Az 1 éves kisgyermek adagjai és táplálkozása – átfogó útmutató

Az első életév után a gyerkőc fejlődése némileg lelassul, de a táplálkozás ebből a szempontból továbbra is a legfontosabb befolyásoló tényező. Az 1 éves kor betöltése után sok szülő úgy gondolja, hogy gyermeke már korlátlanul ehet mindent, amit a felnőttek. Azonban ez nem teljesen van így, és fontos, hogy továbbra is odafigyeljünk a kiegyensúlyozott és megfelelő táplálásra. A gyermekek elhízása mára már közegészségügyi problémává vált, és ennek kialakulásához többféle tényező járul hozzá, mint például a nem megfelelő ételek és italok rendszeres fogyasztása, a nagy adagok, a kevés testmozgás és a képernyő előtt töltött idő.

Elhízott gyerekek és egészséges súlyú gyerekek összehasonlítása

Miért fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás?

A kutatások megerősítik, hogy a csecsemőkorban vagy a korai gyermekkorban fellépő súlygyarapodás és az azt követő elhízás vagy metabolikus szindróma között összefüggés van serdülőkorban vagy felnőttkorban. Fontos, hogy a gyermek hossz- és súlyadatait továbbra is vezessük, és szakember segítségét kérjük a kiértékelésben, ha bármilyen eltérést észlelünk. Egy gyermeket tilos fogyókúráztatni, ők belenőnek a súlyukba. Azonban a megfelelő tudással, személyre szabott étrenddel és mozgással nagy sikerek érhetőek el.

Az alultápláltság is probléma lehet, amit a nem megfelelő étrend (nem megfelelő kalóriabevitel és fehérjebevitel) okozhat. Egyre többször tapasztalható, hogy a szülők a „félek mindentől, ami egészségtelen” szemlélet miatt szűkítik le gyermekük étrendjét. Semmi sem fekete vagy fehér, ennek a korosztálynak kevés kivétellel minden adható már, mértékkel és változatosan. Ha valamit kihagyunk, az abban jelenlévő jellemző tápanyagokat pótolni kell valami mással. Ez nem egy táblázatból megy, hanem szakképzett dietetikussal és ellenőrzésekkel.

A hossznövekedés egy komplex folyamat, amelyet a genetika, a táplálkozás és a szociális-gazdasági tényezők kölcsönhatása határoz meg. Szokatlanul gyors növekedésű gyermeknél csontéletkor meghatározás szükséges, főleg, ha a családban egyébként nincs magas termetű. Ez pontosabb becslést ad a gyermek felnőttkori magasságáról, és megmutathatja a késleltetett vagy felgyorsult csontképződést, amely bizonyos endokrin rendellenességekhez kapcsolódhat.

Az 1 évesnél idősebb baba étrendje

12 hónapos kor után a babád már nem éppen kisbaba. Ettől a kortól kezdve fontos a napi 3 étkezés. Az étkezések között célszerű 2 nassolnivalót is adni, például gyümölcsöt, zöldségrudacskákat, pirított kenyeret, natúr joghurtot. Nem szükséges hozzáadni cukrot vagy sót sem az ételhez, sem pedig a főzéshez használt vízhez. A kisgyermekeknek még ilyen korban sem ajánlott sós vagy cukorral édesített ételeket fogyasztaniuk. A só károsíthatja a veséjüket, a cukor pedig megtámadja a tejfogakat.

Étkezzetek családként közösen, minél sűrűbben. A picik úgy tanulnak, hogy megfigyelik a felnőtteket. Ettől a kortól kezdve elkezdhetitek az evőeszközök használatát gyakorolni.

Családi étkezés, ahol mindenki ugyanazt eszi

Folytassam a szoptatást/tápszert?

Csak akkor, ha szeretnéd. Folytathatod a szoptatást mindaddig, ameddig ez számodra és a pici számára is megfelelő. Fontos, hogy betartsd a napi 3 étkezést + nassolnivalót, így a gyermeked elegendő táplálékhoz fog jutni ahhoz, hogy kevésbé kívánja a tejet. A tejről a szilárd táplálékra való áttérés úgy lesz természetes folyamat, hogy egy étkezés sem marad ki!

Ami pedig a tápszert illeti, 12 hónapos kortól már nincs rá szükség. Egyéb, 1 évesnél idősebb babáknak való tejhelyettesítőt sem szükséges adnod.

Hozzátáplálási táblázat 1 éves kor felett

Tegyél meg minden tőled telhetőt azért, hogy az elkészített ételek minél változatosabbak legyenek.

Zöldségek

A gyermekednek feldarabolt vagy apróra zúzott ételekkel kínáld. A zöldségek főzhetők/párolhatók, hogy megpuhuljanak (szükség esetén), és azokat darabokra vagy rudacskákra vágva szolgáld fel. Kísérletezz minél változatosabb zöldségekkel, kesernyésebbekkel is, ne csak édesekkel.

