A szocialista időszak abortuszpolitikájának és az egyéni megéléstörténeteknek feldolgozása még várat magára. Ma, ha a szocialista időszak abortuszpolitikájára gondolunk, akkor a Ratkó-korszaknak nevezett időszak abortusztilalma és a Kádár-kori abortuszbizottságok azok, amelyek a legtöbb embernek eszébe jutnak. Az 1950-es évek tiltott abortuszairól még az interjúszituációban is nehezen beszélnek a visszaemlékezők.
A Ratkó-korszak
A Ratkó-korszak 1950 és 1956 között tartott Magyarországon. A Ratkó korszak két igen jelentős intézkedés miatt vált híressé: az abortusztilalom és a gyermektelenségi adó miatt. Egészen pontosan 1953-ban jelentek meg az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről szóló kormányrendeletek hazánkban. A Ratkó korszak névadója, Ratkó Anna 1903-ban született egy tizenhárom gyermekes munkáscsalád tizenegyedik gyermekeként. A második világháborút követően a párt megbízható káderei között tartották számon, így 1948-ban kinevezték a pártpropaganda számára fontos népjóléti tárca élére, annak ellenére, hogy semmiféle szakvégzettsége sincs. Bár a törvényt a párt felső vezetése találta és dolgozta ki, neki nem volt beleszólása, csupán arc volt a rendelethez, mégis vele azonosították azt.
Az intézkedések közül leginkább az abortusztilalom és a gyermektelenségi adó maradt meg a köztudatban - no és a mondat, mely szerint „leánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség”.
A gyermektelenségi adót annak a 20 és 50 év közötti férfinak, illetve 20 és 45 év közötti nőnek kellett fizetnie, akinek már volt keresete, de gyereke még nem. Az adó az adóalap 4 százalékára terjedt ki. Ezzel párhuzamosan rögzítették az anyák, terhes nők és gyermekek védelmét. Szülés előtt 12 hét fizetett szabadságot és a szülés után hat hónap szoptatási időt biztosított a törvény. A rendelet valóban jelentős eredményt ért el a népszaporulat növelésében: tíz év alatt közel hatszázezerrel nőtt a lakosság száma.
A tiltott abortuszok korszaka
Az 1950-es években, a Ratkó-korszak idején a terhességmegszakítás szigorúan tiltott volt. A Csemegi-kódex 1878 és 1956 között hatályos abortuszrendelkezése szerint a méhmagzatát szándékosan elhajtó nőt, ha házasságon kívül esett teherbe, két év börtönbüntetéssel, ha férjes asszonyként, akkor három év börtönbüntetéssel sújthatták.
Ez az időszak a teljes megfélemlítés és átvilágítás jellemezte (pl. 1954-ben emiatt vezették be a személyazonossági igazolványt!), kötelező volt a terhességek bejelentése és nyilvántartása. Az 1953-ban közzétett Mt 1004/1953. sz. határozata „az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről” a terhességek kötelező bejelentéséről, a méhűri beavatkozások és a vetélések bejelentéséről és nyilvántartásáról rendelkezett.
Hogy érzékeltessük a helyzet akkori komolyságát, már a Ratkó-korszak első évében az elsőfokú bíróság egy többrendbeli magzatelhajtást elkövető orvost hatéves börtönbüntetésre ítélt, és további bő ezerötszáz sorstársát ítéltek el jogerősen csak abban az évben. Az abortusztilalom időszakában nőtt a csecsemőgyilkosságok száma is.
A tiltott abortuszok gyakorisága és a rá vonatkozó erkölcsi normák társadalmi-történeti változásai alig ismertek. A témakört Gémes Balázs kutatta „A népi születésszabályozás (magzatelhajtás) Magyarországon a XIX-XX. században” című művében. Az újkori Magyarországon nem sokat változhatott a kép a középkori állapotokhoz képest. Írásos dokumentumok elsősorban boszorkányperekkel kapcsolatban említik a magzatelhajtás vádját.
