A halálról beszélni sosem könnyű. Az elmúlásról nyíltan beszélni nem egyszerű, sem gyerekként, sem felnőttként. A felnőttek számára is nehéz elfogadni, hogy aki meghalt, az soha többé nem tér vissza. A gyerekeknek pedig ez a gondolat különösen zavarba ejtő lehet.
Régebben, amikor még a ma gyógyítható betegségek gyógyíthatatlannak számítottak és a családok nagycsaládokban és szűk közösségekben éltek, a halál a gyermek számára is természetes jelenség volt. Később aztán a felnőttek is eltávolodtak ettől a problémától és a gyermekek is ezt a titkolózó, szorongó hozzáállást tapasztalják a halállal kapcsolatban.
A halál témája sok szülőt foglalkoztat, különösen, amikor közeledik Mindenszentek ünnepe. A temetőlátogatások, a koszorúk elhelyezése, az imák és a gyertyagyújtás természetesen sok kérdést ébresztenek a kicsikben - ezek elől pedig nem érdemes kitérni. Ilyenkor nemcsak a gyász kerül előtérbe, hanem a szeretet, az emlékezés és az élet körforgásának megértése is.
A halál megértése életkor szerint
A gyermekek gyászfeldolgozása eltér a felnőttekétől, a kicsik másképp élhetik meg az ilyen helyzeteket, másképp viselkedhetnek, ez igaz a tinikre is. A halál megértése és elfogadása a felnőttek számára sem könnyű, az pedig a gyerekektől sem várható el, hogy ezt egyszerűen tegyék. Ráadásul esetükben a gyászfeldogozás folyamata azzal is összefüggésben van, hogy a kognitív fejlődésnek milyen szakaszában vannak.
Az 5 évnél fiatalabb gyermekek gyakran nem képesek felfogni azt, hogy a halál végleges, és ezért rendszeresen érdeklődhetnek afelől, hogy a szeretett személy mikor fog visszatérni. Változás állhat be a viselkedésükben, például fokozottabban ragaszkodhatnak gondozóikhoz, vagy képességeik regressziót mutathatnak, például a már jó ideje szobatiszta gyermekkel ismét történhetnek balesetek. Ezek a viselkedésbéli változások és képességbéli visszaesések normálisnak számítanak, és általában kis idő elteltével maguktól oldódnak.
6 és 11 éves koruk között a gyermekek elkezdik megérteni, hogy a halál végleges, és elkezdhetnek aggódni annak kapcsán, hogy esetleg valamelyik hozzátartozójuk is meg fog halni. Számos kérdés megfogalmazódhat bennük, és érdekelheti őket, pontosan mi is történt. Gyászuk gyakran haraggal és indulatokkal terhelt.
Serdülőkorban, 12 éves koruk körül megértik, hogy a halál visszafordíthatatlan és mindenkivel megtörténik, beleértve saját magukat is. Ebben a korban alapvetően érdekli őket, hogy bizonyos dolgok miért történhetnek, így számos nehéz kérdést tehetnek fel. Reakciójuk ilyenkor nagyon eltérő lehet, előfordulhat erőteljes düh, de teljes apátia is, szélsőséges szomorúság és koncentrációs, tanulási nehézségek egyaránt jelentkezhetnek.
A csecsemő számára még nincsen igazán múlt és jövő, csak a jelenben él, ezért a halál kérdése is nehezen értelmezhető a számára. A gyermek nagyjából 5-6 éves koráig nem igazán tud különbséget tenni élet és halál között, ezután kezdi el felfogni a halál véglegességét.
Hogyan beszéljünk a halálról a gyerekekkel?
A halálról úgy beszélünk, mint ”elvesztésről”, a kicsik könnyen félreérthetik, hiszen az elvesztett dolgokat általában meg lehet találni. A halál viszont végleges, visszafordíthatatlan.
Az egyik leggyakoribb hiba, hogy a szülők tabusítják a halál témáját, és próbálják megkímélni a gyermeket a fájdalomtól. A valóság az, hogy a gyerekek sokkal finomabb érzékekkel rendelkeznek, és megérzik, ha valami nincs rendben. A titkolózás nagyobb megrázkódtatást okozhat, mint az őszinte, életkoruknak megfelelő magyarázat.
