A kilenc hónap, amikor kisbabát várunk, az egyik talán legörömtelibb időszak az életünkben, ugyanakkor a legfelelősségteljesebb is, hiszen ahhoz, hogy a magzat megfelelően fejlődjön, arra is oda kell figyelnünk, mit viszünk be a szervezetünkbe. A vas az anyai szervezet működésének és a magzat egészséges fejlődésének fontos eleme. A Föld egyik leggyakoribb féme, mégis kialakulhat vashiány az anyai testben, ami a pici egészségét, sőt, életét is veszélyeztetheti, ezért várandósság alatt különösen komolyan kell vennünk!
A vas igen fontos nyomelem, mely nem csak a fáradtság elkerülése érdekében hasznos, hanem bizonyos kóros állapotok, betegségek elkerülése miatt is. Éppen ezért kell odafigyelni mindenkinek arra, hogy elegendőt fogyasszon belőle, főleg akkor, ha kisbabát vár. Terhességben ugyanis lényegesen megnő a vas szükséglet.

Miért nélkülözhetetlen a vas a szervezet számára?
A vas életfontos alkotóeleme a hemoglobinnak, a vörösvértestek oxigénszállításért felelős részének. Nélküle a hemoglobin nem képes oxigént megkötni, így a vér elegendő oxigént szállítani. A vas számos fontos enzim működéséhez is szükséges. A vas alapvető szerepet játszik az oxigén-szállításban az anya és a magzat között. A fejlődő magzat az édesanyja vaskészletét használja fel a növekedéshez, saját raktárai feltöltéséhez.
A vas a vérképzéshez, a szervezet oxigénellátásához nélkülözhetetlen nyomelem. Hiánya fáradtságot, csökkent teljesítőképességet okoz, és fogékonnyá tesz a fertőzésekkel szemben. Nekünk, nőknek életünk során többször is szükségünk van fokozott mennyiségű vasra: ilyen a terhesség és a szoptatás időszaka is. A vas ezenkívül az immunrendszer, az agy és az izmok működésében is fontos szerepet játszik. Több, a sejtek anyagcseréjében részt vevő enzim alkotórésze. A vashiány éppen ezért szerteágazó tüneteket okozhat.
Vashiány és vérszegénység terhesség alatt
Vérszegénységnek (anaemiának) azt az állapotot nevezzük, amikor a vérben a haemoglobin koncentrációja a normál érték alatt van. A vashiány a vérszegénységek 80%-ának oka! A vashiányos anémiások 80%-a nő - a fokozott szükséglet, menstruáció, terhesség, szoptatás miatt. A reproduktív korban lévő nők Európában kb. 10%-a, a fejlődő országokban csaknem 50%-a vashiányos. Más források szerint az összes egészséges nő 35-58 százalékának szervezetében kimutatható bizonyos fokú hiány.
Várandósság során a szervezetben számos természetes és kórosnak is tekinthető változás történik. Ezek egyike a vérszegénység, mely a szülés idejére - még a fejlett országokban is - a várandósok 20-25%-ában kialakul. Az anémia oka 95%-ban vashiány, ritkábban folsav- vagy B12-vitamin-hiány. Általánosságban elmondható, hogy a várandósok 30-50%-a eleve alacsony vastartalékkal rendelkezik. Ennek egyik fő oka, hogy a reproduktív (szülőképes, fogamzóképes) korú nők 20-30%-ában terhesség előtt is vashiány bizonyítható. A menstruációval a vasveszteség átlagosan 20-25 mg havonta, amely 21 naponként vagy annál gyakrabban jelentkező vérzés esetén megduplázódhat (>35-40 mg). Pótlására a normális táplálkozáskor naponta felszívódó 1,5-2 mg vasmennyiség nem elégséges. Ezért nőkben a raktározott vas mennyisége kisebb, mint férfiakban, átlagosan kevesebb, mint 500 mg, gyakran kevesebb, mint 300 mg. Ezek következményeként a terhesség előtt is gyakori a vashiány-állapot. Ez a nagy vasszükséglet döntően a terhesség harmadik harmadában alakul ki. A szülés környéki vasveszteség (placenta, vérzés) 300 mg körüli. A szoptatási időben is olyan a vasszükséglet, mint a menstruációs időszakban.
Terhesség és vashiányos vérszegénység: tünetek, okok és tippek
A vashiány okai és a vas felszívódása
Szervezetünk vasfelszívó képessége nagyon korlátozott, és a vérzéses vasvesztés gyakori. Vashiányt okozhat a havi menstruációs vérzés a menopauza előtt álló nőkben, de a helytelen, túl kevés vasat tartalmazó táplálkozás is, különösen csecsemőknél, kisgyermekeknél, serdülő lányoknál és terhes nőknél. Utóbbi esetben a szükséglet is fokozott.
