Sokszor előfordul, hogy a gyerek viselkedése egyre zavaróbbá, elviselhetetlenebbé kezd válni mind a szülők, mind az óvoda számára. Leginkább a gyerek alkalmazkodásának, belátásának, szófogadásának hiányosságai azok, amiktől kinyílik a bicska a felnőttek zsebében. Sokszor idáig jutunk el, mi felnőttek, hogy érzékeljük a gyerek egyre fokozódó „rosszaságát”, magatartásproblémáit, vagy figyelmi nehézségeit, irritálónak, dühítőnek vagy kétségbe ejtőnek tartjuk, megpróbálkozunk mindennel, de az a fránya gyerek nem hallgat semmire és senkire. És ez a lényeg: leragadunk annál a pontnál, hogy a gyerekkel van valami baj, hogy ő nem „működik” normálisan, megfelelően, neki kellene változnia, jónak, jobbnak lennie. Szóval, hogy az ő készülékében van a hiba. (?!)
A magatartási problémákkal küzdő gyerekek száma folyamatosan növekszik hazánkban, ennek okai között szerepelnek a szociális tényezők, az anyagi nehézségek, az akceleráció hatásai. A problémák lecsapódásának egyik színtere az iskola, ahol hétköznapjaik nagyobb hányadát töltik a gyerekek. A szerző szerint az iskolának nemcsak feladata, de kötelessége is a problémával küzdő gyerekek felkarolása, segítése. Iskolai pszichopedagógusi munkám során egyre több olyan gyerekkel találkozom, akik magatartási problémákkal küzdenek, akiket igen gyakran a „rossz gyerek” skatulyába sorolnak.
A viselkedészavar fogalmát gyakori félreértés övezi. Ilyen esetekben nem arról van szó, hogy a gyermek „rossz” lenne, hanem arról, hogy eltérő módon fejlődik az idegrendszere, így bizonyos dolgokra másképp reagál, más reakciói lesznek. A viselkedészavar egy gyűjtőfogalom, mely olyan állapotokat takar, melyekben a gyermek magatartása hosszabb időn keresztül jelentősen eltér a kortársai viselkedésétől olyan mértékben, hogy az nehezíti az iskolai beilleszkedést és a szociális életét. A viselkedészavar nem egy-egy alkalmi dühkitörés vagy hiszti, hanem ismétlődő viselkedési minták, melyek a gyermek életkorának megfelelő normákat túllépik.
A viselkedési problémák hátterében álló okok
Akkor tudunk a megoldás felé haladni, ha vesszük a fáradságot, hogy megnézzük, mi is a gyerek(ünk) viselkedésének oka, célja, miért is és hogyan is jutott el idáig, hogy ezeket a bosszantó dolgokat csinálja velünk. Velünk? (Minden rólunk szól?) Pedig itt kell megállnunk: a gyerek viselkedésének mindig van oka is, célja is, legfeljebb nem értünk rá, nem vettük a bátorságot, időt, energiát, odafigyelést, hogy ezt megpróbáljuk megfejteni. Néha nem is olyan könnyű. Sok minden láthatatlan, korábbi nehéz helyzetekből, konfliktusokból, traumákból eredhet, amiből azt érzi a gyerek, hogy ő nem elég fontos, nem elég jó, nem elég szerethető. És akkor megpróbál ezzel megküzdeni, megharcolni, vagy feladja, és reménytelen, szomorú, csalódott lesz.
A szociális viselkedési zavarok kiváltó okai: Ezeknek a betegségeknek a hátterében több tényező állhat, pl. genetikai okok, hibás tanulási mechanizmus kora gyermekkorban, rossz szülői minta és következményes lelki fejlődési zavar, gyermekkori pszichotrauma, elhanyagolt életkörülmények. Mögöttes szerepük lehet konkrét testi betegségeknek is (pl. hormonális eltérések), de lehet más krónikus betegségnek is személyiségtorzító hatása (pl. daganatok, krónikus betegségek). Oki tényező lehet még központi idegrendszeri sérülés, agyvérzés, idegrendszeri gyulladás, egyes gyógyszerek tartós szedésének mellékhatása vagy alkohol-, drogfogyasztás.
