A hetesi gyakorlat és a szakmai képzések jelentősége az állatorvos-képzésben

A 2017 szeptemberében az Állatorvostudományi Egyetem bővítette a gyakorlati képzését az úgynevezett „Hetesi gyakorlattal”, ami Európában egyedülálló módon jelent meg a graduális állatorvos-képzésben. A hiánypótló tematikaként létrejött, magyar nyelven kötelező és idegennyelvű képzésben pedig fakultatív tantárgy mára szerves részét képezi az egyetemi, élő állatokkal eltöltött gyakorlati oktatásnak.

Állatorvosi gyakorlat állatokkal

A képzés célja és felépítése

A hetesi gyakorlat célja, hogy a leendő állatorvosok az állatok mellett tudják megtanulni a szakmát, hogy megismerjék a különféle haszonállatok életvitelét és szükségleteit. Diákjaink a gyakorlat során a mindennapi élet valóságával is szembesülnek, ami elengedhetetlen az egyetemi katedrákon hallott széleskörű tudományos ismeretek későbbi sikeres alkalmazásához. Megtapasztalják és megtanulják, mivel jár az állattartás - elsajátítják az adott fajjal kapcsolatos tartástechnológiai, bánásmödbeli és alapvető élettani, állategészségügyi ismereteket.

Az Egyetemünk üllői Tangazdaságában felmenő rendszerben bevezetésre került 2017 őszétől a hetesi szolgálat, amely négy kötelező tantárgyi részből áll a fajok szerint:

  • Hetesi gyakorlat 1. - Ló: első évfolyam, első (őszi) félév.
  • Hetesi gyakorlat 2. - Juh: első évfolyam, második (tavaszi) félév.
  • Hetesi gyakorlat 3. - Sertés-baromfi: második évfolyam, első (őszi) félév.
  • Hetesi gyakorlat 4. - Szarvasmarha: második évfolyam, második (tavaszi) félév.
Állattenyésztési technológia és gyakorlati oktatás

Részletek a fajspecifikus gyakorlatokról

A ló hetesi gyakorlat során a hallgatók megismerkednek a ló evolúciójával, faji sajátosságaival, természetes életkörülményeikkel és életmódjukkal. Balesetvédelmi oktatást követően megtanítjuk és gyakoroljuk a lótartással kapcsolatos istállómunkákat: trágyázás, almozás, napi háromszori etetés, lóápolás, patatisztítás, kötőfékezés, vezetés. A hátas- és a fogatló szerszámozásának elsajátítását követően lovaglásra vagy fogathajtásra is nyílik lehetőség.

A juhos gyakorlat fókuszában a juhok faji sajátosságai és az állatok jólétének biztosítása áll a megváltozott körülmények között. A hallgatók részt vesznek a napos állatok gondozásában, az állatok mérlegelésében, valamint a juhtartással kapcsolatos kötelező és szükséges adminisztrációban.

Az intenzív tartástechnológiájú fajok (sertés és baromfi) esetében a gyakorlat a telepi infrastruktúra, a termelési rendszer és a járványvédelmi fogalmak tisztázásával kezdődik. A baromfi épületben a hallgatók betekintést nyerhetnek a tojásgyűjtés- és tárolás módjába, a diagnosztikai boncolásba, valamint a technológiai rendszerek (etető, itató, fűtés, ventiláció) optimális beállításába.

A szarvasmarha hetesi gyakorlat keretében a nagylétszámú szarvasmarha állományunk hús- és tejhasznú fajtáival foglalkozunk. A hallgatók naponta kétszer hajtják végre a tejelő szarvasmarhák fejését, valamint az itatásos borjúnevelésben is aktívan részt vesznek.

🐮 Robotok a takarmányozásban és a tejtermelésben - nézd meg, hogyan működnek a szarvasmarhatartásban

Állatfaj Gyakorlati fókusz
Tartástechnológia, lóápolás, szerszámozás
Juh Elléskísérés, szaporulat gondozása, legeltetés
Sertés Szülészeti feladatok, járványvédelem
Szarvasmarha Fejési higiénia, borjúnevelés, állatjelölés

Szállás és elhelyezés

A gyakorlat ideje alatt a lakhatást egy új, 2023-ban átadott 40-fős Hallgatói Központ biztosítja az évfolyamok számára, melyben nagyméretű közösségi tér, étkező és felszerelt konyha található. A 10 hallgatói szoba mindegyike önálló fürdőszobával rendelkezik, biztosítva a megfelelő körülményeket a diákok számára.

tags: #szie #mkk #hetesi #gyakorlat