A mesterséges terhességmegszakítások száma globálisan rendkívül magas, és az elmúlt évek statisztikái alapján felülmúlja a tíz vezető halálok együttes áldozatainak számát is. Noha az abortuszok magzati áldozatokként való elszámolása folyamatos vita tárgyát képezi, a számadatok önmagukban is döbbenetesek.
Az Origo cikke a Breitbart.com adatai alapján arról számolt be, hogy 2018-ban az abortusz volt a világ vezető haláloka, mintegy 41,9 millió áldozattal. Noha a hivatalos 2018-as adatok még nem állnak rendelkezésre, a statisztikai becslések alátámasztják ezt az állítást: az abortuszok száma nagyobb, mint a tíz vezető haláloké összesen.
Összehasonlításképpen, jelenleg a vezető két halálok - a szív- és érrendszeri betegségek és a stroke - miatt nagyjából 15,2 millió ember veszti életét évente a világon. A fertőző betegségek tavaly több mint 12,9 millió ember életét oltották ki. Ezen felül, több mint 2,4 millióan haltak meg alkoholfogyasztás miatt, több mint 1,6 millióan HIV vagy AIDS miatt, és több mint 1,3 millióan vesztették életüket közúti balesetekben. Ezek a számok mégis eltörpülnek az abortuszok évente elhalálozó magzatainak száma mellett.
Az abortusz története és jogi szabályozása
Az abortusz története egyidős az emberiség történetével. Már Kr. e. 1550-ből is kerültek elő olyan egyiptomi írásos emlékek, amelyek azt taglalják, hogy a korabeli nők hogyan értek el vetélést különböző növényi főzetekkel átitatott tamponok segítségével.
Az első legális abortuszra azonban sokkal kevesebbet kellett várni. 1935. január 28-a fontos mérföldkövet jelentett nemcsak az izlandi, de a világ minden nője számára. Ezen a napon lépett érvénybe Izlandon az 1935. évi 38. törvény, amely elsőként tette lehetővé a terhesség legális megszakítását bizonyos feltételek mellett. Az ott bevezetett engedélyezési folyamat nagyban hasonlít a mai gyakorlathoz is: az érintett nőknek konzultációt kellett folytatniuk orvossal és szociális munkással, hogy megvitassák az elérhető lehetőségeket, beleértve a családtervezést és a gyermekvállalás támogatását. A következő évtizedek során a szabályozás folyamatosan liberalizálódott Izlandon: a legjelentősebb változás 2019-ben történt, amikor az izlandi parlament elfogadta az új törvényt, amely lehetővé tette az abortuszt a terhesség 22. hetéig, ezúttal már bármilyen indokkal. Az tehát vitathatatlan, hogy a legmodernebb abortusztörvény Izlandról származik.
A legális abortusz bevezetése a Szovjetunióban a bolsevik forradalom progresszív fejleményeként született, de sajnos a rezsimváltásoknak köszönhetően nem maradt fenn sokáig. 1936-ban a Szovjetunióban kiadott abortuszrendelet, mely az életszínvonal emelése, a halandóság csökkentése és a teljes foglalkoztatás biztosítása mellett a születések számának a növelését is előírta, példát mutatott.
Az abortusz szabályozása Magyarországon
A második világháború alatt jelentősen csökkent a születések száma, a háború befejezése utáni néhány évben, ha csekély mértékben is, de emelkedett és elérte a háború előtti szintet. Az 1945-1948 közötti koalíciós időszakban nem foglalkoztak érdemben a kérdéssel, az ötvenes évek elején azonban, a legtöbb európai országban tapasztalható születésszám növekedés (baby-boom) Magyarországon nem jelentkezett, üteme elmaradt a többi szocialista országé mögött.
