Az örökbefogadás egy csodálatos út, amely sok család számára hoz örömet és teljességet. Az újszülött babák örökbefogadása különleges helyzeteket teremt, ahol az önkéntesek szerepe felbecsülhetetlen. Ez a cikk bemutatja azokat a családokat, akik nemrég fogadtak örökbe kisgyermeket, valamint azokat az önkéntes kezdeményezéseket, amelyek az újszülöttek gondozását és támogatását célozzák.
Családi történetek az örökbefogadás útján
Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok!
35 és 42 éves pár vagyunk. 15 éve alkotunk egy párt, lassan 8 éve vagyunk házasok. Első perctől kezdve szerettünk volna gyermekeket. Rengeteg vizsgálat és három lombikprogram után 2020-ban döntöttünk úgy, hogy elindulunk az örökbefogadás útján. Abban az évben határozatot szereztünk és 2021 augusztusában megérkezett az első kisfiunk. Ezt követően 2024 áprilisban érkezett szintén örökbefogadás útján újszülött kislányunk. 2025 áprilisában érkezett meg harmadik gyermekünk. 32. hétre született 1680g-os egészséges kisfiú, aki a kislányunk vér szerinti tesója. Megyei listáról érkezett, a kórházban lemondott róla az életetadó. Koraszülöttségével kapcsolatban semmilyen egészségügyi problémája nem volt, amíg haza nem hoztuk. Kereken egy hónapig látogattuk, majd miután hazahoztuk, a második éjszaka leállt a légzése. (Örök hálám a légzésfigyelőnek!!!) Nagyon gyorsan vissza tudtam hozni, igazából egy kis szívmasszázs kellett csak. (Védőnő vagyok, de magam sem tudom, hogy volt annyi lélekjelenlétem.) Másnap hazaengedtek a kórházból, hogy nem találtak semmi problémát, kicsit vérszegény, biztosan amiatt volt. Ez egy hétfői nap volt, ugyanazon a héten pénteken ez megismétlődött. Akkor már egy nagyobb kivizsgálás vette kezdetét, mellékvese betegségre gyanakodtak, szedett is rá gyógyszert 5 hónapig, majd megtörtént a genetikai vizsgálat, ami kimondta, hogy teljesen egészséges. El is hagyhatta a gyógyszert, mára már megvolt a kontroll vérkép is, nincs semmi gond, minden eredménye tökéletes. Gyakorlatilag semmit. Miért pont ő? Igazából nincs nagy problémánk, csodaként tekintünk mindhárom gyermekünkre. Igazából itt a gyorsított határozatszerzés volt más, mint a korábbiakban, erről nem nagyon volt információnk, de minden simán zajlott.
Edina és férje négy gyermek szülei, akik örökbefogadás útján érkeztek a családba. A legkisebb óvodás, a legidősebb már dolgozik. A gyerekek különböző életkorban érkeztek, többnek tartják a kapcsolatot a vér szerinti családjával. A családban négy nyelvet használnak (a magyar mellett az angolt, németet és hollandot), a gyerekek többnyelvűen nőnek fel. Egy nagy birtokon gazdálkodnak, állatokat tartanak. Edina pedig mindemellett ír és fest. Honnan veszik a szülők az energiát mindehhez?
34 és 37 éves pár vagyunk. Hét éve vagyunk együtt és a kapcsolatunk elején született egy kislányunk. 2,5 éve döntöttünk úgy, hogy szeretnénk kistestvért. Már az elejétől nyitottak voltunk az örökbefogadásra, de persze először a vér szerinti úton indultunk el - sikertelenül. 2024 végén voltunk először a Tegyesznél, majd 2025. 2,5 hónapos, egészséges kislány megyei listáról, kórházban hagyott baba. El sem akartuk hinni, amikor a telefonban mondták a korát, hogy ennyire pici babát ajánlanak ki nekünk. Mi mindvégig abban a hitben voltunk, hogy idősebb gyermek fog érkezni, azért hogy korban közelebb legyen a nővéréhez. Azóta már látjuk, hogy ennek így kellett lennie: gyakorlatilag olyan korkülönbség van köztük, ami lehetetlenné tette a testvérféltékenységet. Miért pont ő? Erről nincs információnk. Őszintén szólva nagyon olajozottan ment minden. Minden elismerésünk a tegyeszes tanácsadóinknak, aki nagyon segítőkészek voltak. Látszik, hogy igazán a gyermekek érdekeit tartják szem előtt. Attól egy kicsit féltünk, hogy a kórházban milyen körülményekkel találkozunk. Például a logisztika egy három műszakban dolgozó férjjel. Mivel még nem alakult ki a napi rutin, nincs meg a napközbeni alvások időpontja a kisbabánknál, így pl. nehéz együtt menni az oviba a nagylányért, amikor a férjem dolgozik. A tanfolyamon a nehéz esetekre próbáltak felkészíteni minket - érthetően. Tudtuk, hogy csak a betegség lehet, ami visszatarthat minket: mivel elég soknál a bővebb tájékoztatást jelöltük meg, amibe azért súlyosabb állapotok is előfordulhatnak.
