Mocsáry Lajos (Fülekkovácsi-Kurtánypuszta, 1826. október 26. - Andornak, 1916. január 7.) magyar közíró, politikus, országgyűlési képviselő, a 19. század második felének egyik jelentős alakja volt. Politikai pályafutása során számos alkalommal volt országgyűlési képviselő, több mint négy évtizeden át aktívan részt vett a közéletben. Pályafutása során különösen a nemzetiségi kérdések és a dualizmus kori politikai rendszer kritikája foglalkoztatta.
Szülei bocsári Mocsáry Imre (1794-1842) és szandai Sréter Franciska (Fanny; 1805-1885) voltak. A középbirtokos család megélhetését alapvetően az andornaki birtok, másodsorban a kurtányi és a liptagergei földek képezték. Mocsáry Imre több nyelvet beszélő, a francia kultúra és a nagyvilág hírei iránt érdeklődő, de zárkózott ember volt. Bár megjárta Németországot, Svájcot, Franciaországot, Angliát, Belgiumot és Hollandiát, tapasztalatait és kiterjedt közigazgatási ismereteit csekély mértékben tudta hasznosítani: hivatali előmenetelében a Nógrád vármegyei aljegyzőség jelentette a csúcsot. 1842 májusában, fiatalon hunyt el.
A négy Mocsáry testvér nevelését kezdetben magántanítók végezték, akik nyelveket, zenét, klasszikus és természettudományi ismereteket adtak át nekik. Lajos 1841 szeptemberében letette vizsgáit az eperjesi gimnáziumban, majd a pesti egyetemre került. Itt történelmet (Horvát Istvántól), algebrát, filológiát és esztétikát tanult. Zongora- és - heti három alkalommal - francialeckéket is vett. Nevelője bosszúságára élénken érdeklődött a politikai események iránt. Részt vett a Deák Ferenc tiszteletére rendezett fáklyásmenetben, figyelemmel kísérte Kossuth Lajos és Széchenyi István vitáját. Előbbinek a királypártiak ellen tartott beszédeit őszinte elismeréssel figyelte.
Hazafias lelkesedése színműírásra sarkallta: első és egyetlen vígjátékát, a Műkedvelőt a Nemzeti Színház mutatta be Kisfaludy Károly Hűség próbája című darabjával párban 1846. április 25-én. A pesti közélet eseményeiből egy 1841 ősze óta tartó betegség és szövődményei miatt nem tudta jobban kivenni részét. Lábdaganatát kezdetben sem ő, sem orvosai nem tartották súlyos problémának. A félrekezelt betegség következményeként 1843-ban azonban hónapokig lábra sem tudott állni. Ősszel javult, a rákövetkező januárban azonban ismét rosszabbodott állapota. Édesanyja előbb Budán, majd Parádfürdőn próbálta meggyógyíttatni, végül 1846 szeptemberében Freiwaldauba küldte kezeltetni.
Az eltelt évek alatt két meghatározó ismeretséget kötött: az egyiket Reguly Antallal, akinek az oroszországi társadalmi problémák megismerését köszönhette, a másikat az 1848 szeptemberében Freiwaldauba érkezett Wesselényi családdal. A báró kérésére felesége, Lux Anna (1827-1865) franciatanára lett. 1850. április 21-én Wesselényi Miklós Pesten elhunyt. A következő évben Mocsáry feleségül vette az özvegyet, Lux József és Elbrecht Jozefa lányát. A saját fiaként szeretett Wesselényi árvákkal együtt előbb Andornakra, majd Kurtányba költözött.
A következő években két tényező is kedvezőtlenül befolyásolta családi életét: az egyik neje vissza-visszatérő betegsége, a másik a gazdasági ügyintézéssel megbízott erdélyi gyámok azon fenyegetése, hogy megszüntetik a gyermektartás költségeinek fedezését, ha nem adják ki legalább az idősebb fiút, Miklóst. A báró végrendelete értelmében ugyanis özvegye csak újbóli férjhezmeneteléig lett volna jogosult a gyermekek nevelésére és a Wesselényi-vagyon élvezetére.
