Sok nő szembesül azzal a zavarba ejtő helyzettel, amikor a terhesség gyanúja fennáll, mégis negatív a terhességi teszt. Felmerül a kérdés: vajon valóban nem vagyok terhes, vagy csak túl korán teszteltem? A terhességi tesztek a béta-HCG (béta-humán korion-gonadotropin) terhességi hormon jelenlétét mutatják ki a vizeletben. Ez a hormon nem sokkal a megtermékenyítés után kezd el termelődni a placentában. A terhesség első heteiben a HCG-érték 48-72 óránként megduplázódik. A legtöbb terhességi teszt már a várt menstruáció első napjától számított néhány nappal elvégezhető. Azonban a legpontosabb eredményt általában akkor kapjuk, ha legalább egy-két hetet várunk a menetrend szerinti következő menstruáció elmaradása után.

Miért lehet negatív a terhességi teszt, ha mégis terhes vagy?
Igen, lehetséges, hogy negatív a terhességi teszt, mégis terhes vagy. A negatív eredmény nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem vagy terhes, az is lehet, hogy a hCG-szintje nem elég magas, hogy a teszt kimutathassa a hormont a vizeletében. A fals negatív tesztek jóval gyakoribbak, hiszen könnyen lehet, hogy a tesztelő a terhessége nagyon korai szakaszában jár, ahol még nem emelkedett meg a HCG-hormonszint, ezért egy kevésbé érzékeny teszt sem képes kimutatni a várandósságot.
A leggyakoribb okok, amelyek álnegatív eredményt okozhatnak:
- Túl korai tesztelés: A leggyakoribb ok, hogy a tesztelő túl korán végzi el a művelet, és még nincs elég HCG-hormon a szervezetében ahhoz, hogy az eszköz kimutassa. A terhességi tesztet legkorábban a kimaradó menstruációd első napján végezd el! Léteznek ugyan úgynevezett korai tesztek, amik már néhány nappal korábban is képesek kimutatni a terhességet, viszont ezek jóval gyakrabban adnak álnegatív eredményt.
- Nem elég érzékeny a teszt: A HCG-hormon a beágyazódástól kezd termelődni a szervezetben, vagyis a fogamzástól számítva úgy 6-12 nap múlva, és még így is szükséges egy-két nap, hogy kimutatható legyen a vizeletből. A Magyarországon forgalmazott tesztek érzékenysége 10 IU/l és 25 IU/l közötti. Minél alacsonyabb ez az érték, annál érzékenyebb a teszt.
- Híg vizelet: A túlzott folyadékfogyasztás hígíthatja a vizeletet, így csökkentheti a HCG koncentrációját. Ez álnegatív eredményt okozhat. Fontos, hogy a vizsgálatot ébredés után, rögtön a reggeli vizeletből végezd el. Az ok: éjszaka kevesebbet iszunk, és ritkábban megyünk vécére. Ezáltal terhesség esetén reggelente magasabb a HCG-koncentráció a vizeletünkben.
- Lejárt szavatosságú teszt: Ha a teszt szavatossági ideje lejárt, az szintén hamis eredményhez vezethet, mert az érzékenysége már nem megfelelő, így az eredmény sem megbízható.
- Nem megfelelő használat: Fontos, hogy a teszt használata a leírás szerint történjen, mivel a teszt eredményének leolvasása csak az ajánlott időablakban megbízható.
Kémiai terhesség
Számos esetben beszélhetünk pozitív, majd negatív teszteredmények meglétekor kémiai terhességről. A kémiai terhesség is terhesség, beágyazódással együtt, azzal a különbséggel, hogy nagyon korai szakaszban vetélés következik be. Ez vérzéssel járhat, és a korábban pozitív tesztet negatívak követhetik. A legóvatosabb becslések szerint is, a korai terhességek minimum 30 százaléka végződik így, de egyes szakemberek ennél is magasabbra teszik a kezdődő terhességek vetélési arányát. A változás annyi, hogy a manapság használatos tesztek kimutatják a még csak kémiai értelemben létező terhességet is, korábban a kezdődő, ám idő előtt befejeződött várandósságukról nem szereztek tudomást a nők.
