A "Második kör" egy hátborzongató, alternatív Magyarországot bemutató kisfilm, amelyben egy fiatal párnak szigorú bizottság előtt kell megjelennie, hogy engedélyt kapjanak saját gyermekük megszületésére. A Lovas Rozi, Molnár Áron és Znamenák István főszereplésével készült disztópikus alkotás a BuSho fesztiválon elnyerte a diákzsűri díját, és a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatták. A film rendezőjével, Holtai Gáborral és forgatókönyvírójával, Veres Attilával a bürokráciában rejlő borzalmakról, a pitching-helyzetek visszásságairól és a kellemetlenül ismerős fehér borítékokról is beszélgettünk.
A film szereplőinek részletesen be kell mutatniuk a bizottság előtt, hogy milyen életet terveznek gyermeküknek. Az anyajelölt azt a tanácsot kapja, hogy érdemes egy erős mondatban összefoglalni a gyermeket. A rendező elmondta, hogy a film ötlete közös volt, és a hangsúly azon van, hogy az állam milyen módon tud közéd és a számodra fontos cél közé állni. A gyerekvállalást azért választották, mert univerzálisan helyettesíthet bármilyen fontos dolgot az emberi életben, és minden néző megérti, miért vágyik egy pár gyerekre, valamint átérzi a helyzet abszurditását, hogy ehhez engedélyre van szükségük.
Veres Attila hozzátette, hogy a Ratkó-féle abortuszbizottságok lebegtek a szemük előtt, de igazából akkoriban minden más területen is hasonlóan nyomult az állami bürokrácia, és bizottságok szabták meg a zenészek, filmesek vagy újságírók életét. A filmben egyedül az állami engedélyhez kötött gyerekszülés a fikciós elem, minden más megtörtént és azóta is megtörténik az országban. Holtai Gábor kiemelte, hogy a filmben a gyerekért való pályázás mellett a kérdés a néző felé az, hogy az ő saját életében megjelenik-e hasonló helyzet. Hozzátette, hogy itthon a filmipar is bürokratikus folyamaton, pályázati rendszeren alapul, és a "Második kör" is ennek keretében jött létre.
A rendező szerint ezeknek a szituációknak a jellemzője, hogy a pályázat és a pitchelés mindig többről szól, mint az adott film. Veres Attila úgy véli, Magyarországon elég bizarr módon működik a film-pitchelés. Itthon egyetlen kapu van, ahová lehet menni és előadni, elsősorban írásban - a külföldi vagy piaci rendszerekkel ellentétben azonban itt nem üzleti modell érvényesül. Többnyire nem tudni, milyen szempontokkal bírálják el a munkát. Nem feltétlenül a minősége, művészi jellege vagy a piaci jelentősége határozza meg, hogy a pitched hogyan szerepel. Ilyenkor csak keresztül kell tudni verekedni magad a bizottságon.
Holtai Gábor szerint a dilemma az, hogy vagy úgy döntesz, hogy teljes művészi szabadságod tudatában prezentálod a munkád, és reménykedsz, hogy azt ilyen formában be is fogadják, vagy már eleve úgy állsz hozzá, hogy itt mindkét fél oldaláról egy manipulációs folyamat fog következni. Veres Attila megjegyezte, hogy ennek a „manipulációs folyamatnak” van szakirodalma, és brosúrák formájában is megjelenik, amikből a főszereplő pár is felkészült. Hozzátette, hogy nemcsak belement az irodalmába, hanem első kézből is tapasztalta a rettenetes hülyeségét Koppenhágában egy továbbképzésen, ahol egy amerikai forgatókönyvírót hallgatott arról, hogyan kell eladni ötleteket. Az amerikai forgatókönyvírónak volt egy elképzelése a „karakter-gyémántról”, egy ötpontos alakzatról, amit ha megcsinálsz, tuti eladod a filmedet. Veres Attila szerint ettől a széktől lefordult, de az amerikai könyveket ad el és turnézik vele mindenfelé.
A pár női tagját Lovas Rozi alakítja. Veres Attila elmondta, hogy már az elejétől rá gondoltak, de aztán megnézték a "10" című darabot a Radnótiban, onnantól egyértelmű volt. Holtai Gábor szerint a férfi főszerepre több opciónk is volt, el is kezdtek castingolni, de valahogy végig az volt a fejünkben, hogy ha egyikük sem válna be, akkor az Áron biztos nagyszerű lenne a szerepben. Aztán rájöttek, hogy nem is értik, miért nézegetnek mindenfelé, amikor folyamatosan hozzá térnek vissza. Veres Attila hozzátette, hogy azért is beszéltek sokat az Áronról, mert dolgozott vele az "Egy másik életben" című tévéfilmben, ahol már tapasztalta, mennyire megbízható, lelkes, és mindig kihozza magából a maximumot.
Znamenák István lebilincselő volt a fölényesen atyáskodó, korrupt bizottsági elnökként. Holtai Gábor elmondta, hogy Mátyássy Bence segített a castingban, és Istvánt ő javasolta. Már az első beszélgetésük után biztos volt benne, hogy mélyen érti ezt a karaktert, és tökéletesen hozni fogja - és így is lett. Znamit szinte nem is kellett instruálni, mindig pontosan tudta, mit tenne a karaktere egy adott szituációban. Veres Attila szerint kicsit át is vette az uralmat a bizottság felett. Eredetileg mindenki egyenlő rangú lett volna benne, nem volt kiemelt tag. De amint a Znamenák megérkezett, nyilvánvalóvá vált, hogy ő a Rozi és az Áron igazi ellenfele.