A gyermekkorban viselkedészavar kialakulásának kockázatát növelhetik az agy fejlődési rendellenességei, koraszülés, oxigénhiányos állapotok. Az idegrendszer működésének zavara befolyásolja, hogy a gyermek mennyire képes szabályozni a viselkedését és értelmezését. Genetikai tényezők: sok esetben megfigyelhető családi halmozódás (pl. ADHD és autizmus esetében gyakran előfordul családi halmozódás). A viselkedésszabályozásért felelős agyi területek, különösen a prefrontális kéreg, a frontális lebenyekben található funkciók csak az iskoláskor végére fejlődnek ki teljesen. Ez azt jelenti, hogy a fiatalabb gyerekek érzelmi szabályozása még kezdetleges, ezért természetesen is lehet impulzívabb.
A kényszeres viselkedészavar (OCD) kényszergondolatokat (obszessziók) és kényszercselekvéseket (kompulziók) foglal magában. Kialakulásában szerepet játszanak genetikai, idegrendszeri és pszichés tényezők. Azok a gyermekek veszélyeztetettebbek, akik gondolkodásukban, viselkedésükben túlságosan merevek, precízek és a családi szabályrendszer szerint tilos haragot, indulatot kimutatni, a szülők túl pedánsak, szigorúak. Előfordulhat, hogy a családban furcsa szokások (pl.: dobolás) vagy enyhe kényszer jelen van. A kényszerbetegségre való hajlam öröklődik, családi halmozódást mutat, de a betegség teljesen egészséges családokban is megjelenhet.
A szociális viselkedési zavarok főbb tünetei: A szociális viselkedési zavarok sokszínűek, nem egy meghatározott betegségről beszélünk, hanem csoportokról. Egy beteg több csoport jellemvonásait is magában hordozhatja. Első csoport: szkizoid; szkizotípiás; paranoid személyek. Őket különc, excentrikus személyiségvonások, a másokkal való kapcsolatok kialakításának nehézsége, mások által furcsának tartott viselkedési mintázatok jellemzik. Második csoport: antiszociális; nárcisztikus; borderline; hisztrionikus típusú személyek. Őket az érzelmek szabályozásának nehézsége, a más személyek iránti érzések gyakori váltakozása, mások által kiszámíthatatlan és zavaró viselkedési mintázatok jellemzik. Harmadik csoport: szorongásos személyiségzavarok; rögeszmés-kényszeres; függő (dependens); elkerülő típusú személyek. Őket az intenzív szorongás és félelemérzés jellemzi. Az egyéb típusokba sorolják a passzív-agresszív, szenzitív, depresszív, irritábilis és hipertím személyiségzavarral küzdő embereket.
Jellegzetes tünetek lehetnek a következők a különböző viselkedési zavarokban: a tanulási motiváció zavara; az alkalmazkodóképesség zavara; félelem feladathelyzetekben; a szemkontaktus kerülése; hangulatingadozás; szétszórt figyelem; kötözködés; visszahúzódás; agresszív viselkedés; hazudozás; indulatosság; kiszámíthatatlanság; passzivitás; öntörvényűség; lopás, bűncselekményekbe keveredés.
