Vetélés utáni gyászfeldolgozás: Támogató csoportok és rituálék a gyógyulásért

A terhesség elvesztése, különösen a vetélés, az egyik legmegrázóbb és legkevésbé elismert veszteség, amivel egy nő - és párja - szembesülhet. Amikor a reményteljes várakozást hirtelen felváltja a semmi, a csend és az üresség, az ember könnyen egy érzelmi mélypontra kerülhet. Ez a fájdalmas veszteségélmény az édesanyát és édesapát egyaránt megviseli, mégis a gyász tabuja talán a babaelvesztés gyásza esetén a legerősebb a mai társadalmunkban.

A vetélés sokkal több, mint egy testi esemény. Egy álom, egy jövő, egy család ígéretének elvesztése. Mire a terhesség tudatosul, a leendő szülők már számtalan gondolatot, reményt és tervet fűztek ahhoz az apró lényhez, amely bennük növekedett. Amikor ez a fejlődés hirtelen megszakad, a veszteség valós és mély, még akkor is, ha a külvilág számára „nem is volt még igazi baba”. A vetéléshez fizikai és lelki trauma is társul. A hormonális változások, a test reakciója, a kórházi élmény mind hozzájárulnak a kialakuló krízishez. Lelki szinten pedig a bűntudat, a szégyen, a harag, az üresség és az értelmetlenség érzése gyakori. A gyász, amely egy születendő gyermek elvesztése után jelentkezik, sok szempontból egyedi. Nincs hagyományos temetés, nincs sír, nincs nyilvános búcsú.

A gyász stádiumai vetélés után

A gyász stádiumait Elisabeth Kübler-Ross határozta meg: a pszichológus szerint a gyászfolyamatban a tagadás, a harag, az alkudozás, a depresszió és az elfogadás követik egymást. Egy vetélés után a nők is ugyanezeken a stádiumokon mehetnek keresztül, ám előfordulhat, hogy “visszaesnek” egy korábbi szakaszba, majd újra előbbre lépnek. Fontos tudni, hogy nem minden nő megy át az összes fázison, illetve egy-egy fázis hossza egyénenként eltérő. Nagyon kiemelendőnek tartom, hogy minden létező érzés, amit egy vetélésen átesett nő érez, az helyénvaló, nem kell miatta bűntudatot érezni. A gyászmunkában nincs jó vagy rossz út a veszteség kifejezésére, megélésre.

Sokk és tagadás

Mintha az egész világ összeomlana, olyan hallani az ultrahangon, hogy nincs többé szívhang, vagy megtapasztalni az erős vérzést. Ezt a sokkot tagadás követi: hogyan lehet ez egyáltalán lehetséges? Biztosan rossz a vizsgálat! Teljesen normális, ha újra és újra megerősítést várunk, mert még bennünk él a remény, hátha tévedés történt. Sok nőnél sajnos bizonyos tünetek is megmaradnak, ami még nehezebben elfogadhatóvá teszi a vetélés tényét. Sok nőben él egy halvány reménysugár, hogy az orvos tévedett és mégsem vetéltek el. Elmennek egy másik orvoshoz, hogy megcáfolja a diagnózist, esetleg órákat töltenek az érzett tünetek egyéb magyarázatát kutatva.

Harag

Miért én? Miért az én kisbabám? Miért velünk történik ez? Hiszen mindent jól csináltam, vitaminokat szedtem, nem cigiztem, orvoshoz jártam… Ez nem igazságos! Van, aki saját magára mérges, mert úgy gondolja, ha máshogy tesz valamit, akkor megmaradt volna a terhesség. Mások a párjukra haragszanak, mert nem elég megértő vagy nem elég szomorú, esetleg a barátaikra, ismerősökre, mert nekik gyerekük születhet. Ezek a reakciók egyáltalán nem logikusak, és valójában nem személyekre, hanem magára a helyzetre haragszunk. Ez teljesen normális reakció, ám fontos megérteni, hogy ne azokra az emberekre irányítsuk a haragunkat, akik valójában támogatni szeretnének minket. Elképzelhető, hogy szeretnének egyedül maradni. Nem akarnak senkit látni, senkivel beszélni - még a társukkal sem. Ilyenkor lehet, hogy valaki mást hibáztat a vetélés miatt. Sok nő az orvost okolja, mert szerinte észre kellett volna vegye a vetélés korai jeleit, és akkor talán megakadályozhatta volna azt. Lehet, hogy a partnert vagy saját magát hibáztatja. Csalódottságot érezhet a kórházi dolgozók vetéléshez való hozzáállása miatt. Idegesítő lehet a barátok vagy a rokonok hozzáállása, a véletlenül elejtett, károsnak ítélt, de egyébként segítőnek szánt megjegyzéseik.

