Tisztelgő katona: A tisztelet, bajtársiasság és fegyelem szimbóluma

A katonai tisztelgés a katonai világhoz kapcsolódó számos szokás és hagyomány egyike, amely a világ szinte minden hadseregében megtalálható. Gyakorlata országonként és kultúránként eltérő, de alapvető célja a tisztelet kifejezése és a katonák közötti bajtársiasság megerősítése.

A katonai tisztelgés napjainkban protokolláris gesztusként működik a hadsereg számos ágában, de a katonaságon kívül is széles körben használatos. Láthatjuk ünnepélyes eseményeken, mint a július 14-i felvonulás, vagy temetések alkalmával, az elesett katonák előtt tisztelegve. A legtöbb országban a civileknek is megvan a saját tisztelgési formájuk.

A katonai tisztelgés eredete és története

A katonai tisztelgés eredete bizonytalan, de úgy gondolják, hogy jóval azelőtt, hogy a katonák átvették volna, a polgári lakosság is használta. Amikor az úton keresztezték egymást, az utazó közösség ezzel a testvéri gesztussal fejezte ki békés szándékát. Ekkor a két utazó megállt egymástól bizonyos távolságra, majd a jobb kezüket arasznyira emelték, a tenyerüket jól láthatóan, az ujjaikat széttárva, ezzel bizonyítva, hogy nincs náluk fegyver.

Egy másik, a hadsereghez szorosabban kapcsolódó hipotézis szerint a katonai üdvözlés az antikvitásban keletkezett. Ebben az esetben harcosok voltak azok, akik a béke jeleként használták a tisztelgést, amikor nem voltak hajlandóak harcolni. Az üres, fegyvertelen, felemelt kéz a jóindulat szinonimája volt, és ez a köszönési mód és annak békés konnotációja az idők folyamán változatlanul megmaradt.

Egyes történészek úgy vélik, hogy a katonai üdvözlés története az Ókori Róma idején kezdődik, amikor gyakoriak voltak a merényletek. Amikor egy polgár interjút akart kapni egy magas rangú hivatalnokkal, felemelt jobb kézzel közeledett, hogy bizonyítsa, nincs nála fegyver.

Mások szerint a középkorban kezdődik, arra a pillanatra utalva, amikor a lovagok felemelték a sisakjuk napellenzőjét, felfedve az arcukat, és demonstrálva az önkéntes kiszolgáltatottságot a tisztelgő személy felé.

A tizenhetedik században a katonai tisztelgés jelentése megváltozott, ezúttal a hűséget testesítette meg. Ezentúl, amikor két harcos keresztezte egymás útját, jobb kezüket az ég felé emelték, három ujjukat széttárva, ezzel a Szentháromság (az Atya, a Fiú és a Szentlélek) három megtestesülését idézve.

Ma a katonai tisztelgés a fejfedőnél (barett, sisak, kalap) ér véget, és már nem az embernek, hanem a fokozatnak tisztelgünk. Hűek maradunk annak a nemzetnek a zászlajához, amely alatt felesküdtünk, hogy szolgálunk.

A katonai tisztelgés jelentése és formái

A katonai tisztelgés a tiszteletadás és az udvariasság érzését sugározza. Ez nem csupán a jó modor egyszerű cseréje, hanem egy kiváltságos jel, amely a fegyelmet, a bizalmat és a katonák közötti bajtársiasság szellemét hangsúlyozza. A hadseregen kívül néha félreértik, de a katonai tisztelgés semmiképpen sem a szolgalelkűség gesztusa. Az elöljáró tiszt ugyanúgy viszonozza a tisztelgést, ahogyan azt neki bemutatták.

A katonai tisztelgés országonként és néha ugyanazon ország fegyveres erőinek különböző alakulatain belül is változik. A testtartás nyilvánvalóan fontos szerepet játszik, és bizonyos apró részleteket, amelyek az egyes hadseregek hagyományaiban és szabályaiban közösek, tiszteletben kell tartani.

