A játékbaba az emberi kultúra egyik legősibb tanúságtétele. Valószínűleg már az ősidőktől kezdve léteznek babák. Bár a különféle agyagból, fából, csontból készült figurák eleinte kultikus célokat szolgálhattak, és csak fokozatosan váltak gyermekek játékszereivé. Mai ismereteink szerint a legkorábbi játékbabák több ezer évvel ezelőtt készültek. Nincs még egy olyan gyerekjáték, amelynek története ennyire régre nyúlna vissza, és ami ennyire változatos formában létezne napjainkban, mint a baba.
Babák az ókori kultúrákban
Az ókori egyiptomi birodalom területéről is kerültek elő gyerekeket, állatokat, katonákat ábrázoló babák, valamint felnőtt használati tárgyak kicsinyített változatai. Az ókori görög kultúrák területéről is ránk maradtak fából, agyagból, viaszból és csontból készített figurák. A Római Birodalomban sem volt ez másként, ott is játszottak babával a gyerekek. Az ősi Egyiptomban a gyerekek már olyan babákkal játszottak, amelyeknek mozgatható végtagjaik és parókáik voltak, és kőből, agyagból és fából készültek. Az ókori görög városállamokban és Rómában a babákat viaszból és terrakottából készítették. Fennmaradt egy rongybaba is, amelyet az ókori Rómában varrtak. A játék babák egy része ekkor fogadalmi tárgyként szolgált, a görög és római lányok ugyanis férjhezmenetelük előtt, a felnőtté válásuk kapujában Aphroditének, illetve Vénusznak ajánlották fel ezeket.
A babák fejlődése a középkortól napjainkig
A babák a középkorban váltak egyre szebbé és díszesebbé. Porcelánbabákat már a XVI-XVII. századtól készítettek. Ezek azért másmilyenek voltak, mint a „pórnép” egyszerű fa- vagy rongybabái. A mívesen megformált arcokat eleinte felnőtt nőkről mintázták, és csak később jelentek meg a gyermeki vonások. A XVII. századtól jöttek divatba babaházak is, amelyek gyakran csupán díszítő funkcióval bírtak. Ezzel párhuzamosan a kisgyermekeknek otthon varrtak maradék textíliákból babát, amelyeket azután kitömtek. Ezeknek olyan szerepük volt, mint ma a plüssfiguráknak: a kicsik magukhoz ölelhették, babusgathatták, vele alhattak el. A 19. században a babafejet még jellemzően gipszformában préselték. Később folyékonyabb keveréket kezdtek használni, így az anyagot már önteni is lehetett. A babák arcát kézzel festették, az üvegből készült, az alvóbabáknál súllyal ellátott szemeket ezután ültették be. Nicholas Steiner órásmester 1855-ben alapított cége mechanikus szerkezetekkel ellátott babákat dobott piacra. A Mattel hírhedt Barbie-ja 1959-ben érkezett meg a piacra, és rögtön hatalmas sikert aratott. A modern játékipar, illetve az internet elterjedésének köszönhetően a szabadúszó babakészítők ma már gyakorlatilag nem ismernek lehetetlent.
Az ókori gyermekek nevelése és játékai
A gyermek születése első percétől kezdve ki volt téve az ókorban nagyon is elterjedt babonának. A rómaiak nem engedték meg, hogy gyermekeik, a görögök szokása szerint, tisztán a fizetett rabszolganő szobájában neveltessenek fel, hanem hogy anyjuk keblén és ölében legyenek, a ki a háznak legfőbb őre, s a ki tisztán gyermekeinek él. Az anya és dajka közös felügyelete alatt együtt voltak a fiú és leánygyermekek 6 éves korukig, és nevelésük egyforma volt. A gyermeknek természetesen mindenféle, sokszor nagyon is értékes játékszereket adtak, és az anyák, dajkák és óvónők együtt játszottak velük. Kész játékeszközök hiányában a találékony gyermeki képzelem a kéz alatt levő tárgyakból alakított magának olyanokat, mint azt minden időben és minden vidéken tapasztalhatni. A csörgetyűn kívül, árultak agyag figurákat, edénykéket kövecsekkel, vagy ércdarabkákkal, amelyek szintén a kicsinyek mulattatására szolgáltak.
A Római Hadsereg Legperверzebb Kegyetlenségei
Játékok és babonák
Jósok és jósnők keresték fel a gyermekszobát, s ha az anya álmaiból, vagy valamely véletlen, jelentőség nélküli eseményből az újszülöttnek szerencsét tudtak jósolni, gazdag jutalomban részesültek. A csecsemő azonban szerintük ki volt szolgáltatva ama veszélynek is, melyet a haragos hatalmak idéztek elő; így, ha valamely dühös ellenség Hekatét, vagy a Kérákat szólította a gyermek ágyához, az a kicsi halálát jelentette. Innen érthető, hogy a gondos anya minden kigondolható eszközt megragadott arra nézve, hogy csecsemőjét e sokféle bajoktól megóvja; ezért nyúlt a babonás eszközökhöz is.