A Ratkó-korszak és az abortusztilalom
A politikai vezetés joggal tartott Moszkva rosszallásától, ha nem teljesíti a szocializmus népesedési törvényében lefektetett célokat. Ez pedig elfogadhatatlan volt a Rákosi-rendszer számára, amely a születések számának emelését irányozta elő oly módon, hogy az anyaság és gyermekvédelem kérdését a pártpolitika középpontjába helyezte. A gyorsított iparosítás érdekében „emberanyagra" volt szükség. A döntést ideológiai célok is motiválták, mivel a „dolgozó nép" ideálját össze lehetett kapcsolni a „több gyermeket vállaló anya" képével. Feltételezhetően ez a tény, valamint a harmadik világháborúra való felkészülés - melynek „főpróbája" a koreai háború volt - is szerepet játszott a Minisztertanács 1953. februárban meghozott határozatában, melyet Magyarország első női minisztere, egészségügyi miniszter vezényelt le. Ratkó Anna neve szorosan összefonódik az 1953. február 8-án kiadott túlzó és népszerűtlen népességszabályozási rendelettel, bár ő „csupán" az elsődleges döntéshozó szerv, a Magyar Dolgozók Pártja Titkárságának és Politikai Bizottságának határozatait hajtotta végre.
A Rákosi-korszakban az első büntető törvénykönyv, az 1878. évi V. törvénycikk, az ún. Csemegi-kódex joggyakorlata érvényesült. A kódex rendelkezései a magzatelhajtást bűncselekménynek, emberölésnek minősítette, és erkölcsi alapon tiltotta. A 285. § szerint: „A teherben lévő nő, a ki méhmagzatát szándékosan elhajtja, megöli vagy azt más által eszközölteti, ha házasságon kívül esett teherbe: két évig terjedhető börtönnel, ellenkező esetben pedig három évig terjedhető börtönnel büntetendő." Az abortuszt végzőt öt évi, a terhes nő halálát okozót pedig tíztől 15 évig terjedő fegyházzal sújtotta. A Csemegi-kódex lényegét tekintve megegyezett az akkori európai normákkal. A Rákosi-korszakban, kisebb módosításokkal ugyan, de e törvény joggyakorlata volt érvényben, egészen 1956 júniusáig.
Egyetlen alkalommal, 1945. február 14-én, a Budapesti Nemzeti Bizottság függesztette fel a büntető törvénykönyv magzatelhajtást tiltó rendelkezését, amikor kimondta, hogy „átmenetileg felfüggesztik a magzatelhajtást tiltó rendelkezéseket”. Az abortusz tilalmának átmeneti felfüggesztését a szovjet katonák által megerőszakolt nők helyzete indokolta. A beavatkozást kizárólag szülészeti és anyavédelmi intézetben, szakorvos közreműködésével lehetett elvégezni. A rendelkezés hivatalos lapban nem jelent meg, csak bizalmas utasítás formájában. A büntetőjogi szabályozás érintetlenül maradt, de eljárást magzatelhajtás miatt nem lehetett indítani.
Népességpolitikai intézkedések és az abortusztörvény
1945 után a nők egyre nagyobb számban jelentek meg a politikai élet porondján, egyre több szó esett a nők helyzetéről, az anya- és gyermekvédelemről. A dolgozó nő követendő példaként jelent meg a sajtóban és a propaganda kiadványokban. Gyakran jelentek meg tudósítások szovjet nőkről, akiknek személyét követendő példaként állították a magyar nők elé. Már a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején számos központi intézkedés született a nők és anyák terheinek csökkentésére. 1949-ben bevezették a terhességi és gyermekágyi segélyt, többször bővült a jogosultak köre és magasabb lett a jogosultsági korhatár. Törvények születtek a nők jogi és foglalkoztatási emancipációjának elősegítésére, a hivatalos propaganda síkra szállt az egyenlő bérekért, megszüntették a leányanyák megbélyegzését, a házasságon kívül született gyermekek jogfosztottságát.
Nem volt tehát előzmények nélküli az a jelenség, hogy az 1950-es években az anyaság, a gyermekvállalás és -nevelés méltatása központi helyre került a pártpolitikában. A hatályba léptetett törvények és rendeletek, a sajtóban megjelent cikkek, a rádióból és a plakátokról áradó propaganda az anyaság szépségére és a gyermekvállalásra buzdítottak. Nem tűnt el, sőt új, differenciált formában tovább élt az 1951-ben létrehozott Családvédelmi Tanács, valamint a sokgyermekes anyák pénzjutalma. 1951. május 19-én jelent meg a Minisztertanács 1011/1951. számú határozata a női munkaerő fokozott ütemű munkába állításáról. A nők egyenjogúságának, tanuláshoz, munkához való jogának törvénybe iktatásával biztosították „a dolgozó nők anyasághoz való jogát, a nemzet fennmaradását". A születendő gyermekek gondozásának, nevelésének egy részét az állam vállalta magára. Ez a gondozás-nevelés államilag fenntartott intézményekben, képzett szakemberek segítségével történt, de a bölcsődék, óvodák, napközi otthonok, a készételek, a készruhák és a háztartási gépek vajmi keveset változtattak a nők terhein.
