Győrszigeten lakott. Utóbbi helyen állították fel Koller Jenő polgármester rendeletére 1944. május 28-án a gettót.
Az első transzport Auschwitzba 1944. június 11-én, vasárnap indult el és június 14-én érkezett meg (a második június 17-én). Az első túlélők, főleg munkaszolgálatosok és néhány Auschwitzban felszabadult deportált 1945 áprilisában tért haza. Egy 1946-os forrás szerint munkaszolgálatból 480, deportálásból háromszáz fő tért haza.
A Győrszigeti zsidó temetőben, több ezer sírban az elmúlt kétszáz évben elhunyt zsidó polgárok nyugszanak. Fontos, hogy táblák elhelyezésével őrizzük azok emlékét, akik a gazdaság, művelődés, művészetek terén egyaránt maradandót alkottak Győrben. Az egykori Budai úti barakkok helyszínén, a mai Lukács Sándor Technikum épületének falán emléktáblát helyeztek el a holokauszt nyolcvanadik évfordulójának alkalmából.
A zsinagóga udvarán 2007-ben avatták fel az auschwitzi haláltáborban meggyilkolt közel négyszáz gyermek fekete gránit emlékoszlopát, amelyen az áldozatok neve és életkora olvasható.