A gyermekgondozási díj (GYED) a magyar családtámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme, amely jelentős segítséget nyújt a kisgyermeket nevelő szülők számára. A köznyelvben elterjedt „GYED extra” kifejezés valójában a gyermekgondozási díjra vonatkozó számos rugalmas lehetőséget és kedvezményt foglalja magába, amelyeket a törvény nem különálló ellátásként, hanem a GYED rendszerének részeként kezel.
A „GYED extra” célja, hogy rugalmasan támogassa a kisgyermekes családokat, és lehetővé tegye mind az anyák, mind az apák számára, hogy a gyermeknevelés mellett dolgozzanak vagy tanulmányaikat folytassák. Ezek az intézkedések nagyban segítik a gyermeket vállaló családokat.

Mi a GYED?
A gyermekgondozási díj (röviden GYED) egy pénzbeli ellátás, amelyet azok a szülők igényelhetnek, akik saját háztartásukban gondozzák gyermeküket. A GYED nem alanyi jogon járó ellátás, hanem biztosítotti jogviszonyhoz kötött juttatás. A GYED a gyermekgondozási díj rövidítése, míg a GYES a gyermekgondozási segélyt takarja.
A GYED-re való jogosultság általános feltételei
A törvény szerint - többek között - a biztosított szülő, ha a gyermek születését megelőzően két éven belül 365 napon át biztosított volt. Szülő pedig természetesen éppúgy az apa is, mint az anya (valamint az örökbefogadó szülő, a szülővel együtt élő házastárs, és a gyám, továbbá az a személy, aki a saját háztartásában élő gyermeket örökbe kívánja fogadni és az erre irányuló eljárás már folyamatban van). Fontos megjegyezni, hogy a jogosultsághoz szükséges előzetes 365 nap biztosítási idő nem feltétlenül kell, hogy folyamatos legyen. Számításba vehetőek olyan időszakok is, mint az EGT-tagállamban szerzett biztosítás, a baleseti táppénz ideje, a tanulmányok alatt eltöltött idő, a rehabilitációs ellátás időtartama, illetve egyéb speciális esetek. Ha az igénylő több biztosítási jogviszonnyal rendelkezik, a jogosultságot mindegyik jogviszonyban külön-külön vizsgálják meg, és az egyes jogviszonyokban töltött időt számolják el. A GYED igényléséhez a szülőnek vagy csecsemőgondozási díjra jogosult szülőnek a gyermek születését megelőző két évben 365 napon át biztosított személynek kell lennie. Tehát a GYED azoknak jár, akik a terhességük előtti két évben legalább 365 napot dolgoztak.
A GYED időtartama
A GYED általános szabály szerint a gyermek 2 éves koráig jár. Ez azt jelenti, hogy az ellátást legfeljebb a születét követő második év betöltéséig lehet folyósítani. Amennyiben a szülő ikergyermeket nevel, a jogosultság időtartama meghosszabbodik, és a GYED a gyermekek 3 éves koráig jár. Fontos megjegyezni, hogy bizonyos speciális esetekben - például az apai GYED vagy a diplomás GYED esetében - a támogatás időtartama eltérhet a fentiektől.
A GYED összege
A GYED összege a szülő korábbi jövedelméhez igazodik. Az alapját az igénylést megelőző 180 nap jövedelme képezi (vagy ha nincs 180 nap, akkor kevesebb időszak alapján számolják). A GYED összege továbbra is a szülő előző évben szerzett jövedelméhez igazodik, és annak 70%-át teszi ki. Ez azt jelenti, hogy minél magasabb volt a keresete, annál magasabb összegű GYED-re lesz jogosult. A GYED összege jövedelemarányos, felső korlátot határoz meg. A nettó összegből levonásra kerül a személyi jövedelemadó (15%), illetve kérésre a nyugdíjjárulék (10%) is. A pontos összeg természetesen attól is függ, hogy az igénylő tényleges korábbi jövedelme mennyi volt. Ha az nem éri el a minimálbér kétszeresét, akkor a GYED ennél alacsonyabb lesz. A GYED összegének kiszámítása a jogosult szülő jövedelme alapján történik, ami a naptári napi alap 70 százaléka, de legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka. A GYED alapját a kapott bruttó bér alkotja, pontosabban a jogosultság kezdőnapjától visszafelé számított 3. hónap utolsó napját megelőző 180 (de legalább 120) napnyi jövedelme. A jövedelem kiszámítását csak a jogosultság kezdőnapját megelőző év első napjáig lehet visszamenőleg elvégezni. Hogy minden könnyebb legyen, érdemes GYED kalkulátort vagy olyan programot használni, amelyik a GYED-el kapcsolatos számításokat is egyszerűen és gyorsan elvégzi helyettünk. A WTBÉR bérszámfejtő szoftvere jelentősen megkönnyíti a mindennapokat.