Egy átlagos házaspár. Férjem 33, én 32 éves voltam, amikor megismerkedtünk. Társkeresőn. Ja, és úgy futottunk neki a házasságunknak, majd a gyerekvállalásnak is, hogy mi tökéletesen egészségesek vagyunk. Töménytelen vizsgálat, hormonkezelés, kuruzslás, inszemináció után is ugyanitt tartunk. Most is. Csak valamiért nem akart megfoganni az a várva várt élet bennem. Egyszer sem. Picit sem. Egy pillanatra sem. Soha. 14 napnál tovább sohasem reménykedtünk. (Annak egyébként én nagyon örülök. Külön. Én óriási pofával indultam neki az örökbefogadásnak. Óvodapedagógus vagyok. Akkor 11 éve. Nagy sikerekkel - különösen különleges bánásmódot igénylő gyerekekkel. Volt, hogy másik tagóvodából hozzám hoztak át gyereket, mert már minden csoportot végigjárt, mindenkit kikészített. És lám, nálam pár hónap után működni kezdett. Na, szóval, én bármilyen gyerekkel tudok bánni, mindegyikkel megtalálom a hangot. Az én kezem között mindig csodák történnek. Hát hogyne tudnék tökéletesen felnevelni egy sajátot, akivel a nap 24 óráját töltöm. Ő nem 24 gyerek lesz 8 órában, mint akikhez szokva vagyok. (Szpojlerezek: nem, nagyon nem így megy a dolog. A Férjem: nyugodt, szelíd, támogató. Egy tökéletesen egészséges (jó, a szívével van egy pici, de majd magától elmúló gond), akkor 19 hónapos kisfiú, Jenő. A vér szerinti apukája ismeretlen. A vér szerinti anyukája szinte ismeretlen. Nem járt terhesgondozásra, csak egy-két alkalommal. Talán roma származású, de nem biztos. Talán volt szerhasználat, talán nem. Jenőke kórházban és csecsemőotthonban élt, amíg egymásra nem találtunk. Két hónapig jártunk látogatni, mert az otthonban csak egy-egy órát tölthettünk együtt, mert a látogatói szoba kellett másnak is. Meg mert így kérték. Ezután szabadult el a pokol. Engem hónapokig ütött, vágott, rúgott, harapott, csípett. Ugyanakkor a közelemből sem akart elmozdulni. Sírni, bújni, ölelni, puszilni, simogatni egyáltalán nem tudott. Én rengeteget sírtam cserébe. Előtte és elbújva is. Akárhogy közelítettem szeretettel, nagyon sokszor komoly fizikai és lelki fájdalom lett a vége részemről. És nem, nem voltak jobb időszakok. Aztán 6 hónap után kicsit jobb lett a helyzet. Kezdett rájönni, hogy mégsem olyan rossz dolog a simogatás, ölelés és társai. Kilenc hónap után - amikor már nagyon csökkentek ezek az atrocitások - rájöttem, hogy még mindig fél tőlem. Igen, a saját fiam fél tőlem még 9 hónap után is. És ekkor varázsütésre megszűntek ezek az események. Megtanult „hisztizni”. Vagyis el merte engedni magát. Végre nem rajtam kellett levezetnie a feszültségét. Apukáját nem bántotta - mert kiderült, hogy a férfiaktól még jobban félt. Bántani sem merte. Ugyanakkor imádta az első perctől kezdve. Jenő az első hetekben tökéletesen aludt. Letettük este az ágyába, két perc múlva aludt. 