A szülés és az azt megelőző vajúdás természetes folyamat, amely általános élettani törvényszerűségek szerint zajlik a terhesség 37-40. hete között. A szülés során a magzat - a méhlepénnyel, a köldökzsinórral és a magzatvízzel együtt - a méhből a külvilágba jut.
Mikor illeszkedik be a magzat a szülőcsatornába?
A pocak leszállása az a folyamat, melynek során a magzat pozíciója megváltozik, a feje lejjebb kerül a medencébe, elhelyezkedik, beékelődik a szülőcsatorna közelében. Vannak kismamák, akiknél a pocak leszállása a vajúdással egy időben történik meg, míg másoknál ez a szülés megindulása előtt akár hetekkel is megtörténhet. Általában azoknál a nőknél következik be a pocak leszállása a vajúdáshoz közelebb, akik nem az első babájukat várják. Ennek az a magyarázata, hogy azoknak a nőknek, akik már szültek, a testük emlékszik a vajúdásra. Az első terhesség esetén a baba feje általában 2-4 héttel a szülés előtt besüllyed a medencébe.
Amikor a pocak leszáll, néhány kismama kismedencei fájdalmat tapasztalhat. Kevesebb nyomás nehezedik a rekeszizomra, ha a pocak leszáll. A magzat feje nyomást gyakorolhat a medence és a végbél környékére. Amikor a has lejjebb száll, ez csökkenti a magzat gyomorra gyakorolt nyomását, ettől enyhülhet a gyomorégés és növekedhet az étvágy. Természetes, ha némi kismedencei fájdalmat tapasztalunk a pocak leszállása után.
A magzat pozíciója és tartása a szülés előtt
A terhesség utolsó heteiben az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés az orvosi vizsgálatok során: „Hogyan fekszik a baba?”. Ez az információ alapvetően határozza meg, hogy a szülés várhatóan milyen módon zajlik majd le. A magzat fekvése azt jelenti, hogy a baba gerincének tengelye hogyan viszonyul az édesanya gerincének tengelyéhez.
A fekvés mellett legalább ilyen lényeges a magzati tartás, ami a baba testrészeinek egymáshoz viszonyított helyzetét írja le, legfőképpen a fej és a nyak pozícióját. Ideális esetben a baba feje teljesen előre dől, az álla a mellkasára simul, így a lehető legkisebb átmérőjű fejrésze kerül először a szülőcsatornába. A magzat optimális pozíciója a szülés szempontjából a hosszanti fekvés és a fejvégű, hajlított tartás.
Fejvégű fekvés (Vertex vagy Cephalic prezentáció)
A terhességek mintegy 95 százalékában a baba a 36. hétre már fejvégű fekvésben van. Ez az a pozíció, ahol a fej a medence bemenete felé néz, készen arra, hogy elsőként lépjen a szülőcsatornába.
- Ideális pozíció (Occipito Anterior - OP): A baba háta az anya hasfala felé, a tarkója pedig előre, a szimfízis (szeméremcsont) felé néz. Ez az ideális pozíció a leggyorsabb és legegyszerűbb szüléshez.
- Hátsó fekvés (Occipito Posterior - OP): A baba arca az anya hasfala felé, a háta pedig az anya gerince felé néz. Bár sok baba megszületik ebben a pozícióban, a vajúdás gyakran hosszabb, nehezebb, és a hátfájás sokkal intenzívebb. A megfelelő testtartás, a terhesség alatti mozgás és a speciális gyakorlatok (például a térdelő-könyöklő pozíció) segíthetnek abban, hogy a baba az ideális elülső pozícióba kerüljön. Kerüljük a hosszas hátradőlő ülést (pl. kanapén, autóban), mert ez arra ösztönzi a babát, hogy a hátát az anya gerincére fordítsa.
Farfekvés (Breech presentation)
Ha a baba a 36. hét után is úgy fekszik, hogy a feneke vagy a lába van alul, ezt farfekvésnek nevezzük. Ez a terhességek 3-4 százalékában fordul elő.
- Okok: A farfekvés okai között szerepelhet a méh rendellenes alakja, a túlságosan sok vagy túl kevés magzatvíz, az ikerterhesség, vagy a placenta elhelyezkedése (pl. placenta previa).
- Külső magzatfordítás (ECV): Ezt az eljárást általában a 36. vagy 37. terhességi héten végzik kórházi körülmények között, ultrahangos monitorozás mellett. Az orvos a hasfalon keresztül, óvatos nyomással próbálja meg átfordítani a babát fejvégű pozícióba. Ha a fordítás sikertelen, a szülész-nőgyógyász és a kismama közösen döntenek a szülés módjáról.
- Aggódni akkor szükséges, ha a farfekvés mellett más szövődmények is fennállnak (pl. alacsony súly, placenta previa).