Alkudozás

Ebben a szakaszban a hibák kijavítására koncentrálunk, igyekszünk “biztos megoldást” találni arra, hogy többet ne fordulhasson elő velünk, ami történt. Van, aki teljesen megváltoztatja az étkezését, száműzi a kemikáliákat az otthonából, sőt megszakítja a kapcsolatot azokkal az ismerősökkel, akiket “negatívnak” tart. Azonban a vetélések jó részére tulajdonképpen nincs magyarázat, nem lehet előrejelezni vagy megelőzni ezeket (természetesen sokat tehetünk azért is, hogy minél kisebb legyen ennek az esélye, de “tutibiztos” módszer sajnos nincs). Ha hívő, akkor ilyenkor alkudozik a felsőbb hatalommal, a mielőbbi teherbe esésért és azért, hogy az a baba maradjon is meg, ezekért akár cselekedeteket is felkínál. Erre az időszakra jellemző lehet, hogy azonnal megpróbál valaki újra teherbe esni, ám ha a dolgok nem mennek a terv szerint, csak tovább nőhet a szomorúság és a frusztráció. Ebben a fázisban kezdi meg a kivizsgálásokat a következő terhesség sikeressége érdekében. Megfordul a fejében, hogy egyáltalán lehet-e valaha gyereke. Elképzelhető, hogy győzködi magát, hogy nem is akar igazán gyereket, esetleg a vetélés büntetés valamiért. Próbál újra teherbe esni, de ha nem történik meg olyan gyorsan, ahogy elképzelte, akkor megijed, hogy talán nem is lehet újra várandós.

Szomorúság és depresszió

Ilyenkor tudatosul a nőben, hogy valójában mekkora veszteség érte és hogy már semmit nem tehet, a múlt megváltoztathatatlan és a jövő is bizonytalan. Ez a szakasz gyakran elvonulással, elszigetelődéssel, mások teljes elutasításával jár, sokszor úgy érzik, hogy ők a világon az egyetlenek, akik ilyen borzasztó fájdalmat élnek át. Motiválatlanság, gyengeség is jellemző lehet. Az, hogy milyen súlyos a depresszió, egyénenként nagyon eltérő lehet, ám ha heteken keresztül negatívan befolyásolja a hétköznapokat, mindenképpen szakemberhez kell fordulni! A vetélés okozta fájdalom még mindig jelen van, de már enyhült, nem olyan intenzív érzés, mint az elején. Vissza tud tekinteni és még mindig szomorú, de már sokkal könnyebben kezelhető. A terhesség elvesztése, különösen a vetélés, az egyik legmegrázóbb és legkevésbé elismert veszteség, amivel egy nő - és párja - szembesülhet. Amikor a reményteljes várakozást hirtelen felváltja a semmi, a csend és az üresség, az ember könnyen egy érzelmi mélypontra kerülhet. Ebben a nehéz időszakban sokan érzik magukat elszigetelve, magányosan, miközben a társadalom gyakran nem ad teret ennek a speciális gyásznak.

Elfogadás

A veszteség súlya idővel egyre könnyebb és könnyebb lesz, napok telhetnek el úgy, hogy nem is gondolunk a vetélésre, ez azonban bűntudattal és önváddal is együtt járhat. Ez teljesen természetes, mint ahogy az is, hogy akár visszaléphetünk egy korábbi szakaszba. Nincs előírás arra, hogy valakinek mennyi idő alatt kell feldolgoznia a vetélést. Sokszor a hallgatásba burkolódzunk, mert amikor mesélünk a minket ért traumáról sokszor olyan reakciót kapunk akarva akaratlanul ami inkább árt mit használ. A vetélés tényére főleg a korai szakaszban nem várt tanácsokat kapunk (tisztelet a kivételnek) mintha mindenhonnan arról akarnának meggyőzni, hogy az nem történt meg, ne vedd túl komolyan. Tudod, lesz másik, nem is volt még gyerek. Az én életemben, pedig jó párszor végig éltem mindig ez volt a legnehezebb, hogy úgy kellett gyászolnunk, hogy tudtuk senki nem ért meg igazán minket. Kívülről nem tűnik olyan nagy ügynek elveszíteni egy pár hetes terhességet, tudom persze, hogy a vetélés az élet része ahogy a születés is. Pont ezért is nehéz gyászolni mert a születésnek van egy rituáléja ahogy a halálnak is, de a vetélés valahol külön kategória. Hogyan lehetne gyászolni egy meg nem született gyermeket amikor a szülein kívül ő nem létezett senkinek? A probléma abban rejlik, hogy gyakran nem beszélünk róla. A társadalom hajlamos minimalizálni a vetélés súlyát, olyan megjegyzésekkel, mint „Majd lesz másik” vagy „Még szerencse, hogy az elején történt”.

