A szülés utáni hangulatváltozások okai, tünetei és kezelése

A szülés utáni időszak, a gyermekágyas időszak sok nő életében az öröm és boldogság ideje, azonban rendkívül megterhelő testileg és lelkileg egyaránt. Ebben az időszakban előfordulhatnak különféle lelki problémák, amelyeket összefoglalóan post partum zavaroknak nevezünk. Míg a test lábadozik, a nőknek át kell állniuk egy teljesen új bioritmusra, megismerniük a gondoskodás felelősségét, nem is beszélve a nagymértékű hormonális változásokról. Ez az átmeneti időszak számos kihívást tartogat, és jelentősen megnövelheti a lelki eredetű problémák kockázatát.

A "baby blues" - a szülés utáni lehangoltság

A post partum zavarok legenyhébb formája a szülés utáni lehangoltság, vagy közismert nevén „baby blues”. Ez egy teljesen természetes folyamat, amely az anyák 50-80%-ánál is kialakulhat. Jellemzője a hangulatingadozás, ami a kismamák több mint felénél jelentkezik a szülést követően, és időtartama néhány órától néhány napig terjedhet.

Különbség a baby blues és a szülés utáni depresszió között

A baby blues tünetei

A gyermek megszületése az anyák számára életük egyik legjelentősebb eseménye, de az új élethelyzettel járó megnövekedett feladatok és felelősség egyben megterhelő is számukra. Egymással ellentétes érzelmek jelennek meg: az öröm, boldogság, túláradó szeretet mellett aggodalmat, kétségeket, szorongást élhetnek át. A kismamák látszólag ok nélkül is - vagy az okok csekélységek ellenére - képesek elbizonytalanodni, sírni. Feszültek és aggódnak, miközben alapvetően jól érzik magukat új szerepükben. A csecsemő pedig megérzi az édesanyja feszültségét, és emiatt is felsír, amitől az anyuka még feszültebbé válik.

A szülés utáni lehangoltság tünetei:

  • Levertség, szomorúság
  • Belső zaklatottság, üresség érzése
  • Fokozott érzékenység, érzelmi hullámzás
  • Ingerlékenység, zaklatottság
  • Félelemérzés, elhagyatottság érzése
  • Fáradtság, szorongás, aggódás

Megfigyelések szerint a szülés utáni lehangoltság gyakrabban fordul elő az első gyermeküket világra hozó édesanyáknál, illetve azoknál, akik a szülés előtt premenstruációs szindrómától szenvedtek.

A baby blues lehetséges okai

A baby blues hátterében számos tényező állhat. A legfőbb ok a hirtelen hormonális változás. A várandósság alatt a progeszteron hormon szintje végig magas, ehhez kilenc hónap alatt az agy elég jól hozzászokik. A szülés után ez a hormon néhány nap alatt kiürül a szervezetből, ami a menstruáció előtti napon jelentkező érzelmi feszültségekkel terhelt állapothoz hasonló. A hirtelen progeszteron szint csökkenéshez még hozzáadódik, hogy a prolaktin hormon felszabadul a méhlepény gátló hatása alól, így hirtelen új szereplőként jelenik meg a hormonális táncparketten, tovább fokozva a labilis érzelmi állapotot. Ennek az új hormonális állapotnak a beálltához szükség van néhány napra, ezért jelentkezik az érzelmi hullámvasút, a baby blues a szülés után néhány nappal, nagyjából egyidőben az érett tej termelésének a beindulásával, a tejbelövelléssel! A hormonok hatását pedig felerősíti az a korábban nem ismert érzés, hogy anya lettél és hogy hirtelen felelősséggel tartozol a kisbabáért.

A szülés folyamata sok esetben traumát jelent a kismamának, amelynek a feldolgozása időbe telik. Az anya-magzat szimbiózis vége, az anya irreális elvárásai önmagával szemben, az anyai szerephez való alkalmazkodás nehézségei mind hozzájárulhatnak az állapot kialakulásához.

Hormonális változások a szülés után

A baby blues kezelése

A szülés utáni lehangoltság állapota rendszerint néhány napon belül spontán elmúlik, ezért általában nincs szükség külső segítségre. Az édesanyák annyit tehetnek, hogy megpróbálják elfogadni a megjelenő érzéseket, érzelmeket. Az apás szülés sokat segíthet ebben a folyamatban, mert át tudják beszélni a közös élményeket.