Veres Attila viccesnek találta, hogy amikor forgatták, minden stábtag elkezdte mesélni a saját hasonló sztoriját. Kiderült, hogy mindenki volt már olyan helyzetben, hogy egy bürokratikus folyamat során meg kellett kennie valakit. Többekből, még a sokadik asszisztensből is erős PTSD-t váltott ki ez a jelenetsor. Holtai Gábor elmondta, hogy alapjáraton ez egy négytagú bizottság volt, de rájöttek, hogy csak akkor tudnak többséggel dönteni, ha páratlanul vannak. Veres Attila szerint ezek a karakterek kizárólag extrémek lehettek. Az első verzióban csak mutatóban volt női tagja a bizottságnak, aki meg se szólalt az egész könyvben. Amikor lecsökkentették a számukat, a másik végletre lett szükség, így ő vált azzá, aki abszolút azonosul a rendszerrel.
A film harmadik körére a gyermek születése után kerül sor, ekkor döntik el, hogy megmaradhat-e vagy sem, attól függően, hogy mennyire egészségesen jött a világra. Aztán három, tizennégy és végül huszonegy évesen is van még egy-egy kör. Ha egy rendszer már ilyen korán teljes hatalmat gyakorol az állampolgárok teste és párkapcsolatai felett, gyakorlatilag kötelessége ezt a falig elvinni és az egész élet során folytatni.
A filmet három napig forgatták az egykori Traktorgyár épületében. Még terepszemle során felmentek a tetőre, Holtai Gábor elővette a telefonját és csinált egy fotót. Közben látta, hogy Szőke Dániel operatőr szintén lefotózott valamit. Utána pontosan ugyanazt a képet mutatták meg egymásnak. Ez lett később a filmben az a felső gépállásból fényképezett totál, ami a furcsa, falakkal teljesen körbezárt belső udvart mutatja. Nehezen lehetett eldönteni, hogy valódi filmre dolgoztak vagy digitálisan vették fel. Holtai Gábor elmondta, hogy az operatőrünk nagyon fog örülni ennek. Sajnos a költségvetés nem engedte meg, hogy nyersanyagra forgassanak, digitális felvételekről van szó.
A film beválogatása a varsói filmfesztivál panoráma programjába nagy örömet okozott. A rendező elmondta, hogy a járványhelyzet miatt sajnos nem tudnak részt venni. Amikor elkészült, sokat beszélgettek arról, hogy milyen jövője lehet ennek a filmnek, mert bizonyos szempontból nagyon magyar, a hazai közönségnek szól. Nem voltak benne biztosak, hogy külföldön mennyire jönnek át a rétegei. Ezért borzasztóan örülnek annak, hogy meghívták Varsóba.
A két alkotó gyakran dolgozik együtt, legutóbb a "Papírlélek" című kisfilmet is közösen csinálták. Veres Attila elmondta, hogy Holtai Gáborral évek óta jó barátok. Általában már kézirat formájában olvassa a novelláit, regényeit. Régóta témájuk, hogy az általa képviselt stílust, történetmesélési formát hogyan lehet vászonra vinni. Igyekszik mozgóképen is megvalósítani a kozmikus horrornak és az emberi állapotok hiteles megfigyelésének azt a kettősségét, amit képviselnek a történetei. Veres Attila hozzátette, hogy szeretnének veszélyes filmeket csinálni, ahogy szeret írni is veszélyes dolgokat. Holtai Gábor elmondta, hogy az Inkubátor-pályázatra jelentkeztek egy nagyjátékfilmtervvel, amely drámával kevert pszichothriller, egy erőszakkal összetartott család mindennapjairól szól, ahová az új tagokat az utcáról rabolják el. A film főszereplője menekülni szeretne ebből a családból, de paradox módon a meneküléshez saját identitásának feladásán keresztül vezet az út. A kérdés az, mi marad belőle az út végére.
A film témájához kapcsolódva érdemes megemlíteni az 1980-as évek népszerű televíziós játékát, a "Mindent vagy semmit"-et, amelynek műsorvezetője Rózsa György volt. Bár ez a műsor nem volt paródia, mégis egyfajta szimbólumává vált a korszak szórakoztatásának. A műsor sikere talán annak is köszönhető volt, hogy kevesen rendelkeztek vonalas telefonnal, így ténylegesen az ország bármely területéről sikerülhetett bekapcsolódni a műsorba. A műsorvezető, Rózsa György, akit a nézők csak "Rózsa Gyuri"-ként ismertek, emblematikussá vált a műsorvezetésével. A betelefonálási számot a műsor elején feladványok formájában ismertették meg a nézőkkel. A nézőknek logikai és műveltségi feladványokon keresztül kellett eljutniuk a fődíjig. A mai napig sokan emlékeznek azokra a vasárnap estékre, amikor várták a műsort, bízva abban, hogy sikerül betelefonálni, de a vonal mindig foglaltat jelzett. Azonban a mából is visszanézve volt egy esetlen bája az adásnak, szerethető, emberi műsorvezetővel, aki odafigyelt a visszajelzésekre és esetleges bakijait is felvállalta. A műsor 1989-ben fejeződött be, egy időben a rendszerváltással.