A 14 hónapos baba dührohamainak okai és kezelése

A szülők életében szinte elkerülhetetlen, hogy gyermekük dühkitöréseket és hisztériákat éljen át. Ezek az intenzív érzelmi állapotok, amikor a gyermek hangos tiltakozással, sírással, olykor földhöz csapódva, rugdalózva vagy kiabálva fejezi ki frusztrációját és haragját, gyakran ijesztőek lehetnek.

A dührohamok a gyermek fejlődésének normális részét képezik, de életük minden szakaszában eltérőek. Az életkor növekedésével (6-7 éves kortól) a dühkitörések jellemzően ritkulnak, helyettük a szóbeli önkifejezés, együttműködés és megegyezés lép előtérbe.

Miért hisztizik a 14 hónapos baba?

A 14 hónapos gyermek még nagyon fiatal ahhoz, hogy szavakkal fejezze ki összetett érzéseit. Ekkoriban az érzelmi központja (limbikus rendszer) „átveszi az irányítást” az agyában, és a tudatos viselkedés szabályozásáért felelős területek (frontális lebeny) háttérbe szorulnak. Ezért nem hatnak ilyenkor a logikus érvek vagy a rákiabálás.

A dackorszak, amely körülbelül a 2 éves kor körül kezdődik, során a kisgyermek új szintre lép az önállósodásban, felfedezi saját akaratát, és harcol annak érvényesítéséért. Ennek egyik eszköze a „nemet mondás”. Fejlődő ügyessége és motoros képességei egyre több mindenre képessé teszik, ami örömteli, de még nem tudja felmérni saját korlátait. A verbális kifejezőkészsége messze elmarad a beszédértéséhez képest, emiatt pedig belső állapotainak kommunikálására nincsenek meg a fogalmai és szavai. Mindez frusztrációt és stresszt okoz számára.

Gyakori okok, melyek dührohamokhoz vezethetnek:

• Fáradtság és éhség: A kisgyermekek gyorsan ingerlékenyek lehetnek, ha fáradtak vagy éhesek.
• Túl sok inger: Zaj, fények, társas ingerek könnyen túlterhelhetik a gyermeki idegrendszert, ami „vészüzemmódba” kapcsolhatja az agyat. Vannak gyerekek, akik bizonyos ingerekre sokkal érzékenyebben reagálnak, mint társaik.
• Érzelmek kifejezésének nehézsége: Ha egy gyermek nem tudja felismerni és megnevezni az érzelmeit, nincs kapaszkodója azok kezeléséhez sem.
• Túlzott megfelelési vágy: Sok „jó gyerek”, aki napközben csendes és együttműködő, otthon dühkitöréssel reagál a legkisebb nehézségre. Ennek oka lehet, hogy az iskolában vagy óvodában túlságosan igyekszik megfelelni, és elfojtja a feszültséget - amit este, biztonságos környezetben kienged.
• Alváshiány: Nemcsak fáradtságot okoz, hanem csökkenti az agy érzelemszabályozó képességét.
• Mozgáshiány: Ha nem mozog eleget, nincs tér szabad játékra vagy „kiszellőztetésre”, a feszültség bennreked az idegrendszerben, és idővel robban.
• Frusztráció a korlátok miatt: A növekvő frusztráció a korlátok miatt, és a vágy, hogy saját maguk csinálják meg a dolgokat, szintén gyakori ok.
• Szociális interakciók: A megnövekedett szociális interakciók ebben a korban gyakran konfliktusokhoz vezetnek társaikkal szemben, mivel a gyerekek még mindig tanulják, hogyan kezeljék mások érzelmeit és vágyait. Az olyan összetett érzelmek kezelése, mint a féltékenység, a csalódottság és a harag, kihívást jelenthet, és gyakran dührohamokhoz vezethet.

Hogyan reagáljunk a dührohamokra?

A düh és a harag természetes érzés, mindannyian dühbe gurulunk időnként. Engedjük meg gyermekünknek is, hogy kifejezze a haragját! A dühroham kezelésének egyik legfontosabb része nem maga a „roham” ideje, hanem az, ami előtte és utána történik.