A vetélés utáni gyász egyedisége és a társadalmi elszigeteltség

A vetélés a kapcsolatra is nagy terhet tesz, egymáshoz is fontos visszatalálni. Igazi recept nem létezik a gyász megélésére és lezárására én is tudom! De ha csak egy pár irányt kipróbál az ember, utólag jön rá, hogy mennyire fontos a lezárás. Az új kezdethez szükséges a vég is. Az elszigetelődés az egyik legnagyobb kihívás a vetélés utáni gyászban. Sokan úgy érzik, nincs kivel beszélniük, vagy ha megpróbálnak, falakba ütköznek. A barátok és családtagok, még a legjobb szándékkal is, gyakran tanácstalanok, és nem tudják, hogyan támogassák a gyászolót. Előfordul, hogy a pár tagjai is eltérően gyászolnak, ami feszültséget okozhat a kapcsolatban. A nők gyakran mélyebb, érzelmesebb módon élik meg a veszteséget, míg a férfiak hajlamosabbak elfojtani érzéseiket, és az „erős” szerepét felvenni a partnerükért, ami hosszú távon mindkét fél számára káros lehet. A közösségi média és a mindennapi élet tele van terhes nőkkel és újszülöttekkel kapcsolatos képekkel és történetekkel, ami folyamatosan felszakítja a sebeket. A vetélésen átesett nők gyakran érzik magukat kívülállónak ebben a „boldog anyaság” világában, ami tovább erősíti az elszigeteltségüket és a fájdalmukat. Az egyedüllét érzése, a meg nem értettség, a kimondatlan fájdalom olyan terhet jelenthet, amely hosszú távon súlyos depresszióhoz, szorongáshoz, vagy akár poszttraumás stressz szindrómához is vezethet.

A társadalomban él egy olyan tévhit, amely szerint egy kisebb terhesség elvesztése kevésbé fájdalmas. Jelenlegi kutatások alapján nem tudunk összefüggést kimutatni a terhességi hetek száma és a gyász intenzitása között. Egy baba elvesztése önmagában is hatalmas fájdalmat okoz, de a gyászoló szülők helyzetét tovább nehezíti a társadalom többségének viszonyulása a perinatális gyászhoz. A „te még fiatal vagy, majd születik másik babád” közhelyek, melyet vigaszként szánnak, csak bűntudatot keltenek a szülőkben, hogy miért fáj nekik ez annyira, miért nem tudnak a jövő felé fordulni. Sok esetben a tabusítás, a fájdalom lekicsinylése és az illegitimnek tartott gyász miatt a szülők egyedül maradnak érzéseikkel, elszigetelve, megtartó közeg nélkül. A szülők sokszor magukra maradnak az óriási fájdalommal, ürességgel, hiánnyal. Szertefoszlanak álmaik, vágyaik, az ideális jövőbe vetett hitük. E traumatizáló életesemény során meghatározó, hogy milyen segítséget kapnak az egészségügyben, tágabb családi, baráti körben egyaránt.

Gyászfeldolgozó csoportok szerepe a gyógyulásban

A gyászfeldolgozó csoportok kifejezetten arra lettek létrehozva, hogy biztonságos, támogató környezetet biztosítsanak azoknak, akik hasonló veszteséget éltek át. Ezek a csoportok olyan menedéket jelentenek, ahol a gyászoló nő (és néha a férfi is) végre levetheti az álarcát, és őszintén beszélhet a fájdalmáról anélkül, hogy attól kellene tartania, hogy elítélik, meg nem értik, vagy elbagatellizálják a szenvedését. A csoportterápia ereje abban rejlik, hogy a résztvevők ráébrednek: nincsenek egyedül. Látják, hogy mások is hasonló utat járnak be, hasonló fájdalmakkal és kihívásokkal küzdenek. Ez az egyetemes tapasztalat hihetetlenül felszabadító lehet, és segít áttörni az elszigeteltség falát. A csoportban, egy támogató sorstársi környezetben elindulhat az adaptív gyászfeldolgozás. Az érzésekkel való szembenézéshez erő és bátorság szükséges, de egy biztonságos légkörben megtörténhet a fájdalom és a mély állapotok megélése és a fokozatos továbblépés egyaránt.

