A gyermekek táplálkozása és biztonsága kulcsfontosságú témák, amelyek számos aspektusban érintik a mindennapi életüket. Két tragikus eset rávilágít a fulladásveszélyre, miközben a káposztafélék fogyasztásának nehézségei és az édességfogyasztás hatásai is fontos kérdéseket vetnek fel.
Fulladásveszélyek: Két tragikus eset
A közelmúltban két tragikus fulladásos eset is történt a megyében, amelyek felhívják a figyelmet a gyermekek étkezés közbeni biztonságára. Bakonyszentlászlón egy 11 éves diák fulladt meg tanulótársai előtt egy kifli félrenyelése miatt. A gyerekek azonnal szóltak a tanároknak, ők értesítették az igazgatót, aki azonnal hívta a mentőket. Közben igyekezett tanulóját életben tartani, szabaddá tenni a légutakat, a gyermek nyelvét félrehúzta, hogy ne akadályozza a levegővételben. Ám a falat olyan rosszul helyezkedett el a torkában, hogy hiába tett meg mindent, a fiú megfulladt.
A múlt héten pedig egy 7 éves gyermek fulladt meg Mosonmagyaróváron, miközben szilvás gombócot evett. Leállt a légzése és a keringése is, így a mosonmagyaróvári mentőknek újra kellett éleszteniük. Ez sikerült, ezért vitték a válságos állapotban lévő kisgyereket azonnal Győrbe. A Petz-kórházban dr. Ruszinkó Viktória osztályvezető főorvos volt ügyeletben, ő annyit mondhatott el: lélegeztetve, kritikus állapotban fogadták este nyolc órakor a kisfiút, akinek az életéért éjjel fél egyig küzdöttek.
Mit tehetünk a fulladás megelőzéséért?
- Mindig felügyeljük a kisgyermekeket étkezés közben.
- Vágjuk apró darabokra az ételt, különösen a keményebb, kerekebb falatokat, mint például a kifli vagy a szilvás gombóc.
- Tanítsuk meg a gyermekeket, hogy lassan és alaposan rágják meg az ételt.
- Ismerjük a fulladás esetén alkalmazandó elsősegélynyújtó technikákat (pl. Heimlich-fogás).
Elsősegélynyújtási ismeretek 4.0 - 7. rész Légúti idegentest (felnőtt)
A káposztafélék rejtélye: Miért nem szeretik a gyerekek?
Amióta létezik brokkoli, a gyerekek közt azóta vannak olyanok, akikkel semmi áron nem lehet megetetni. De vajon miért? A káposztafélék - köztük a karfiol, a brokkoli, a kelbimbó is - ősidők óta vegyi anyagokkal védekeznek a káposztalepke és rokonai ellen, ezek az anyagok adják e növények jellegzetes, kissé csípős, kissé kesernyés ízét. Ismert, hogy a gyerekek ízérzékelése eltér a felnőttekét, például kevésbé intenzíven érzik az édeset, és jóval intenzívebben a keserűt, mint a felnőttek.
Egy ausztrál kutatócsoport azt mérte fel, mi okozza, hogy egyes gyerekekkel nem lehet megetetni ezeket az egyébként igen egészséges zöldségeket. Arra jutottak, hogy a káposztafélékben lévő vegyületek közt alapvetően egy S-metil-L-cisztein-szulfoxid (SMCSO) nevű felel azért, hogy egyesekben undort váltanak ki e növények. Az SMCSO bomlásakor intenzív szagok keletkeznek: a bomláshoz szükséges enzimek hatására olyan kéntartalmú vegyületek jönnek létre, amelyek egyesek számára különösen büdösek.
65 szülő és 52 gyerekük esetében friss nyálmintát vettek, illetve számos zöldséget kellett megkóstolniuk és végigszaglászniuk, beszámolva az érzett ízről és illatokról. Ezt követően a kutatók a kapott nyálmintákat gondosan előkészített, ledarált karfiollal elegyítették, s egyenként megmérték a nyál hatására a karfiolból keletkező illó anyagokat. A szülőknek és a saját gyerekeiknek a nyálmintájával kevert karfiolból nagyjából ugyanannyi illó anyag keletkezett (különösen szoros volt az összefüggés, ha az anya volt a vizsgált szülő), viszont az egyes családok között már jelentős eltérések is adódtak. Azok a gyerekek, akik nyálmintájából a legtöbb illó anyag keletkezett, kifejezetten utálták a káposztaféléket. A vizsgálatok szerint a káposztafélékben az SMCSO-ból keletkezett dimetil-triszulfid volt az az illatanyag, amelyet a leginkább undorítónak éreztek a gyerekek.