Legyünk őszinték, még a legkisebbekkel is! Kétéves kor alatt a gyermekek még nem igazán képesek megérteni a halál és az elmúlás fogalmát. Ha azonban valaki a környezetükben meghal, ők is megérdemlik, hogy kommunikálva legyen feléjük, különösen, ha a mindennapjaikban is érzékelhető változás áll be emiatt. Tanácsos rövid, kijelentő mondatokat használni, és nem túlságosan részletesen magyarázni. A legkisebbek egyszerű, szemléletes példákon keresztül képesek leginkább megérteni az elmúlást, növények és bogarak egyaránt jó kiindulópontot adhatnak az erről való beszélgetéshez.
2 és 4 éves kor között a gyermekek azt gondolják, hogy a halál visszafordítható, épp ezért nagyon fontos, hogy ne használjunk olyan szavakat, hogy „elment”, „elvesztettük”, „elaludt” stb., mivel a gyermek ezekből arra következtet, hogy hamarosan visszatér, felébred, illetve hogy meg tudja keresni. Épp ezért fontos, hogy a konkrét tényeket öntsük szavakba, például „Nem jön már vissza.”, „A szíve nem dobog már tovább.” stb.
Az óvodáskorú gyermekeknél különösen jelentős szerepet játszanak a mesék, így mindenképp érdemes bevonni őket az elmúlásról való beszélgetés során is. A témához kapcsolódó mesék például „Az élet olyan, mint a szél”, „A láthatatlan fonál” vagy az „Elmúlás”.
5 és 8 éves kor között már általában képesek megérteni, hogy a halál végleges. Ebben a korban különösen jellemző, hogy azt gondolják, ők tettek vagy mondtak valamit, és ez idézte elő a szeretett személy halálát. Ezeket a gondolatokat nagyon fontos tetten érni, és megerősíteni a gyermeket abban, hogy nem ő tehet róla. Érdemes továbbá felkészülni arra, hogy újra és újra meg kell majd válaszolnunk ugyanazokat a kérdéseket, épp ezért legyünk velük különösen türelmesek.
8 és 12 éves kor között már megértik, hogy a halál visszafordíthatatlan, de még mindig gondolhatják azt, hogy az ő hibájuk, mert nem voltak elég kedvesek, vagy mérgesek voltak. Úgy érezhetik, hogy a világ nem biztonságos hely többé, nehézséget jelenthet a koncentráció, és visszavonulhatnak a társasági tevékenységektől. Ragaszkodhatnak a családtagjaikhoz, aggódhatnak, hogy őket is elveszítik. Ebben a korban fontos, hogy igyekezzünk a világot kiszámíthatóvá tenni számukra azzal, hogy lehetőség szerint minél jobban megőrizzük a korábbi rutint. Figyelemmel hallgassuk meg őket, és válaszoljunk őszintén a felmerülő kérdésekre. Ismerjük el az érzéseiket, és ne adjunk kéretlen tanácsokat.
13 és 18 éves kor között már képesek a halál absztrakt koncepcióját megérteni. Filozofikus kérdések fogalmazódhatnak meg bennük az élet értelméről vagy spirituális témákról. Visszahúzódhatnak a család életéből, és inkább a kortársaiknál, barátaiknál kereshetnek menedéket. Előfordulhat, hogy kockázatos tevékenységekbe, például alkohol- vagy drogfogyasztásba, dohányzásba kezdenek. Nehézséget okozhat számukra a felnőttekkel való kommunikáció. Összezavarodhatnak a családi szerepeket illetően, vagy úgy érezhetik, hogy át kell venniük az elhunyt szerepkörét, feladatait. Önsértés vagy öngyilkossági kísérlet is előfordulhat ilyenkor. Fontos, hogy lehetőséget biztosítsunk számukra, hogy az őket érintő dolgokban a lehető legnagyobb mértékben dönthessenek, ezáltal ugyanis úgy érzik, hogy kontrollt tudnak gyakorolni az életük felett. Ahogy minden életkorban, úgy itt is fontos, hogy őszintén válaszoljunk a kérdésekre, és kiemelten is érvényes, hogy ne adjunk kéretlen tanácsot. Nyitott kérdéseket tegyünk fel nekik, például: „Segíts megértenem, mit érzel, mit jelent ez az egész számodra”. Ha van rá lehetőség, biztosítsunk számukra a környezetünkben a közvetlen családon kívüli menedéket felnőtt személyében, például edző, nagynéni, nagybácsi, pszichológus.
Mit ne mondjunk a gyerekeknek a halálról?
Kerüljük a félreérthető kifejezéseket. Bár jól hangzanak, az ”elaludt”, ”elment”, ”elvesztettük” vagy ”Isten magához szólította” típusú kifejezések könnyen összezavarhatják a gyereket. Ha azt mondjuk, hogy a nagymama elaludt, lehet, hogy fel akarják ébreszteni. Ha azt, hogy elment, várni fogják, mikor jön haza.