A játék fontossága
A játékszer bármilyen olyan tárgy lehet, amelyet a játék során felhasználnak. A játékszereket általában a gyermekekkel és az állatok kölykeivel hozzák összefüggésbe. A játékszerekkel való játék az érzékszervek és készségek fejlesztésén túl felkészíti a gyermekeket társadalmi szerepeikre is. Napjainkban a legtöbb játékszert kifejezetten erre a célra tervezik és gyártják, de a játékba szinte bármilyen tárgyat be lehet vonni. A játék és a játékszerek fontosságát az adja, hogy ezen keresztül tanulnak a gyerekek a körülöttük lévő világról, felfedezik saját identitásukat, fejlesztik a velük született készségeiket, megtanulják az ok-okozati viszonyokat, fejlesztik képzelőerejüket, felfedezik a másokhoz fűződő kapcsolatokat és azok kezelésének módját, általánosságban véve csupa olyan dolgot "gyakorolnak" általa, amelyekre felnőttként is szükségük lesz. A felnőttek is játszanak és használnak játékszereket.
Római társasjátékok és szórakozások
A rómaiak imádtak játszani, és számos klasszikus társasjátékuk máig fennmaradt - bár mára kissé feledésbe merültek. Pausanias említi, hogy a Heraionban, Héra olympiai templomában egy kis, elefántcsonttal díszített ágyat látott, a mely a pisáéi fejedelem leányának Hippodameiának s később Pelops feleségének a játékszere volt. Valószínűleg a babája ágya lehetett, mert az ókorban a kis leányok épp oly örömmel bábúztak, mint manapság. A babákat agyagból készítették és befestették, néha viasszal is bevonták. Az apáknak módjukban volt a népgyűlésből hazamenet a kereskedésekben ilyen babákat venni, s köpenyük alá rejtve hazahozni. Ezen kívül mindenféle alakú agyag játékszereik voltak: madarak, nyulak, teknősök, majmok, kígyók, békák; vezérek és katonák, miket egy úgynevezett trójai ló hasában tartottak. Voltak edényeik és házi bútoraik mindenféle kivitelben. E fajta játékszereket, különösen agyag babát igen sokat találtak a sírokban, mert a régiek meghalt kicsinyeikkel együtt sírba tették azoknak legkedvesebb játékeszközeit is. A lányok egész férjhezmenetelükig megőrizték babáikat, s akkor az isteneknek áldozták fel.
Ismertebb római játékok
I. A Csont-elkapó: Ez egy ügyességi játék, ahol apró csontokat (vagy helyettesítő tárgyakat, botot) dobnak a kézfej külső oldaláról magasra, és el kell kapni őket. Ma az iskolákban gyakran ceruzával játsszák, de kevesen tudják, hogy ez egy ősi ókori római játék.
II. A Micare: Egy egyszerű, gyors páros játék. A játék során a játékosok hátrateszik a kezüket, majd egy előre megbeszélt jelre előrántják a jobb kezüket, és ujjaikkal egy számot mutatnak. Egyidejűleg tippelnek is, hogy a másik játékos milyen számot mutatott.
III. A Terni Lapilli: Jelentése „három kavics egy időben”. Az I. század közepén játszották a Római Birodalomban. A játék rácsmintáit római romokban tárták fel, a szabálya elveszett. A 3-as amőba ősének tartják, legfőképp a tábla egyezősége miatt, ugyanis a klasszikus tábla 3x3-as rácsot alkot.
IV. Ludus Latrunculorum (Latrunculi): Egy táblajáték, amelyet kétféle módon játszható: vezérrel (dux/centurio) vagy anélkül. Ha az ellenfél kövét sikerül két szemközti oldalról bekeríteni (jobbról-balról vagy fentről-lentről), levehető. A vezért minden oldalról be kell keríteni.
V. Delta táblajáték: Egy körülbelül A3-as méretű háromszöget rajzolunk, melyet az alappal párhuzamosan több vonallal egyre kisebb háromszögekre osztunk. A háromszög alapjától távolabb kezdve felírjuk csupa nagy betűvel, hogy DELTA. Ezekre a betűkre tesszük a köveinket. Innen kell elpöckölni a kavicsot a sorokba, egyesével, sorban haladva, egészen a csúcsig.
VI. Orea: Ez a legegyszerűbb játék, nevének eredete az egyetlen játékeszközre utal: orea=agyagedény. Tehát egy kerámia edény kell hozzá, melyet tetszőleges távolságba helyezünk el.
Sport és egyéb játékok
Az ókori gyermekek épp úgy nyargaltak vesszőparipákon, akár csak a mieink, mint ez az egykorú edények domborművein ábrázolva látható. A fiúk játékszerei közé tartozott továbbá az ércabroncs, a melyre csörgő karikák, vagy csengettyűk voltak aggatva, s a melyet vaspálcával kellett forgatni. Kivált a római ifjúság rendkívül szerette ezt a játékot. Csigajátékot nemcsak otthon, hanem az utcán is játszottak. Igen használatos volt a kötélhinta, vagy pedig a 4 kötélen függő hintaszék. A római fiúknál igen kedvelt játék volt a pénzfeldobás; előre fogadtak ugyanis, hogy melyik oldala a pénznek kerül felül. A mi korbácsjátékunk is nagyon felkapott gyermekmulatság volt már az ókorban. Nagyon elterjedt volt a labdajáték, a mennyiben azt nemcsak az ifjúság játszotta, hanem felnőtt görög és római emberek is. A római császárok korában 5 különböző labda volt használatban: a kicsi, középszerű, nagy, igen nagy és az üres. A közönséges labdát pila-nak hívták; ez bőrből vagy szövetből készült, szőrrel volt kitömve és erősen összekötözve.