- Ha a farfekvés a probléma, egyesek javasolják a jeges borogatást a méh felső részére (ahol a baba feje van), míg mások melegítő párnát helyeznek a medence aljára, abban a reményben, hogy a baba a meleg felé fordul.
Harántfekvés (Transverse lie)
A legritkább, de potenciálisan legveszélyesebb pozíció a harántfekvés, amikor a baba gerince merőleges az anya gerincére, és a válla, esetleg a karja van a medence bejáratánál. Ez a pozíció teljes egészében kizárja a hüvelyi szülést, és ha a szülés beindul, sürgősségi helyzetet eredményezhet. Ha a 37. hét után is harántfekvés áll fenn, általában tervezett császármetszést javasolnak, vagy megpróbálják az ECV-t.
A magzatvíz szerepe a baba fejlődésében
A szülés megindulásának jelei
A várandósság 37. hetétől kezdve minden összehúzódás, minden szokatlan érzés a kérdést veti fel: „Ez már az?”. A szülés beindulásának jelei gyakran finomak és megtévesztőek lehetnek, különösen az első babát váró anyák számára.
- A baba feje besüllyed a medencébe (Lightening): A kismama hirtelen azt tapasztalja, hogy könnyebben kap levegőt, mivel a baba már nem nyomja olyan erősen a rekeszizmát. Ez a jelenség első terhesség esetén általában 2-4 héttel a szülés előtt következik be.
- Fészekrakó ösztön: Sokan számolnak be arról, hogy a szülés előtt néhány nappal vagy héttel hirtelen energialöketet kapnak, és ellenállhatatlan vágyat érezhetnek a takarításra, rendszerezésre, vagy a babaholmik végső elrendezésére. Fontos, hogy ne fáraszd ki magad teljesen!
- Nyákdugó távozása (Show): A méhnyakcsatornát a terhesség alatt egy sűrű nyákból álló dugó zárja el. Amikor a méhszáj elkezd puhulni és tágulni a szülésre készülve, ez a nyákdugó kilökődik. Fontos tudni, hogy a távozása és a tényleges vajúdás kezdete között eltelt idő rendkívül változó lehet: lehet órák, de akár hetek is.
- Jósló fájások vagy valódi vajúdás (Braxton Hicks összehúzódások): A jósló fájások már a második trimeszterben megjelenhetnek, de az utolsó hetekben válhatnak intenzívebbé és gyakoribbá. A valódi szülési fájások és a jósló fájások közötti különbségtétel kulcsfontosságú. Az igazi fájások nem csak a hasban, hanem a derékban is érződnek, és hullámokban törnek ránk, amelyek során a méh teljesen megkeményedik. Ha a méhösszehúzódások rendszeressé válnak (körülbelül 5-10 percenként érkeznek, és 30-60 másodpercig tartanak), javasolt értesíteni a szülész-nőgyógyász szakorvost.
- Magzatvíz elfolyása: Bár a filmekben ez a leggyakoribb jel, a valóságban a szülések mindössze 10-15 százalékában folyik el a magzatvíz még a fájások megkezdése előtt. Ha a magzatvíz elfolyik (tiszta, halvány szalmaszínű és enyhe, édeskés szagú), ez egyértelmű jelzés arra, hogy a szülés beindult, vagy hamarosan be fog indulni. Még ha nincsenek is fájások, a kórházba indulás indokolt a fertőzésveszély és a köldökzsinór-előesés kizárása miatt.
A szülés szakaszai
A szülés három fő szakaszra osztható: a tágulási szakasz, a kitolási szakasz és a lepényi szakasz. Ezen kívül beszélünk egy negyedik, posztplacentáris szakaszról is.
1. Tágulási szakasz
Ez a szakasz a méhszáj puhulásával és az első 0-3 cm-es tágulással jellemezhető. Az összehúzódások még viszonylag enyhék, rendszertelenek, és hosszú szünetek vannak közöttük. Ez a fázis a leghosszabb, gyakran 8-12 órát is igénybe vehet. A szülőfájások megindulásától a méhszáj eltűnéséig első szülésnél átlagosan 9-11 óra, a másodszor vagy többször szült nők esetében átlagosan 4,5-5,5 óra telik el.
Az aktív fázis általában 4 cm-es tágulástól kezdődik, és egészen 8 cm-ig tart. Ebben a fázisban a fájások már erősek, rendszeresek (általában 3-5 percenként jönnek, és 60 másodpercig tartanak).
Az aktív fázis végét az átmeneti fázis követi (8-10 cm tágulás). Ez a legrövidebb, de fizikailag és érzelmileg is a legmegterhelőbb időszak. A fájások szinte folyamatosak, rendkívül erősek. Ez a fázis gyakran hoz magával remegést, hányingert, és a kismama azt érezheti, hogy „ezt már nem bírja tovább”.
