Érzékeny mellek és szőrnövekedés terhesség alatt: átfogó útmutató

A terhesség, azaz az „áldott állapot” óriási változás a nő életében, amely sok kérdést felvet, főleg az első terhesség esetén. A gyermekvárás hónapjai alatt az anya szervezetében számos változás zajlik, egyrészt a méhben növekvő magzat élettani szükségleteinek megfelelően, másrészt felkészülve a szoptatás időszakára.

A terhesség átlagosan 40 hétig tart, ezen belül is három trimesztert különböztetünk meg, melyek átlagos hosszúságát 13 hétben határozzák meg. Mindhárom trimeszterben más-más folyamatok zajlanak, így a tünetek is eltérőek az egyes időszakokban.

Az első trimeszter sokak számára jelent kihívást, de ez teljesen normális, hiszen ilyenkor számos fizikai és érzelmi változáson kell átesni. Ebben az időszakban a hormonszint egészen megváltozik a korábbihoz képest, ami az érzelmeket is nagyban befolyásolja.

A terhesség első időszaka tele van kérdésekkel és bizonytalansággal, hiszen egészen új élethelyzet kezdődik. A sok kismamánál jelentkező érzelmi zavarodottság együtt érkezik a test változásaival, amelyek merőben eltérnek minden korábbi tapasztalattól. Ahhoz, hogy ez az időszak kevésbé legyen rémisztő, és inkább örömteli lehessen, érdemes a lehető legjobban képbe kerülni az elkövetkező időszak jellemzőivel.

Terhesség és mellfájdalom: Miért alakul ki és mit tehetünk ellene?

Az érzékeny, fájdalmas mellek a terhesség egyik legkorábbi tünetei közé tartoznak, és sok nő éppen emiatt jön rá arra, hogy kisbabát hord a szíve alatt. A tünetek akár már a fogantatást követő egy-két héten belül jelentkezhetnek, azaz a terhesség 3-4. hetében.

A terhességet kísérő hormonális változások hatással vannak az emlőre, serkentik a vérkeringést annak szöveteiben. Emiatt fokozzák annak érzékenységét, a kismama duzzadtnak, szinte gyulladásban lévőnek is érezheti a mellét, és van, aki emiatt a terhesség első harmadában nehezen viseli el a melltartó vagy a ruha érintését is.

A mellfájdalom általában az első trimeszterben tetőzik, mivel a szervezet olyan hormonokat termel, amelyek előkészítik a megfelelő környezetet a baba számára, és egyben felkészítik a melleket a szoptatásra. A terhesség első heteiben a mellfájdalom tompa jellegű, a mellek duzzadtak és nehezek. A mellek különösen érzékenyek lehetnek, és bármilyen érintés vagy sporttevékenység kellemetlenséget okozhat.

A terhesség során bizsergő érzés is előfordulhat a mellbimbóban és annak környékén. Az első hetekben a mellbimbók rendkívül érzékenyek lehetnek, hogy még a törölközés vagy a melltartó, póló vagy pizsama érintése is szinte elviselhetetlen lehet. A terhességre nem jellemző az éles, szúró mellfájdalom, amely egy adott területre sugárzik.

Bár a terhesség kilenc hónapig tart, a mellfájdalom nem feltétlenül jelentkezik a teljes időszak alatt. A mellérzékenység leginkább az első trimeszterre jellemző, és a mellfájdalom általában enyhül a második és harmadik trimeszter kezdetével.

A női mell változásai terhesség alatt - infografika

Mellváltozások a terhesség során

A terhesség alatt a mellek többféle változáson mennek keresztül:

  • Kékes erek: Az első trimeszterben a bőr alatt húzódó kékes erek észlelhetők, amelyek a fokozott vérkeringés jelei.
  • Mellek növekedése: Már az első trimeszter idején elkezd növekedni a mell, ami a terhesség végéig, illetve a szoptatás alatt akár két méretnyi különbséget is jelenthet. A mellek növekedésével együtt megjelenhetnek a striák (terhességi csíkok) is, ami szintén teljesen természetes.
  • Mellbimbóudvar sötétedése: A mellbimbóudvar sötétedése gyakori velejárója a második trimeszternek, mivel pigment, festékanyag halmozódik fel benne.
  • Montgomery-mirigyek: A melleken jellemzően megjelennek az úgynevezett Montgomery-mirigyek is, ezek apró dudorok a bimbóudvaron, amelyek nedvesen tartják a bőrt, és segítik a szoptatás folyamatát mind az anya, mind a baba számára.
  • Kolosztrum (előtej) szivárgása: A második és harmadik trimeszterben a mellekből elkezdhet szivárogni egy sűrűbb, sárgás folyadék - a kolosztrum, másnéven előtej. Ez a sárgás, sűrű, különleges összetételű tej biztosítja az újszülött táplálékát addig, amíg be nem indul az anyatej termelődése.