A gyermekkori viselkedészavar tünetei változatosak lehetnek, többféle módon mutatkozhatnak meg. Fontos, hogy akkor lehet gyermekkori viselkedészavarról beszélni, ha a tünetek hosszabb ideje, tartósan (kb. legalább 6 hónapja) fennállnak. Ezek a tünetek tehát utalhatnak gyermekkori viselkedészavarra, azonban nem szabad megijedni, ha egy-egy alkalommal ezek előfordulnak. A gyermekkori viselkedészavarok több típusa ismert, melyek különböző neurológiai és pszichológiai jellemzőkkel bírnak. Az ADHD talán a leggyakoribb gyermekkori viselkedészavar. Jellemzője, hogy a gyermek nehezen figyel oda, rendkívül mozgékonyak, izegnek-mozognak, nem tudnak várni a sorukra. Az ADHD mögött az agy dopamin- és noradrenalin-rendszerének működési zavara áll. Az autizmus spektrumzavar esetében arról van szó, hogy a gyermek nehezebben értelmezi a társas helyzeteket. Ide tartozhat az, hogy szokatlanul kommunikál vagy éppen nem reagál másokra. Gyakran végez ismétlődő mozgásokat, érdeklődési köre szűk. Jellemző továbbá a szenzoros érzékenység. Az oppozíciós magatartászavarnál gyakori a dacosság, a felnőttek, idősebbek szándékos bosszantása, a szabályok rendszeres megszegése, illetve a gyakran megjelenő dühkitörések.
A hiperaktivitásként ismert diagnózis összetett fogalom: nemcsak a mozgékonyságot, az egy helyben ülésre való képtelenséget értjük alatta, hanem legalább ennyire fontos tünete a huzamosabb ideig fennálló, legalább fél évig iskolában és otthon egyaránt tapasztalható figyelemzavar, a kitartó összpontosításra való képesség hiánya is. A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar - az angol nevéből rövidítve az ADHD - legjellemzőbb vonása az impulzivitás, a szertelenség, a viselkedéskontroll zavara, a figyelemzavar és a hiperaktivitás, vagyis a motoros nyugtalanság.
Az autizmus spektrumzavar olyan idegrendszeri alapú állapot, amely elsősorban a fejlődés korai szakaszában jelentkező eltérésekhez köthető. Ide tartozik a korábban önállóként ismert Asperger-szindróma is. Az autizmus kialakulásának pontos oka még mindig kutatások tárgya, és egyértelmű, tudományosan elfogadott magyarázat eddig nem született. Bizonyított, hogy a genetikai tényezők jelentős szerepet játszanak, amit a családon belüli halmozódások is alátámasztanak. A rendelkezésre álló kutatások szerint az öröklődés valószínűleg több gén együttes hatásán alapul. Ezzel szemben a tudomány egyértelműen kizárta, hogy a szülői magatartás vagy más pszichés tényezők lennének a kiváltó okok.
A gyermekkori viselkedészavarok gyakran dühkitörésekben, agresszióban, szabályszegő vagy destruktív viselkedésben nyilvánulnak meg. Ezek mögött sokszor mélyebb érzelmi, családi vagy környezeti problémák húzódnak.
A szociális viselkedési zavarok gyakori kórképek, a felnőtt lakosság kb. 10%-át érintik. Ezek a zavarok nem klasszikus betegségek, inkább kóros állapotok, klasszikus értelemben vett gyors gyógyulás nincs. A viselkedési zavarban szenvedő egyénnek a hétköznapi helyzetekre vonatkoztatott megoldási problémái vannak, azaz számtalan konfliktusba ütközik a kapcsolataiban, összességében a viselkedése eltér az elvárt kulturális és társadalmi normáktól.
A viselkedési problémák felismerése és a segítségnyújtás
A viselkedészavarok esetén a beteg nem érzi magát betegnek, tehát magától nem fog orvoshoz fordulni, mindenképpen családtag vagy barát segítségére van szüksége. Amennyiben környezetében valaki esetében a felsorolt tüneteket észleli, mihamarabb forduljon orvoshoz, mert fokozott lehet öngyilkosság elkövetésének a kockázata.
Az esetek döntő többségében a magatartási probléma nem más, mint figyelemfelhívó jel, igény a törődésre.
A pedagógusnak igen fontos szerepe van ebben, és ez a szerep egyre inkább erősödik a magatartási zavarokkal küzdő gyerekek segítése, a nehézségek csökkentése terén. A következőkben összefoglalom azokat a lehetőségeket, amelyekkel a pedagógus megismerheti a gyerek problémáinak gyökerét, és így képessé válhat annak jobb megértésére és a segítségnyújtásra. Ezek az eszközök az óvodában és az alsó tagozaton hasznosíthatók a leghatékonyabban, hiszen ekkor a nevelő a hét minden napján, folyamatosan a gyerek mellett van, látja viselkedését, reakcióit, és gyakoribb a szülővel való konzultáció is.
