Felkészítés a szülésre és az első életévre

A várandósság kilenc hónapja csodálatos időszak, tele várakozással és készülődéssel. Aki ezen az úton végigkísérte az "Az a 9 hónap" című könyvet, az bizonyosan örömmel forgatja majd a folytatást is, ami "Az első 12 hónap" címmel jelent meg. Ez a vaskos kötet rengeteg hasznos információval szolgál az élet első évének kihívásairól és örömeiről.

Felkészülés a szülésre: Tudnivalók és tévhitek

Szerencsére manapság egyre több szülő figyel arra, mit ad a babának, és igyekszik elkerülni a táplálékallergiák kialakulását. Ezért aztán sok baba nem kap idő előtt tejet, tojást és -ha a kicsi arra érzékeny- lisztet tartalmazó ételeket sem.

Vannak olyan tévhitek, amiket állandóan visszahallok, holott számtalan helyen megcáfolták már őket. Az egyik ilyen, hogy ha az anyukának kicsi a hasa, akkor kicsi a baba, illetve, hogy nagy pocakban csak nagy baba lehet. Ijesztő, de szerencsére csak átmeneti jelenség a várandósság alatt, amikor az anyuka nehezen veszi a levegőt. Ilyenkor amellett, hogy megijed a fulladás lehetőségétől, attól is fél, hogy a babának valami baja esik.

A méh természetes állapotában is naponta többször összehúzódik, akkor is, ha nem vagyunk terhesek. Várandósan azonban a nagy pocak miatt jobban érezzük a méhizomzat összehúzódását, ami ijesztő lehet, hiszen minden várandósoknak szóló könyvben azt olvashatjuk, hogy a pocak keményedése a szülés megindulásának jele lehet.

Anya és baba szülőszobában

Az otthoni környezet biztonsága

Múltkor a védőnői irodában megakadt a szemem egy szórólapon. A szórólap a házastársi kapcsolatról szólt, a párkapcsolat erősítéséről, arról, hogy hogyan kell megőrizni, ápolni a házastársi kapcsolatot a babázás első éveiben is.

Így ősz elején a legtöbb háztartásban meg kell küzdeni minimum a megjelenő hangyafalkákkal, de a molylepkék és társasházakban a csótányok sem ritkák. A babák/kisgyermekek viszont a földön kúsznak-másznak, ami megnehezíti a megszokott rovarírtási módszerek alkalmazását.

A baba felszerelése: Praktikus tanácsok

Közeledik a hideg idő, így minden anyukában felmerül a kérdés, mennyire öltöztesse fel a babát. Ma ugyan délben legalább 20 fok volt, én rövidujjúban, a gyerekek hosszú ujjú pólóban, kabát nélkül szaladgáltak, de a játszótéren minden gyerek már sapkában és dzsekiben volt.

Egyik olvasóm nagyon jó kérdésekkel keresett meg: arra volt kíváncsi, hogy érdemes-e olyan babakocsit venni újszülöttnek, ami nem teljesen vízszintesre dönthető (150 fokban dönthető), illetve milyen autósülést, hordozót, valamint kengurut és hordozókendőt válasszunk, hogy a baba hátának a legjobb legyen.

Babakocsik és babahordozók

A szoptatás pszichológiája és gyakorlata

Mi a jó a babának? Nagy a kísértés, hogy amikor a kicsi már eszik húst, akkor felvágottat is adjunk neki, hiszen ez így sokkal praktikusabb megoldás.

Hogyan hat a psziché a szoptatásra? Csökkentheti-e az anyatej mennyiségét a stressz? Lehet, hogy nem teákra és csodaszerekre van szükség a sikeres szoptatáshoz, hanem valami egészen másra? Ezt a témát járjuk most körbe.

