Babafogmosás 6 hónapos kortól: minden, amit tudni érdemes a tejfogak ápolásáról

Az első fogak kibújása, általában 4-6 hónapos kor körül kezdődik, és bár ezek a tejfogak később kihullanak, mégis nagy szerepük van a fogak egészségének megalapozásában. Az ápolatlan tejfogak ínygyulladáshoz, fogszuvasodáshoz vezethetnek, ami hosszú távon hatással lehet a maradandó fogak egészségére is.

Nagyon fontos, hogy a fogmosást minél hamarabb bevezessük gyermekünk életébe. A fogak ápolását az első tejfogak áttörésekor (átlagban 6 hónapos kor körül) érdemes elkezdeni. Kezdetben a gyermekünk fogainak megtisztítása a mi, azaz a szülők feladata.

Babafogmosás lépésről lépésre

Mikor kezdjük el a babafogmosást?

A szájhigiéniára már újszülött kortól ügyelni kell. Elegendő naponta egyszer egy nedves, vízzel átitatott kendővel megtörölni a baba ínyét az ujjunkra csavart törlőkendővel. Használata javasolt, amint a csecsemő erősebben nyálazni kezd, és dörzsölgeti az ínyét a csuklójába, stb. Ez már a fogzás elindulását jelzi, habár a pici fogak még nem látszanak.

A babafogmosás időszerűvé válik az első tejfog megjelenésével. A fogzás általában 6 hónapos kor körül kezdődik meg, rendszerint elsőként a frontfogak jelennek meg. Ezt követően az első és oldalsó metszőfogak bújnak elő az ínyből. A baba első foga 6 hónapos kor körül bújik ki és legtöbbször a gyermek 2 és fél éves korára mind a 20 tejfog kinő. A fogzás folyamatának ismerete azért fontos, mert olyan folyamatok zajlanak a babák szervezetében, amire, ha odafigyelünk, megkönnyíthetjük ezt az átmeneti időszakot.

Amikor a baba fogzás elindul - általában 4-7 hónapos kor környékén - azaz megduzzad az íny és fokozódik a nyálelválasztás, már érdemes egy ujjra húzható fogkefével elkezdeni masszírozni a baba fogínyét. A szilárd ételek első kóstolgatásaitól kezdve már tényleg tudatosan és következetesen kezdjük el a szájápolásra szoktatást, ha addig nem is tettük meg.

A fogzással járó tünetek és enyhítésük

Nem lehet előre megjósolni, hogy a fogak előtörése milyen mértékű fájdalommal, és hány átvirrasztott éjszakával jár majd. Az ínyben ettől fokozódik a vérkeringés és a nyálkahártya mirigyeinek hatékonysága is. Az ínyben és az egész szájüregben a fokozódó vérkeringés az orrnyálkahártyára, ezzel együtt pedig a nyálkát termelő sejtek munkájára is hatással van, serkenti a működésüket.

  • Fokozott nyáladzás: A nyálmirigyek extrém munkájának eredményeként nő a kiválasztott nyál mennyisége, melyet nem győz nyelni, megállás nélkül folyik a szájából, átnedvesíti a ruháit. Irritációt okozhat a pici állán, amely úgyszintén a nyáladzásnak köszönhető.
  • Hasmenés: Sok szülő beszámol a fogzást kísérő hasmenésről. Ennek legfőbb oka, a rágással, harapdálással a szervezetbe juttatott kórokozók, melyek fertőzést idéznek elő. Fontos, hogy a hasmenés tüneteit tapasztalva konzultálni kell egy gyermekorvossal is!
  • Fájdalom és nyugtalanság: A fogzó baba megnyugtatására, a tünetek enyhítésére számos módszer létezik.

