Kevés borzalmasabb bűncselekmény létezik annál, mint amikor egy szülő oltja ki saját gyermeke életét. Az ilyen gyermekgyilkosságok rendre megrázzák a közvéleményt, ám a jogászok és a kriminológusok számára nem pusztán sokkoló hírek: fontos kérdéseket vetnek fel arról, milyen indítékok állhatnak a háttérben, és hogyan lehetne megelőzni hasonló eseteket. A gyermekek sérelmére elkövetett emberölések minden alkalommal mélyen megrázzák a közvéleményt. A szakértők szerint azonban ezek mögött különböző minták rajzolódnak ki.
Ki és miért követ el gyermekgyilkosságot?
A szakirodalom régóta próbálja kategorizálni a jelenséget. Az újszülöttek ellen elkövetett gyilkosságot - az úgynevezett infanticidiumot - gyakran kétségbeesett anyák követik el, akik kilátástalan helyzetükben nem látnak más megoldást. Egy közelmúltbeli eset kapcsán elrendelték annak a múcsonyi nőnek a letartóztatását, aki ellen tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Július 6-án késő este szülei házában hasa görcsölni kezdett. Ezt még jelezte édesanyjának, de később sem fájdalmairól, sem a magzatvíz elfolyásáról nem szólt. A hajnali órákban a WC-re ülve szülte meg gyermekét. A köldökzsinórt ollóval vágta el. Délelőtt - valódi szándékát nem elárulva - egy ismerősét kérte meg, hogy vigye Lyukóbánya erdős külterületére. Az elhalt csecsemőt ott rejtette el. A Miskolci Járásbíróság szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható súlyos szankció miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, tartani kell attól is, hogy a nő a tanúkkal összebeszélne, őket jogellenesen befolyásolná, amivel veszélyeztetné a bizonyítást. A bíróság augusztus 21-ig elrendelte a nő letartóztatását.
Más esetekben patológiás, beteges lelkiállapot, pszichotikus epizód vezet a tragédiához, amikor az elkövető elveszíti a kapcsolatot a valósággal. Például, súlyos szülés utáni depresszióban, pszichózisban és skizofréniában szenvedve Andrea Yates 2001. június 20-án megfullasztotta öt gyermekét a fürdőkádjukban. Dena Schlosser nyolcéves korában hydrocephalusszal diagnosztizálták, és egész életében számos mentális egészségügyi problémával küzdött. Marie Lynn Moore, egy mentálisan beteg nő, aki azt hitte, meg kell mentenie fiát, Mitchellt a pokoltól, 2009. április 5-én egy lőtéren közelről főbe lőtte fiát, majd öngyilkos lett.
Előfordulnak bosszúból vagy megtorlásból elkövetett tettek is, amikor a szülő a másik félnek akar fájdalmat okozni azzal, hogy a gyermeket bántja. Robert Farquharson, aki külön élt feleségétől, levezetett egy autópályáról egy vízzel teli kőfejtőbe. Ő megmenekült, de három fia megfulladt. Azt állította, a balesetet egészségügyi ok okozta. 2021. június 7-én este Alex Murdaugh dél-karolinai ügyvédet felesége, Maggie (52) és fia, Paul (22) meggyilkolásáért ítélték el.
Nem ritka a hosszú ideig tartó bántalmazásból fakadó halál sem, amikor a gyermek a folyamatos erőszak áldozatává válik. Daniel Pełka-t anyja, Magdalena Łuczak és új partnere, Mariusz Krężołek súlyosan bántalmazták, ami 2012 márciusában a halálához vezetett. Az öt éves Lama al-Ghamdi kórházban halt meg, miután apja, Fayhan al-Ghamdi súlyosan megverte és megerőszakolta. Sérülései között szerepelt zúzódott koponya, törött kar és törött bordák. Fayhamot nyolc év börtönre és nyolcszáz korbácsütésre ítélték, bár ezt három évre csökkentették. Lacey Fletcher (36) elhanyagolás következtében halt meg szülei által, miután 12 évvel korábban kognitív hanyatlást szenvedett.
A kriminológiai vizsgálatok ugyanakkor különbséget tesznek a férfi és női elkövetők között. Míg a férfiaknál sokszor a szerelemféltés vagy a kontroll elvesztése áll a középpontban, addig a nőknél inkább a kilátástalanság, a társadalmi vagy érzelmi nyomás játszik szerepet.

Történelmi és modern példák
Az évszázadok során számos esetben fordult elő, hogy szülők vagy gondviselők gyilkolták meg gyermekeiket, gyakran drámai körülmények között.
- Kr. e. 431-ben Aulus Postumius Tubertus diktátor kivégeztette fiát, mert az elhagyta a posztját, hogy megtámadja az ellenséget.
- Decimus Junius Silanus Manlianus apja, Titus Manlius Torquatus szenátor, száműzetésre ítélte fiát korrupció miatt, ami öngyilkosságba hajszolta Manlianust.
- Jin Midi megölte fiát, Nong'ert, miután az belépett a császári hárembe.
