A kisgyermekek étvágya és az általuk fogyasztani kívánt étel mennyisége gyakran ég és föld viszonylatban van a szülők elvárásaihoz képest, és még messzebb eshet a nagyszülőktől (különösen a nagymamáktól) érkező elképzelésektől. A korábban pufi, hurkákkal teli, kerek csecsemők kisgyermek korukra elkezdenek kevesebbet enni, válogatósabbak lesznek, és az alkatuk is kecsesebb, vékonyabb, nyúlánkabb lesz.
Miért lesz a „jó evő” gyerek „rossz evő”? Miért van olyan sok válogatós gyerek?
Ennek az „elvékonyodásnak” az oka összefügg a mozgásfejlődéssel: amikor egyre intenzívebben kezdik el bejárni a környezetüket, játszanak, futkosnak, akkor igencsak hátrányukra válna, ha még mindig olyan kerekded alkatuk lenne, mint csecsemőkorukban. Így gyakorlatilag felélik kisbabakori zsírtartalékaikat, „hájrétegüket”. Ráadásul a kisgyermekek még lassabban is nőnek, mint a csecsemők. Ha olyan tempóban növekednének, ahogy az első hónapokban, akkor egy iskolába induló kis elsős akkora lenne, mint egy elefánt.
Vannak egészen keveset evő, mégis jól fejlődő gyerekek, aminek az oka az lehet, hogy nagyon nagy egyéni különbségek vannak a tekintetben, ki milyen „alaposan” dolgozza fel a bevitt táplálékot. Ezek a különbségek a későbbiekben is fennmaradhatnak.
A „rossz evés”-nek lehet egy nagyon egyszerű oka is, mégpedig a csipegetés, a nasi. Sokszor előfordul, hogy az asztalnál evésidőben keveset evő gyerekek az étkezések között bekapnak ezt-azt: ropit, chipset, kekszet, banánt, túró rudit, kiflidarabot. Ha összeadjuk, mennyi étel jön így össze, meglehet, hogy ezekből bőven kijön a napi táplálékmennyiség - csak éppen nem lesz már éhes, mire az asztalhoz kerül. Ezért jó, ha kerüljük a szabad nassolást. Az jó, ha rendszeres időközönként vannak étkezések, ha van lehetőség megéhezni és így jóllakni is.
Mindenki számára ismert sok gyereknek az a szokása, hogy csak nagyon kevésféle ételt hajlandóak megenni, megkóstolni. Az ember rendkívül alkalmazkodóképes lény: az északi sarkvidéktől kezdve a meleg trópusi klímáig szinte mindenhol meg tud élni (sőt, még a világűrben is, igaz, csak rövid ideig). Ha sok helyen élhetünk, akkor a helyi körülményektől függően sokféle ételt kipróbálhatunk. Ezek között azonban lehet olyan is, ami árthat nekünk. Ugyanez igaz a gyerekekre is. A mozgás, helyváltoztatás képességének fejlődésével, a járás megkezdődésével a gyerekek az evolúciós környezetben képessé váltak arra, hogy szüleiktől eltávolodjanak. Az egyik ilyen fontos jegy az étel íze. Ha egy gyümölcs édes, az azt az információt hordozza, hogy az adott gyümölcs érett, sok szénhidrátot tartalmaz. Ha valami savanyú, az kevesebb kalóriát jelent, és lehet a romlottság jelzője. Ha valami keserű, az romlott vagy mérgező táplálékot jelez. Ez azért van, mert a keserű ízt előidéző anyagokat a növények azért kezdték el termelni, hogy megvédjék a termésüket az azokat elfogyasztani kívánó állatoktól. Emiatt sok zöldségféle csak a nemesítés által lett élvezhető ízű. A gyerekek valami ilyesmin alapuló logika alapján működnek. Az édes, magas fehérjetartalmú, energiában gazdag ételeket előnyben részesítik a savanyúval vagy keserűvel szemben. Így aztán nem csoda, hogy jobban szeretik, mondjuk a csokis mogyorókrémet a brokkolinál vagy spenótnál. Ennek nem a szülőkkel szembeni ellenkezés és a finnyásság, netán a gyermek elkényeztetett mivolta az oka, hanem tulajdonképpen egy, az evolúció során túlélési szempontból kifejlesztett, fontos stratégia alkalmazása. Az, hogy az édes ételeket előnyben részesítjük, velünk született dolog. Mindehhez hozzájön még az is, hogy az ízeket a gyerekek intenzívebben érzik és jobban kiérzik az ízek közül a rosszat, a kesernyésebbet. Ezért utálják szinte kollektívan a kelbimbót, káposztaféléket, brokkolit. Nekik a csípős jobban csíp, a savanyú savanyúbb, mint nekünk, felnőtteknek. Ahogy nőnek, úgy lesz az ízérzékelés egyre érettebb, vagyis eltompultabb. A felnőttek számára is ismerős, hogy sok olyan ételt, amit gyerekkorukban a menzán nem voltak hajlandóak megenni, felnőttkorukban szívesen fogyasztanak.
