"Ugye babám, csuda jó ez a bigin, / Holnapután erre súrol a picim." Ez a dal először 1931-ben, Eisemann Mihály Zsákbamacska című operettjében hangzott el, és 1953-ban, amikor Tímár Péter 6:3 avagy játszd újra Tutti című filmje játszódik, amelyben Cseh Tamás énekli el, még mindenki tudta, hogy mit csinál az a pici. Azonban ma, még húsz évvel később, már kevesen emlékezhetnek arra, hogy mit is jelentett a "biginezés" vagy a padlósúrolás. Ez a cikk egy utazásra invitál a súrolás és a háztartási gépek történetébe, miközben felidézi Cseh Tamás dalainak örökségét.
A súrolás nehézségei és alternatívái
A "biginezés" egy olyan mozgás volt, amit Kiss Manyi is csinált 1960-ban a Rangon alul című filmben, félmeztéllább szambázva súrolópapuccsal a féllábán a parkettán. A súrolás bizony kellemetlen és nehéz munka volt, és ha nagyon gyakran történt, még az egészségnek is ártalmas. A Friss Újság 1938-ban hozta le a hírt, hogy Kovács Margit 19 éves háztartási alkalmazott gázzal megmérgezte magát, mert megunta a súrolást, és inkább a halált választotta.
Pedig volt a súrolásnak alternatívája már Kovács Margit halála előtt fél évszázaddal is. A Természettudományi Közlöny már 1907. június 10-én azt írta, hogy "A padló súrolása majdnem teljesen divatját múlta, ami a lakás egészségügyében nagy haladás." A Budapesti Orvosi Újság 1924-ben, a Budapesti Közlönyben 1912-ben is megjelentek cikkek erről. Az 1920-as évek derekán megjelennek a padlókefélőgépeket kínáló hirdetések a fővárosi lapokban, például a Magyarságban 1929-ben. Azonban ezeket csak a meglehetős jómódban élők engedhették meg maguknak. A súrolással kapcsolatos hirdetések zömében rosszabb sorban élők ajánlkoztak, hogy olcsón gyönyörűre súrolják a padlót, például vasreszelékkel.
A háztartási gépek térhódítása
1930. december 18-án újabb lehetőséget kínál a 8 órai újság a súrolástól való megszabadulásra: "Egy örvendetes hír a háziasszonyok részére. Legkellemetlenebb házimunka a padlósúrolás, amely ezentúl megtakarítható a most már Magyarországon is kapható Chepaleum szabadalmazott elszakíthatatlan cellulóze szőnyeg használata által."
1929-ben a Siemens-Schukert művek főmérnöke, Wilheim Gusztáv lelkesítő előadást tartott Pécsett: "Ez a mozgalom Amerikából indult ki, de Európa is felkapta az üdvös gondolatot, amely mai lerongyoltságában végeredményben dolgozó tömegei részére: idő és pénzmegtakarítást jelent. A villamos készülékek használata a háztartásban növeli a hygieniát, kényelmet nyújt és függetleníti az embereket a segéderők alkalmazásától. Csak a porszívóra, padlókefélőgépre, mosógépre, vasalógépre, konyhamotorra, arra kell gondolni, és mindjárt látjuk azt, hogy a villamosság segélyével sok olyan munkát végezhetünk el, úgyszólván kesztyűs kézzel, amely munkák a villamos készülékek használata nélkül a múltban a legkellemetlenebbek közé tartoztak."
A Pesti Hírlap Nagy Naptára 1931-ben így korholta az otthonuk gépesítésétől ódzkodó urakat: "És miért ne lehetne minden középosztályú lakásban porszívógép és villamos padlókefélőgép, holott parkettafényesítéssel telik ma el a délelőtt fele? 'Nem akarunk amerikai sivárságot, géprobotot, falanszterszellemet' - kiáltja erre a férfinép. Természetesen a rabszolgatartók történeti álpátoszával." Padlókefélőgép a Hungária Villamossági Rt. kiállításán a szolnoki városházán 1935-ben volt látható.
A zsidóság jogfosztásának folyamata a 20. században (Középszint)
A szocialista gazdaság és a háztartási gépek
A világháború utáni első évtizedben az "amerikai falanszterszellemnek" Magyarországon semmi esélye nem volt. Az súrolhatott géppel, ha mert, akinek a háború előttről megmaradt a gépe. A "padlókefélőgép" szó elő sem fordult a magyarországi sajtóban 1953 végéig, amikor az "Új Szakasz" gazdaságpolitikája nevében a nehézipari gépgyárak már közszükségleti cikkeket is gyárthattak szerény mértékben. Ekkor adta hírül a Szabad Nép (1953. november 24.): "Az erősáramúberendezési igazgatóság üzemei elkezdik a porszívók és padlókefélőgépeik gyártását. Ezeket eddig külföldről hoztuk be."