1952-ben a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége a gyermeknevelés ügyét összekapcsolták a „békeharccal", s azt az anyák, a nők feladatává tették. Ratkó Anna miniszterhelyettes már 1952. július 29-én kidolgozta „Az élveszülések arányainak megjavítása, illetőleg az anya-csecsemő és gyermekvédelem megjavításán keresztül a csecsemő és gyermek halálozás csökkentése" című tervezetét. A miniszterhelyettes a tervezetben megjelölte a csecsemőhalandóság csökkentésére irányuló feladatokat. Kiemelte, hogy az újszülöttek védelme érdekében növelni kell a kórházi szülések arányát, a koraszülöttek érdekében Budapesten és az ország más területein, a megyei kórházakban „koraszülő-koraszülött osztály"-okat kell létrehozni. Javasolta a csecsemő- és gyermekágyak számának felemelését, s ahol a kórházakban nincs gyermekosztály (pl. Zala megye), ott átalakítással vagy belső átszervezéssel alakítsák ki, és „boxosítsák" azokat. Javasolta, hogy a gyermekvédő intézetekről válasszák le az egészséges, kórházi ápolást nem igénylő állami gondozotti ellátást, s számukra csecsemőotthonokat hozzanak létre.
Az I. ötéves tervben az alábbi feladatok ellátását helyezte előtérbe:
- körzeti gyermekorvosi állások szervezése,
- a védőnői létszám emelése,
- anya-, csecsemő- és gyermekvédelmi tudományos intézet felállítása,
- a gyermek és szülész szakorvosi ellátás kiterjesztése a falvakban,
- a csecsemők és kisgyermekek tejellátása,
- az anyatej gyűjtése,
- a csecsemőhalálozás anyakönyvi bejegyzése egységes gyakorlatának kialakítása,
- a terhes nők és anyák fokozott védelme,
- a szülésznők fizetésének rendezése,
- bölcsődék, csecsemőotthonok, gyermekotthonok fejlesztése,
- a beteg, kórházi ápolást nem igénylő gyermekek otthoni gondozása,
- az egészségügyi felvilágosító munka, valamint a vetélés elleni küzdelem.
1953-ban módosították az 1951-ben kiadott Munka Törvénykönyvét, melynek 9. fejezete foglalkozott a dolgozó nők és a fiatalkorúak védelmével. Ebben szó esett a terhes nők egészségvédelméről is (94. §). A szülési szabadság ekkor 12 hét volt, amit a szülés előtt és utána két részletben kellett kiadni, vagy szülés után egyszerre kivenni. A fizetett szoptatási idő időtartama a gyermek kilenc hónapos koráig járt. A kormányzat nők érdekében tett intézkedései, fokozott figyelme a nők többségének megnyerésére nem volt véletlen, hiszen ezen intézkedések készítették elő a demográfiai viszonyok megváltoztatását, mely a születéskorlátozáson belül elsősorban a művi vetélések számának megakadályozására irányult. 1948 és 1952 között a születések száma évi 185 ezer és 195 ezer között ingadozott.
Az „abortusztörvény” megjelentetése és következményei
A Minisztertanács 1953. február 8-án adta ki a 1004/1953. (II. 8.) számú határozatát „az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről". A határozat szerint „megtiltotta a terhesség művi megszakítását és harcot hirdetett ellene”. A határozat az említett szovjet családjogi törvény abortuszrendeletén is túltett, mivel nemcsak az abortuszt tiltotta be, hanem harcot hirdetett a magzatelhajtás ellen, kijelentve, hogy az „súlyosan veszélyezteti az egész nép egészségét, rombolóan hat az erkölcsi, a családi életre".