Az, hogy sok gyerek „rossz evő” és a „válogatós”, egy bizonyos mértékig természetes. Előfordulhat azonban, hogy olyan méreteket ölt, hogy kezdi kimeríteni az evészavar, szelektív evés, esetleg infantilis anorexia fogalmát is. Lehet, hogy a gyermek evése a családban annyira aggasztó, hogy központi témává válik és sok feszültséget okoz.
Mit tehetünk a válogatósság ellen?
Ugyan egy bizonyos mértékig és bizonyos korokban a „válogatósság” életkori sajátosság lehet (nem beszélve az egyéni jellemvonásokról), már egészen pici kortól kezdve nagyon sokat tehetünk azért, hogy új ételekre és természetes ízekre nyitott kis gasztrofelfedezőket neveljünk - ezek ugyanis ugyanúgy tanulható és tanítható dolgok, mint az olvasás vagy az írás. Ez persze azt is jelenti, hogy ugyanúgy hosszú évek kitartó és konzisztens, tudatos munkája szükséges hozzájuk, de legalább annyira érik meg a befektetett időt és energiát.
1. Hozzátáplálás tudatosan
Ez leginkább azoknak szól, akik még gyerekvállalás előtt vannak, esetleg már utána, de még a hozzátáplálás előtt. Ugyan a mai napig erősen él az a téves elképzelés, hogy a hozzátáplálás pürékkel és kanállal történik (amit a szülők sokszor „végigszenvednek” és alig várják a végét), ez egyáltalán nem igaz. Ahogy az sem, hogy a hozzátáplálás egy plusz teher, vagy az, hogy egy fél évesnél idősebb babának bármit is turmixolni kellene, és egyáltalán kanállal kellene etetni. Nem véletlen, hogy sokszor már a hozzátáplálás legelején elkezdődnek az étkezéssel kapcsolatos küzdelmek; ezzel későbbi problémáknak megalapozva. Gondoljunk csak bele, hogy a babák ösztönösen fordulnak át egyik oldalukról a másikra és kúszni-mászni is maguktól kezdenek el, ugyanúgy képesek az étkezésre is önállóan, amikor erre megérnek (általában féléves kor körül), és ezt ők is jól tudják. Ha segítünk ebben gyermekünknek, ha nem vonjuk meg a tanulás, felfedezés és fejlődés lehetőségét, ha megfelelő ételeket kínálunk biztonságos formában, akkor a pici bevonásával a közös étkezésekbe az egész család számára új távlatok nyílnak meg. Az sem lehet véletlen, hogy még egyetlen BLW-s módszert alkalmazó családtól sem hallottam, hogy „rossz evő”, vagy válogatós lenne a gyerek. Inkább az szokott „gondot” jelenteni, hogy nem lehet enni, ha a gyerek látja, vagy bevásárláskor az összes zöldséget, gyümölcsöt enné már.
