Szendi Gábor (Esztergom, 1954. október 29. -) programozó matematikus, forgatókönyvíró, dramaturg, író, publicista, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének egykori tudományos munkatársa. Főként az egészséghez, egészségügyhöz, az orvostudomány kritikájához, valamint a táplálkozáshoz, illetve pszichológiához kapcsolódó témákban jelentek meg könyvei és írásai.
A paleolit étrend egyik legjelentősebb hazai népszerűsítője, ebben a témában is számos könyvet írt. Írásaiban, előadásaiban rendszeresen kritizálja az orvostudomány és a "nyugati orvoslás" megállapításait, módszereit, miközben számos összeesküvés-elméletnek tekinthető állítást terjeszt, különösen a védőoltásokkal kapcsolatban. Álláspontja szerint az orvostudomány betegségelméletei nem vesznek tudomást az emberi szervezetnek és szükségleteinek evolúciós fejlődéstörténetéről.
Életpálya és Elbocsátások
Programozó matematikusi diplomáját 1976-ban szerezte az ELTE TTK-n. Pár év programozói munka után az Egyetemi Színpad reklámszakembere, majd a Mafilm Társulás Stúdiójának dramaturgja lett. Saját írásaiból egy játékfilm és két tévéfilm készült. Filmjei: Higgyetek nekem! (nagyjátékfilm), Örökkön-örökké (tévéfilm), A mozgalom alapképlete (tévéfilm).
1985-ben, a Társulás Stúdió politikai indíttatású feloszlatása után állásából elbocsátották. Ettől kezdve könyvkötésből élt, majd 1988-ban felvételizett az ELTE BTK pszichológia szakára, ahol 1993-ban kiváló minősítéssel végzett.
2004-ben prof. Buda Béla felkérésére megírta az Antidepresszáns és placebo című szakkönyvet, amit 2004-ben az Országos Addiktológiai Intézet adott ki. A könyv kereskedelmi forgalomba nem került: a könyvet Buda Béla vitaindítóként több száz pszichiáternek elküldte, de a könyvről vita nem alakult ki.
A Mozgó Világ felkérésére Szendi esszét írt A Depresszióipar címmel, ezzel elnyerte a lap azévi Nívódíját. Az esszé következő évben megjelent az Év esszéi kötetben. 2007-ben a Magyar Pszichiátriai Társaság 30 milliós kárigénnyel személyiségjogi pert indított ellene a Mozgó Világban megjelent Buli, hanta, SSRI című cikkének stílusa miatt. A per azzal zárult, hogy Szendi nyilatkozatot tett: „Ha volna sértő olvasata a cikkemnek, úgy az nem szándékos volt, és ezért elnézést kérek.”
2007-ben a Magatartástudományi Intézetből váratlanul elbocsátották, azzal az indoklással, hogy nem PhD-zett le. 2011-ben a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége az „egészségügy területén végzett tényfeltáró, oknyomozó és szemléletváltoztató munkásságáért” a Természetgyógyászatért díjjal tüntette ki. 2013 novembere óta társtulajdonosa és főszerkesztője volt a Paleolit Életmód Magazinnak és a Paleo konyha negyedéves lapoknak. A magazinok 2018-ban megszűntek.
2018 márciustól a megszűnéséig, 2021 októberéig szerzője és tanácsadója volt az Amiről az orvos nem mindig beszél egészségügyi magazinnak. 2023-ban a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége neki ítélte a Pro Nature et Vita díjat. Indoklásként a Szövetség kiemelte „több évtizedes kimagasló szintű tevékenységét a testi, lelki egészség és a táplálkozás közötti új összefüggések feltárásért… az ismeretterjesztés területén kifejtett aktív tényfeltáró és szemléletváltoztató munkássága elismeréseként.”
Főbb Művei és Publikációi
Szendi Gábor eddigi pályafutása alatt több száz cikket írt ismert magazinoknak és lapoknak (IPM, Nők lapja egészség, Mozgó világ, Boss magazin, Internet Kalauz, Élet és Tudomány, HVG), és 23 könyvet írt, ebből hármat Mezei Elmira táplálkozási tanácsadóval társszerzőként. Néhány fontosabb könyve:
- Antidepresszáns és placebo
- Paleolit szakácskönyv I. és II.