1. Maradjunk nyugodtak és jelen:

• Maradjunk higgadtak: Ez talán a legnehezebb, mégis a leghatásosabb lépés. Ha mi is elveszítjük a kontrollt, a gyermek nem tanul mást, csak azt, hogy a feszültség robbanáshoz vezet. A nyugodt szülő mellett a gyermek is nagyobb biztonságban érzi magát, ezért előbb-utóbb meg fog nyugodni.
• Ismerjük el a gyermek érzéseit: „Látom, hogy most nagyon dühös vagy.” „Most úgy érzed, igazságtalanság történt.” Ettől a gyermek megéli, hogy elfogadjuk aktuális állapotát, és idővel ő maga is tudatára ébred, mi zajlik benne.
• Legyünk fizikailag és érzelmileg elérhetőek: Álljunk a gyermek mellé (de ne fölé), és mondjuk: - „Itt vagyok.” Legyünk közel, hogy támogatást és megnyugtatást nyújtsunk. Ne zárjuk be a gyereket egyedül egy szobába.
• Ne vitatkozzunk és ne magyarázzunk: Amíg a hiszti tart, ne kezdjünk el kérdezősködni vagy magyarázni, mert a gyermek érzelmei sodrásában van, és nem képes figyelni.
• Ne kiabáljunk: Ne versenyezzünk hangerőben a gyerekkel, ha kiabál. Ez csak fokozhatja a dührohamot. A mély, nyugodt, halk, tiszta és határozott beszéd mindig hatékonyabb, mint a kiabálás.

2. Határok és következetesség:

• Világos szabályok: A szabályok legyenek világosak, ne érzéseinktől, fáradtságtól, hangulatunktól függjenek. Határozzuk meg az egyértelmű viselkedési szabályokat, és magyarázzuk el neki, mi fog történni, ha megszegi ezeket. „Ha ma nem hagyjuk el békében a parkot, holnap nem megyünk vissza oda.” És persze legyünk következetesek.
• Kínáljunk választási lehetőséget: Szigorú parancsok helyett jó választásokat ajánljunk fel két elfogadható lehetőség közül. Például - „Kék vagy piros inget szeretnél?”
• Kerüljük a hirtelen változtatásokat: Tájékoztassuk a gyereket előre, ha valami megváltozik, vagy amikor ideje befejezni egy adott tevékenységet, hogy segítsünk neki alkalmazkodni a változáshoz. A strukturált napirend csökkenti az idegrendszeri bizonytalanságot. Ha a gyermek tudja, mi következik, kevesebb stresszhatás éri.

3. Segítség a dühroham után:

• Beszélgessünk arról, ami történt: Ha a hiszti elmúlt, akkor lehet beszélgetni! Ha a gyerekével a dühroham okairól beszél, az segíthet neki jobban megérteni az érzéseit, és azt, hogy hogyan fejezheti ki azokat elfogadható módon.
• Segítsünk a kifejezésben: Ha arra ösztönözzük a gyerekét, hogy szavakkal fejezze ki érzéseit, javíthatja verbális kommunikációs képességét, és csökkentheti a frusztrációt.
• Tanítsuk meg az érzelmek szabályozására: Próbáljuk megtanítani gyermeket olyan stratégiákra, amelyekkel kontrollálni tudja érzéseit. „Látom, hogy dühös vagy. Nem baj, ha így érzel. Én is dühös vagyok néha, de képzeld el, hogy milyen lenne, ha anya is sikoltozna és a földhöz vágná magát. Ettől szomorú lennél, nemigaz? Tudod, mit csinálok, amikor dühös vagyok? Veszek tíz mély levegőt.”
• Tanítsuk meg elfogadni a helyzetet: Ez a tökéletes alkalom, hogy megtanítsa a gyerekének, hogy nem minden lehet úgy, ahogyan ő azt elképzelte. Tudassuk vele, hogy megértjük őt.
• Játsszunk kooperatív játékokat: Szórakoztató és hatékony módszer az olyan játék, ahol a gyerek átveheti a szülő szerepét, vagy fordítva.