A szülői tanácsadás egyfajta beszélgetést jelent az adott problémáról. Nagyon fontos a szülővel való személyes találkozás helyének és időpontjának a kiválasztása. Olyan helyiséget kell biztosítani, amelyben bizalmas légkör teremthető, nincs jelen harmadik fél, és várhatóan senki sem fog benyitni beszélgetés közben.
A környezettanulmány célja, hogy a pedagógus megismerje a gyerek környezetét, a család nevelési attitűdjét. Ezek segítségével hatékonyabbá válhat a későbbi közös munka, a gyerek problémáinak megértése és korrekciója. Természetesen a környezettanulmányhoz szükség van a szülők beleegyezésére és előzetes időpont-egyeztetésre.
A család érzelmi és verbális válaszkészsége a gyerek felé
- Van-e a családnak viszonylag stabil napirendje, amely biztonságot ad?
- A szülő mennyire enged teret a gyerek félelmeinek?
- Mit tesz a szülő a félelmek oldására?
Elvárások és érett viselkedésre ösztönzés a családban
- Megkövetelik-e a gyerektől, hogy a saját dolgaiban rendet tartson, vannak-e feladatai a családban (életkorának megfelelő feladatok)?
Érzelmi légkör
- Ottlétünk alatt a gyerekkel beszélve használt-e kedves szavakat, becézést a szülő, vagy éppen kifejezte dühét a gyerekkel szemben?
Információs eszközök használata, ismeretfeldolgozás
- Hogyan néznek televíziót?
- Korlátozás és felügyelet nélkül nézhet-e televíziót a gyerek, használhatja-e a számítógépet, vagy ennek is megvannak a szabályai és a rendje?
Aktív ingernyújtás a családban
- Ösztönzi-e a szülő a hobbik kialakítását, bevonják-e a gyereket a szabadidő megtervezésébe és közös eltöltésébe?
- Miként segíti a család a gyereket tanulási problémáinak a megoldásában?
Családtagok részvétele és részvállalása a fejlődést serkentő élményekben
- A család fogad-e látogatókat, illetve járnak-e más családokhoz?
- Járt-e már a gyerek a szülők munkahelyén?
Tárgyi feltételek
- A város melyik részén él a család, milyen a lakás biztonsága, állapota?
- A lakásba belépve milyen annak tisztasága, belső állapota, hányan laknak ott, hány generáció él együtt?
- Van-e a gyereknek külön szobája, saját ágya.
- Van-e beteg a családban, akinek jelenléte befolyásolja a család mindennapi életritmusát, életmódját?
A célzott beszélgetés előre összeállított és megfogalmazott kérdéseket tartalmaz, amelyek segítségével megismerhető a gyerek jelenlegi helyzete, állapota, feltárhatóvá válik a probléma, illetőleg a kérdések révén a szülő is át tudja gondolni a gyerek viselkedésének hátterét, strukturáltabban jelennek meg a problémás helyzetek.
A szülővel folytatott irányított beszélgetés vagy beszélgetések során megismerhetjük a gyerek szociális és családi körülményeit, kapcsolatait a családjával és annak attitűdjét, továbbá azokat a helyzeteket, amelyekben a viselkedési problémák jelentkeznek. Az információk birtokában a következő lépés a szülő megfigyelőkészségének fejlesztése, a szülő által megfigyelt és megélt viselkedési módok megbeszélése, közös kiértékelése lehet. A beszélgetések során pedagógus és szülő közösen dolgozza ki a megismert viselkedési problémák korrekcióját.
Fontos, hogy a szülő is legyen tisztában azzal, hogy a gyereket bántja, zavarja, ha a szülőt jobban érdekli a gyerek iskolai teljesítménye, mint ő maga. Az ilyen gyerekek számára az iskola gyakran csak a küzdelmek és konfliktusok színtere, s emiatt a családi konfliktusok száma is növekedhet, ezért sokszor fogalmazódik meg bennük a 'mindenki ellenem van' érzés.
