A Hőgyészi uradalom története és a település lakossága gazdag forrásanyagot kínál a múlt megértéséhez. Az itt található adatok elsősorban a helyi levéltári gyűjteményekből, anyakönyvekből és összeírásokból származnak, melyek bepillantást engednek a 18. századtól kezdve a mindennapi életbe, a társadalmi szerkezetbe és az etnikai összetételbe.
Az Uradalom Szerkezete és Gazdálkodása
A nagybirtokos földesúr birtoka volt minden föld a Hőgyészi uradalomban, beleértve az úrbéres és az allodiális földet egyaránt. Ennek megfelelően a népe is kétféle volt: az úrbéres jobbágy és a majorsági zsellér, béres.
A földesúr saját kezelésében tartott föld volt az allodiális föld, az allodium (majorság), melyet robottal műveltetett, szemben az úrbéres földdel, melyet bérbe adott az úr. Az allodiumok keletkezése a 18-19. század fordulóján a majorsági gazdálkodás előtérbe kerülésével függött össze, és ezzel kapcsolatos a majorsági jobbágyok, zsellérek létszámnövekedése is. Ők általában nem szerződés, urbárium szerint szolgáltattak, és nem úrbéres telken gazdálkodtak, hanem földesúri allodiumon, és ott is telepedtek meg. A béresek az agrárproletariátus, illetve a gazdasági cselédek körébe tartoztak. Az uradalmi ranglistán az alkalmazottak végén álltak. Soraikon belül szigorú hierarchia emelte pl. a szekereseket - különösen a lovakat hajtókát, és mögöttük az ökörfogatosakat - a gyalogbéresek fölé. De valamennyinek egész munkaerejével, idejével munkaadóik rendelkeztek 1848 után is.
A Hőgyészi major volt a legnagyobb, legjelentősebb és a legnépesebb is. E puszták egymástól önállóan gazdálkodtak, persze az urasági jószágigazgató és számtartó felügyelete mellett. Maga a Hőgyészi Major téglalap alakban (quadrum) elhelyezett épületcsoport volt, mely az épületek által teljesen zárt gazdasági udvart vette körül. Három főbejárata volt a járműveknek: a K-i a kastélyparkba vezetett, a másik kettő közül az egyik a Major ÉNy-i sarkában, a másik a Dny-i végében volt. Az országúttal párhuzamosan volt a vizesárok.
A földesúr számára, mint a föld tulajdonosának fizetendő földjáradék volt az úrbér. Formája lehetett: pénzadó, terménybeszolgáltatás vagy robot. Az úrbér nem foglalta magában az állami adókat, az egyházi tizedet (decima, dézsma), sem a vármegyei házi adót. A robot mint a földesúri szolgáltatások egyike az 1767. évi úrbérrendezés értelmében az egésztelkes jobbágy heti egy, vagyis évi 52 nap igás, vagy 104 kézi robottal tartozott. A házas zselléreket évi 18, a házatlanokat 12 nap robotmunkára kötelezték.
A Lakosság Etnikai Összetétele és Névanyaga
A Hőgyészi anyakönyvek tanúsága szerint a 18. század folyamán valódi francia nevek tűnnek fel. Minden bizonnyal francia származásúak voltak, eredetileg talán Elzász vagy Lotharingia területéről. Ilyen francia nevű volt a La Croix család. A név jelentése: kereszt, ezért Henckelmann plébános így írta zárójelben a nevük után (Creutz), ahogy más alkalommal pl. a Molnár család nevénél is zárójelbe írta: sive Müller; vagyis lefordította a magyar nevet is németre. A La Croix név ejtés szerinti írásban is előfordul így: Lacrua. Hőgyészi uradalmi kocsmárosnak a felsége is francia nevű volt: De Mandre. Ezek mind valódi francia nevek, nem úgy, mint a 20. században nemegyszer előfordult, hogy egyesek úgy igyekeztek „előkelő származást" szerezni maguknak, hogy elzászi vagy lotharingiai eredetűnek vallották magukat, azaz mintegy francia területről származónak. Vagy német nevüket skandináv eredetűnek magyarázgatták. Az etnikai eredet ily módon való megvallása azt akarta hangsúlyozni, hogy ők nem közönséges sváb származásúak, mert ez erősen pejoratív hangzású megnevezésnek érződött.
