A baba születése után gyorsan felmerülhet a keresztelő kérdése a hívő családokban. Akik nem hívők, ők választhatják a névadó ünnepséget, vagy csak egy családi összejövetelt tartanak a baba ünneplésére.
A keresztelés lényege és időpontja
A keresztelés alapvetően vallási szertartás, amely főként Európában terjedt el. Keresztelnek a katolikusok, a reformátusok, az evangélikusok, a baptisták is. Úgynevezett beavató szentség, amely azt jelenti, hogy beiktatja a keresztség felvevőjét a hívő közösségbe. A többi szentség, például a házasság felvételének is ez az alapja. A keresztség által a vallás tanítása szerint Isten gyermekévé, az egyház tagjává, a Szentlélek templomává válunk. Éppen ezért az egyházak képviselői gyakran hangsúlyozzák, hogy a gyerek megkeresztelése csak akkor indokolt, ha a szülő saját maga is éli és gyakorolja hitét.
A leggyakoribb, hogy már csecsemőkorban - akár 2-3 hónaposan - megkereszteltetik a babát, de erre akár óvodás korban is sor kerülhet (vagy felnőttként).

Keresztelő ruha és öltözködés
A keresztelőruha színe általában a fehér, hiszen ez a tisztaság, a megtisztulás színe, az új életbe való belépés jelképe. A keresztelőt nevezik „kisesküvőnek” is, ezért is jelenik meg a fehér ruha. Az egyházak képviselői nem adnak a babáknak „dress code”-ot, ezért ha a fehér ruhához tartozik egy színes kiegészítő, vagy a ruhán van szín, vagy nem fehér, hanem rózsaszín a ruha, az sem probléma.
Télen a body és az ing hosszú ujjú legyen, a nadrág pedig hosszú szárú; fiúkra, lányokra egyaránt lehet harisnyát adni, a cipő pedig zárt legyen. Fontos, hogy a templomban mindig jóval hűvösebb van, ezért pici babára takarót tegyetek, nagyobb, mozgó gyerekre pedig pulóvert, vagy kardigánt adjatok. Kislányok, ha ruhában vannak, legyen alattuk harisnya vagy leggings.

Ajándékok és köszönetajándékok keresztelőre
Gyakori kérdés, hogy mit vigyenek a meghívott vendégek ajándékba. A leggyakoribbak az ékszerek, díszdobozok az első kihullott fognak, ezüst vagy arany baba étkezőkészletek, fényképkeret, takaró, gravírozott tárgyak, rózsafüzér, de gyakori, hogy a keresztszülők veszik meg a keresztelőruhát is.
Főleg az Egyesült Államokban szokás, hogy a szülők a keresztelő után a vendégeknek köszönőajándékot adnak, amely emlék a keresztelőről. Ahogy nálunk már divat ez az esküvőkön. Keressetek nagyobb, sima felületű köveket, tisztítsátok meg őket, majd fessétek be az egészet akrilfestékkel. Ha megszáradt, írjátok rá a fontos adatokat: gyerek neve, keresztelő ideje, helyszíne és kész is.
Mit vigyél keresztelőre?- Keresztelői ajándékdobozt
Névadó ünnepség mint alternatíva
A névadó ünnepségeket az Önkormányzatnál lehet igényelni és az anyakönyvvezetők tartják. Nagyon kedves szertartás, csak itt nem kereszt, hanem névadó szülők vannak. Az anyakönyvvezető köszönti a kisgyermeket, gyerekversek hangzanak el, elmondja a gyerek nevét és emléklapot ad át. Manapság nincs túl sok névadó, vagy ha van, akkor gyakori, hogy testvéreknek együtt tartják.
Az első lépés cipők: Mikor és milyet válasszunk?
Az első lépés cipők mindig különlegesek. Az ember életének egyik legfontosabb pillanata, amikor gyermekünk először elkezd járni. Ezek az apró cipők a kisbabák lábára vannak tervezve, hogy segítsenek nekik stabilan megállni és lépéseket tenni az első lépések felé.
Minden édesanya a legjobbat akarja nyújtani a babájának. Fontos a minőség, a pamut alapanyag már minden édesanya számára tudatos döntés. A babák érzékeny bőre különös odafigyelést, védelmet kíván. A GOTS minősítés az ökológiai textilgyártás legrangosabb, és legszigorúbb nemzetközi szabványrendszere, melynek lényege, hogy a bevizsgált és minősített termékek, ruhák nem tartalmaznak káros vegyi anyagokat, vegyszereket. Ettől jobb minőség az Öko-Tex, ahol a megengedett érték alatt vannak a vegyszer mennyiségek, és megengedett a poliészter, nylon, és akril használata. A babacipők esetében is hasonló a helyzet.
Természetesen csak bőr. A gyártástechnológia során igyekezni kell a gyerekcipő létrehozásánál minél kevesebb kemikáliát használni, a baba bőrével pedig egyáltalán ne érintkezzen káros anyag, csak természetes anyag. Ezek a feltételek akkor teljesülnek, ha a talp ragasztásán felül nem használnak más kémiai anyagot.