- Irene bizánci császárné összeesküvést szervezett fia, VI. Konstantin ellen, hogy egyedüli uralkodó legyen.
- Acxotécatl felgyújtotta és halálra égette fiát, Cristobalt, mert áttért a katolicizmusra.
- I. Szulejmán oszmán szultán kivégeztette fiát, Şehzade Mustafát, tévesen azt hívén, hogy összeesküdött ellene.
- IV. (Rettegett) Iván orosz cár állítólag fia, Ivan Ivanovich halálát okozta.
- Nagy Abbasz sah meggyilkoltatta fiát, Mohammad Baqer Mirzát, mert attól tartott, hogy az meg akarja dönteni.
- I. Péter orosz cár megkínoztatta és valószínűleg halálra juttatta fiát, Alekszejt, egy állítólagos összeesküvés miatt.
- Mary Cowan megmérgezte második férjét és fiukat arzénnal.
- Francisca Rojas 1892-ben meggyilkolta két gyermekét, hogy elnyerje egy férfi kegyét.
- 1913-ban Harry Fragson apja, Victor Pot, egy vita során halálosan meglőtte fiát.
- Joseph Goebbels és felesége, Magda, a II. világháború végén megölték gyermekeiket, majd maguk is öngyilkosok lettek.
- Jeffrey R. MacDonald amerikai orvos 1970-ben meggyilkolta feleségét és két gyermekét.
- John List 1971-ben meggyilkolta anyját, feleségét és három gyermekét, majd eltűnt.
- Diane Downs 1983-ban meglőtte három gyermekét, egy meghalt, kettő súlyosan megsérült.
- Marvin Gaye amerikai zenészt apja, Marvin Gay, Sr. lőtte le és ölte meg egy vita során.
- Claus Luthe német autótervező egy vita során halálra szúrta 33 éves fiát.
- Susan Smith 1994-ben meggyilkolta két gyermekét, a gépkocsiját a tóba engedve.
- Robert William Fisher 2001-ben meggyilkolta feleségét és két gyermekét, majd felgyújtotta a házat.
- Chris Benoit kanadai profi birkózó 2007-ben meggyilkolta feleségét és hét éves gyermekét, majd öngyilkos lett.
- Joshua Powell, miután gyanúsítottá vált felesége eltűnésének ügyében, elveszítette két gyermekének felügyeleti jogát.
- Fayhan al-Ghamdi-t nyolc év börtönre ítélték lánya halála miatt.
- Lauren Dickason, egy dél-afrikai orvos, meggyilkolta három lányát Új-Zélandra való bevándorlásuk után.
- Dennis Aroma (43) kilenc embert ölt meg, köztük négy gyermekét, többszörös késszúrással.

Somogyi tragédiák és a "Cinderella-effektus"
Somogy vármegyében az elmúlt években több olyan bűncselekmény történt, amelyben a legkiszolgáltatottabb áldozatok, a gyermekek vesztették életüket saját szüleik vagy nevelőszülőjük keze által. Az esetek ritkák, de minden alkalommal sokkolják a közvéleményt, és újra meg újra rámutatnak arra, milyen törékeny helyzetben vannak a kiskorúak. Az elmúlt napokban a miskei gyermekgyilkosság sokkolta az országot, néhány héttel korábban pedig a nagydorogi csecsemő tragédiája rázta meg a közvéleményt. Sajnos, Somogyban is előfordultak már hasonló tragédiák.
A legutóbbi tragédia 2024-ben, Zákányban történt, ahol egy apa a láthatás ideje alatt disznóölő taglópisztollyal végzett alvó kisfiával. A kétéves gyermeknek esélye sem volt a túlélésre. Az apa öngyilkosságot kísérelt meg, de életben maradt, jelenleg bírósági eljárás vár rá. Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért, feltételes szabadulás kizárásával.
Két évvel korábban Hetesen történt megrázó eset: egy 41 éves férfi a nála lévő gyermekét ölte meg, majd önkezével is véget vetett életének. A családi dráma kettős halállal zárult, a helyi közösség pedig máig nem heverte ki a sokkot.
2009-ben pedig egy Kaposvár környéki férfi halálra verte kisfiát, akit nem tartott a sajátjának. A brutális bántalmazás következtében a gyermek belehalt sérüléseibe. Az elkövetőt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.
2011 januárjában egy bodrogi nő életképes leánygyermeket szült. A nő a kád melletti polcról levett egy 6,5 centi vágóélű ollót, azzal elvágta a köldökzsinórt, majd a gyerek nyakát. A csecsemő néhány perc alatt elvérzett. A holttestet törölközőbe csavarta, majd egy nylonzsákba tette, és a konyhai 200 literes fagyasztóba helyezte. Három évet kapott érte.
