Egyre gyakrabban tapasztalható probléma a családokban, hogy a nagyobbacska, három-négy-öt éves gyermekek türelmetlenek, azonnal akarnak mindent, nem tudnak várni. Ha mégis várniuk kell, nyafognak, jelenetet rendeznek, hisztiznek. A másik gyakran említett jelenség és panasz pedig az, amikor a szülő nem tudja a saját alapvető igényeit és szükségleteit kielégíteni, legyen szó akár egy pohár vízről, pár falatról, vagy egy mondat befejezéséről. Az ennél „extrább” igényekről, mint a zuhanyozás vagy egy telefon elintézése, nem is beszélve.
Az anyaság csodálatos, de kihívásokkal teli út, amelyre nem lehet előre felkészülni. Főleg az első hónapokban sok édesanya érzi úgy, hogy kicsúszott a lába alól a talaj, és kimerült a fáradtságtól, nehezen tud gondolkodni és úgy foglalkozni gyermekével, ahogyan szeretné. Ebben az időszakban a türelmetlenség is gyakori jelenség. Fontos tudni, hogy nem vagyunk egyedül ezekkel az érzésekkel. Az anyaság során a hormonok is fokozottan dolgoznak, ami minden érzést felerősít.
A baba-mama kapcsolat fejlődése és a türelem kialakulása
Ha tüzetesebben megvizsgáljuk a baba-mama kapcsolat fejlődését, fontos felismeréseket tehetünk. Az érzékeny, babájához zömében jól illeszkedő anya arról ismerszik meg, hogy a csecsemő jelzéseit, igényeit megfelelően észleli, felismeri, azokat legtöbbször jól értelmezi, majd a baba fejlettségének és a helyzetnek megfelelően reagál, éppen a megfelelő időben. Ha kisiklás történik ebben a folyamatban, az anya ezt hamar észreveszi, korrigálja, babája lelkiállapotát pedig megfelelően szabályozza, megnyugtatja őt.
A kulcs valahol itt keresendő, a „megfelelő időben” körül. Amíg kicsi a babánk, válaszunk, reakcióink igényei kielégítésére szinte még azonnaliak. Ahogy telik az idő, ez az időtartam, a várakoztatás, mire igényeit kielégítjük, egyre hosszabb. Ez pedig egy ösztönös működésmód a részünkről. Ahogy kapcsolatunk fejlődik, ösztönösen érezzük és úgy is alakítjuk, hogy gyermekünk szükségleteire mindig egy picivel később reagálunk. Ezzel pontosan annyi frusztrációt keltünk benne, amennyit ő már éppen el tud viselni, de semmivel se többet. Ő pedig szépen lassan, hónapok, de inkább évek alatt megtanulja ezekben a még éppen viselhető mértékű frusztrációt okozó helyzetekben „szabályozni” önmagát, anélkül, hogy „kiborulna”.
Ehhez viszont az kell, hogy korábban kapcsolódásaink jelentős részében megtapasztalhassa azt, hogy igényei kiszámítható és megbízható módon általunk kielégítésre kerülnek. Az így kialakult bizalom teszi lehetővé számára azt, hogy egyre hosszabb ideig legyen képes várakozni arra, hogy mi jövünk, és segítünk rajta. Vegyünk egy egyszerű példát, az etetést. Újszülöttként éhes babánk gyakorlatilag nem tud várni. Ha szinte azonnal nem kezdjük el etetni, éktelen sírásba kezd. De ahogy ő és a kapcsolatunk is fejlődik, egyre hosszabb ideig képes várni arra, hogy újra átélhesse a jóllakottság érzését. Persze itt is csak percekről beszélünk, de mégis egyre hosszabb várakozás okozta frusztrációval képes megbirkózni.
Ez nem csak az etetési helyzetekre érvényes, hanem sok más szituációban is. Ezzel párhuzamosan zajlik, fejlődik még valami. Ahogy a gyerekünk egyre nagyobb és egyre tovább képes várni, ezzel egy időben megtapasztal egy sor olyan szituációt, amikor éppen azért kell picit várnia, mert mi valami mást csinálunk, és nem tudunk azonnal ugrani és ott lenni. Például zuhanyozunk, öltözködünk, telefonon beszélünk, vagy éppen csak kiszaladunk a mosdóba.