Mikor vegyük meg az első cipőt?
Sok szülő teszi fel ezt a kérdést, és a helyes válasz: az önálló járás kialakulásakor. Amíg a baba nem jár önállóan, csak föláll, vagy kapaszkodva lépeget, addig nincs szükség első lépés kiscipőre, bőven elég egy csúszásgátlós zokni vagy inkább egy lágy bőr, puhatalpú babacipő. Ezek a puhatalpú kiscipők légáteresztőek és gumipántosak, így könnyen le és felvehetőek, nem csúsznak le a baba lábáról.
Ha már elérkezett az a csodálatos pillanat, amikor csemeténk önállóan járni kezd, jöhet az első igazi cipővásárlás. Ebben a korban a láb boltozatai még nem alakultak ki, erre csak a járás megkezdése után kerül sor. Fontos megemlíteni, hogy normális esetben a kisbaba bokája álláskor, járáskor egyenes állásban van. A járás kezdetekor azonban sokszor előfordul, hogy a boka befelé fordul, de ez ilyenkor még nem feltétlen jelent problémát. A megfelelő babacipő megvásárlása és a lehetőség szerint rendszeres mezítlábas járás, minél természetesebb talajon elősegíti az egészséges láb kialakulását.

Milyen legyen az első lépés cipő?
- Puha, rugalmas anyag: A cipők puha, rugalmas anyagból készülnek, hogy kényelmesen illeszkedjenek a baba lábára, miközben szabad mozgást biztosítanak a lábfejnek. A talpuk rugalmas és tapadós, hogy segítse a kisbabát a biztos járásban.
- Szellőző anyag: Fontos, hogy megfelelően válasszunk első lépés cipőt a gyermekünk számára. Figyeljünk arra, hogy a cipő megfelelő méretben legyen, ne legyen túl szoros vagy túl laza. Érdemes olyan cipőt választani, amelynek szellőző anyaga van, hogy a baba lába száraz maradjon és ne irritálódjon.
- Kéregmerevítés: A kéreg a cipő sarka feletti rész. Az első cipőnél fontos, hogy ez ne legyen túl puha (mint egy mamusznál), de ne is legyen kőkemény. A feladata, hogy függőlegesen tartsa a sarkat, megakadályozva a boka befelé dőlését, miközben a baba még csak ismerkedik a gravitációval. A helyesen kialakított kéregmerevítés nem ér fel a bokacsont fölé!
- Rugalmas talp: Sokan úgy gondolják, hogy a babacipőknek kemény sarkúaknak és talpúaknak kell lenniük, hogy jól stabilizálják a lábat és megelőzzék annak deformációját. Azonban a legújabb kutatások szerint az ilyen babacipők akadályozhatják a helyes járástanulást. Szakértők szerint a legjobb, ha a babacipők puhák és természetes módon hajlanak a lábbal együtt. Ehhez érdemes rugalmas talpú modelleket választani, amelyek bőrből, kaucsukból, gumiból vagy kiváló minőségű műanyagból készültek, és kézzel könnyen hajlíthatók. A kemény sarokrész sem ideális. Az ilyen cipőkben az Achilles-ín körüli izmok nem aktiválódnak megfelelően, ami az izmok fejletlenségéhez vezethet.
- Méret: Az apró lábacskák gyorsan nőnek, így a cipőválasztásnál fontos, hogy pontosan mérd le a baba talpát. A legegyszerűbb módszer, ha egy papírra állítva és óvatosan körberajzoljátok lábacskát. Egy vonalzóval mérd le a legnagyobb hosszúságot. (általában a nagylábujjnál) Ehhez a mérethez adj még hozzá 0,5cm-t, így megkapod azt a talphosszt, ami az ideális cipőméret a gyermeked részére.
- Kerüljük a használt cipőket: Sokan választanak használt babacipőt idősebb testvértől vagy rokontól, ám ez nem jó ötlet. Még néhány óra viselés is elegendő ahhoz, hogy a cipő belső része alkalmazkodjon az első viselőjének lábához, ami megnehezíti az új viselő számára a helyes lábtartás kialakulását.
Javaslatok a helyes lábtartás kialakításához
A szakértők és mi is azt javasoljuk: amíg a baba csak bútorok mellett kapaszkodva lépeget, a legjobb, ha mezítláb vagy csúszásgátló zokniban van. Ekkor fejlődnek a legjobban a talpizmok. A babák a talpukon lévő idegvégződések segítségével érzékelik a talajt, ez segíti az egyensúlyozást.
Az első időszakban a „teli talpas” járás és az enyhe bizonytalanság természetes. Azonban egy jól megválasztott, stabil kérgű cipő és a szenzoros játékok (mint a MUFFIK szőnyeg) segítenek a helyes lábtartás kialakulásában. Kifejezetten ajánljuk a MUFFIK vagy Orthopuzzle szenzoros ortopédiai szőnyegeket, de saját magad is ragaszthatsz az otthoni szivacsszőnyegedre 3d-s formákat.
tags: #cipo #3 #honapos #babanak #keresztelore