Magyar és szláv nevű családokat pedig főleg az uradalmi tisztviselők között, illetve az urasági alkalmazottak sorában találunk. E tekintetben külön figyelmet érdemel a 20. században nemegyszer előfordult, hogy egyesek úgy igyekeztek „előkelő származást" szerezni maguknak, hogy elzászi vagy lotharingiai eredetűnek vallották magukat, azaz mintegy francia területről származónak.
Hőgyészen, az anyakönyvekben, de főleg uradalmi alkalmazottak körében fordultak elő, és különösen az Apponyiak idejében, akiknek felvidéki uradalma vidékéről jöttek sokan: Niczky, Britka, Hovorka, Jelinek, Figalka, Woka, Mocha, Kralicsek, Brosovics, Novak, Ridomszky, Szimonovich, Rasgyra, Portolek, Maszny, Mokri, Paszek, Boschek, Gellemet, Dsokasch, Mlinarich, Jurasovits, Swoboda, Hromatka, Mikola, Radikovits, Horovszky, Horatsek, Schupanka, Bendik, Klemencsics, stb. Hőgyészen, mutatja, hogy meglehetősen átmenetiek voltak e családok.
A felvidéki tótoknak külön csoportja a „gyolcsos tótok". Mindhárom család: Belvoncsik, Kompanyik, Gallasz - Árva megyéből származott. Onnan indultak el évenként kora tavasszal gyolcs és vászon áruikkal. Sátorszerű ernyővel ellátott (ekhós) szekereikkel vásározó útra mentek. Kerülő úton előbb a Kompanyik a század elején, majd Belvoncsikék az I. világháború után érkeztek Hőgyészre. Házasságkötéssel mindhárom család beolvadt a Hőgyésziek közé.
A tartósabban Hőgyészen maradt családok közé tartoztak a Deák és a Tatai család. Az anyakönyvek és a temető is ittmaradásukról tanúskodik. Deák György csizmadia N. Hőgyészen; apja hajdú, anyja: Szili Ilona. Két Deák-testvér két Tatai lányt vett feleségül itt.
A már hosszabb idő óta Hőgyészen lakó és Hőgyészinek számító Törő, Károly, Kiss, Pongrác, Göndöcs, Lukács, Barka, stb. családok.
Népességi Összeírások és Társadalmi Mozgékonyság
Az első tulajdonképpeni értelemben vett népszámlálást II. József császár 1784. júl. 16-án alkotott rendelete indította el. A 222 lakóházban átlagban 1,4 család volt. Az összesen 314 családban 831 férfit és közel annyi nőt (815) számláltak. A „család" fogalma inkább „háztartás"-nak fogható fel. A családfővel közös háztartásban élő házas gyermeket éppúgy idesorolták, mint a házicselédeket, inasokat és uradalmi belső alkalmazottakat. Hőgyészi iparos- és kereskedőemberek „család"-ját, háztartását a náluk lakó legények és inasok is gyarapították.
Hőgyészen 1787-ben 31 felnőtt kereső személyt tekintettek polgárnak. Csak azokat számították polgárnak, akik városi háztulajdonnal rendelkező férfiak voltak, vagy olyan kézművesek, akik csak idényszerűen, mint pl. téli időszakban dolgoztak.
Az első népszámlálás nem közöl konkrét adatokat a tanítókról, kereskedőkről, bábaasszonyokról, a keresztény és zsidó egyház- illetve hitközségi alkalmazottakról. Hőgyészi társadalom e - nem csekély számú és fontosságú - elemeiről más forrásokból nyerhetünk értesüléseket.