Fontos tudnunk azt, hogy gyerekünk személyiségének fejlődése szempontjából lényeges is, hogy ilyen tapasztalatokat szerezzen. Valami olyasmit, hogy a másik embernek is vannak bizonyos szándékai, szükségletei, amelyek nem feltétlenül egyeznek az övéivel. Hosszú hónapok és évek ilyen élményei hatására alakul ki benne az a képesség, hogy tudjon a másik ember fejével gondolkodni, szándékait felismerni, igényeit a sajátjaitól elkülöníteni és azokat tiszteletben tartani, elfogadni. És kivárni, hogy majd ő maga is sorra kerüljön. Megbirkózni azzal az érzéssel, hogy nem mindig ő az első vagy az egyetlen.
Az anyai önreflexió és a biztonságos kötődés
Fontos, hogy kellően odaszentelődő, megfelelően reagáló, testi és lelki értelemben egyaránt jelen lévő anyák legyünk. De fontos tudnunk és látnunk azt is, hogy ez az odaszentelődés és anyai reakcióink gyerekünk és a kapcsolatunk fejlődésével együtt változnak. Kell is, hogy változzanak. Ennek felismeréséhez és szem előtt tartásához viszont az szükséges, hogy elegendő, kellő mértékben fejlett intuícióval, beleérző képességgel rendelkezzünk.
Ez viszont nem működhet megfelelő anyai önreflexió, vagyis rendszeres önvizsgálat nélkül: vajon képesek vagyunk-e anyai önmagunkra kívülről rálátni? Magunkról, mint anyáról felelősen, reálisan gondolkodni és véleményt alkotni? Önmagunkat kellően magabiztos, elegendő tudással felvértezett szülőként fel- és elismerni?
Ha igen, akkor mindez sokkal könnyebben megy majd. Ha nem, vagy nem mindig, akkor sincs okunk elkeseredni. Kérhetünk segítséget és dolgozhatunk rajta, hogy ez jól menjen. Sosem késő elkezdeni.
A csecsemőkutatásokat, illetve anya-gyermek kapcsolat megfigyeléseket a XX. század második felétől kezdték el végezni. Margaret Mahler pszichoanalitikus és Donald W. Winnicott gyermekorvos, pszichoanalitikus az elsők között ismerték fel a korai szülő-gyermek kapcsolat szerepét a gyermek lelki fejlődésében. Daniel Stern csecsemőkutatásokat és megfigyeléseket végzett, melynek tárgya a csecsemő kompetenciájának vizsgálata, valamint az anyával való kapcsolatának alakulása volt.
A szeparációs szorongás
A valódi szeparációs szorongás első tünetei 8-9 hónapos kor körül jelentkeznek. De ez csak a szakkönyvek táblázatai szerint van így. Valójában már egy újszülöttnél vagy néhány hónapos babánál is tapasztalhatod, hogy bizonytalanul érzi magát, sír, ha nincs testközelben.
5-6 hónapos kora környékén kezdi felismerni, hogy ő és anya nem egy és ugyanaz a test, elkezdi felfedezni a saját kezét és lábát, aztán anyáét is, és rájön, hogy anya nincs mindig ott. Ezért történhet meg ebben az időszakban, hogy míg korábban remekül elvolt egyedül is (mert azt hitte, anya ott van vele), most sírni kezd, ha anya kimegy a szobából. Még valami történik ebben az időszakban: elkezdi felismerni, hogy a többi ember, aki körülveszi őt, nem anya, és bizalmatlanul méregeti őket. Akkor is, ha eddig remekül elüldögélt az ölükben és mosolygott rájuk, most sírni kezd és nem mosolyog mindenkire elsőre.