A csoportterápia előnyei

• Biztonságos és bizalmas tér: A csoportterápiák egyik alapvető szabálya a titoktartás. Minden, ami a csoportban elhangzik, ott is marad. Ez a bizalmi légkör teszi lehetővé, hogy a résztvevők nyíltan és őszintén megosszák legbelső félelmeiket, gondolataikat és érzéseiket. Nincs ítélkezés, csak elfogadás és empátia.
• Megosztás és kapcsolódás: A csoporttagok felváltva osztják meg történeteiket, érzéseiket és tapasztalataikat. Hallani mások hasonló élményeit, és tudni, hogy valaki pontosan érti, min mész keresztül, elmondhatatlan megkönnyebbülést jelent. Ez a közös tapasztalat mélyebb, hitelesebb kapcsolatokat teremt, mint a felszínes szimpátia. Az egymáshoz való kapcsolódás élménye elősegíti annak megélését, hogy nincsenek egyedül ebben a helyzetben, más is az érzelmek kavalkádját éli át nap mint nap és nem megy gyorsan, felszólításra a gyógyulás, mint ahogy azt a környezetük elvárná.
• Érvényesítés: Talán az egyik legfontosabb ajándék, amit egy gyászfeldolgozó csoport adhat, az érvényesítés. A csoportban mindenki elismeri, hogy a vetélés utáni gyász valós, mély és jogos. Az a mondat, hogy „A babád valóságos volt”, „A veszteséged érvényes” hihetetlenül felszabadító lehet azok számára, akiknek a környezetükben mások ezt nem ismerték el.
• Coping mechanizmusok és eszközök: A szakember vezetésével a csoport tagjai új megküzdési stratégiákat sajátíthatnak el. Ez magában foglalhatja az érzelmek azonosítását és kezelését, a stressz csökkentését célzó technikákat, az öngondoskodás fontosságát, vagy akár a gyászhoz kapcsolódó emlékőrző rituálék kidolgozását.
• Professzionális vezetés: A képzett csoportvezető biztosítja, hogy a beszélgetések produktívak és támogatóak maradjanak. Kezeli a csoport dinamikáját, beavatkozik, ha valaki túl sok teret foglal el, vagy ha valaki elakad a fájdalmában. Segít a nehéz érzések megnevezésében, értelmezésében, és a gyászfolyamat egyes szakaszainak megértésében.
• A remény visszaállítása: A csoporttagok, akik már előrébb tartanak a gyógyulási folyamatban, élő példái annak, hogy a fájdalom enyhülhet, és van remény a továbblépésre. Látni, hogy mások is túlélték a legmélyebb pontot, és újra képesek örülni az életnek, inspiráló és motiváló lehet.

A vendégbaba csoportok másik nagy erőssége a női sorsközösség erejének megtapasztalása, a közös kapcsolódások gyógyító hatása. A gyászolók legitimitást kapnak egymástól és a csoportvezetőktől a negatív érzések átélésére és kifejezésére egyaránt, ami megkönnyebbülést és a szabadság bizonyos fokú megélését hozza. A megértés, elfogadás megtapasztalása, az érzéseik figyelmes meghallgatása feszültségoldó erővel bír. A csoportfolyamat során többször megfogalmazódik egy ilyen sorsközösség támogató, megtartó ereje. Bármilyen típusú veszteség éri az embert, az érzésekkel való szembenézés és a gyászmunka elvégzése elengedhetetlen az egészséges működésünk fenntartásához. A gyászfeldolgozó csoportokban való részvétel egy alternatíva a számos segítési lehetőség közül, ahol a gyászolók „kifájhatják” magukat.

Kinek ajánlott a gyászfeldolgozó csoport?

