A korai szülés jelensége a roma közösségekben: kihívások és megoldási lehetőségek

A korai iskolaelhagyás, mint korai szülést okozó faktor hatása a társadalmi esélyekre kulcsfontosságú téma a nevelésszociológia területén. A komplex pedagógiai problémák megértése csak „társadalmi-gazdasági-kulturális környezetbe ágyazott elemzések” révén lehetséges. Hasonló felismerés vezérelte a jelen tanulmány megírását is, amely a hazai iskolarendszer szelekciós mechanizmusaira, különösen a korai szülés által kiváltott látens iskolai szelekcióra fókuszál. Az iskola, mint szervezet, sok esetben nem tud reagálni a tanköteles korú szülővé vált fiatalok speciális igényeire, emiatt a felelősséget a fiatalra testálja, anélkül, hogy speciális segítséget nyújtana. Ez a mechanizmus a társadalmi felfogásból ered, miszerint „az iskoláztatás lehetősége mindenki előtt nyitott («esélyegyenlőség van»), és azok a családok a hibásak, akik nem élnek ezzel.” A szelekció pedig szegregációhoz vezet, ami különösen súlyosbítja az egyén esélyeit, ha egy kisebbségi etnikai csoport tagja, például roma/cigány, és hátrányos helyzetű. Ez a cikk a roma nők korai gyermekvállalásának demográfiai, szociális, egészségügyi és kulturális vonatkozásait vizsgálja, valamint a jelenség mögött meghúzódó okokat és lehetséges megoldásokat elemzi.

Demográfiai jellemzők és a korai gyermekvállalás tendenciái

Kemény István, Janky Béla és Lengyel Gabriella átfogó munkája a hazai cigányság helyzetét vizsgálva rávilágít a demográfiai jellemzőkre, mint a népességnövekedésre, születésszámra, családi állapotra és élveszületések számára. Az 1971, 1993 és 2003 közötti összehasonlító elemzésükből kiderül, hogy a roma/cigány népesség folyamatosan növekszik, bár a növekedés lassuló tendenciát mutat, amit az ezer cigány lakosra jutó élveszületések számának csökkenése jelez. A 2003-as adatok alapján a 15-19 év közötti cigány nők kevesebb, mint fele nem kötött még házasságot, ami jelentősen eltér az országos adattól (74,2%). Ez arra utal, hogy a cigány nők körében jellemző a fiatal korban történő házasságkötés.

Az ezer 15-19 év közötti cigány nőre jutó gyermekszám jelentősen meghaladja a kétezres évek elején gyűjtött adatok alapján a teljes népességben jellemző arányt. Míg ezer 15 és 19 év közötti roma nőre 121,1 élveszületés jut, addig a teljes népességben ez a szám 21,8. Ez azt jelenti, hogy a felmérés alapján a cigány nők körében nagyarányban van jelen a korai gyermekvállalás jelensége, amit az is alátámaszt, hogy becslések alapján a cigány nők 66,1 százaléka 14 és 20 éves kora közt szülte meg első gyermekét. Az első gyermek vállalásának átlagos életkora cigány nők körében 20 év, míg nem cigány nők körében 27-28 év. Ugyanakkor a kilencvenes években gyűjtött adatokkal összevetve (1000 cigány nőre jutó élveszületések száma 1990/1993: 137, illetve első gyermek vállalásának időpontja 14 és 20 év közt: 74,2%) csökkenés tapasztalható.

A korai gyermekvállalást befolyásoló tényezők

A korai gyermekvállalás tendenciáit cigány nők körében több jellemző is árnyalja:

• Az illető nő mely magyarországi cigány csoport tagja.
• Az iskolai végzettség és ezzel összefüggésben a család anyagi helyzete. Az iskoláztatás anyagi ráfordítással jár, így a továbbtanulás lehetősége komoly döntési helyzetet jelent. Ha a lánygyermek szakmát vagy érettségit adó középfokú intézményben tanul tovább, az magasabb költségekkel jár a család számára, és kitolódik az első gyermek vállalásának időpontja.

Robert LeVine szülői gyermeknevelési célokkal kapcsolatos elmélete szerint a gyermeknevelési célok három szintjét különíti el, amelyek kapcsolatban állnak a közösségben jellemző gyermekhalandósággal és a közösség szociális helyzetével. Ott, ahol nagy a gyermekhalandóság, a szülők a gyermekek fizikai életben maradására és egészségére összpontosítanak. A második szinten a szülők figyelme arra irányul, hogy a felnőtt életre, illetve az ahhoz szükséges gazdasági készségekre, képességekre készítsék fel a gyermekeket. Akkor, ha az első két szint biztosított, a szülők a gyermekek készségfejlesztése során olyan kulturális mintázatokat is figyelembe vehetnek, mint a tekintély, a vallásosság, az intellektuális teljesítmény, a személyes elégedettség és az önmegvalósítás.