2. DOR - Oszd meg, és ne uralkodj!
Ellyn Satter - a DOR megalkotója - szerint az az oka a sok rossz evő gyereknek, mert a résztvevők átlépik a saját felelősségi köreiket. A Division of Responsibility in Feeding (DOR), azaz a felelősség megosztása a gyermektáplálás (szándékosan nem etetésről van szó) azt jelenti a gyakorlatban, hogy a szülőnek 3 dologért kell felelősséget vállalnia: MIT, MIKOR és HOL kínál; az pedig a gyerek felelőssége, hogy ELFOGAD-E BÁRMIT, és ha igen, MENNYIT. Nem szabad elfelejteni, hogy a felek nem léphetik át a saját felelősségi köreiket. A tukmálás, méricskélés során pont ezt a felelősségi kört lépjük át - amikor a szülő akarja eldönteni, hogy mennyit és mit kell ennie a babának. (Amikor a gyerek egész nap rágcsál, üdítőt iszik, akkor ő maga határozza meg, hogy mikor/hol/mit). Szülőként a saját felelősségi köreink betartásával abban is hatalmas felelősségünk van, hogy a gyermekünknek kiszámítható időközönként, nyugodt körülmények között (megterített asztal, nyugodt légkör, közös étkezés etetés helyett) kínáljuk az egészséges, változatos, tápláló, kiegyensúlyozott, élvezhető és lehetőleg leginkább otthon, együtt elkészített ételeket.
3. Vizsgáld meg a saját hozzáállásodat!
Amikor úgy érzékeljük, hogy a gyerek evése problémás, először a saját hozzáállásunkat, nézőpontunkat érdemes megvizsgálni. Adjuk meg a gyermeknek a bizalmat, hogy a saját testével kapcsolatban ő dönthessen (azaz rábízom miből és mennyit szeretne enni)? Nem támasztok irreális elvárásokat arra vonatkozólag, hogy mennyit és mit „kellene” ennie! Mi az alapja annak, ha azt hiszem, hogy ennyit és ezt kell ennie?
4. A példamutatás ereje
A tanulás elsődleges módja a gyerekeknél az utánzás (mimézis) - a családban sem arra figyelnek, amit mondanak nekik, hanem arra, ki mit és hogyan csinál, ezt utánozzák. Hiába szeretnénk, hogy egyen brokkolit, ha minket soha nem lát zöldségeket fogyasztani. Hiába panaszkodunk, hogy a gyerek nem szeret enni, ha például korlátozó diéták, szigorú és felesleges szabályok miatt mi magunk is egy tehernek érezzük az étkezést. Ha sem a főzés, sem a közös étkezés nem okoz örömet, a gyerek is azt a példát fogja követni, és az fog rögzülni nála, hogy enni rossz.
5. Életmódváltás a gyermekvállalás előtt
Az előző pontból következne, hogy kedvező esetben már a gyermekvállalás előtt megreformáljuk életmódunkat, étkezésünket ezzel együtt pedig az étkezéshez fűződő viszonyunkat is. Erre egyrészt az epigenetikai programozás miatt lenne szükség, hiszen az első 1000 nap táplálásának rendkívüli jelentősége van, másrészt azért, mert az idő gyorsan megy, nagyon hamar elérkezik az az időszak, hogy a gyermekünk be tud csatlakozni a közös étkezésekbe. Abban az esetben, ha ott azt tapasztalja, hogy vannak ételek, amiket utálunk, ezért kerülünk, ha akármilyen diéta miatt külön kell főznünk magunkra, vagy ha utáljuk az egész étkezés-témát, és emiatt nem okoznak örömet számunkra sem az ételek sem a közös étkezés, ha fogyasztunk olyan ételeket, amiket (ideális esetben) nem adnánk a babának (cukros vagy akár édesítős, esetleg többszörösen feldolgozott), akkor ott érdemes az étkezési szokásainkat alaposan szemügyre venni, mert hosszú távon sem nálunk, sem a gyermekünk étkezését tekintve nem sok jóhoz fognak vezetni.
6. Az otthon főzés fontossága
- sajnos ez egy nagyon szomorú gyakorlat Pászthy Bea cikke szerint, tekintve, hogy az elfogyasztott étel minősége nagyban meghatározza az életünket, különösen a felnövekvő generáció egészségét. A növésben lévő gyermek minden sejtje a bevitt táplálékból származó anyagokat használja fel a fejlődéséhez, emiatt nem tehetjük meg, hogy sajnáljuk az időt és energiát a lehető legjobb ételek elkészítésére - akár együtt is. A főzésről és az otthon elkészített ételekről nagyrészt az élelmiszeripari marketingüzenetek kapcsán alakult ki az a téves elképzelés, miszerint ezek időrabló tevékenységek; hiszen elhitetik velünk, hogy mindenkinek jobb, ha készítés helyett mindent megveszünk/ rendelünk készen. Ez azonban korántsem igaz, ugyanis előre készüléssel, menütervezéssel, nagyon sok időt, energiát és nem mellesleg pénzt spórolhatunk meg. Azt sem szabad elfelejteni, hogy nincs másik olyan megoldás, ami felvehetné a versenyt az otthon készült ételekkel a testi-lelki egészségünkre gyakorolt hatást tekintve. Az otthon főzés további előnye, hogy a gyerekeket is be lehet vonni a konyhai tevékenységekbe, amelyek pozitívan hathatnak a gyermekre - az egyik, hogy jóval nagyobb eséllyel ízlelnek meg új ételeket a gyerekek, ha az elkészítéséhez is hozzájárultak; ha hagytuk őket szedni belőle; ha sokkal inkább részesei voltak az egész folyamatnak. Használjuk ki, hogy most többet vagyunk otthon együtt, hogy közösen főzhetünk, hogy ebédidőben van lehetőségünk együtt megfőzni a tésztát és felszeletelni a hozzávalókat vagy összeállítani a salátát.
