Miért kulcsfontosságú, hogy a kisgyermekgondozó megismerje a kisgyermek családját?

Amikor kilenc hónapnyi izgatott várakozás után egy várva-várt gyermek megérkezik a családba, érthető módon minden szem rászegeződik, kis túlzással éjjel és nappal. Kérdések hada cikázik a szülőkben: evett-e eleget, miért sír, vajon a hasa fáj-e, elegendő mennyiségű-e az anyatej vagy tápszer, hason aludjon-e vagy inkább háton, túl vagy alul van-e öltöztetve a sétákhoz. Ezek a kérdések, melyek listája gyakorlatilag végeláthatatlan, mind teljes joggal merülnek fel.

Bizonyosan mindenki átesett az említett tűzkeresztségen, amíg bele nem rázódott a szülői szerepbe. Ugyan kiolvasott megannyi szakkönyvet kilenc hónap alatt, mégis a mélyvízben úszni teljesen más tapasztalás, mint a parton ülve lapozgatni és elméletben elsajátítani a gyorsúszás csínját-bínját. Ahogy a család szeme fénye cseperedik, minden nap mutat valami újat: hasáról a hátára fordul, gügyög, mosolyog, játszik a hangjával, mászik, feláll, a bútorok mellett kapaszkodva elindul, kimondja az első szavakat, olykor pedig dacol a környezetével - egyszóval minden életkornak megvan a maga szépsége és kihívásai.

Szülő-gyermek kötelék

Az idő múlásával azonban minden gyermek elér egy bizonyos pontot, amikor ugyan a legfőbb és fontosabb társasága, játszópajtása még mindig Anya és Apa, rajtuk túlmenően mégis jól láthatóan elkezdi igényelni a gyermektársaságot, a kortársakat, azt, hogy elinduljon az önállóság felé vezető úton. Ennek egyik alappillére lehet a bölcsőde. Az intézmény, amely ideális esetben egyfajta biztonságot, szabad játékot, más gyermekekkel történő szocializálódás lehetőségét hivatott megteremteni. A családi bölcsőde olyan 3 év alatti gyermeket nevelő családok számára nyújtott szolgáltatás, mely differenciált ellátó rendszerben működik, nem azonos tehát a klasszikus bölcsődei intézmény rendszerével, sokkal inkább figyelembe véve az egyéni igényeket, a családi mintát hivatott megteremteni, a lehetőségekhez mért leghitelesebb formában.

Egy pici gyermek számára ugyanis a legfontosabb a biztonságos környezet megteremtése, a korának megfelelő játékeszközök biztosítása és az alapvető szükségletek kielégítése, úgy mint az étkezés, a tisztázás, a pihenés, a mozgás, stb. mindezt pedig érthető módon egy szeretetteljes légkörben kívánja megélni. Bizonyosan nem egyszerű döntés egy szülő részéről az, hogy a család szeme fényét rábízza számára addig „ismeretlen” emberekre, a pedagógusokra, azonban a bizalom rendkívül fontos egy szülő-kisgyermeknevelő kapcsolatban. Amennyiben a szülő érzi, hogy a gyermeke hozzáértő kezekben, szeretetteljes légkörben tölti a mindennapjait, miközben korának megfelelő módon fejlődik minden szempontból, akkor elmondható, hogy a bölcsőde hasznos a gyermek számára.

A kisgyermekgondozó, -nevelő szerepe és a család megismerésének fontossága

A kisgyermekgondozó, -nevelő kiemelkedő szerepet játszik a legkisebbek, az újszülöttkortól hároméves korig terjedő korosztály gondozásában és nevelésében. Ezen túlmenően, a kisgyermekgondozó, -nevelő feladata kiegészíteni a családi nevelést, érzelmi biztonságot nyújtani a kisgyermekeknek azáltal, hogy folyamatos kapcsolatot tart a szülőkkel. A kisgyermekgondozó, -nevelő szakma olyan fiataloknak ajánlott, akik szeretetteljes és türelmes, de mégis felelősségteljes hozzáállással rendelkeznek a kisgyermekek iránt. Az ideális jelölt ért a gyermekek nyelvén, képes motiválni őket és segíteni fejlődésüket.

A kisgyermek bölcsődébe érkezése előtti héten a két kisgyermeknevelő, a szülőkkel előre egyeztetett időpontban, otthoni környezetben ismerkedik meg a családdal. Ez a találkozás a megismerkedés fontos állomása. A kisgyermek otthonában, szülei biztonságot adó jelenlétében ismerheti meg kisgyermeknevelőjét. A találkozás módot ad arra, hogy a nevelőnő megismerje a kisgyermek eddigi szokásait, életét, egyéniségét, a szülők információkat nyújtsanak gyermekükről, a szakemberek is információkat adnak át a bölcsődei életről, válaszolnak a szülők kérdéseire, ha igény van rá, tanácsot adnak. A kisgyermeknevelő ismereteket szerez a család életkörülményeiről és lehetőség nyílik a bizalmasabb beszélgetésre. A családlátogatás arra is lehetőséget nyújt, hogy a szülő, jobban megismerje azokat a szakembereket, akikre a gyermekét bízza. A szülő vagy kisgyermeknevelő kezdeményezésére a nevelési év közben is sor kerülhet ismételt családlátogatásra.