Különböző országok tisztelgési formái:

• Francia katonai tisztelgés: A kar vízszintesen a vállaknál van felsorakoztatva, az egyik kéz lapos, a tenyér előre néz, az ujjhegyek pedig a szem sarkának közelében helyezkednek el. A mozdulatot folyékonyan és élénken hajtjuk végre, miközben a társunk szemébe nézünk. Fegyver jelenlétében vagy fejfedő hiányában a francia katonai tisztelgés másképp történik.
• Amerikai katonai tisztelgés: A kezet meggyőződéssel fel kell emelni, az ujjakat és a hüvelykujjat összekötve és kinyújtva, a tenyér lefelé néz, a mutatóujj hegyét pedig a szemellenző szélére kell helyezni, kissé a szemtől jobbra. A kéz külső szélét enyhe lefelé irányuló szögben kell tartani, úgy, hogy sem a kéz hátsó része, sem a tenyér ne legyen jól látható elölről. A helyes tisztelgésnél a könyök kissé előre van, és a kar vízszintesen áll. Az USA katonai tisztelgés feltételezhetően a Brit hadsereg tisztelgéséből származik, vagy annak hatása alatt áll.
• Brit katonai tisztelgés: A Brit Hadsereg (Army) katonai tisztelgése 1917 óta a jobb kéz tenyerével előrefelé mutat, az ujjak majdnem a sapkát vagy a barettet érintik. Korábban a nem tisztek a tisztelgő személytől legtávolabbi kézzel tisztelegtek. A tisztek mindig a jobb kezükkel tisztelegtek. Angliában a tisztelgést a királynő előtt adják, hogy megtiszteljék magas hivatalát.
• Orosz katonai tisztelgés: Jobb kézzel, tenyérrel lefelé végezzük. A kezet a jobb halánték magasságába viszik, anélkül, hogy megérintenék, a fejet fésülve (letakarva). Azokban az esetekben, amikor a fej fedetlen, a katonai tisztelgést vigyázzállásban végzik. Nem az a fontos, hogy a személyt tisztelgessük, hanem a katonai egyenruhát.
• Török katonai tisztelgés: Fejfedővel és fegyver nélkül történik. A négy ujj kinyújtva, a mutatóujj második ízületére mutató hüvelykujj kíséretében, a kéz enyhén behajlítva. A tenyérrel a föld felé fordulva a tisztelgés a jobb szemöldök külső szélénél áll meg.
• Belga katonai tisztelgés: Sok más országhoz hasonlóan a kéz fejhez emelésével végzik, tenyérrel lefelé.
• Svájci katonai tisztelgés: A brit haditengerészetéhez hasonlóan történik, a tenyér a váll felé mutat, az ujjhegyek a halánték felé mutatnak. A svájci katonák kötelesek tisztelegni minden magasabb rangú katonai személy előtt, és meg kell adniuk a felettes rangját, rendfokozatát és nevét.

Mikor kell a katonai tisztelgést végrehajtani?

A katonai tisztelgést abban a pillanatban kell végrehajtani, amikor a katona találkozik valamelyik felettesével. Szemből érkezve, hat lépésnyire az utóbbitól kezdi a katonai tisztelgést, és azt addig tartja, amíg el nem halad mellette. Másrészt, ha a katona az elöljárója háta mögül érkezik, akkor akkor tiszteleg, amikor odaér, és addig tartja a testtartását, amíg két lépéssel mögötte van.

A gyerekek és a háború, katonai nevelés

A háború és a katonai tematika komoly hatással van a gyerekekre. Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy értse, mi zajlik körülötte, ezért fontos, hogy a szülők és a felnőttek megfelelően kommunikáljanak velük a háborúról, katonai nevelésről.

A szülők többségét (teljesen érthetően) nagyon mozgatja, érdekli az Ukrajnában zajló katonai konfliktus. Félhetünk, aggódhatunk, idegesebbek lehetünk. A gyerekeket segíti, ha érthetőbbé válik számukra, hogy miért viselkedünk így. Elsősorban arra van szükségük, hogy a szüleik állapotát, érzéseit értsék. Ez alapvetően növeli a biztonságérzetüket. Nem szükséges nekünk felhozni a témát, ha a gyerek egyébként nem kérdez, érdeklődik. Lehet annyit is mondani, hogy „Velünk minden rendben, de olyan híreket olvastam, amiktől feszült lettem.”