Mocsáry belépőjét a közéletbe első műve, A magyar társasélet 1855-ös kiadása jelentette. E szöveget sokan politikai röpiratként emlegették, míg néhány kortárs (Salamon Ferenc, Szemere Bertalan), az ő nyomukban pedig a történészek is. A könyv mindenekelőtt azt a tényt rögzítette, hogy a feudalizmus elmúlt, „a mai kor örökre meghasonlott a középkorral”. A különféle társadalmi csoportok mind átalakulóban vannak, csak az arisztokrácia őrzi még régi jogait. Mocsáry szerint az ő múltjuk „nemzetiség nélküli”; a polgárság nagyrészt idegen eredetű elemekből áll, s létszáma csekély; a parasztság szomjazza ugyan a tudást, fogékony az újra, de elmaradottsága nem teszi lehetővé, hogy az új műveltség alapját képezze. Erre a szerepre egyedül a köznemességet tartotta alkalmasnak.
A röpirat összességében kedvező értékeléseket kapott. Pesty Frigyes a Magyar Naplóban nem egyszerűen elfogadta a Mocsáry által írottakat, hanem azt is kijelentette, olyan iparosokra van szüksége az országnak, akik képesek hússzoros, akár ötvenszeres értéket is kitermelni a földből. Mocsáryval összhangban sürgette a reáliskolák építését, a technikai, vegytani ismeretek szélesebb körű oktatását.
Mocsáry nemzetiségpolitikai művei sorát az 1858-ban közzétett Nemzetiség nyitotta meg, amely Eötvös József A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra című művére válaszul született. Mivel a Bach-korszak viszonyai között szükségesnek tartotta meggyőzni az olvasókat a témafelvetés jogosságáról és a közügyek fontosságáról, a mű hetedét a bevezetés teszi ki. A mű II-V. fejezetei Eötvös művével foglalkoznak, a VI-IX. a szlávkérdést, a szlávok jövőjét, Oroszország és a pánszlávizmus viszonyát elemzik. Eötvös felfogását a szabadságról és az egyenlőségről Mocsáry maradéktalanul osztotta, ahogy azzal is egyetértett, hogy „az önkormányzás korunk bajai egyedüli orvossága”. A nemzetről, nemzetiségről alkotott véleményük azonban eltért egymástól.
„A’ firma miénk. A röpirat fontosabb gondolatai az évtizedekkel később született művekben is visszatértek. Ezek közül több a nemzeti felsőbbség kérdésköréhez kapcsolódik. Mivel a sors összekeverte a nemzeteket, több alkot egy hazát, illetve vannak nemzetek, amelyek „több részekre vannak osztva ’s több egymás ellenében kikerekített földterületeket vallanak hazájoknak.” Egy hazában azonban „csak egy nemzet lehet uralkodó”. Ha az egyes nemzetek országuk csak egy részét vallják hazájuknak, szét kell válniuk, hogy külön hazákat alkossanak, mint azt a hollandok és a belgák tették. A cseh modellben a népek annyira összekeveredtek már, hogy szétválásuk lehetetlen. Ebben az esetben vagy az lesz a vezető nemzet, amelyiknek a másikkal szemben „természetes felsőbbsége van”, vagy az, amelyik kiharcolja magának ezt a pozíciót. A harmadik modellben több nemzet él együtt, és az egyiknek „minden tekintetben való felsőbbsége van”: ebben az esetben „ez legyen az irányadó és vezető, ’s a’ többinek meg kell alárendelt állapotába nyugodnia, különben örökös sikertelen küzdések mellett maga fog szenvedni”. Mocsáry szerint e típus jellegzetes példája a Kárpát-medence, ahol egyértelműen megállapítható a magyarság szupremáciája.
