A kisbabás időszak egyik leggyakoribb kihívása a „hasfájás”. Ilyenkor a baba csak tekergődzik, vigasztalhatatlanul sír, semmi nem jó és valószínűleg még a felkínált mellet is néhány pillanat után kiköpi, és folytatja a sírást. Ez a „hasfájásnak” nevezett jelenség a babák felénél jelentkezik. De mielőtt belevágnánk, nézzük meg egy picit közelebbről ezt a „hasfájást”.
A szakkönyvek nagyon okosak tudnak lenni kólika ügyben, ők ugyanis a sima hasfájást is ide sorolják, pedig a kettő nem egy és ugyanaz. Ha a baba délután-este elkezd sírni, és ez se ringatásra, se etetésre, se altatásra, se hasfájós csodaszerekre nem javul, az a kólika. Az okok nem teljesen ismertek, de egyre valószínűbb, hogy a menetrendszerű, hosszas sírással járó „hasfájás” mögött egészen egyszerűen az idegrendszer fejletlensége bújik meg, és a baba így reagál arra, hogy túl sok stimulus éri.
Érdekesség az is, hogy a „hasfájást” összefüggésbe hozták a szülésindítással is: megfigyelések szerint gyakrabban hasfájósak azok a babák, akik nem maguk választották meg a születésük időpontját. A hasfájással kapcsolatban - még ha nem is pontosan tudjuk az okát - a legjobb hír mindenképpen az, hogy általában egyre rövidebbek a napi menetrend szerinti hasfájós időszakok, és valamikor a babák három hónapos kora környékén egyszerűen magától megszűnik a probléma. Tehát ha „hasfájós” a babád, akkor gondolj arra, hogy csak három nehéz hónapot kell átvészelni!
Mi a kólika?
A „kólika kifejezést olyan csecsemő esetében használjuk, aki jól táplált, egészséges, ennek ellenére gyakran sírós, nyűgös” - magyarázza dr. Polgár Marianne gyermekgyógyász, gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa. A babák, főképpen az egészen fiatal csecsemők gyomra és emésztőtraktusának egésze viszonylag „éretlennek” tekinthető, legalábbis összehasonlítva egy felnőtt vagy akár egy pár évvel idősebb kisgyermek bélrendszerének érettségével.
Néhány hetes korban jelentkeznek az első panaszok. Érdekes módon nem minden csecsemő hajlamos erre az állapotra, akiknél mégis kialakul, azoknál kb. 4-5 hetes koruktól akár 6 hónapos korig is heti több alkalommal lehet a fentebb leírt jellegzetes, visszatérő hasi fájdalom-epizódokra számítani. Egy 1954-ben, a Paediatrics (Gyermekgyógyászat) c. angol szaklapban közzétett „definíció” szerint a legalább 3 hete fennálló, a hét minimum 3 napján jelentkező, s akkor legalább 3 órán át tartó vigasztalhatatlan sírás - egyéb anatómiai és működésbeli elváltozás híján - jellemzi a csecsemőkori kólikát.
Mostanra a Római III diagnosztikai kritériumokat tekintjük helytállónak:
- Hirtelen, minden nyilvánvaló ok nélkül kezdődő, heves, rendre vigasztalhatatlan sírás, mely végül ugyanilyen hirtelen és látszólag ok nélkül marad abba.
- A sírás legalább egy hete fennáll, hetente legalább háromszor jelentkezik és naponta legalább három órán keresztül tart.
- Mindeközben a csecsemő szomatikus fejlődése normális.
Mivel a csecsemők nem tudják elmondani, hogy hol fáj, milyen tüneteik vannak, miért sírnak, ezért minden tünetet vegyünk komolyan, és beszéljünk meg a gyermek orvosával - tanácsolja dr. Polgár Marianne.

A csecsemőkori hasfájás lehetséges okai
A haspuffadás okozta hasi fájdalom a csecsemőkori hasfájások kétségkívül leggyakoribb oka. Sokak számára ismerős lehet a kép: órák óta vöröslő fejjel ordító kis csecsemő/újszülött, aki sírás közben kétségbeesetten húzogatja a lábát, vagy éppen erőlködve próbál préselni, miközben szinte megfeszül az aggódó hozzátartozó ölében. Egy-egy ilyen szituációban okkal feltételezhető, hogy a kicsi „kólikás”.