A környezetben élők - elsősorban a partner vagy egy megértő rokon, esetleg egy gyermekágyas dúla - megértése, toleranciája és támogatása kulcsfontosságú. A baby-blues tüneteit enyhítheti a szabadban töltött idő, a jó levegő, az egészséges étkezés, a megfelelő pihenés és az omega-3 zsírsavtartalmú étrend-kiegészítők szedése. Ha jól esik, nyugodtan fogalmazza meg gondolatait, de ha nem, akkor a családtagoknak azt tanácsoljuk, hogy kérdezés helyett inkább a papírzsebkendőt hozzák: öleljenek át, éreztessék szeretetüket és támogatásukat.

Szülés utáni depresszió (PPD)

Ha a baby blues tünetei két hétnél tovább fennmaradnak, fokozódnak, vagy később, a baba 1-2 hónapos korában, esetleg az első születésnapja idején jelentkeznek, akkor szülés utáni depresszióról beszélhetünk. A szülés utáni depresszió egyfajta depressziós rendellenesség, amely a terhesség alatt vagy a szülés utáni hetekben kezdődhet, és több mint két hétig tart. Az újdonsült anyák 10-15%-a küzd szülés utáni depresszióval, de becsült értékekről van szó, hiszen a betegség nehezen diagnosztizálható.

A szülés utáni depresszió tünetei

A szülés utáni depresszió jellemző tünetei az állandó szomorúság, sírdogálás, kedvetlenség, érdektelenség. Az anyuka nem tud örülni gyermekének, nehezen alakít ki vele kontaktust. A frissen szült nők gyakran beszámolnak arról, hogy alkalmatlannak érzik magukat az anyaságra, reménytelennek tartják a saját helyzetüket, rosszabb esetben bűnösnek érzik magukat, mert nem tudnak megfelelni a környezet elvárásainak. A szülés utáni depresszióban szenvedő kismama ingerlékeny, ideges, feszült, esetleg agresszív. Állandóan fáradt, de képtelen a pihenésre, éjszaka alvászavarokkal küzd. Étvágytalan és fogy, vagy épp ellenkezőleg, az evés az egyetlen dolog, amiben örömét leli és hízni kezd. Gyakori panasz még a koncentrálási nehézség, elfelejtenek szavakat, nem jutnak eszükbe dolgok, képtelenek dönteni adott szituációkban. Igazán komoly esetben az anyában felmerülhet az öngyilkosság gondolata vagy a megőrüléstől való félelem.

A depressziós anyák gyermekeinél is jelentkezhetnek tünetek: negatívabban reagálnak a stresszre, kevésbé aktívak, és elkerülhetik az édesanya tekintetét. Akár etetési- vagy szoptatási problémák is felléphetnek.

Szülés utáni depresszió: Amit minden friss anyukának és partnerének tudnia kell + jelek, tünetek és támogatás

A szülés utáni depresszió okai

A szülés utáni depresszió kialakulása mögött számos kockázati tényező áll. Az egyik a genetikai érintettség. Ha valakinek vérszerinti rokonai közt előfordult már depressziós megbetegedés, bipolaritás vagy jelentősebb szorongásos zavar, esetleg szülés utáni depresszió, akkor nagyobb eséllyel fog nála kialakulni a betegség. A hormonális változások, a szülési trauma, az anya-magzat szimbiózis vége, az anya irreális elvárásai önmagával szemben és az anyai szerephez való alkalmazkodás nehézségei is hozzájárulnak. A krónikus kialvatlanság, a fizikai kimerültség, a szociális támogatás hiánya, a rossz anyagi körülmények, a gyermekvállalással szembeni ambivalens érzelmek, valamint egy nehéz szülésélmény szintén fokozhatja a PPD kialakulásának valószínűségét.

Különösen veszélyeztetettek azok a nők, akik fiatalon vállaltak gyermeket, rossz házasságban élnek vagy egyedülállóak. Gyakoribb az előfordulása azoknál a nőknél is, akik 35 éves koruk után szülnek először, vagy elhízottak (30 fölötti BMI).

A szülés utáni depresszió a férfiakat sem kíméli: átlagosan 10 apa közül 1-2 megtapasztalja. A férfiak azonban gyakran másképp élik át a szülés utáni depressziót, mint a nők - például ingerlékenyek, fáradtak lehetnek, a családi életből kivonulhatnak vagy pszichoszomatikus tünetek produkálhatnak. A kockázat megnő, ha a partner is szülés utáni depresszióban szenved.