  • brokkoli
  • sütőtök
  • paprika
  • zöldborsó
  • karfiol
  • spenót
  • zöldbab
  • tök
  • spárga
  • káposzta
  • sárgarépa
  • avokádó

Gyümölcsök

Alaposan mosd meg őket, távolítsd el a magokat és a kemény héjat. A gyümölcsöket darabokra vagy rudacskákra vágva szolgáld fel.

  • banán
  • áfonya
  • kivi
  • narancs
  • alma
  • málna
  • nektarin
  • körte
  • eper
  • ananász
  • sárgadinnye
  • görögdinnye
  • barack
  • szilva
  • mangó

Keményítőben gazdag ételek

Ezek az ételek főzhetők/párolhatók (szükség esetén) és pépesítve vagy darabkákra, esetleg rudacskákra vágva adhatók. A gabonafélék keverhetők anyatejjel vagy tápszerrel, esetleg pasztőrözött, teljes zsírtartalmú tehéntejjel vagy kecsketejjel.

  • burgonya
  • édesburgonya
  • rizs
  • őrölt rizs
  • tészta
  • zabkása
  • zab
  • kukoricaliszt
  • quinoa
  • kenyér
  • pirított kenyér
  • lepénykenyér/pita

Fehérjékben gazdag ételek

Ehhez az élelmiszercsoporthoz tartoznak a hús (beleértve a halat is), tojás és a hüvelyesek (bab, zöldborsó, csicseriborsó, lencse). Mindezek már 6 hónapos kortól ajánlottak. Amellett, hogy ezek fehérjékben gazdag ételek, számos más, a kisbabák számára rendkívül fontos tápanyagokat (vasat, cinket) is tartalmaznak.

A tojásról! Ellenőrzött, biztonságos forrásból származó tojást vásárolj, és próbáld kerülni a „házi” tojásokat, mivel fogyasztásuk kockázatos. Mindenesetre a tojást alaposan főzd meg felszolgálás előtt.

  • csirkehús
  • pulykahús
  • marhahús
  • bárányhús
  • disznóhús
  • hal (szálka nélkül)
  • tojás (fehérje)
  • lencse
  • bab
  • tofu
  • zöldborsó
  • csicseriborsó
Tányér változatos és egészséges ételekkel egy kisgyermek számára

Tejtermékek

A zsíros joghurt (azaz nem zsírtalanított), valamint a sajt már 6 hónapos kortól megfelelőek a kisbaba számára. A teljes zsírtartalmú natúr (azaz édesítetlen) joghurt tökéletes választás, hiszen nem tartalmaz cukrot. Teljes zsírtartalmú, pasztörizált tehéntej vagy kecsketej ettől a kortól kezdve nem csak ételek hozzávalójaként használható, de már önmagában is adható a picinek.

Az étel textúrája és az adagok mennyisége

A gyermeked ebben a korban már felkészült arra, hogy ugyanazokat az ételeket fogyassza, mint a család többi tagja, azonban kisebb adagokban és megfelelő darabokra vágva kell neki adni. Használj gyerekeknek való tányért, hogy az adagok mennyiségét könnyebben meg tudd állapítani. Egy felnőtteknek való tányér mérete megtéveszthet, lehetséges, hogy túl nagy adagot szolgálnál fel, és azt a benyomást keltené, hogy a picid alig evett valamit.

A totyogó korú (1-3 éves) gyereknek valójában nagyon kis mennyiségű ételre van szüksége. A rendkívül gyors iramban fejlődő kisbabákkal ellentétben, az 1-3 éves korú kicsiknek nincs szükségük annyi kalóriára, hiszen ilyenkor jelentősen lelassul a fejlődésük. Míg a csecsemőknek 0,5 kilogrammonként 35-50 kalóriára, addig a totyogó korú gyerekeknek 35-40 kalóriára van szükségük.

Hogyan tanulnak az 1-1,5 éves gyerekek?

Mintaétrend 1-3 éves gyermekeknek

Reggeli:

  • Zabpehelykása (fél csésze zabpehely, 1 teáskanál barnacukorral és egy csipet fahéjjal)
  • Fél banán felszeletelve

Tízórai és uzsonna:

  • Fél csésze natúr joghurt egy teljes kiőrlésű gofrival vagy fél alma felszeletelve egy kis darab sajttal.