11 órát egyben. Délután kettőt. Összességében ez most sem romlott el - időszakosan voltak nehézségek. Rossz álmok, felsírások. De már megtanulta félálomban nyöszörögni, hogy „Anya”. És azóta újra jól alszik. Jenőke mindent megevett és megeszik. És hat hónapon keresztül napi ötször üvöltött (amikor még sírni sem tudott) evés előtt és után. Nem hisztizett. Kétségbe volt esve, hogy éhen hal. És nekünk naponta ötször szakadt meg a szívünk érte. És nem lehetett ételt elöl hagyni sehol. És nem lehetett főzni a közelében. És a konyhát sem lehetett megközelíteni. Sőt, csak úgy értünk haza délelőtt és délután is a játszótérről, hogy pont evésre, mert ha nem, akkor hazaérkezés után azonnal remegve, üvöltve követelte az ételt. És azonnal bezabált mindent. Gondolkodás nélkül. Rágás nélkül. Mindent. Aztán ez is elmúlt majdnem teljesen. (A FB-n tettem fel a kérdést a csoportban, hogy más mit kezdett ezzel. És ott kaptam azt az ötletet, hogy eltúlozva játsszuk el minden étkezés után, hogy mi mennyire jól laktunk, tele van a pocakunk. És az övé is. Mindig megkerestük benne, hogy hova lett a kenyér, az uborka, a leves stb. Jenőre a tegyeszes első látogatásunktól kezdve a hazaérkezéséig 1,5 évet. Mert hát elvesztünk a rendszerben. Hónapokig vártunk, hogy hívjanak a tanfolyamra, aztán rájuk telefonáltunk és „Hoppá, maguknak még nem szóltunk? Jenő? Több, mint másfél évet várt ránk. Miért pont ő? De pont olyan forrófejű, mint én. Ja, és tiszta Apja kinézetre. Most komolyan: az idegrendszere táncot jár az elmúlt napokban. Pedig egy nagyon nyugodt gyerek. De az az első pillanattól kezdve látszott, hogy a csecsemőotthon elzárt világa rengeteg előnyt és hátrányt hordozott magában. Nagyon jól tud egy dologra figyelni, mert nem ingerelték túl korán az idegrendszerét. Viszont olyan ingerszegény környezetben növekedett, hogy újdonság volt számára, hogy a szél fújja a haját, az égen repülőgépek közlekednek, a férfiak szőrösek. És most is mindent észrevesz és megjegyez. És azzal, hogy kezd beszélni és minden megfigyel, borzalmasan elfárad folyton. És úgy tűnik, szenzoros problémái kezdenek lenni. Ott mindenki csak a nevelőszülős rendszerről beszélt. Amúgy nagyon jó volt a tanfolyam ezen kívül. Azt szerettük és hasznosnak találtuk. Mert ki voltam borulva. Utáltam az egész helyzetet. Tehetetlen voltam. Fájt a lelkem és a testem. Azóta nagyon sok minden javult, alakult, fejlődött. A lelkem még most is sokszor fáj. De már vannak nagyon szép időszakok. Már szeretem a fiamat. Már nem idegen.
2 és fél évet vártunk az örökbefogadásra, én magam pedig összesen bő 10 évet saját babára, gyermekre. Mennyit várt a gyerek? Miért pont ő? Miért pont ti? Nagyon elöl voltunk már a sorban, de még nem egészen a legelején. Az én közelgő 45. szülinapom, az egyedüli gyermek a családban szituáció, a stabil anyagi háttér, megfontolt, érett természetünk, az a mélyről jövő, valódi érzés, hogy régóta gyermekre vágyunk, és mint utólag kiderült, a világos (kék és zöld) szemszín miatt esett ránk a vér szerinti szülők és a civil szervezet választása.
