Endometriózisról akkor beszélünk, ha a méh nyálkahártyasejtjei a méhen kívül is megjelennek, ott pedig gyulladásokat, összenövéseket, valamint komoly fájdalmakat okoznak. Ez egy jóindulatú megbetegedés, amelynek során a normál esetben kizárólag a méhben található méhnyálkahártya (endometrium-szövet) kivándorol a méhből. Ez a kóros elhelyezkedésű szövet követi a normális ciklikus változásokat, amelynek következményeként a menstruáció alatt váladék gyülemlik fel a méhen kívül. Az ennek hatására fellépő belső szervi összenövések, immunológiai reakciók és sejtmediátor anyagok felszabadulása súlyos panaszokat és erős fájdalmakat okozhatnak.
Az endometriózis jellemzően a fogamzóképes korú nők betegsége, becslések szerint Magyarországon 180-200 ezer 15 és 39 év közötti nőt érint, a termékeny életkorban lévő nők kb. 10 százalékát. A nem szült nőknél gyakoribb.

Az endometriózis tünetei és okai
Az endometriózis legfontosabb tünetei a fájdalom és a meddőség. Sajnálatos tény viszont, hogy a gyakran markáns tünetek ellenére átlagosan 7-10 év telik el, mire egy adott páciensnél a diagnózist felállítják. Az endometriózis szövetek éppen úgy viselkednek, mint a normális helyen lévő méhnyálkahártya (endometrium): ciklikusan felépítik magukat, majd vérzés útján ismét szétesnek. Emiatt érezhet Ön erős fájdalmakat a menstruációja során (dysmenorrhoea). Az endometriózis fájdalmas közösülést is okozhat. A fájdalom oka, hogy a méhet felfüggesztő, normálisan elasztikus (rugalmas) szalagok (sacrouterin szalagok) endometriózis gócok által károsítottak, hegessé, megvastagodottá, merevvé váltak.
A fájdalmak idővel tartóssá, sőt a ciklustól akár függetlenné is válhatnak. Az endometriózissal kapcsolatban fellépő gyulladásos szövetreakció szintén oka lehet tartós alhasi fájdalomnak. A különböző szervek között kialakuló összenövések, például a petefészkek, a vastagbél és a méh között, szinte mozdíthatatlan „konglomerátumokat”, szövetmasszákat hozhatnak létre, amik aztán idült fájdalom forrásául szolgálnak. Adódhat úgy, hogy fájdalmassá válik a vizeletürítés (gócok a hólyagban) vagy a székletürítés (gócok a bélrendszerben).
Mi okozza az endometriózist?
A betegség kialakulásának oka egyelőre ismeretlen. Jelenleg két teória létezik, amelyik megpróbálja magyarázni a betegség felléptének okát:
- Implantációs teória: Eszerint a méhből leváló méhnyálkahártya más területeken megtapad és növekedni kezd.
- Metaplázia teória: Bizonyos sejtek képesek átalakulni endometriózist okozó sejtekké. Ez megmagyarázhatná azt, miért tud az endometriózis (noha extrém ritkán) férfiakban is kialakulni.
Sajnos azonban egyik teória sem tudja az endometriózissal kapcsolatos összes jelenséget megmagyarázni.
A betegséget aktiválhatják gyógyszeres és fájdalomcsillapító kezelések (pl. célzott hormon- és gyógyszerterápia, ezek lehetnek akár fogamzásgátló vagy fájdalom- és gyulladáscsökkentő tabletták stb.), vagy gyógynövények folyamatos és indokolatlan fogyasztása, illetve állandó alacsony szintű gyulladások a szervezetben, a mozgásszegény életmód, a krónikus stressz, a helytelen és hektikus táplálkozási szokások, alhasi trauma (extrém mozgások vagy baleset, műtét által kiváltott hasi stressz). Egyre gyakoribb, hogy császármetszés vagy vetélés után is kialakulhat/jelentkezhet a betegség, például a császáros hegben (hegendometriózis).
Endometriózis és a terhesség esélye
A fogamzási problémákkal küszködő nők egyharmada endometriózistól szenved, aminek a legsúlyosabb szövődménye a meddőség. A női meddőség harmadának-felének hátterében az endometriózis áll, előfordulhat több ok együttes fennállása is. Az egészséges nők minden hónapban körülbelül 20-25 %-os eséllyel esnek teherbe. Az endometriózis enyhe eseteiben ez körülbelül 7-10 százalék. A súlyosabb elváltozásokkal, hegesedéssel járó endometriózis esetén, amikor lezárt petevezetők, petefészekben jelen lévő csokoládéciszták vannak, a terhesség spontán létrejötte rendkívül nehéz lehet kezelés nélkül.