Ahhoz, hogy a gyerek viselkedésében pozitív változások következzenek be, szükség van arra, hogy a gyerek biztonságban érezze magát a családban, a család értékrendje, a szülők elvárásai és szabályai tisztázottak és a gyerek számára is elfogadhatók és betarthatók legyenek. Nagyon fontos továbbá, hogy a szülő nyugodt állapotban hallgassa meg a gyerekét, és eközben csak vele foglalkozzon. A hibák megítélésében is mindig következetesnek kell lenni, és nagyon fontos az ítélkezések elkerülése, mert azzal a bizalmi légkör gyorsan elvész. A napközben kialakult konfliktusokat le kell zárni, és a szülő se emlegesse fel a már lezárt konfliktusokat, eseményeket.
A magatartási problémák megoldásában a szülővel való konzultáció mellett igen fontos szerepet játszik az osztálytanítóval történő konzultáció. Ennek során tisztázni kell a kompetenciahatárokat, mit tehet a pedagógus, és miben tud segíteni más szakember. Itt is lényeges a bizalmi légkör kialakítása, a pedagógus véleményének és a gyerekkel való bánásmód szempontjainak a meghallgatása (mit, miért és hogyan tesz egy problémás gyerek esetén).
Pedagógus-gyerek kapcsolat
- A kérdések a problémás gyerek és a pedagógus viszonyára irányulnak. Arra, hogy a pedagógus véleménye szerint a gyerek szívesen jár-e iskolába, meg van-e elégedve a gyerek teljesítményével, mivel igen és mivel nem.
- Szokott-e a pedagógus beszélgetést kezdeményezni a gyerekkel, illetve a gyerek ővele, és milyen témában.
Jutalmazás-büntetés
- Itt beszéljük meg a pedagógussal, hogy a gyerek milyen magatartását, viselkedését jutalmazza, illetve bünteti, mivel történik a jutalmazás, illetve a büntetés, és ezek milyen gyakoriak.
Társas kapcsolatok
- A pedagógus megítélése alapján mennyire kedvelik a gyereket a társai, hogyan tudott beilleszkedni az adott osztályközösségbe, milyen a kapcsolata a kortársaival.
A korrekciós terv kidolgozása igényli a gyerek megfigyelését is az adott közösségben, a tantermi munka, illetve az iskolai szabadidős tevékenységek során; célszerű több tanórát megfigyelni különböző napszakokban. Ehhez természetesen szükségünk van a pedagógus beleegyezésére. A megfigyelési szempontokat célszerű előre leírni, strukturálni. Ennek során a pedagógus a történés sorrendjében írja le az eseményeket. Célszerű három oszlopot alkalmazni, az első oszlop az előzmények, a második a viselkedés, a harmadik a következményeket tartalmazza.
A pedagógus számára is fontos lehet, hogy megismerkedjen a viselkedészavar okaival, hátterével, új ismereteket kapjon a korrekció kidolgozásában, illetve abban, hogy miként tudja kezelni, hatékonyabban megoldani a fellépő problémákat.
Ültetés
- A magatartási problémás gyereket a terem azon részébe célszerű ültetni, ahol a pedagógus a legtöbbet tartózkodik, amerre a legtöbb kommunikációs jelzést küldi, mert így a gyerek számára könnyebbé válik az óra követése.
A gyerek képességeit figyelembe vevő követelmények kialakítása
- A viselkedészavar egyik forrása lehet, ha a gyerek nem tudja teljesíteni a követelményeket, akár a szülői ház, akár az iskola által támasztottakat. A sok kudarc hatására a gyerek lemond arról, hogy a tanulásban sikereket érjen el, ezért más tevékenységekben próbál kitűnni. Nagyon fontos, hogy a pedagógus ismerje a gyerek képességeit és lehetőségeit, és ezek alapján alakítsa ki a képességeinek és terhelhetőségének megfelelő követelményeket.