A GYED igénylése
A GYED-et a NEAK vagy az illetékes kormányhivatal havonta előre utalja, jellemzően minden hónap 10. napjáig. Az utalás történhet bankszámlára, vagy postai úton (készpénzben). A GYED igénylése díjmentes. Sem az elbírálásért, sem az ügyintézésért nem kell külön fizetni. Az ellátás iránti kérelmet a szülő elektronikus úton, postai úton vagy személyesen is benyújthatja, és egyik esetben sem számítanak fel költséget az ügyintézés során. Igen, a GYED visszamenőlegesen is igényelhető, de legfeljebb 6 hónapra visszamenőleg állapítják meg az ellátást. A visszamenőleges igénylés során ugyanazokat az adatokat és dokumentumokat kell benyújtani, mint az aktuális igénylés esetén. Az igénylést a „Nyilatkozat pénzbeli ellátás megállapításához” nevű formanyomtatványon kell benyújtani, amely a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján, illetve a kormányhivatalokban is elérhető. A kérelmet kizárólag az a szülő nyújthatja be, aki a gyermeket gondozza. Igen, lehetséges a CSED (csecsemőgondozási díj) és GYED iránti kérelmet egyszerre benyújtani.
Egyszeri anyasági támogatás, a CSED, a GYED és a GYES Összefoglalója. Ikergyermekek esetében is!
A „GYED extra” lényege és a kapcsolódó kedvezmények
A „GYED extra” tulajdonképpen annyit jelent, hogy:
- anyaként visszamehetnek dolgozni, a GYED továbbra is járni fog a munkabér mellett
- apa is igényelheti az ellátást, miközben ő is dolgozik mellette.
A „gyed extra” a gyermekgondozási díjra vonatkozóan 4 fő rendelkezést tartalmaz. Ezek a következők:
- Több ellátás egyidejű folyósítása
- Munkavégzés GYED folyósítása mellett
- A gyermekgondozási díjra jogosultság időtartama ikrek esetében
- Hallgatói jogviszony alapján járó gyermekgondozási díj (diplomás GYED)
1. Több ellátás egyidejű folyósítása
A „GYED EXTRA” körébe tartozó kedvező lehetőség, hogy a szülő a különböző korú gyermekei jogán a csecsemőgondozási díjat, a gyermekgondozási díjat, a gyermekgondozást segítő ellátást, a gyermeknevelési támogatást akár egyidejűleg is igénybe veheti. Lényeges szabály azonban, hogy a különböző korú gyermekek után járó ellátások kizárólag az egyik szülő részére állapíthatók meg. Főszabály, hogy egy gyermek után, egyidejűleg csak egy ellátást lehet folyósítani. Akkor lehet a szülő részére több ellátást is folyósítani, ha több gyermek van a háztartásban és azok közül legalább egy gyermek 2013. 12. 31-ét követően született. 2014. január 1-jét követően, ha újabb gyermek születik a családba, akkor az idősebb testvér után járó ellátás továbbra is megilleti a szülőt, nem kell lemondani az ellátásról, mint korábban. Több gyermek esetében, akkor folyósíthatóak gyermekenként külön - külön az ellátások, ha az ellátások különböző korú gyermekek után kerülnek megállapításra. Például, ha a biztosított anyának a 2013. 02. 01-jén született első gyermeke jogán járó gyermekgondozási díj folyósítása alatt 2014. 01. 01-én (vagy azt követően) megszületik a második gyermeke, akkor az első gyermek jogán gyermekgondozási díjban részesül, és e mellett a második gyermek jogán terhességi-gyermekágyi segélyt, majd ennek lejárát követően gyermekgondozási díjat kaphat. Nagyon jó hír, hogy ahány gyermek, annyiszor kapja meg a kismama a GYED összegét. A testvér GYED/GYES bevezetésének számos előnye van. Korábban ha a szülők GYED-re vagy GYES-re voltak jogosultak, és rövid időn belül újabb gyermekük született, akkor csak a fiatalabb, újszülött gyermekük után kapták a GYED/GYES-t. A legkisebb gyermek után járó ellátás iránti kérelmet, - csak úgy, mint eddig- a foglalkoztatóhoz kell benyújtani. Terhességi-gyermekágyi segély esetében a „Nyilatkozat terhességi gyermekágyi segély megállapításához” elnevezésű nyomtatványt kell kitölteni. A GYED esetében pedig az „Igénybejelentés gyermekgondozási díjra” elnevezésű nyomtatványt kell kitölteni. A kérelemhez csatolni kell: a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolatát, feltéve, hogy a gyermekgondozási díjat ugyanazon gyermekre vonatkozóan más személy igényli, mint aki részére a terhességi‐gyermekágyi segélyt megállapították, „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról” elnevezésű nyomtatványt, Jövedelemigazolást. A nyomtatványok elérhetők: www.oep.hu weboldalon a biztosítottak részére.