A szülés utáni depresszió kezelése

A szülés utáni depresszió nem múlik el magától, és sokszor a szégyenérzet és az információ vagy lehetőségek hiánya miatt sok édesanya sajnos nem kér időben segítséget. Ha a tünetek tartósan megmaradnak, akkor fennáll a súlyosabb zavarok veszélye, ezért mielőbb forduljon pszichológushoz vagy pszichiáterhez. A megfelelő szakember megkeresésében kérje háziorvosa segítségét, vagy keresse fel a területileg illetékes pszichiátriai szakrendelést. A pszichiátriai rendelés beutaló nélkül felkereshető.

A pszichológiai konzultáció nagy előnye, hogy az édesanyák egy olyan, objektív szakemberrel dolgozhatnak együtt, akivel egy biztonságos, támogató légkörben, őszintén megoszthatják érzéseiket, gondolataikat, illetve aki tanácsokkal, és a stressz kezeléséhez, a szorongás csökkentéséhez és a depresszió leküzdéséhez szükséges eszközök átadásával igyekszik elősegíteni kliensei gyógyulását.

A pszichiáter a betegség diagnosztizálását követően javasolhat gyógyszeres kezelést és pszichoterápiát is. A gyógyszerek közül elsősorban olyan hangulatjavítókat ír fel, melyek mellett lehet folytatni a szoptatást. A pszichoterápia lehet egyéni ülés vagy családterápia, utóbbi során az apukát is bevonják a problémák rendezésébe.

A kezelés rendkívül hatékony: hat hónapon belül teljesen eltűnhet. Három hónap terápia vagy gyógyszeres kezelés után a szülők gyakran már érzik a jelentős javulást, és a szülés után hat hónappal sokan visszatérnek a normális kerékvágásba. Kezelés nélkül a szülés utáni depresszió egy évig vagy tovább is tarthat. Pontosan ezért olyan fontos a kezelés. Ne nézz szembe ezzel egyedül!

Mikor forduljon orvoshoz?

Ha a következő tüneteket tapasztalja, azonnal kérjen segítséget:

  • A szomorúság, üresség, szorongás és nyugtalanság több mint 2 hete gyötör.
  • Alig tapasztal pozitív érzelmeket - állandóan rosszul érzi magát.
  • Úgy érzi, nem tudja élvezni azokat a dolgokat, amelyek boldoggá tették.
  • Úgy érzi, nem sikerül mély köteléket kialakítania a babájával.
  • Nagyon másképp képzelte el a szülőséget. Egyáltalán nem boldogul, és bűntudata van miatta.
  • Úgy érzi, a dolgok nem fordulhatnak jobbra. Reménytelennek érzi a helyzetét.

Ha a következő gondolatok merülnek fel Önben, azonnal forduljon szakemberhez:

  • Gondolt már arra, hogy neked vagy másoknak jobb lenne, ha nem lennél itt?
  • Elképzelte már, milyen lenne, ha elmenne, vagy elszökne, és soha többé nem térne vissza?
  • Fogytán van az ereje, hogy gondoskodjon magáról és a babáról?
  • Volt már olyan gondolata, hogy bántja a babáját, még akkor is, ha ezek a gondolatok utána megijesztették?
  • Heves pánikrohamokat tapasztal, a valóságtól való elszakadás érzését, és úgy tűnik, hogy nincs kiút?

Tartósan fennálló, visszatérő lelki gondok esetén hívhatja a 0-24 órás, ingyenesen elérhető Lelki Elsősegély Szolgálatot is a 116-123-as számon, vagy a bizalmas mentálhigiénés segélyvonalat a +36 80 414 565 telefonszámon.

A szülés utáni depresszió megelőzése

A legjobb természetesen az lenne, ha ki sem alakulna a betegség, így nagy szerepe van a megelőzésnek. Nagyon fontos a szülésről és a szülői feladatokról alkotott reális kép és elvárások kialakítása. Jó, ha van a leendő anyukának olyan barátnője, akire számíthat a nehezebb időszakban is, és akivel tud őszintén, minden szégyenkezés nélkül beszélgetni, elmondani neki mindazokat az ambivalens érzéseket, amik ilyenkor megfogalmazódnak.