A szülői hozzáállás fontossága

A szülő önmagán keresztül tanít a legtöbbet - nem a szavával, hanem a viselkedésével. Élő példa arra, hogyan lehet haragot, csalódást vagy félelmet átélni, kezelni. Nem csak érzékenység, hanem tudatosság is szükséges: a nagy európai longitudinális vizsgálatok bizonyították, hogy ott, ahol a szülők stabil, kiszámítható, szeretetteljes közeget teremtenek - mindamellett következetes szabályokat is alkalmaznak -, nagyságrendekkel kevesebb a tartóssá váló, szélsőséges dühkitörés.

A frusztrált szülő nem tud jó szülő lenni, ezért ha éhesek vagyunk, együnk, ha fáradtak vagyunk, pihenjünk. Ne feledjük, hogy az agresszivitás mindig valamilyen hiányérzetet takar! A gyerekeknek szükségük van arra, hogy elmondhassák, hogy valamiben hiányt szenvednek, meg kell osztaniuk a félelmeiket, a haragjukat és a szomorúságukat velünk, a szüleikkel.

Mikor forduljunk szakemberhez?

Bár a dührohamok a legtöbb esetben a felnőtté válás természetes velejárói, vannak esetek, amikor segítséget kell kérni. Fontos: nem „kudarc” az, ha szakemberhez fordulunk.

Andy C. Belden és kollégái kutatásai alapján öt figyelmeztető jel utalhat arra, hogy a gyermek dühkitörései mögött pszichológiai problémák húzódnak meg:

1. Agresszió a nevelő, tárgyak, esetleg mindkettő iránt: Ha az elmúlt 10-20 hiszti több mint felénél ez előfordult, az arra utal, hogy gyermekének destruktív személyiségzavara van.
2. Önbántalmazás: A depressziós gyerekek, illetve azok, akiknél a depresszió a destruktív személyiségzavarral keveredik, sokkal nagyobb valószínűséggel harapják vagy karmolják magukat, esetleg verik a fejüket a falba vagy rugdosnak kemény dolgokat azzal a céllal, hogy megsértsék a lábukat, mint a többiek.
3. Gyakori dühkitörések: Azok a gyerekek, akiknek havi 10-20 dühkitörése van otthon, vagy napi ötnél több házon kívül, azt jelzi, hogy a gyermeknek komoly problémái vannak.
4. Elhúzódó kitörések: Egy olyan gyerek azonban, akinek a hisztije több mint 25 percig tart, komoly gondokkal küzd. Egészséges gyereknél is előfordulhat, hogy egy dühkitörése akár egy órán át is elhúzódik, de a következő már csak 30 másodpercig tart. Az érzelmileg sérült gyerekeknél az esetek 90 százalékában több mint 25 perces dührohamokkal kell számolni.
5. Képtelenség a hiszti utáni megnyugvásra: A beteg gyerekek képtelenek egyedül megnyugodni, mindig külső segítségre van szükségük ahhoz, hogy lehiggadjanak.

Ha a dühkitörések mögött idegrendszeri túlterheltség, auditív érzékenység vagy stressz feldolgozási zavar áll, a klasszikus nevelési módszerek - magyarázat, következetesség, jutalmazás - önmagukban nem elegendőek. Ilyenkor olyan megközelítésre van szükség, amely fiziológiai szinten nyúl bele a probléma gyökerébe. Az AStOP (Auditív Stresszt Oldó Program) egy hazai fejlesztésű, Szűcs Rita által kidolgozott, pszichoakusztikai alapokon nyugvó eljárás, amely zenei hanganyagok és „színes zajok” kombinációjával segít harmonizálni a gyermek idegrendszeri működését. A hanganyagokat napi 20 percben, általában 10 napos blokkokban kell hallgatni.

tags: #14 #honapos #baba #duhroham