Ahogy egyre önállósodik a mozgásban, egyre több helyre jut el magától kúszva, gurulva, mászva, majd később járva, a szeparációs szorongás új perspektívába kerül. Most már nem attól fél, hogy anya elmegy, hanem az ijeszti meg, hogy ő távolodik el anyától. Az „anyás” tünetek nem múlnak el. Az óvodás, kisiskolás gyerekek is lehetnek átmenetileg anyásak, ha betegek, új élethelyzetbe kerülnek, amivel addig nem találkoztak (pl. iskolakezdés, testvér születése, beszoktatás, válás stb.).
Tévhit, hogy a szeparációs szorongás miatt felébredhet éjszaka a baba, a kisgyermek. Nem emiatt ébred fel. Általában valami más miatt kel (betegség, fogzás, izomfejlődés, túl sok élmény nappal, stressz).
Az „anyásság”, azaz az, hogy a baba mindenhova utánad megy, nem enged el, annak a jele, hogy nem bízik magában, nem bízik a világban, vagy abban, hogy ha elmész, vissza is térsz. Ez átmeneti jelenség, ami nem feltétlenül minősíti a kötődés minőségét. A félreértés abból adódik, hogy az ambivalensen kötődő babák Mary Ainsworth klasszikus kísérletében valóban jobban „tapadtak” anyára és nem mertek barátkozni. Míg az is biztos, hogy a jól kötődő babák bíznak a világban és anyában. A különbség az, hogy az ambivalens kötődés esetén állandó, míg a szeparációs szorongás esetén átmeneti jelenségről van szó. Egy jól kötődő babával is előfordulhat, hogy egy átmenetileg nehéz időszakban, pl. betegség esetén, fokozottan igényli az anyai jelenlétet.
Mit tehetünk a türelmetlenség ellen?
Először is meg kell érteni, hogy átmeneti időszakról van szó. A szorongás elmúlik. Amikor a kicsi sír, hogy kimész a szobából, vidd magaddal, legyen ott veled, hadd lásson, ha olyan házimunkát végzel, amihez két kézre van szükséged, akár kendővel a hátadra is kötheted. Amikor már kúszik-mászik, sem szabad elvárni tőle, hogy játsszon el egyedül, amíg te főzöl-mosol-takarítasz.
Igen, nyugodtan. De ne surranj ki az ajtón, csak azért, hogy elkerüld az elválás nehézségeit. Mondd el neki, hogy el fogsz menni, mi fog történni addig vele (pl. „játszol kicsit a mamával, aztán megeszitek az ebédet és utána jövök”) és meddig tart (ne az órát-percet mondd, az neki semmit sem jelent, valamilyen tevékenységhez kösd (pl. „mire felébredsz az alvásból, itt leszek”). Búcsúzz el tőle (akkor is, ha esetleg hiszti a reakció), és amikor megérkezel, lelkesen üdvözöld.
A baba számára anya a nagy varázsló, a mindenható, aki mindent tud. Az első hónapokban még úgy tudja ő és anya egyek, aztán fokozatosan felismeri, hogy valójában ők két külön személy, de még sokáig azt gondolja, anya tényleg mindenre képes. „Anya golyót, anya golyót!” - kiabálja a mellettünk ülő asztalnál egy másfél-2 éves forma kislány az étteremben. Ő még nem értette meg, hogy anya bizony nem képes mindenre, nem tud mindent elintézni, és bizony vannak olyan helyzetek, amikor nem tudja azonnal kielégíteni az igényeit. Az aggódó szülők ilyenkor azt kérdik „Miért ilyen akaratos és türelmetlen a gyermekem, hogyan taníthatok neki türelmet?” A válasz: lépésről lépésre.
Azt, hogy kicsit néha várni kell a korának megfelelő módon már 3-6 hónapos kortól be lehet vezetni. Az, hogy anya és apa nem varázslók, a második életév során „esik le” neki. 1 évesen még úgy gondolja, ha „valami nem megy, majd anya megoldja”, ha „valami kell, majd anya hozza”, de ebben az évben ő maga is függetlenedni kezd és találkozik az első visszautasításokkal is anya részéről („ezt nem szabad, azt nem szabad”). Sokkal nehezebb számára megérteni a szituációfüggő helyzeteket. Pl. „otthon lehet szaladgálni, de most étteremben vagyunk és itt nem szabad”, „az udvaron lehet kiabálni játék közben, de a postán sorbanálláskor nem sikíthat”.