- Paleolit táplálkozás kezdőknek
- Napfény vitamin
- Párbajok nélkül
- Értelmes szenvedés: a boldogság
- A nő felemelkedése és tündöklése
- Tévutak az orvoslásban
- Immunerősítés belülről
Tudományos cikkei között kiemelkednek a migrén, bronchiális asztma, pszichoneurokardiológia, pszichofiziológiai betegségek, valamint a női meddőség evolúciós megközelítéséről szóló írásai.
A Paleolit Étrendről Vallott Nézetei
Szendi Gábor álláspontját soha nem rejti véka alá, nézeteit lehet szeretni vagy nem szeretni, de azt nem árt tudni: véleménye mindig tudományos kutatásokon alapul. Álláspontja szerint a nyugati táplálkozás következtében bárki megbetegedhet, csupán a genetikán múlik, ki igen és ki nem. Emiatt hirdeti évek óta a paleolit étrend hasznosságát.
A paleolit étrend megértéséhez vissza kell menni az őskorig. Az előember eredendően dögevő volt, azaz a hús, ha nem is gusztusos formában, de szerepelt az étlapján. A tengerparton, a folyóvizek mellett az előember rengeteg halat, kagylót, csigát fogyasztott, ezekben a táplálékokban pedig sok Omega-3, jód és még több egyéb nyomelem található. Ebben az időszakban nőtt meg az ember agya.
Gabonafogyasztás és Az Alfa Gliadin
Szendi Gábor szerint az ember 2,5 millió évig lényegében nem fogyasztott gabonát, legfeljebb véletlenszerűen és az embereknek csak szűk csoportja. Bár találtak régészeti ásatásokon harmincezer éves őrleményeket, amelyek fenyőmagot, fűmagot, ősgabona-maradványokat tartalmaztak, ezek nem "ipari" mennyiségben fordultak elő. Az ősi, egy genomú gabonafajokból az alfa gliadin nevű fehérje gyakorlatilag még hiányzott, ami egy veszélyes fehérjeösszetevő. Az alfa gliadinnal az a baj, hogy a szervezet csak annyira tudja lebontani, hogy egy harminchárom aminosav-hosszúságú fehérjelánc vagy fehérjetöredék megmarad. Ezt azoknak a szervezete sem bontja le, akik nem gluténérzékenyek. Amikor elkezdték keresztezni a gabonákat, kialakult a ma ismert kenyérgabona, ami már sok alfa-gliadint tartalmaz, ennek nyomában pedig a 19. századtól kezdődően robbanásszerűen megnőtt az autoimmun betegségek száma.
Ha szisztematikusan fogyasztjuk a gabonákat, nemcsak az alfa gliadinra, hanem még sok más gabonafehérjére is érzékenyek leszünk. Ez azért alakul így, mert az évmilliók során az elérhető táplálékhoz kialakultak enzimek, amelyek le tudják bontani az adott táplálékot. Az enzim és a tápanyag olyan, mint a kulcs és a zár. A glutén egy csirizszerű anyag, ami rátapad a bélfalra.
Lyukas bél szindróma és Autoimmun betegségek
A glutén és a hüvelyesekben található lektinek "kinyitják" a bélfalat. A bélfalsejtek között rések találhatók, s hogy a rések mekkorák, azt több hormonszerű anyag befolyásolja. Az alfa gliadin hatására sok ilyen hormon, például a zonulin termelődik, ennek következtében a bélsejtek eltávolodnak egymástól.
A bélrendszer egy szabályozott rendszer, amelyen keresztül felszívjuk az aminosavakat, vitaminokat, ásványi anyagokat. Abban a pillanatban, ha ez a zárt rendszer, vagyis a bél "ereszteni" kezd (úgynevezett lyukas bél szindróma), akkor nem kívánatos anyagok is átjutnak a bélfalon, amire az immunrendszer reagál. Ma már száznál is több autoimmun betegséget ismerünk, amelyek a 19. században kezdtek el terjedni.