Durst Judit (2006) megállapításai alapján az etnikai hovatartozás alapvetően nem befolyásolja a termékenységet, csak az iskolai végzettség tükrében válik befolyásoló tényezővé. Az etnikai hovatartozás az általános iskolai végzettséggel sem rendelkező csoport körében befolyásolja számottevően a gyermekvállalási hajlandóságot, ugyanis magasabb iskolai végzettség esetén a cigány nők és a teljes társadalom gyermekvállalási mintázatai közt nem találunk jelentősebb eltérést. Azaz „a magyarországi romák esetében is érvényesül az a kontextuális hatás, miszerint a többségtől való társadalmi távolság felerősíti a kisebbségi helyzet gyermekvállalásra gyakorolt befolyását.” (Ritchey, 1975, id. Durst, 2006).

Szegregáció és a gyermekvállalási stratégiák

Durst kutatásai a gyermekvállalás motivációs bázisával kapcsolatban különböző szociális helyzetben lévő roma/cigány személyekre vonatkozóan számos fontos következtetésre jutnak. Az „asszimilálódott cigányokként” hivatkozott csoport legfontosabb törekvése a felemelkedés, melynek kulcsa a faluban élő parasztcsaládok életmódjának követése volt. Ez a törekvés manifesztálódott a faluból való kiköltözésben, illetve a születésszabályozás lehetőségének kihasználásában, ami lehetővé tette a női munkavállalást is. Körükben az első gyermek vállalásának időpontja is egyre közelebb került a faluban élő nem cigány lakosságra jellemző átlagéletkorhoz, vagy akár meg is haladta azt.

Ezzel szemben a „szegregált cigányokként” aposztrofált csoport tagjai eltérő stratégiát követnek. Míg az 1950-ig született nők közt az első gyermek vállalásának átlagéletkora 20,1 év volt, addig az 1970-79 között születettek átlagosan 18,6 éves korukban vállalták első gyermeküket, azaz körükben egyre inkább előbbre hozódik az első gyermek vállalása, illetve több gyermeket is vállalnak, mint az „asszimilálódott” csoport tagjai. E jelenségek okát kereshetjük a szegregált életformából adódó számos jellemzőben, például a jelenfókuszú, jelenorientált gondolkodásmódban, mely hatást gyakorol a termékenységi magatartásra is.

Az iskolai végzettség szerepe

A települési szegregáció együtt jár iskolai szegregációval is, mely magas fokú lemorzsolódást eredményez elsősorban az általános iskola felső tagozatán. A szülői motivációk vegyes képet mutatnak a lányok iskoláztatásával kapcsolatban. Bizonyos szülők a tradicionális nemi szerepelvárásokhoz igazodva feleslegesnek vélik lányaik taníttatását, mert a nő legfontosabb feladatának a gyermeknevelést és a feleség szerep betöltését tartják. Mások viszont a tanulást látják a szegregált léthelyzet megváltoztatásának egyetlen lehetőségének. Természetesen az elsőként említett hozzáállás elősegíti a korai gyermekvállalást.

Ugyanakkor az a több évtizedes tapasztalat, mely a rendszerváltás okozta munkanélküliségen, a munkavállalás nehézségein alapszik, hogy a tanulás nem segíti elő a munkahelyhez jutást, negatív hatással van a gyermekek tanulásával kapcsolatos elvárásokra. Durst értelmezése szerint a munkanélküliség egyéb módokon is hatást gyakorol a gyermekvállalási hajlandóságra. A fenti folyamatok hatásaként kialakult a korábban már említett jelenre orientált gondolkodásmód, mely abban mutatkozik meg, hogy „a nincstelenek társadalmának értelemszerűen fő szervezőelve a mindennapi betevő előteremtése - a nyomor elviselhetővé tétele, az önbecsülés maradványának megőrzése mellett.” (Durst, 2006, p. 124) Ez pedig számos módon gyakorol hatást a termékenységi mutatókra.