A haspuffadás csecsemőknél különféle okokra vezethető vissza, például az ételérzékenység, az allergiák, az emésztőrendszeri problémák, a bélgázok, a felszívódási problémák vagy akár a bélgázképződés miatti bakteriális aktivitásra. Fontos megjegyezni, hogy a csecsemők haspuffadása gyakran ártalmatlan és rövid életű, de néha komolyabb problémákat is jelezhet.
1. Levegőnyelés
A csecsemők könnyen levegőt nyelnek lenyelés közben, különösen az evés vagy az etetés során. A legtöbb újszülött sok levegőt nyel étkezés közben. Ezt etetés végén minden esetben ki kell varázsolni a babából egy nagy büfi formájában. A fokozottabb gázképződés oka legtöbbször a mohó étkezés: ilyenkor a csecsemő minden korty tejjel/tápszerrel fölös mennyiségű levegőt juttat a gyomrába, ami - főképpen az elmaradt büfi után - nagyobb levegőbuborékokká összeállva erőteljes feszítő hatást gyakorol a bélfalra.

2. Idegrendszer fejletlensége
Az okok nem teljesen ismertek, de egyre valószínűbb, hogy a menetrendszerű, hosszas sírással járó „hasfájás” mögött egészen egyszerűen az idegrendszer fejletlensége bújik meg, és a baba így reagál arra, hogy túl sok stimulus éri. Talán ezt legegyszerűbben egy számítógép túlterheléséhez lehetne hasonlítani: ha letöltesz a gépedre egy csomó videót meg egy csomó alkalmazást, akkor egy idő után lelassul, majd lefagy a géped, csak azért, mert túl van terhelve!
3. Táplálkozással kapcsolatos okok
- Mohó étkezés: A csecsemő túl gyorsan eszi, és megüli a gyomrát. Ilyenkor egy alapos büfi segíthet, amikor ki tudja bukizni a pici a felesleget.
- Túl sok tej: A gond inkább az szokott lenni, hogy bőven van tej, a baba csak nyeli-nyeli, de nem fér el. Nem megfelelő technikájú szoptatás, akár a mellbimbó rossz bevétele vagy mellette túl sok levegő nyelése problémához vezethet. Az erőteljes tejleadó reflex esetén a túl sok tej szájba kerülése is hasfájást eredményez.
- Anyatej összetétele: Érdemes egy mellből szoptatni 3 órán belül - ha van elegendő anyatej, ugyanis a túl korai oldalcsere során a híg, cukrosabb anyatejet fogja csak a baba kiszívni aminek magasabb a tejcukor tartalma és bontása hasfájáshoz vezethet.
- Tiltólistás ételek az anya étrendjében: Sok anyuka azt hiszi, vannak tiltólistás ételek, amiktől biztosan fáj a baba hasa. Nos, a helyzet ezzel szemben az, hogy nincsenek tiltólistás ételek, azaz olyan ételek, amiket biztosan nem lehet enni, mert belekerülnek a tejbe és hasfájást okoznak a csecsemőnél. Sokat számít a személyes tapasztalat, hogy milyen ételek lehetnek azok, amik a saját gyerekünknél gondot okoznak, amit érdemes elkerülni.
- Szoptatós teák: Az édesköménytartalmuk miatt okozhatnak hasfájást a babánál. Ha erre gyanakszunk, érdemes átváltani más teára.
4. Emésztőrendszeri éretlenség és problémák
- Éretlen emésztőenzimek: Kezdve az emésztőenzimek termelődésének viszonylagos „tökéletlenségével”... számtalan tényező vezethet a haspuffadás és ezáltal a kínzó hasfájás kialakulásához.
- Bélflóra egyensúlyának zavara: A bélrendszer a születéskor steril, majd idővel megtörténik a környező baktériumok kolonizációja, beépítése a szervezet normál baktériumtörzsei közé, mely időt vesz igénybe. Ez idő alatt jelentkezhet a hasfájás az arra hajlamos csecsemőknél. A megfelelő bélflóra kialakulásában nagy szerepe van a hüvelyi szülésnek, korai mellre tételnek és az anyatejes táplálásnak.