Huszonévesek vagyunk, 10 éve alkotunk egy párt, tavaly, 2024-ben döntöttünk úgy, hogy készen állunk a gyerekvállalásra. Évek óta az örökbefogadásra készültünk, a vér szerinti úton nem szerettünk volna elindulni, és a csecsemőkort is kizártuk. 2,5 éves kisfiú országos listáról, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből. Már születésekor kiemelték, a vérszerintije nem vihette haza a kórházból, és nem is látogatta. Nekünk nagyon tetszett az akta alapján, feltűnt, hogy az orvosok, szakemberek milyen kedves, szeretetteljes jelzőkkel írtak róla - feltételeztük, hogy megnyerő személyiség lehet. Amikor pedig megláttuk róla a fotókat, beigazolódott a percepciónk, valahogy ráismertünk a gyerekünkre, ezt nehéz körülírni. Ezt nem tudjuk pontosan, 1-3 éves kor közötti gyerekre várakoztunk nemi és származási kikötés nélkül. A betegséglistán is olyan szélsőséges opciókat zártunk csak ki, amivel nincs tapasztalatunk, ami a mi képességeinken túlmutat, vagy ami valamelyikünkben zsigeri, megmagyarázhatatlan ellenérzést vált ki - nekünk a pszichológusunk nagyon sokat segített ebben is, vele együtt tisztáztuk le a listát. Előttünk volt már egy kiajánlása, de ott az örökbefogadó-jelöltek nemet mondtak rá már az iratbetekintéskor. Az aktájában voltak kétesnek tűnő, nem igazolt pontok (főleg neurológiai problémák), és egy jókora korosztályától való lemaradás is, amik miatt valószínűsíthető, hogy nem akarták őt megismerni. Sajnos a legnagyobb problémánk a folyamat alatt a gyerekünk nevelőszülőjével adódott. Titkos ügymenet ellenére nyomozásba kezdett, és kiderítette a teljes nevünket, egy régi lakcímünket, és többször is megfenyegetett, hogy a gyerek után nyúl az örökbefogadás után. Árnyalja a képet, hogy ő is korábban örökbe akarta fogadni a kisfiunkat, de a mentális állapota, a nevelési gyakorlata és az életkora miatt elutasították a kérelmét. Tanács tőlünk: bízzatok magatokban és a szakembereitekben, támaszkodjatok rájuk, kommunikáljatok transzparensen feléjük arról, hogy mi történik veletek, mert tudnak és fognak segíteni! Amint hazajött, azon vettük észre magunkat, hogy gyakorlatilag minden mozdulatát analizáljuk, amit szintén javaslunk, hogy próbáljatok elkerülni. Egyrészt nagyon fárasztó, másrészt garantáltan frusztrációhoz vezet, amit a gyerek is rögtön átvesz. A kisfiunk nyelvi késéssel küzd, amikor megismertük, szinte egyáltalán nem beszélt, néhány szóból állt mindössze a repertoárja. Ez szépen beindult, mióta itthon van, de nyilvánvalóan van még mit behoznia. A szocializáció is egy ilyen dolog, neki totál új volt, hogy pl. Ez furcsa lehet, de mi összezavarodtunk attó...
Önkéntes programok és a csecsemők gondozása
Az "Örökké Haza" projekt az örökbefogadásra váró, valamint a kórházakban magukra hagyott csecsemők támogatására irányul. A projekt személyes indíttatásból született, miután egy mélyen megérintő találkozás révén világossá vált, hogy a társadalmi és érzelmi támogatás nélkül maradt gyermekek különösen sebezhetők. Ezt a hiányosságot szeretnénk pótolni az érzelmi és fizikai gondoskodás, valamint a társadalmi érzékenyítés révén. Emellett tárgyi adománygyűjtést is szervezünk a magukra hagyott csecsemők számára, hogy biztosítsuk a számukra szükséges alapvető eszközöket és kényelmi tárgyakat. Ez mára számunkra nem csak egy projekt, hanem egy misszió lett, amibe szívünk lelkünk benne van. A küldetésünk keretében több tevékenységet valósítunk meg, amelyek középpontjában a kórházban hagyott újszülöttek ringatása és gondozása áll. A projekt során rendkívül tapasztalt szakemberektől tanulhatunk és sajátíthatjuk el a csecsemőgondozás alapjait, valamint magát a terhesség folyamatát biológiai és pszichológiai szempontból. Emellett a kórházakban végzett munka során közvetlen tapasztalatot szerzünk a csecsemők érzelmi és fizikai támogatásának fontosságáról, amely elengedhetetlen az elhagyott újszülöttek jólétének biztosításához. A projekt egyik legnagyobb eredménye, hogy megnyerte az MCC és a Design Terminal által szervezett versenyt, ami széleskörű elismerést és további támogatási lehetőségeket biztosított számunkra. Az Örökké Haza programot Prof. Dr. Várbíró Szabolcs, a szülészeti klinika igazgatója is elismerte, és ennek nyomán létrejött egy egyetemi szabadon választható kurzus, amelyben 16 önkéntes hallgató vesz részt az ügy támogatása érdekében. A személyes gondoskodási programot sikeresen elindítottuk a szegedi kórházban, ahol a magukra hagyott csecsemők számára ringatási programokat szervezünk, így csökkentve a szeretet hiányát és támogatva érzelmi fejlődésüket.