A "Cinderella-effektus"
Az elemzések rávilágítanak arra is, hogy a vér szerinti szülőkön túl a nevelőszülők jelentik a legnagyobb kockázatot: a kutatások szerint jóval gyakoribb, hogy a nevelőszülő követ el erőszakot a gyermek ellen. Ezt a jelenséget nevezi a szakirodalom „Cinderella-effektusnak”. Erre a legismertebb példa Somogyból a 2012-es Szita Bence-gyilkosság. A kaposvári 11 éves kisfiút mostohaanyja tervelte ki és szervezte meg a brutális bűncselekményt, amelyben a gyermeket elcsalták, majd megölték. Az ország egyik legmegrázóbb gyilkossági ügye rámutatott arra, hogy a családon belüli bizalom a legnagyobb veszélyt is rejtheti magában.

Megelőzés és a társadalom felelőssége
A megelőzésben kulcsfontosságú a figyelmeztető jelek felismerése. A pszichológiai krízisek, a depresszió, a párkapcsolati erőszak vagy a társadalmi elszigeteltség mind-mind olyan tényezők, amelyek előre jelezhetik a veszélyt. A kutatások szerint különösen a férfiak számára kevés a hozzáférhető, diszkrét segítségnyújtási forma, ezért a támogatási rendszerek fejlesztése elengedhetetlen lenne.
A gyermekgyilkosságok megértése és tudományos feldolgozása nem pusztán büntetőjogi kérdés. A jog a szankciókon túl erkölcsi iránymutatást is közvetít, a társadalomnak pedig fel kell ismernie saját felelősségét. Ha a környezet időben észleli a baj jeleit, és ha a segítségkérésnek valós alternatívái vannak, tragédiák előzhetők meg.
Szakértői vélemény
Fóris Kálmán ügyvéd szerint: „Ügyvédként azt tapasztalom, hogy ezek az emberek - egy bizonyos ideig - kívülről teljesen olyanok, mint bárki más. Nagyon nehéz megítélni, hogy valakiben ott lappang-e bármiféle agresszió. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a világ eltolódott a türelmetlenség irányába: egyre gyakoribb a másik ember meg nem értése, az önzés, a nárcisztikus hozzáállás. Véleményem szerint ez a türelmetlenség sokszor már a kiskorú vagy csecsemőkorú gyermekekkel szemben is megnyilvánul - elsősorban azért, mert nem tanultunk meg igazán semmit.”
Hozzátette: „Nagyon sokféle elkövetői magatartással találkozunk. Gyakran előfordul, hogy a szülő elveszíti türelmét, amikor a gyermek sír, vagy valamit igényel, amit máshogy nem tud kifejezni. Széles körben jelen van a drogfogyasztás is, ami minden emberből mást vált ki, és hozzájárulhat az agresszió kialakulásához. Ráadásul nem tanultuk meg elfogadni a másik gyermekét, a másik embert, az ő kívánságát, igényét vagy követelését.”
Orvosi etika és gyilkosságok a múltban
Az 1700-as évek Londonjában két elismert szülészorvos, William Hunter és William Smellie nevét máig tisztelettel említik, mint a szülészet úttörőit. Egy új kutatás azonban azt állítja, hogy ők ketten valójában sorozatgyilkosok voltak, akik terhes nőket ölettek meg, hogy holttestüket felboncolhassák tanulmányozás céljából.
Don Shelton történész szerint Smellie és Hunter felelősek voltak 35-40 terhes nő és magzatuk meggyilkolásáért 1749 és 1774 között. Az orvosok állítólag versengtek egymással a legelismertebb szülészorvosi címért, és ehhez a terhesség fizikai hatásainak tanulmányozására és új technikák kifejlesztésére volt szükségük. Shelton az orvosok anatómiai atlaszait, orvosi szakirodalmat és a korabeli halálesetek okait vizsgálta. A kutató szerint a holttesteket nem lehetett más forrásból beszerezni, mint gyilkosságok révén, mivel ritka volt, hogy terhes nők halálát vagy gyilkosságát okozzák nem sokkal szülés előtt.
Anthony Kenny, egy nyugalmazott nőgyógyász, aki 40 évig dolgozott Londonban, elmondta, hogy „ez a két fickó a hősöm. Az a gondolat, hogy részt vehettek az alanyok meggyilkolásában, teljesen elképesztő.” Bár Kenny lenyűgözőnek találja Shelton kutatását, nem hiszi, hogy hősei ilyen szörnyű bűncselekményekben bűnösek lettek volna. Rámutatott, hogy a holttestek kereskedelme nagyon jövedelmező volt, és valószínűleg unszimpatikus, gátlástalan karaktereket vonzott. „És lehet, hogy nem vizsgálták meg alaposan a holttestek eredetét, és így talán nem tudták, hogy a nőket meggyilkolták.”
Ludmilla Jordanova, a modern történelem professzora a King's College Londonban, aki az orvostudomány történetére szakosodott, „megdöbbentő állításnak” nevezi Shelton azon állítását, hogy Hunter és Smellie nem juthatott volna hozzá annyi halott terhes nőhöz más forrásból. „Fontos kutatás… fedi fel az anatómiai tevékenységek bonyolultságát a 18. századi Londonban. Ez egy izgalmas és ellentmondásos területe a történelmi vizsgálatnak, és további aprólékos kutatást és körültekintő kutatást igényel.”
tags: #ujszulott #gyilkossagok #kutatas