Ahhoz, hogy a hatóság egy adott ügy kapcsán megfelelő döntést tudjon hozni, tisztáznia kell az ügy tárgyát képező tényállást. A bizonyítási eljárásnak a célja ez felderítő és tisztázó tevékenység sikeres lefolytatása. A tényállás mindig a döntéshez szükséges tények összessége. A bizonyítás tárgya a tény, így a bizonyítás is a ténykérdésre irányul. Azt azonban, hogy pontosan mi a jelentős ténykérdés, mindig anyagi jog szabja meg.
A polgári jogban a bizonyítás legfontosabb ismérveit tekintve napjainkra nem jutott sokkal messzebb római jogi előzményeinél, habár az európai jogtörténet folyamán számos vargabetűt írt le és vadhajtást növesztett. A tipikus bizonyítási eszközök már kétezer éve is a tanúk, az okiratok, a szemle és az eskü voltak, bizonyító erejük, mérlegelésük nem volt szabályokhoz kötött. A római per tisztán szóbeli volt, a bizonyítékokat az ítélő bíróság közvetlenül vizsgálta meg.
A bizonyítás fogalmi megközelítésének két útja ismeretes a polgári perjogtudományban: az egyik a bizonyítás általánosabb, logikai aspektusát, a másik a specifikusabb, eljárási szempontját emeli ki. A logikai irányzat a kifejezés jelentéstartalmából az állítás helyességének, valósághűségének a kimutatását ragadja meg, azt a mozzanatot, amikor a bíróság az elé tárt jelenbeli bizonyító tényekből a feltárandó múltbeli bizonyítandó tényekre következtet, és megállapítja a bizonyításra szoruló tényállítás tényszerűségét vagy annak hiányát. Ez az elmélet a bírót helyezi a bizonyítás centrumába.
A processzuális irányzat arra a tevékenységsorozatra koncentrál, amellyel a felek kívánják a bírót a bizonyító eszközeik előterjesztése útján meggyőzni a saját tényállításuk tényszerűségéről. Ennek az elméletnek a hívei a bírót nem a bizonyítás alanyának, hanem a címzettjének tekintik.
A szintetizáló iskola egyesíti a két elméletet. Lényeges fogalmi elemként emeli ki a feleknek azt a külső tevékenységét, amellyel a bíróság meggyőzésére törekednek, de nem feledkezik meg arról sem, hogy ebben a bíróság is tevőlegesen vesz részt, nemcsak passzív szemlélője a bizonyítás folyamatának, hanem aktív foganatosítója is. Lényeges fogalmi elemként kezelik a processzus eredményét, azt a belső értékelő-mérlegelő tevékenységet is, amelynek eredményeként a bíróban kialakul a meggyőződés a döntést kívánó jogvita ténybeli alapjáról.
A bizonyítási teher és kötelezettség
A bizonyítás a perben a bíróság és a felek azon tevékenysége, amellyel a döntés alapjául szolgáló tényállást meg lehet állapítani. A jelenleg hatályos szabályozás szinte teljes egészében a felek feladatává teszi a per eldöntéséhez szükséges tények bizonyítását, amikor kimondja, hogy a jogvita eldöntéséhez szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása - a törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek feladata. A per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el.
Azt, hogy melyik félnek mit kell a perben bizonyítania, csak a konkrét jogvita alapján lehet eldönteni, leggyakrabban az anyagi jogszabályok alapján. Ugyanakkor a bíróság a bizonyítandó tényekről és a bizonyítás elmaradásának jogkövetkezményeiről még a jogi képviselővel eljáró felet is köteles tájékoztatni.
A bizonyítási kötelezettségtől meg kell különböztetnünk a bizonyítási teher fogalmát. Az előbbi a bizonyítás feladatainak megoszlását szabályozza, az utóbbi pedig arra ad választ, hogy amennyiben valamilyen, a per eldöntése szempontjából jelentős tényt nem sikerül bizonyítani, az kinek a terhére esik. A két jogintézmény logikai összefüggése ugyanakkor elvitathatatlan, hiszen a bizonyítás indítványozása elmulasztásának, illetve elkésettségének, valamint a bizonyítás sikertelenségének a jogkövetkezményei általában a bizonyításra kötelezett felet terhelik. Így pl. ha a felperes kölcsön visszafizetése iránt indít pert, de annak során nem bizonyítható, hogy a kölcsön összegét valóban átadta az alperesnek, akkor ennek jogkövetkezményeit - ami nyilvánvalóan a kereset elutasítása lesz - neki kell viselnie. Ez nem azt jelenti, hogy a kölcsönösszeg átadása valóban nem történt meg, viszont azt a felperes lett volna köteles bizonyítani, így a bizonyítás sikertelenségének jogkövetkezményeit is neki kell viselni.