- Tehéntej fehérje allergia: A tejfehérje molekulák és tejallergia nem csak a tejalapú tápszereket fogyasztó csecsemőknél, hanem az anyatejes babáknál is lehetnek a probléma forrásai. Társuló tünetként akár bőrtünetek, ekcéma, visszatérő hörghurutok vagy véres széklet is lehet.
- Átmeneti laktóz intolerancia (tejcukor érzékenység): A babák hasa kifejezetten puffadt, székletük híg, habos, akár zöld is lehet. Oka a bélben történő tejcukor bontási zavara, a laktáz enzim elégtelen mennyisége. Nagyjából 3 hónapos korra a gyermek enzimműködése rendeződik, elegendővé válik és a tünetek spontán szűnnek.
- Gyomor-bélrendszeri hormonális problémák: Számos kutatás vizsgálta a ghrelin és motilin hormonszintek összefüggését a csecsemőkori kólikával. Az eredmények azt mutatják, hogy az említett hormonok 40 %-kal magasabbak hasfájós csecsemők szervezetében. A hasfájós csecsemőknél fokozott, nem teljesen szinkronizált bélmozgásokat figyeltek meg. Az éretlen bélrendszerben a fokozott perisztaltika fájdalmat okoz.
- Csecsemőkori reflux betegség: A babák nagy részének van pár hónapos koráig refluxa (anytej visszacsorgás a gyomorból a gyomorba a nyelőcsőbe). Ezt a nyelőcső záróizmának lassú érése okozza. A reflux történhet tünetmentesen, de okozhat gyakori bukást, hányásokat, köhögést, sírást, hátrafeszítést is. A savas reflux fájdalommal jár.
5. Egyéb okok
- Anyai dohányzás: Napi 15 szál cigarettát elszívó anyák gyermekeinél kétszeres a rizikó a hasfájás kialakulására.
- Szociális problémák, pszichológiai faktorok: A család feszültebb hangulata este, anya is fáradtabb addigra, mindenki jön haza, vacsorát kell csinálni stb., a baba megszokta, hogy ilyenkor sír, ezért másnap is rákezdi du. 5-kor.
- Húgyúti fertőzés: 5 %-ban húgyúti fertőzés okozza a panaszokat, így gyanú esetén ennek kizárása különösen fontos!
- Gyógyszerek: Ha az anyuka gyógyszert szed, az befolyásolhatja a baba emésztését.
Amikor orvoshoz kell fordulni
Ha a szülők aggódnak a csecsemőjük haspuffadásának tünetei miatt, javasolt orvoshoz fordulni. A csecsemőknél jelentkező haspuffadás számos különböző okra vezethető vissza. Fontos megjegyezni, hogy a csecsemők haspuffadása gyakran ártalmatlan és rövid életű, de néha komolyabb problémákat is jelezhet.
Ezt semmiképp sem szabad halogatni, ha a sokat síró gyermek elutasítja a táplálékot, túl éber, nyugtalan, vagy aluszékony, hasmenés, véres széklet, vagy hányás jelentkezik, nehezen veszi a levegőt, magas láza van. Reflux miatt is lehet hasfájós a kicsi, erre a gyakori bukások is felhívhatják a figyelmet, de fertőzés, vagy valamilyen sérülés, fel nem ismert egyéb betegség miatt is sírhat, ezért is fontos a mielőbbi orvosi kivizsgálás.
Csecsemőkori hasfájás - Dr. Koncsag Előd gyermekgyógyász főorvos
Kezelési lehetőségek és tippek a hasfájás enyhítésére
A kólika kezelési lehetőségei Ahhoz, hogy a csecsemő bélrendszerében történő gázképződés, s ezáltal a haspuffadás és a hasi fájdalom minél kisebb mértékű legyen, különféle praktikák, illetve néhány gyógyászati készítmény vethető be, azonban le kell szögezni, hogy még a spektrum „végigpróbálása” sem jelent teljes garanciát arra nézve, hogy a csecsemő panaszai megszűnnek. Más szóval, lehet kísérletezni, mert kinek ez, kinek az válik be - de igazán áttörő változást ezekben az esetekben legtöbbször az idő hoz. Amint a csecsemő elér ugyanis egy bizonyos életkort - ez rendszerint az 5-6. hónap környéke -, a haspuffadással, hasi fájdalommal járó tünetek akár teljesen meg is szűnhetnek.