A határozat jóléti intézkedések bevezetésével kezdődött: meghosszabbították a szülési szabadságot, felemelték a családi pótlék összegét, ingyenes babakelengyét adtak a gyermeket váró anyáknak, emelték a gyermekek és az anyák bírói védelmét, társadalombiztosítási juttatást adtak (terhességi és gyermekágyi segély, anyasági segély), és gyermekvédelmi intézkedéseket biztosítottak. A terhes nő munkára való felvételét várandóssága miatt nem lehetett megtagadni, szülés utáni 3. hónapig a szoptatós anyát csak fegyelmivel lehetett elbocsátani. A hét vagy több élő gyermek után pénzjutalom járt. Elrendelték a bölcsődei férőhelyek számának növelését, szükség esetén vándor- és idény bölcsődéket hoztak létre. A bölcsődék és gyermekintézmények nyitva tartását a dolgozók műszakbeosztásához igazították. Egyedülálló anyák ellátására terhes otthonok létesítését határozták el Budapesten, és Miskolcon. A rendelet a gyermekvállalás számára igyekezett kedvező körülményeket biztosítani.
A minisztertanácsi határozat VI. fejezete a „Küzdelem a magzatelhajtás ellen” címet viselte, és annak 5. és 6. pontja tért ki a lényegre, a határozat sarkalatos pontjára, az ún. agglegényadóra, vagyis a gyermektelenek adójának bevezetésére, illetve a magzatelhajtás elleni küzdelem meghirdetésére. Az anya- és gyermekvédelmi program adminisztratív intézkedéseinek meghirdetése pozitív visszhangra talált a nők körében, bár ekkor még nem érzékelték vagy talán többen nem is fogták fel, hogy mit is jelent a magzatelhajtás teljes tilalma. Ennek felismerése csak később tudatosult az emberekben. A nők érdekében, a nőkért hozott intézkedések valóban elősegítették a nők helyzetének, életkörülményeinek javítását, ennek azonban ára volt. Az 1947-es választások után kiépülő kommunista diktatúra a program meghirdetésével jogot formált az emberek legintimebb magánéletébe való beleszólásra. Úgy gondolták, a felvilágosítással, az egészségügyi intézmények fejlesztésével és a hathatós szociális támogatási rendszer kiépítésével csökkenthető a szülés és a gyermekvállalás egészségügyi és anyagi kockázata, így végső soron fölöslegessé tehető a születésszabályozás legdurvább formája, az abortusz.
A 1004/1953. évi kormányhatározat megjelenése harcot hirdetett a magzatelhajtás ellen, és felhívta a figyelmet arra, hogy a terhességét megszakító nőre büntetés vár. A határozat végrehajtására az egészségügyi miniszter utasításokat adott ki.
Az abortusz elleni propaganda megindítása
A népesség számának emelkedését a Magyar Dolgozók Pártja elsősorban adminisztratív és propagandaeszközökkel igyekezett elérni. A kommunista propaganda szövevényét idézte a megjelent sajtótermékek és propagandaanyagok, szórólapok, kiadványok, a kiadott határozatok és rendeletek sorozata, értekezletek és előadások sokasága, körlevelek kiadása, melyek mindegyike gyermekvállalásra buzdított. Az angyalcsinálás, az eltétetés, elhajtatás, az abortusz, a vetélés, a magzatelhajtás, a méhkaparás és a terhesség művi megszakítására utaló szavak megosztották az embereket és vegyes érzelmeket, indulatokat váltottak ki, hiszen a kérdéskör rendkívül összetett orvosi, jogi, egészségügyi, vallási, erkölcsi, sőt politikai viták kiváltására is alkalmas volt. A művi abortusz legalizálása évszázadok óta a viták kereszttüzében állt, s a határozat kiadásával aligha lehetett volna ennél jobban felkorbácsolni az abortusz ellenzőinek kedélyét, a nőket pedig felbőszítette, hogy megtagadták tőlük véleményük meghallgatását. Éppen ezért a nem kívánt gyermek megszületése ellen a nők többsége módot és lehetőséget talált a terhességmegszakítás rendkívül változatos, akár illegális módjának alkalmazására, és nem törődtek a szigorú szabályozással, a rájuk váró büntetéssel.