Férfiakban, illetve posztmenopauzában lévő nőkben vashiány általában krónikus vérvesztésre, ezen belül leggyakrabban emésztőrendszeri vérzésre utal! Végül vashiányos vérszegénységet okozhat a csökkent felszívódás is: pl. gyomorcsonkító műtétek utáni állapotban, felszívódási zavarok esetén, gyulladásos bélbetegségek vagy autoimmun betegségek is okozhatják.
A vashiányos vérszegénység oka a hiányos vagy kiürült vasraktár, amely a vörösvértest képzéséhez kellene. Az emberi szervezet vasraktára tehát relatíve nagy. Egészséges egyén teljes vaskészlete 3-3,1 gramm. A vaskészlet nagy része, mintegy 65-68%-a a vörösvérsejtekben (azon belül a hemoglobinban) van, ezenkívül jelentős mennyiség (közel 1 gramm) van a vérplazmában lévő ferritinben és hemosziderinben, míg egészen kis mennyiség különböző enzimekben.
A húsfélék több vasat tartalmaznak, mint a zöldségfélék, tejtermékek, de különösen a májnak nagy a vastartalma. A biológiai hozzáférhetőség azonban fontosabb, mint a táplálék vastartalma. A szervezet a húsfélék ún. haem formájú vasát tudja jól hasznosítani. Haem formájában kb. 10% szívódik fel, míg más formában ill. más összetevőkkel (pl. foszfátokkal, tanninokkal) együtt csupán 1-5%. Az átlagos táplálkozás esetén a vasvesztést fedezi a vasfelszívódás, bár nőknél az egyensúly biztosítása határértéken van. Ezért olyan területeken, ahol az alultápláltság dominál - kevés kalóriatartalmú növényi ételfogyasztás miatt, vagy például vegetáriánus étrend esetén -, gyakoribb a vashiányos vérszegénység.
A vas felszívódását befolyásoló tényezők
A vas felszívódását a következő tényezők segítik vagy gátolják:
- A vas felszívódását segítik:
- Savak, például sósav
- Vitaminok - ezért egyre több vaskészítmény tartalmaz vitaminokat is
- C-vitamin
- Cukrok, aminosavak - ilyen tartalmú vaskészítmény is van forgalomban
- A vas felszívódását gátolják:
- Savellenes szerek, savkötők
- Fertőzés
- Csersav, növényi rostanyagok, oxalát (egyes növényekben)
- Tej, koffein és fekete tea túlzott fogyasztása

A vashiány klinikai tünetei
A vashiányos vérszegénység rendszerint lassan alakul ki, mivel a szervezet vasraktárainak felhasználása hónapokig is eltarthat. A vasraktárak tartalékának csökkenésével arányosan a csontvelő kevesebb vörösvértestet termel. Ha a raktárak kimerültek, nemcsak a vörösvértestek száma lesz alacsonyabb, hanem kórosan kisebbek is lesznek.
A kórkép hosszú idő alatt fokozatosan alakul ki.
- Az első fázisában - prelatens vashiány - csak a csontvelői raktárak ürülnek ki. Ilyenkor még laboratóriumi eltérés sem tapasztalható, klinikai tünetek nincsenek.
- A második fázisban - latens vashiány - a szérum vas szint csökken, míg a TVK (totál vaskötő-kapacitás) növekszik. Általában ezt a fázist sem jelzik még tünetek, ha azonban a vashiány tünetei megelőzik az vérszegénységet, sideropeniáról, vagy latens vashiányról beszélünk, ennek ritka tünetei lehetnek:
- Bőr és nyálkahártya tünetek: barázdált körömképződés, kanálköröm, törékeny köröm, diffúz hajhullás, krónikus, visszatérően jelentkező aphták a szájnyálkahártyán, száraz bőr, viszketés, Plummer-Vinson szindróma (a nyelv, oropharynx és nyelőcső nyálkahártyájának vashiányos atrófiája, nyelvégéssel, fájdalmas nyelészavarral), szájzúg-ragadások.
- Esetleges aspecifikus pszichés vagy neurológiai eltérések: fejfájás, koncentráció csökkenés, ingerlékenység, pica (szokatlan dolgok evése, pl. földevés).