A kézművesek sorában mindvégig a kőművesek vezetnek, őket követik az ácsok, asztalosok és igen nagy számban a takácsok. Utóbbiak jelentős része csak idényszerűen, ősszel és téli időben kapnak elegendő megrendelést. Külön műhellyel csak a jól menők rendelkeznek. A szövőszékek többnyire a lakásban kapnak helyet. Munka közben alig marad hely más bútorzatnak a szövőhelyiségben.
Az uradalmi összeírások (conscriptio domestica) az uradalom házi összeírásai voltak. Hőgyész első összeírása 1722-ben volt. Ebben a konskripcióban a lista élén elsőként Menrad Kizlingh bíró neve szerepel, azzal a megjegyzéssel, hogy Teveiről jött (veniens ex Tevel). Ezek már mind adóztak eddig is, mivel leteltek szabad éveik, azaz már régebben jöttek az országba. Rajtuk kívül az adórovatok alatt mint még nem adózókat találjuk e neveket: Martin Aiglitinger (kisbíró), Adam Czimmermann, Johann Werle, Hans Czimmermann. Nekik 1722 őszén leteltek szabad éveik, - írja az összeírás. Ők is Teveiről jöttek. Ezeket követően azok neve áll, akik 1722 nyarán jöttek az összeírás szerint: Johann Hornet, Raimund Czirkher, Joseph KiBling, Christian Pakti, Andreas Turft, Andreas Rettig, Caspar Keller, Andreas Kegler, Johann Purczner, Valentin Weber, Bernhard Czukertigl, Jerg Hermann, Thomas Kempaur, Franz Fritz. Ez 14 család. A következő évek mindegyikében jöttek újak. De hogy mennyire változékony volt a létszám, mutatja pl. hogy az 1723-as összeírás szerint 6 család Geresdre költözött, 5 családfő pedig meghalt.
A megmaradt első uradalmi összeírásban (1735) Hőgyészen 64 családot írtak össze: 1736-ban 78; - 1734-ben 82; - 1738-ban 84; - 1739-ben 84;- 1740-ben 85 volt a családok létszáma. A következő 15 évből nem maradt fenn uradalmi összeírás.
Ezt a lélekszám szerinti összeírást Klímó György pécsi püspök rendelte el 1767. Hőgyészen. Általában egy házban egy család lakott (szülők, gyermekek, esetleg szolga vagy cseléd). A 208 házban 239 család lakott (31 házban még egy másik család is), közülük 17 özvegy. A szülőkön, gyermekeken és az esetleges szolgákon, cselédeken kívül 31 családban ott voltak még a nagyszülők, néha már csak özvegyen. - A szülők és cselédek nem egyszer családtagok voltak: a családapa vagy csalásanya testvére, vagy egyéb rokon.
🔴 ÉLŐ bejelentés: Magyar Péter megnevezi a Tisza-kormány első hét miniszterét
A feudalizmus vagy hűbériség a föld és a termelőeszközök hűbéri tulajdonán alapuló társadalmi, gazdasági rendszer volt (kb. a 10. századtól a 19. század közepéig), amely a nagybirtokos osztály túlsúlyán alapult.
A nagybirtokosnak a hatalma alá tartozott jobbágyság, a termelő szolgarendű és félszázad rétegű nép függése abban állt, hogy a jobbágy az általa használt, megművelt telekért adókkal tartozott a földesúrnak, azaz szolgáltatásokkal: munkában, terményben, pénzben.
A földesúr számára, mint a föld tulajdonosának fizetendő földjáradék volt az úrbér. Formája lehetett: pénzadó, terménybeszolgáltatás vagy robot. Az úrbér nem foglalta magában az állami adókat, az egyházi tizedet (decima, dézsma), sem a vármegyei házi adót.
A fuvar (vectura) a robot egyik formája volt. A helyi rövid fuvarok általában nem okoztak olyan súlyos gondokat, mint a hosszú fuvar (longa vectura), amikor a földesúr terményét (sokszor őt magát) nagy távolságra kellett szállítani.
A statisztikai sütik segítenek az adatok névtelen (anonim) formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.