Módszerek a fogzási fájdalom enyhítésére:

  • Hűtés és masszírozás: Hűthetjük finoman a területet, masszírozhatjuk az ínyt. Az öklüket is rágják ösztönösen ilyenkor.
  • Illóolajok: Ingeborg Stadelmann kifejlesztett egy „fogolajat”, ami segít a fogzás kínjainak csökkentésében, elviselhetőbbé tételében. A keverékben római kamilla, valamint levendulaolaj van, amelyek fájdalomcsillapító hatásúak, míg a szegfűszegolaj összetevő melegítő és érzéstelenítő hatással bír.
  • Gyógytea: Kamillába- vagy zsályateába áztatott vattával finoman kenjük be az ínyt, ennek ugyanis nyugtató hatása van.
  • Fájdalomcsillapító készítmények: Ha nem válnak be a gyógyszertári kenegetők, illetve a fenti módszerek, nyugodtan adagoljunk kisgyermeknek való fájdalomcsillapító készítményt.
  • Borostyán lánc: A legtöbb bababoltban már árusítanak fogzáskönnyítő láncot. A borostyán csökkenti a fájdalmat, magába szívja a hőt, csökkenti a gyulladást, csillapítja a nyugtalanságot, enyhíti a rossz közérzetet. Fontos, hogy a babaláncot csak szülői felügyelet mellett használhatjuk, éjszakára ne hagyjuk a láncot a babán.
  • Rágókák: A lehűthető rágóka fogzásra remek segítség. A Rágómakik és Tanuló fogkefe, melyek nemcsak szórakoztatóak, de funkcionálisak is. Emellett nyers répa vagy 1-1 szelet alma is kerülhet a kezükbe. (Fontos, hogy étellel a kezükben soha ne hagyjuk gyermekünket egyedül!)

Fogzás enyhítése

Milyen fogkefét válasszunk a babának?

Az első lépés a megfelelő eszközök kiválasztása. Kezdetben elég egy ujjra húzható ún. bébifogkefével óvatosan dörzsölgetni a gyermek fogait, fogínyét. Első fogtisztító eszköznek megfelelőek lehetnek az ujjra húzható „bábok” vagy kis kefék.

Javasolt kifejezetten babáknak szánt, gumi fogkefét is beszerezni. Amit amikor rágcsál, bő nyál képződik, ami önmagában tisztítja a fogait. Emellett fogzáskor a fájdalom enyhítésére is kiváló.

Ha fogkefét választunk, az legyen kis fejű, puha sörtéjű. Szerencsés, ha vaskos markolata van, amit a gyermek jól meg tud fogni. A babák számára kifejlesztett, puha sörtéjű fogkefe a legjobb választás, hiszen érzékeny ínyüket megkíméli, mégis hatékonyan tisztítja a kibújt fogakat. A legkisebbek számára gyártott fogkefék feje kicsi, a sörték pedig lekerekítettek, hogy semmiképpen ne sértse az ínyt. Ezek általában puha élelmiszeripari szilikonból készülnek, így rendkívül gyengédek a fogakhoz és az ínyhez.

Az egyik leginnovatívabb eszköz, amit a fogmosási rutinba beilleszthetünk, a Matchstick Monkey új terméke, az elektromos szónikus fogkefe, amelyet a gyártó már 3 hónapos kortól ajánl, de az első fogak megjelenésétől kezdve használható, egészen 3 éves korig. A színes, játékos kialakítás miatt a fogmosás nemcsak egy napi rutin lesz, hanem szórakoztató tevékenység is.

Babafogkefe típusok

Milyen fogkrémet használjunk?

Az első fogacskák megjelenésével nemcsak a megfelelő fogkefére, hanem a fogkrémre is érdemes figyelmet fordítani. A babák számára készült fogkrémek gyengédek, nem tartalmaznak erős habosító anyagokat, és általában nem fluoridtartalmúak vagy alacsony fluoridtartalmúak. Gyermekbarát íz: A kellemes ízű fogkrémekkel a gyermekek szívesebben mosnak fogat. Az első szilárd ételek egyike a banán, ez az íz már ismerős a baba számára. Az egy éves gyermekek már ehetik a pirosbogyós gyümölcsöket is. Az eper íze a kedvencek közé tartozik.