Mocsáry figyelmeztetett arra, hogy a helytelenül kezelt nemzetiségi kérdés Magyarország felbomlásához vagy feldarabolásához vezethet. A kérdés alaposabb megvitatásához és népszerűsítéséhez Eötvössel szeretett volna vitázni, de többszöri találkozásuk ellenére nem került szóba köztük ez a téma. 1860 tavaszán úgy látta, hogy a légkör nem kedvezne egy hosszabb tudományos elemzésnek, így tömör, programszerű röpiratot írt Andornakon. Ez lett a Programm a nemzetiség és a nemzetiségek tárgyában. Mindenekelőtt a kérdés súlyát igyekezett megmutatni. Rávilágított, hogy az abszolutizmus elleni gyűlölet közelítette ugyan a magyar és a többi nemzetiséget, ám mindkét oldalon sokkal erősebb a félelem a másik féltől, mint a hajlandóság a megegyezésre. Mivel a nemzetiségek tartottak a kiváltságaikhoz ragaszkodó magyaroktól, Bécs kihasználhatta ellenünk a helyzetet. Megoldásként a magyarosítás leállítását, a nemesi előjogokról történő lemondást, általános adókötelezettséget, hivatalviselési és birtokszerzési jogot kívánt Mocsáry. Úgy vélte, hogy a felsőház mellett (ahol a magyar nemzeti érdekek érvényesültek) érdemes lett volna az alsóház összetételét a nemzetiségek lakosságon belüli arányaihoz igazítani. Álláspontja szerint ugyanis a földek magyar kézben történő összpontosulása és a felsőház megléte biztosíthatta volna - további elnyomás nélkül - a magyar hegemóniát.
A szlovák területeken például azt tartotta volna célravezetőnek, hogy a nemesi családok ne tartsanak nem magyar nyelvű személyzetet, illetve fontosnak tartotta a cserenyaraltatást is. A Felvidéken ez azért is kapott nagyobb hangsúlyt, mert véleménye szerint a nemzetiségi nyelvek közül a szlováknak volt a legnagyobb hatása a magyarra. A területi autonómia kérdésében úgy vélte, ez egyedül a horvátoknál lehetséges, ugyanis a többi nemzetiség esetében az egyes területek etnikai összetétele túlságosan kevert, így legfeljebb a kitelepítés jöhetne számításba. Sürgette a román nemzet egyenjogúságának kihirdetését.
A nyelvkérdés a problémák valós gyökere: „Nem fogja senki átlátni, mi az ok a kölcsönös gyűlöletre, hogy egyik tótul, másik magyarul beszél s megszűnnek a nemzeti villongások, mihelyt magát e tekintetben senki sem bántva sem fenyegetve nem érzi” - írta. Azzal a megoldási javaslattal állt elő, hogy az országgyűlés nyelve maradjon magyar, ám nem annak uralkodó jellege, hanem elterjedtsége alapján. Ez maradhatna az ország diplomatikai, azaz hivatalos nyelve is. Ugyanakkor a helyi önkormányzatoknál, a kormányzatban és a közigazgatásban már bármelyik hazai nyelvet lehetne használni. Így a kevert megyékben tapasztalható többnyelvűség tovább erősítheti a közösségi összetartozást, végső soron pedig a magyarországi nemzetiségek érdekazonosságát. Szorgalmazta továbbá, hogy a járások felosztásánál vegyék figyelembe a nyelvi szempontokat is: a tisztviselőknek ismerniük kellene a helyiek nyelvét, kiválasztásuknál a képességet kell figyelembe venni a nemzetiség helyett.
Vélhetően a röpiratok hatásának is betudható, hogy 1860 decemberében Mocsáry bekerült a Borsod vármegyei közgyűlésbe, sőt másodalispánná is megválasztották, amit azonban nem fogadott el Palóczy László ellenzéki politikus mellőzése miatt. Később részt vett a Heves vármegyei mozgalmakban is, valamint a Pesti Napló borsodi tudósítója lett. Cikkeiben az 1848-as alkotmány visszaállítását tartotta kívánatosnak, helytelenítette a választási visszaéléseket. Decemberben már Mezőkövesd képviselőjeként készült a választásokra.
Az 1848 melletti megyei határozatokat állította programja középpontjába. 1861. március 20-án tartották a helyi választást, ám fel kellett függeszteni az ellenérdekeltek által okozott rendbontás miatt. A majdnem két hónappal elhalasztott eseményt végül Mocsáry nyerte meg 1170 szavazattal 990 ellenében. Nagy vitát robbantott ki a Pesti Naplóban megjelent Megyék eljárása című cikke, amelyben a megyei törvénykezés visszaállításának elkerülhetetlenségéről értekezett. Más írásaiban síkraszállt a nemzetiségek ügyének előremozdításáért, a békés együttélésért is. Igyekezett a teljesíthetőségre törekedni: „Ábránd volna a mi részünkről arra törekedni, hogy magyar ajkúvá váljék minden ember, ki a hazát lakja, épen olyan ábránd volna másajkú honosaink részéről arra törekedni, hogy e hazánk földjén külön államokat alapítsanak.” Ehhez társult még annak kimondása, hogy Magyarország többnemzetiségű, heterogén állam, és a nemzetiségekben feltámadó nemzeti érzés ugyanúgy a polgárosodás következménye, mint a magyar nacionalizmus. Véleménye szerint ezek teljesen párhuzamosan alakultak ki: „A legtökéletesebb analógia létezik a mi nemzeti ébredésünk és a másajkúak nemzeti ébredése közt.” Ismét felhívta a figyelmet a pánszlávizmustól való - szerinte indokolatlan - félelemre.