Terhesség korai jelei negatív teszt mellett
Igen, előfordulhat, hogy negatív a terhességi teszt, mégis terhes vagy. A szervezet hormonháztartása, a beágyazódás ideje vagy a teszt érzékenysége mind befolyásolja az eredményt. A terhesség korai jelei közé tartozik többek között a fáradtság, émelygés, mellfeszülés és enyhe vérzés is. Ezek már akkor jelentkezhetnek, amikor a teszt még negatív.
Gyanúra okot adó tünetek:
- Menstruáció elmaradása: A menstruáció elmaradásának egyik leggyakoribb oka a terhesség.
- Emlők szokatlan érzékenysége/mellfeszülés: A hormonális változások miatt a mellek érzékennyé, feszessé válhatnak.
- Reggeli hányinger: Bár "reggeli" rosszullétnek hívják, a nap bármely szakában jelentkezhet.
- Megváltozott íz- vagy szagérzékelés: Egyes ételek, illatok iránti averzió vagy fokozott érzékenység.
- Szokatlan ételek megkívánása: Hirtelen erős vágy bizonyos ételek iránt.
- Fáradékonyság: A hormonváltozások miatt a kismamák már a legelején is fokozott kimerültséget tapasztalhatnak.
- Beágyazódási vérzés: A beágyazódás során fellépő enyhe vérzés sok nőt megtéveszt. Fontos megjegyezni, hogy a vérzés csekély intenzitása, és az egyéb, menstruációt kísérő tünetek hiánya miatt mindez nehezen téveszthető össze a valódi menstruációval.

Mi a teendő negatív teszt és terhességi tünetek esetén?
Ha a terhességi teszt negatív eredményt mutat, de a menstruáció továbbra sem jelentkezik, illetve a terhesség korai jelei - például émelygés, mellfeszülés vagy szagérzékenység - továbbra is fennállnak, fontos, hogy ne hagyd figyelmen kívül ezeket a jeleket. A teszt megbízhatósága nagyban múlik az időzítésen, a használati módon és a hormonális sajátosságokon is.
How Does a Pregnancy Test Work?
Tippek a megbízhatóbb teszteredményhez:
- Időzítés: A terhességi tesztet legkorábban a kimaradó menstruációd első napján végezd el!
- Reggeli első vizelet: A vizsgálatot ébredés után, rögtön a reggeli vizeletből végezd el, mert ekkor a legkoncentráltabb a HCG-hormon a vizeletben.
- A használati utasítások betartása: Minden terhességi teszt dobozában benne van a leírás arról, hogy hogyan is kell használni a terméket. Az alkalmazása nagyon egyszerű, viszont mindenképpen fontos, hogy pontosan betartsd az utasításokat. Elsősorban arra ügyelj, hogy a tesztcsík ne érintkezzen túl hosszú ideig a vizelettel, mert emiatt fals lehet az eredmény. Fontos az is, hogy a teszteredményt a megadott időablakban olvasd le.
- Ismételt tesztelés: Ha mégsem vagy teljesen biztos a dolgodban, akkor a legjobb, ha 1-2 nappal később megismétled a tesztet. Ha várandós vagy, akkor ezalatt a pár nap alatt a HCG-hormon koncentrációjának a vizeletedben jóval magasabbra kell szöknie, amitől az eredmény egyértelműbbé válik.
Mikor fordulj orvoshoz?
Ha a menstruációd több mint egy hetet késik, akkor tanácsos konzultálnod a nőgyógyászoddal. Az orvosok a terhességi hormon jelenlétét vérből is ki tudják mutatni, amely vizsgálat megbízhatóbb, mint a vizeletteszt. Amennyiben a második negatív tesztet követően sem jön meg a menstruációja, keresse fel nőgyógyászát vagy konzultáljon nőgyógyásszal a területileg illetékes szakrendelésen!
Mi okozhatja még a menstruáció késését?