A 18. század folyamán valódi francia nevek tűnnek fel a Hőgyészi anyakönyvekben. Minden bizonnyal francia származásúak voltak, eredetileg talán Elzász vagy Lotharingia területéről. Ilyen francia nevű volt a La Croix család.
A La Croix név ejtés szerinti írásban is előfordul így: Lacrua.
Hőgyészi uradalmi kocsmárosnak a felsége is francia nevű volt: De Mandre.
Az etnikai eredet ily módon való megvallása azt akarta hangsúlyozni, hogy ők nem közönséges sváb származásúak, mert ez erősen pejoratív hangzású megnevezésnek érződött.
A Neswadba-ék (ma is van élő tagja Hőgyészen) Morvaországból jöttek a család tudomása szerint a 19. század derekán az Apponyiak révén.
Itt urasági erdészként működtek.
Erdőmérnökként tevékenykedett az uradalomban a Csehországból született Kadernoska János is.
Uradalmi kertészként kötött házasságot a Csehországból való Adalbert Voracsek.
Mindhárom család: Belvoncsik, Kompanyik, Gallasz - Árva megyéből származott.
Onnan indultak el évenként kora tavasszal gyolcs és vászon áruikkal.
Sátorszerű ernyővel ellátott (ekhós) szekereikkel vásározó útra mentek.
Kerülő úton előbb a Kompanyik a század elején, majd Belvoncsikék az I. világháború után érkeztek Hőgyészre.
Házasságkötéssel mindhárom család beolvadt a Hőgyésziek közé.
Az anyakönyvek és a temető is ittmaradásukról tanúskodik.
Deák György csizmadia N. Hőgyészen; apja hajdú, anyja: Szili Ilona.
Két Deák-testvér két Tatai lányt vett feleségül itt.
A Kurdról származó Kétyi Mihály szülei is magyar nevűek: Kétyi Mihály és Sáfár Katalin.
Hőgyészen, a 20. században nemegyszer előfordult, hogy egyesek úgy igyekeztek „előkelő származást" szerezni maguknak, hogy elzászi vagy lotharingiai eredetűnek vallották magukat, azaz mintegy francia területről származónak.
A nagybirtokos földesúr birtoka volt minden föld: az úrbéres és az allodiális föld egyaránt.
Ennek megfelelően a népe is kétféle volt: az úrbéres jobbágy és a majorsági zsellér, béres.
A földesúr saját kezelésében tartott föld volt az allodiális föld, az allodium (majorság), melyet robottal műveltetett, szemben az úrbéres földdel, melyet bérbe adott az úr.
Az allodiumok keletkezése a 18-19. század fordulóján a majorsági gazdálkodás előtérbe kerülésével függött össze, és ezzel kapcsolatos a majorsági jobbágyok, zsellérek létszámnövekedése is.
Ők általában nem szerződés, urbárium szerint szolgáltattak, és nem úrbéres telken gazdálkodtak, hanem földesúri allodiumon, és ott is telepedtek meg.
A béresek az agrárproletariátus, illetve a gazdasági cselédek körébe tartoztak.
Az uradalmi ranglistán az alkalmazottak végén álltak.
Soraikon belül szigorú hierarchia emelte pl. a szekereseket - különösen a lovakat hajtókát, és mögöttük az ökörfogatosakat - a gyalogbéresek fölé.
De valamennyinek egész munkaerejével, idejével munkaadóik rendelkeztek4 1848 után is.
A Hőgyészi major volt a legnagyobb, legjelentősebb és a legnépesebb is.
E puszták egymástól önállóan gazdálkodtak, persze az urasági jószágigazgató és számtartó felügyelete mellett.
Maga a Hőgyészi Major téglalap alakban (quadrum) elhelyezett épületcsoport volt, mely az épületek által teljesen zárt gazdasági udvart vette körül.
Három főbejárata volt a járműveknek: a K-i a kastélyparkba vezetett, a másik kettő közül az egyik a Major ÉNy-i sarkában, a másik a Dny-i végében volt.