Családlátogatás a bölcsődei beszoktatás előtt

A kisgyermekgondozó, -nevelő a 0-3 éves korú gyermekek nevelését - gondozását az erre a korosztályra szakosodott gyermekintézményekben önállóan végzi. Nevelő-gondozó munkáját a Bölcsődei nevelés-gondozás országos alapprogramjára és az intézménye Szakmai Programjára alapozza. Felelősséget vállal a rábízott kisgyermekekért, a nevelés folyamatában hozott döntéseiért és nevelői tevékenységének következményeiért. A nevelésben partnerként támogatja a szülőt. Empátiával képes fordulni a gyermekekhez és családjaikhoz, szakmai felkészültsége alapján, kongruensen tudja a családok felé közvetíteni a szakmai ismereteit. Egészséges életmódra nevel. Fejleszti a társas kompetenciákat, csoportnormákat.

A fizikai környezetnél, a játékoknál, de még a társaknál is fontosabb ebben az életkorban a kisgyermeknevelővel való bizalomteli kapcsolat és kötődés kialakulása. Ez az, ami valódi biztonságérzetet tud nyújtani a kisgyermek számára, mely jótékony hatással van önbizalmára.

A bölcsődei nevelő napi feladatai és kihívásai

Szvoboda Marianna, kisgyermekgondozó, -nevelőként végzett, és családi bölcsődében dolgozott közel 9 évig. Elmondása szerint „Nehéz kérdés, mert egyik nap sem átlagos a kisgyerekekkel. De mivel ebben a korban (20 hónapostól-3 éves korig) az egyik legfontosabb a napirend és a rendszeresség, ezért bizonyos tevékenységek mindig ugyanabban az időpontban zajlanak. Reggel a gyermekek bevétele, játéktevékenység biztosítása. Amikor mindenki megérkezett, közös reggeli következik, ha befejezték az étkezést, akkor egyéni fejlettségüknek megfelelően lehetőséget kell adni különböző tevékenységekhez. Például mese, ének, mondóka, nyomdázás, gyurmázás. Ebéd után a fektetés következik. Természetesen egész nap el kell látni a gondozási feladatokat, például a pelenkacserét...”

Marianna beszámolójából jól látszik, hogy mindig újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznünk a gyermeknevelői szakmában, hiszen ahogy fejlődünk és túljutunk egy-egy problémakörön, úgy jön a következő, kifejezetten akkor, ha folyamatosan fejlődni szeretnénk.

Kisgyermekgondozó napirendje

Ami még lényeges és nem szabad elfelejteni, hogy ebben a szakmában a szülőkkel is fontos a bizalom kialakítása és nem csak a gyermekekkel. „Úgy érzem, számomra a szülőkkel, felnőttekkel való kommunikáció is elég nagy kihívás.”

Kisgyermekgondozó, -nevelő

Amikor a szülőknek átadjuk a gyereket, fontos elmondani, hogy mi történt aznap vele, milyen volt a hangulata, hogyan érezte magát. Hozzá kell tennünk, hogy bár Marianna leírása ad egy keretet a képzeletünknek, de ahogy említette ő is, folyamatosan el kell látni a gondozási feladatokat és meg kell oldani az aktuálisan felmerülő problémákat, miközben ugyanolyan figyelemmel fordulunk a gyermekek felé.

A bölcsődei nevelők egész nap vigyáznak a gyerekekre, gondoskodnak róluk és komoly szerepet játszanak készségeik fejlesztésében is. A felelősségteljes munka során pedig több érdekesség is adódik, amit sokan nem is gondolnának.

  • Egy kisgyermeknevelő naponta körülbelül hatvanszor, százszor is felemeli a sokszor 10 kilónál is nehezebb gyermekeket, ami fizikailag igencsak megterhelő.
  • A kicsik beszédkészségének megalapozása 3 éves korukig történik, amelyben hatalmas segítséget jelentenek a komoly szaktudású bölcsődei kisgyermeknevelők.
  • Egy-egy dalhoz, mondókához, meséhez, játékhoz elengedhetetlen a szépen csengő hang, fejlett beszédkészség, megfelelő hangsúlyozás, különben nem köti le a kicsiket az előadás.
  • A köztudatban a szakma még mindig nőies hivatásként él, pedig ma már nem számít kirívó esetnek, ha egy fiú a pályaválasztáskor a gyermekgondozás iránt érdeklődik.