A mellbimbók változása a terhesség alatt teljesen normális, ám ha a mellbimbóból más típusú váladék - például vér - távozik, ne halogassa a nőgyógyász felkeresését.

Fájdalom a terhesség alatt: gyakori de nem normális!

Hogyan enyhíthető a mellfájdalom terhesség alatt?

A terhesség alatti általános mellfájdalomra az orvosok rendszerint nem írnak fel gyógyszert. Van azonban néhány módszer, amely segíthet a kellemetlenség enyhítésében:

  • Minőségi melltartó: Fektessen be egy minőségi, kényelmes szoptatós melltartóba. A jó szoptatós melltartó legyen merevítő, szivacsbetét és kapcsok nélkül - mivel előfordulhat, hogy éjszaka is viselni fogja.
  • Hideg borogatás: A hideg enyhítheti a kellemetlen érzést, csökkentheti a fájdalmat és az érzékenységet.
  • Masszázs: Masszírozza a melleit hidratáló krémmel vagy striák elleni olajjal.
  • Bő ruházat: Viseljen bő, kényelmes ruhákat. Ahogy a rosszul megválasztott melltartó, úgy a túl szoros ruházat is fokozhatja a fájdalmat.
  • Kommunikáció a partnerrel: Beszéljen a párjával, ha a mell érintése kellemetlen vagy fájdalmas.
  • Orvosi segítség: Forduljon orvoshoz, ha a mellfájdalom elviselhetetlen és az otthoni módszerek nem segítenek.

Szőrös mellbimbók terhesség alatt: Aggodalomra ad okot?

Sok nő tapasztalja, hogy szőr nő a mellbimbó körül, ami zavarba ejtő lehet, pedig gyakran teljesen természetes. A szőr a mellbimbó körül legtöbbször ártalmatlan jelenség, ám előfordul, hogy hormonális változás áll a hátterében.

A női test működése sokszínű és egyedi, így nem meglepő, hogy a mellbimbó körül is megjelenhet néhány szál szőr. Bár sokan kényelmetlenül érzik magukat miatta, a jelenség korántsem ritka. A szőr a mellbimbó körül általában ártalmatlan, és legtöbbször nem utal komoly problémára. Ugyanakkor bizonyos esetekben hormonális egyensúlyzavar is állhat a hátterében, ezért érdemes tudni, mikor kell figyelmet fordítani rá.

Hormonális változások hatása a szőrnövekedésre - infografika

Miért nőhet szőr a mellbimbó körül?

A női test hormonális szabályozása rendkívül érzékeny rendszer. A tesztoszteron - amely kis mennyiségben a női szervezetben is jelen van - befolyásolhatja a szőrnövekedést. A pubertás, a terhesség, a menopauza vagy akár bizonyos gyógyszerek hatására megváltozhat a hormonháztartás, és megjelenhet a szőr a mellbimbó körül. Sokszor teljesen ártatlan genetikai tényezőkről van szó, vagy egyszerűen a test természetes reakciójáról.

Mikor utalhat hormonzavarra?

Ha a szőr a mellbimbó körül hirtelen erőteljesebbé válik, vastagabb, sötétebb szálak jelennek meg, és mindez más testtájakon is fokozott szőrnövekedéssel társul, akkor érdemes orvosi kivizsgálást kérni. A policisztás ovárium szindróma (PCOS), a pajzsmirigy problémái vagy egyéb hormonális eltérések mind okozhatják a tünetet. Fontos jel lehet az is, ha a szőrnövekedés mellett menstruációs zavar, hirtelen testsúlyváltozás vagy fokozott hajhullás is tapasztalható.

Mit tehetünk, ha zavar minket?

Amennyiben a szőr a mellbimbó körül csak néhány szálat jelent, elegendő lehet óvatosan csipesszel eltávolítani vagy finoman leborotválni. Léteznek tartósabb megoldások is, például a gyantázás, a lézeres kezelés vagy az epilálás, bár ezeknél fokozott figyelem szükséges az érzékeny bőrfelület miatt. Ha valakit nagyon zavar a jelenség, érdemes kozmetikus vagy bőrgyógyász segítségét kérni, aki a legbiztonságosabb módszert javasolja.