Ha a gyerek kérdez, akkor először érdemes megtudni, hogy mire kíváncsi, mi érdekli, mit hallott. Így tudjuk „bemérni”, hogy mire van szüksége. A gyerek akkor lesz nyugodtabb, ha érti az érzéseinket, és kap információt arról, ami érdekli őt. Olyan mondatoktól, hogy „Nincs baj.”, „Nem lesz semmi baj.” nem fog megnyugodni, ha közben azt érzi, hogy a szülő/felnőtt tele van feszültséggel. Ne hazudjunk. Ne mondjunk olyat, amit magunk sem hiszünk el, vagy amit nem érzünk őszintének. A gyerekek nem sérülnek attól, ha a szülőjük szomorú vagy fél. Attól sérülnek, ha ezekről az érzésekről nem lehet beszélni.

Nem az a dolgunk szülőként, hogy minden kérdésre pontos, „szakmai” választ adjunk. Mondhatod, hogy „nem tudom” vagy „ezt most nem lehet még tudni, ezért is hallgatjuk olyan figyelmesen a híreket”. Nem dolgunk kisebbíteni a helyzet súlyát. Figyeljetek a beszélgetés során a gyerekekre és magatokra is.

Gyerekkatonák a történelemben és napjainkban

Gyerekkatonák az idők kezdete óta vettek részt fegyveres konfliktusokban, és a hírfogyasztók megrökönyödésére még ma is gyakran előfordul - főként Fekete-Afrika háború sújtotta vidékein -, hogy kiskorú fiúk és lányok kerülnek a tűzvonalba, akár saját akaratukból, akár erőszakkal sorozzák be őket.

Szergej Aleskov valószínűleg 1936 februárjában született a nyugat-oroszországi Kalugai területhez tartozó Griny falucskában, amely a háború alatt német megszállás alá került. Szerjozsa édesapját még a háború előtt elveszítette, két felnőtt bátyja bevonult katonának, egyedül édesanyja és harmadik testvére, Petya maradt otthon, akik aktívan részt vettek a faluban folyó partizántevékenységben. A megtorlásnak Szerjozsa bátyja és édesanyja is áldozatul estek: Petyát felakasztották, a fia életéért könyörgő anyát pedig a Gestapo emberei agyonlőtték. A katonák megdöbbentek a sokkos állapotban lévő, legyengült, éhező fiúcska láttán, akit egy pokrócba csavarva a táborba vittek és azonnal kikérdeztek: a fiú elárulta a nevét, arról viszont fogalma sem volt, mennyi ideje járkált egyedül az erdőben, amikor pedig édesanyja felől kérdezték, sírva fakadt.

Az egység orvosai ellátták, elrongyolódott ruhája helyett pedig kapott egy méretre szabott katonai egyenruhát. Az őrnagy megszánta és hamar megkedvelte a tragikus sorsú kisfiút: hivatalosan örökbe fogadta, és elérte a feletteseinél, hogy adoptált fia az egység mellett maradhasson. Szerjozsa a csatatéren természetesen nem harcolt, de lelkesen, nagy odaadással segítette megmentőit: nem hivatalos szárnysegédként szolgált az őrnagy mellett, az ő feladata volt a táviratok, újságok és egyéb üzenetek, levelek kézbesítése, az ütközetek során pedig vizet, töltényeket, gránátokat vitt a katonáknak.

Egy alkalommal a fiú újságot vitt a táborba, amikor gyanús alakokra lett figyelmes a közeli szénabálában: jelentette felfedezését a parancsnoknak, aki azonnal elküldte néhány emberét az ügy kivizsgálására. A bujkálókról kiderült, hogy német felderítők, akiket azért küldtek ki, hogy megfigyeljék és walkie talkie-n keresztül jelentsék a szovjet hadállások elhelyezkedését. Később egy német tüzérségi bombázás során a csapat táborát találat érte, Vorobjov őrnagy lakrészének fedezéke beszakadt és a leomló romok maguk alá temették a parancsnokot. Szerjozsa azonnal nevelőapja segítségére sietett, először maga próbálta kiásni őt a romok alól, majd amikor ez lehetetlennek bizonyult, gyorsan segítségért rohant: a helyszínre siető katonák még időben érkeztek, az őrnagyot élve sikerült kimenteni a törmelék alól.

Az egységet 1942 novemberében a Sztálingrád környéki harcokba vezényelték, ahol Szerjozsa lábát megsebesítette egy repesz. Az ifjú közlegény kórházba került, felépülése után azonban visszatért egységéhez és egészen a háború végéig folytatta a szolgálatot. Szergej egysége végül 1945-ben Lengyelországban fejezte be a harcot, a békekötést követően a hadszíntéren született Vorobjov család Cseljabinszkben telepedett le, és (legalábbis a hivatalos szovjet propaganda szerint) boldogan éltek tovább.