A bizonyítási teher arra ad választ, hogy a bizonyítatlanság következményei melyik fél terhére esnek, azaz, ha valamilyen, a per eldöntése szempontjából jelentős tényt nem sikerül bizonyítani, az melyik félnek a hátrányára szolgál. Az ebből adódó hátrány rendszerint a bíróság érdemi döntésében jut kifejezésre.
Bizonyítási teher alóli mentességek
Az egyik fél által állított, az ellenérdekű fél által nem (kellően) megcáfolt tényeket a bíróságnak bizonyítottként kell kezelnie. Mindazonáltal ez alól léteznek kivételek, azok a helyzetek, amelyekben ennek elfogadása olyan jogkövetkezményekkel járna, amelyek nem állnak szabadon a felek rendelkezésére.
Nincs szükség az olyan tények vagy körülmények bizonyítására, amelyek köztudomásúak, vagy amelyek az általános tapasztalatokra vonatkozó szabályok részét képezik. Ezeket a bíróság attól függetlenül figyelembe veheti, hogy azokra a felek hivatkoznak-e. A „köztudomású tények vagy körülmények” olyan tények vagy körülmények, amelyeket bármely átlagember ismer vagy ismerhet. Az „általános tapasztalatokra vonatkozó szabályok” olyan ismeretet és tapasztalatot jelentenek, amellyel a holland társadalomban minden polgár rendelkezik.
Jogszabály vélelmeket állapíthat meg. Egyes tények vagy körülmények annyira valószínűnek minősülnek, hogy az arra hivatkozó fél nem köteles azok tekintetében (további) bizonyítékokkal szolgálni. A bíróság emellett az általános tapasztalatokra vonatkozó szabályokat is alkalmazhatja annak érdekében, hogy az előtte hivatkozott bizonyos tények alapján vélelmeket állítson fel. Ebben az esetben az ellenérdekű félnek nincs lehetősége a vélelem megdöntésére.
Számos különös szabályozás alá tartozó ügy létezik. Két példa: a közúti közlekedési jogszabályok szerint az a járművezető, aki elüt egy kerékpárost vagy egy gyalogost, köteles a károkért kártérítést fizetni, kivéve, ha bizonyítani tudja, hogy a baleset elháríthatatlan külső okból következett be.
Egy másik példa az az eset, amelyben a munkavállaló kártérítést követel a munkavégzés során elszenvedett káráért. Ezen esetekben a bizonyítási teher átszállhat a kérelmezőről a másik félre.
A magyar kártérítési jog egyik specialitása a fordított bizonyítási teher, azaz nem a károsultnak kell bizonyítania, hogy a károkozó nem az elvárható gondossággal járt el, hanem a károkozónak, hogy igen. Más országok jogrendszerében sem ismeretlen ez a szabály, de inkább csak kivételesen alkalmazzák.
A bizonyítási teher megoszlása és a bizonyítékok
A polgári perrendtartásról szóló törvénykönyvben (Wetboek van Burgerlijke Rechtsvordering) szereplő, bizonyítékokra vonatkozó törvényi szabályozást kell alkalmazni az eljárást megindító irat alapján indult eljárásokban és a kérelemre induló eljárásokban, kivéve, ha az ügy jellege ezt nem teszi lehetővé. E szabályok nem kötelezőek az ideiglenes intézkedés iránti eljárásokban, és nem alkalmazandók automatikusan a választottbírósági eljárásokban sem.
A bíróság emellett az általános tapasztalatokra vonatkozó szabályokat is alkalmazhatja annak érdekében, hogy az előtte hivatkozott bizonyos tények alapján vélelmeket állítson fel. Ebben az esetben az ellenérdekű félnek nincs lehetősége a vélelem megdöntésére.
A bíróság - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - szabadon értékelheti a bizonyítékokat. Ezen eltérő rendelkezés a bizonyítékok meggyőző bizonyító erejével kapcsolatos szabályokat érinti. Meggyőző bizonyítékok esetén a bíróság köteles egyes bizonyítékokat valósnak elfogadni, vagy legalább figyelembe venni azok értékét.