- Klinikai tünetek a harmadik stádiumban - manifest vashiány = vashiányos anémia - jelentkeznek, ha már a hemoglobin szintézis is károsodik. Hamarosan fellépnek a vérszegénység tünetei:
- Halvány bőr (bizonytalan) és nyálkahártyák (biztosabb).
- Szédülés, gyengeség, koncentráció csökkenés, fejfájás.
- Nem fájdalmas nyelvgyulladás.
- Szélsőséges esetben terhelésre fokozódó nehézlégzés, szívzörej.
A kimerült vagy fáradékony vagy? Ráadásul épp a terhességed 20. hete körül jársz? A vashiány komolyan befolyásolja a várandós szervezetet: fáradékonyság jelentkezik, csökken a koncentrálóképesség, a stressz-tűrő- és védekező-képesség. Változik a hőszabályozás, a hidegérzet nő. Gyakori a szapora szívverés, légszomj és/vagy szédülés. Hajhullás, körömelváltozások észlelhetők.
A terhességi vashiányos anémia következményei
Terhességben a vérszegénységnek azért nagy a jelentősége, mert a vas alacsony szintje lelassíthatja a magzati agy fejlődését. Amennyiben az első trimeszterben az anya szervezetében kevés a vas, az gátolhatja a kicsi központi idegrendszerének egészséges kifejlődését. A fentieken túl, a terhesség alatti vashiányos vérszegénység a koraszüléssel, valamint az alacsony születési súllyal is összefüggésben áll.
A terhességi vashiányos anémia természetesen az anya egészségi állapotára nézve is hátrányos. Energiahiányt, levertséget idéz elő és a fertőzésekkel szemben fogékonyabbá válhat miatta a kismama. A hiányállapot rosszabbodik a szülés következtében fellépő jelentékeny vérveszteségtől. Szédülés, erős szívdobogás léphet fel, amelyek meghosszabbítják a kórházi tartózkodás idejét. Akár vértranszfúzió végzése is szükségessé válhat. Az anyai vérszegénység növelheti a szülés során a szívelégtelenség kockázatát és a vérátömlesztés szükségességét.
Mivel a magzat és az anya szoros összeköttetésben van, így az anya vashiánya igen rossz hatással van a baba fejlődésére. A fokozódó vashiányból kialakuló vérszegénység a kismama egészségi állapota mellett a magzat méhen belüli fejlődésére is kihat. A kisbaba alacsonyabb súllyal születhet, a fejlődése jelentősen elmaradhat, és üres „vasraktárral” jöhet a világra, amely mentális és fizikális fejlődésének rövid és hosszú távú elmaradását okozhatja.
A vashiányos kismamáknál nagyobb valószínűséggel alakulhat ki pajzsmirigy-működési zavar, amely vetéléshez és koraszüléshez is vezethet. Emellett nagyobb a terhességi magasvérnyomás, az ún. preeclampsia kockázata is. Komoly figyelmeztetést jelent egy 2019-ben megjelent, nagy esetszámot feldolgozó svéd tanulmány. A várandósság elején vérszegény anyák gyermekei esetén 44%-kal nagyobb volt az esély autizmusra, 37%-kal nagyobb kockázata volt a figyelemzavaros, hiperaktív viselkedészavarnak (ADHD), és 120 százalékkal nőtt a szellemi fejlődés elmaradásának esélye.
A vashiány diagnózisa
Az anémia definíciójánál említettük, hogy a hemoglobin vérbeli arányának csökkenését értjük alatta. A hemoglobin vagy a vörösvértestek abszolút mennyisége is jelezheti a vérszegénységet, de az anémiánál ezek arányát vesszük figyelembe, amit a hematokrit-érték tükröz pontosan. Ez a vérben lévő szilárd alkotók (ú.n. alakos elemek: vörösvértestek, fehérvérsejtek, vérlemezkék) térfogatarányát mutatja. Amennyiben az orvos vérszegénységet diagnosztizál, vashiány irányába mindig végeztet vizsgálatokat. Ezek során meghatározzák és összehasonlítják a vas és a transzferrin (a vörösvértesteken kívüli, vasat hordozó fehérje) vérszintjét. Az első vérmintát a várandósság kiderülése után, de legalább a 12. héten javasolt levenni.
A vashiányos anémia diagnózisa mindig felveti az ok-okozat kérdését. Ha nem terhesség mellett észleljük, akkor az ok leggyakrabban vérzés! Amennyiben már definitív vérszegénység alakult ki, akkor a terhességi vashiány esetein kívül a vashiány leggyakoribb oka vérzés, ezért nem terhes esetben az első lépés a vérzés helyének felkutatása és a vérzés megszüntetése kell, hogy legyen!