Előélete és tanulmányai dacára az egykori gyerekközlegény mégsem a katonai karriert választotta: jogi diplomát szerzett, majd Cseljabinszkbe hazatérve a város ügyészi hivatalában dolgozott, később a helyi plexiüveggyár jogi tanácsadója lett. Kétszer is megházasodott, de mindkét kapcsolat válással végződött. A háborúban eltöltött gyerekkor, a megpróbáltatások és a káros szokások azonban (gyerekkorától kezdve erős dohányos volt) hamar tönkretették Aleskov egészségét: 1990 februárjában, mindössze 54 évesen hunyt el szívroham következtében egy buszmegállóban, munkába menet.

Az orosz oktatás radikális módosításai

Katonai egyenruhában masírozó óvodások, lövészárkok ásását, gránátok dobási technikáját és éles lőfegyverek használatát tanuló iskolások. Ezek nem valami disztópikus sorozat kezdőképei, hanem a mai orosz gyerekek realitása. A nemzeti alaptantervet a háborús felkészülés jegyében radikálisan módosítják, országszerte dicsőítik a fegyveres szolgálatot, önkéntes tinédzsercsoportok alakulnak az anyaország védelmében. Akárhogy nézzük, ez azt jelenti, hogy Oroszország már a gyerekeket is a háborúra készíti fel.

Az orosz oktatásügyi miniszter, Szergej Kravcov ennek apropóján lehetőséget biztosít arra, hogy az iskolai csoportok katonai létesítményekhez juthassanak el, és veteránokkal, katonai személyzettel találkozhassanak. A minisztérium szerint a középiskolás diákokat éles lőszerek használatára is megtanítanák lővonalnál tapasztalt katonai tisztek és oktatók irányítása mellett. Már vannak kötelező órák a katonai-hazafias értékekről, és a frissített történelemkönyvek komoly hangsúlyt fektetnek az orosz katonai diadalokra, valamint arra, hogy az Oroszországot érintő történelmi eseményekből mindenképpen az oroszok kerüljenek ki pozitív megvilágításban. Az a gyerek, amelyik ebből a tankönyvből tanul (tehát az összes), azt gondolhatja, teljes bizonyossággal, hogy Ukrajnát megtámadni nemhogy szükséges, de helyes lépés is volt. A kampány egyik eszközeként katonák is látogatják az iskolákat, akik az ukránok ellen hergelik, és arra buzdítják a gyerekeket: ők is tegyék meg, amit tudnak, hogy megvédjék a hazát.

Asztrahán városában óvodáskorú gyerekek viseltek katonai egyenruhát és „vezettek” játék járműveket, amikre az orosz propaganda és az ukrán-orosz háborút támogató „Z” szimbólumot festették fel. „A mi embereinknek varrunk!” elnevezésű kampány kapcsán nadrágokat és sapkákat varrnak a gyerekek a katonák számára, illetve a voronyezsi diákok mobil tűzhelyeket és lövészárokba való gyertyákat is készítenek.

A RIA Novosztyi állami hírügynökség szerint a szülők hetvenkilenc százaléka támogatja például a háborúról szóló videók vetítését a gyerekeik számára, és a jelek arra utalnak, hogy az orosz állampolgárok jelentős része érzi úgy, hogy országukat ellenséges hatalmak veszik körül, akikkel szemben muszáj védekezni.

Elismerések és hagyományőrzés

Az érdemérmet azon személyeknek adományozzuk, akik az 1848/49-es szabadságharc hagyományápolásában kimagasló érdemeket szereznek és emellett a Budai 2. Honvédzászlóalj munkáját segítik. Az igényes kivitelű érdemérem hadi (katonai hagyományőrzők számára) és polgári változatban készül, sorszámozottan veres ill. zöld szalagon. Évente 1-1 személynek adományozható, és odaítélésről 5 fős kuratórium dönt. Az érdemérem előlapján Cserey Ignác honvéd őrnagy egyenruhás mellképe látható, alatta CSEREY IGNÁC, körülötte A SZABADSÁGHARC HAGYOMÁNYŐRZÉSÉÉRT ÉRDEMÉREM körirat látható. A hátoldalon az ún. barokk pajzson Magyarország korabeli címere látható, alatta az érdemérem-változatra utaló betűjel és az adományozás sorrendjére utaló sorszám van beütve, körülötte 1848/49 Budai 2-ik Honvédzászlóalj körirat olvasható.