Szabályok kialakítása
- A közösen alkotott szabályok a gyerek számára is megadják a kompetencia érzését, segítik az elfogadást. Fontos, hogy a szabályok jól körülhatároltak legyenek, és meg kell határozni a szabályok megszegésének következményeit is. Ez biztonságot jelent a gyerek számára, hisz tisztázza az iskola által elvárt magatartási normákat, és jól kiszámíthatóvá teszi a környezet reakcióját egy-egy viselkedésforma.
Együttműködés más szakemberekkel
- A sikeres nevelés érdekében nagyon fontos, hogy a gyereket tanító pedagógus ne csak a családdal, hanem a gyerekkel foglalkozó más szakemberekkel is kapcsolatot tartson.
Reális énkép kialakítása
- A viselkedési problémákkal küzdő gyerekeknek általában igen negatív az énképük, a környezetüktől szinte mindig csak negatív visszajelzéseket kapnak. Igen fontos, hogy a pedagógus olyan feladatokat adjon a gyereknek, amelyekben sikeres lehet, pozitív visszajelzéseket kaphat.
A foglalkozások az első szülői tanácsadás, az ott létrejött megállapodás és a pedagógussal történt beszélgetés után kezdődhetnek. A munkába célszerű bevonni a gyermekvédelmi felelőst, az iskolapszichológust, illetve az iskolában dolgozó egyéb szakembereket, hiszen itt már megoszlanak a feladatok, és szükség van a folyamatos konzultációra.
A gyerek más típusú kapcsolatot alakít ki a tanítójával, másfajta segítséget fogad el a segítő szakembertől (pszichopedagógus, pszichológus stb.), mint egy számára ismeretlen szakembertől. Érzelmi szálakkal átszőtt segítő viszony alakuljon ki a gyerek és a pedagógus (segítő szakember) között. A kívánt fejlődést a gyerek önkéntességére kell alapozni. Szimmetrikus viszony kialakítására kell törekedni, melyben a gyerek is elmondhatja a véleményét, amelyet a pedagógus nemcsak meghallgat, hanem figyelembe is vesz.
A gyerekkel való egyéni foglalkozás kétszemélyes kapcsolat, célja az alkalmazkodást nem szolgáló, problémás viselkedés tudatosítása, leépítése, valamint adaptív viselkedési minták megfogalmazása és kondicionálása. További cél a gyerek énképhiányosságainak a feltárása az önmagáról szerzett ismeretek bővítésével, az önismeret fejlesztése, az énkép, önértékelés korrigálása, realizálása.
Az egyéni TSMT® célzott gyakorlatokkal fejleszti a gyermek önkontrollját, figyelmét és idegrendszeri érettségét. A csoportos TSMT® során a gyermek megtanulja, hogyan alkalmazkodjon szabályokhoz és másokhoz a közös mozgásos tevékenységek révén. Ez fejleszti a társas készségeket, az érzelmi kontrollt és az együttműködési képességet, miközben támogatja a viselkedési problémák enyhítését.
A HRG (Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika) a víz természetes ellenállását és nyugtató hatását kihasználva támogatja a szenzoros integrációt, javítja az izomtónust, a mozgáskoordinációt és csökkenti a stresszt.
Szülőként, nagyszülőként a legjobbat akarjuk a gyermekünknek, ezért jó, ha tisztában vagyunk azzal, milyen jelekre kell felkapnunk a fejünket, ha észre vesszük az utódunk viselkedésében. A pszichológusok és nevelési tanácsadók szerint valós érzelmi zavarra akkor gyanakodhatunk, ha hirtelen változást észlelünk a gyermek viselkedésében, szokásaiban, tartósan fennállnak a tünetek (általában legalább négy hétig).
Gyakori hogy ezek a hirtelen viselkedésváltozások valamilyen új élethelyzethez (pl. költözés vagy a szülők válása, veszekedése, tágabb családban történő haláleset) vagy személyközi konfliktushoz kötődnek. Például valami történt a gyermek és az óvónő között, ami bántja a csemeténket. Ha segítünk neki feloldani az ezzel kapcsolatos konfliktust, akkor kedve a közösséghez visszatérhet.
