Császármetszés utáni felépülés és tudnivalók

A császármetszés az egyik leggyakoribb nagyműtét a világon, és Magyarországon is a babák jelentős része (39%) így jön a világra. Bár rutineljárásnak számít, mégis hasi nagyműtét, amely számos lehetséges szövődménnyel és hosszadalmas felépüléssel járhat. Fontos, hogy az édesanyák tisztában legyenek a műtéttel járó nehézségekkel, a gyógyulási folyamattal, és azokkal a lehetőségekkel, amelyek segítségével a császármetszés utáni időszak is a lehető legpozitívabb élménnyé válhat.

Császármetszés folyamata

A császármetszés körül keringő tévhitek eloszlatása

Sok negatív tévhit kering a császármetszés körül, amelyek szükségtelenül aggasztják a leendő anyákat. Fontos eloszlatni ezeket a tévhiteket, hogy tudd: ha császármetszéssel születik a babád, akkor is jár és lehetséges egy sor olyan élmény a számotokra, amiről esetleg azt hitted, hogy császármetszésnél lehetetlen.

1. Késői köldökellátás császármetszésnél is

Tudtad, hogy császármetszés esetén is megvalósítható a késleltetett köldökellátás? Ez a köldökzsinór késői elvágását jelenti, ami lehetővé teszi, hogy a lepényben és a zsinórban lévő vér az újszülött testébe áramoljon. Fontos hangsúlyozni, hogy a köldökzsinórvér és a lepényvér valójában az újszülött saját vére, a teljes vérmennyiségéhez tartozik. A korai köldökzsinór elvágás megfosztja a babát a saját vérének egy részétől (akár egyharmadától is), ami óriási mennyiség és negatív következményekkel járhat. Az újszülöttnek fontos, hogy a köldökzsinór megfelelő ideig érintetlen maradjon, ezzel a teljes vérmennyiség a baba testébe jusson. A vizsgálatok szerint a legegyértelműbb különbség a hemoglobin szintben mutatkozik meg.

2. Hüvelyflórával való találkozás császármetszésnél is

Az újszülött bélflórája és immunrendszere számára hosszútávon fontos, hogy érintkezzen az anyai hüvelyflórával. Hüvelyi szülésnél ez természetes módon megtörténik. A császármetszésnél ez az érintkezés nem történik meg. Egy viszonylag friss kutatás szerint egy új és egyszerű eljárás segítheti a császármetszéssel született babáknál is a megfelelő mikrobiom kialakulását: a kiemelést követően egy, az anyai hüvelyflórával átitatott gézlappal áttörlik a baba arcát. Ennek a módszernek a gyakorlata még sokak által vitatott.

3. Bőrkontaktus császármetszés után anya és baba között

Császármetszésnél is megvalósítható a bőrkontaktus az anyával közvetlenül a kiemelés után, akár még a műtét befejezése közben is. Külföldön ez több kórházban mindennapi gyakorlat. Az anya mellkasa alatt egy lepedővel szokták leválasztani a műtéti teret, így az anya felsőteste teljesen szabad arra, hogy az újszülöttet fogadja. Az újszülöttet az anya mellkasára lehet helyezni bőrkontaktusban. Ennek óriási jelentősége van, hiszen megnyugtató az anyának és a babának is. A műtét nagy stresszt jelent mindkettejük számára, ezt tudja csökkenteni az együttlét. A bőrkontaktus a baba éretlen fiziológiai szabályozását megtámogatja, segíti a hőháztartását, a légzését, a szívverését szabályozni, és nagyban támogatja az anyaméhen kívüli léthez való adaptációját. Emellett a bőrkontaktus támogatja a szoptatás sikerét is: egyes vizsgálatok szerint 3 és 6 hónapos korban is szignifikáns különbség mutatkozott a szoptatás sikerének szempontjából azoknál az anyáknál, akiknek a babája a császármetszést követően azonnal bőrkontaktusba kerülhetett az anyukájával.