Megelőzés és kezelés: vastabletta kismamáknak
Fentiekből is látszik, hogy célszerűbb megelőzni a terhességi vashiányos anémia kialakulását, időben foglalkozni a problémával. Így a betegség szövődményei - pl. magzati rendellenességek - és a vénás kezelés is elkerülhetők. A vas nélkülözhetetlen a növekedéshez, és a baba vasraktárait is fel kell tölteni, mire megszületik. A szoptatás időszakában szintén nagyobb mennyiségű vasra van szükség.

Megelőzés étkezéssel és vitaminokkal
Kiegyensúlyozott étrenddel, vasban gazdag élelmiszerek fogyasztásával megelőzhető a hiányállapot kialakulása. Az átlagos táplálkozás esetén a vasvesztést fedezi a vasfelszívódás, bár nőknél az egyensúly biztosítása határértéken van. Minden hús esetén fontos hangsúlyozni, hogy nyersen tilos fogyasztani (pl. beefsteak, fasírt). Figyelem! A terhesség alatt lehetőleg ne nagy mennyiségű máj fogyasztásával igyekezzünk pótolni a hiányzó vasat, mert az hatalmas dózisban tartalmaz A-vitamint.
A vasbevitel fokozására elsősorban megfelelő étrend és szájon át szedhető vaskészítmény alkalmas. Ma már köztudott, hogy a várandósoknak a terhesség első három hónapjában mindenképpen érdemes folsavat szedniük, amelyre a magzati gerincvelőcső záródási rendellenességeinek megelőzése végett van szükség. Terhességben folsavval együtt adandó a vastabletta, és érdemes vitaminokat is szedni. A várandós anyák gyakran anémiásak, ennek tényezői: a reproduktív (szülőképes, fogamzóképes) korú nők 20-30%-ában terhesség előtt is vashiány bizonyítható. Ha a terhesség előtt telített a vasraktár (kb. 500 mg), az a terhesség alatt a vashiány megelőzésének alapja.
A vas legjobban akkor szívódik fel, ha reggeli előtt fél órával vesszük be C-vitaminnal (narancslével vagy C-vitamin tablettával) együtt. Jobban tudja hasznosítani szervezeted a vasat, ha C-vitaminnal együtt veszed be. A Ferretab® két aktív hatóanyagot tartalmaz, vas-fumarátot és folsavat, elhúzódó felszabadulású mini tabletták formájában. Az időben alkalmazott Ferretab® alkalmas a folsav és vasszükséglet pótlására és a normális vas- és folsavszintek fenntartására. Ezzel megakadályozható egyes terhességgel kapcsolatos komplikációk kialakulása, mint pl. a vérszegénység, a vetélés, a vérzések és a koraszülés. A terhesség alatti folsavpótlás csökkentheti az egyes fejlődési rendellenességek kockázatát (pl. velőcső-záródási rendellenességek).
Vasban gazdag élelmiszerek
| Élelmiszer típusa | Példák | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Állati eredetű | Vörös hús, máj, halak, belsőségek, tojás, szárnyasok húsa | Könnyebben hasznosul a szervezetben (haem vas). Fontos: nyersen tilos fogyasztani! Máj mértékkel, A-vitamin tartalma miatt. |
| Növényi eredetű | Lencse- és babfélék, tofu, datolya, füge, szilva, mazsola, barack, burgonya (héjával), brokkoli, zöld leveles zöldségfélék, teljes kiőrlésű gabonatermékek, diófélék és magvak, zabliszt, vassal dúsított gabonatermékek | A vastartalomnak csak kb. 1-5%-a szívódik fel. |
Vaspótlás gyógyszerekkel
Ha már kialakult a vashiány vagy fokozott szükséglettel járó állapot áll fenn, nem elegendő csak a táplálkozáson változtatni. A vasat valamilyen vastartalmú készítmény alkalmazásával pótolni kell. Orvos tanácsára, szájon át szedhető vaskészítmény rendszeres szedése indokolt a terhesek, koraszülöttek és a művese-kezelésben részesülők esetén. Terápiaként enyhe esetben elegendő lehet a vastartalmú várandós vitamin szedése mellett vasban gazdag táplálkozást folytatni, és ha az kevésnek bizonyul, vagy a kismama nem fogyaszt húst, akkor gyógyszeres úton kell feltölteni a vasraktárakat.