Széles választékban kaphatók gyógyszertárakban és drogériákban kifejezetten babafogkrémek, melyek 500 ppm fluoridot vagy annál kevesebbet tartalmaznak. A picik még nem tudják kiköpni a fogkrémet, de ez a minimális mennyiségű fluorid semmiféle kárt nem okoz. A kicsik számára nagyon fontos szempont az íz, amivel vonzóvá tehetjük számukra a fogmosást. A babák a gyümölcsös ízeket kedvelik a legjobban, ezért találkozhatunk epres, erdei gyümölcsös, banános változatokkal is. Az 500ppm-nél több fluoridot ne tartalmazzon!

A nemrégiben az egyik legnevesebb gyermekfogászati szervezet, az Amerikai Gyermekfogászati Társaság megváltoztatta az ajánlását és javasolja a két évnél kisebb gyermekek esetén is a minimális, filmszerű rétegnyi, rizszem mennyiségű fogkrém használatát a fogkefén. Ami problémát okoz ennél a korosztálynál, hogy köpni még nem tudnak, emiatt előszeretettel nyelik le a finom fogkrémet. Így fluorid jut a szervezetbe, melynek nagy mennyiségnél mellékhatásai lehetnek. A Társaság állásfoglalása szerint ennek az ajánlott mennyiségnek a betartása esetén nincs számottevő hatása, ha más forrásból nem jut a gyermek fluoridhoz. Ennek ellenére sokan inkább fluorid mentes pasztákat használnak. Bármelyik utat válasszuk is, véleményem szerint először ismertessük meg a gyermekkel a fogkefét fogkrém nélkül, bevizezve, s a kezdeti ismerkedési fázis után rakjuk csak a fogkefére a választott fogkrémet.

Borsónyi mennyiségű fluorid tartalmú fogkrémmel mossuk a gyermek fogát napi kétszer. A 0-6 éveseknek szánt fogkrémeknek ideálisan kb. 500 ppm fluoridot tartalmaznak, melyet feltüntetnek a csomagoláson. 6 éves kor felettieknek már a felnőtt fogkrémmel megegyező mennyiségű, 1450 ppm fluoridot tartalmazó fogkrémeket ajánljuk.

A fogkrémek összetevői és azok hatásai:

  • Fluorid: Különböző fluoridvegyületeket használnak a gyártók. A szerves fluorid vegyületeket (aminfluorid) hatékonyabbnak tartják a szervetlennél (pl. nátrium fluorid).
  • SLS (sodium lauryl sulfate): Szájnyálkahártyát irritáló anyag, ez biztosítja a fogkrém „habzását”. Érzékeny nyálkahártyájúak és aftára hajlamosak kerüljék.
  • Triclosan: Allergizáló és hormonális hatása miatt használatát az Európai Unióban és az USAban is erősen korlátozták, de fogkrémekben továbbra is megtalálható.
  • Abrazív anyagok (kalcium-karbonát, kalcium-foszfát, alumínium-ocid, szilikátok): Magas abrazivitású fogkrémek fehérítő és polírozó hatása nagyobb, de a fogérzékenységet növelik.

Fluorid tartalmú fogkrémek gyermekeknek

Ajánlott fogkrém mennyiség és fluorid tartalom életkor szerint
Életkor Fogkrém mennyiség Fluorid tartalom
0-2 éves gyermek rizsszemnyi fluoridmentes / maximum 500 ppm
2-6 éves gyermek borsónyi maximum 500 ppm
6 éves kor felett felénőttkori mennyiség 1450 ppm

Hogyan mossunk fogat a babának?

Ezt a legkényelmesebben úgy tudjuk elvégezni, hogy az ölünkbe ültetjük a kisbabát és a mellkasunkra hajtjuk a fejét. Javasolt a fogmosást úgy kezdeni, hogy az ölünkbe ültetjük őt. Ha már nagyobb, állhat is előttünk.

A fogmosást az elülső fogaknál kezdjük, majd a fogak külső felszínén haladjunk tovább a hátsók felé. A külső felszínt körkörösen tisztítsuk, a fogak belső felszínét sepregető mozdulatokkal, míg a rágófelszínről a lepedéket kis sikáló mozdulatokkal távolítsuk el. Ezt követően tisztítsuk a fogak belső oldalait is. A fog rágófelszíneit a fogkefe előre-hátra történő mozgatásával tisztítsuk. A fogak belső felszínét sepregető mozdulatokkal, le illetve felfele irányuló mozdulatokkal, mindig az íny felől indulva. Így nem söpörjük be az íny alá a lepedéket.