Tejfogyasztás és Hatásai
Szendi Gábor a tejfogyasztást sem javasolja, mivel az ember két és félmillió évig nem itta más emlős tejét, ezért nem tudjuk maradéktalanul megemészteni. A tehéntej olyan növekedési faktorokat tartalmaz, amitől a borjú egy év alatt akkora lesz, mint az anyja. Ha valaki megeszik egy zsömlét, az kivált egy inzulinválaszt. Ha a zsömlét egy pohár tejjel fogyasztja el, háromszor akkora lesz az inzulinválasza. Az inzulin is egy növekedési faktor, ha valakinek a szervezetében van egy megbújt kis rákos csomó, lehet, hogy semmi baja nem lenne egész életében, de ha növekedési faktorokat fogyaszt, például sok tejet, akkor azzal nemcsak az izomzatát serkenti, hanem a rákos sejteket is. Vizsgálatok mutatnak rá, hogy a sok tejet fogyasztók, kétszer hajlamosabbak a prosztatarákra vagy a Parkinson-kórra. Egyelőre nem tudni, melyik összetevője és hogyan okozza, de az összefüggés fennáll.
A Ketogén Étrend
A ketogén étrend egy gyógyétrend, melynek lényege, hogy minél kevesebb szénhidrát kerüljön a szervezetbe. Nem jó a gyorsan felszívódó szénhidrát. Fontos megvizsgálni a glikémiás telítettséget is. Például, ha gyümölcsöt eszünk, nem árt észben tartani, hogy sok benne a cukor, az édes gyümölcsöknek magas a glikémiás indexe, de csak rövid időre viszik fel a vércukor szintet, vagyis a glikémiás telítettségük alacsony.
A ráksejtek egy primitív, fermentációnak nevezett módszerrel állítanak elő cukorból energiát, és csak cukorból képesek rá, ráadásul nagyon kis hatékonysággal, ezért nagy a cukorigényük. A ráksejtek ketontestekből viszont nem tudnak energiát nyerni. A low carb vagyis az alacsony szénhidrát bevitele során megvonjuk az energiaforrást a rákos sejtektől.
Fontos, hogy önmagában a ketogén vagy low carb diétával a beteg nem fog meggyógyulni, hiszen a szervezet fenntartja a vércukorszintet, például a máj is termel cukrot, amit nem lehet leállítani, mert az agynak és még néhány szervnek szüksége van rá. A daganatos sejtek azt is hasznosítani fogják, tehát abszolút kiéheztetni nem lehet a sejteket. Ám más terápiákkal együtt a szénhidrát megvonása sikerre vezethet a betegnél.
Vitaminpótlás és Folyadékfogyasztás
Ha gabonákat, zöldségeket, gyümölcsöket nem fogyasztunk, bizonyos anyagok nem fognak bekerülni a szervezetünkbe. Ezek pótlására a vitaminkészítmények megfelelőek. Lényegében ha tápanyaggal nem tudjuk bevinni, amire szüksége van a szervezetnek, akkor nincs más választásunk. A vizsgálatokat is szintetikus vitaminokkal szokták végezni, az analízisek szerint ezek is hatásosak, tehát nincs okunk kételkedni - a biológiailag azonos formájú -, előállított vitaminokban.
A-tól Z-ig mindent, ez esetben ez azt jelenti, hogy az A-tól a K2 vitaminig mindet ildomos volna szedni minden nap. Mindegy, hogy milyen napszakban vesszük be a vitaminokat és nyomelemeket, bevehetjük egyszerre mindet. Ha abból indulunk ki, hogy ezeknek az anyagoknak benne kellene lenniük a táplálékunkban, akkor nem olthatják ki egymást.
Annyi vizet illik inni, hogy a vizelet világossárga legyen. Ha sötét, gyanakodjunk, hogy kevés vizet ittunk. Mindenképpen szűrt vizet, az a biztos. A flakonokból kioldódhat a BPA (biszfenol A, a műanyaggyártásban használt adalékanyag), a csapvíz pedig tele van mindenfélével.
A Gyermekvállalás és a Szülő-Gyermek Kapcsolat Evolúciós Szempontból
Az emberi életet, mindennapi cselekedeteinket, a világról való gondolkodásunkat áthatják az illúziók. Vannak hasznos, de vannak hamis illúziók is. A tudomány dolga, hogy a hamis illúziókat lerombolja, s cserébe új, hasznosabb illúziókat kínáljon. A gyermekvállalás és nevelés jellegzetesen az illúziók tárházát jelenti. Evolúciós küldetésünk a szaporodás, s amíg nem volt fogamzásgátlás, addig a szülés és gyermeknevelés jóval kevesebb illúziót "igényelt", mivel ez volt az élet rendje.