Ebéd:

  • Babbal és sajttal töltött quesadilla (1 db tortilla lap 1 evőkanál babbal és 2 evőkanál reszelt sajttal)
  • Negyed csésze házi salsa szósz mártogatósnak

Vacsora:

  • 2-3 dkg grillezett csirkemell
  • Fél csésze roston sült édesburgonya
  • Fél csésze párolt brokkoli (meglocsolhatjuk negyed teáskanál olívaolajjal és 2 teáskanál parmezán sajttal)

Innivaló

Gyermeked jó eséllyel már magabiztosan használja a bögrét vagy a poharat. Ha megszomjazik, egyedül is képes lesz vizet inni egy karnyújtásnyira lévő bögréből. Ha még szoptatsz, kevesebb vizet fog kérni.

A picidnek teljes zsírtartalmú tehéntejet és teljes zsírtartalmú tejterméket is adhatsz. Legalább 2 éves korig teljes zsírtartalmú tejtermékeket válassz, hiszen ebben a felgyorsult növekedési időszakban sok energiára van szükségük a piciknek. 2 éves kor után elkezdhetsz áttérni a félzsíros tejre, ha azt látod, hogy a gyermeked optimálisan táplálkozik és megfelelő ütemben fejlődik. Ha úgy gondolod, 5 éves kortól kezdve teljesen zsírtalanított tejet is adhatsz neki.

Az édes italok, mint például facsart gyümölcslevek, szénsavas italok, milkshake-ek, narancslevek, valamint a boltokban kapható teák mind rengeteg cukrot tartalmaznak. Mindezeket kerülnöd kell, hiszen felesleges kalóriák forrásai és fogszuvasodást okoznak. Még a „kifejezetten kisgyermekek számára” forgalmazott italok is tartalmaznak cukrot. A víz a legjobb. A kalóriák az ételekből származzanak, ne pedig az innivalóból.

Víz fogyasztása helyett gyümölcslé

Fontos tápanyagok az 1 év feletti gyermekek számára

Vas

A kisgyermekek étrendjében nagyon gyakran hiányzik a vas, amely oxigént szállít a vérben, és ez adja a gyerekek energiáját, befolyással van növekedésükre, tanulási képességeikre, viselkedésükre, hogylétükre. A tehéntejben kevés vas van, és a nagymennyiségű tehéntej fogyasztása veszélyeztetheti a kisgyermeket a vashiány miatt. A sok tehéntejet fogyasztó kisgyermekek kevésbé lesznek éhesek! Folytasd a vassal dúsított gabonafélék kínálását, amíg gyermek 2 éves nem lesz.

Kalcium

A kalcium az a szuper tápanyag, amely segít az erős csontok és fogak kialakításában. A legfontosabb most, amikor a gyermek növekszik, hiszen a csontok épülnek. A tej fontos része lehet a kisgyermek étrendjének. Általában 1-2 éves kor között a gyerekeknek teljes tejet (magas zsírtartalmú, pl. 3,6%) kell inniuk, hogy megkapják a normális növekedéshez és az agy fejlődéséhez szükséges étrendi zsírokat. Ha a túlsúly vagy az elhízás aggodalomra ad okot - vagy ha a családban előfordult elhízás, magas koleszterinszint vagy szívbetegség - beszélj a gyermek kezelőorvosával, hogy csökkentett zsírtartalmú (2%) tej adható-e.

Néhány gyerek nem szereti a tejet/tejterméket, vagy nem fogyaszthatja azokat. Ebben az esetben kalciummal dúsított növényi italok (csak olyan gyerek fogyassza rendszeresen, aki valamiért tejfehérjét nem fogyaszthat) és dúsított gabonafélék segíthetnek a kalciumbevitelben.

Zsírok

A zsírokra eltérő adatokat találni, de fontos, hogy az egészséges zsírok a kisgyermekek étrendjének elengedhetetlen részei, és nem szabad őket túlzottan korlátozni vagy betiltani. A 2 évesnél fiatalabbak számára nem szabad korlátozni a zsírt. Fontos, hogy a gyermek olyan forrásból jusson hozzá a zsírhoz, ami a leginkább egészséges, pl. halak (omega-3, heti 2x fogyasztva, pl. lazac, tonhal), avokádó, normál tejtermékek (nem light), többféle növényi olaj (olíva-, mogyoró-, repceolaj pl.), dió (darálva), tojás.

Fehérjék

A test minden sejtje fehérjéből áll, ami elengedhetetlenné teszi ezt a fő tápanyagot az egészséges növekedés és fejlődés szempontjából. A fehérje például állati eredetű termékekben található, például tejtermékekben, tojásban, tenger gyümölcseiben és húsokban, illetve nagyon jó források a babfélék, a diófélék, a néhány zöldségféle és a gabonák (eltérő biológiai értékkel, amelyet az esszenciális aminosavtartalmuk határoz meg. A legnagyobb biológiai értéke az állati eredetűeknek van, komplett fehérjéknek is hívjuk őket. Emlékezzünk: a túl magas fehérjebevitel az első 2 életévben elősegítheti az elhízást, testsúlygyarapodást (nem feltétlen elzsírosodást!). A napi fehérjebevitelt könnyű túllőni kisgyermekkorban.