Mivel ez egy tanítási és tanulási folyamat is egyben, bevált technika, hogy úgy mossuk meg a baba fogait, hogy közben látja magát a tükörben. A fogmosás végeztével - mely ideális esetben 2-3 perc - alaposan mossuk el a fogkefét, és amennyire tudjuk szárítsuk is meg, hogy semmiféle baktérium ne tapadhasson meg a felszínén.

A felnőtt technikák kerülnek előtérbe. A fogkefét félig az ínyre, félig a fogra helyezve tartsuk, a felszínnel 45 fokos szöget bezárva. A fogkefét előre-hátra mozgatva vezetjük végig a fogsoron, figyelve, hogy minden felszínt szisztematikusan megtisztítsunk.

Hogy elkerüljük a fogak erózióját, evés után fél óráig kerüljük a fogmosást. Evéskor a zománc felső rétege mikroszkopikus vastagságban felpuhul, amit a nyálban található alkotóelemek hamar visszaépítenek, visszakeményítenek. Ha nem várunk eleget a fogmosással, ezt a felső réteget lesúroljuk a fogról.

Milyen gyakran mossunk fogat a babának?

Csakúgy mint a felnőtteknél, a gyerekeknél is naponta kétszer reggel és este ajánlott a fogmosás. Az első fog megjelenésével érdemes elkezdeni egy rendszeres fogápolási rutint. A megfelelő szájhigiénia és fogápolás a legkisebbek számára is fontos és már az apró fogak megjelenése előtt érdemes elkezdeni. Ezek a helyes szokások ugyanis egész életünkön át hatással vannak az egészségünkre.

Tökéletes tusvonal - öt lépésben 2014 / Brush / @biankastyle

Amikor a baba nem szereti a fogmosást

Sajnos nem minden gyermek szereti, ha mossák a fogát. Ha ráadásul éppen fogzik is a baba, az ínye különösen érzékeny lehet, ő pedig kivételesen ellenálló a fogmosási kísérletünkkel szemben. Türelem! Az, hogy a baba engedje a fogát mosni, nem egyik napról a másikra fog történni, hanem egy folyamat eredménye.

Erőltetés helyett, próbáld meg játékossá tenni a fogak tisztítását. Egy 2-3 éves kisgyerek esetében már könnyebb a dolgunk, hiszen ők már megérthetik, hogy miért kell “elűzni a fognyűvő manókat”, de a kisebbeknél sokszor nehéz megtörni az ellenállást.

  • Mossunk együtt fogat: Ha a baba látja, hogy anya és apa is jókedvűen mossa a fogát, ő is kedvet kap hozzá. A gyermekek ebben a korban szeretnek utánozni, így remélhetjük, hogy a fogmosásból is ki akarják venni a részüket.
  • Fogmosó dalok: Néhány babának segít a zenés elterelés. Mondókázzatok, énekeljetek!
  • Hagyjuk játszani a fogkefével: Valószínűleg, ahogy a világon minden, a fogkefe is érdekelni fogja a babát. Hagyjuk, hogy tartsa a kezében, játsszon vele, vizsgálgassa, fedezze fel a saját ütemében.
  • Fogmosást segítő applikációk gyerekeknek: Játékosan felhívják a figyelmet, hogy ne csak az elülső fogakat mossuk meg és mérik a fogmosásra szánandó ideális két percet. Segítségükkel különböző mese- illetve Disney figurákkal lehet fogat mosni s jutalmul virtuális matricákat vagy csillagokat lehet gyűjteni.
  • Mesés fogkefetartó: Választhatunk homokórával, mely méri a két percet.