7. A közös étkezések jelentősége
Az evés maga, valamint az étel megosztása olyan közös örömforrás, ami túlmutat az éhség csillapításán. Együtt enni ősi, archaikus örökség (Porkoláb-Minarik), aminek mai családban is fontos szerepe van….illetve csak lenne, mert mára egyre csökken a lehetőség és az erre vonatkozó igény is. Pászthy Bea is úgy érzékeli a praxisában, hogy a családok többsége hetente kevesebb mint három étkezik közösen. Pedig a közös étkezés nemcsak az egészséges evési magatartás kialakulását segíti a gyermekeknél, hanem az étkezési etikettet is, arról nem is beszélve, hogy a szociális készségek és a szókincs fejlődésére is sokkal pozitívabban hat, ha a család együtt vacsorázik. Olyan családokban, ahol rendszeresek a közös étkezések, jóval több gyümölcs és zöldség fogy, többféle ételt próbálnak ki ezáltal, változatosabb ételeket esznek - tehát kevésbé válogatósak. Nem elég azonban a közös étkezés önmagában.
8. Nincs szükség gyerekmenüre
Sem éttermekben, sem otthon nincs szükség gyerekmenüre, azaz arra, hogy külön a gyereknek készítsünk bármit. A hozzátáplálás legelejétől kezdve az lenne a fontos, hogy a babák ugyanazt egyék, mint a család. Igaz, ehhez arra lenne szükség, hogy a család úgy alakítsa át az étkezését, hogy olyan egészséges ételek kerüljenek az asztalra, amiket mindenki fogyaszthat. Ha a gyereknek mindig külön főzünk és mindig csak a kedvencét kapja, mindig ugyanazt a pár ételt eszi, ha ő határozza meg, hogy mit akar enni, onnan egyenes út vezet a későbbi válogatóssághoz; ezzel a hozzáállással nem fogja megszokni, hogy az az elvárás, hogy nyitott legyen az új, természetes és változatos ízekre és ételekre. Ezek mind tanulható dolgok, és ahogy az írás és olvasás megtanulása is évekbe telik, úgy van ez az étkezési szokások kialakításával is.
9. Változatosság és természetes ízek
Míg az nem a szülő felelőssége, hogy a baba a felajánlott ételek közül miből mennyit eszik, az már teljes egészében a szülő felelőssége, hogy a felkínált ételek változatosak, egészségesek, természetesek legyenek. Amik közül a változatosság a kulcstényező! Kutatások kimutatták ugyanis, hogy a minél hamarabbi, minél változatosabb (és egészségesebb) ételeket kapó gyermekeket ez a korai változatos étkezés egy életre elősegíti abban, hogy nyitottabbak legyenek az új és természetes ízekre (értsd: kevésbé legyenek válogatósak). Ez az az ok, amiért már fél éves kor körül javasolt megkezdeni a hozzátáplálást, a kezdetektől túllépve a püréken, minél változatosabb textúrákkal, és egy-egy alapanyagot minél többféle változatban kínálva. Egyes kutatások az új ételekre való nyitottság tekintetében a legnagyobb hatást az egy éves kor alatti változatosságban látják. 1-2 éves kor között már valamivel kisebb a hatás - persze sosem késő elkezdeni változtatni ezen. Az ételekkel kapcsolatosan még azt fontos megemlíteni, hogy soha ne minősítsük az ételeket. Ne mondjuk azt a gyerekeknek, hogy ez az étel egészséges, ez rossz, ez meg egészségtelen.