A sikeres bölcsődei beilleszkedés és a szülő-nevelő együttműködés

A bölcsődéhez való sikeres alkalmazkodás sok tényezőn múlik. Először is a kisgyermek természetén, személyiségén. Nem könnyű életkor ez a kisgyermekek - és környezetük - számára, hiszen a bölcsődés korosztályra jellemző az önállósodási vágy, az autonómia erősödése, valamint a leválási törekvések, ugyanakkor a dackorszak is ekkor tombol. Sok mindent kell megszoknia a kisgyermeknek, úgy mint az önállóságot, a szociális helyzetek és konfliktusok kezelését, az idegrendszeri túlingerlést, valamint az új szabályokhoz való alkalmazkodást. A bölcsőde elkezdéséhez fontos szempont, hogy gyermekünk mennyire társaságkedvelő, mennyire szociábilis.

A másik fontos tényező a beszoktató szülő hozzáállása. A bölcsődék azt szokták javasolni, hogy az a szülő szoktassa be a kisgyermeket, akihez aktuálisan kisebb mértékben kötődik a gyermek, hogy könnyebb legyen az elválás. Ez természetesen időszakonként változik és az elválás így sem válik könnyűvé. A beszoktatás kifejezés talán a szülőre legalább annyira érvényes, mint a kisgyermekre, hiszen mindkettőjük számára új ez a helyzet, mindkettőjüknek meg kell barátkoznia vele. Fontos, hogy a szülő biztonságban érezze gyermekét a bölcsődében, hiszen az ő érzéseit, attitűdjét gyermeke is megérzi, átveszi. Kiemelt jelentőséggel bír, hogy minden elválásnál - legyen az rövid vagy hosszú - jelezzük ezt egyértelműen a gyermekünk felé, sose hagyjuk ott őt szó nélkül, ne tűnjünk el és végig legyünk elérhetőek a beszoktatás ideje alatt, ha szüksége lenne ránk.

A harmadik számottevő szereplője az egyenletnek maga a bölcsőde és a kisgyermeknevelők. Erre van a legkisebb kihatásunk, ezért fontos, hogy jól válasszuk meg az intézményt, ahol gyermekünk megkezdi oktatási pályafutását. Ha tehetjük, nézzük meg személyesen az intézményt, beszélgessünk el a szakmai vezetővel és törekedjünk arra, hogy időben és gondosan válasszuk meg az intézményt! A tárgyi feltételeken túl kiemelt jelentőséggel bír a bölcsőde szemlélete, valamint a nevelők személye. Ideális esetben valamelyik nevelőhöz kötődni fog gyermekünk, mely mindenképpen kedvező jel. Hagyjuk, hogy távollétünkben megpróbáljanak pótolni bennünket, örüljünk, ha gyermekünk megszereti a nevelőjét és ne legyünk rá féltékenyek!

A kisgyermekgondozó, -nevelő képzés és elhelyezkedés

Ha valaki kisgyermekekkel szeretne foglalkozni, több utat is választhat. Létezik kisgyermekgondozó, -nevelő képzés, továbbá dajka, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő szakma is.

Szvoboda Marianna elmondása szerint: „Én kisgyermekgondozó, -nevelő képzést végeztem. A képzés feltétele az érettségi bizonyítvány, illetve egészségügyi alkalmassági igazolás. Ez emeltszintű szakképesítést ad, míg a bölcsődei dajka jelenleg az új szakmalistában dajka képzésként szerepel és alapfokú végzettséget biztosít. Ennél a képzésnél a jelentkezés feltétele az általános iskolai bizonyítvány. A csecsemő- és kisgyermeknevelő szak pedig főiskolai végzettséget ad.”

A képzések összehasonlítása:

A tanulásnak kisgyermekkorban a legfontosabb irányítója a személyes kíváncsiság, az érdeklődés és maga a cselekvés. Az egyéni motivációval társuló cselekvésen alapuló tanulás segíti leginkább a gyermek fejlesztését. Modellnyújtással, bátorító, támogató, megerősítő, elismerő jelenléttel, az önállóság gyakorlásának lehetőségével, a próbálkozásokhoz elegendő idő biztosításával az élményszerzés lehetőségének biztosításával segítjük a tanulást.

Oktatási intézmények logói

A törzsanyag részét képezi a szociális ellátás, a gyermekellátási alapfeladatok és a gyermekfelügyelet alapjainak elsajátítása is. Ezeken túlmenően a tanfolyam során megtanulhatjuk az elsősegély-nyújtás legfontosabb fogásait, melyek igen hasznosnak bizonyulhatnak egyébként az élet bármely más területén is. Végül, de nem utolsósorban pedig a dokumentációs feladatok ellátásával egészíthetjük ki a tudásunkat.

A tanfolyam elvégzése a kisgyermekgondozó, -nevelő képzés esetében is vizsgákkal zárul. A fenti tantárgyak kapcsán írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgán kell számot adni a tudásról a tanfolyam végén. Mivel a munkakör ellátása igen komoly igénybevételt, nagyfokú koncentrációt követel, ezért a tanfolyam elvégzéséhez egy egészségügyi alkalmassági vizsgálatra is szükség van.

tags: #miert #fontos #hogy #a #kisgyermekgondozo #megismerje