Személyes történetek a tiltott abortuszokról
Az 1950-es években kezdte pályáját egy gyermekorvos, aki egy olyan történetet mesélt el, amelyről érezte, hogy titkos. A kórházba, ahol akkoriban dolgozott, behoztak egy nagyon rossz állapotban lévő nőt. Mint kiderült, illegális abortuszt hajtottak végre rajta, de már nem tudtak neki segíteni és azon az éjjelen meghalt. Három gyerek maradt utána árván. A doktornőt nagyon megviselték a történtek.
Egy másik visszaemlékező elmesélte, hogy az 1950-es években egy gyárban dolgozott, ahol egy irodai nő ajánlott egy orvost, aki elvégzi a terhességmegszakítást. Az orvos 600 Ft-ot kért, és csak azzal a feltétellel végezte el a beavatkozást, ha a nő nem jajgat, mert sem injekciót, sem érzéstelenítőt nem tudott adni a vékony falak miatt. A nő ekkor már három hónapos terhes volt, és három kicsi gyereke volt. A beavatkozás olyan fájdalmat okozott, mint még soha életében.
Egy, az abortusz történetével foglalkozó, 1987-es Nők Lapja cikkben nyilatkozó nő is felidézte titkos magzatelhajtásának történetét az 1950-es évekből. Az értelmiségi anya nem vállalta a második gyermeket csecsemője mellé, mivel a szülőkkel éltek együtt és a kislány beteges volt. Egy nagyon távoli orvos rokonhoz ment el titokban, aki a méhébe nyomott egy alkoholos jódinjekciót, és kinint adott a kezébe, arra utasítva, hogy ha erősen vérezne, hívjon mentőt, de semmit ne áruljon el az előzményekről. Másnapra megindult a vérzés, alig erősebb, mint máskor.
A Ratkó-korszak erőszakos mivoltja abban is fellelhető, hogy az államapparátus, kiváltképp az egészségügyi minisztérium külön rendeleteket hozott az illegális magzatelhajtások utáni nyomozásokról és azok bírósági eljárásairól. Az abortusztilalom a tiltott művi vetélések számát növeli, veszélyeztetve a nők egészségét. A WHO álláspontja szerint egyébként az abortuszt tiltó országokban nagyjából ugyanannyi terhességmegszakítást végeznek, mint a megengedő jogi szabályozással rendelkező országokban, csak azokban legális körülmények között - Magyarországon is évi 100-120 ezer abortuszt végeztek el a ’40-es és ’50-es évek tiltó időszakában is. Az abortuszok mellett továbbra is léteznek illegális magzatelhajtások, és csecsemőgyilkosságok is.
Kémhatás #16: A nők és a szocializmus
Az abortusz legalizálása és a Ratkó-törvény feloldása
Ezeknek az áldatlan állapotoknak, és a nem kívánt gyermekek kényszerű megszületésének vetett véget az abortusz legalizálása 1956-ban. 1956 júniusától az állami intézményekhez kötött abortuszt engedélyezték. Az abortuszt a 2/1956. (VI. 24.) Eü. M. sz. rendelet - a terhességmegszakítással kapcsolatos eljárás szabályozásáról - engedélyezte. Azonban a terhes nőnek meg kellett jelennie az 1047/1956. Mt. határozatban előírt abortuszbizottság előtt.
A terhesség megszakításának engedélyezését az alábbi feltételekhez kötötték:
- ha a terhes nő életének megmentése vagy súlyos betegségtől, illetőleg annak további súlyosbodásától való megóvása érdekében szükséges, vagy ha a születendő magzatot előreláthatólag súlyos károsodás fenyegeti;
- ha a terhesség megszakítását méltánylást érdemlő személyi és családi körülmények indokolják, vagy a terhesség megszakításához a kérelmező ragaszkodik.
A terhesség 12 hétnél idősebb nem lehetett.
Az abortuszok száma 1956-ban nőtt meg, ekkor (1956. június 4-én) engedélyezték államilag, miután a Ratkó-törvényt feloldották. 1957-1966 között 1 642 417 abortuszt végeztek, az évenkénti átlagos szám 140-180 ezer közötti volt. Az 1960-as, 1970-es években hajtották végre a legtöbb abortuszt.