2. Munkavégzés GYED folyósítása mellett
Igen, 2014 óta lehetőség van arra, hogy a szülő korlátlan időben dolgozzon GYED mellett, a gyermek féléves kora után. Ez lehetővé teszi, hogy a szülők könnyebben összeegyeztethessék a családgondozást a munkával. A legnagyobb változás a támogatással kapcsolatban, hogy a csecsemőkorú gyermekkel rendelkező anyukák már gyermekük féléves kora után újra dolgozhatnak, ezzel módosult az 1 éves korra vonatkozó korábbi szabály. Természetesen a munkába állás időpontja az anyákra van bízva, vagyis nem kötelező számukra a fél év utáni újbóli munkába állás. A GYED folyósítása mellett dolgozni is lehet a gyermek féléves kora után, így sok családban akár duplázódhat is a családi bevétel az új szabályok bevezetése után. Eddig el kellett dönteni a szülőknek, hogy munkát vállalnak vagy gyermeket nevelnek, hiszen a kettőt együtt nem lehetett. A GYED melletti korlátlan munkavállalással megnyílt a lehetőség arra, hogy az apák is gyermekgondozási díjat vegyenek igénybe, úgy, hogy közben a munkavégzésük alapján munkabérben is részesülhetnek. A szülő 2014. január 1-jétől a gyermek 1 éves kora után, a gyermekgondozási díj folyósítása mellett (a gyes folyósítása mellett is) korlátlan időtartamban végezhet munkát. (Ez a rendelkezés a 2014. 01. 01-jét megelőzően született gyermekek szüleire is vonatkozik.) Ha Ön még nem dolgozik, de gyermeke elmúlt már 1 éves, és 2014. 01. 01-jét követően szeretne visszamenni, vagy elmenni dolgozni, akkor a munkába állását nem kell bejelenteni a GYED-et folyósító szervnek, csak a munkáltatót kell tájékoztatni, hogy a munkavégzés mellett a GYED-et igénybe kívánja venni. (A GYED folyósításában ez nem okoz változást.) Ha Ön munkavégzés miatt 2014. 01. 01-jét megelőzően szüneteltette a GYED folyósítását, akkor a szüneteltetett gyermekgondozási díj továbbfolyósítását kérheti. Ebben az esetben a korábban megállapított GYED-et tovább fogják folyósítani a jogosultsági időből még hátralevő időtartamra, a korábban megállapított összegben. Például, ha a 2012. 09. 01-jén született gyermek szülője (aki egyébként a gyermek 2 éves koráig jogosult az ellátásra) 2013. 10. 01-jétől visszament dolgozni, és emiatt le kellett mondania a GYED-ről, úgy a szülő 2014. 01. 01-jétől kérheti, hogy részére ismét, azaz továbbfolyósítsák a GYED-et. Ebben az esetben 2014. 01. 01-jétől a jogosultsági időből még hátralevő időtartamra, azaz 2014. 09. 01-jéig kapni fogja a GYED-et. Ha azonban 2013. 10. 01-jétől heti 30 órában vállalt munkát, és kérte a gyermek után a GYES-t, akkor 2014. 01. 