1955-re indult be a gyártás (és a szocialista import), ekkor lehetett újra padlókefélőgépet kapni. Nem túl jót, viszont keveset és drágán. 1955-ben háromezer gép került forgalomba összesen, 1956-ban, amikor még nem tudták, hogy mi lesz ősszel, négyszer annyit terveztek, de arra sem merték mondani, hogy elég lesz: "Kereskedelmünk 1956-ban 30000 darab különféle típusú mosógépet, 12 000 darab padlókefélőgépet, 10 000 darab porszívót értékesíthet."
1959 júliusában a Népszava szóvá tette, hogy "mind a mai napig azonban nem tudja a vásárló, hová küldje javításra a villanytűzhelyét, padlókefélőgépét". Két hónappal azelőtt egy olvasó így panaszkodott a lapban: "Egy éve vettem a gépet, egy hónappal ezelőtt az egyik kefe leszorítócsavarja használat közben eltörött. Végigjártam KERAVILL-üzleteket; ilyen csavar, sajnos, nincs. Sehol sem kaptam. A kétezerforintos háztartási gépet most csupán azért nem tudjuk használni, mert egy két-háromforintos csavar hiányzik - a pesti pultokról." Ebben számunkra nem az az érdekes, hogy hiánygazdaságban hiányzik az alkatrész, hanem az, hogy 1958-ban a havi átlagkereset kb. másfélszeresébe került egy ilyen gép.
Műszaki bolt kirakata Dombóváron 1964-ben. A Lehel hűtőszekrény fölötti padlókefélőgép árcéduláján látjuk, hogy ekkor már 1050 forintért - az átlagkereset 60%-áért - is lehetett ilyet venni. 1961 őszén, a Szabad Föld azzal kecsegtette olvasóit, hogy 1965-ben, az éppen elkezdődött ötéves terv utolsó évében a magyar ipar már minden háztartási gépből sokszorannyit gyárt majd, például "négyszázezer porszívót és padlókefélőgépet". A szocialista tervgazdálkodásban a jövő mindig olyan, mint a jelen, csak sokkal nagyobb.
A valóságban azonban ez nem egészen így van. A Népszava már májusban megírta: "elsősorban a háziasszonyoknak szerez örömet az újfajta parkettlakk, amely fölöslegessé teszi a súrolást, vikszelést - mint a József Attila lakótelep új lakásaiban már bebizonyosodott". A Nők Lapja 1962-es Kalendáriumában Okos Kata úgy okoskodott, hogy "a boltokban itt-ott már kapható műanyag padlólakk. Hazai gyártása még gyerekcipőben jár, de valószínű, hogy néhány éven belül általánosan elterjedhet használata. A lakkal bevont padlót nem kell kefélni, csupán seperni és törölni." Zala Ferenc a Közgazdasági Szemle 1962. márciusi számában értekezett "A lakossági fogyasztás távlati tervezésének módszeréről". Erre a megállapításra jutott: "A háztartási gépek egy részét felválthatják a vegyipar fejlődése alapján megjelenő új vegyszerek. Így például a mosógép használatát feleslegessé teheti egy nagyhatásfokú, 'automatikusan' működő mosószer..."
A Magyar Nemzet 1964 júniusában szigorúan kritikát gyakorolt: "Intő jel egyébként a villamos padlókefe esete. Itt is hosszú évek óta változatlan típusról van szó. Ám a kereslet iránta, az árleszállítás ellenére, lényegében stagnál és a gyártás régebbi erőszakolt mennyisége a múlt évben már a korábbinak kevesebb, mint a felére zuhant vissza." Az alábbi táblázat mutatja, hogy a padlókefélőgép iránti kereslet növekedését nem a piac telítődése állította meg.
| Év | Gyártott mennyiség (darab) | Kereslet (darab) |
|---|---|---|
| 1955 | 3 000 | Ismeretlen |
| 1956 (tervezett) | 12 000 | Ismeretlen |
| 1963 | X | X |
| 1964 | Kevesebb, mint X/2 | Stagnál |
| 1965 (tervezett) | 400 000 (összes porszívó és padlókefélőgép) | Ismeretlen |
A hetvenes években végleg kiszorította a padlókefélőgépet a lakkozott parketta, a padlószőnyeg és a laminált padló, ahogy a Tükör című lap is írta 1971-ben.
Cseh Tamás és a magyar dalköltészet
Cseh Tamás már több mint hat éve nincs köztünk, de valójában dehogyis nincs. Születésnapja, épp a Magyar Kultúra Napján van, és ekkor sok cikk, feldolgozás és videó szól róla. De ő nem csak az évfordulóján van ott a mindennapokban. A magyar könnyűzenében, színházban nem nagyon van hozzá fogható énekes-előadó. Mindenkinek megvan a saját Csehtamása. Bereményi Gézával egyedülálló műfajt találtak ki, sajátosat és autentikusan hatvanas évekbeli. Amikor fal mellett sétált egy generáció, fiatalok találkoztak esténként két presszó között, társaságokban lődörögtek, és az évek sapkát viseltek, szemükbe húzva. Ekkor történt, hogy egy fiú megjelent egy másik albérletében, és azt mondta neki: hallom, szoktál gitározni, írsz ilyen dalokat, na, én meg dalszövegeket írok, próbáljuk meg együtt. Ennyi volt, és megszületett a magyar dalköltészet és előadó-művészet korszakos párosa. Cseh és Bereményi.