Mocsáry 1861 májusában jelent meg először az országgyűlésben. Első felszólalásában elutasította az ausztriai egységtörekvéseket és a felvilágosult abszolutizmust. Rávilágított arra, hogy utóbbi nem tartható fenn sokáig, mert a Habsburg-házon kívül senki nem tartja kívánatosnak. A románok és a szerbek között népszerűségre tett szert a nemzetiségi kérdés megvitatására buzdító nyilatkozataival. Ezek egyelőre nem jártak különösebb haszonnal, mivel Bécs - miután nem sikerült közelíteni álláspontját sem a csehekkel, sem a lengyelekkel, sem a magyarokkal - berekesztette az országgyűlést. Mocsáry úgy gondolta, hogy a háttérben a nemzetiségek összeugrasztásának gondolata húzódott, és a berekesztő irat indoklása egyébként is igaztalan. Abban ugyanis az állt, hogy az 1848-as törvények visszaállítása sértené a többi tartományt. Úgy vélte, az alapfeltétel „minden egyes országnak önállósága”. Az ő föderációja nem erősen központosított, a népekre erőltetett, hanem a közös gazdasági érdekeken alapuló formáció lett volna.
1874-től tíz évig vezette elnökként a Függetlenségi Pártot, amely azonban mindvégig ellentétekkel terhelt, az egyetértés hiányával küzdő politikai alakulat maradt. Mocsáry nemzetiségpolitikai elképzelései fokozatosan eltávolították tőle saját szövetségeseit is. Politikai pályafutását a Román Nemzeti Párt képviselőjeként fejezte be. 1892-től andornaki birtokán élt. Röpirataiban, cikkeiben továbbra is bírálta a „közösügyi rendszer” visszásságait. A kiegyezést, a „deáki reáluniót” nem tartotta jó megoldásnak. Évtizedeken át szorgalmazta a közös minisztériumok és a delegációk eltörlését.
Már az 1850-es évek közepén figyelmeztette kortársait a nemzetiségi kérdés fontosságára. Az 1868-as nemzetiségi törvénnyel kezdetben nem értett egyet, ám az általa sovinisztának nevezett irányzat megerősödésével végül ennek következetes végrehajtását kérte számon a mindenkori kormányokon. Röpiratok sorában fejtette ki meggyőződését, hogy az erőltetett magyarosítás és az igazságtalan választási rendszer nyomán állandósult és helytelenül kezelt konfliktusok katasztrófához fognak vezetni. A nemzetiségek követeléseinél sokkal nagyobb veszélyt látott a német expanzióban. Ennek kivédésére a szláv népekkel való szövetkezést ajánlotta.
Noha ifjúkorától hirdette azt is, hogy a Kárpát-medence népei között a magyarságé az elsőség („kezében van most is a kétségbe nem vonható s nem is vont suprematia”), ellenfelei többször hazaárulással vádolták meg, széles körben a romános Mocsáriulu gúnynévvel illették. Utóéletére különös kettősség jellemző: bár életútját részletesen feldolgozták, és fontosabb munkáit, illetve az azokból készült szemelvényeket a 20. század második felében újból kiadták, (el)ismertsége meg sem közelíti a dualizmus korának más nagyjaiét.
A Fülektől nem messze fekvő kurtánypusztai kúriában született, és ott is töltötte gyermekkora nagy részét. Szülei bocsári Mocsáry Imre (1794-1842) és szandai Sréter Franciska (Fanny; 1805-1885) voltak.