Szénhidrátok

A szénhidrátok a szervezet legfontosabb és könnyen elérhető energiaforrásai. A gyermekek és a felnőttek egészséges étrendjének szükséges részét képezik. A szénhidrátok két fő formája: egyszerű szénhidrátok (vagy egyszerű cukrok, beleértve a fruktózt, a glükózt és a laktózt), és összetett szénhidrátok (vagy keményítők, olyan élelmiszerekben találhatók, mint keményítőtartalmú zöldségek, teljes kiőrlésű gabonafélék, rizs, kenyerek és gabonafélék). A cél a változatosság. Ajánlott ebben a korban különösen a graham-lisztet használni, emellett szerepeljen az étrendben barna rizs, bulgur, teljes kiőrlésű és sima pékáru, jó minőségű keksz.

A 2 évesnél idősebb gyermekek egészséges kiegyensúlyozott étrendjének tartalmaznia kell a szénhidrátokból származó kalóriák 50-60% -át. A kisgyermeknek pontos életkoruktól, méretüktől és aktivitási szintjüktől függően naponta körülbelül 1000-1400 kalóriára van szükségük.

Rost

A gyerekeknek is szükségük van rostra. Többféle rost van, a lényeg, hogy az alábbiak szerepeljenek a gyermek étrendjében. Ennél több nem feltétlen előnyös, hiszen éppen székrekedést is okozhat a rendszeres, nagyon magas rostbevitel (főleg, ha a folyadék és mozgás mellé nem elegendő).

Válogatósság és étkezési szokások

Hároméves gyermeked lelkesen étkezhet, de nagyon specifikus étel-preferenciái lehetnek. Bármennyire is irritáló ez a viselkedés, nagyon jellemző egy hároméves gyermekre. Továbbra is kínálj különféle egészséges ételeket, és hagyd, hogy gyermeked kiválassza, melyiket és mennyit fog belőle enni. Bátorítsd, de ne erőltesd az új ételek kipróbálását. Kínálj nagyon kis mennyiségű új ételt a gyermek számára, hogy megkóstolja („kalandfalat”), más, már megkedvelt, elfogadott ételekkel együtt. Ne számíts arra, hogy megeszik egy teljes adag ismeretlen ételt.

Kapcsold ki a tévét - főleg étkezéskor. A képernyőnézés nagy kihívást jelenthet hároméves gyermeked táplálkozásának szempontjából. A kisgyerekeket könnyen befolyásolhatják az egészségtelen ételek, például a cukros gabonafélék, a gyorséttermi ételek és az édességek hirdetése. Nem kell még kisgyermekednek megcímkézni az ételeket, „jó” és „rossz”, egészséges vagy egészségtelen szerint. Hasznos, ha „mágikus szavakat” használsz, jelzőket, amelyek segíthetnek, hogy a gyermeked elfogadja az ételt. Pl. Roppanós, extraédes paradicsom.

A közösségbe adás és az étkezés

A legtöbb szülőben kétségek támadnak a közösségbe adás előtt: vajon mit fog a gyermek enni? A közétkeztetésnél szigorú rendeletnek kell az étrendnek megfelelnie. TIPP: Kérd el az étlapot pár hónappal a közösségbe adás előtt. Nézd át, és készülj fel. Mutass meg a gyermekednek ételeket, alapanyagokat az ovis/bölcsis étlapról. Otthon készítsd el, és magyarázd el neki, hogy „ez egy igazi finom ovis ebéd”.

A neofóbia és a válogatós korszak normál időszakában kezdődik a közösségbe járás. Emiatt a gyermek fél az újdonságoktól. Egyébként is új lesz neki minden: új emberek, illatok, helyek, helyzetek, gyerekek, elvárások, feladatok, stb. Az ovis közétkeztetés a napi háromszori étkezés esetén az energiaszükséglet 65%-át kell, hogy fedezze gyermeked számára (napi 1 főétkezés, 2 kisétkezés).

A gyermek teljesen normális, hogy megismer majd új ételeket és ízeket. Készülj fel, az is lehet hogy olyat fog megszeretni és kívánni, amit te sosem adnál neki. Ilyen esetben hagyd meg neki a szabad döntés jogát: az ő ízlése. Ha neki ízlik, ne szidd le. Egyszerűen azt kérdezd: „milyen íze volt? Tudnál valamihez hasonlítani? Otthon azért kompenzálhatsz, ha szükséges. Sokaknál az válik be, hogy a gyermek otthon is reggelizik: olyat, amit szeret.

tags: #mennyi #az #adagja #1 #eves #kisgyereknek