1. Táplálási és szoptatási tanácsok
Legelső körben mindig érdemes a lehetséges kiváltó ok szerint próbálkozni: anyatejes babáknál nyilván tovább javasoljuk az igény szerinti szoptatást, esetleg annyit érdemes az anyukának figyelnie, hogy van-e olyan táplálék, melynek elfogyasztását követően a kicsi panaszai fokozódnak. Sajnos, viszonylag ritkán sikerül ilyet azonosítani, de talán a tejtermékek korlátozása segíthet ilyen esetekben.
Fontos, hogy az etetések nyugodt, csendes légkörben történjenek, és lehetőleg ne várjuk meg, amíg a gyermek rekedtre üvölti magát az éhségtől - hiszen ekkor a mohó evés a fentebb említett módon vezethet hasi fájdalomhoz. Érdemes a csecsemőt gyakrabban mellre tenni, igény szerint szoptatni és nem megvárni, hogy az éhségtől sírni kezdjen.
Tápszerrel táplált csecsemőknél meg lehet próbálni a laktózmentes tápszer adását, ha egy-két hét alatt sem érhető el érdemi változás, akkor még szóba jöhetnek a tejfehérjét hidrolizált formában tartalmazó (HA) tápszerek. Nem árt azonban tudni, hogy mivel minden egyes tápszernek más-más ízvilága van, egyáltalán nem biztos, hogy a baba zökkenőmentesen el is fogadja az általunk kiválasztottat, sőt. Éppen ezért, túl sok félével nem érdemes kísérletezgetni, mert maga a váltogatás is megviselheti a csecsemőtáplálás nyugodtságát.

2. Anyai étrendi megfontolások
Amit az édesanya elfogyaszt, az az anyatejben is megjelenik. Érdemes kerülni a puffasztó ételeket (hüvelyesek: bab, borsó, lencse, káposzta vagy vastag héjas gyümölcsök: pl. szőlő), illetve mértéket tartani ezek fogyasztása során. A magas allergén aktivitású fehérjék (tej, tojás, hal) mennyiségének korlátozása vagy elhagyása is szükséges lehet. Ha a szoptató édesanya tejmentes diétát kezd, 2 héten keresztül érdemes folytatni. Kevés klinikai evidencia van az édesanya tejmentes diétájának hatásosságáról kólikázó csecsemők esetén, azonban az „élet” gyakran rácáfol erre és a csecsemők panaszai szignifikánsan enyhülnek.
| Étel kategória | Példák | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Puffasztó ételek | Bab, borsó, lencse, káposzta, szőlő | Kerülendő vagy mértékkel fogyasztandó |
| Magas allergén fehérjék | Tej, tojás, hal | Korlátozható vagy elhagyható (2 hétig) |
| Szoptatós teák | Édesköménytartalmú teák | Más teára érdemes váltani, ha puffadást okoz |
3. Gyógyszeres terápiák és kiegészítők
Erőteljesebb panaszok esetén bevethető a gyógyszertárak polcairól beszerezhető különféle, a bélgázképződést mérséklő, illetve a már kialakult levegőbuborékokat „feloszlató” többfajta készítmény (pl. simethicone, ánizs-kömény stb.). Ezek adagolása minden esetben pontosan fel van tüntetve a készítményhez tartozó tájékoztatón, de érdemes előbb a gyermekorvos, vagy a gyógyszerész tanácsát kikérni.
- Szimetikon: Élettanilag és kémiailag teljesen közömbös anyag, hatását közvetlenül a bélcsatornában fejti ki, onnan nem szívódik fel, a szervezetből változatlan formában ürül. Hatását oly módon fejti ki, hogy a bélcsatornában felhalmozódott levegő, légbuborékok felületi feszültségét csökkenti, lehetőséget adva a bélgázok felszívódására, illetve ürülésére. Fontos, hogy a megfelelő dózist kapja meg a csecsemő a szerből, különben hatástalan lesz.