Az „örökre elaludt" vagy a „örökre elment" kifejezések szorongást alakíthatnak ki a kicsikben, hogy ha egyszer elalszanak, akkor talán sosem ébrednek fel, vagy ha anya elmegy a boltba, talán sosem jön haza. Ezek helyett az átvitt értelmű megfogalmazások helyett, inkább konkrét dolgokat mondjunk, például hogy a mama nagyon beteg volt, a doktor bácsik és doktor nénik nem tudták meggyógyítani, ezért meghalt.
A halál azt jelenti, hogy a test nem mozog többé. Nem tud beszélni, enni, lélegezni, gondolkozni vagy érezni. A szakemberek azt ajánlják, hogy ne várj az elmúlásról való beszélgetéssel (vagy egyáltalán a szó használatával) a mindennapokban addig, amíg valamilyen konkrét haláleset történik.
Ne magyarázzuk túl a halált. Ha felesleges részletekbe bocsátkozunk, az csak még jobban beindítja a gyerek fantáziáját, ami megnehezítheti az egész helyzet elfogadását, megértését.
A temetésen való részvétel
Elvihetjük a gyereket a temetésre? Ez az egyik legnehezebb kérdés, amit a szülők ilyenkor feltesznek maguknak. A nagyon kicsi gyerekek inkább maradjanak otthon, de a nagyobbak gyakran maguk kérdezik meg, hogy elmehetnek-e. Ha így van, ne tiltsuk meg nekik, de készítsük fel őket arra, mi fog történni.
Magyarázzuk el, hogy sokan lesznek ott, akik sírni fognak, és lehet, hogy látnak egy nyitott koporsót is, ami ijesztő lehet. Ha a gyerek nem szeretne elmenni, más módon is elbúcsúzhat, pl. otthon gyújthat gyertyát, elmondhat egy imát, rajzolhat egy képet, vagy készíthet egy emlékkönyvet a közös pillanatokról.
A temetés egyébként fontos mérföldkő lehet. Az elengedés, a búcsúzás rituáléja. Emiatt a gyerekek számára is fontos lehet. Persze meg lehet kérdezni tőlük, hogy el akarnak-e menni, de érdemes felajánlani nekik.
A kisgyerek viselkedése a gyász alatt
A gyermek nagyjából 5-6 éves koráig nem igazán tud különbséget tenni élet és halál között, ezután kezdi el felfogni a halál véglegességét. Közeli hozzátartozó esetén, akivel a gyermek gyakran találkozott, a gyász a kisgyerek viselkedésén gyakran nem látszik, látszólag ugyanúgy viselkedik mint azelőtt, játszik, szaladgál, esetleg egészen banális kérdéseket tesz fel a halállal kapcsolatban.
Mi változik? - regresszió jelenhet meg (egy korábbi fejlődési fázishoz való visszatérés, ez gyakran a szobatisztaság területén jelentkezik pl. Ezek a tünetek általában rövid ideig tartanak, átmenetiek, néhány hétig tartanak, ezt követően javulni kezdenek. Ha mégsem, akkor érdemes szakember segítségét kérni.
Hogyan beszéljünk a gyerekkel a halálról? - Singer Magdolna gyásztanácsadó / Apaidő Cafe 4. adás
A gyászfeldolgozás rendkívül egyéni, a gyermek érzelmi és értelmi érettségétől, korábbi élettapasztalatától is jelentősen függ. Nem szabad megfeledkeznünk ugyanakkor arról, hogy a gyásznak nincs egyetlen „helyes” módja, a gyermekek reakciói épp ezért nagyon sokrétűek lehetnek, és számos dolog befolyásolhatja őket a korábban említett érzelmi és értelmi érettségen túl: az elhunyt személlyel való kapcsolatuk, a többi családtag reakciója, a kulturális és társadalmi elvárások mind hatást gyakorolhatnak rájuk.
A leggyakoribb probléma például abból adódik, hogy a nagyszülők halálakor a szülő is gyászol, pedig a gyerek gyászfeldolgozását éppen ő tudná a legjobban segíteni. Ha a szülő a saját gyászával sem tud megbirkózni, akkor érdemes ahhoz külső segítséget kérni, ezt már országszerte segítik mentális szakemberek, köztük pszichológusok is.
tags: #allamalapitas #hogyan #mondjuk #el #egy #kisgyereknek