Az abortusz elleni propaganda megindítását az Egészségügyi Minisztérium Felvilágosítási osztályának 1952. február 15-én kiadott körlevele indította el. A körlevélhez „vezérfonalakat" adtak ki brosúra formájában, amelyek az egyes előadások alapjául szolgáltak. Az abortusz elleni fellépést Ratkó Anna egészségügyi miniszter 1952. április 11-én az I. sz. Női Klinikán megtartott országos aktíva értekezlete folytatta, melyen az abortusz elleni küzdelem rendszeres és szervezett megindítását tűzte feladatul. Az értekezleten részt vettek a budapesti városi tanács egészségügyi osztálya, a megyei tanácsok egészségügyi osztályvezetői, a megyei szülész főorvosok és szülész professzorok, a budapesti törvényszék orvos szakértői, a szülésznők és a védőnők. Jelen voltak a budapesti Pártbizottság, az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet képviselői is. Ezen az értekezleten jelentette be Ratkó Anna egészségügyi miniszter, hogy „aki ettől a naptól fogva abortuszt hajt végre, azt a legkeményebben büntetjük". Meghatározta az elkövetkező időszak feladatait úgy a felvilágosító munka, mint a közigazgatás területén. Az abortusz elleni küzdelem tervszerű, rendszeres harcát ettől az időtől számítjuk.
A szülész-nőgyógyász szakcsoport kommunista orvosok részére a minisztérium kiküldötteinek részvételével országos megbeszélést tartott, melyen rámutattak „a kommunista orvosok feladataira és példamutatásuk szükségességére az abortusz elleni küzdelemben". Ratkó Anna egészségügyi miniszter 1952. május 29-én adta ki a 81/34/1952. EüM számú rendeletét, mely a terhesség művi megszakítását szabályozta. Az utasítás értelmében a terhességet csak a terhesség első 28 hetében lehetett megszakítani akkor, ha a terhesség megszakítása a terhes nő életének megmentése volt, illetve, ha a születendő gyermek életét súlyos károsodás fenyegette. Intézkedtek az I. és II. fokú bizottságok létrehozásáról és azok összetételének meghatározásáról. A bizottságok feladata a terhesség művi megszakítása iránti kérelmek orvosi elbírálása volt. Kijelölték azokat az intézményeket, melyekben az abortusz megszakítása elvégezhető volt, és megállapították azon betegségek körét, melyeknek fennállása esetén a művi terhesség megszakítását engedélyezték. Intézkedtek a már megindult vetélések kötelező kórházba szállításáról, a feltételezhető „bűnös vetélés" rendőrség felé történő bejelentéséről. A gyógyintézetekben abortusznapló vezetését írták elő. A 8100-1/1953. EüM számú végrehajtási utasítás a terhességek kötelező bejelentését írta elő, az 1952. június 29-én megjelent 8100-2/1953. számú utasítás a szülészeti rendtartást módosította, és a megyei szülész főorvos feladataként jelölte meg a vetélés elleni küzdelem szakmai irányítását. Az 1952. június 11-én kiadott 81/32/1952. EüM számú utasítással az abortusz elleni felvilágosító munkát rendszerezték. A megyei tanácsok egészségügyi osztályának vezetőit tették felelőssé a felvilágosító munka tervszerű irányításáért. Elrendelték, hogy a felvilágosító munkát „állandóan felszínen tartva" a párt- és tömegszervezetek bevonásával kell végezni.
A jelenlegi magyarországi helyzet
Bár Magyarországon 1956 óta legális a beavatkozás, és 1992 óta már egy (jellemzően férfiak alkotta) abortuszbizottság előtt sem kell magyarázkodniuk a nőknek a döntésüket illetően, az érintetteknek továbbra is hosszú és megaláztatásokkal tűzdelt procedúrán kell keresztülmenniük hozzá. A magyar magzatáldozatok száma a KSH 22 ezres száma helyett valójában háromszoros lehet, mert csak a sebészi magzatelhajtásokat mutatják ki, négy másik abortusztípust nem számolnak. Az abortusztabletta vegyi fegyverének (RU486) magyarországi hadrendbe állítását 2005-ben az Alfa Szövetség által szervezett tüntetéssel sikerült meghiúsítani, de az „angyalcsináló” IUD-k, vagyis a korai abortuszt előidéző ún. „spirál” kb. 20 000 magzatáldozatot, a 72 órás, úgynevezett „sürgősségi fogamzásgátlás” kb. 1000 életet veszítünk, a kriminális abortuszok is kb. 1000 életet követelnek évente. A méregtablettával külföldön elhajtott magyar babákkal is ezer életet veszítünk.