A szőr a mellbimbó körül tehát legtöbbször nem több egy ártalmatlan kozmetikai problémánál. Mégis fontos, hogy figyeljünk testünk változásaira: ha a jelenség hirtelen erősödik vagy más tünetekkel társul, érdemes orvoshoz fordulni.

Terhességi emlőrák: Fontos tudnivalók

Bár sokakban él a tévhit, hogy a mellrák az idősebb nők betegsége, ez sajnos messze nem igaz. És az a tény, hogy mellrák fiatalabb életkorban is előfordulhat, egyben azt is jelenti, hogy vannak esetek, amikor a betegségre éppen a várandósság vagy a szoptatás alatt derül fény. A statisztikák szerint a terhesség alatt felismert emlőrák eseteinek száma emelkedik.

Mi a terhességi emlőrák?

A terhességi emlőrák a várandósság során, valamint a szülést követően egy éven belül kialakult rosszindulatú emlődaganat.

Miért alakul ki?

A genetikai adottságok, az örökletes génmutációk okozta emlőrák leginkább ezt a korosztályt érinti. A terhességi emlőrákok általában agresszív viselkedésűek: az esetek egyharmadában úgynevezett triple negatív emlőrákról van szó, amely nem érzékeny a hormonokra, és a HER2-státusz szempontjából is negatív. A betegség prognózisát tehát nem maga a terhesség, hanem inkább a fiatal életkor és a betegség felfedezésekor a daganat klinikai stádiuma és biológiai tulajdonságai befolyásolják.

Késedelmes diagnózis

A terhességi emlőrák másik jellemzője, hogy sok esetben késik a diagnózis, hiszen az első tüneteket mind az orvos, mind a kismama a terhesség alatt normálisan végbemenő változásoknak tudják be, hiszen a várandósság és a szoptatás idején az emlő tömöttebb, kifejezetten göbös tapintatú. Ezért gyakran csak később történik meg első diagnosztikus vizsgálatként az emlő ultrahangvizsgálata, amely igazolhatja a daganat gyanúját. A várandós nők emlőjében tapintható csomók még a specialistáknak is komoly diagnosztikai nehézséget okoznak.

Több vizsgálat eredménye szerint az első tünetek jelentkezése és a rosszindulatú betegség diagnózisa között eltelt idő akár 3-7 hónappal lehet hosszabb, mint az azonos korú, nem várandós nők esetében. Ennek pedig már a gyógyulási esély szempontjából is komoly következményei lehetnek.

Az emlőrák felismerése és tünetei - infografika

Kezelési lehetőségek terhesség alatt

A terhesség alatt felismert emlőrák még akár egy-két évtizeddel ezelőtt is a terhesség megszakításának javallatát képezte. Ez mára már változott, hiszen a második vagy harmadik trimeszterben akár kemoterápiát is kaphat a várandós. Míg 20-30 évvel ezelőtt a terhesség alatt felfedezett emlőrák ellátásakor a terhességet is minden esetben megszakították, addig ma már a beteggel történő egyeztetés után dönthetünk a terhesség kihordása mellett.

A betöltött 12. terhességi hét után a kemoterápiás gyógyszerek biztonsággal adhatók. A megszületett babákra a kopaszság és a kisebb születési súly jellemző ugyan, de nem gyakoribb náluk a veleszületett rendellenességek száma. A 35. terhességi hét után azonban már nem szabad elkezdeni a kemoterápiát, mert a baba megszületése után 3 héttel sem ürül ki a szervezetből a gyógyszer, amely komoly károsodást okozhat a baba csontvelőjében.

Sugárterápiát a terhes kismamák nem kaphatnak, de a szükséges sugárkezelést megpróbálják a szülés utánra időzíteni. Ilyen esetekben csökkentett dózisú izotópot használnak, de a kék festék használata a terhességben tilos.

A terhességi emlőrákos betegeknél minden esetben felveszik a kapcsolatot a beteg saját nőgyógyászával és közösen követik a kezelések mellett a magzatok fejlődését és a kismamákat.

Fájdalom a terhesség alatt: gyakori de nem normális!

Fontos üzenet

Az első számú üzenet az, hogy a terhesség gyönyörű állapotában sem szabad elhanyagolni az emlők önvizsgálatát, és amennyiben a kismama bármilyen rendellenességet érez az emlőiben, azonnal szakemberhez kell fordulnia. Nem szabad csak legyinteni, hogy ez a csomó biztosan normális a várandóság idején.