A korai gyermekvállalás motivációi

A korai gyermekvállalás hátterében elsősorban nem a tanulási motiváció hiánya áll a fiatalon anyává vált lányok esetében. Inkább döntési helyzetként kell ezt értelmeznünk, melynek során a lányok a „számukra elérhető - illetve nem elérhető - lehetőségek alapján mérlegelnek.” (Durst, 2006, p. 130) A tanulás nem jelent értéket a legtöbb esetben, hisz nem kecsegtet a ranglétrán való előrejutás lehetőségével, ugyanakkor a lányok már gyermekkorukban is fontos szerepet kapnak a háztartásban, kisebb testvéreik ellátásában. Tehát csekély lehetőségük van az önállósodásra. Annak egyetlen járható útja, a felnőtt életbe való átlépés egyetlen lehetősége a saját gyermek vállalása. Ha pedig az önállósodási törekvést kiegészítjük azzal a szimbolikus tőkével, azaz megbecsüléssel, mely egy csecsemő születését övezi, érthető, hogy miért választják e lányok az anyává válást minél fiatalabb életkorban.

Hasonló helyzetben vannak az azonos korú kamasz fiúk is. Munkalehetőség hiányában, a családtól való függésben csak a saját család alapítása, a gyermekvállalás ad értelmet életüknek. Ezt a mintázatot pedig felerősíti, fenntartja az a tény, hogy a faluban élő cigány fiatalok előtt nincs más léthelyzetből származó kortárs minta. A települési és iskolai szegregáció is azt eredményezi, hogy kapcsolathálójuk csak hasonló sorsú cigány fiatalokra terjed ki, „hiányos kapcsolathálóval, a más társadalmi rétegek felől érkező segítő kapcsolatok hiányában [pedig] pokolian nehéz kitörni a «gettólétből». Nehéz otthagyni a megszokott és szeretett cigányközösség nyújtotta biztonságot, és felcserélni arra a bizonytalanságra, amit a cigányokkal szemben amúgy is előítéletes, sokszor ellenséges környezet kínál alternatívaként.” (Durst, 2006).

Egészségügyi vonatkozások és a diszkrimináció

A KSH Népességtudományi Kutatóintézete 1994-ben adta közre 1983 és 1993 között végzett longitudinális vizsgálatának eredményeit. A serdülőkorban teherbe eső nők heterogén csoportjából négy, bizonyos tényezők mentén azonos ismérvekkel rendelkező csoportot képeztek. E csoportok egyikéről, „az élettársi kapcsolatból gyermeket szült anyák” köréről megállapítják, hogy benne igen magas arányban vannak jelen a cigány fiatalok. Jellemző rájuk az alacsony, gyakran az analfabetizmus határát súroló kulturális szint, az ingerszegény családi környezet. A gyermeket általában tudatosan vállalják, miután az élettársi kapcsolat ebben a társadalmi rétegben elfogadott életforma, s így a döntést a család is támogatja.

Ez a jellemzés összecseng a Durst által vizsgált szegregált cigány közösség kapcsán leírtakkal. Elmondható, hogy a fiatal korban gyermeket vállalt nők körében jellemző az, hogy házasságban, párkapcsolatban élnek. A párkapcsolatnak presztízsképző funkciója van. Jellemző az alacsony iskolai végzettség állandósulása, mely tartós munkanélküliséghez, a háztartásbeliek nagy arányához vezet. Az alacsony iskolai végzettség a partnerek körében is jellemző. A kutatók e jelenséget kapcsolatba hozzák azzal, hogy e nők, avagy párok körében nem jellemző az elvándorlás. Jellemzően az ország leszakadónak mondható részein, kisközségekben élnek a gyermek tíz évvel korábbi születését megelőző családszerkezetben. Azt azonban Dursthoz hasonlóan ők is kiemelik, hogy a továbbtanulás akadálya nem csupán a gyermekvállalás volt, ez valódi döntési lehetőségként korábban sem állt fenn a családok szociális helyzetéből kifolyólag.

Egészségügyi komplikációk és diszkrimináció

Ha a szülés egészségügyi vonatkozásait vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy a teljes népesség átlagához mérve gyakoribbak voltak a terhesség, szülés közbeni komplikációk, a koraszülések, az, hogy a gyermekek kis súllyal jöttek a világra. E jellemzők okát azonban nem csupán az anya életkorában kereshetjük. E nők saját életüket egy egytől ötig terjedő Likert-skálán átlagosan háromra vagy annál alacsonyabbra értékelik tíz évvel első gyermekük megszületése után. Jellemzően változtatnának az első gyermek vállalásának időpontján, már felnőttkorukra, 18-20 éves korukra tennék azt.