Az országúttal párhuzamosan volt a vizesárok.
E mögött, ugyancsak párhuzamosan az úttal a nagy ököristálló impozánsan magas nyeregtetejével szinte uralta az általa elfoglalt helyet.
Mintegy védőfal volt az országút felől, és eltakarta a major udvarába való belátást az arra haladó idegennek.
A valamikori majoriak szerint „ez ma csenevész, jelentéktelen gépjavító épületként álmodik a múltról, amikor még százával nevelődtek benne fajtiszta, nemes vérű értékes ökrök, tehenek, lovak".
A Major országút felőli alsó kapuján belépve jobbra 3-4 emeletes nyeregtetős nagymagtár áll.
A földszinten a cselédség lakott, méghozzá a majorság „elitje", vagyis a kovács, bognár, gépész, az első, azaz parádés kocsis és az első csősz.
Ezeknek lakása is különb volt a többiekénél: egy vagy két fapadlós szobájuk, téglaburkolatú konyhájuk.
A többieknek egy vagy két földes szoba jutott külön szobával és közös konyhával.
A Major többi lakója a II. világháború utáni időszakban átalakult.
Hideg István gyalogcseléd (id. H. I.
Csikós Géza szérűskerti cseléd (id. Cs. G.
Hőgyészre; anyai részről: a Csócsóék Ozoráról jöttek ide.
Németh-ék Pálfáról érkeztek, Vácziék Szakályból (ezek 1945 után oda is mentek); Vargáék Tataházáról (Bácska), anyai részről závodi német.
Egyedül az 1767. évi Status animarum-ban, a lélekszám szerinti összeírásban szerepel a családban lakó valamennyi személy nevének számbavétele és följegyzése.
1. Megyei évenkénti adóösszeírás.
A rovatok a személyi adatokat, a gazdasági helyzetet: a gabonatermést, az állatállományt, a kereskedelmet, ipart, stb. rögzítették.
Ezeknek az évenkénti megyei adóösszeírásoknak egyike sem egészen pontos és biztos vagy teljes.
Még a nevek és a személyek sem egyeznek teljesen.
Különbségek fordulnak elő nemcsak a nevek írásában, hanem az összeírtak jöveteli idejét illetően hónap, sőt év viszonylatában is (más dátum van az egyik év összeírásában ugyanarról a személyről, mint a másikban).
Ez azért van, mert egyrészt a régi emberek nem tartották olyan pontosan számon a dátumokat, még születési idejüket sem.
2. Országos összeírások (conscriptio regnicolaris).
Időről időre nagyobb időközökben országgyűlési határozatra más megyebeli biztosok által, egységes rubrikák szerint minden családot összeírtak (még a szabad éveseket is).
Ilyen országos összeírások voltak az 1720., 1728., 1753., 1828. évben.
3. Uradalmi összeírások (conscriptio domestica) az uradalom házi összeírásai voltak.
Hőgyész első összeírása 1722-ben volt.
Ebben a konskripcióban a lista élén elsőként Menrad Kizlingh bíró neve szerepel, azzal a megjegyzéssel, hogy Teveiről jött (veniens ex Tevel).
Ezek már mind adóztak eddig is, mivel leteltek szabad éveik, azaz már régebben jöttek az országba.
Rájuk kívül az adórovatok alatt mint még nem adózókat találjuk e neveket: Martin Aiglitinger (kisbíró), - Adam Czimmermann, - Johann Werle, - Hans Czimmermann.
Nekik 1722 őszén leteltek szabad éveik, - írja az összeírás.
Ők is Teveiről jöttek.
Ezeket követően azok neve áll, akik 1722 nyarán jöttek az összeírás szerint: Johann Hornet, - Raimund Czirkher, - Joseph KiBling, - Christian Pakti, - Andreas Turft, - Andreas Rettig, - Caspar Keller, - Andreas Kegler, - Johann Purczner, - Valentin Weber, - Bernhard Czukertigl, - Jerg Hermann, - Thomas Kempaur, - Franz Fritz.