Célok:
- Az újszülöttek és gyermekek érzelmi és testi jólétének biztosítása a kórházban töltött időszak alatt.
- Az örökbefogadásra és nevelőszülőségre való társadalmi érzékenyítés növelése.
- Az érintett szakemberek és laikus közösségek számára ismeretterjesztő előadások szervezése, hogy jobban megértsék az örökbefogadás pszichológiai és érzelmi hátterét.
Az Örökké Haza a saját weboldalán és közösségi média platformjain keresztül kommunikálja céljait, eseményeit és eredményeit. Az Örökké Haza misszió egyedi, mivel nem csupán a gyermekvédelmi rendszeren belül nyújt segítséget, hanem a legsebezhetőbb időszakban lévő újszülötteket és gyermekeket is támogatja, még mielőtt bekerülnének a rendszerbe.
2020. január 24. Egy rövid távú lehetőség olyan szeretetet adni akaró önkéntesek számára, akik egy örökbefogadási ügynökségnél szívesen gondoskodnának újszülöttekről. Több helyen is megosztották az utóbbi hetekben annak az országos örökbefogadási ügynökségnek a felhívását, amelyben önkénteseket keresnek egy különleges munkára a kanadai Winnipegbe. Természetesen ez nem egy hosszú távú feladat, ezek az önkéntes „szülzk” mindössze 2-4 héten keresztül viselnék csupán egy-egy újszülött gondját az otthonaikban. Kutatások bizonyítják, hogy milyen pozitív hatással vannak az érintések a kisbabák fejlődésére, különösen igaz ez az újszülöttekre. Ugyanakkor felhívásukban kihangsúlyozzák azt is, hogy nagyon fontos, hogy az önkéntesek megértsék és tudatában legyen vele, hogy az ő szerepük rövid távú. A páyázat során az ügynökség minden jelentkezőt széleskörűen és alaposan megvizsgál, így biztosítva, hogy a babák biztonságosan legyenek elhelyezve.
Egy újszülött baba látványa, érintése, megölelése kivételes élmény. A New York-i örökbefogadással foglalkozó ügynökségnél olyan önkéntesek jelentkezését várják, akik vállalják, hogy ideiglenesen, maximum 4 hétig gondoskodnak az újszülött babákról. Erre azokban az esetekben van szükség, amikor az anya még nem döntött arról, hogy örökbe kívánja-e adni gyermekét. Erre a megoldásra azért volt szükség, mert a New York-i nonprofit Spence-Chapin örökbefogadási ügynökségnél csökkent a dolgozók száma, és az anyagi lehetőségek is korlátozottabbak lettek. Az ideiglenes befogadás önkéntes, és 2-4 hétig tart. Ezalatt az idő alatt a kiválasztott önkéntesek feladata, hogy az otthonukban gondoskodjanak a babákról. Minden felmerülő költséget az ügynökség megtérít, az utazástól, étkeztetéstől, pelenkától az öltöztetésig. Aki szeretne részt venni a programban, annak pályáznia kell. Az ügynökség minden jelentkezőt ellenőriz, hogy alkalmasak-e a feladatra, és az otthonaikat is felkeresik, hogy meggyőződjenek róla, megfelelő-e egy újszülött számára. Rendkívül fontos, hogy az önkénteseknek az első pillanattól egyértelmű legyen, hogy ez az időszak kizárólag átmeneti. Amikor a baba édesanyja meghozza a döntését, annak függvényében vagy hozzá, vagy nevelőszülőkhöz kerül a gyermek.