A gyászfeldolgozó csoportok bárkinek ajánlottak, aki vetélésen, halvaszületésen vagy csecsemőhalálon esett át, és úgy érzi, szüksége van lelki támogatásra. Ez magában foglalja a nőket, a férfiakat, és egyes speciális csoportokban a párokat is. Fontos megjegyezni, hogy nem kell súlyos depresszióban szenvedni ahhoz, hogy valaki részt vegyen egy ilyen csoportban. Az általunk vezetett csoportok a Napfogyatkozás Egyesület által ajánlott tematikát követik. A tíz alkalomból álló, kétheti rendszerességgel, magánszervezés keretében megvalósuló, két órás csoportfoglalkozások a veszteségfeldolgozással együtt egy belső önismereti munkát is aktivizálnak a résztvevőkben. A rendszeres találkozások és strukturális technikák elsősorban a gyásszal kapcsolatos gondolatok, érzések, tapasztalatok megosztását támogatják.

Hol találhatunk ilyen csoportokat?

• Kórházak és szülészetek: Sok nagyobb kórház vagy szülészeti osztály kínál, vagy tud ajánlani speciális gyászfeldolgozó programokat vagy csoportokat a terhesség elvesztése után.
• Online keresés és szakosodott szervezetek: Számos nemzetközi és hazai szervezet foglalkozik a vetélés és csecsemőhalál gyászának támogatásával. Például a Gyöngéd Háló, az Angyalok útján vagy a Csendes Születés.
• Közösségi média csoportok: Bár óvatosan kell megközelíteni, vannak jól moderált online támogató csoportok is, amelyek kiindulópontot jelenthetnek. Fontos, hogy „érezd” a csoportot. Ne félj több helyre is ellátogatni, mielőtt elköteleznéd magad.

Gyakori félelmek és tévhitek a csoportokról

Sokan bizonytalanok, mielőtt csatlakoznának egy gyászfeldolgozó csoporthoz:

• „Nem vagyok készen beszélni róla.” Nem baj, ha eleinte csak hallgatsz. A csoportterápiában nincs nyomás. Vannak, akik hetekig csak figyelnek, és csak akkor szólalnak meg, amikor készen állnak.
• „Félek, hogy túl fájdalmas lesz, ha folyton erről beszélünk.” Igen, a gyászról beszélni fájdalmas. De a csoportban a fájdalom megosztása enyhítheti a terhet. A csoportvezető gondoskodik róla, hogy a légkör támogató és biztonságos maradjon.
• „Már rég történt, nem illik.” A gyásznak nincs lejárati ideje. Sokan évekkel a veszteség után keresnek segítséget.
• „Nem akarom, hogy sajnáljanak.” A gyászfeldolgozó csoportok nem a sajnálatról szólnak, hanem az empátiáról, a megértésről és a támogatásról.
• „Ez azt jelenti, hogy sosem fogom elfelejteni a babámat.” A gyógyulás nem az elfelejtést jelenti.

Rituálék a gyász feldolgozásához vetélés után

A gyász érzése és a lezárásra való vágy mindenkinek alapvető joga. Soha ne próbáljuk meg a gyászoló szülőket bármilyen idős terhességről beszélünk lebeszélni a lezáráshoz szükséges lépésekről, soha ne próbáljuk meg elbagatellizálni a fájdalmukat, ha nem tudunk mit mondani vagy reagálni a veszteségükre (ami teljesen normális) csak mondjunk ennyit, hogy nem tudunk mit mondani, de itt vagyunk és meghallgatjuk a fájdalmukat, ha ez segít. Amikor a temetésről beszélünk, mint lezárás, tudjuk, hogy az soha nem az elhunytnak szól nem neki fontos, hanem azoknak, akik itt maradtak a földön. Az elmúlás tényén nem változtat a temetés, de a gyászfeldolgozásban igenis sokat segíthetett. Vetélés esetén is, hiába nem ismerhettük gyermekünket, a veszteség érzése miatt nagyon sokat segíthet a lezárás.

Sokat olvastam az interneten, hogy milyen rítusok léteznek, igyekszem összefoglalni itt, talán segítek benne, hogy mások is megtalálják a megfelelő lezárást. Úgy, ahogy te gondolod. Lehet egyedül vagy a gyászoló apával, de lehet a családdal és azon a helyen, ahol éppen szeretnétek, nincs megkötés. A helyszín lehet emlékezetes ahová jól esik majd néha visszajárni is akár, a természetben, otthon vagy egy szent helyen.