Ez 14 család.
A következő évek mindegyikében jöttek újak.
De hogy mennyire változékony volt a létszám, mutatja pl. hogy az 1723-as összeírás szerint 6 család Geresdre költözött, 5 családfő pedig meghalt.
Az 1727/28. évi (Ö. 357.
Ezekből az összeírásokból az is megtudható, hogy érkeztek Hőgyészre: 1720. áprilisában, - 1721. áprilisában, júniusában és novemberében, - 1723.
Az 1828-as összeírás (Ö.
A megmaradt első uradalmi összeírásban (1735) Hőgyészen 64 családot írtak össze: 1736-ban 78; - 1734-ben 82; - 1738-ban 84; - 1739-ben 84;- 1740-ben 85 volt a családok létszáma.
A következő 15 évből nem maradt fenn uradalmi összeírás.
Ezt a lélekszám szerinti összeírást Klímó György pécsi püspök rendelte el 1767.
Hőgyészen.
Általában egy házban egy család lakott (szülők, gyermekek, esetleg szolga vagy cseléd).
A 208 házban 239 család lakott (31 házban még egy másik család is), közülük 17 özvegy.
A szülőkön, gyermekeken és az esetleges szolgákon, cselédeken kívül 31 családban ott voltak még a nagyszülők, néha már csak özvegyen.
- A szülők és cselédek nem egyszer családtagok voltak: a családapa vagy csalásanya testvére, vagy egyéb rokon.
Kettős nevek közül messze kiugró: Anna Mária (92), Maria Anna (38), Maria Eva (14), Maria Barbara (5), Maria Elisabet (4).
Más érdekes, ritka keresztnevek a 18. századból.
Ebben a Status animarum-nak nevezett összeírásban is vannak persze hiányosságok.
Nem szerepel az összeírásban Mercy (de ő ennek az évnek az elején meghalt), viszont az egész kastély a lakóival, személyzetével, ugyanígy a zsidóság.
A másvallásúak közül két lutheránus párt említ (név nélkül: az uradalmi lóistálló mesterét és az uradalmi kádárt).
Az uradalom tisztviselői közül megemlíti Nagy István prefektust és nejét: Lendvai Annát, Vory ispánt és feleségét: Berti Katalint.
Magyar nevű még két feleség: Dőry és Moha nevezetű, valamint egy cseléd: Horváth Margit.
Szerepel még az uradalmi gabonatáros, a számtartó, két írnok és egy kertész.
A francia nevűek közül: La Croix, de Mandre és Noel; két szláv név: Gasno és Polak.
(dr.
A 222 lakóházban átlagban 1,4 család volt.
Az összesen 314 családban 831 férfit és közel annyi nőt (815) számláltak.
A „család" fogalma inkább „háztartás"-nak fogható fel.
A családfővel közös háztartásban élő házas gyermeket éppúgy idesorolták, mint a házicselédeket, inasokat és uradalmi belső alkalmazottakat.
Hőgyészi iparos- és kereskedőemberek „család"-ját, háztartását a náluk lakó legények és inasok is gyarapították.
Hőgyészen 1787-ben 31 felnőtt kereső személyt tekintettek polgárnak.
Csak azokat számították polgárnak, akik városi háztulajdonnal rendelkező férfiak voltak, vagy olyan kézművesek, akik csak idényszerűen, mint pl. Ha a gazda telke meghaladta a 1/4-ed, tehát 5,5 hold szántót s hozzátartozó legelőt, rétet, háztájit, - akkor parasztnak tekintették.
A kézművesek sorában mindvégig a kőművesek vezetnek, őket követik az ácsok, asztalosok és igen nagy számban a takácsok.
Utóbbiak jelentős része csak idényszerűen, ősszel és téli időben kapnak elegendő megrendelést.
Külön műhellyel csak a jól menők rendelkeznek.
A szövőszékek többnyire a lakásban kapnak helyet.