Az édességfogyasztás hatása a gyermekekre
Számos oka van annak, amiért érdemes korlátozni a gyerekek édességfogyasztását: azok ugyanis növelik az anyagcserezavarok, valamint az elhízás kockázatát, ártanak a fogaknak és vannak arra utaló jelek is, hogy az adalékanyagok, amilyen a cukor is, hiperaktívvá tehetik őket. Mindennek tetejébe a gyermekkori napi édességfogyasztás a felnőttkori agresszív viselkedés esélyét is fokozza.
Édességfogyasztás és agresszió: A Cardiff Egyetem kutatása
Egy brit tanulmány szerint az, aki gyermekkorában majdnem mindennap fogyaszt édességet, a későbbiek során hajlamosabb lehet az agresszióra. A nagy-britanniai Cardiff Egyetem pszichológusai kutatásukban arra a megállapításra jutottak, hogy az agresszívebb felnőttek nagy arányban kaptak gyermekkorukban napi rendszerességgel édességet. A Simon Moore vezette kutatócsoport összesen 17 500 felnőtt statisztikai adatait elemezte ki, amelyek még egy ’70-es években kezdődő, hosszú távú kutatásból álltak rendelkezésükre. A tudósok a statisztikai adatok feldolgozása mellett a résztvevők társas viselkedését is megvizsgálták, s összevetették azzal az adattal, hogy a jelenleg 34 éves felnőttek 10 éves korukban mennyi édességet fogyasztottak.
Moore és kollégái megállapították, hogy az „agresszióra nagyon hajlamos” kategóriába sorolt felnőttek 69 százaléka fogyasztott gyermekként napi rendszerességgel csokit, bonbont vagy hasonló édességet. Az „egyáltalán nem agresszív” elnevezésű, szintén 34 éves felnőttekből álló kontrollcsoport tagjai között ezzel szemben 42 százalékot tett ki a naponta édességet nassolók aránya.
Táblázat: Édességfogyasztás és agresszió (Cardiff Egyetem kutatása)
| Csoport | Napi édességfogyasztás gyermekkorban (%) |
|---|---|
| Agresszióra hajlamos felnőttek | 69% |
| Nem agresszív felnőttek (kontrollcsoport) | 42% |
Ok vagy következmény?
A tudósok az eredmények alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermekek között sokan vannak olyanok, akik nem képesek megtanulni, hogy az édes jutalmazást is ki kell, hogy tudják várni. „Az, hogy egyesek képtelenek várni igényeik kielégítésére, azt eredményezheti, hogy nagyon impulzívan reagálnak bizonyos helyzetekben. Ez agresszió formájában is testet ölthet, amely a bűnözéssel is összefügg” - mondja Moore. Más tudósok, mint az ugyancsak brit Alan Maryon-Davis azzal érvel, hogy az úgynevezett "nehéz" gyermekek, tehát akik nehezen kezelhetőek, viselkedési problémáik vannak, gyakran automatikusan több édességet fogyasztanak, mivel a szüleik így próbálják elérni, hogy nyugodtak maradjanak. Vagyis az édességfogyasztás szerinte nem oka az agressziónak, sokkal inkább egy viselkedési, esetleg mentális probléma, valamint az abból fakadó stressz és szorongás oldására alkalmazott nem megfelelő szülői (felnőttkorban már saját) módszer. Az édesség utáni vágy ugyanúgy tünete tehát a problémának.
Melyik az ok és melyik a következmény? Az ok-okozati összefüggés irányának megállapítása régóta vita tárgyát képezi a tudósok körében. A legvalószínűbb a többirányú kapcsolat: a feszültség növeli az édesség utáni sóvárgást, a túl sok cukor pedig dekoncentrálttá, nyugtalanná és agresszívvé tehet. Köztudott, hogy a legtöbb ember az édességfogyasztással a fontos agyi hírvivőanyag, a szerotonin hiányát igyekszik pótolni, persze nem tudatosan. A szerotoninhiány agresszívvá tesz és fokozza az elégedetlenség érzését. Egy ördögi körről beszélünk tehát.
Mit tegyünk?
A megoldás tehát semmiképpen sem a probléma "tűzoltás" jelleggel történő kényelmes elodázása édességekkel. Tudjuk, hogy szülőnek lenni nem könnyű, de próbáljon meg türelmes és következetes lenni, beszélgessen gyermekével, figyeljen oda rá, az igényeire és jelzéseire. Ha közösen nem találnak megoldást, vagy ha gyermekénél viselkedési problémát és/vagy szorongást, nagymértékű stresszt tapasztal, forduljon minél előbb gyermekpszichiáterhez, -pszichoterapeutához vagy -pszichológushoz. Természetesen az édességek sincsenek tiltólistán, de mindenképpen figyeljünk oda a mértékre, és lehetőleg egészséges nassolnivalókat kínáljunk gyermekünknek, hiszen később is annak megfelelően állítják majd össze saját étrendjüket, amiket ebben a korban megszeretnek, a hosszú távú egészségük a tét.