A felvilágosodástól kezdve azonban fokozatosan kialakult a gyermek új szemlélete, majd megjelent a pszichológia és a gyermekpszichológia és velük együtt egy rakás hamis illúzió. Ma a gyermekkultusz korát éljük, a gyermekekben látjuk saját sikerünket és a jövőt, ezért sok szülő irreálisan nagy személyes felelősséget érez azzal kapcsolatban, hogyan alakul majd gyermeke sorsa. Ezt táplálja korunk gyermekpszichológiája is, amely még mindig közvetlenül a családi légkörből és a nevelési hatásokból vezeti le a felnőtté váló gyermek személyiségét.
Itt van rögtön egy hasznosnak tűnő, ám hosszútávon destruktív illúzió, miszerint a gyermekvállalás boldoggá tesz. A gyermek születését nagy várakozások előzik meg, majd a boldogság rohamosan a gyermektelen időszak szintje alá süllyed és csak az ötödik évben kezdi elérni ismét az alapszintet (Clark és mtsi., 2008). A gyermeket, mint boldogságforrást tekinthetjük hasznos illúziónak, olyan mémnek, amely a szaporodást szolgálja.
De miért is káros ez az illúzió? Az első házasságok átlagos hossza 7-8 év, ami meglehetősen egybeesik azzal az időszakkal, amely alatt nagyjából megszületik az első gyermek, és a felek megtapasztalják csökkenő boldogságszintjüket. Sok nő depresszióba esik vagy inni kezd, sok férj ekkor kezd szerető után nézni. Ha a párok tisztában lennének a gyermekvállalás nehézségeivel, nem kapcsolatukat hibáztatnák életminőségük romlásáért.
Egy 2012-es kutatás szerint minden életkorban csökken a gyermekvállalást követően a házaspárok élettel való elégedettsége, a statisztikák szerint azonban minél idősebbek házasságában születik a gyermek, a szülők annál jobban bírják a strapát és gyorsabban is heverik ki a gyermek okozta életmódváltás frusztrációját (Myrskylä és Margolis, 2012).
Szülő-Utód Konfliktus
Az idilli kép a szülő-gyermek kapcsolatról az utóbbi 50-100 év terméke, és sok szülő mai is a keménykéz híve, de kultúránkba ideálként mégis a harmonikus szülő-gyermek kapcsolat épült be. Ennek azonban teljesen ellentmond a szülő-gyermek viszony evolúciós elemzése. A szülői befektetés modell szerint a szülőnek addig és olyan mértékben érdeke támogatni gyermekét, ameddig az optimális mértékben szolgálja összesített alkalmassága növelését, azaz génjei sikeres elterjesztését. E modell a gyermeket még passzív alanynak tekinti.
Robert Trivers (1974) a szülő-utód konfliktus modellben már azt fogalmazza meg, hogy a gyermek szülei kizsákmányolásának maximalizálására van programozva. Ebből minden életkorban, de már a magzati élet során is, folyamatos ellenérdekeltség alakul ki szülő és gyermek között.
A magzati élet úgy kezdődik, hogy az anyai szervezet nem feltétlen törekszik a megtermékenyített petesejt befogadására. Ha az anyai szervezet a magzat ellen dolgozik, akkor csak a legéletképesebb magzatok maradnak meg. A magzati fejlődés során az anya és a magzat ugyancsak ellenérdekelt a tápanyag megosztás szempontjából: az anyai szervezet igyekszik korlátozni a magzatot tápanyag felvételében, részben saját korlátozott forrásai miatt, részben, mert az anyának nem érdeke, hogy a megszületendő gyermek minél nagyobb legyen, hisz az már veszélyezteti az anya életét is. A magzat viszont különféle hormonális és vegyi eszközökkel a saját szempontjait akarja érvényesíteni az anyai szervezet működtetésében.