A legegyszerűbb, ha nem magyarázzuk őket hosszan, mert túl sok szabályt nem tud észben tartani a kicsi és csak frusztrálja, még hisztisebbé teszi, ha mindent tilos.
Az anya jóllétének fontossága
Nagyon sokan tapasztalják az első hónapokban a kimerültséget. Túl kell élni, napról-napra, hétről-hétre és könnyebb lesz. Házimunkából csak a legszükségesebbet csináld. Ne gondold semmiképpen, hogy rossz anya vagy, más is átment ezeken, de egyre jobb anyák lettünk. Csak az a lényeg, hogy szeresd a picikét, akkor is, ha pillanatnyilag türelmetlen vagy is. Ilyenkor ülj le, légzőgyakorlat, kávé, vagy csak nézz magad elé, aztán kezdd elölről. Menni fog!
A kisgyermekes időszak megterhelő a házasságra nézve is, mivel az anya összes energiáját leköti a baba, az apa meg elhanyagolva érzi magát. Ezen segít az idő. Ahogy nő a gyermek, úgy lesz egyre több energiád másra is. Valamint az segít, ha az apa kiveszi a részét a gyerek körüli teendőkből. Ha leviszi sétálni, amíg te kiszusszanod magad, több energiád lesz hozzá is.
Nagyon ajánlott a hordozókendő. Egy ilyen kicsi babának szüksége van a testközelségre. Te meg közben tudsz főzni, vagy a házimunkát végezni. Még tömegközlekedni is egyszerű vele. Semmiképpen se hagyd sírni a babádat. Neki rád van szüksége, nem pedig arra, hogy a kiságyban heverjen. A bőrkontaktustól és az ismétlődő mozgástól (ringatás, hordozás) fejlődik az idegrendszere. Ha hagyod sírni, csak azt tanulja meg, hogy nem számíthat rád, ha szüksége van rád.
Kitartás! Nem vagy egyedül ezekkel az érzésekkel, az anyaság csodálatos, de bele kell jönni a dolgokba, ezekre nem lehet előre felkészülni. A társadalom is túl sok elvárást támaszt az anyákkal szemben, és óhatatlanul rosszul érezzük magunkat, ha máshogy csinálunk valamit, mint a megszokott.
A babáknak sok pihenésre van szükségük, ezért ha tiszta a pelus, tele a pocak, kényelmes a környezete, akkor hagyd békén. Hagyd aludni, ne vedd fel folyton. Lehet, hogy sír egy darabig, amit nekünk szörnyű hallgatni, de megéri. Figyeld meg, egyre hamarabb csendben lesz és alszik. Kitartás, ahogy nő a babád, könnyebbek lesznek a napjaitok!
A türelmetlenség az anyaság velejárója, nyugi. A férjed is vigyázhatna rá. A férj félrelépése hatalmas teher egy anya számára, ami megkeseríti a mindennapokat és lelkileg kimerítő. Fontos, hogy ezen a problémán is dolgozzunk, mert a gyermek és a szülő kapcsolata a legfontosabb, és a legbiztosabb pont egy ember életében. Az anya és apa hajója is rég elment már, hiszen a gyerekvállalással végleg felnőttkorba értünk. A megoldás nem a külvilágból jön, hanem belülről. Magunkban kell megteremteni az értékesség érzését, magunknak kell odaadni, amire szükségünk van.
A kiabálás és az eszköztelenség
„Nem messiás-é minden újszülött? / Fénylő csillag, mely feltűnt a családnak / S csak későbben fejlik szokott pimasszá” - írja Madách Az ember tragédiájában. Kismamaként, amikor boldogan beszéltünk a szívünk alatt növekvő babához, majd később a mellkasunkon szuszogott a drága gyermek, értetlenül - és valljuk be, nem kevés megvetéssel - hallgattuk, ahogyan ismerős és ismeretlen anyák kijönnek a sodrukból, felemelik a hangjukat a gyerekükkel, türelmetlenül beszélnek velük. Fel nem fogtuk, hogyan lehet ez. Mi mindig kedvesek és türelmesek leszünk. Szeretet és következetesség, ennyi az egész, és minden flottul fog működni, megírta a kedvenc női magazinunk és anyuka bloggerünk is.