Vannak kórházak, ahol egy alternatív kezdeményezésnek köszönhetően arra kérik a programban résztvevőket, hogy menjenek be a csecsemőosztályra, és ölelgessék meg a babákat. Rengetegen szeretnének lehetőséget kapni, nem könnyű bekerülni, hosszú a várólista. Az ölelésnek számtalan pozitív hatása van, akkor is, ha adjuk, és akkor is, ha kapjuk. A kezdeményezés nagyszerűsége abban rejlik, hogy minden résztvevő számára pozitív kimenetelű. Az átmeneti pótszülők megtapasztalhatják azt a csodálatos érzést, amit a szülővé válás jelent. A babák, akiknek a további sorsa még döntésre vár, addig is megkapják azt a szeretet és figyelmet, amire a legnagyobb szükségük van. A szülő anya ezalatt az idő alatt mérlegelhet minden szempontot, és végleges döntést hozhat.
A Nevetnikék Alapítvány és a kórházi önkéntesség
A Nevetnikék Alapítvány, aminek a munkájáról már mi is beszámoltunk, február óta tart szakmai képzést Budapesten kórházi önkéntesek számára. Tizenhat év alatt rengeteget fejlődtünk, és érezzük a felelősséget, hogy ezt a tudást tovább kell adnunk. Számtalan intézményben várnak még gyerekek segítséget - mondta el nekünk korábban Kőműves Glória. Elsősorban Salgótarjánból, Miskolcról, Nyíregyházáról és térségükből várják a jelentkezőket a hospitalizált csecsemőgondozási képzésre, de más vidéki városokból is nyitottak az érdeklődőkre. A program során a jelentkezők elméleti és gyakorlati tudást szereznek arról, hogyan tudnak érzelmi jelenléttel és biztonságot adó gondoskodással segíteni a csecsemők testi-lelki jóllétének támogatásában.
Bár a Nevetnikék évek óta jelen van Kaposváron, az ottani csapat még nem elég nagy. Ezért most kifejezetten Kaposvárról is várnak új kórházlátogató önkénteseket. Szigetváron pedig a mesefalfestés után a kórházlátogató programot is beindítanák, akikre hetente lehet számítani, így Szigetvárról is várnak jelentkezőket. Az ő munkájukat a Nevetnikék közvetlenül fogja koordinálni - hiszen cél, hogy minden városban elérhető legyen a játékos gyógyítás és érzelmi támogatás. Miközben egyre több önkéntes csatlakozik - Pécsen már 110 kórházlátogató önkéntest koordinál az alapítvány - a fizikai tér nem képes lépést tartani a fejlődéssel. A pécsi bázis felső szintje és pincéje jelenleg szerkezeti hibák miatt használhatatlan.
Önkéntes lehetőségek a Nevetnikéknél:
- Kórházi élményprogramtartó önkéntesek: Szívesen foglalkoznál közvetlenül gyerekekkel? Akár kórházban is, beteg gyerekekkel? Akkor ez a program Neked való. A kis betegek gyógyulását játékos foglalkozások megtartásával tudod segíteni, elterelni a figyelmüket a gondjaikról, elűzve az unalmukat, megnevettetve őket. Főként kézműves, bábos, zenés, bűvész, mesemondó, társasjátékos művészeti élményprogramokat tartunk. Mindig egyszerre ketten, tehát párban, akár kórteremről kórteremre járva, vagy a játszószobákban csoportfoglalkozást tartva. Az egészen piciktől a kamaszokig mindenki mellett ott vagyunk. A foglalkozások általában 2 óra hosszúak, ez idő alatt egy osztály betegeit látogatjuk végig. Az önkéntes heti egyszer 2 órás programot tartanak, ami hétköznapra, és hétvégére is eshet a havi beosztás alapján. Az újonnan jelentkező önkénteseket a helyi koordinátor és a már tapasztalt mentorok fokozatosan vezetik be és készítik fel a rájuk váró munkára. Igyekeznek mindenkinek segíteni abban, hogy megtalálják mik az erősségeik, s ők maguk hogyan tudnak segíteni legjobban a betegeken, akik általában nagyon hálásak a vidám percekért.