Számos különös szabályozás alá tartozó ügy létezik. Két példa: a közúti közlekedési jogszabályok szerint az a járművezető, aki elüt egy kerékpárost vagy egy gyalogost, köteles a károkért kártérítést fizetni, kivéve, ha bizonyítani tudja, hogy a baleset elháríthatatlan külső okból következett be.
Egy másik példa az az eset, amelyben a munkavállaló kártérítést követel a munkavégzés során elszenvedett káráért.
A közigazgatási bizonyítási eljárás a szabad bizonyítás elvén alapszik. A jogfejlődés során jogáganként különféle bizonyítási rendszerek születtek. A közigazgatási jogban minden bizonyíték, amely alkalmas a bizonyítandó tény igazolására, felhasználható és súlya szabadon mérlegelhető, ellenben például a kissé kötöttebb polgári peres bizonyítási eljárással.
Hollandiában a szabad bizonyítás elve érvényesül, vagyis főszabály szerint bizonyítékot - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - bármilyen megfelelő formában be lehet nyújtani.
A bíróság nem fogadja el a bizonyítékot, ha az az ügyben nem releváns, nem kellően részletes (túl általános), határidőn túl kerül benyújtásra (elkésett) vagy jelentéktelen.
A bizonyítási teher megosztására markáns hatása van a vélelmeknek. A vélelem abból az esetből ered, amikor a bizonyító fél egy más, tényálláson kívüli esemény megtörténtét bizonyítja, és ebből következik az igényeinek alapjául szolgáló tény. A vélelem lényegében kivételt jelent az alól a főszabály alól, hogy minden félnek a feladata a jogigénye alapját szolgáló tények bizonyítása.
A törvényes vélelem lehet megdönthető vagy megdönthetetlen vélelem aszerint, hogy lehetséges-e ellenbizonyítás.
A bizonyítási érdek fogalom alatt annak meghatározását kell értenünk, hogy a perben felmerült valamely vitás tény fennállásának bizonyítása melyik fél érdekében áll, melyik fél feladata az azzal kapcsolatos bizonyítási indítványok előterjesztése, bizonyítékok rendelkezésre bocsátása.
A polgári per egyik általános tétele, hogy ha a fél vitatja az ellenérdekű fél által állított tényt, akkor a bíróságnak bizonyítást kell elrendelnie. A bizonyítás legfőbb kérdése, hogy amennyiben egy tényt bizonyítani kell, akkor ez melyik fél feladata.
A bizonyítási teher megoszlására markáns hatása van a vélelmeknek. A vélelem abból az esetből ered, amikor a bizonyító fél egy más, tényálláson kívüli esemény megtörténtét bizonyítja, és ebből következik az igényeinek alapjául szolgáló tény. A vélelem lényegében kivételt jelent az alól a főszabály alól, hogy minden félnek a feladata a jogigénye alapját szolgáló tények bizonyítása.
A törvényes vélelem lehet megdönthető vagy megdönthetetlen vélelem aszerint, hogy lehetséges-e ellenbizonyítás.
A leggyakoribb esetekben a bizonyítási teher nem esik egybe a bizonyítási kötelezettséggel, azaz a bizonyítási kötelezettség sikertelensége nem mindig eredményez bizonyítatlanságot. A Kúria BH 2015. 232. számon közzétett határozatában rámutatott arra, hogy amennyiben a munkavállaló a bizonyítási kötelezettsége alapján indítványozta a nyilatkozatai alátámasztására megfelelően alkalmas, de kizárólag a munkáltató birtokában lévő bizonyítékok beszerzését, a munkáltató nyilvántartási kötelezettségébe tartozó adatszolgáltatás teljes körű hiánya nem eshet a munkavállaló terhére.
A perbeli esetben a felperesek állítását a meghallgatott tanú vallomása alátámasztotta, aki elmondta, hogy a felperesek a munkaszerződésben foglaltaktól eltérően többet dolgoztak, tekintettel arra, hogy a kérdéses időszakban emberhiány volt, tehát a 24 órán felül még munkát kellett végezniük, így a 48 órás pihenőidőt nem mindig tudták kitölteni. Kifejtette, hogy a szolgálati naplóból, valamint a fegyverkönyvből végig lehet követni a tényleges munkavégzés időtartamát.