Két-három év múlva megértettük. Megértette az is, aki egyelőre egy gyereknél megállt, de aki volt olyan bátor, hogy gyors egymásutánban vállalt több gyereket, talán még inkább meglepődhetett magán, hogy mivé lett. Hogy lehet ez? Hogyan fordulhat elő, hogy a gyermek, akit annyira vártunk, akit úgy szeretünk, mint senki mást, ilyen indulatokat képes kiváltani belőlünk? Miért nem tudunk olyan kedvesek, türelmesek, játékosak és jó fejek lenni, mint vagyunk egyébként minden más szituációban?
Napjainkban az anya otthon marad két-három (testvérek esetében még több) évig a gyerekekkel, az apa pedig éppúgy jár dolgozni, mint annak előtte. Az anya dolga a gondozás, az éjjeli felkelés, egyedül dönt rengeteg apró - majd később kevésbé apró - kérdésben. Ő tölt 24 órát a gyerekkel, ő küzd, fegyelmez. A gyermek pedig természeténél fogva nehéz eset. Nem úgy eszik, nem úgy alszik, ahogyan azt anyja szerint kellene, mindenhová felmászik, folyamatosan a határokat feszegeti. Anya először szépen kéri, utána kevésbé szépen, végül robban. A kiabálás oka az eszköztelenség. Egyszerűen sehogy máshogy nem tudja elérni, hogy a gyerek végre rá figyeljen. Mindezzel azonban ördögi kör veszi kezdetét, a gyerek ugyanis rászokik arra, hogy egy bizonyos hangszín alatt nem is reagál az anyai szóra. Így lesz egyre több és több a kiabálás és egyre kevesebb az örömteli pillanat.
Több felől hallhatjuk, hogy segíthet, ha a nő visszamegy dolgozni, ez azonban nem mindenki számára megoldás. Valóban hatásos lehet, ha talál olyan munkakört, amelyben örömét leli, és lehetősége van részmunkaidőben végezni, ez azonban nem mindenki számára elérhető. Ingázás és napi 8 óra munka mellett logisztikázni a bölcsőde és az otthon között pedig éppolyan idegörlő, mint az otthoni lét - megtámogatva némi lelkiismeret-furdalással is.
A megoldást inkább a családon belül érdemes keresni. A legfontosabb az őszinte kommunikáció: jelezzük a párunknak, ha úgy érezzük, összeroppanunk a feladatok súlya alatt, és kérjük, hogy vegye ki a részét a teendőkből. Lehet, hogy egyértelműbben kell fogalmazni: Nyugodtan beszélj meg egy programot a barátnőiddel, majd közöld a pároddal, hogy szombaton délután elmész. Akármilyen furcsa, nem kell erre engedélyt kérned. Ha néha kiszabadulsz a mókuskerékből, talán könnyebben fogsz tudni magadévá tenni másfajta fegyelmezési módszereket is, mint például az értő hallgatás és a pozitív megerősítés. Olvass sokat az interneten, lapozgass nevelési szakkönyveket (vannak köztük nagyon jók), vagy beszélgess anyatársakkal.
Az aggódó szülőknek, akik úgy érzik, kimerültek, fáradtak, és türelmetlenek a babával, érdemes szakember segítségét kérni. Szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens segítséget nyújthat személyes konzultációkon. Ha úgy érzed, anyai szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra. Ha csecsemődnél vagy kisgyermekednél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észlelsz (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaid a probléma megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció szintén segítségedre lehet.
A cikkek, amelyek a lelkiismeret-furdalást keltik, és a magamutogató celeb anyák posztjait azonban kerüld messziről! Ne olvass ilyesmit, és ne kövesd őket a közösségi médiában! Az őrületbe kergetnek a gyerekeid? Jól csinálod!
tags: #turelmetlen #anya #csecsemovel