- Mesefalfestés: A falfestés ad-hoc jelleggel van jelen az életünkben, amikor egy-egy igény beérkezik egy fehér kórházi osztályról vagy rendelőtől, a dél-dunántúli régió szinte bármely városából. A festések zömében szombati napokon szoktak zajlani 9 és 17 óra között - elvétve hétköznap délután - aminek első órája egy festőoktatással telik, mely során megmutatjuk, aznap milyen ecsetkezelési és színkeverési technikákkal fogunk dolgozni, az így készült festményt pedig mindenki hazaviheti. Ezt követően állunk neki az aznap kijelölt területnek: a minták adottak, az eszközöket mi biztosítjuk, illetve egy festőkoordinátort is, aki segít minden felmerülő kérdésben. A mesefalfestésben való részvételnek nem feltétele az előzetes tapasztalat vagy rajztudás, bárkit szívesen látunk.
- Kincsesláda készítés: A gyermekkórházak több pontján elhelyezett kincsesládákból választhatnak maguknak a gyerekek egyedi, kézzel készített ökojátékokat, bátorításként a kellemetlen vizsgálatok, kezelések után. Ezek a játékok általában székhelyünkön készülnek el, egy műhelyvezető segítségével, aki az aznap kijelölt játék elkészítését és a hozzá való eszközök használatát tanítja meg a csapatnak. Ezek lehetnek barkácsolós játékok (ördöglakatok, csillagpálcák, rágókák) vagy olyan játékok, amiket festeni kell (tangram, állati kotyvasztó, pörgettyűk vagy magukat az új kincsesládákat), esetleg varrni (szörnyecske), vagy akár ezek kombinációi. Aki otthon is szívesen varrna, azt szeretettel várjuk csendeskönyv-varró tanfolyamaink valamelyikén, melyeket teljesen kezdőknek is ajánlunk, hiszen az alapoktól kezdve megtanítunk mindent, és nagyon egyszerűen elkészíthető csendeskönyveket állítunk össze. Egy műhelyalkalom általában 3-4,5 óra hosszú, a csendeskönyv-varrást leszámítva mindegyiknél van lehetőség akár egyszeri alkalommal bekapcsolódni. Viszont nagyon örülünk, ha akár havonta, vagy párszor az évben eltudsz jönni egy-egy műhelyre besegíteni.
- Adománygyűjtő nagykövetek: Kizárólag magán- és vállalati adományokból tudjuk fenntartani magunkat, ezért nagyon sokat segít, ha a gyűjtéshez csatlakozol. Az adománygyűjtő nagykövetek a saját környezetükben népszerűsítik az alapítvány tevékenységét általában 1-1,5 hónapon keresztül. A kampány előtt lehetőséged lesz közelebbről megismerni a programjainkat, illetve kapsz felkészítést a gyűjtések típusairól, és mentorálást. Ha egy hónapban tudsz szakítani hetente fél-egy órát az adománygyűjtésre, már nagyon sokat segítettél.
Önkéntesség - a lehetőségek forrása
A pszichológus tanulmányai rávilágítanak arra, hogy a származás megismerése, az identitás felépítése, az élettörténeti narratíva kialakítása éveken át tartó folyamat, amelyben a szakember támogató, mediatív, közvetítői szerepet tölt be. Az identitásfejlődésben a származási adatok ismerete alapvető referenciapont. Magyarországon viszont több országtól eltérően még a származáskutatáskor sem kapják meg az örökbefogadottak az eredeti születési anyakönyvi kivonatuk másolatát.
Négyoldalasra bővült az az adatlap, amelyen az örökbefogadásra jelentkezők nyilatkozhatnak arról, milyen betegségeket, egészségi kockázatokat, örökletes tényezőket tudnak a leendő gyermeküknél vállalni.
tags: #orokbefogadasi #ugynokseg #az #ujszulott #babak #olelesere