Cikket írta: Dr. Simonfalvi Ildikó radiológus főorvos, szakújságíró
Interjú készült: Dr. Sávolt Ákos Emlő- és Lágyrészsebészeti osztályának osztályvezető-helyettes főorvosával
Szakmai lektorálás: Dr.

Bőrelváltozások terhesség alatt

A várandósság hónapjainak előrehaladtával nemcsak a pocak mérete nő, hanem ezzel együtt egyre több gondot okoznak a különböző bőrproblémák is. Valakinek az életét gyulladt pattanások, vagy terhességi csíkok keserítik, más a szokatlan helyeken megjelenő szőrszálaktól vagy az állandó bőrviszketéstől szabadulna.

A fennálló bőrproblémák változása

Kutatások szerint a pikkelysömör tünetei sokat javulnak, az atópiás dermatitisz esetében viszont épp ellenkezőleg, az érintettek még inkább fokozódó bőrszárazsággal küzdenek a várandósság időszakában. Ettől eltekintve teljesen egyéni, hogy kinél hogyan változik a bőr a terhesség alatt. Van, aki valóban ragyog, még a korábbi bőrhibái is szépen letisztulnak, ám sok olyan eset is előfordul, ahol a korábban problémamentes bőr okoz jelentős gondokat a kismamának.

Terhességi bőrelváltozások típusai és kezelésük - táblázat

Pattanások kezelése terhesség idején

A pattanásos bőrre belsőleg szedett készítményeket már a tervezett teherbeesés időpontja előtt el kell hagyni, hiszen súlyos fejlődési rendellenességeket okozhatnak a magzatnál. A babaprojektre készülve a hölgyek nem szedik tovább a fogamzásgátlókat sem, sokaknál már ez is drasztikus változásokat idéz elő a bőr állapotában. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy sokan a terhesség előtt napi szinten használtak olyan hatóanyagokat külsőleg - például benzoyl peroxid, vagy szalicilsav - melyek a bőrön keresztül felszívódva a véráramba jutnak. Ezeket is jobb óvatosságból mellőzni. Ilyenkor persze alternatívát kell találnunk. Várandósság alatt a pattanásos bőr otthoni kezelésére is természetes hatóanyagok javasoltak, a kénes, teafaolajos vagy tejsav tartalmú készítmények segíthetnek.

A terhesség időszakára jellemző a verejtékmirigyek fokozott aktivitása is. Fürdéshez a lúgos hatású tusfürdők, szappan helyett olyan fürdőszert válasszunk, amely a bőr pH-értékével megegyező, vagy semleges vegyhatású.

Bőrszárazság és viszketés

A terhesség alatt sokan küzdenek erősödő bőrszárazsággal is. A has területén, ahogyan a bőr fokozatosan nyúlik, ez az érzés természetes, gyakori hidratálással ez a kellemetlen viszketés többnyire jól enyhíthető.

Hajápolás

A várandósság alatt a fokozott faggyútermelődés miatt a hajas fejbőr is zsírosabbá válhat, így gyakoribb hajmosásra lehet szükség. Ebben az időszakban javasolt az erős fodrászati vegyszerek kerülése, inkább hajszínezőket alkalmazzunk. A terhességet fenntartó hormonok fékezik a szőrzet és a haj hullását, így a várandósság alatt csodás hajkoronára tehetünk szert, azonban a szülést követő 1-5. hónap tájékán intenzív hajhullást tapasztalhatunk. Hajunk megközelítőleg gyermekünk egy éves születésnapjára éri majd el eredeti, terhesség előtti állapotát.

Kozmetikai kezelések terhesség alatt

Nem csak a terhesség hatására bekövetkező bőrproblémák merülnek fel kérdésként, hanem az is, hogy folytathatóak-e ebben az időszakban a szokásos kozmetikai kezelések, szépségápolási eljárások. A kozmetikusnak mindenképp jelezzük, hogy babát várunk, mert ilyenkor nem minden típusú kezelés végezhető el. Az elektromos, gépi kezelések helyett előtérbe kerül a manuálkozmetika, a tisztító kezelés, melynek során a kozmetikus természetes, várandósság alatt is biztonsággal használható hatóanyagokkal dolgozik. Kerülendő a hajfestés, műköröm, szolárium és a szaunázás. A sminkről a már bevált és nem ellenjavallt készítmények alkalmazása esetén nem kell lemondani.