Ha gyermekünk a szokásosnál félénkebb. Az eddig csacsogó gyermekünk visszahúzódó lesz, vagy csak bizonyos helyzetekben nem beszél pl. iskolában, több ember előtt. Figyelemfelhívó jel, ha gyakran beteg. (Előfordulhat, hogy olyan tünetet produkál, ami nem gyógyul orvosi beavatkozások ellenére sem, vagy visszatér.
Javasolható, hogy felkeressünk egy gyermek szakpszichológust, ha a fenti jelek bármelyikét tapasztaljuk és egymagunk nem tudjuk értelmezni a tünetet, vagy ha bizonytalanok vagyunk abban, hogyan tudunk segíteni a csemeténknek.
A viselkedészavarok kezelésében súlyosságától függően gyógyszeres terápia és pszichoterápia is szóba jöhet. A cél minden esetben a tünetek enyhítése, a visszaesések megelőzése, az önkárosító és agresszív cselekedetek, bűncselekmények megelőzése. Javasolt az egyéni támogató terápia, családterápia, pszichoanalitikus terápia, csoportterápia, kognitív viselkedésterápia, pszichodrámacsoport. A kezelési tervet pszichiáter állítja fel egyénre szabottan, és követi a beteget hosszú távon. Nagyon fontos a jó orvos-beteg kapcsolat és a kölcsönös bizalom kialakítása.
Amennyiben gyermekkorú a szociális zavarban szenvedő, célszerű, ha a szülő alternatív megoldásokat kínál, helyes példát mutat, érthetően, világosan fogalmaz, reális célokat tűz ki. A nevelésnek következetesnek kell lennie, a negatív viselkedést nem érdemes megerősíteni. A nyugodt, pozitív, kiegyensúlyozott magatartás építő jellegű. Különböző segítő technikák állnak rendelkezésre, pl. játékterápia, zeneterápia, művészetterápia, amelyek foglalkoztató, esetleg közösségi játékok, és segítenek abban, hogy a gyermek félelmeit, érzéseit, konfliktusait megfogalmazza.
A LongiKid® vizsgálat feltárja a gyermek idegrendszeri működésének eltéréseit, amelyek a viselkedési zavarok alapját képezhetik. A TSMT® gyakorlatok az idegrendszer érését támogatják, amely kulcsfontosságú a szabályozott viselkedéshez és az érzelmi kontrollhoz.
A pszichológus segíthet a viselkedési zavarok hátterében álló érzelmi és szociális problémák feltárásában, valamint olyan technikákat taníthat a gyermeknek és a szülőknek, amelyek megkönnyítik a mindennapi helyzetek kezelését.
A viselkedészavar, a rossz magatartás vagy a magatartászavar nem ugyanaz a fogalom. Manapság egy rosszabb viselkedésű, csintalanabb, picit élénkebb gyerekre is hajlamosak a felnőttek rásütni, hogy viselkedészavaros. Pedig a rossz magatartás nem egyenlő vele. A legtöbb esetben akkor beszélnek a szülők rossz magatartásról, amikor a gyerek a viselkedésével vagy tetteivel zavarja a felnőtteket, amikor valami olyat tesz vagy mond, ami odafigyelő neveléssel korrigálható és ami - ez nagyon fontos - nem állandóan van jelen a gyerek életében.
Viselkedészavarok esetén a gyermek életkorának megfelelőtől eltérő, a környezet elvárásától nagymértékben különböző megnyilvánulásokról van szó. A tanuláshoz sokféle képességre van szükség. Ha ezek közül valamelyik is hiányzik vagy gyengébb, az már megnehezíti a tananyag elsajátítását. Ha egy ép értelmű gyerek következetesen ugyanazokat a hibákat ejti, pl. számlálásnál felcseréli a sorrendet, olvasásnál sorokat kihagy, írásnál betűket hagy ki stb., akkor feltétlenül forduljunk szakemberhez. Az időben felismert problémákat megfelelő fejlesztő programmal ki lehet küszöbölni. Nagyon sokszor a viselkedési zavarok mögött tanulási nehézség - diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia - áll. Olyannyira, hogy ez is lehet az egyik vezető tünet.
