Sok anya érzi úgy, hogy valamit végzetesen elrontott a kötődés terén, amit nem lehet „visszacsinálni”. Az embergyerek „koraszülöttként” jön világra, önmagában nem életképes, éppen ezért az életben maradáshoz szüksége van az édesanyjára, egy olyan személyre, aki gondoskodik róla, akire számíthat, akiben bízhat. A bizalomnak itt nagyon fontos szerepe van, hiszen ezáltal tanulja meg a baba, hogy gondoskodnak a szükségleteiről.
Mi is az a kötődés?
A kötődés maga nagyon komplex rendszer. A kötődéselmélet megalkotója, John Bowlby (1969) maga sem gondolta volna, hogy amit leírt, később ennyi kérdést vet majd fel a szülőkben. Ahogyan az első években elsajátítja, megtapasztalja az egymástól való függőséget és azt, hogy bízhatunk egymásban, úgy azt viszi tovább a későbbi életére is.
Szerencsére attól, hogy az egyik elem hiányzik, esetleg nem tudtuk megvalósítani, attól még a kötődés nem sérül. Amikor a gyermek viselkedését figyelve érezzük úgy, hogy talán sérült a kötődés, akkor is érdemes megnézni, pontosan milyen életkorban van a gyermek, és milyen helyzetben figyeltük meg a viselkedését.
Az okoseszközök hatása a gyermek fejlődésére
A kötődési mintázatok típusai
A szakemberek szerint többféle kötődési mintázat létezik, amelyek meghatározzák a gyermek és a gondozó viszonyát:
- Biztonságos kötődés: A gyermek kiegyensúlyozott, boldog, bízik az édesanyjában.
- Elkerülő kötődés: A gyermek ragaszkodik az édesanyjához, azonban hamar megtanulja, hogy ne mutassa ki az érzelmeit.
- Ambivalens kötődés: A gyermek vágyik az édesanyjára, de nem bízik benne igazán, nem tud teljesen megnyugodni nála.
- Elutasító (dezorganizált) kötődés: A gyermek egyáltalán nem bízik a szüleiben, menekül az anya elől, vagy leblokkol.
Mit tegyünk, ha a gyermek „nem szeret”?
Könnyen úgy gondolhatjuk, hogy nem szeret a gyerekünk, ha egyszer csak zaklatottan vagy dühösen azt mondja nekünk, hogy „Nem szeretlek!”. Noel McDermott pszichoterapeuta szerint az érzelmi és pszichológiai fejlődés normális része, amikor ilyen nyersen fejezi ki magát a gyerek. A gyerek ilyenkor nem utálja tényleg a szülőt, hanem általános csalódottságérzése szakad ki belőle, hiszen még nem tudja kifejezni magát.
Gyakorlati tanácsok a szülőknek:
- Őrizd meg a hidegvérünket: Te vagy a felnőtt, te tudsz uralkodni magadon. Példát kell mutatnod türelemből és önuralomból.
- Értsd meg a háttérben rejlő okokat: Az ellenkezés hátterében gyakran áll fáradtság, túl sok inger, éhség vagy a kontroll elvesztése.
- Tudasd az érzéseit: Fontos, hogy megtanítsuk a gyereknek, hogyan ismerje fel az érzéseit. A cselekedetet el lehet különíteni az érzésektől: „Nem tetszik, ahogy most viselkedsz, de attól még szeretlek.”
- Ne hasonlítsd össze: Az is előfordul, hogy egy kisgyerek nem szereti, ha puszilgatják, hanem a saját útját szeretné járni. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a szülők rontottak el valamit.
| Helyzet | Mit tegyél? |
|---|---|
| Dühkitörés | Engedd meg neki, hogy dühös legyen, de állíts határokat. |
| Elutasítás | Ne vedd magadra, ez a függetlenedési folyamat része. |
| Szeretet hiánya | Sok pozitív élmény és minőségi idő ellensúlyozhatja a bizonytalanságot. |
Végül szólnunk kell arról is, hogy nem csak a gyerek kötődik hozzánk, mi is kötődünk a gyermekhez. Az befolyásolja leginkább a kötődés minőségét, hogy te hogyan viszonyulsz a babához, hiszen az érzelmeidből, önbizalmadból vagy bizonytalanságodból következik a viselkedésed is. A szülői feladatunk az, hogy ezt felismerjük, megértsük és így próbáljunk neki segíteni. Bátorítással és hiteles dicséretekkel a kapcsolat minden életkorban fejleszthető és elmélyíthető.