Részletesen: Kérdések és válaszok a várandósság alatti bőrápolásról

Megelőzhető a terhességi csíkok kialakulása?

A szülés időpontjához közeledve a bőr nyúlásával egyre több kismamánál jelentkeznek striák, vagyis terhességi csíkok is. Kialakulásuk szempontjából nagyon sok múlik a géneken, ha az édesanyánknál, nagyszülőnél is megjelentek, akkor számíthatunk rá, hogy bennünket is érinteni fog a párhuzamos, lilásvörös csíkok problémája. Ilyenkor még inkább ügyelnünk kell a megelőzésre, ami ez esetben a terhesség alatt erős melltartó és zsírosabb testápoló rendszeres használatát jelenti. Bizonyos hatóanyagok erősebb hidratáló hatásúak, vagy tápanyagokban gazdagabbak, jobban segítik a bőr rugalmasságának megelőzését, ezért érdemes alga, kakaóvaj, kollagén vagy különböző természetes olajok keverékével naponta többször átkenni az érintett testrészeket.

Mivel a csíkok nemcsak a hason, hanem a combokon, csípőn is megjelenhetnek, ezeken a területeken a szülés, szoptatás után a szakember masszázs segítségével tud javítani a bőr állapotán. A kezeléseket kitartóan folytatva halványabb, simább, feszesebb bőrt érhetünk el a problémás területeken. Striák ellen a mélyhámlasztást is érdemes bevetni, nagyon szép eredményeket lehet elérni a segítségével.

Részletesen Striák - Miért alakulnak ki, hogyan lehet kezelni?

Erősebb szőrszálak megjelenése

A szőrszálak növekedése szokatlan helyeken is felerősödhet: hastájékon, melleken és a karon is előfordulhat intenzívebb szőrnövekedés, ám ez a terhesség utáni hónapokban rendszerint visszaáll eredeti állapotára. A szüléshez közeledve sokan kérnek intim gyantázást is, emellett a nagy pocakkal már nehezen elérhető lábak szőrtelenítése miatt sok várandós fordul kozmetikushoz. Terhesség alatt sokaknál jelentkeznek visszerek is, emiatt pedig sokan aggódnak, hiszen tudják, hogy a visszeres lábat nem szabad tartós melegnek kitenni. Megnyugtatásul elmondható, hogy a meleg gyanta a felhordást követő pár másodpercen belül kihűl, így tartós meleg hatásról ez esetben nem beszélhetünk. Senkinek nem kell tehát a várandósság alatt sem lemondania a szőrtelenítés egyik jól bevált, tartós megoldást nyújtó formájáról.

Pigmentációs foltok

A várandósság alatt bekövetkező hormonális változások azzal is együtt járhatnak, hogy a meglévő szeplők és májfoltok sötétebbek lesznek, az anyajegyeknek pedig változhat a színe, mérete. Ezen változások általában jóindulatúak, de érdemes bőrgyógyász szakorvossal ellenőriztetni. Szinte minden kismama megfigyelheti, hogy az emlőbimbó és az emlőudvar sötétebbé válik, a has középső vonalán pedig kialakul egy sötétebb csík. Ezek a változások a szülés után rendszerint elmúlnak. Megelőzésképpen a pigmentációs zavarok ellen még télen is ajánlatos megfelelő faktorszámú fényvédőt, naptejet használni a szabadban.

Növedékek, kiütések

Erre az időszakra különösen jellemző lehet, hogy bőrszínű, nyeles növedékek (fibroma) alakulnak ki a nyak, hónaljak, mellbimbó területén. Megjelenhetnek apró, olykor viszkető, száraz felszínű, barna növedékek is, amelyek jóindulatú, fokozott szarutermelés következtében kialakuló, nem fertőző szemölcsök (seborrhoeas verruca). Ezek nem veszélyesek, ám amennyiben zavaróak, a terhesség után bőrgyógyásszal lehet eltávolíttatni.

Terhességre jellemző ritka bőrkiütések

Léteznek olyan kiütéses bőrgyógyászati kórképek, melyek megjelenése a várandósság időszakára jellemző. Ezek a legtöbb kismamát nem érintik, ám amennyiben mégis, érdemes bőrgyógyászt felkeresni a problémával. A nagyobb számban megjelenő, viszkető, esetleg lázzal kísért kiütés nem természetes folyamat, kezelés lehet szükséges.

Részletesen: A terhesség alatt jelentkező kiütések és kezelésük

Peterman Krisztina, kozmetikus

tags: #mellbimbo #szor #terhesen