Könnyen arra a következtetésre lehet jutni, hogy a kimaradt menstruáció terhességet jelent, de előfordul, hogy más okokból késik a menstruáció. A nagykönyvben az van írva, és így is tanítják az iskolában, hogy a nők menstruációs ciklusa 28 napos. Az életben azonban nem ennyire menetrendszerű és atombiztos a menzeszünk, nagyon sok minden befolyásolhatja, hogy megérkezik-e a havi vérzés.
A menstruáció elmaradásának lehetséges okai, a terhességen kívül:
- Stressz: A ciklus rendszertelensége némileg normális lehet, és nem feltétlenül jelez bajt. Ha tehát késik a menstruációd, és negatív lett a terhességi teszted, akkor lehet, hogy az utóbbi időben egyszerűen csak kicsit több stressz ért.
- Betegségek: Egy egyszerű megfázástól a krónikus betegségekig sok minden befolyásolhatja a menzeszünket, ugyanis eltolhatja az ovuláció időpontját, ezzel pedig a menstruációét is.
- Gyógyszeres kúrák: Bizonyos gyógyszerek befolyásolhatják a menstruációs ciklust.
- Megerőltető testmozgás: A túlzott fizikai aktivitás hormonális változásokat okozhat.
- Drasztikus fogyás vagy hízás: A testzsírszázalékunk változása is jelentős hatással van a hormonháztartásunkra, ezáltal pedig a menstruációnkra is.
- Életkori sajátosságok:
- Menarche (első menstruáció): Az első menstruáció után ritkán jönnek rendszeresen a vérzések, ez teljesen normális.
- Perimenopauza és menopauza: A változókor előtti időszakban (perimenopauza), ami öt évig is tarthat, előfordulhat, hogy egyre ritkábban jön meg a vérzés - ám ez is teljesen normális, egy természetes folyamat része, ami általában a 45-50 éves nőket érinti.
- Hormonális egyensúlyhiány: Ha hónapok óta nem jött meg a menstruációja, de nem terhes, az annak lehet az oka, hogy a hormonszintjei nincsenek egyensúlyban, ami gyógyszeres kezelés, túlzott sportolás, illetve kóros soványság vagy elhízás mellékhatása lehet.
- Petefészekciszta: Ritka esetekben a ciszták is okozhatnak hormonális zavarokat.
Másodlagos vérzéskimaradás
Ha valakinek rendszeresen vannak menzeszei, aztán egymás után három hónapig nem jelentkezik, azt másodlagos vérzéskimaradásnak nevezik, és mindenféleképpen ki kell vizsgálni. Gyógyszeres beavatkozásra ekkor lehet szükség.

Fals pozitív terhességi teszt - Ritkább, de előfordulhat
Helyesen elvégzett tesztnél a fals pozitív eredmény viszont szinte kizárt. A HCG-hormon általában csak várandósság esetén termelődik, ezért hívják „terhességi hormonnak” is. Ritka esetekben előfordulhat álpozitív eredmény - például bizonyos gyógyszerek, meddőségi kezelések vagy petefészekciszta esetén. Más típusú daganatok vagy a gyógyszerek használata is hCG-t eredményezhetnek a vizeletben, aminek hatására hamis pozitív eredményt kaphatunk.
A halvány pozitív teszt értelmezése
Az egy nagyon halvány második vonal, vagy csak egy árnyék? Kiindulhatsz abból, hogy ha felismerhető rajta egy második vonal (még ha halvány is), akkor a teszteredmény pozitívnak tekinthető. A halvány pozitív teszt tehát azt jelentheti, hogy van terhességi hormon a szervezetben, így nagy valószínűséggel megtörtént a fogamzás, ám a hCG-szint valamilyen oknál fogva alacsony. Például azért, mert túl korán került sor a tesztelésre - így érdemes néhány nap múlva megismételni. A pozitív eredményt jelző csík erőssége tehát hCG-szinttől függ, amely a várandósság korai szakaszában alacsony, idővel viszont emelkedik.