A ‘képes vagyok’ élménye a trauma ellenszere császármetszés esetén is

A császármetszés valamilyen mértékben szinte mindig traumatizáló. A trauma ellenszere a hatóerő, a ‘képes vagyok’ élménye. A szülő nő legelemibb késztetése, hogy a megszületett gyermekét a kezében tartsa, ezáltal biztonságot és közelséget adjon neki. Ha az anyai késztetésnek, hogy megölelje, a testén érezze az újszülöttjét, eleget tehet az anya, akkor ez hozzájárul ahhoz, hogy elég jó anyának érezze magát az anyasága első jelentős pillanatában. Az anyaságban a legfontosabb élmény az ‘elég jó anya’ vagyok élménye, hogy ‘képes vagyok’ a gyerekemet elég jól ellátni. Az a gyerek lesz érzelmileg egészséges és reziliens, akinek az édesanyja kompetensnek érzi magát.

4. Megszakítatlan bőr-bőr kontaktus a császármetszés után is

Ha minden rendben van, a császármetszés befejezése közben, a kiemelés után a baba az anya testére kerülhet bőrkontaktusban, és akár el sem kell válniuk innentől kezdve. Így anya és baba együtt kerülnek át a szobába, a baba végig az anya mellkasán fekszik.

5. Szoptatás közvetlenül a baba születése után a műtőben

A császármetszés nem jelenti azt, hogy ne szoptathatnád meg a babádat azonnal, ahogy megszületett. Több, főleg külföldi kórházban bevett gyakorlat, hogy a kiemelést követően bebugyolálás nélkül, közvetlen bőrkontaktusban az anya mellkasára keresztben ráhelyezik az újszülöttet. Eközben a műtétet is be tudják fejezni. Az újszülött az anya mellkasán hasonlóan a hüvelyi szülés utáni bőrkontaktushoz keresni kezd, majd szopizhat is. Természetesen az anyának segítségre van szüksége, hiszen a fejét nem emelheti fel, nem tud mozogni. A műtéthez adott érzéstelenítő és fájdalomcsillapítók hatnak az újszülöttre is, ez nehezíti számára azt, hogy maga önállóan odakússzon és megtalálja a mellet.

Császármetszés után - Sebkímélő felülés

6. Kolosztrum azonnal császármetszés után is

A császármetszés utáni bőrkontaktus és szoptatás azt is jelenti, hogy a baba azonnal hozzájut az értékes előtejhez, a kolosztrumhoz. A WHO ajánlása szerint fontos, hogy a baba a születését követően mihamarabb szopni kezdjen és a tejbelövellésig az első (és egyetlen) tápláléka az anyai előtej legyen. Császármetszés esetén is megvalósítható mindez. Ennek megvalósulásához az anyának több segítségre van szüksége, mint hüvelyi szülés esetén. Mivel az anya a mozgásban korlátozott, ezért az lenne az alap, hogy mindaddig, amíg nem kelhet fel, addig egy ember állandóan jelen legyen és segítsen az újszülöttet az anya mellett ellátni és segítsen mellre tenni, amikor a baba jelzi a szopási szükségét. Ez a segítő ember az apa vagy más rokon is lehet.

Milyen egyéb helyzetekben jöhet jól az előre lefejt kolosztrum?

Ha valamilyen oknál fogva a császár után nem maradhat veled a babád, akkor is hozzájuthat az előtejhez nagyon hamar. Ehhez érdemes előre készülnöd és a műtét előtt már előtejet fejned. Koraszülött babáknál a legnagyobb az esély arra, hogy ellátásra van szükségük a császár után és emiatt nem kerülnek mellre. Ha nincs előre lefejve kolosztrumod, akkor a szülést követően is tudsz és kell is fejni. A cukorbeteg anya babájánál nagyobb a kockázata annak, hogy az élete első 24 órájában alacsony lesz a vércukorszintje. Ilyen esetben egyéb pótlás helyett az előre lefejt kolosztrum segíthet a megfelelő cukorszint fenntartásában. A szájpadhasadékkal született babák esetében valószínű, hogy a szopás és mellretapadás nehézségekbe ütközik.