Csecsemő és kisgyerekkorban a gyermekek pszichológiai fegyverekkel küzdenek szüleik fokozott gondoskodásáért. A gyerekek gyorsan megtalálják szüleik gyenge pontjait. Ösztönösen igyekeznek kiváltani a szülőből a segítségnyújtást (pl. sírással, regresszióval), az elismerést (ügyességgel, bátorsággal), a szeretetet (szociális mosollyal, ragaszkodással, hízelgéssel). Sok szülő elég pontosan érzékeli a gyerek manipulációs szándékát, mégsem tud bűntudat nélkül nemet mondani. Pedig a szülő szeretne regenerálódni, további gyermekeknek életet adni, vagy egyszerűen csak élvezni az életet. Mégis, nehéz a szívtelenség és a jogos elutasítás közti határvonalat meghúzni.
Kamaszkorban és házasodási korban az evolúciósan beépített szülő-gyermek konfliktus többek közt abból származik, hogy a szülő érdekelt gyermeke sikeres szaporodásában, azaz nem mindegy, kik a barátai és szerelmei, milyen korán kezd nemi életet élni, s kit választ házastársul.
A jóléti társadalmak új jelensége, hogy a fiatalok egyre később állnak munkába, tanulmányaik befejezését késleltetik, a szülői otthont nagy sokára hagyják el. Ez a szülő elnyújtott szipolyozása, amit a szülők különböző okokból általában tolerálnak, de nem biztos, hogy olyan jól teszik. Az állatvilágban a szülők érett utódaikat elkergetik, vagy azoknak részt kell venniük kisebb testvéreik gondozásában. A szülő-gyerek konfliktus az unokák születése után új terepen folytatódik, hiszen a szülők összesített alkalmasságát az unokák sikeressége is növeli, s ádáz viták szoktak folyni arról, hogyan kell nevelni az unokát. A szülő-gyerek kapcsolat tehát természeténél fogva konfliktusos, és ez így van jól.
A Nevelés Hatása a Gyermek Személyiségére
A szülők kedvenc beszédtémája, hogy miért különbözik a "kicsi" annyira a "nagytól", mikor teljesen egyformán nevelték őket. A szülők makacsul hinni akarnak a nevelés mindenhatóságában, és amikor azzal szembesülnek, hogy gyerekükből nagyon más lett, mint amit terveztek, akkor kezdődik a gyerek, a másik szülő, vagy az iskola hibáztatása. A nevelés mindenhatóságába vetett hit a 20. század terméke.
A százéves vitában ma ott tartunk, hogy egy dolgot biztosan kijelenthetünk: a nevelés gyakorolja a gyermek személyiségére és képességeire a legkisebb hatást. A gyermek személyiségének alakulását sokkal inkább meghatározzák veleszületett képességei, a testvérsorrendben elfoglalt pozíciója, valamint a családon kívüli hatások. A nevelés hatásába vetett hitet az egyéni tapasztalatok alapján nehéz megcáfolni.
Egy pszichiáter, apa és fia, különös esetről számoltak be. Két külön nevelt iker kereste fel az apát ill. fiát rendelőjében ugyanazzal a panasszal. Mindkét férfi kényszeres rendmániás volt. Amikor az apa megkérdezte betegétől, minek tulajdonítja ezt, a férfi azt felelte, hogy anyja rendkívül pedáns asszony volt, míg az ikerpár másik tagja ugyanerre a kérdésre azt felelte, hogy nevelő anyja rendkívül hanyag asszony volt (Rowe, 1994). Így van ezzel az átlagember is, de a pszichológusok is: mindig lehet valami magyarázatot találni arra, miként vált valaki a nevelés hatására olyanná, amilyen.
A Férfi és a Női Nem Evolúciós Szempontból
A Bibliát nyilvánvalóan férfiak írták, innen az a kegyes önámítás, hogy a nőt a Jóisten a férfiből alkotta meg. A helyzet sajna éppen ellenkezőleg áll: eredendően mindenki nőnek indul, csak aztán történik egy kissé ügyetlenre sikeredett beavatkozás, melynek folytán a magzat elindul a férfivá válás rögös útján. Igazán nem volt jó ötlet, hogy az XY-os kromoszómájú nedves, lüktető kis masszából a női nemi hormonok hatására alakuljon ki a férfi agy.