Szabó Laura és Veroszta Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársai rámutatnak, hogy a romák egészségügyi helyzete rosszabb a nem romákéhoz képest, amihez főképp az alulinformáltság és a szűrési-diagnosztikai szolgáltatások kisebb mértékű igénybevétele járul hozzá. Érdemes megkülönböztetni a szegregátumokban élőket a romákon belül is, mert az ő helyzetük még rosszabb lehet a fokozott infrastrukturális hátrányok miatt. Ezek között a körülmények között még a szükséges gyógyszerek megvásárlása is gondot okoz, és az alacsony iskolai végzettség miatt sokaknak nehézséget okoz a gyógyszerek használati útmutatójának, az orvosok utasításainak értelmezése vagy annak betartása. Ráadásul az alacsonyabb iskolai végzettséghez jellemzően alacsonyabb egészségtudatosság párosul.

A diszkrimináció szerepe az egészségügyi ellátásban

A roma nők kimutathatóan kisebb arányban vesznek részt a várandósgondozásban, mint a nem romák. E mögött nem a nemtörődömség áll, hanem alapvetően hozzáférési, elérési nehézségek: szűkre szabott rendelési idősáv, nehézkes tömegközlekedés, illetve a társadalmi helyzettel összefüggő anyagi nehézségek, akár már az utazási költségek kapcsán is. Ezzel összefügghet az, amit Szabó és Veroszta szintén kimutatnak: a roma nők sokkal inkább jutnak támogatáshoz és információhoz a családjukból, rokonságukból, mint az egészségügyi rendszerből.

Egy interjús kutatás alapján a szülés körüli beavatkozásokkor minden szülő nőt érintett vagy a kényszerű oxitocinhasználat, a gátmetszés vagy a burokrepesztés. A roma nők azonban a szülés tekintetében is hátrányban vannak: többen megtapasztalták az elkülönítést a nem roma anyáktól. A kutatók szerint interjúkban szóba került a folyosó végi külön „cigányszobába” helyezés, és megalázó bánásmódról, hátrányos megkülönböztetésről is többen beszámoltak.

A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének 2018-2022 közötti Magyar Születési Kohorszvizsgálata keretében végzett kutatásából kiderült, hogy a roma anyák terhességeinek igen magas aránya, több mint fele volt nem tervezett. A védőnői várandósgondozásba vétel tekintetében a megkésett, második terhességi trimeszterre csúszott gondozásba vétel nagyobb arányban jellemzi a roma etnikumú anyákat. Közülük 47 százalék, míg a nem roma várandósok között csak 26 százalék volt azok aránya, akik a betöltött 12. hét után keresték fel a védőnőjüket.

Az alábbi táblázatban részletesebben bemutatjuk a roma és nem roma anyák terhességgel és szüléssel kapcsolatos statisztikáit a 2018-2019-es kohorszvizsgálat alapján:

A kutatók szerint a szüléskor nem választható testhelyzet azzal függ össze a legerősebben, hogy milyen a szülő nő etnikuma, anyagi helyzete, milyen az iskolai végzettsége, és mekkora településen él. Tehát nemcsak a roma etnikai hátterű, hanem a kedvezőtlen társadalmi-gazdasági körülmények között élő nők is kedvezőtlenebb elbánásban részesülnek a szülészeteken. Szabó és Veroszta további elemzésekor arra jutottak, hogy önmagában az etnikai hatás - a romák etnikai alapú hátrányos megkülönböztetése a szülészeti ellátásban - egyértelmű bizonyossággal nem mutatható ki.

Ha egy roma nő rendelkezne választott szülészorvossal, az apa vagy más családtag, barát jelenlétében szülne, legalább szakmunkás végzettséggel rendelkezne, jó anyagi helyzetben lenne, 1000 fősnél nagyobb lélekszámú településen a közép-magyarországi régióban élne, akkor nagy valószínűséggel ő is megválaszthatná a szülési testhelyzetét, azaz feltehetőleg nem érné a szüléshez kapcsolódó diszkrimináció. Ezzel szemben egy nem roma származású nő, aki nem választott orvossal, az apa vagy más családtag, barát jelenlétében szül, alapfokú iskolai végzettségű, rossz anyagi helyzetű, kistelepülésen és nem a Közép-Magyarország régióban él, nagy valószínűséggel ugyanúgy nem választhatja meg a szülési testhelyzetét.