7. A császármetszés ténye önmagában nem hat negatívan a tejbelövellésre

Ez így NEM igaz. A tejbelövellés egy hormonális láncreakció eredményeként következik be, amit a lepénynek a méh faláról való leválása indít el. A probléma császármetszés esetén az, hogy sokkal nagyobb az esélye annak, hogy az újszülött későn kerül mellre és annak, hogy el lesz választva az anyukájától. Ha a baba nincs 24 órában az anyukájával, akkor kevesebbszer fog mellre kerülni, így kevesebb ingert ad a mellnek, ez pedig azt okozhatja, hogy a tejbelövellés később következik be. Lényeges tehát, hogy ha császármetszéssel szülsz, akkor is kérj támogatást ahhoz, hogy a babád szophasson a műtét alatt vagy után minél hamarabb és veled lehessen végig. Ha ez megvalósul, akkor nem kell aggódnod a tejbelövellés miatt, időben meg fog történni.

A császármetszés folyamata és a kórházi ellátás

A modern műtéti eljárásnak köszönhetően a császármetszéses szülés ma már jóval rövidebb, mint néhány évtizede, kb. 20-30 perc. A 15-20 éve alkalmazott módszer szerint az alhasat keresztbe vágják, az izmokat csak széthúzzák, és csak azokat a szöveteket vágják át, amelyeket mindenképpen szükséges, és szövetkímélő varratokat használnak. Így a gyógyulási idő is csökkent.

Felkészülés a műtétre

A terhesség utolsó harmadában célszerű átgondolni azokat a kérdéseket, amelyek a várandós kismamában és párjában a szüléssel kapcsolatban felmerülnek. Ha tervezett műtét, akkor előtte teljes körű kivizsgálás kell, 36-37 héttől megfelelő nagy labor vizsgálat, INR, vérkép, EKG felvétel, altató orvostól jegyzőkönyv. A műtét reggelén fertőtlenítő tusfürdővel kell lefürödni, felvenni a kórházi hálóinget, vénabiztosítás történik, legalább 1000 ml infúzió lefolyatása, benne gyomorvédő, hányáscsillapító, és antibiotikum, fáslit tekerünk mindkét lábra.

A műtét alatt

A műtőben elmagyarázza az aneszteziológus, hogy hogyan fog történni a gerincközeli érzéstelenítés, hogyan kell ülni a szúrás alatt. Ha megtörtént az érzéstelenítés, akkor felhelyezik a katétert. A műtét alatt mindent hall a kismama, de nem lát, és nem érez semmi fájdalmat, csak húzás, vonást.

Közvetlenül a műtét után

Tiszta ágyba áthelyezik, az őrző kórterembe viszik. Ott vérnyomás, pulzus, vérzés, általános állapot ellenőrzése történik, negyed majd félóránként, óránként. A folyadék mentes víz, vagy szűrt lé, vagy tea lehet. Ne legyen szénsavas és rostos sem. Készüljünk olyan üveggel, amiből fekve tudunk inni. Amennyiben valamilyen okból altatásban történik a császármetszés, akkor a műtétet követően 2 órával később lehet folyadékot fogyasztani. Ilyenkor nincs érzéskiesés, már a műtőben az ébresztést követően is adnak fájdalomcsillapítót, illetve folyamatosan igény szerint. Az őrzőbe érve gyakori a műtét utáni remegés, reszketés, mely teljesen normális bár kicsit ijesztő jelenség, ez rövid idő alatt megszűnik.

A császármetszés utáni felépülés

A császármetszés egy komoly nagyműtét, és a felépülési idő egyénenként változik. Általában 6-8 hét a műtéti seb teljes gyógyulása. Fontos azonban kiemelni, hogy császármetszés után nagyobb esély van szövődményekre, például vérzésre, lázra. Ezek többnyire a beavatkozás utáni héten jelentkeznek.

