A karfiol számos formában bevezethető a babák étrendjébe, hiszen rendkívül sokoldalú és egészséges zöldség. Magas vitamin-, ásványianyag- és rosttartalma miatt rendszeres fogyasztása érezhető hatással van a szervezetre. Emellett a bélflóra épülését is segíti, és jó strukturált folyadékforrás.

Mikor adható a karfiol babáknak?
A karfiol azon zöldségek közé tartozik, amelyek a hozzátáplálás kezdete után nem sokkal, már 8-9 hónapos kor körül adhatók a babáknak. A BLW-t (Baba által vezetett hozzátáplálás) követő családok korábbra is szokták hozni, mert a párolt vagy sült karfiolrózsa könnyen kézbe vehető és önállóan csócsálható.
4 hónapos kortól adható a karfiol sajtkrémmel. Mikor kicsit nagyobb a baba, bevezetjük a csirkemellet, majd a rizst. Tehát ahogy nő a baba, úgy lesz ebből egy teljes fogás.
A karfiol bevezetésének módjai és előnyei
- Párolt vagy főtt forma: Célszerű először megismertetni velük úgy, hogy alaposan leturmixoljuk vagy összepasszírozzuk. Fontos, hogy alaposan megmossuk a karfiolt, és inkább pároljuk, mint főzzük, így jobban benne maradnak az értékes vitaminok. Alaposan turmixoljuk össze, hogy ne maradjanak benne darabok, mert az félrenyelést, fulladást okozhat.
- Falatkázás: A párolt karfiolrózsák remek falatkák, amelyeket a baba önállóan fogyaszthat. Lehet püré variációkkal, vagy kézbe vehető puha rózsaként indítani a karrierjét.
- Rosttartalom: Magas rosttartalma miatt könnyíti az emésztést, ezért székrekedéses babáknak kifejezetten természetes segítség.
- Sokoldalúság: Rendkívül jól fűszerezhető, így akár édes, akár sós ételekhez keverhetjük.
Itt is érvényes az alapszabály, mely szerint egyszerre csak egy új étel bevezetésére kerüljön sor. Ugyanis, mint ahogy számos zöldség vagy gyümölcs, a karfiol is okozhat allergiát, bár ez nagyon ritka.
A karfiol tápanyagtartalma
A karfiol C, K-vitamin forrás, többféle B vitamint, köztük B6-ot és folátot, illetve az agy és máj jó barátját, kolint is tartalmaz. Az ásványi anyagok közül káliumot, magnéziumot és mangánt tartalmaz.
Kéntartalmú tápanyagaival a bélfalak barátja. A keresztes rokonokhoz hasonlóan az indol-3-karbinol (I3C) tartalma a hormonális rendszer segítője és gyulladáscsökkentő hatású. Genistein izoflavonoidot is tartalmaz, amely szintén sokat kutatott vegyület.
A karfiol részei
A karfiol rózsái a legzsengébbek és legkönnyebben emészthetőek, a szárak, levelek rostosabbak. A babáknak elsőként a rózsáira szedett, párolt formában a legjobb kínálni.

Karfiol receptek babáknak
A karfiol könnyen elkészíthető, nem időigényes, ami nem utolsó szempont, ha az embernek picurkája van.
Rakott karfiol recept
Ez az étel gyerkőceim egyik kedvenc étele volt baba koruk óta. Az első étek közé sorolom. Mikor kicsit nagyobb a baba, bevezetjük a csirkemellet, majd a rizst. Tehát ahogy nő a baba, úgy lesz ebből egy teljes fogás.
Hozzávalók:
- Karfiol
- Sajtkrém (kezdéshez)
- Csirkemell (később)
- Rizs (később)
- Vaj
- Liszt
- Tej
- Só, bors, szerecsendió (nagyon kevés)
- Újhagyma, snidling
- Zsemlemorzsa
Elkészítés:
- A karfiolt rózsáira szedjük és sós, ételízesítős vízben megfőzzük.
- A csirkemellet lefilézzük, kiklopfoljuk kicsit a szeleteket, lesózzuk, megforgatjuk lisztben és serpenyőben megsütjük.
- Elkészítjük a mártást: egy lábasban megolvasztjuk a vajat, majd hozzáadjuk a lisztet, kevergetjük, hogy egynemű legyen, majd még egy kicsit, hogy szebb színe legyen. Felöntjük tejjel, majd folyamatosan kevergetjük, amíg be nem sűrűl. Közben megsózzuk, megborsozzuk és ebben az esetben nagyon kevés szerecsendiót reszelünk hozzá, mivel elég jellegzetes az íze. Én kicsit több tejet raktam hozzá, mert nem akartam, hogy túl sűrű legyen.
- Kivajazom a jénait és szórok bele egy kevés zsemlemorzsát.
- Ráteszem a hús szeleteket. A hús szeletekre apróra karikázott újhagymát és apróra vágott snidlinget teszek.
- Erre jön a főtt rizs. Majd néhány merőkanál mártás.
- Majd a karfiol és a maradék mártás.
- A tetejét újhagymával és snidlinggel díszítem.
További karfiol ötletek babáknak
- Karfiolgyöngyös rizsköret: Zöldfűszeres rizskörethez keverhetünk frissen darált karfiolt bazsalikommal, oregánóval.
- Karfiol rizottó: A már puhuló, de még roppanós rizshez keverhetünk frissen darált karfiolt, és együtt a csontlében vagy zöldségalaplében megfelelő állagúra puhul.
- Karfiolos fasírt: A hagyományos, darált húsos, áztatott zsömlés fasírt masszájához keverhető nyersen, rosttal dúsítja. A korszerűbb fasírtok párolt gabonával készülnek, pl rizs, hajdina, köles dúsíthatja.
- Párolt karfiol tócsni alapanyag: A párolt karfiol remek tócsni alapanyag.
- Sült karfiol: Ha a karfiolt nem főzzük, hanem 200 fokon, vagy annál is melegebb sütőben sütjük, annak több jósága is van. A kéntartalmú zöldségek a főzésükkor jellegzetes termálfürdő illatot árasztanak, így a karfiol is. Ez sütéskor mérsékeltebb. A sült karfiol hasonlóan szereti a borsikát, majorannát, kakukkfüvet, szereti az oregánót, zsályát is. A 10-11. hónaptól a fokhagyma, majd a curry fűszerkeverékek is passzolnak.
- Karfiol "pizza": Akár hagyományos pizzatészta is turbózható egy kis párolt, és összenyomkodott karfiollal, de lehet akár karfiol alapú is a tészta. Magas rosttartalmú, és könnyen variálható, ezért gyakori visszatérő eleme a konyhánknak. És jó kis, közösen elkészíthető, feltétekkel bolondítható fogás.
Karfiol a sütőben, ellenállhatatlan keverékkel!| Ízletes TV
Karfiol az indiai konyhában
A karfiol szereti az indiai ízvilágot. Többféle curry hagyományos zöldsége. Egyik legismertebb a gobi masala, amelynek krémesítő tartozéka a korianderes, garam masalás paradicsomos szósz. A hozzátáplálás idején gobi masala, vagy a paradicsomos, szószos karfiol ihlette baba fogás készülhet úgy, hogy egy kis zöldhagymán indított paradicsomos szószban pároljuk meg a karfiolt. Az első fűszere édeskömény és koriander zöldje lehet. Később egy kis fahéj, és gyömbér is ízesítheti, és az első év felé közeledve a garam masala is bevethető.