A szoptatásnál mi sem egyszerűbb: az első időszakban minél többet kell igény szerint szoptatni és minden kialakul. Vagy mégsem? Természetesen ez sem ilyen egyszerű. Nagy a szerepe tehát annak, hogy reális képet kapjanak az anyukák arról, milyen a szoptatás, és arról, hol kérhetnek segítséget.

1. Ha a szoptatást úgy éled meg, mint egy teljesítményt, egy bizonyítékot arra, milyen jó anya vagy, akkor a nehézségek nagy csalódást okozhatnak a számodra és állandó önmarcangoláshoz vezetnek: „Most jól evett a babám - jó anya vagyok.”

2. Akinek kevés az önbizalma, nem bízik benne, hogy a szoptatás egyszerű lesz és ő is képes rá, ha pedig bármi gond adódik, akkor képes lesz megoldani azt, az általában mások véleményét kéri, rengeteget olvas, tájékozódik - és folyton bizonytalan. Ha mások véleménye, tanácsai, tippjei alapján akarsz eligazodni, azzal még jobban összekavarhatod a dolgokat.

3. A stressz nem feltétlenül rossz dolog, lehet jó is. Önmagában az aktív életmód nem lehet gátja a szoptatásnak, kivéve persze, ha vállalhatatlan, a baba korának nem megfelelő tempót próbálsz erőltetni. Maga a szoptatással, az anyatej mennyiségével, a baba hízásával kapcsolatos aggódás is okozhat stresszt: „Most miért sír? Biztosan még éhes.”

4. Talán sokak számára furcsa erről beszélni, de a szoptatás intim együttlét és bizony manapság sok nő számára furcsa és ciki ez a fajta kapcsolat.

1. Örökbefogadó anyukák is képesek tejet termelni, ha rendszeresen fejnek és közben a babára gondolnak, és a szoptató anyukák nagyobb mennyiséget fejnek úgy, ha közben a babával együtt töltött. Sok anya tudja azt is, hogy gyakran elég csak a babára gondolnia és megindul a tej.

2. A legjobb módja annak, hogy a baba és az anyuka is rátaláljon az ösztöneire: a testközelség. Az első napokban különösen nagy szükség van arra, hogy az anya érezze a baba közelségét és az újszülött is az anyáét, hiszen ilyenkor ismerik meg egymást.

3. Különösen az első időkben fontos, hogy ne legyen más ott, amikor szoptatsz, ne menjen a tévé, ne szóljon a rádió stb. Találd meg azt a testhelyzetet és szobát, ahol a leginkább csak egymásra tudtok figyelni.

Noha a szoptatás, a tejelválasztás testi folyamat IS, a lelki tényezőknek legalább akkora szerepe van az anyatej-termelésben és a szoptatás sikerében, mint a testieknek.

Miért védi a szoptatás az anya mentális egészségét?

Segítség a mindennapokban

Egyre több olyan anyukával találkozom, akinek távol élnek a rokonai, vagy ő maga él távol a rokonoktól, így aztán nincs aki segítségére lenne a szülés utáni hetekben.

A szoptatásnak fogamzásgátló hatása van, ez azonban nem örökérvényű, ezért szoptatás mellett is oda kell figyelni a megfelelő fogamzásgátló módszerek alkalmazására. Előfordulhat a szoptatás során olyan eset, hogy a kicsi számára nem túl kevés, hanem éppen ellenkezőleg, túl sok az anyatej.

Habár az ügyeletes orvosnál is lehet szülni, Magyarországon az anyukák többsége választott orvosnál szeretne szülni. 2 hónaposan a baba már igazi társasági lény.

Érdekes elméletet hallottam a minap egy gyermekorvostól, ezt szeretném most veletek megosztani.

Félsz a szoptatástól? Mindig kevésnek érzed a tejed? Hogyan szabadulhatnál meg a babatáplálással kapcsolatos félelmeidtől? Katt ide a válaszért!

Baba és anya ölelkezik

Miért védi a szoptatás az anya mentális egészségét?

tags: #vida #agnes #az #anyakat #a #szulesig