Az első napok

Amikor már megszűnik a zsibbadás, kezdi érezni a lábát, derekát, hasát. Hatnak a fájdalomcsillapítók is. Ha teljesen visszaállt az érzés, és tudja mozgatni lábát, meg tudja emelni a csípőjét, ágytálba lemosás, tiszta betét, bugyi felvétele következik. Legjobban a nadrágbugyit szeretjük, mert egyszerű feladni, jól nyúlik, alul jól záródik, és magasan fel lehet húzni, takarja a metszés hegét. A műtét után a sebre nyomó kötést tesznek, ami egy napig marad fent, alatta van egy vékonyabb fedőkötés, ezt nem vesszük le, amennyiben fürdésnél átázik, cseréljük.

Az első felkelés és mozgás

Ha már szédülésmentesen, biztonsággal, egyedül is megy a mozgás, akkor állandó katétert kivesszük, bő folyadékbevitel ajánlott, fontos az első spontán vizeletürítés és folyamatos mobilizálás. Talán mindenki az első felkeléstől tart a legjobban, valóban nehéz lesz, és fájni is fog, de ez teljesen normális így! Minden felkeléssel egyre jobb lesz, begyakorlódik az a mozdulat, ahogy a legkönnyebb felkelni. Ekkor költözünk ki az őrzőből másik kórterembe, mind a két oldalon rooming-in ellátás van, a babák az anyukák mellett vannak kiságyban. Az ellátásban az újszülöttes nővérek segítségükre lesznek. Fájdalomcsillapítót sz. szerint adunk, olyant, ami mellett lehet szoptatni. A műtétet követő második napon kell foglalkozni a székletrendezéssel, van akinek ez spontán megoldódik - esetleg egy kávé segítségével, ha nem akkor adunk hashajtó tablettát, ami nem drasztikus. Köhögés, nevetés, tüsszentés - na ezek mindegyike borzasztó fájdalmas a friss császárheggel.

Nő sétál császármetszés után

Folyadékvisszatartás

Vizesedés, elefántlábak, még azoknál is előfordul, akik a terhesség alatt nem ödémásodott, vizesedett. Először romlik a helyzet, kb. 3 napig - ez a csúcs, csak utána fog javulni. Tehát ha a műtét másnapján nem fér bele a lábfejünk a papucsba, nem kell megijedni. Ez is természetes, lassan ürülnek ki az ödémák. Előfordul, hogy az arc is szokatlanul puffadt, az is normális! A vízvisszatartás előbb romlik, és csak napokkal később kezd javulni a helyzet. Várni kell türelemmel, végezni a mobilizáló tornát, a légzőtornákat, minél kevesebbet lógatni a lábat, sétálni, amennyit lehet. A hasizmokat viszont kímélni kell: háton fekvésből semmiképp ne üljünk fel egyszerre. Kb. 6 hétig nem szabad nagyobb súlyt emelni, mint a baba.

Hosszú távú regeneráció és hegkezelés

A császármetszést követő hónapokban egy kicsit olyan érzésed lehet, mintha a korábbi, téged övező figyelmet elvesztetted volna. Arról azonban vajmi kevés információt kapsz, hogy mi fog veled történni a császármetszést követő hetekben és hónapokban, és arra sem mindig hívják fel a figyelmed, hogy mennyire fontos lenne saját regenerációdra is időt és figyelmet fordítani. A császármetszés okozta szövődmények pedig akár hónapokkal, sőt évekkel később is befolyásolhatják az izmok, belső szervek, az emésztőrendszer működését, de a szexuális és érzelmi életedet is.

Császármetszés utáni gondok: az összenövés

A bemetszés során a kollagénrostok - mint a patchwork kis darabjai - arra törekednek, hogy az átvágott rétegeket mihamarabb visszaállítsák, és a sebet maradéktalanul befedjék. Sajnos azonban ez a hegszövet kevéssé rugalmas és összekapcsolódhat más, közeli szövetekkel is. A szervek és szövetek közötti összenövések pedig megakadályozhatják az adott szerv normál működését is.