Az elvesztett vasat pótolni kell. A kúra ideje alatt a beteg vasellátottsága rendszeres vérvizsgálatokkal nyomon követhető. A vashiányos vérszegénység kezelésére a legcélszerűbbek a szájon át szedhető gyógyszerek. A bélből csak a két-vegyértékű vas szívódik fel kielégítő mértékben (kb. 20%-ban), ezért csak ezt adjuk szájon keresztül. Vashiányos vérszegénység esetén legalább 3-6 héten át kell pótolni a vasat, még ha a vérzést sikerült is megállítani. A vaspótlás szájon át rendszerint kielégítően megoldható.
Mellékhatások és azok kezelése
A legtöbb szernek gyomor-bél rendszeri mellékhatásai vannak (pl. székrekedés). A vastabletták, vastartalmú multivitamin-tabletták arra érzékeny gyomrúaknál (pl. gyomorbetegség vagy terhesség esetén) gyakran émelygést, hányingert, esetenként akár hányást is okoznak, mivel irritálják a gyomornyálkahártyát. Ha ezek súlyosak, célszerű a szert étkezés közben bevenni (a kisebb hatás ellenére is), vagy a napi mennyiséget csökkenteni. A vaspótlás székrekedést okozhat. Ha a vastabletta szedése esetén kellemetlen mellékhatásokat tapasztalsz, iktass az étrendedbe több gyümölcsöt és teljes kiőrlésű gabonát, valamint igyál sok vizet. Terhesség alatt ez különösen kellemetlen lehet, mivel a renyhe bélmozgások miatt egyébként is könnyebben alakul ki székrekedés, aranyér. Fogyasszunk sok rostos élelmiszert (zöldséget, gyümölcsöt és teljes kiőrlésű termékeket), és igyunk meg naponta legalább 2 liter folyadékot.
Kíméletes megoldás, ha a vasat folyékony formában fogyasztjuk, gyümölcslé- és gyógynövény-koncentrátumokkal kombinálva. Így nem csak a vasat tudjuk kellemetlen mellékhatások nélkül pótolni, de egyéb vitaminokhoz is hozzájut a szervezetünk. A már recept nélkül kapható Maltofer Fol rágótabletta vasat és folsavat tartalmaz optimális mennyiségben, így naponta egy tabletta ideális a terhességi vashiány megelőzésére ajánlott napi mennyiségek fedezésére. Ugyanolyan hatásos, mint a vas-sókat tartalmazó vaspótló gyógyszerek, továbbá biztonságos, mert nem lehet túladagolni, mivel csak annyi szívódik fel a szervezetbe, amennyire aktuálisan szükség van. Kíméletesebb is, mert jelentősen kevesebb mellékhatással, elenyésző székrekedéssel jár, így több kismama tudja a terhesség teljes ideje alatt végig szedni.
A szájon át szedhető készítmények újabb generációja az ún. szukroszomális készítmények csoportja. Az elemi vasat zsír-cukor burokban tartalmazzák, ezáltal a vas nem kerül érintkezésbe a szervezet nyálkahártyáival. Így elmarad a vas oxidáló hatásának számos következménye, mint fémes íz érzete, gyomorpanasz, hányinger-hányás. Elmarad a széklet elszíneződése is, mivel lebomlás nélkül átjut a patkóbél nyálkahártyáján. Gluténmentes, tejfehérjét tartalmaz. Alkalmazható cöliákia esetén is.
Vénás vaspótlás
Nagyon ritkán van szükség vénásan adható készítményre, melynek adásakor gyakoribb a szövődmények fellépésének esélye, ezért csak indokolt esetben alkalmazandók. Ilyen állapot az előrehaladott terhességben észlelt súlyos anémia, ahol a vasraktár gyors telítése szükséges. Súlyos felszívódási zavarban is az utóbbi kezelési forma az ajánlott. A vashiány és a vérszegénység súlyosabb eseteiben előfordulhat, hogy nem elegendő a szájon át szedett vas, vagy a várandós nem viseli a szájon át szedhető készítményeket. Ilyen esetekben a 2. trimesztertől kezdődően a vas vénásan is adható. Ennek szigorú szakmai szabályai vannak.
Túladagolás: ez a szájon át való kezeléskor csak a ritkán előforduló haemochromatosis esetében áll fenn, vagy az egyébként tünetmentes heterozigótákban. Az érpályába került ionizált vas nehezen tolerálható: fejfájás, kimelegedés, hányinger, hányás, fémes ízérzés, szívtáji fájdalom, esetleg ájulás, anaphylaxiás sokk.
tags: #vas #tabletta #kismamaknak