Szülőként mindig kérjünk szakembertől segítséget, ha felmerül a gyanú, hogy a gyerekünk más mint a többi. Nyugtalanabb vagy nehezebben írányítható, esetleg csak az óvodában panaszkodnak rá, otthon nincs vele gond. Higgyünk a jelző pedagógusoknak,, a gyerek otthoni magtartása alapján nem tudjuk megítélni hogyan viselkedik kortárscsoportban, hogyan írányítható ha sokan vannak körülötte.
A mozgásfejlesztés szintén nagyon nagy segítség lehet, ha a viselkedészavar másodlagos tünetként alakul ki, mintegy ráépülve a tanulási nehézségekre. Ilyenkor, mivel egyre könnyebbé válik a gyerek számára a tanulás és közben egyre kevesebb kudarc is éri őt, gyakorlatilag a problémát kiváltó ok szűnik meg.
A gyermekkori viselkedészavar kivizsgálásának célja, hogy feltárja a gyermek viselkedésének hátterében álló tényezőket. A kivizsgálás során a pontos anamnézis felvétel elsődleges, mert sok mindenben segítheti a gyermekneurológust. Elsődleges információ a gyermek fejlődési és egészségügyi előzményei; ennek része lehet a terhesség alatti és születés közbeni történések, esetleges koraszülés, idegrendszeri sérülések vagy korábbi betegségek feltérképezése. A családtagok pszichés állapota, a nevelési szokások, a gyermek társas környezete is mind hatással lehetnek a viselkedés alakulására.
A gyermekkori viselkedészavar kezelése során figyelembe kell venni, hogy milyen jellegű eltérésről van szó. Ez lehet neurológiai, pszichológiai, illetve környezeti tényező is; ezek gyakran együtt is jelen lehetnek, különösen a neurológiai és pszichológiai tényezők. Alapvetően a legfontosabb, hogy a gyermek megtanulja felismerni a saját viselkedési mintázatait, és ezekhez önszabályozó stratégiákat sajátít el.
A kényszeres viselkedés külső megszakítása szorongásos rohamokhoz vezethet. A nehézségeket fokozhatja a kiterjesztett kényszer, mely során a gyermek a szülőt is bevonja a kényszercselekvésbe (pl.: ismételten feltett kérdéseire azonos hangsúllyal válaszoljanak, kiköveteli, hogy hogyan rendezzék el az ételt a tányérján). Az arany középút megtalálása az ideális, mely nem más, mint a tolerancia és az empatikus konfrontáció. Emellett a külső szabályozók alkalmazása (pl.: előretervezés, hetirend) és az egyértelmű visszajelzések a gyermek felé sokat segítenek a viselkedés szabályozásában.
A szülők számára fontos, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek a jelenség természetéről, befolyásolásának lehetőségeiről.
A gyermekkori viselkedészavarok sokszor dühkitörésekben, agresszióban, szabályszegő vagy destruktív viselkedésben nyilvánulnak meg. Ezek mögött sokszor mélyebb érzelmi, családi vagy környezeti problémák húzódnak.
A szülői tanácsadás, a környezettanulmány, a célzott beszélgetés, a pedagógusok észrevételei mind hozzájárulnak a gyermek viselkedési problémáinak megértéséhez és kezeléséhez.
A viselkedési zavarok megelőzése: Klasszikus értelemben megelőzni ez a betegségcsoportot nem lehet, mert kialakulása többtényezős folyamat (genetikai és környezeti tényezők együttes szerepe). Legfontosabb a különböző viselkedési zavarok időben való felismerése és a mihamarabbi orvoshoz fordulás.
A gyermekek viselkedési problémái összetett jelenségek, melyek hátterében számos ok állhat. A probléma felismerése, megértése és a megfelelő szakemberek bevonása kulcsfontosságú a gyermekek egészséges fejlődéséhez.