Extra védelem a fogszuvasodás ellen

Ha gyermekünk fogazata szuvasodásra hajlamos, zománcdefektusokkal rendelkezik (hypopláziák), MIH szindrómával esetleg alapbetegsége miatt korlátozott fogmosásra képes, vagy csak plusz védelemmel szeretnénk ellátni a fogait, jó szívvel ajánlom ezen szerek használatát. Helyreállítják a zománc ásványi anyag tartalmát, visszaépítik az ionokat (ezt a folyamatot hívjuk remineralizációnak). Használatukkal visszafordítható a kezdeti szuvasodás, csökkentik a fogak érzékenységét és erősítik a fogzománcot. Az esti és/vagy reggeli fogmosást követően ujjal (kisgyermek) vagy fogkefével kell felvinni vékonyan a fogfelszínekre és pár percig hatni hagyni. Ezek az anyagok réteget képeznek a fogfelszíneken, így alkalmazás után még sokáig kifejtik hatásukat.

  • GC Tooth Mousse: Kálcium és foszfát ionokat tesz elérhetővé a fog számára. Mivel fluoridot nem tartalmaz, használatának nincsen alsó korhatára. Hetente többször is alkalmazható.
  • GC MI Varnish: Tooth Moussehoz gyártójától egy nagyon hasonló, de 900 ppm fluoridot is tartalmazó gél. 6 éves kor felett használható.
  • Miradent Mirasensitive h.a.: Hidroxiapatitot, xilitolt és fluoridot (1450ppm) tartalmaz. Tejallergiások is használhatják.
  • Elmex Junior gél: Calcium és foszfát ionok mellett 970 ppm fluoridot tartalmaz.

Fogszuvasodás megelőzés

További fontos tudnivalók

  • Anyatejes táplálás: Az anyatejben lévő tejfehérjék védőréteget képeznek a fogfelszínen, így kifejezetten jótékony hatásúak. Az anyatej egy másik összetevője, az immunglobulin-A, ami szintén fogvédő hatású. Amíg tehát a baba kizárólag anyatejet kap, nincs annak a veszélynek kitéve, hogy elromlanak a fogai.
  • Táplálkozás: A fogak előbújásának pillanatától szülőként nagy felelősségünk van abban, hogy mivel és hogyan itatjuk és etetjük a kicsiket. Cumisüvegből történő itatásra csak tiszta „babavizet”, vagy szűrt vizet használjunk. A cukros babateákat, gyümölcsleveket felejtsük el. A baba megnyugtatására soha, semmilyen körülmény között ne adjunk cukorba vagy mézbe mártott cumit.
  • Fogínyvérzés: A tejfogak ápolását nem szabad félvállról venni, mondván, hogy ezek még nem maradó fogak! Ha a fogmosás során feltűnhet, hogy gyermeked érzékenyen reagál a kefe érintésére. Ennek oka, hogy túl sok baktérium gyűlt össze a baba szájában. Egy életkorának megfelelő fogkrémmel, rendszeres és alapos fogmosással ez a probléma orvosolható és a vérzés általában pár napon belül megszűnik. Ha ez nem történne meg, akkor mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni és utána járni, hogy milyen egyéb betegség okozhatja a fogínyvérzést.
  • Szájvíz: Ép fogazatú, szuvasodásra kevéssé hajlamos gyermek esetén nem javasolt a szájvizek rendszeres használata. Kúraszerűen szoktuk javasolni gyulladás, szájsebészeti beavatkozás után őket. Amennyiben valaki rendszeresen használ szájvizet, érdemes alkoholmenteset választani, a nyálkahártya-irritáció elkerülése érdekében.
  • Fogorvosi ellenőrzés: Fontos, hogy az első fogorvosi ellenőrzés 1 éves korban ajánlott, majd három éves kor után félévenkénti kontroll szükséges. Akkor is tegyünk egy ismerkedő látogatást a fogorvosnál, ha nem látunk semmiféle elváltozást a pici fogain. Fogjuk fel ezt kalandnak, ahol a gyerek kipróbálhatja a liftezős széket, megnézegetheti az eszközöket és persze összebarátkozhat a fogorvossal.

tags: #fogtisztito #6 #honapos #babaknak