Milyen tüneteket okozhat az összenövés?

  • A heg különös érzetei (húzódás, fájdalom, bemélyedés vagy a szín megváltozása, viszketés)
  • Hátfájás
  • A testtartás megváltozása
  • Mozgatószervrendszeri problémák
  • A medence izmainak feszessége
  • Rugalmasság elvesztése
  • Emésztési problémák
  • Inkontinencia
  • Ismeretlen krónikus fájdalmak
  • Meddőség
A császármetszés során átvágott rétegek

Regenerációs tippek

Ahhoz, hogy a császármetszés utáni sikeres testi-lelki gyógyuláshoz hozzátehesd a magadét, megosztunk veled néhány regenerációs tippet.

Hangolódj a hegedre!

Lehet, hogy különösnek fogod találni, de a legfontosabb dolog, hogy tanulj meg foglalkozni a hegeddel! Ez azért okozhat nehézséget sok császárral szült nőnek, mert gyakran még a hegre ránézni és megérinteni is komoly lelki nehézséget jelenthet számukra. Ahhoz azonban, hogy a hegkezelés elkezdődhessen, ez a mentális-lelki közeledés, a hegedre való ráhangolódás nagyon fontos. Ebben segítségedre lehet, ha megoszthatod, kibeszélheted magadból a szüléssel kapcsolatos élményeidet, akár egy perinatális tanácsadó, egy pszichológus vagy akár egy dúla segítségével.

Praktikus csekk-lista a hétköznapokhoz

  • Reggeli ébredés: Indulj el pozitív érzésekkel és szándékkal minden nap! Válassz minden napra egy erős, pozitív tartalmú szót, ami aznap vezérelni fog.
  • Végezz el egy napindító 5 perces légzőtornát! A légzőgyakorlatokat érdemes már a kórházi ágyon elkezdeni, aztán a gyermekágyi időszakban is rendszeresen alkalmazni! A hasi légzés elsajátítása nemcsak a hasűri szerveid vérkeringését serkenti, de segít az emésztés helyreállításában és a heged gyógyulását is elősegíti.
  • Folytasd egy párperces hegkezeléssel! A hegkezelést - ami egy élethosszig tartó feladat - a sebek leesését követően érdemes azonnal elkezdened, mert óriási segítség lesz az összenövések lazításában. A hegkezelést végezheted az ujjaiddal, használhatsz kefét, fogkefét, illóolajokat és krémeket is a masszázshoz. Sőt egy egyszerű puha labdával akár a hasfalon keresztül mobilizálhatod belső szerveket és javíthatod a kismedence vérkeringését is.
  • Ellenőrizd a hegedet! A felépülés fontos része a megfelelő higiénia és sebellátás. Tartsd tisztán és szárazon a sebet és környékét, varratszedésig gyakran cseréld a kötést. A szilikontapaszok és hegkezelő készítmények sokat segíthetnek abban, hogy a vágás helye szépen gyógyuljon.
  • Fordíts gondot a táplálkozásodra, és ne feledkezz meg a vitaminokról és ásványi anyagokról sem! Étkezéseidben ügyelj arra, hogy mindig kerüljenek az asztalra magas proteintartalmú élelmiszerek, hogy a regenerációt ezzel is támogathasd! A cink, kollagén, magnézium és omega 3 zsírsavak szintén kiválóan támogathatják ezt a felépülési folyamatot!
  • Mozogj, masszírozz, nyújts finoman! A császármetszés utáni regenerációban elsősorban a hasi- és gátizom-aktiváló gyakorlatokra kell fókuszálni, és arra, hogy az alapvető mozgásmintákat újra megtanulja a tested. A törzserősítő gyakorlatok segítenek abban, hogy a core-izomzatod újra bekapcsolhasson, ehhez érdemes lehet gyógytornász, manuálterapeuta segítségét igénybe venned.
  • Sétára fel! Mindenképpen szánj időt minden nap a gyaloglásra is, hiszen ez az egyik legideálisabb mozgás, amivel a regenerációdat támogathatod. Kerüld azonban a haspréssel, ugrálással járó mozgásokat!
  • Hasznosak lehetnek az SMR eszközök is! Az izmok, izomcsoportok masszírozásához nagyon praktikusak a SMR (self-myofascial release) eszközöket (hengerek, kislabdák) is. Ez a gyakorlat egyébként a bolygóideg ingerlése által aktívan hozzájárul a heged gyógyulásához is.
  • Készítsd be a kulacsodat! Bárhová is mégy, mindig legyen a kezed ügyében egy kulacs víz! A megfelelő folyadék-bevitel segít hidratáltnak maradni, megóv a kellemetlen székrekedéstől, támogatja a gördülékeny szoptatást és nem utolsó sorban ne feledd, hogy megóvja a hegszövetet is a kiszáradástól!