10. LLL módszer: Love it, Like it, Learn it
LLL, azaz Love it, Like it, Learn it - egy kiváló módszer arra, amivel segíthetjük gyermekünket az új ízek, ételek megismerése során ÉS arra nevelni őket, hogy legyenek nyitottak is ezekre. A módszer azon alapszik, hogy a gyerek tányérjára ez a három kategória minél többször kerüljön egyszerre; azaz olyan (számára biztonságos) étel, amit imád (love it), olyan, amit általában megeszik, tehát ismer (like it), és mindig legyen olyan is, ami vagy új, vagy nem új, csak eddig még nem kóstolta, tehát még az ismerkedés fázisban van (learn it). A legutolsó nagyon fontos, mint ahogy az is, hogy soha ne vegyük sem magunkra, sem elutasításnak/lázadásnak, ha sokadjára sem hajlandó még csak ránézni sem egy adott ételre - ettől még újra és újra próbálkozzunk vele olyan ételek társaságában, amelyeket ismer/imád, mert úgy sokkal kevésbé tűnik ijesztőnek a számukra. Ahelyett hogy megszoknák, hogy minden étkezésnél csak a biztonságos, kedvenc ételek kerülnek a tányérra (mert csak ezt eszik meg), így megértik és megtanulják, hogy a családi étkezések változatos ételeket jelentenek, amelyeket a család minden tagja élvez. Ez támogatja őket később, hogy magabiztosabban és nyitottabban álljanak az újdonságokhoz ahelyett, hogy idegesek lennének. Megtanulják így azt is, hogy bízunk bennük, hogy hagyjuk őket a saját tempójukban megismerkedni az új ízekkel (ezt biztosítjuk azáltal, hogy 1-2 sikertelen próbálkozás után tovább kínálunk egy ételt) ahelyett, hogy elvennénk tőlük a lehetőséget. Ugyanitt zárójelesen megemlíteném, hogy a szülők nemigen tudnak rosszabbat tenni gyereküknek az étkezés terén, minthogy a rossz evőnek tartott gyereknek csak a kedvenceit kínálják, „azt legalább megeszi” címszóval.
11. Türelem és következetesség
Soha nem szabad elfelejteni, hogy a gyerekek fejlődése nagyon gyors, és pont ilyen gyorsan tanulnak és változnak, ahogy az étkezésük is. Például abszolút életkor béli sajátosság - főleg a totyogóknál - hogy egyik nap sokat esznek, a következőn meg épphogy valamit, amivel semmi probléma nincs. Az is rendben van, hogy egyik nap imád egy ételt, majd a következő nap rá sem hajlandóak nézni. S ugyan nehéz kezelni a hasonló helyzeteket, konzisztensnek kell maradni a már említett viselkedésmintákhoz. Nem minősíthetjük az étkezést akkor sem, ha sokat eszik, de akkor sem, ha aznap épp csak egy kicsit. Mindig következetesen kövessük a saját szabályainkat, és akkor is kitartóan kínáljuk a nem kedvelt/ki nem próbált ételeket, ha már huszadjára tesszük ezt. Nagyon sok esetben van szükség ennyi próbálkozásra, hogy egyáltalán ránézzenek egy új ételre.
11+1. Önismeret és változás
Tudom, a jelenlegi helyzetben megterhelő lehet, hogy még erre is mind figyelni kell meg mindent tudatosan betartani. Az összes pont azon alapszik, hogy először a saját étkezésünket és az étkezéshez való viszonyunkat kell rendbetenni - ha azt vesszük észre, hogy a gyermekünknek problémás az étkezése (az életkori sajátosságokat leszámítva), akkor érdemes magunkat megvizsgálni és változtatni az életmódunkon, hozzáállásunkon.
Hét tipp a válogatós étkezéshez gyermekeknél | Dr. Ana-Maria Temple, holisztikus gyermekorvos
Ha a gyermek orvosi vagy pszichológiai okokból nem eszik, vagy ha a probléma tartósan fennáll, mindenképpen érdemes szakember, például gyermekorvos, dietetikus vagy gyermekpszichológus segítségét kérni. A táplálási zavarok komoly problémát jelenthetnek, és szakértő támogatással hatékonyan kezelhetők.