01-jétől le kell mondania a GYES-ről, csak akkor tudják részére a GYED-et megállapítani. Munkát azonban már korlátlan időtartamban végezhet. A gyermekgondozási díj továbbfolyósítása iránti kérelmet ahhoz a folyósító szervhez kell benyújtani, ahol - a folyósítás szüneteltetését megelőzően - legutoljára folyósították a kérelmezőnek a gyermekgondozási díjat. Azaz vagy a fővárosi illetve megyei kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervéhez vagy a foglalkoztatója által működtetett társadalombiztosítási kifizetőhelyhez. Ha az igénylő időközben munkáltatót váltott és a jelenlegi foglalkoztatója társadalombiztosítási kifizetőhelyet működtet, akkor a gyermekgondozási díj továbbfolyósítására irányuló kérelmet a jelenlegi foglalkoztatója társadalombiztosítási kifizetőhelyéhez kell benyújtani. Ha az új foglalkoztató nem működtet társadalombiztosítási kifizetőhelyet, akkor a foglalkoztató székhelye szerinti kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervéhez kell a kérelmet benyújtani. Az igény bejelentése személyesen vagy postai úton történhet. Fontos, hogy a GYED-et nem folyósítják újra automatikusan, a GYED továbbfolyósítást kérni kell! A kérelmet az OEP honlapján elérhető „KÉRELEM gyermekgondozási díj továbbfolyósítására” elnevezésű nyomtatvány kiállításával is be lehet benyújtani. Nincs kötelezően használandó kérelem forma, de ajánlott a „KÉRELEM gyermekgondozási díj továbbfolyósítására” elnevezésű nyomtatvány kitöltése, mert olyan kérdéseket tartalmaz, ami a továbbfolyósításhoz szükséges, így a hiánypótlási eljárás elkerülhető. A kérelemhez csatolni kell: Ha a kérelmező rendelkezik a GYED megállapításáról szóló határozattal, akkor a határozatot. Ha a kérelmező részére GYES-t folyósítottak, akkor a Magyar Államkincstár által kiadott GYES folyósításának megszüntetéséről szóló határozatot. A nyomtatvány elérhető: www.oep.hu weboldalon, biztosítottak részére. Sok kismama és fiatal anyuka választja GYED melletti munka esetén a KATA adózási lehetőséget.
3. A gyermekgondozási díjra jogosultság időtartama ikrek esetében
2013. 12. 31-ét követően született ikrek szülei részére a GYED folyósításának időtartama, a terhességi-gyermekágyi segély, illetőleg az annak megfelelő időtartam lejártát követő naptól gyermekgondozási díjra való jogosultság lejártát követően, további 1 évvel meghosszabbodik. Például: A 2012. 01. 01-től biztosított kismama 2014. 05. 10-én ikreket szül. A szülést megelőző biztosítási jogviszonyára figyelemmel, 2017. 05. 10-ig, a gyermekei két éves korától számított további 1 évig jogosult gyermekgondozási díjra. (Ikrek esetében nem jár dupla GYED, mert azonos várandósságból születtek.) Ha biztosított a GYED igénybejelentéskor jelzi, hogy ikrekre tekintettel kéri az ellátást, akkor nem kell külön igényelni, automatikusan 1 évvel meghosszabbodik a GYED jogosultság időtartama. Fontos tudni, hogy két gyermek után kétszeres, három gyermek után pedig háromszoros GYED Extra összeg jár, ezáltal magasabb támogatást nyújt.