A középbirtokos család megélhetését alapvetően az előző évszázad óta változatlan kiterjedésű andornaki birtok, másodsorban a kurtányi és a liptagergei földek képezték. Az egri borvidékhez tartozó Andornakon a szőlőtermesztés mellett a környék gabonaszükségletének feldolgozása folyt.
Mocsáry Imre több nyelvet beszélő, a francia kultúra és a nagyvilág hírei iránt érdeklődő, de zárkózott ember volt. Bár megjárta Németországot, Svájcot, Franciaországot, Angliát, Belgiumot és Hollandiát, tapasztalatait és kiterjedt közigazgatási ismereteit csekély mértékben tudta hasznosítani: hivatali előmenetelében a Nógrád vármegyei aljegyzőség jelentette a csúcsot. 1842 májusában, fiatalon hunyt el.
A négy Mocsáry testvér nevelését kezdetben magántanítók végezték, akik nyelveket, zenét, klasszikus és természettudományi ismereteket adtak át nekik. Lajos 1841 szeptemberében letette vizsgáit az eperjesi gimnáziumban, majd a pesti egyetemre került. Itt történelmet (Horvát Istvántól), algebrát, filológiát és esztétikát tanult. Zongora- és - heti három alkalommal - francialeckéket is vett. Nevelője bosszúságára élénken érdeklődött a politikai események iránt. Részt vett a Deák Ferenc tiszteletére rendezett fáklyásmenetben, figyelemmel kísérte Kossuth Lajos és Széchenyi István vitáját. Előbbinek a királypártiak ellen tartott beszédeit őszinte elismeréssel figyelte.
Hazafias lelkesedése színműírásra sarkallta: első és egyetlen vígjátékát, a Műkedvelőt a Nemzeti Színház mutatta be Kisfaludy Károly Hűség próbája című darabjával párban 1846. április 25-én. A pesti közélet eseményeiből egy 1841 ősze óta tartó betegség és szövődményei miatt nem tudta jobban kivenni részét. Lábdaganatát kezdetben sem ő, sem orvosai nem tartották súlyos problémának. A félrekezelt betegség következményeként 1843-ban azonban hónapokig lábra sem tudott állni. Ősszel javult, a rákövetkező januárban azonban ismét rosszabbodott állapota. Édesanyja előbb Budán, majd Parádfürdőn próbálta meggyógyíttatni, végül 1846 szeptemberében Freiwaldauba küldte kezeltetni.
Az eltelt évek alatt két meghatározó ismeretséget kötött: az egyiket Reguly Antallal, akinek az oroszországi társadalmi problémák megismerését köszönhette, a másikat az 1848 szeptemberében Freiwaldauba érkezett Wesselényi családdal. A báró kérésére felesége, Lux Anna (1827-1865) franciatanára lett. 1850. április 21-én Wesselényi Miklós Pesten elhunyt. A következő évben Mocsáry feleségül vette az özvegyet, Lux József és Elbrecht Jozefa lányát. A saját fiaiként szeretett Wesselényi árvákkal együtt előbb Andornakra, majd Kurtányba költözött.
A következő években két tényező is kedvezőtlenül befolyásolta családi életét: az egyik neje vissza-visszatérő betegsége, a másik a gazdasági ügyintézéssel megbízott erdélyi gyámok azon fenyegetése, hogy megszüntetik a gyermektartás költségeinek fedezését, ha nem adják ki legalább az idősebb fiút, Miklóst. A báró végrendelete értelmében ugyanis özvegye csak újbóli férjhezmeneteléig lett volna jogosult a gyermekek nevelésére és a Wesselényi-vagyon élvezetére.
Mocsáry belépőjét a közéletbe első műve, A magyar társasélet 1855-ös kiadása jelentette. E szöveget sokan politikai röpiratként emlegették, míg néhány kortárs (Salamon Ferenc, Szemere Bertalan), az ő nyomukban pedig a történészek is. A könyv mindenekelőtt azt a tényt rögzítette, hogy a feudalizmus elmúlt, „a mai kor örökre meghasonlott a középkorral”. A különféle társadalmi csoportok mind átalakulóban vannak, csak az arisztokrácia őrzi még régi jogait. Mocsáry szerint az ő múltjuk „nemzetiség nélküli”; a polgárság nagyrészt idegen eredetű elemekből áll, s létszáma csekély; a parasztság szomjazza ugyan a tudást, fogékony az újra, de elmaradottsága nem teszi lehetővé, hogy az új műveltség alapját képezze. Erre a szerepre egyedül a köznemességet tartotta alkalmasnak. S amint Szalay László, ő is úgy vélte, az új polgárság a felbomló feudális társadalmi csoportok romjain jöhet létre.