A történet dióhéjban annyi, hogy a fiú magzatban a hatodik hét táján megkezdődik a férfi nemi hormon termelődése, s ez az agyban női nemi hormonná alakul át, és a férfias nemi irányultság és identitás kialakítását az agyban női nemihormon receptorok végzik. Innen az a furcsaság, hogy a terhesség megtartása végett adott extra női nemi hormonok még a lány magzatokat is maszkulinizálják! (A lányokat egyébként egy vérükben keringő fehérje védi meg saját női hormonjaik férfiasító hatásától.) Hát ez érezhetően eléggé megbízhatatlan eljárás. Elég egy rossz időzítés, kicsivel több vagy kevesebb női nemi hormon, vagy az a bizonyos átalakító enzim az agyban, s máris meglehetős zavarok támadnak; férfiak születnek, akiknek nemi vágya férfiakra irányul, ezt nevezzük homoszexualitásnak, vagy férfiak születnek, akik nőnek érzik magukat, ezt nevezzük transzvesztitizmusnak. A homoszexualitás és transzvesztitizmus egyébként nem betegség, hanem a férfiasság gyártási technológiájából következő lehetséges variáns.
A Férfi Agy Sérülékenysége
Ha tovább vizsgáljuk a férfi gyártási tervét, egy másik, meglehetősen drámai következményekkel járó gyengécske megoldásra bukkanunk. Az Evolúció szimmetrikus állatokat teremtett szimmetrikus idegrendszerrel, ami azt jelenti, hogy az agyban mindenből kettő van: két frontális lebeny, két temporális lebeny, stb. Lett tehát egy főnök, egy vezető félteke (a bal), és persze a millió egyéb funkciókat is kezdte az Evolúció szétszortírozni. Ebbe aztán bejött egy újabb gazdaságossági szempont: a férfi és a női nem eltérő szerepe a szaporodásban és az együttes túlélésben. Ez ugye elmegy vadászni, de ha elmegy, jó lenne, ha haza is találna.
Az egyik féltekébe, nevezetesen a jobbféltekébe, ezért belepakolta az Evolúció a vizuális-téri funkciókat, a koordinált nagy, testi mozgásokat, a veszélyészlelést, a globális figyelmet, és mondjuk úgy, hogy az artikulált ordítást. Legyen ez a férfiaké, mondá. A balféltekét pedig otthonosan berendezte a beszédre, a bogyók és gombák felismerését és elkülönítését lehetővé tevő analitikus gondolkodásra és elemzésre, a fókuszált figyelemre, s ezt adta a nőknek. Így van aztán az, hogy a nők a verbalitásban, a finom mozgásokat igénylő feladatokban sokkal jobbak, mint a férfiak, akik viszont a téri feladatokban és a nagy mozgásokban verhetetlenek.
Ez idáig rendben is volna, csakhogy mivel eredendően mindenki agya női agy, megint kellett egy trükk, amivel amolyan vadászó-halászó-harcolgató férfi agyat lehet csinálni a női agynak induló szivacsos állományból. A férfiak szerencsétlenségére itt megint valami evolúciós buherálásáról van szó; valamit az eredeti céljától eltéríteni, átalakítani. Ugye ez vagy sikerül, vagy nem.
Nos a terv ötletesen megint azt használja ki, hogy a fiú magzatnak előbb-utóbb lesz egy kis heréje, az meg elkezd majd férfi nemi hormont termelni; használjuk fel hát ezt a férfiúi tulajdonságok kifejlesztésére. Sajnos a dolog nem vált be igazán, csakhogy itt nem lehet reklamálni. A problémát az okozza, hogy ha a kelleténél kicsit több a férfi nemi hormon, akkor a balfélteke fejlődése túlságosan lelassul. Ennek egyik következménye a balkezesség, s nem véletlen, hogy a férfiak közt több a balkezes, ill. a nem-jobbkezesség mindenféle árnyalata.
A balkezesség önmagában még nem volna tragédia, bár megint csak rontja az életkilátásokat, s talán még az sem, hogy a fiúk később kezdenek el beszélni, addig is nyugtuk van szüleiknek. De a balfélteke lemaradása azt jelenti, hogy jóval éretlenebb lesz, mint a jobbfélteke, s ezáltal sokkal védtelenebb a terhesség, a születés alatti és utáni ártalmakra. Fiú magzatoknál gyakoribb a spontán vetélés és a születési ártalmak (agyvérzés, oxigénhiány). A balfélteke sérülékenységére vezethető vissza az, hogy férfiak közt gyakrabban fordul elő skizofrénia, jóval gyakoribb az értelmi fogyatékosság, a Down kór, három-négyszer gyakoribb az autizmus, jellemzően a fiúk problémája a hiperaktivitás, a viselkedészavar, a megkésett beszédfejlődés és nyelvi zavarok, a dadogás, az olvasási nehézségek (pl. diszlexia), a figyelemzavar, a különféle tanulási zavarok, az epilepszia, s a különféle agyi eredetű bénulások.