Lehetséges rituálék

1. Búcsúztató szertartás: Lehet beszélni, beszédet mondani, énekelni, gyertyát gyújtani. Az összes terhességi tesztet összegyűjtöttük egy borítékba, írtunk mindketten egymástól függetlenül egy levelet az elvesztett gyermekünknek, amit a borítékba tettünk. Mivel nem akartuk csak úgy “kidobni” itthon ezeket a nagyon fontos érzelmi eszközöket, elvittük őket egy nagyon szép helyre a Tihanyi félszigethez közel. Ott egy elszeparált csodálatos részen otthagytuk a szemetesben, majd gyújtottunk egy gyertyát a parton. A férjem hajtogatott egy papírcsónakot amire ráírtuk a nevét a kicsinek, ahogy mi hívtuk és egymást ölelve, könnyek között dobtuk a Balatonba és néztük ahogy elmossa a víz. Ez a kis rituálé nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik, tényleg olyan, mint egy temetés, pedig tudjuk végig, hogy gyermekünk valójában semmilyen látható formában nincs jelen és nem is volt. Mégis olyan érzés. Gyászoló anyaként és apaként végre tudtunk tenni valamit, kijelölni egy helyet ahová néha eljárunk és gyújtunk egy gyertyát. Erre valóak normál körülmények között a síremlékek, de ugye ebben az esetben nincs ilyen. Nekünk kell hát emléket állítani, már, akinek igénye van erre. Az ultrahang képeket nem bonyolítottuk túl én kértem a férjemet, hogy égessük el őket, nem szerettem volna kidobni őket, de látni sem bírtam a képeket. Így október 15-én a bébigyász világnapján elégettük őket. Talán ez volt a legnehezebb, ritkán zokogok annyira, mint amikor az ultrahangképeket láttam ahogy a elégeti a tűz és semmi nem marad utánuk. Ám miután elégett minden kép és jól kisírtam magam, a balatoni rituálé is megtörtént másnap, érezhető teher esett le rólam- rólunk. Bármely vetélésem után ezt a rituálét megtartottuk és mindig segített mindkettőnknek.
2. Rajzolás és alkotás: A rajzolás nagyon hasznos érzelmileg túltelített, fájdalmas időszakokban, sőt sokszor olyan dolgokat jelenít meg az ember ilyen tudatállapotban amiről nem is tud. Egyáltalán nem kell hozzá rajztudás és nem kell tudni előre azt sem feltétlenül, mit fog a kép ábrázolni. Elég hozzá egy üres papír és sok színes ceruza, zsírkréta, utána pedig jöhet az, ahova visz a kezed. Ahogy a kép megtelik részletekkel úgy fog a lelked egyre jobban megtisztulni.
3. Írás: Ez segíti letisztázni a gondolatokat, érzéseket, és jobban átengedhetővé teszi a fájdalmat. Állítólag kézzel sokkal hasznosabb írni, mint gépen, ha lehet kézzel írj és ne gondolkozz, csak írd, amit a szíved diktál.
4. Zenehallgatás és éneklés: Énekeld a dalt, ami rá emlékeztet, ami eszedbe jut akkor is, ha nincs szép hangod. Keresd meg a zenét, ami megnyugtat, ami segít kioldani a fájdalmat. Az utolsó gyermekünk tihanyi búcsúztatóján a semmiből eszembe jutott egy dal, évek óta nem hallgattam és nem is tartozik a kedvenc műfajaim közé - de eszembe jutott a homok a szélben c. dalt, első gyermekünk “dala” a gyöngyhajú lány volt. Ezek a dalok máig ha halljuk őket, mindig jól eső érzések és komoly kötődések is. A zene gyógyító ereje a rajzoláshoz mérhető.
5. Emlékfa ültetése: Fát, bokrot, virágot. Öntözgesd, vigyázz rá, nézegesd. Jól válaszd ki a helyét, akár az erdőben, akár a ház mellett, patakparton vagy bárhol, ahol jónak látod.
6. Gyertyagyújtás: Addig beszéljetek hozzá és sírjatok ameddig a gyertya ég.
7. Tematikus színezők: Számos felnőtt tematikus színező kapható a piacon, a legjobb dolog a színezésben az, hogy az ember teljesen kikapcsolódik és nem gondol semmire közben.
8. Természeti helyek látogatása: Tele az ország számos gyógyító hellyel, gyógyvízzel és önmagában lenyűgöző természeti szépséggel ahol a testi- lelki feltöltődés egyaránt elérhető a gyászoló párnak.

tags: #veteles #gyaszcsoport #csoport