A röpirat összességében kedvező értékeléseket kapott. Pesty Frigyes a Magyar Naplóban nem egyszerűen elfogadta a Mocsáry által írottakat, hanem azt is kijelentette, olyan iparosokra van szüksége az országnak, akik képesek hússzoros, akár ötvenszeres értéket is kitermelni a földből. Mocsáryval összhangban sürgette a reáliskolák építését, a technikai, vegytani ismeretek széleskörű oktatását.
Mocsáry nemzetiségpolitikai művei sorát az 1858-ban közzétett Nemzetiség nyitotta meg, amely Eötvös József A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra című művére válaszul született. Mivel a Bach-korszak viszonyai között szükségesnek tartotta meggyőzni az olvasókat a témafelvetés jogosságáról és a közügyek fontosságáról, a mű hetedét a bevezetés teszi ki. A mű II-V. fejezetei Eötvös művével foglalkoznak, a VI-IX. a szlávkérdést, a szlávok jövőjét, Oroszország és a pánszlávizmus viszonyát elemzik. Eötvös felfogását a szabadságról és az egyenlőségről Mocsáry maradéktalanul osztotta, ahogy azzal is egyetértett, hogy „az önkormányzás korunk bajai egyedüli orvossága”. A nemzetről, nemzetiségről alkotott véleményük azonban eltért egymástól.
„A’ firma miénk. A röpirat fontosabb gondolatai az évtizedekkel később született művekben is visszatértek. Ezek közül több a nemzeti felsőbbség kérdésköréhez kapcsolódik. Mivel a sors összekeverte a nemzeteket, több alkot egy hazát, illetve vannak nemzetek, amelyek „több részekre vannak osztva ’s több egymás ellenében kikerekített földterületeket vallanak hazájoknak.” Egy hazában azonban „csak egy nemzet lehet uralkodó”. Ha az egyes nemzetek országuk csak egy részét vallják hazájuknak, szét kell válniuk, hogy külön hazákat alkossanak, mint azt a hollandok és a belgák tették. A cseh modellben a népek annyira összekeveredtek már, hogy szétválásuk lehetetlen. Ebben az esetben vagy az lesz a vezető nemzet, amelyiknek a másikkal szemben „természetes felsőbbsége van”, vagy az, amelyik kiharcolja magának ezt a pozíciót. A harmadik modellben több nemzet él együtt, és az egyiknek „minden tekintetben való felsőbbsége van”: ebben az esetben „ez legyen az irányadó és vezető, ’s a’ többinek meg kell alárendelt állapotába nyugodnia, különben örökös sikertelen küzdések mellett maga fog szenvedni”. Mocsáry szerint e típus jellegzetes példája a Kárpát-medence, ahol egyértelműen megállapítható a magyarság szupremáciája.
Mocsáry figyelmeztetett arra, hogy a helytelenül kezelt nemzetiségi kérdés Magyarország felbomlásához vagy feldarabolásához vezethet. A kérdés alaposabb megvitatásához és népszerűsítéséhez Eötvössel szeretett volna vitázni, de többszöri találkozásuk ellenére nem került szóba köztük ez a téma. 1860 tavaszán úgy látta, hogy a légkör nem kedvezne egy hosszabb tudományos elemzésnek, így tömör, programszerű röpiratot írt Andornakon. Ez lett a Programm a nemzetiség és a nemzetiségek tárgyában. Mindenekelőtt a kérdés súlyát igyekezett megmutatni. Rávilágított, hogy az abszolutizmus elleni gyűlölet közelítette ugyan a magyar és a többi nemzetiséget, ám mindkét oldalon sokkal erősebb a félelem a másik féltől, mint a hajlandóság a megegyezésre. Mivel a nemzetiségek tartottak a kiváltságaikhoz ragaszkodó magyaroktól, Bécs kihasználhatta ellenünk a helyzetet. Megoldásként a magyarosítás leállítását, a nemesi előjogokról történő lemondást, általános adókötelezettséget, hivatalviselési és birtokszerzési jogot kívánt Mocsáry. Úgy vélte, hogy a felsőház mellett (ahol a magyar nemzeti érdekek érvényesültek) érdemes lett volna az alsóház összetételét a nemzetiségek lakosságon belüli arányaihoz igazítani. Álláspontja szerint ugyanis a földek magyar kézben történő összpontosulása és a felsőház megléte biztosíthatta volna - további elnyomás nélkül - a magyar hegemóniát.