A kismama szerepe a tágulási szakaszban
A kismama a szülés első szakaszában nyugodtan mozoghat és sétálhat, kevés folyadékot és ételt is fogyaszthat. A tágulási szakaszban igénybe veheti a szülőszobában rendelkezésre álló, a vajúdást megkönnyítő eszközöket (bordásfal, labda, kád, zuhanyozó stb.), és meghatározhatja a vajúdás alatti legkényelmesebb testhelyzetet. A méhösszehúzódások erősödésekor alkalmazhatja a korábban elsajátított relaxációs és légzési technikákat. Az anya által megjelölt nagykorú személy folyamatosan jelen lehet a vajúdás és a szülés alatt.
2. Kitolási szakasz
A kitolási szak akkor kezdődik, amikor a koponya legnagyobb kerültével áthalad a medence bemeneten és a méhszáj teljesen eltűnt. Ilyenkor felerősödnek a fájások (ún. tolófájások kezdődnek), a koponya kezd egyre jobban lefelé haladni, majd a medence üregébe kerül. A kismama ilyenkor csillapíthatatlan székelési ingert szokott érezni.
Először a koponyának, majd a törzsnek kell áthaladni a szülőcsatornán, melynek több szűkülete is van, ahol elakadhat a szülés. A magzat teste eközben passzívan több, ún. forgást hajt végre, mely segíti a szülőcsatorna íveihez és szűkületeihez való alkalmazkodást. Elsőnek megszületik a magzat fejtetője, majd kigördül a homlok, az arc, megjelennek a fülek és megszületik a fej. A szülésznő irányítása mellett világra jön a mellső váll, végül a hátsó váll bújik elő a szeméremcsont alól.
A kitolási szakban a szülő nőnek aktív szerepe van, ugyanis a fájások alatt haspréssel segíti a méhtevékenységet. Nagyon fontos a helyes légzéstechnika és az erős hasizom. Erre a szakaszra fel lehet készülni a kismamatorna és légzőgyakorlatok segítségével.
3. Lepényi szakasz
A lepényi szak a magzat megszületésétől a méhlepény megszületéséig tart, mely pár perctől akár 15 percig is eltarthat. Időtartamát a lepény leválásának tendenciája határozza meg, mely függ a lepény tapadásának szívósságától és a méhtevékenységtől. A leválás egy bővebb vérzés kíséretében történik meg és egy nyomásra megszületik a lepény. A lepényt alaposan megvizsgáljuk, hogy burai, anyai- és magzati felszíne hiánytalanul megszületett-e.
4. Posztplacentáris szakasz
A lepény utáni szaknak a lepény megszületése utáni első két órát tekintjük. Erre azért van szükség, mert a legtöbb vérzéses probléma ebben az időszakban szokott jelentkezni, valamint ebben a szakaszban történik meg a szülési sérülések feltárása, ellátása, illetve az esetleges gátmetszés sebének egyesítése.
A szülés megindulásának feltételezett okai
A szülés megindulását több tényező befolyásolja, nem lehet egyetlen egy okra visszavezetni. A méh izomzatának működését hormonok és az idegrendszer szabályozza. A magzat mellékveséje által termelt hormon (kortizol) hatására megváltozik az anya hormonjainak (ösztrogén és progeszteron) szintje, ami a méhnyak felpuhulását eredményezi. Megindulnak a rendszeres méhösszehúzódások - más néven fájások -, amelyek erőssége és gyakorisága fokozatosan nő. A méh összehúzódásainak hatására a méhnyak fokozatosan kitágul (dilatáció), majd elvékonyodik, végül egészen visszahúzódik és belesimul a méh többi részébe.
A szülés első szakaszának vezetése
Magyarországon a szülések döntő hányada szülészeti ellátásra szakosodott egészségügyi intézményekben (kórházi szülészeti osztályon, szülészeti centrumban) zajlik; az intézeten kívüli szülést kormányrendelet szabályozza. A szülés természetes élettani folyamat, melynek során azonban elengedhetetlen az anya és a magzat egészségi állapotának folyamatos ellenőrzése, az egészségüket veszélyeztető jelek észlelése esetén a megfelelő orvosi beavatkozás.
A vajúdás kezdetekor megmérik az anya testsúlyát, vérnyomását, légzés- és szívfrekvenciáját, testhőmérsékletét, valamint vizelet- és vérmintát vesznek tőle. A szülész-nőgyógyász szakorvos fizikális vizsgálattal megállapítja a magzat fekvését és tartását, sztetoszkóppal meghallgatja a magzat szívhangjait. Megfigyelik a méhösszehúzódások erejét, időtartamát és gyakoriságát. Hüvelyi vizsgálatra is sor kerül, mellyel megállapítható, hogy megrepedt-e a magzatburok, mennyire tágult ki a méhszáj.