Munka közben alig marad hely más bútorzatnak a szövőhelyiségben.
1. Ennek a kornak, a 18. századnak a társadalmi és gazdasági viszonyai.
A feudalizmus vagy hűbériség a föld és a termelőeszközök hűbéri tulajdonán alapuló társadalmi, gazdasági rendszer volt (kb. a 10. századtól a 19. század közepéig), amely a nagybirtokos osztály túlsúlyán alapult.
Kegyúr (patronus, Patronatsherr) volt a vallás területén.
Szerződési (contractus, Kontrakt) is kötött a földesúr alattvalóival, de ez tulajdonképpen nem volt igazi szerződés, mert jogilag nem egyenlő felek kötötték, és nem is volt törvény, amely a gyengébbik fél jogait biztosította volna.
A kezdeti, telepítési szerződések később változtak.
A földesurak évtizedekkel utóbb kijelentették, hogy „a telepítési szerződések nem lehetnek örök érvényűek, mert azokat kizárólag a telepítés minél gyorsabb és sikeresebb lebonyolítása érdekében kötötték meg.
A viszonyok változásával eredeti céljukat és értelmüket vesztették.
Hőgyész 1722. júl. 27-én aláírt első szerződésének szövege fennmaradt (latinul), egy másik szerződése 1732. nov. 30-ról ugyancsak (németül), és említés történik arról, hogy 1740. jan. 10-én is készült szerződés.
A nagybirtokosnak a hatalma alá tartozott jobbágyság, a termelő szolgarendű és félszázad rétegű nép függése abban állt, hogy a jobbágy az általa használt, megművelt telekért adókkal tartozott a földesúrnak, azaz szolgáltatásokkal: munkában, terményben, pénzben.
A nagybirtokosok (hűbérurak) földbirtokuk nagy részét kiosztották híveik (a hűbéresek) között, akik a kapott föld hozadékából bizonyos összegű hűbéradót fizettek.
A jobbágyság gazdasági és adózási alapegysége volt a jobbágytelek.
Ez magában foglalta a belső telken kívül a hozzákapcsolódó külső tartozékokat (sessio cum pertinentiis).
A 14. században a jobbágytelek nagysága változó volt.
Külső tartozékok: telki szántóföld, egyéni kaszáló vagy rétföld, közös erdő, legelő, nádas használati joga.
Ekealja (aratrum): ekényi földterületet jelentett, a nehéz eke középkori latin nevéből (aratrum).
- Az ekealja nagysága az egy gazdasági év alatt egy ekével megművelhető földterület volt.
A gazdasági év itt az őszi és tavaszi szántás ideje: kb. 6-10 hét, azaz 40-60 munkanap.
- Az ekealja hasonló földterületi fogalom volt, mint a hold, de a holdnál egy munkanap alatt egy ekével megművelhető földterületről van szó.
Az egy hold kb. 800. n.öl (régi kis magyar hold; egy ekealja = 40-60 hold.) (Ld. Hőgyész I. k. 125.
A földesúr számára, mint a föld tulajdonosának fizetendő földjáradék volt az úrbér.
Formája lehetett: pénzadó, terménybeszolgáltatás vagy robot.
Az úrbér nem foglalta magában az állami adókat, az egyházi tizedet (decima, dézsma), sem a vármegyei házi adót.
A robot mint a földesúri szolgáltatások egyike az 1767. évi úrbérrendezés értelmében az egésztelkes jobbágy heti egy, vagyis évi 52 nap igás, vagy 104 kézi robottal tartozott.
A házas zselléreket évi 18, a házatlanokat 12 nap robotmunkára kötelezték.
(Ld. Hőgyész I. k. 134.
A fuvar (vectura) a robot egyik formája volt.
A helyi rövid fuvarok általában nem okoztak olyan súlyos gondokat, mint a hosszú fuvar (longa vectura), amikor a földesúr terményét (sokszor őt magát) nagy távolságra kellett szállítani.
Emiatt szinte állandó küzdelem folyt ...