4. Hallgatói jogviszony alapján járó gyermekgondozási díj (diplomás GYED)
A felsőfokú tanulmányokat végző és családalapításra vágyó fiatalok élethelyzetének könnyítése érdekében kedvező változás történt az úgynevezett diplomás GYED esetében. Az ellátás a gyermek születésének napjától - a gyermek 1 éves kora helyett - már a gyermek 2 éves koráig kerülhet megállapításra. A diplomás GYED a CSED folyósítását követően azoknak a kismamáknak jár, akik a GYES és a GYED mellett újra folytatni szeretnék tanulmányaikat. A diplomás gyed azt jelenti, hogy az a kismama, aki két aktív félévet tud igazolni felsőfokú oktatási intézményben, diplomás gyedre lesz jogosult, majd gyes mellett folytathatja tanulmányait. 2014. január 1-jétől kiegészül a gyermekgondozási díjra jogosultak köre a felsőoktatási intézmény hallgatóival. Ők az úgynevezett „diplomás gyed”-re lehetnek jogosultak. Diplomás GYED-re az, a 2013. 12. 31-ét követően született gyermek édesanyja jogosult, akik - többek között - felsőfokú tanulmányai alatt vagy a tanulmányok megszűnését követő 1 éven belül szül. A diplomás GYED-re akkor jogosult a szülő nő, ha az alábbi 1)-6) pontokban felsorolt együttes feltételeknek megfelel:
- az Ebtv. 42/A. § alapján gyermekgondozási díjra nem jogosult, (például, mert nem biztosított, vagy biztosított, de a biztosítási jogviszonya alapján nem jogosult a gyermekgondozási díjra, mert a szülést megelőző 2 éven belül nem rendelkezik legalább 365 napi előzetes biztosítási idővel),
- a gyermeke születését megelőző két éven belül államilag elismert felsőoktatási intézményben magyar nyelvű nappali képzésben legalább két félév aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, azzal, hogy egy félévre csak egy aktív hallgatói jogviszony vehető figyelembe. Két aktív félév megállapításához a gyermek születését megelőző két éven belüli aktív félévekben összesen 300 naptári napi hallgatói jogviszonnyal kell rendelkezni.
- A gyermeke a hallgatói jogviszony fennállása alatt vagy a hallgatói jogviszony szünetelését, illetve megszűnését követő 1 éven belül születik,
- a gyermeket saját háztartásában neveli,
- magyar állampolgár vagy másik EGT tagállam állampolgára, és a szülés időpontjában rendelkezik magyarországi bejelentett lakóhellyel.
A diplomás GYED a gyermek születésének napjától a gyermek 1 éves koráig jár. Vér szerinti apa jogosultsága: A diplomás GYED-re a fentiekben leírt feltételeknek (mind a hat feltételnek meg kell felelnie a vér szerinti apának) megfelelő vér szerinti apa akkor jogosult, ha a szülő nő meghal, vagy a szülő nő a 2.)-6). pontokban foglalt feltételek valamelyikének nem felel meg és gyermekgondozási díjra sem jogosult. Például: Az egyetemi hallgató anya 2014. 02. 10-én szül és a szülés napjától diplomás GYED-re jogosult. A gyermek 2014. 06. 30-án kikerül az anya háztartásából és 2014. 07. 01-től a gyermek az egyetemi hallgató vérszerinti apja háztartásába kerül. Az apának - amennyiben az 1.)-6.) pontokban felsorolt jogosultsági feltételeknek együttesen megfelel - a diplomás GYED 2014. 07. 01-től a gyermek 1 éves koráig folyósítható. A szülés napján nem biztosított szülő nő és a vér szerinti apa, a kérelmet a lakóhelye szerint illetékes fővárosi illetve megyei kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervhez nyújthatja be. Ha a kismama biztosított (dolgozik), akkor a diplomás GYED iránti kérelmét a foglalkoztatójához kell benyújtania. Az igénylő a diplomás GYED megállapítása iránti kérelmet kizárólag az OEP által rendszeresített „Igénybejelentés hallgató jogviszony alapján igényelt gyermekgondozási díjra” elnevezésű nyomtatványon nyújthatja be. A kérelem csatolni kell: a hallgató jogviszonyról szóló, felsőoktatási intézmény által kiadott igazolást, (Kizárólag az „Igazolás aktív hallgatói jogviszonyról a gyermekgondozási díjhoz” elnevezésű OEP nyomtatványon történő igazolás fogadható el.) gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolatát, ha az igénylő az EGT tagállam állampolgára, akkor a magyarországi lakcíméről kiadott hatóság igazolvány másolatát. A nyomtatvány elérhető: www.oep.hu weboldalon természetes személyek részére és biztosítottak részére.