A szülés első szakasza alatt a szülész-nőgyógyász szakorvos, illetve a szülésznő ún. komplex észlelést végez, amely magában foglalja az anya általános állapotának ellenőrzését, a szülés haladásának nyomon követését, valamint a magzat méhen belüli állapotának folyamatos figyelemmel követését.
Műszeres vizsgálatok a magzat állapotának ellenőrzésekor:
- Amnioszkópia: magzatvíz megtekintése a hüvelyen keresztül.
- Elektronikus magzati szívmonitorozás (kardiotokográfia, CTG): a magzati szívműködés frekvenciájának és a méh összehúzódásainak figyelemmel kísérése.
- A magzat sav-bázis háztartásának vizsgálata a fejbőréből vett vérminta elemzésével: korszakalkotó eljárás, főleg túlsúlyos szülőnőknél hasznos, mivel esetükben a hasfalon keresztül CTG-vel észlelt magzati szívhang nem teljesen megbízható.
A szülés első szakaszának lehetséges szövődményei
- A magzatburok megrepedését követően a hüvelyből baktériumok juthatnak fel a méhbe, ezért megnőhet a magzati fertőzés kockázata. Idő előtti burokrepedés esetén indokolt antibiotikum profilaxis adása.
- Veszélyt jelenthet a magzatra nézve az elhúzódó vajúdás is. Ha a szülőcsatorna elég tág a magzat számára, ennek ellenére a szülés nem halad kellő ütemben, a méhösszehúzódások gyógyszer adásával erősíthetők. Ha ez nem hozza meg a várt eredményt, császármetszés válik szükségessé. Szintén műtéti szülésbefejezésre kerül sor, ha a magzat túl nagy a szülőcsatornán való áthaladáshoz.
Fájdalomkezelés és felkészülés a szülésre
A fájdalomkezelés a szülészeti felkészülés központi eleme. A légzéstechnika elengedhetetlen. A mély, ritmikus légzés oxigénnel látja el az izmokat, és segít megőrizni a nyugalmat a fájás csúcspontján. A vízterápia (meleg fürdő, zuhany) jelentősen csökkentheti a fájdalomérzetet a latens fázisban. Az epidurális érzéstelenítés (EDA) az egyik leggyakoribb és leghatékonyabb fájdalomcsillapítási módszer. Bár teljes mértékben megszünteti a fájdalmat, befolyásolhatja a vajúdás előrehaladását és a tolási fázist.
A gátvédelem a szülés egyik legérzékenyebb pontja. A gátmasszázs a 34-36. héttől kezdve napi rendszerességgel végezhető, speciális olajokkal. A málna levél tea népszerű természetes segítő a szülésre való felkészülésben. Hagyományosan úgy tartják, hogy a tea segít a méh simaizomzatának tónusát szabályozni, hatékonyabbá téve az összehúzódásokat, de nem okoz korábbi szülést.
Szülésindítás (indukció) és túlhordás
Ha a szülés beindulása nem történik meg a kiírt időpontig, vagy azt követően, a kismamák gyakran szembesülnek a túlhordás és a szülésindítás (indukció) kérdésével. A terhesség hivatalosan a 42. hét után számít túlhordottnak, de a legtöbb orvos már a 41. héten megfontolja az indukciót.
Az indukció okai:
- Túlhordás (41. betöltött hét után)
- A magzat egészségi állapota veszélyben van (pl. csökkent magzatvíz, elöregedett méhlepény)
- Anyai betegség (pl. terhességi magas vérnyomás, terhességi cukorbetegség)
Az indukció történhet gyógyszeres úton (prosztaglandinok, oxitocin infúzió), vagy mechanikai úton (ballonkatéter, burokrepesztés).
Támogató környezet és mentális felkészülés
A szülésre való felkészülés magában foglalja a támogató környezet kialakítását is. A partner szerepe kulcsfontosságú, hiszen ő az, aki folyamatosan jelen van, támogatja az anyát fizikailag és érzelmileg. Egyre több pár dönt úgy, hogy dúlát fogad. A dúla egy képzett, nem orvosi kísérő, aki folyamatos, egyéni támogatást nyújt a vajúdás alatt.
Amikor a szülés beindulásának jelei egyértelművé válnak, a legfontosabb dolog a nyugalom megőrzése. A stressz hormonok gátolják az oxitocin termelődését, ami lassíthatja a vajúdást. A kilencedik hónap a várakozás, a megpihenés és a feltöltődés időszaka. Bár a fizikai felkészülés (táskák, babaszoba) fontos, a mentális felkészültség, a szülés elfogadása és a bizalom a testünkben, a babában és a természet erejében a legnagyobb ajándék, amit a nagy napra adhatunk magunknak.