Az érdemérem zászlóalj kitüntetés változata a Budai 2. Honvédzászlóalj részére. Az igényes kivitelű érdemérem zászlóalj fokozata veres színű hadiszalagon, kardok ékítménnyel kerül átadásra. Az elismerés adományozására vonatkozó javaslatot a Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület által felállított Kuratórium tárgyalja meg és hoz döntést. A Kuratórium az egyesület tiszti és tényleges altiszti rendfokozattal rendelkező tagjaiból áll.

Kiemelkedő hagyományőrző személyiségek és támogatók

• Dr. Kovács István: A Szegedi 3. Honvédzászlóalj létrehozója és parancsnoka. A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség volt alelnöke, jelenleg becsületbírója. Zászlóaljunk honvéd hagyományőrzésének ötletadója, szakmai segítője.
• Rácz Levente: Székelyföld egyik legkiválóbb katonai hagyományőrzője, a Szentegyházi Huszár Bandérium alapítója. Rengeteget tanultunk tőle a hagyományőrzés, a katonanóták tanulása, bajtársiasság, katonás fegyelem és a határozott kiállás tekintetében.
• Dr. Görög István: Első csapatzászlónk megszentelését végezte 2017-ben, 2020-ben az országzászló felszentelését az általunk megrendezett trianoni megemlékezésen. Az új csapatzászlónk felszentelését tábori istentisztelet keretében Komáromban, 2021-ben celebrálta.
• Juhász György: A HIM szakértőjeként a 48-as korszak elsőszámú szakmai segítője, a ruházatokban, felszerelésekben sok csapatot segít. Korhű egyenruháink, felszerelésünk kivitelezésének szaklektora.
• Horváth Árpád: A legnagyobb létszámú és legjobb kiképzettségű 48-as honvéd hagyományőrző csapat létrehozója és irányítója, a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület elnöke.
• Székely Tibor: Hagyományőrző huszár ezredes, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke. A Nemzeti Vágta országos nagyrendezvény főkapitánya a kezdettől.
• Prof. dr. Csikány Tamás dandártábornok: Hadtörténész, egyetemi tanár, az MTA doktora. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hadtörténeti kutatásának egyik legjelesebb képviselője, aki maga is elkötelezett a katonai hagyományőrzés mellett.
• Bottyán István: Huszár hadnagy a Miklós huszárezred hagyományát őrzi és a Magyar Honvédségen belül működő gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály tartalékos hadnagya. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc huszár és honvéd hagyományőrzésének lelkes támogatója.
• Berlinger Gábor: Honvéd százados, a Budai 2. Honvédzászlóalj hagyományőrző, kiemelten a 48-as egyenruhák leghitelesebb készítője volt.
• Farkas Zoltán: A Szentegyházi Gyermekfilharmonía alapítójaként, karmestereként négy évtizede ápolja a huszár hagyományokat a huszárnóták feldolgozásával.
• Dr. Szabó Pál: 48-as történész professzor, a Szegedi Tudományegyetem Modernkori Magyar Történeti tanszékének oktatója.
• Dr. Bardoczi Csaba: Bardoc Református Egyházközség lelkipásztora, Cserey Ignác emlékének, hagyatékának legfőbb helyi őrzője.
• Dr. Görög István: A Pákozdi Katonai Emlékpark igazgatója. A KEMPP a Hazafiság Iskolája pedagógiai programmal a diákok számára nyújt kalandos tanulási lehetőséget.
• Dr. Hoppál Péter: Politikus, egyházzenész, karnagy, országgyűlési képviselő. A huszár hagyományőrző rendezvények, elsősorban a Szentegyházi Őszi Hadjáratok támogatója.

Az elismerésben részesültek listája (2016-tól)

Az alábbi táblázat tartalmazza azokat a személyeket, akik az elmúlt években részesültek a Budai 2. Honvédzászlóalj elismerésében:

tags: #tisztelgo #katona #kisgyerek