Ha van olyan családtag, aki tud segíteni a háztartási munkában vagy a baba körüli teendők ellátásában, akkor azt nem szabad visszautasítani! Amíg más vigyáz a kis jövevényre, addig az anyuka tud pihenni, vagy magára időt fordítani. Ebben az időszakban a kisbaba körül forog a világ, de a szülőpárnak meg kell ragadni minden olyan alkalmat, amikor kicsit egymással is tudnak törődni, mert ez megerősítheti a kapcsolatukat és ketten könnyebben birkóznak meg a mindennapi nehézségekkel!

Fontos a pszichés felkészülés, akár védőnő vagy más szakember segítségével, akár kifejezetten az ezt a kérdést körbejáró tanfolyamok, felkészítők megismerésével - különösen, ha korábban is jelentkeztek depresszív időszakok a kismama életében. A várandósság alatti rendszeres magnéziumpótlás rengeteget segíthet nemcsak a görcsök elkerülésében és a magzat egészséges fejlődésében, hanem a kiegyensúlyozott mentális állapot megőrzésében is. A terhesség alatti vaspótlás és az omega-3 zsírsavak fogyasztása is kedvező hatással lehet a szülés utáni depresszió előfordulására.

Egészséges életmód: Az egészséges táplálkozás és a rendszeres sportolás nem csak a testünkre, de a mentális egészségünkre is jó hatással van. Bármennyire is felborul a rutin szülés után, próbáljunk meg időt szakítani az óvatos testmozgásra. Figyeljen a rendszeres, egészséges táplálkozásra és ne hagyja, hogy ebéd helyett csak egy csoki vagy keksz kerüljön a gyomrába, mert azonkívül hogy ez egészségtelen, az alakjának sem tesz túl jót, ami tovább rontja a hangulatát, ráadásul a vércukorszintet hirtelen megdobja, ami szintén megágyaz a rossz érzelmeknek. Még egy fontos szempont, hogy amikor belenéz a tükörbe, akkor azzal is tudja javítani a hangulatát, ha egy ápolt fiatal nő néz rá vissza!

Szülés utáni pszichózis

A szülés utáni pszichózis egy súlyos mentális egészségügyi állapot, amely a szülés utáni nőknél jelentkezhet. Ritka, de súlyos rendellenesség, amely mélyreható hatással lehet mind az anyára, mind az újszülöttre. Előfordulása ritka, 500-1000 szülésből egynél alakul ki.

A szülés utáni pszichózis tünetei

A szülés utáni pszichózis első jele, hogy a kismama viselkedése megváltozik. Az érintett magába zárkózik, elfordul környezetétől, és olyan gondolatok alakulnak ki benne, amelyek arra utalnak, hogy elvesztette realitásérzékét, nincs kapcsolata a külvilággal. Hangulata erősen ingadozhat: akár órák alatt is a túlzott jókedvtől a hirtelen mély szomorúságig változhat. A kismamát irreális félelmek gyötrik gyerekével kapcsolatban, megmagyarázhatatlan szorongások alakulnak ki benne. Attól tarthat például, hogy gyerekét elrabolják tőle, vagy esetleg olyan baja esik, amire nincs reális esély. Súlyosabb esetben jelentkezhetnek érzékcsalódások is: a kismama hangokat hallhat, látomások jelenhetnek meg előtte. Szintén súlyosabb esetben kitalálhatja, hogy a gyerek nem az övé. A környezet általában azért veszi észre a bajt, mert az anyuka furcsa dolgokat kezd mondani, és hirtelen megváltozik a viselkedése. Például a baba legkisebb sírása miatt is súlyos betegségekre gyanakszik, indokolatlanul sokszor méri a kicsi lázát, ellenőrzi a légzésfigyelőt. A téveszmék skálája nagyon széles: a kismama egyebek mellett felismerhet vélt cukorbetegséget és D-vitamin hiányt vagy gyanakodhat a sóháztartás felborulására is. Szélsőséges esetben arra is lehet példa, hogy zavartan viselkedik, akár megissza a vizeletét is. A téveszmék egyre inkább elhatalmasodnak, egyre jobban lekötik a beteg tudatát. Előfordulhat az is, hogy az anya azért ébreszti föl gyerekét, mert úgy gondolja, hogy meghalt. Az érintettek regresszív tudatállapotba kerülhetnek, és beállhat katatónia is. Nagyon ritkán, de van példa arra is - főleg ha a környezet nem észleli a bajt, és nem áll rendelkezésre segítség -, hogy a kismama állapota saját magát és a babát is veszélybe sodorja. Ilyenkor megnő az öngyilkosság kockázata, illetve a baba ellátatlan maradhat, ami a legsúlyosabb formában a csecsemő halálához vezethet.