A SzívHang Társulat és a Megeshetne másképp! előadás

A SzívHang Társulat „Megeshetne másképp!” című előadása igaz történetek alapján készült, egy kórház folyosóján játszódik, és az anyaságról, az anyák erejéről szól. A fő szálat egy 17 éves lány, Ramóna gyermekének születése adja, az előadásban egymást érik a roma és nem roma nők által megélt és elmesélt történetek az ellátás anomáliáiról, az embertelen bánásmódról és az intézményrendszer szabályainak az emberi sorsokra gyakorolt kegyetlen hatásairól. Az előadás célja, hogy a társadalom ráismerjen a kiszolgáltatott helyzetekre, és a nők erőt meríthessenek belőle, felismerve, hogy nincsenek egyedül, és nem az ő hibájuk, ami történt.

A társulat tagjai civil nők, köztük szomolyai nők, egészségügyi dolgozók, szülészeti aktivisták, otthonszülésben jártas nem roma nők, rendezőasszisztens és színházi kritikus. Az „Éljen soká Regina!” című korábbi előadásuk már bemutatta a roma nők és az egészségügyi ellátórendszer találkozásának viszontagságait. A „Megeshetne másképp!” egy hosszú közös munka eredménye, ahol a résztvevők különböző művészet- és szocioterápiás módszerekkel dolgozták fel a történeteket.

A szociodráma arról szól, hogy a mindennapi életben alakított társas szerepek és viszonyok felidézésével a szereplők a hétköznapi helyzeteket és ezek alternatív változatait a dráma színpadán újrajátszhatják. A résztvevők visszajelzései szerint a társulat rengeteg erőt ad a hétköznapokra, és segít nekik abban, hogy rátaláljanak valamire, ami szintén nagyon fontos a család egyben tartásán kívül. Ez a közösség önbizalmat ad, és segít feloldani a bennük élő sérelmeket, kimondva azokat a tapasztalatokat, amelyek léteznek és nagyon is kimondhatók.

Az egészségügy és a roma páciensek

Az egészségügy, mint az ember egészségének megőrzésével, a betegség gyógyításával foglalkozó szervezet, intézményesült tudással rendelkezik, amely tudás jobbára kanonizált és kizárólagos, továbbá a szervezettel kapcsolatban lévő emberek eltérő tudását kevésbé képes tolerálni. Nehezen viseli el, ha a fennhatósága alá tartozó emberek nem teljesítik megfogalmazott elvárásait, vagy vitába szállnak tanításaival. Az egészségügy másfelől, éppen saját tagjainak összetételéből következően, alapvetően középosztályi, ilyenformán középosztályi értékeket fogalmaz meg, és másokkal szemben is ezt tételezi fel.

Az egészséggel kapcsolatban bonyolult szabályrendszert állapít meg, megmondja, hogy az embernek hogy kell élnie, hogy egészséges maradjon. Pontos elvárásokat fogalmaz meg az anyákkal szemben a terhesség ideje alatt, majd a gyermek születése után a csecsemőgondozásban. Konfliktusokról akkor beszélhetünk, ha az egyes betegek vagy betegcsoportok ezeket a szabályokat, illetve elvárásokat megszegik vagy nem teljesítik. Különösen súlyos konfliktuslehetőséget hordozó betegcsoportnak tekintik a cigányokat.

Kölcsönös félelmek és félreértések

Azok az emberek, akik cigányok, és velük szemben problémák fogalmazódnak meg, nem azért viselkednek az egészségügyben másképp, mert cigányok, hanem mert objektív társadalmi státusuk nem azonos a középosztályi státussal. Az egészségügy a cigányokban általában a nem kooperáló betegeket látja, a cigányok szegény csoportjai pedig az egészségügyben a hatalmat, illetve a hatalom közvetlen megtestesülését látják. Ez az egymást kölcsönösen megkérdőjelező attitűd a valódi együttműködés legnagyobb problémája. Mindkét szereplőt kölcsönös félelmek, hiedelmek és hamis tudások vezérlik.