- Probiotikumok: Több munkacsoport igazolta a Lactobacillus reuteri adagolásának fájdalomcsökkentő, valamint sírási időt rövidítő hatását. A probiotikum nem gyógyszer, hanem barátságos bélbaktériumokat tartalmazó készítmény. Ezek a törzsek a belekben megtelepszenek, és kiszorítják, gátolják az ártalmas baktériumtörzseket.
- Görcsoldók, nyugtatók: Ezek a szerek simaizom relaxációt idéznek elő, azonban fokozott körültekintést igényel alkalmazásuk.
- Édeskömény teák és teakeverékek: Szignifikánsan nem csökkentik a hasfájást, azonban a mellékhatásokra érdemes figyelni: hányinger, hányás, álmatlanság, székrekedés, étvágycsökkenés.
- Laktáz cseppek: Ha a laktáz csepp segített, az anyatejes baba anyukájának laktóz mentes étrendre kell váltania.
4. Otthoni praktikák és megnyugtatás
A síró csecsemő megnyugtatására több praktika is létezik, érdemes mindegyiket kipróbálni, majd váltogatni őket, mert lehet, hogy ami az egyik héten nem működött, az a következő alkalommal fog.
- Pocak masszírozása: Akut esetben a pocak masszírozása (óvatos, gyengéd mozdulatokkal, az óramutató járásával megegyező irányban) segíthet. A hasfájás, puffadás enyhíthető, ha az óramutató járásával megegyezően gyengéden simogatjuk a hasát.
- Antikólikás tartás: Hassal lefelé az alkarunkra fektetjük a babát, fejét-mellkasát alátámasztjuk a tenyerünkkel. Ki tudja miért, de a legtöbb baba nagyon élvezi, ha a testét egy nagy férfi tenyér és alkar támasztja alá, míg a kezecskék és a lábak lefelé lógnak.
- Mozgatás: Segíthet a csecsemő hordozása (kendő), vagy a babakocsiban való tologatás valamilyen „rázósabb” terepen. Vannak babák, akiket a babakocsiban tett séta, a szabad levegő nyugtat meg, vagy az autóban ülve, a hordozóban csendesednek el.
- Fehér zajok: A fehér zajok szinte lekapcsolják a külvilágot a baba számára és nagyon sok „hasfájós” baba abbahagyja a sírást - ami szintén alátámasztja azt a teóriát, hogy a sírás mögött az idegrendszer fejletlensége áll a háttérben. Mik ezek a fehér zajok? Olyan azonos intenzitású monoton hangok, amik elfedik a külvilág zaját. Fehér zajt produkál a hajszárító, a konyhai robotgép vagy a porszívó is.
- Fürdetés: A csecsemőket nem azért kell fürdetni, mert piszkosak. Higiéniai szempontból bőven elég lenne két-három naponta tisztálkodni, viszont a napirend kialakítása miatt - különösen ha hasfájós a baba - célszerű a fürdetés rítusát naponta, nagyjából azonos időben végezni. A legtöbb kisbaba nagyon élvezi a meleg vizet - és addig sem sír! Úgyhogy ne spórolj a vízzel, fogd stabilan a babát, de hagyd lebegni, hagyd, hogy élvezze ennek az ősi, nyugtató közegnek a jótékony hatását. Közben énekelj, beszélj hozzá - és élvezd, hogy csendben van!
- Szélcső: A szélcső használata segíthet, ha egy-egy ilyen alkalomról van szó. Nem tartom jó ötletnek a szélcsövezést sem. Ha beveted ezt a patikában kapható puki-eszközt, valószínűleg valami ki fog jönni, de az is valószínű, hogy néhány perc múlva megint rá fog zendíteni a kisbabád. Az emésztés folyamatába indokolatlanul belepiszkálni, a végbélnyílásba beleturkálni szerintem nem szerencsés dolog, még ha jó szándékkal tennénk, akkor sem.
- Puffadást csökkentő testtartás: Néha a csecsemő haspuffadását megkönnyítheti, ha a hasukon fekszenek, és lábukat a hasuk felé húzzák.
- Cumi és cumisüveg választás: A levegőnyelés minimalizálása érdekében lehetőleg kerüljük a cumizást, és a cumisüveget is érdemes úgy megválasztani, hogy kihasználjuk a modern technológia ezzel kapcsolatos vívmányait (úgynevezett antikólikás cumisüvegek).