Akadtak olyan területek, amelyeken a problémát meglátása szerint a nemesség politikai passzivitása jelentette. A szlovák területeken például azt tartotta volna célravezetőnek, hogy a nemesi családok ne tartsanak nem magyar nyelvű személyzetet, illetve fontosnak tartotta a cserenyaraltatást is. A Felvidéken ez azért is kapott nagyobb hangsúlyt, mert véleménye szerint a nemzetiségi nyelvek közül a szlováknak volt a legnagyobb hatása a magyarra. A területi autonómia kérdésében úgy vélte, ez egyedül a horvátoknál lehetséges, ugyanis a többi nemzetiség esetében az egyes területek etnikai összetétele túlságosan kevert, így legfeljebb a kitelepítés jöhetne számításba. Sürgette a román nemzet egyenjogúságának kihirdetését.
A nyelvkérdés a problémák valós gyökere: „Nem fogja senki átlátni, mi az ok a kölcsönös gyűlöletre, hogy egyik tótul, másik magyarul beszél s megszűnnek a nemzeti villongások, mihelyt magát e tekintetben senki sem bántva sem fenyegetve nem érzi” - írta. Azzal a megoldási javaslattal állt elő, hogy az országgyűlés nyelve maradjon magyar, ám nem annak uralkodó jellege, hanem elterjedtsége alapján. Ez maradhatna az ország diplomatikai, azaz hivatalos nyelve is. Ugyanakkor a helyi önkormányzatoknál, a kormányzatban és a közigazgatásban már bármelyik hazai nyelvet lehetne használni. Így a kevert megyékben tapasztalható többnyelvűség tovább erősítheti a közösségi összetartozást, végső soron pedig a magyarországi nemzetiségek érdekazonosságát. Szorgalmazta továbbá, hogy a járások felosztásánál vegyék figyelembe a nyelvi szempontokat is: a tisztviselőknek ismerniük kellene a helyiek nyelvét, kiválasztásuknál a képességet kell figyelembe venni a nemzetiség helyett.
Vélhetően a röpiratok hatásának is betudható, hogy 1860 decemberében Mocsáry bekerült a Borsod vármegyei közgyűlésbe, sőt másodalispánná is megválasztották, amit azonban nem fogadott el Palóczy László ellenzéki politikus mellőzése miatt. Később részt vett a Heves vármegyei mozgalmakban is, valamint a Pesti Napló borsodi tudósítója lett. Cikkeiben az 1848-as alkotmány visszaállítását tartotta kívánatosnak, helytelenítette a választási visszaéléseket. Decemberben már Mezőkövesd képviselőjeként készült a választásokra.
Az 1848 melletti megyei határozatokat állította programja középpontjába. 1861. március 20-án tartották a helyi választást, ám fel kellett függeszteni az ellenérdekeltek által okozott rendbontás miatt. A majdnem két hónappal elhalasztott eseményt végül Mocsáry nyerte meg 1170 szavazattal 990 ellenében. Nagy vitát robbantott ki a Pesti Naplóban megjelent Megyék eljárása című cikke, amelyben a megyei törvénykezés visszaállításának elkerülhetetlenségéről értekezett. Más írásaiban síkraszállt a nemzetiségek ügyének előremozdításáért, a békés együttélésért is. Igyekezett a teljesíthetőségre törekedni: „Ábránd volna a mi részünkről arra törekedni, hogy magyar ajkúvá váljék minden ember, ki a hazát lakja, épen olyan ábránd volna másajkú honosaink részéről arra törekedni, hogy e hazánk földjén külön államokat alapítsanak.” Ehhez társult még annak kimondása, hogy Magyarország többnemzetiségű, heterogén állam, és a nemzetiségekben feltámadó nemzeti érzés ugyanúgy a polgárosodás következménye, mint a magyar nacionalizmus. Véleménye szerint ezek teljesen párhuzamosan alakultak ki: „A legtökéletesebb analógia létezik a mi nemzeti ébredésünk és a másajkúak nemzeti ébredése közt.” Ismét felhívta a figyelmet a pánszlávizmustól való - szerinte indokolatlan - félelemre.