A szülés utáni pszichózis okai

Bár a szülés utáni pszichózis pontos oka továbbra sem tisztázott, ismert, hogy főképp arra fogékony embereknél jelentkezik - a kockázati tényezők genetikaiak -, és elsősorban a szüléshez köthető pozitív stressz és hormonális változások váltják ki. Az életmódbeli döntések és az étkezési szokások befolyásolhatják a mentális egészséget. A rossz táplálkozás, az alváshiány és a magas stressz-szint súlyosbíthatja a szülés utáni pszichózis kialakulásának kockázatát. Ismert rizikótényező az olyan szociális helyzet, amelynél hiányos a családi támogatás, illetve amelynél a kismama elhanyagolja a várandósságát. Az érintettek anamnézisében gyakoribb lehet a szexuális visszaélés vagy abúzus, a drog- vagy alkoholfogyasztás is.

A szülés utáni pszichózis kezelése

Szülés utáni pszichózis gyanúja esetén azonnali intézkedés kell, mert kórházi kezelésre van szükség. A diagnózist a tüneti kép alapján állítják föl pszichiátriai vizsgálat során. A kezelés első lépcsője általában gyógyszeres: a pszichózis miatt rendszerint szedni kell antipszichotikumokat, de sok esetben szorongásoldókra és ún. hangulatstabilizálókra is szükség lehet. A gyógyszeres kezelés mellett, illetve azt követően a kismamának pszichoedukációra és pszichoterápiára is szüksége van. Amíg a pszichózis fennáll, addig a kismamákat az akut pszichiátriai sürgősségi osztályon látják el, utána kerülhetnek át a rehabilitációs részre. Míg a kismama pszichiátriai gyógyszereket szed, szigorú szabályok vonatkoznak a szoptatásra. A gyógyulási esély általában jó: megfelelő kezelés mellett az érintettek 6-12 hónapon belül teljesen helyre jöhetnek. A gyermekágyi pszichózis megelőzését a megfelelő várandósgondozás, a helyes életmód, illetve a rizikótényezők fennállásának ismerete segíti.

Pszichózis kezelési folyamat

További szülés utáni pszichés zavarok

A szülés utáni pszichés zavarok széles skálán mozognak, az enyhe hangulati ingadozásoktól a súlyosabb pszichológiai problémákig. Az anyaságra való áttérés során felszínre kerülhetnek olyan mentális zavarok, mint a szorongás vagy a kényszerbetegség. Ritkán súlyosabb pszichés zavarok is jelentkezhetnek, mint például a szülés utáni poszttraumás stressz zavar.

Szülés utáni szorongás

A szülés utáni szorongás során az anya intenzív aggodalmakkal, feszültséggel és szorongással küzd, amelyek gyakran a gyermekével kapcsolatosak. Ez a szorongás igen gyakran együtt jár az alvásproblémákkal, hiszen minél feszültebbek, minél erősebben szorongunk, annál nehezebb elaludni és átaludni az éjszakát. Az alvásmegvonás viszont fokozza a szorongást, tehát kialakul egy negatív spirál.

Poszttraumás stressz zavar (PTSD)

Egyes nők szülési élménye traumatikus lehet, amely hosszú távon is hathat a mentális jóllétükre. Poszttraumás stressz zavar akkor jön létre, ha valaki átél vagy szemtanúja egy tényleges vagy fenyegető veszélynek, amire intenzív félelemmel, tehetetlenséggel vagy rémülettel reagál. A szülés az ismeretlensége miatt félelmetes, fájdalmas és kiszolgáltatott élmény lehet, különösen ha a szülésben segítő személyek ezt nem kezelik jól. Hogyha az anya nem aktív résztvevő, nem fordítanak elég figyelmet az ő jóllétére, akkor könnyen magatehetetlennek vagy csapda helyzetben érezheti magát.

tags: #szules #utani #hangulatvaltozas #google #tudos