A férfi nemi hormonok a magzati élet során károsan befolyásolják az immunműködéseket is, ezért pl. a fiúk sokkal gyakrabban betegszenek meg gyerekkorban, s az autoimmun betegségek is sokkal gyakrabban fordulnak elő nőknél, azaz náluk az immunrendszer jobban működik. Ez már abból is sejthető egyébként, hogy a várható élettartam férfiaknál jelentősen kisebb.
A Férfiak Evolúciós „Balhéja”
Az Evolúció a szaporodási sikerrel méri az egyed rátermettségét: minél több utód és rokon hordozza az egyed tulajdonságait, annál sikeresebbek ezek a tulajdonságok a túlélés tekintetében. Az élet értelme a küzdés a szaporodásért. Ez az egész szaporodósdi úgy van kitalálva, hogy a hímek közti verseny dönti el, hogy ki párosodhat, ki birtokolhatja a nőstényeket.
Megint a férfi nemi hormonok játsszák a fő szerepet. A tesztoszteron az, amitől a férfiak izomzata oly erős, a tesztoszteron az, ami agresszívvé és szexuálisan is rámenőssé teszi a férfit. A cél a dominancia megszerzése a társadalmi, munkahelyi, társasági hierarchiában, vagy sovány pótlékként otthon. A férfi önérzetéhez, önértékeléséhez siker kell. Ez harcot, kemény munkát, adott esetben ellenségeskedést jelent, s mindez igen komoly stressz. A tartós stressz vitális kimerülést és depressziót eredményez.
A férfiakra tehát kívülről is (nő, család, társadalmi elvárások), belülről is (önértékelés, szexuális késztetések) rendkívül nagy nyomás nehezedik, hogy legyenek sikeresek, keressenek sokat, töltsenek be egyre magasabb pozíciókat, vagyis legyenek vezérhímek, hogy sok nősténnyel párosodhassanak és sok utódot hagyjanak maguk után. A nőstények pedig aszerint válogatnak, hogy a férfi milyen mértékben lesz képes biztosítani utódaik felnevelését, vagyis mennyit keres, mennyire domináns, mennyire hordoz olyan biológiai tulajdonságokat, melyek az utódoknak előnyt fognak jelenteni.
A tesztoszteron, amelyre oly nagy szükség van az evolúciós küldetéshez, fokozza az erek meszesedését, emeli a koleszterinszintet, a vérnyomást és az agresszivitást, amely viszont tovább növeli mindezeket a tényezőket. Tudjuk, hogy a férfi kopaszodást a magas tesztoszteron szint okozza. Újabb vizsgálatok kimutatták, hogy a kopaszság mértéke szoros összefüggésben van a szívinfarktusra való kockázattal. Akiknek kopasz a fejtetője, 36%-al valószínűbben kapnak infarktust. Az ellenségesség, mint személyiségvonás, az egyik legnagyobb kockázati tényező a szívinfarktus szempontjából, s hasonlóképpen a vitális kimerültség és depresszió, amelyek hatványozottan megnövelik az infarktus kockázatát.
Statisztikák bizonyítják, hogy a mai magyar férfi életkilátásai egyre rosszabbak, manapság alacsonyabb, mint az 1970-es években! S az ok? A férfiak magas halálozási arányát a statisztikai elemzések egyértelműen az anyagi helyzettel hozzák összefüggésbe, amely tartós reménytelenséget és depressziót eredményez. De meglepő módon nem a birtokolt anyagi javak mennyisége számít önmagában, hiszen harminc év alatt igen jelentősen nőtt az átlag-életszínvonal, hanem a másokhoz, vagy az elvi lehetőségekhez képesti relatív szegénység az, ami a kihívást majd a depressziót okozza. Aki még teheti, gondolja meg, akar-e férfinek születni. Mert férfinek lenni azt jelenti, hogy el kell vinni az “evolúciós balhét”. El kell vessük azt a naiv gondolatot is végre, hogy a nők volnának a gyengébb nem. Sajnos nem.