Az alperes nem kifogásolta azt, hogy az eljárt bíróságok nem megfelelő módon értékelték a rendelkezésükre álló bizonyítékokat és ez alapján a megállapított tényállás okszerűtlen vagy lényeges ellentmondást tartalmazó lett volna. Ennek hiányában a Kúria a bizonyítékok mérlegelését nem vizsgálta, a másodfokú határozatban megállapított tényállást tekintette irányadónak, és azt alapul véve vizsgálta a jogerős ítélet jogszerűségét.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, így a Kúria azt jogszabálysértés hiányában fenntartotta.
Tanúk és szakértők meghallgatása
A tanúvallomásra a jogszabályban meghatározott esetekben kerülhet sor, és azt a bíróság a felek valamelyikének indítványára vagy hivatalból rendelheti el. A felek is tanúvallomást tehetnek. A bizonyíték benyújtása tanúvallomás formájában történik. Annak felvételére szóbeli vallomásként, a bíróság ülésén kerül sor. A tanúvallomás kizárólag akkor fogadható el bizonyítékként, ha olyan tényekre vonatkozik, amelyekről a tanú személyes ismeretekkel rendelkezik.
A szakértők a felek valamelyikének indítványára vagy a bíróság saját kezdeményezésére nyújthatják be írásban vagy adhatják elő szóban jelentésüket. Írásbeli jelentés esetén a bíróság határidőt szab annak benyújtására.
A bíróság hallgatja meg és kérdezi ki a tanúkat. A felek és ügyvédeik is feltehetnek kérdéseket a tanúknak. A bíróság hivatalból vagy a felek valamelyikének indítványára szembesítheti a tanúkat egymással vagy a felekkel.
Főszabályként minden személy köteles vallomást tenni, kivéve azokat, akik mentességre jogosultak. A felek egyikével szoros személyes kapcsolatban álló személyek mentességet kérhetnek a vallomástételi kötelezettség alól. A tanúk emellett akkor is hivatkozhatnak a mentességre, ha a konkrét kérdés megválaszolásával a tanú saját magát, felmenői vagy leszármazói ágon, illetve oldalági rokona esetén második, illetve harmadik fokig vérrokonát vagy házasság révén szerzett rokonát, e személy (volt) házastársát vagy (volt) bejegyzett élettársát annak a kockázatnak tenné ki, hogy velük szemben büntetőeljárás indul.
Emellett szakmai alapon is lehetőség van mentességre.
Amennyiben a tanút tértivevényes levélben idézik a tárgyalásra, és azon nem jelenik meg, a bíróság az érintett fél kérelmére kitűzhet egy időpontot, amelyre a tanút meg kell idézni (bírósági végrehajtó által történő kézbesítés). Amennyiben a tanú ekkor sem jelenik meg, a bíróság elrendelheti, hogy a rendőrség vezesse a tanút a bíróság elé.
Amennyiben a tanú megjelenik, de megtagadja a vallomástételt, az érintett fél kérheti a bíróságtól, hogy a bíróság megsértése miatt rendelje el a tanú előzetes letartóztatását. A kérelmező félnek kell ezt követően megfizetnie az előzetes letartóztatással összefüggő költségeket.
A bizonyításra vonatkozó holland szabályok nem tartalmaznak különös rendelkezéseket a videokonferenciára vonatkozóan. A holland jog nem zárja ki ezt az eljárást, és nem merülnek fel gyakorlati nehézségek a videokonferencia lefolytatása tekintetében.
Jogellenes bizonyítékok
A jogellenes bizonyítékokat jogellenesen megszerzett és jogellenesen felhasznált bizonyítékokra lehet felosztani. Amennyiben a bizonyítékot jogellenesen szerezték, ez nem jelenti azt, hogy annak felhasználása is minden esetben jogellenes.
A hatóság nem használhat fel olyan bizonyítékot, amelyet jogszabálysértő módon szerzett.
A hatóság által hivatalosan ismert és a köztudomású tényeket nem kell bizonyítani.
A bizonyítási szabadságot korlátozza a Pp. 269. §-a is, amely általánosságban tiltja a jogsértő bizonyítási eszközök perbeli felhasználását, bizonyos feltételek mellett azonban lehetővé teszi a bíróság számára a befogadásukat, kivéve azt, amelyet az élethez és testi épséghez fűződő jog megsértésével vagy erre irányuló fenyegetéssel szereztek meg.
A bizonyítási teher polgári peres eljárásokban - Amit bizonyítania kell
tags: #bizonyitasi #teher #eeszt