Jellemző sztereotípiák és tapasztalatok:

• Ha kórházba kerülnek, igyekeznek minél hamarabb szabadulni onnan, amíg viszont bent vannak, hatalmas csődület veszi körül őket. A látogatók hangoskodnak, tiltott helyen dohányoznak, nem tartják be a kórház házirendjét.
• A cigányok rossz betegek, nem teljesítik az orvos utasításait, nem veszik be a gyógyszereket, a betegség ideje alatt isznak és dohányoznak, s emellett fölöslegesen jajveszékelnek, sopánkodnak.
• A terhes anyák rendszertelenül járnak rendelésre, terhesség alatt isznak, dohányoznak. Ennek, valamint a rossz táplálkozásnak tudható be, hogy a csecsemők az átlagoshoz képest kisebb súllyal születnek. A csecsemőt hosszú időn keresztül és rendszertelenül szoptatják, s nem adják időben az életkorának megfelelő táplálékot.
• A csecsemő számára nem biztosítanak külön szobát, hanem vele egy légtérben élve, feje fölött füstölnek és hangoskodnak.
• Ha a gyermek beteg, nem viszik időben orvoshoz.

Mások szerint viszont éppen hogy minden apró betegséggel orvoshoz szaladnak, a rendelőbe pedig a beteget szinte az egész családja elkíséri. A rendelőben gyakran türelmetlenek, nem várják ki a sorukat, más betegek elé furakodnak, súlyos panaszaikra hivatkoznak, és ilyenkor hajlamosak hirtelen elájulni is. A vizsgálat alatt a nők nehezen teljesítik az orvos kéréseit, például nem hajlandók levetkőzni a vizsgálathoz.

A szegénység és az egészségügyi attitűdök

Az az ember feltehetően nem szívesen jár orvoshoz, aki szegénységéből következően nehezen tud a saját elgondolása szerint is illő módon felöltözni, tudja magáról, hogy tisztálkodása objektív körülményei miatt hiányos, és azt is felméri, hogy a betegségekkel járó kiadásokat amúgy sem bírná. Számára az egészség másképpen érték, illetve nem érték. Ez az attitűd a kilátástalansággal magyarázható, a nyomorból való kilábalás képtelenségével. Egy önpusztító, sorsbeteljesítő filozófia érvényesül a betegség esetén. Minek és mire fel gyógyuljon meg az ember, ha élete alapvetően nyomorult, és a nélkülözés a legfőbb osztályrésze. A szegénység kilátástalansága gyengíti a jövő végiggondolását, s mert az eleve végzetszerűnek ítélt, nincs miért megőrizni egészségüket. A pillanatnyi mákonyok éppen az életet teszik elviselhetővé, illetve ebben a kultúrában olyan magyarázatok fogalmazódnak meg, amely szerint a jelennek élünk, s a jelent kell a lehető leg-aprólékosabban boldoggá tenni.

Ha arra kell válaszolni, hogy mi a valószínűsége annak, hogy egy telepi cigány ember az egészségügyi ellátásba kerül, akkor azt mondhatjuk, hogy nagyon betegnek kell már lennie. Így a beteg előbb kerül a hozzá kihívott mentő segítségével az ellátásba - bár gyakran már későn és menthetetlenül -, minthogy maga járná végig az alapellátás, a járóbeteg-szakellátás és a kórházi kezelés stációit. A telepen élők nyomorúságuk pontos kifejezésére talán legszebben a „mentő történetet” szokták felhozni: a kátyús, rossz utakon a mentő sem tud bejönni, ha egy anya szülni készül vagy ha egy idős ember haldoklik. Ez a legpontosabb kifejezése kiszolgáltatottságuknak és kirekesztettségüknek.

A népi gyógyítás szerepe

A népi gyógyításnak van egy valóságos területe, ahol valamilyen gyógyszernek, gyógyító fűnek vagy anyagnak a használata hozhat javulást a beteg állapotában, és van egy mágikus területe, ahol bizonyos varázsló eljárások hivatottak megszüntetni a betegséget, illetve azok használata hozza meg a gyógyulást. A cigányok népi gyógyítása szerkezetileg szinte semmiben sem különbözik a parasztok népi orvoslásától, a különbség mindössze annyiban állapítható meg, hogy a parasztok mindennapi gyakorlatából hamarabb kopott ki ez az eljárás és az ebbe vetett hit.

Az orvostudomány hosszú időn keresztül ferde szemmel nézett a népi orvoslásra, eleve megkérdőjelezte az eljárások hatékonyságát, a népi orvoslás viszont az orvostudománnyal szemben volt bizalmatlan. Félt az orvosoktól, félt a vizsgálatok és a gyógyítás eljárásaitól, a vetkőztetéstől, az operációtól, a betegek közösségükből való ki-szakításától, és nem utolsósorban az ilyen gyógyítás anyagi kihatásától. Az intézményesült orvoslás mellett így hosszú időn keresztül fennmaradt a népi orvoslás gyakorlata.

tags: #a #korai #szules #romaknal