Mocsáry 1861 májusában jelent meg először az országgyűlésben. Első felszólalásában elutasította az ausztriai egységtörekvéseket és a felvilágosult abszolutizmust. Rávilágított arra, hogy utóbbi nem tartható fenn sokáig, mert a Habsburg-házon kívül senki nem tartja kívánatosnak. A románok és a szerbek között népszerűségre tett szert a nemzetiségi kérdés megvitatására buzdító nyilatkozataival. Ezek egyelőre nem jártak különösebb haszonnal, mivel Bécs - miután nem sikerült közelíteni álláspontját sem a csehekkel, sem a lengyelekkel, sem a magyarokkal - berekesztette az országgyűlést. Mocsáry úgy gondolta, hogy a háttérben a nemzetiségek összeugrasztásának gondolata húzódott, és a berekesztő irat indoklása egyébként is igaztalan. Abban ugyanis az állt, hogy az 1848-as törvények visszaállítása sértené a többi tartományt. Úgy vélte, az alapfeltétel „minden egyes országnak önállósága”. Az ő föderációja nem erősen központosított, a népekre erőltetett, hanem a közös gazdasági érdekeken alapuló formáció lett volna.
Harmincéves a Mocsáry Lajos Alapiskola Füleken
A 2025. október 15-i állapot szerint Eger önkormányzata és az Egri Bölcsődei és Óvodai Igazgatóság (Egri BÓI) az intézményhálózat átfogó vizsgálata során megállapította, hogy a családi bölcsődei csoportok jelenlegi elhelyezése már nem felel meg maradéktalanul a szakmai és biztonsági feltételeknek, miközben a gyermeklétszám is jelentősen csökkent.
A Mocsáry utcai ingatlanban jelenleg három családi bölcsődei csoport működik, de a férőhelyekhez képest alacsony a kihasználtság: a 21 férőhelyből jelenleg mindössze 10 betöltött. A jelenlegi épületrész ráadásul szűkös, az emeleti elhelyezés miatt a gyermekek csak lépcsőn keresztül jutnak ki az udvarra, ami a mindennapi közlekedés során balesetveszélyt jelent, és az ingatlan állapota is felújítást igényelne.
A jövő évtől, 2026. január 1-jétől a családi bölcsőde új, korszerűbb helyszínen, a korábbi óvodai csoportszobában folytatja tevékenységét. Az új helyszín egy földszinten található, önálló - korábban óvodai - csoportszoba, amely minden szükséges feltétellel rendelkezik a kisgyermekek biztonságos gondozásához. A helyiséghez külön mosdó, öltöző, tároló és tálaló is tartozik, továbbá közvetlen teraszkapcsolata van, ahonnan a bölcsődések saját udvarrészüket is elérhetik.
A költözéshez szükséges kisebb átalakításokat - festés, burkolatcsere, vizesblokk-módosítás, elektromos hálózat korszerűsítése - az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (EKVI) végzi el.
A tervek szerint az új csoport mini bölcsődeként működik tovább 2026. január 1-jétől. Ez a működési forma magasabb szakmai színvonalat és nagyobb állami támogatást tesz lehetővé. A gyermekek gondozását két kisgyermeknevelő és egy dajka látja majd el, így biztosított lesz a folyamatos felügyelet és a családias légkör.
A költözés lebonyolítása az iskolai téli szünet idejére várható, a gyermekek az új helyszínen 2026. január 5-én kezdhetik meg a bölcsődei ellátást. Eger városvezetése a döntéssel egyszerre szolgálja a gyermekek biztonságát, a szakmai munka minőségét és a költséghatékony fenntartást. A családi bölcsőde új helyen, korszerűbb körülmények között, integrált szakmai háttérrel működhet tovább - a kisgyermekes családok érdekeit szem előtt tartva.