Nemzetközi trendek és viták
Oregon államban (USA) új ünnepet vezettek be: Tina Kotek kormányzó kihirdette, hogy március 10-e ezentúl az Abortuszszolgáltatók Megbecsülésének Napja lesz. A hirdetmény szövege Oregont az abortuszt kérők biztonságos menedékeként említette, a kormányzó pedig nyilatkozatában elmondta, hogy államukban ez a beavatkozás az egészségügyi ellátás része, és a megbecsült szolgáltatók továbbra is akadályoztatás és megfélemlítés nélkül nyújthatnak ellátást.
Oregonban 2023-ban 10 075 abortuszt végeztek, ami 16,2 százalékos növekedést jelent 2022-hez képest. 1661-en más államból, például a szomszédos Idahóból utaztak ide a beavatkozás elvégeztetésére. A 23. terhességi hét után (tehát lényegében hatodik hónapos vagy annál előrehaladottabb terhességek esetében) elvégzett ún. kései abortuszok száma 165%-kal emelkedett. Ez teljesen érthető, mivel az államban semmiféle korlátozás nincs az abortuszokra vonatkozóan annak alapján, hogy egy nő a terhessége mennyire előrehaladott állapotában van.
A hírrel kapcsolatban megszólalt Alexander Sample portlandi érsek: „Vannak olyan pillanatok, amikor az ember nem találja a szavakat. Ez a halál ünnepe. Arról van szó, hogy azokat, akik abból élnek, hogy véget vetnek egy ártatlan, meg nem született életnek, ezentúl nyilvánosan tisztelni kell, köszönetet kell nekik mondani és meg kell őket tapsolni. Ez nem csak valamiféle erkölcsi zűrzavar. Ez valami mélyebb annál. Olyan szellemi vakság, amelyben az abszolút maguktól értetődő dolgok is teljesen elhomályosulnak. Ez az ideológia eufémizmuson alapul: ölés helyett a választás szót, az élet befejezése helyett a reproduktív szabadság kifejezést használják” - írta az élet szentségéről szóló pasztorális tanításában március 13-án az érsek. „Mélyen legbelül mi tudjuk, mi az abortusz” - szögezte le. - „És mégis, a modern kultúra ragaszkodik ahhoz, hogy a tragédiából diadalt csináljon. Nemcsak toleranciát követel az abortusszal szemben, nemcsak jogi védelmet, hanem ünneplést. Azért, mert a modernitás felcserélte az élet csodáját a hatalomra való törekvéssel. Ha a kisbaba kényelmetlen, tüntessük el. Ha az autonómiánkat zavarja, fel kell áldozni. Az élet már nem ajándék, hanem akadály, teher, megoldandó probléma. Mindenki tudja, hogy a felszín alatt bűntudat rejlik. Ha az abortusz valóban semmiség volna, nem kellene semmit sem ünnepelni, semmit sem igazolni.”
Sample érsek reményt keltő szavaival arra is emlékeztette a híveket, hogy nem a sötétségé lesz az utolsó szó, és az Evangélium azok számára is meghívást közvetít, akik ünneplik az abortuszt és hasznot húznak belőle. „Minden élet egy ajándék, és az a világ, amelyik ezt elfelejti, olyan világ, amelyből kiveszett a lélek” - mondta Sample érsek. Jézus arra hív, hogy nyissuk ki szemünket. Lépjünk ki a hazugságból a fénybe és válasszuk az életet - nemcsak biológiailag, hanem lelkileg is.
2025. Szeptember 28. a biztonságos abortusz világnapja. 2019. Ahol az abortuszt betiltják, ott a terhességmegszakításoknak csak negyede zajlik biztonságos körülmények között.