Kiegészítő terápiák a hegkezelésre

Magyarországon évente 25-30 ezer császármetszést hajtanak végre. A császármetszéssel járó, utána kialakuló krónikus hegfájdalom gyakoribb, mint azt egy nem érintett, külső szemlélő gondolná. A császármetszéssel szült nők 7-18%-ának van hegfájdalma 1 év műtét után, és 15-25%-ukat zavarja a heg jelenléte és láthatósága 5 évvel később is.

Manuális terápia

Felmérjük és a hasfalon keresztül kezeljük a császármetszés hegét. A módszer meglepően gyengéd és hatékony. Sok anya megdöbben, hogy a 10+ évvel ezelőtti „régi” császármetszés heg felelős olyan problémákért, mint például a hátfájást, a fájdalmas szex, a gyakori vizelési inger vagy a hasi fájdalom és puffadás.

Köpölyözés

A rétegek mozgékonyságának helyreállítására hajlékony szilikonpoharakat vagy tapadókorongokat használunk. A bőrre helyezett csészék szívást hoznak létre, ami fokozott véráramlást eredményez a heg területén. A megnövekedett véráramlás enyhítheti a fájdalmat, javíthatja rehabilitációs aktivitást és a szövetek gyógyulását.

Viscerális masszázs

A heg mélyebb rétegei a méhet és néha a hólyagot is érintik. Gyengéd technikákat alkalmazunk a méh és a belső szervek mozgásának és mobilitásának helyreállítására a hasfalon keresztül vagy intravaginálisan. Ez elősegíti a belső szervek összetapadásának megszűnését, a szervek jobb mozgását az emésztés javítása, a légzés és a testtartás ismételten fájdalommentessé, könnyűvé válása érdekében.

Száraztű-kezelés

A gyengéd, nem fájdalmas eljárást hazánkban elsőként vezettük be. Ennek során apró tűket szúrunk a bőrön keresztül a hegszövetbe, aminek következtében szinte azonnal csökken a fájdalom, felpuhul és elsimul a heg, és a letapadás az addig heges szövetekben fokozatosan megszűnik. A császármetszési hegek száraz tű kezelése mindenhol az egyik legnépszerűbb kezelésé válik annak bevezetését követően.

Milyen esetekben nem alkalmazható a száraztű-kezelés?

Amennyiben tud HIV, AIDS vagy májgyulladás jelenlétéről, jelenlegi vagy közelmúltbeli gyulladásról, fertőzésről, daganatos betegségről vagy cukorbetegségről, fennálló terhességről, használ jelenleg vérhígító, immunszuppresszáns gyógyszert, retteg a tűktől, ingadozik, instabil a vérnyomása, van pacemakere, a száraztű-kezelés az Ön esetében nem alkalmazható. Akkor kismedencei szakértőnkhöz jelentkezzen be kivizsgálásra, hogy kiderüljön, Önnek mi a megfelelő kezelés császármetszés okozhat hegesedés esetén.

tags: #csaszarmetszes #utan #jarkalni