Az apai GYED részletei és igénylése
Mi az apai GYED? Az apai GYED célja, hogy egyenlő lehetőséget biztosítson mindkét szülő számára a gyermek nevelésében való részvételhez. A GYED Extra igénylésére az apáknak is lehetősége van úgy, hogy közben munkahelyük is megmarad. Ha a család úgy dönt, hogy az apa veszi át a gondozási feladatokat, ő is jogosult lehet a gyermekgondozási díjra, amennyiben a fenti feltételek teljesülnek. Szülő pedig természetesen éppúgy az apa is, mint az anya. Tehát amennyiben apánál fennállnak a jogosultság feltételei, akkor igényelheti az ellátást, de csak legkorábban a CSED lejártát követően, vagy a gyermek születését követő 169. naptól. Akár később is dönthet úgy a család, hogy az anya által elkezdett GYED-et mégis apa veszi igénybe. A GYED ugyanis 6 hónapra visszamenőleg igényelhető (legkorábban persze a CSED lejártától, vagy a szülést követő 169. naptól). Ilyen esetben az anya által jogosulatlanul felvett ellátást vissza kell fizetni, vagy kitölteni a jogosulatlan ellátás részt a GYED igénylőn és a lemondást követő nappal apa mehet GYED-re. Ez utóbbi esetben a GYED összegéből levonják a korábban jogosulatlanul felvett összeget és a különbözetet fizetik csak ki. A „GYED extrát” nem kell külön igényelni (mert nincs is ilyen ellátás), ha a szülő, aki eddig is kapta a GYED-et, visszamegy dolgozni. Ha viszont apa igényelné vagy venné át anyától, akkor szükség van az igénylésre (normál GYED igénylés). Az apa-GYED-et ugyanúgy kell igényelni, mint ha anya tenné: Írásban, az „Igénybejelentés gyermekgondozási díjra” elnevezésű nyomtatványon két példányban a foglalkoztatónál. Az álláskeresési támogatásban részesülő a támogatást folyósító munkaügyi központnál nyújthatja be az ellátás iránti kérelmét. Az egyéni vállalkozó, az őstermelő, valamint az önfoglalkoztató a székhelye, lakóhelye szerint illetékes egészségbiztosítási pénztári feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz, illetve a főváros és Pest megye esetében a Budapest Főváros Kormányhivatalához elektronikus úton nyújthatja be a kérelmét. Előtte azonban az anyának le kell mondania az ellátásról, amit addig kapott. Ha ez GYES, akkor a kormányhivatalnál kell intézni. Ha CSED, és nem CSED+GYED együttes igénylőt adott le korábban, akkor nincs teendő, a CSED lejárta után a CSED határozattal kérheti apa a GYED-et. Ha együttes igénylőt adott le, akkor a munkáltatónál, kifizetőnél kell jelezni, hogy nem kéri a GYED-t. Korábbi GYED folyósítása esetén pedig a GYED-et megállapító szerv felé (munkáltató vagy kormányhivatal) kell eljuttatni a GYED lemondó nyilatkozatot. A gyermekgondozási díjról történő lemondáshoz szintúgy kérelmet szükséges benyújtani. Ennek tartalmaznia kell a kérelmező adatait (családi és utónév, születéskori név, születési hely, időpont, TAJ-szám), valamint a gyermekek nevét, születési helyét és idejét, TAJ-számát, akik után a folyósítás járt. Bele kell írni továbbá az időpontot, amikortól lemondani kívánjuk a támogatást.
Táblázat: Apai GYED igénylésének előnyei és hátrányai
| Mikor jó vagy jobb, ha apa igényli a GYED-et? | Milyen hátrányai vannak az apai GYED igénylésének? |
|---|---|
| Anya nem jogosult az ellátásra, de apa igen. | Anya nem lesz tovább biztosított, maga után kell fizetnie az egészségügyi szolgáltatási járulékot (2025-ben havi 11.800, 2026-ban 12.300 forint). Ez csak orvosi, kórházi ellátásra jogosít. |
| Anya jövedelme nagyon alacsony, apa lényegesen nagyobb összegű GYED-et tud kapni, és több gyermeket most nem terveznek, vagy lesz anyának újra 365 biztosított napja a szülés előtt. | További gyermek tervezése esetén megeshet, hogy anya nem lesz jogosult CSED-re és GYED-re sem, mert szünetel a biztosítása. Ezáltal könnyen előfordulhat, hogy nem lesz meg 2 éven belül a 365 nap biztosítási ideje. |
| A gyermeket bölcsibe szeretnék adni, anya nem tud munkába állni, de apának van munkahelye - így nem vész el a GYED. | Ha a CSED, GYED jogosultság meg is van, de anya folyamatos biztosítása szünetelt (mert otthon maradt fizetés nélküli szabadságon) az apai GYED ideje alatt, a kedvezményszabály szerinti CSED-re, GYED-re nem lesz jogosult (2025.01.01-től érvényes szabály). |