A zsidóság jogfosztásának folyamata a 20. században (Középszint)
Cseh Tamás balladái
Cseh Tamás dalai sokszor elbeszélnek egy-egy történetet, mint például az egyik utolsó lemezének dala egy srácról, aki idegenként ér partot az Újvilágban, és idegenként tér haza sok-sok évvel később egy másik értelemben vett új világba. Az időnként felzümmögő vokál egészen hátborzongatóvá teszi a dallamot.
Ki ne ismerné a remek kis angol dalt, amely szinte megidézi a dülöngélve, kupákat emelgetve dorbézoló középkori kocsmanépet, ahogy Kádár Jánost, Rajkot, a magyar történelmet… izé, pardon: Shakespeare hőseit. Akik a mai napig leképezik azt is, amit Bereményi beleírt ebbe a szövegbe. Két akkord az egész? Na és?
Szívszorító, csodálatos dal, pedig semmi különös; csak egy naplószerű flashback movie a múltból a jelenbe. Két ember élete egymás felé tart. A vége az egyik legszebb, legigazabb zárás, ami létezhet: "Ennyi volt az életünk: kellünk egymásnak, mert nincs másunk. Élünk hát csendesen, megvagyunk, s azt mondjuk: révbe értünk."
Talán kevésé ismert dal a Fehér babák takarodója című lemezről. Ebben a szorongó, a lábközi örömöket először ízlelgető kamasz mutáló keresgélése van megénekelve, meg egy érett, férjezett nő a lépcsőházból.
Egy háborús ballada a 45-ös német kitörésről. A budai utcák fagyos hidege, az orosz balalajkák hangja, Viszockij dörmögése, és a kitörés kényszerű tragikuma.
Ez nem ballada, inkább egy korszak tökéletes, tűéles, mégis fátyolosan nosztalgikus megidézése. Pont, mint amikor a gyerek a függöny mögül lesi, mi történik a nagyok világában. Dehogynem ballada. Sokak gyerekkorának balladája. A felnőttek teáztak, és úgy tettek, mintha semmiről se tudnának. E zene és szöveg együttes hangulatánál harmonikusabb, hibátlanabb lenyomatot nem lehet készíteni.
Cseh Tamás azt mondta, ez végre olyan dal, amit mindig is akart (1990-ig kellett várnia rá). Olyat írt neki Bereményi Géza, amit úgy adhat elő, mint Leonard Cohen. És tényleg. Ady, József Attila, Kosztolányi búg benne, meg a gitár és Cseh Tamás legszebb hangja. Azt, hogy „Én úgy vagyok jó, ahogy így vagyok, már én nem leszek másik, matatni szeretek, álmodok, egész kipusztulásig” - ember nem írta le és nem énekelte el ennyire tökéletesen a világtörténelemben.
Az egyik legfontosabb lemez, a 80 százalékban próza Frontátvonulás végén hangzik fel ez a katartikus dal, melyet egy vasúti pályaudvar éttermében énekel. Ahonnan sehova sem mennek vonatok. Mindenki csak vár. Bankettezők ünneplik saját itt maradt múltjukat, a vécésnéni az egész világ mamikája. A szomorú dizőz arról dalol, hogy egyszer talán majd jön valaki, egyszer tényleg elindulunk.
Cseh Tamás egyik legtökéletesebb dala. Ha Tarantino ismerné, kizárt, hogy ne írta volna bele az egyik filmjébe. Mert maga a dal is filmből vétetett. Az örök westernhősről, aki egyvalamit tud igazán: hátat a falnak vetni és megdögleni (de előbb előreküldeni négy másikat)… Egy olyan korban és egy olyan korról szólt, amikor nem voltak ilyen elátkozott hősök, mert aki az akart lenni, azt elkapta a rendszer, lóháton végigvonszolta a városon, aztán vagy megölte, vagy engedelmes szolgát és besúgót csinált belőle. A revolverhősökből fényképészek lettek.
A legkedvesebb Cseh Tamás-szám, evör. Amikor először hallottam, szerelmes voltam (mint akkoriban mindig), azért markolta meg a szívemet. Azóta el se engedi, pedig már ritkán vagyok szerelmes. De hát most meg más miatt szól úgy, hogy az ember azt érzi: itt és most írták. Elmenni, elhagyva lenni, fal felé fordulni és azt mondani: menj csak. Menj Londonba, Horváth Anna, vagy bárhogy hívnak. Valamikor ötvenhatosok érezhették magukénak ezeket a sorokat. És most…? De ez nem politika, hanem, ahogy Bereményi fogalmazott: a legsúlyosabb magánügy. Hát persze.