Minden olyan szövődmény ellenére sokszor az endometriózisban szenvedő nők is teherbe tudnak esni. Lehet, hogy ehhez egy kicsit hosszabb időre lesz szükség, de a legtöbb enyhe, mérsékelten súlyos endometriózisban szenvedő nő képes a fogamzásra. Az orvosok gyakran a mielőbbi teherbe esést javasolják, mert a betegség idővel súlyosbodhat. Minél régebb óta áll fenn az endometriózis, annál nagyobb a valószínűsége a meddőség kialakulásának.
Hogyan okoz az endometriózis meddőséget?
A petefészek és a petevezeték endometriózisa nehezíti meg a leginkább közvetlen módon a teherbe esést a kialakuló hegesedések és összenövések miatt, de más szervek érintettsége is növeli a meddőség esélyét a kismedencei gyulladás, az immunrendszer és a hormonális rendszer működésének felborulásán keresztül.
- Összenövések és hegesedés: Amikor a méhnyálkahártya nem a méhen belül helyezkedik el, hanem egy másik szerv felszínén, a szervezet védekezésképpen hegszövettel veszi azt körbe. Ennek a következménye lesz a hegesedés, és a szervek közötti összenövés, ami befolyásolja ezen szervek normális működését. A petefészek felszínén levő összenövések és hegesedés megnehezítheti a petesejt kijutását a petefészekből peteérés folyamán. A petevezető belfelszíne is hegesedhet, így a petesejt és a spermium nem tud a megfelelő helyre eljutni, és ha mégis bekövetkezik a megtermékenyítés, könnyebben alakulhat ki méhen kívüli terhesség is.
- Az immunrendszer téves működése: Tanulmányok szerint az endometriózisban szenvedő nőknél az immunrendszer megtámadja a megtermékenyített petesejtet, így csökkentve a sikeres terhesség valószínűségét. Endometriózisban a hashártya által termelt folyadékban sokkal több a védekező sejt, így a szervezet gyorsan megtámadja az „idegen anyagot” jelentő spermiumokat is.
- Hormonális egyensúlyhiány: Az endometriózis befolyásolhatja a hormonháztartást, az ösztrogénszint egyensúlyának felborulása hatással lehet a petefészkek működésére és az ovulációra.
- Fájdalmas együttlét: Az endometriózis egyik tünete lehet a gyulladás és a szexuális együttlét alatti fájdalom, ami néha olyan mértékű lehet, hogy a nő sokszor elzárkózik a párkapcsolattól, és a teherbe esés esélye tovább csökken.
A terhesség lefolyása endometriózis esetén
A terhesség alatt az endometriózis tünetei jelentősen enyhülnek vagy megszűnnek. Mivel a terhesség alatt nem következik be menstruáció, az ezzel kapcsolatos panaszok sem jelentkeznek. A várandósság alatt növekvő progeszteronszint hatására lassul az endometriózisos szövetek növekedése, továbbá az immunrendszer változásai miatt csökkenhet a gyulladás mértéke.

Az endometriózis a tünetszegény állapot ellenére növeli a terhességi komplikációk esélyét. Mivel a betegség érinti a méh szöveteit is, nehezebbé válik a beágyazódás és a terhesség fenntartása, magasabb a vetélés kockázata (egyes felmérések szerint 35%), különösen a terhesség korai szakaszában. A növekvő magzat az endometriózis által érintett méhben növelheti a terhességi fájdalmak intenzitását. A gyulladásos állapot, a hormonális és immunrendszert érintő rendellenességek miatt magasabb a koraszülés kockázata. Előfordulhat a placentával kapcsolatos komplikáció (placenta previa) a várandósság alatt és a szülés során, emiatt gyakrabban válik szükségessé császármetszés.
BECOMING PREGNANT WITH ENDOMETRIOSIS - DIFFICULT FIRST TRIMESTER | placenta previa / pain | ENDOEMMM
Szülés után elmulik az endometriózis?
Ez az egyik leggyakoribb tévhit, ugyanis az endometriózis csupán kezelhető, de nem gyógyítható. Szülés, illetve a szoptatás befejezése után az endometriózissal járó panaszok visszatérnek. Többen úgy vélik, a hormonális változások miatt a terhesség sok nőgyógyászati problémára gyógyír, és ez az endometriózisra is igaz. Ez azonban tévedés, hiszen nem gyógyítja a problémát. Az azonban igaz, hogy a várandósság során a tünetek általában jelentősen mérséklődnek, sőt az is előfordulhat, hogy a javulás még a szülést követően is megmarad.