| Pénzügyi szempontból ésszerű lenne a magasabb jövedelemmel rendelkező szülőnek választania a GYED-re történő átlépést. | Ha anyának nem lesz meg a szükséges biztosítási ideje, akkor táppénzt sem fog tudni igénybe venni. Ha visszatér dolgozni később, csak annyi időre lesz jogosult táppénzre, amennyit a visszatérés óta munkában/szabadságon töltött és alacsonyabb összegben jár majd. |
| Amikor előnyös lehet, az például az a helyzet, amikor az anya nem jogosult a támogatásra, az apa viszont igen. | Az az idő, amíg anya nem dolgozik, de nem is kap GYED-et, nem fog majd beleszámítani a nyugdíjba sem. |
| Több gyermek esetén minden ellátásnak egy kézben kell lennie. Például, ha apa igényli a GYED-et, de közben megszületik a kistesó, akkor anya nem tud igényelni CSED-et, hiszen azt is apának kellene - de ő nem jogosult rá. |
Téves munkáltatói tájékoztatás
Sok esetben találkozom olyan információkkal az apai GYED igénybevétele során, amikor a munkáltató a kismamát arról tájékoztatja, hogy így meg kell szüntetni az ő munkaviszonyát, mert nem ő veszi igénybe az ellátást. Ez TÉVES! A Munka Törvénykönyve ugyanis nem köti ellátás folyósításához a fizetés nélküli szabadság igénybevételét:
- 2012. évi I. törvény (Mt.): 128. § * (1) A munkavállaló gyermeke harmadik életéve betöltéséig - a gyermek gondozása céljából - fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.
- (2) A munkavállaló - örökbe fogadott gyermeke gondozása céljából - a gyermek gondozásba történő kihelyezésének kezdő időpontjától számított három évig, három évesnél idősebb gyermek esetén hat hónapig fizetés nélküli szabadságra jogosult, amelyet a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadni.
- (3) * A munkavállaló a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 42/G. §-a szerinti gyermekgondozási díj időtartamára fizetés nélküli szabadságra jogosult.
- 130. § * A munkavállalónak gyermeke személyes gondozása érdekében - a 128. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakon túl - fizetés nélküli szabadság jár a gyermek tizedik életéve betöltéséig a gyermekgondozást segítő ellátás folyósításának tartama alatt.
Itt megtévesztő lehet a (3): ez a nagyszülői GYED-et szabályozó törvényi részletre vonatkozik. A 130.§ pedig a tartós beteg gyermekre akár 10 éves korig igénybe vehető GYES-re. Mint látható, nincs a jogszabályban említés a normál GYED és GYES ellátásra. Így tehát anyuka jogosult a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot igénybe venni akkor is, ha egyébként apa igényli a GYED-et.
További fontos tudnivalók
- Van lehetőség továbbá arra is, hogy a még aktív dolgozó nagyszülő GYED-re pályázzon, melyet nagyszülői GYED-nek nevezünk. Ehhez az kell, hogy a GYED-re jogosult szülő a gyermeket saját háztartásában nevelje, és csak átmeneti, napközbeni időszakra kerüljön hozzá a gyermek.
- A CSED mellett a gyermek három hónapos koráig nem lehet dolgozni. Ha az ellátásra jogosult a gyermek születését követő 90 nap alatt bármilyen jogviszonyban - kivéve a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt - keresőtevékenységet végez, nem jár részére a csecsemőgondozási díj.
- Tájékoztatás kérhető: A fővárosi és megyei kormányhivatalok egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervei ügyfélszolgálatainál, a Kormányablakban, továbbá azon munkáltatóknál, ahol kifizetőhely működik a kifizetőhelyi ügyintézőktől.
- Mindezekkel együtt érdemes tervezni és előre gondolkodni - ráadásul hosszú távon. Jelentős pénzösszegeket nyerhetünk, de akár veszíthetünk is, ha meggondolatlanul választunk. Minden eset más, minden családi helyzet egyedi. Mérlegelni csak a pontos körülmények ismerete mellett lehetséges.
- Több lehetősége lesz a szülőknek arra, hogy gyermeküket napközben megfelelő helyen helyezhessék el, hiszen új intézménytípusokat vezet be a kormány, így lesz a normál mellett mini, családi és munkahelyi bölcsőde is. Ezáltal pedig a rugalmas lehetőségekkel élve szintén könnyebben dolgozhatnak tovább munkahelyükön a szülők pici gyermekük mellett is.