Kezelési lehetőségek és a fogamzóképesség javítása
A megfelelő kezelési stratégia felállítása kulcsfontosságú. Ez állhat fájdalomcsillapításból, hormonterápiából (gesztagén) és/vagy műtétből (laparoszkópia, laparotómia) - attól függően, hogy milyen súlyos a beteg állapota, milyen erős tünetei vannak, hány éves, illetve szült-e már és szeretne-e még gyereket. Életmódváltásra azonban mindenképp szükség van, akárcsak a diabétesz esetén.
Műtéttel növekszik a megtermékenyülés esélye
A terhességre készülők esetében általában az endometriózis laparoszkópos műtétjét javasolják a kezelési módszerek közül. A minimálinvazív, kisebb hasfali bemetszésekkel járó műtét során eltávolítják a problémát okozó szövetrészeket és helyreállítják a kismedencei szerveket. A laparoszkópos műtéttel a fogamzóképesség többnyire helyreállítható, de jelentős az elváltozás kiújulásának kockázata, ezért a műtétet követő másfél éven túl ismét csökken a megtermékenyülés esélye.
A laparoszkópos műtéttel kezelt endometriózis esetében - bár végleges gyógyulásról nem beszélhetünk, de - van egy körülbelül 36 hónapos időszak, ami alatt 75 %-osra nő a terhesség esélye. Ha műtét után a páciens gyógyszeres kezelést nem kap, vagy nem lesz várandós, sajnos az egy éven belüli kiújulás az 50%-ot is elérheti.
| Betegcsoport | Műtétek száma 1 gyermek születéséért | Megjegyzés |
|---|---|---|
| I. Csoport: Diagnosztizált endometriózisos betegek | 12 műtét | Ahhoz, hogy egy páciensnek segítsenek, azaz hogy egy baba szülessen. |
| II. Csoport: Valószínű endometriózis a klinikai tünetek alapján | Nincs adat | A műtét során az esetek 50 %-ában találtak endometriózist. |
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy amennyiben a sebész eltávolítja laparoszkóppal a csokoládécisztát, elkerülhetetlen, hogy a petefészek tüszőtartaléka, azaz a petefészekben a tüszők száma csökkenjen. Alapvetően ez nem túl előnyös, mivel amennyiben a nő idős, amúgy is csökkent a petefészek tüszőtartaléka, amely a későbbi lombikkezelés sikerességét nagyban csökkenti.
A javaslat az, hogy az endometriózist akkor érdemes műteni, ha a nő fiatal, van még ideje, tud várni egy évet a műtét után, hogy természetes úton megfoganjon a baba, illetve nincs más meddőségi probléma a háttérben. Amennyiben a páciens kevésbé fiatal, vagy van más meddőségi problémája, akkor inkább kezdetben inszeminációt, súlyos endometriózis esetén pedig lombikkezelést érdemes végezni, nem pedig műtétet.
A műtét előtt kiterjedt endometriózis esetében, még ha családtervezésről nincs is szó, mindenképpen érdemes meddőségi szakember véleményét kikérni, és amennyiben szükséges, a termékenység maximális megőrzésére gondolni. A kezelési tervet minden esetben személyre kell szabni. Fontos, hogy hány éves a páciens, mikor szeretne babát, milyen a petefészek tartaléka.
Akkor érdemes minden esetben műtétet végezni, ha ultrahang vizsgálattal hydrosalpinxot, azaz tág petevezetőt állapít meg a szakember. Endometriózis, gyulladás és hegesedés következtében alakulhat ki a hydrosalpinx, amely során a tág petevezetékben folyadék halmozódik fel. Ez a folyadék a petevezetékből a méhüregbe juthat, ezáltal csökkenti az embrió beágyazódásának az esélyét, így a várandósságét is.
Gyógyszeres és kiegészítő terápiák
A gyógyszeres kezelés csak a tünetekre van hatással, illetve a hormonháztartást befolyásolja. A műtét előtti hormonális terápiának az endometriózis visszafejlődéséhez, illetve az endometriózis ciszták megkisebbedéséhez (de nem eltűnéséhez!) kell vezetnie. Ezáltal a műtét kisebb megterhelést jelent a betegre nézve.
További kiegészítő kezelési mód a gyógynövény terápia (fitoterápia). A legutóbbi időkben az akupunktúra vívott ki magának helyet a kiegészítő terápiák között, elsősorban a fájdalomra gyakorolt jótékony hatása miatt. Az ayurveda Európában még viszonylag ismeretlen, noha egyre növekvő mértékben fogadják el a szakemberek hatékonynak. Emellett a táplálkozással kapcsolatos új felismeréseknek is fontos szerep jut.
tags: #szules #utan #elmulik #az #endometriozis